Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-05-09 / 19. szám

A NYOLCADIK PARANCSOLAT

ISTENNEK EGYIK LEGNAGYOBB ÉS LEGSZEBB TEREMTMÉNYE, amit egyedül az embernek ajándékozott: a beszéd. A drága emberi szó. Beszélni nem tud más. csak egyedül ő. Az állatok csak sikoltaimk, az erdők sóhajtanak, a madarak dalolnak, de szavuk nincs. Beszélni csak az ember tud.

A beszéd, a mi Istenhez való hasonlóságunk. Meg tudjuk szólítani egymást. És meg tudjuk szólítani öt. Szavunk világokat teremthet és ronthat. Ezért írunk ezekben a sorokban a megáldott és a megátkozott szóról. ,

VAN MEGÁLDOTT SZŐ. És most szedjük össze mindazt a szép, jó, igaz és hűséges szót, amit nékünk mondtak egy életen át szerető szívek és amik olyanok voltak, mint a fehér galambok: békésen szálltak oda az udvarunk dúcába. Hiszen mindnyájan emlékszünk, hogy valahol, valamikor egy drága emberi szóból tudtuk meg, hogy szeretnek minket. Volt olyan szó is az életünkben, amelyik bölcsességet hozott. Szép és okos szó volt: bevilágította, előttünk a világot. Volt olyan szó, amelyik otthont, boldogságot, vagy reménységet hozott. Nyissuk ki egyszer a szívünket és látni fogjuk, mennyi szép szó, mennyi szép igazgyöngy és drágagyöngy van ebben az aranyos kazettában. — És most szedjük össze Isten szavait. Az Igét, amikor Isten szólított meg. Menynyi vigasztalás, mennyi bocsánat, mennyi reménység és mennyi mennyország érkezett meg hozzánk felejthetetlen templomi órákon. Milyen jó, hogy vannak megáldott szavak és e szavak aranyos hídján ta- lálkozhatik egymással Isten és ember, testvér és testvér.

De ,van megátkozott szó. Szedjük csak össze a fekete és véres köveket: a szavakat, amik valaha is Ösz- szetörték a szívünket. A szavakat, amiket valaki készkarva dobott bele ■ az életünkbe. A szavalcat, amikkel csak úgy véletlenül sebezték meg a szívünket. Vannak megátkozott szavak. De tudnának erről a könnyeink beszélni! Kérdezzük csak meg azokat a könnyeinket, amiket emberi szavak miatt sirtunk és akkor komolyabban fogjuk venni az elfelejtett nyolcadik parancsolatot: »Ne tégy a, te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.«

NE HAZUDJ MUTATÁSBÓL. Ne hazudj senkinek arról, hogy te nagyobb vagy, több vagy, jobb vagy,

vagy hívőbb vagy, mint amilyennek látszol. Aki magát hazugsággal akarja nagyobbá tenni az emberek előtt, az elfelejti, hogy nem lehet sem egy napig, sem egy életen át lábujjhegyen állni.

NE HAZUDJ HÍZELGÉSBŐL. —

Aki hízeleg, az mindig akar valamit. A hízelgők, olyanok, mint a fecskék: csak addig maradnak, amíg szép idő van. Ne vigyél senkit sem a látszatok hídjára, amelyik a valóságok viharában beszakad.

NE HAZUDJ SZÓRAKOZÁSBÓL. SZESZÉLYBŐL. — A szó mindig súlyos valami. Valahol komollyá válik. Vagy kővé. vagy arannyá _ Es egyszer mindakettőt számonkérik tőled,

ÉS NE HAZUDJ BOSSZÚBÓL. HARAGBÓL ÉS GYŰLÖLETBŐL. Ne vedd el és ne törd össze a mások jó hírnevét. Ne rútítsd el készakarva a mások arcképéi. Amikor kijössz a fényképésztől, de sokszor mondod kiábrándulva: óh, ez nem én vagyok. Ez a kép nagyon rosz- szul sikerült. Én sokkal szebb vagyok. Én éleiben és valóságban sokkal jobb vagyok. Képzeld el, egyszer Isten elé kerülnek majd a képek. Vájjon mi lesz akkor, ha kiderül, hogy valakinek a képét te rontottad el. Mi lesz, ha Isten azon a képen észreveszi a te kezed, a te gonosz szíved munkáját.

JÉZUS NEM ERRE TANÍTOTT. Ő róla azt írja a Szentírás, hogy szájában álnokság soha nem találtatott. Luther is azt mondja, hogy necsak ne bántsuk a mások becsületét, hanem vigyázzunk rá. Mentsük őt és mindeneket jóra magyarázzunk. Mindenkinek van egy napfényes oldala. Minden emberi életnek van egy szép tisztássá. Nekünk. ott kell őt megkeresni és ott kell találkozni vele.

Valaki egyszer azt mondotta, hogy Isten azért tanította meg az embert beszélni, hogy imádkozni tudjon. Hogy meg tudja szólítani őt a hit, a hála és a szeretet szavával. Ilyenkor, amikor egy ember imádkozik, egy rég elfelejtett anyanyelv drága szavait mondja.

AZ IMÁDSÁG ARANYMOSÓ PATAK: megtisztítja a szavakat.

Imádkozz sokat, hogy Isten és emberek boldogan elmondhassák: milyen jó volt találkozni, milyen jó volt beszélgetni veled.

Friedrich Lajos

ARCOK A

BIBLJÁBAN

RÚTH

Kóla szól a biblia egyik legkisebb könyve. A Szentírás, amikor róla beszél, mintha egy rövid időre elhagyni tárgyilagos hangját. Amikor ennék a kedves asszonynak történetét mondja el, megszínesednek a szavak, mondatok.

Idegen, pogány néptörzs leánya, aki izraeli férfihez ment feleségül. Amikor az meghal, nem megy visz- sza szüleihez, hanem férje anyjánál marad. Nem tudja elhagyni azt az asszonyt, akit nagyon szeret, a népet, melynek vérszerint nem tagja, az Urat, akit megismert és akiben ragaszkodva hisz, a gyülekezetét, amelybe tartozónak tudja magát. Inkább vállalja az özvegyasszonyok nehéz, küzdelmes életét, az esetleges nélkülözéseket, amelyek bizonyára beköszöntenek majd az erős férfikezet nélkülöző házba, az abban lakó két özvegyasszonyra, mintsem visszatérne népe körébe, ahol ugyan nem lenne hiánya anyagiakban, de ugyanakkor el kellene hagynia mindazt, ami néki kedves és drága.

A mózesi törvények szerető előrelátással igyekeznek gondoskodni a

nép szegényeiről, elesettjeiről, özvegyeiről. Ami a tarlón maradt, az az özvegyeké, szegényeké. Ami a szőlőtőkén rajtamarad, az a nép árváié. Mindez nem sok, de több mint semmi.

Rúth és Naomi, amikor hozzájuk is beköszönt az ínség, elindulnak a mezőre, hogy élve a törvényadta lehetőséggel, biztosítsák maguknak az elkövetkező időre a mindennapi szűkös élelmet. Itt a mezőn szövődnek egy szép szerelem szálai a fiatal özvegy és a föld tulajdonosa: Boáz között, amelynek vége az, hogy házasságra lépnek egymással.

Eddig szól a történet. De mégse! Hiszen, ha csak ennyit mondana el számunkra, akkor bármilyen szépek legyenek a szavak, nem lennének méltók arra, hogy bibliánkban olvassuk őket. Hogy mégis a próféták. Izrael más nagyjai között találjuk Rúthot és történetét, annak az a titka, hogy Ö volt ősanyja annak a dávidi családnak, amelynek legékesebb hajtása„ a mi Urunk: Jézus Krisztus.

Vámos József

A német Gustav Adolf Werk főtitkára egyházunk vendégeként Magyarországra érkezett

Dr. Paul Gennrich német lelkész, a Németország keleti és nyugati felén egységesen dolgozó Gustav Adolf Werk (egyházi segélyszervezet, mely a mi Gyülekezeti §Segé- lyünknek felel meg) főtitkára egyházunk vendégeként Magyarországra érkezett. A Német Demokratikus Köztársaságból ő az első evangélikus lelkész, aki a felszabadulás után hivatalos látogatást tesz egyházunknál.

Dr. Paul Gennrich lelkész, főtitkár május 1-én érkezett. Az egyetemes egyház székházában D. dr. Vető Lajos püspök és Grünvalszkv Károly főtitkár fogadták. Az első napját Budapest megtekintésével töltötte és nagy elismeréssel szólott a városról s annak lüktető életéről. Vasárnap D. tír. Vető Lajos és D. Dezséry László püspökkel, valamint Grünvalszky Károly egyetemes főtitkárhelyettessel együtt a mátra- szentistváni egyházi üdülőben tartózkodott, ahol a Déli Egyházkerület, az Egyetemes Sajtóosztály dolgozói töltötték az ünnepeiket;

Vasárnap este dr. Paul Gennrich főtitkár a budavári templomban prédikált. Többek között a következőket mondta:

— Isten nevében köszöntelek titeket, Jézus Krisztus legyen vigasztalásunk. Hadd mondjam meg elsőnek mai szolgálatomban azon szokás szerint, ahogyan ez hazánkban mindig történik. Belső megíndult- sággal állok előttetek ezen a helyen, hiszen elsőnek sikerült eljutnom hozzátok a keleti zónából a Német Demokratikus Köztársaságból. Amikor itt állok előttetek, mögöttem áll az egész német evangélikus egyház, amelynek szívélyes üdvözletét hozom néktek;

— A németországi Gustav Adolf Werknek. vagyok a munkása, amely egyesület a keresztyén szeretet, segítés és megértés munkása, abban a Németországban, amely a szétsza- kítottság ellenére is egy;

A mi evangélikus egyházunk Németországban egy és ennek az egy és egységes egyháznak a köszöntését hozom én. Az elutazásom előtti estén a német evangélikus egyház felső tanácsának elnöke: Dibelius püspök felhatalmazott, hogy szívélyes köszöntését adjam át nektek, hogy köszönísem az evangélikus testvéreket.

Különösen hadd adjam át az én országrészem püspökének, a thürin- giai dr. Mitzenheim püspöknek köszöntését, aki Eisenachban éh És Szászország püspökének köszöntését, akinek területén én lakom és akinek püspökké szentelésén a ti tisztelt püspökötök, dr. Vető püspök úr is részt vett.

A továbbiakban Gennrich lelkész a hálaadás leikéről prédikált Filippi 1, 3—6. alapján, majd arról a testvériségről beszélt, mely a magyar és német evangélikusok között fennáll.

— Kedves testvéreim! Bizonyságot tehetek arról, hogy nagy öröm számunkra, amikor Lipcsében (a Gustav Adolf Werk központja) és egész Németországban tirátok gondolunk. Nagy örömet érzünk, ha rágondolunk, hogy ti a messzi Magyarországban hisztek és hogy ebben a hitben összetartozunk a Jézus Krisztusban. Nagyon jól tudjuk azt is, hogy Magyarországon sok kéz kulcsolódik imára miérettünk. Teljesen egymásragondolni, egymásért imádkozni és az imádkozásban egymásért hálát adni, — ez legyen a jele annak, hogy határokon és távolságokon túl is együvé tartozunk.

Ezután a lelkész az evangéliumban való közösség feltételeiről és az

abban való megállásról beszélt, majd így folytatta:

— Mi megtanultuk és megláttuk azt, hogy az, az idő és állapot, amelyben a keresztyénség Nagy Konstantin óta él, a világ minden táján végétért. Az egyház ma újból szórvánnyá lett. De ime, lássátok azt, hogy mi, evangélikusok, a Német Demokratikus Köztársaságban teljes egységben érezzük magunkat a szórványban levő magyarországi evangélikussággal és ez a mi hálánknak és örömünknek az alapja. Különösképpen is úgy látjuk és érezzük, hogy sorsunk is azonos.

Ha a mindenható Isten, — aki a hitet egyedül ébresztheti, — az evangéliumban való közösséget nekünk ajándékozta, akkor ez nem lehet reménytelen közösség. «Aki elkezdette bennetek a jó dolgot, el is végzi azt Krisztus Jézusnak napjáig.«

Keresztyén reménységben nézzünk népünk és hazánk sorsára is. Nem szűnünk meg reménykedni és imádkozni és meg vagyunk győződve afelől, hogy ennek a német egységnek a békés helyreállítása nélkül Európa számára sem lehetséges a béke.

■— Igen jól esett nékünk az, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház is felemelte szavát Németország újraegyesítéséért. Mi hálásak vagyunk nektek ezért és nem akarjuk feladni reménységünket;

Ezután Gennrich lelkész az egyház megújulásáról beszélt;

i— Az üldöztetés, a háború és

a katasztrófák nehéz évei után Isten az ő anyaszeníegyházá- ban valami újat engedett előjönni és növekedni minálunk.

Valami új kezdődött el nálunk a német evangélikus egyházban. Szenvedés és üldöztetés után Jézus Krisztus egyházában új élet keletkezett. A magam életében, egyházi muzsikánk terén, amely szívügyem, az egyház egész életében új feladatokat kaptunk. A Gustav Adolf Werk munkájában is újat engedett az Isten előnövekedni, hogy jót cselekedhessünk éppen mi spanyolországi, brazíliai, olaszországi, ausztriai és magyarországi testvérekkel is. A háborús katasztrófa után úgy vélekedtünk, hogy vége van ennek a Gusztáv Adolf szeretetszolgálatnak is. De Isten új feladatokat bízott ránk és ezzel azt bizonyította, hogy szeretetmunkánk szolgálatát továbbra is fenn kell tartani.

Isten kegyelmének tekintem azt is, hogy közétek eljöhettem, hogy az evangéliumban való közösségünket ápoljuk és mindnyájan ennek örvendezzünk. Igen, aki elkezdte a jót mibennünk, minden bizonnyal el is fogja végezni azt

— fejezte be prédikációját Gennrich főtitkár.

Dr. Paul Gennrich lelkészt, a német Gusztáv Adolf Werk főtitkárát május 3-án délután hivatalában fogadta Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Ez alkalommal jelen volt D. dr. Vető Lajos és D. Dezséry László püspök és Grünvalszky Károly egyetemes főtitkárhelyettes is,.

Készülj az ige hallgatására!

Húsvét után 3. vasárnap.

1. Tessz. 5, 16—24.

Pál apostolnak ezek a sorai a Krisztus Lelke által élő és életében megújult gyülekezethez szólnak. Alig néhány sorban olyan gazdag csokrot köt az apostol a gyülekezetnek, hogy alig-alig bírjuk átfogni.

Először is három egymással szorosan összefüggő intelmet ad: örüljetek, imádkozzatok, hálát adjatok. Az első az Isten által ajándékozott új és örök életben való járásra buzdít, Mert az Isten által ajándékozott élet tölt el minket Istenben való örvendezéssel. A szomorúság, nyomorúság, a mindennapjaink különféle gondjai miatt lelkünket eltöltő keserűség, lelkiismeretünk szemrehányása és mardosása, c halál okozta gyász, mind az ó-ember életére jellemzők. Amikor Krisztus kiszabadít minket az ó-embemek ebből a nyomorúságból, és eltölt az új életnek az ajándékával a Szentlélek által, akkor örömmel adunk hálát Istennek a szabadításért és váltságért, melyben minket részesített. Ezért tartozik össze elválaszthatatlanul az új élet öröme és a hálaadás az elvett ajándékért. De a megújult életben járó gyülekezetnek — s minden egyes keresztyénnek — »szüntelenül« imádkozni

kell. Ez az intelem a gyülekezetei nem a világtól elforduló és hamisan csak magával gondoló életre buzdítja. Az imádság közvetlen kapcsolatunk Istennel s azt jelenti, hogy minden gondunkat, életünk minden rezdülését Isten színe elé visszük és teljesen Isten színe előtt éljük. Szüntelen imádkozássá életünk akkor lesz, ha a mindennapi munkánk is ebben az Istenhez való közelségben, mi több, Isten közvetlen színe előtt folyik és munkánkban sem szakadunk el attól az Istentől, aki életünk egyetlen forrása és éltetője.

örvendezés• imádkozás és hálaadás mind a Lélek ajándéka. Azért olyan fontos az apostol intése a gyülekezethez: »A Lelket meg ne oltsátok!« azaz el ne fojtsátok. Mindig abban a kisértésben vagyunk, hogy a Szentiéleknek Isten színe elé állító, Isten akarata teljesítésére buzdító, hálaadásra és bizonyságtételre vivő szavát a mindennapi életben meg sem halljuk, vagy ha halljuk is, mihamar megfeledkezünk róla és semmibe vesszük. A Lélek pedig szól hozzánk az igén keresztül, int és tanít, óv• figyelmeztet és kötelez: jaj nekünk, ha a Léleknek ezt a szavát elfojtjuk vagy semmibe vesz- szük. Ez a Lélek ad erőt arra, hogy »mindent megpróbáljunk« — ahogyan a fordításunk mondja. Ez nem azt jelenti, hogy minden az életben kínálkozó lehetőséget megpróbálunk, kitapasztalunk, hanem azt’ hogy azt próbára kell tennünk, meg kell vizsgálnunk azt, ami jó és helyes, őrizkednünk pedig attól, ami bűn és gonoszság.

De az apostol ebben az igében nemcsak int, hanem vigasztal is: Isten maga az< aki az új életben megszenteli az övéit, megszenteli egész iránta engedelmes gyülekezetét, hogy egész mi magunk, egész valónk »fedhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.« Mert az Isten, aki elhívott minket országának örököseiül és életének ajándékaival gazdagít, hű és véghezviszi rajtunk akaratát.

Karner Károly

Az Isten hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyeimét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek (2. Kor.% 9