Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-06-20 / 25. szám

s EVANGÉLIKUS ÉLET Beszámold a® egyházkerület! közgyűlésekből Jelentettük, hogy . mindkét egy­házkerület június 11-én tartotta ren­des közgyűlését Budapesten. Nagy számban érkeztek Budapestre a gyű­és a vele kapcsolatos eseményeket, a Déli Egyházkerület közgyűléséről szóló beszámolónkat pedig következő számunkban olvashatják majd ol­vasóink. Június 9-én, szerdán délelőtt az Északi Evangélikus Egyházkerület számvevőszéke átvizsgálta a szám­lásokat, délután pedig az esperesek együttes ülésére csütörtökön délután 3 órakor került sor. A megnyitó ige­hirdetést Halász Béla esperes tar­totta Mt. 20, 25—28. alapján. »Mi Jézus Krisztus szolgáinak valljuk magunkat, akik készek vagyunk szolgálni Istennek, egyházunknak, népünknek és forrón szeretett ma­gyar hazánknak« — mondta. A lel­készek gyűlését D. dr. Vető Lajos püspök nyitotta meg. Kiemelte an­nak jelentőségét, hogy az I. t. c. alap­ján megalakult egyházkerületben ez az első alkalom, amikor a lelkész! munkaközösségek együttes ülést tartanak. Ezután részletes tájékoz­tatást adott a lelkészeknek egyhá­zunk életéről. Beszédét L Jn. 4, 3-ra építette, majd így folytatta: »Az élet fontosabb a szónál. A Krisztusban élő ember hasonlít a jó gyümölcsfához.« Ez a gyümölcs az embereken való segítés. Felhívta a figyelmet arra, hogy Krisztus az íté­letben szinte éppen ezt az embereken való segítést kéri számon. Beszámolójának első részében ar­ról a szeretetmun'káról szólott Vető püspök, amelyet egyházunk világ- viszonylatban végez. Kiemelte, hogy az ökumenikus munkában egyhá­zunk elismerten jó eredményeket mutat fel. Az rivanstoni világkonferenciát előkészítő és nemrégiben meg­jelent könyv több helyen idézi és mindig pozitívan a magyar- országi protestáns egyházak hoz­zászólását az evanstoni anyag­hoz. Egyházunk püspökeinek és vezető embereinek külföldi útjairól, vala­mint a külföldi egyházi emberek magyarországi látogatásairól való megemlékezés után egyházunk ha­zai helyzetét és életét ismertette. Ki­emelte a közelmúlt nagyjelentőségű eseményét, mely jövendő utunkat meghatározta. A pártkongresszus ha­tározataiból különösen is aláhúzta az életszínvonal emelésére, a nem­zeti egységre, a törvényességre és a béke megőrzésére vonatkozókat. Fi­délelőtt kilenc órakor kezdődött. Az egyházegyetem székházának imater­mében, a dobogón helyezték el az elnöki asztalt. D. dr. Vető Lajos püspök mellett dr. Fekete Zoltán egyházmegyei felügyelő elnökölt. Az alkotmányos formák között való megnyitás után dr. Fekete Zoltán felügyelő üdvözölte a megjelenteket, közöttük az Állami Egyházügyi Hi­vatal jelenlevő elnökhelyettesét: Varga Józsefet. A közgyűlés tudomásul vette Mar- góesy Emil egyházkerületd felügyelő lemondását. D. dr. Vető Lajos püspök a követ­kezőkben terjesztette be jelentését: »Krisztus nagy reménységgel néz az ő tanítványaira. Nemcsak magá­ról mondja, hogy ö a világ vilá­gossága, hanem a tanítványairól is ugyanezt jelenti ki: »Ti vagytok a világ világossága« (Mt. 5, 14). Tanítványai számára keresztyén életfolytatásuk szempontjából szinte legfontosabb szabályként parancsolja meg: »Ügy fényl- jék a ti világosságtok az embe­rek előtt, hogy lássák a ti jó- cselekedcteitekct és dicsőítsék a ti Mennyei Atyátokat« (Mt. 5, 16). Krisztus Urunknak ezek a kije­lentései s a hozzá hasonlók nyil­vánvalóan kötelességünkké teszik, hogy mint egyház, ne zárkózzunk el a világtól, hanem benne tegyünk bizonyságot úgy, hogy az_ emberek dicsőítsék a Mennyei Atyát. Persze Krisztus Urunknak az ilyen kijelentései mellett vannak olyanok is szép számmal, melyek megítélik azt a világot, amelyben földi tartózkodása idején ö és ta­nítványai éltek. Nem közömbös tud­nunk, "hogy ahol a bibliában ilyen értelemben világról van szó a ma­gyar fordítás szerint, ott az eredeti­ben a »korszak«, görögül »ajón« szóval találkozunk. Ugyanúgy ott is, ahol Krisztus Urunk az eljövendő Világról beszél, az eredeti szöveg lések alkalmából az egyházmegyék lelkészi és világi kiküldöttei. Az alábbiakban részletesen ismertetjük olvasóinkkal tartottak értekezletet. Másnap dél­előtt az egyházkerületi tanács ülé­sében az egyházkerület életének minden lényeges kérdését alaposan megtárgyalta és jelentéseket s ja­vaslatokat készített az egyházkerü­leti közgyűlés elé. Az Északi Egyházkerület egyház- megyei gyelemreméltó azonban — mondta Vető püspök —, hegy a kormány- proigrammot némelyek félreértik. A törvényesség kérdése bennünket, egyházat, erkölcsileg érdekel. Van­nak, akik úgy értik ezt, hogy csak az állam és az állami közegek tel­jesítsék a törvények előírásait, ma­gukra nézve azonban nem tekintik ilyen kötelezőnek emberi és állam- polgári kötelességeiket, az adófize­tést, a beszolgáltatást. A nemzeti egységről szólva aláhúzta a püspök, hogy ezzel kapcsolatban a kongresz- szus pozitívan emlékezett meg az egyházakról. Dombi László felpéci lelkész ige- magyarázata után Várady Lajos es­peres, a Lelkipásztor rovatvezetője számolt be egyházunk lelkész! szak- folyóiratának munkájáról és problé­máiról. A lelkészek beható ' vitában foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel. Az Északi Egyházkerület egjiház- megyei lelkészi munkaközösségei­nek együttes ülését Weltler Rezső soproni lelkész áhítata zárta' be. Pénteken reggel 8 órakor mognyltö istentlsKtelet nyitotta meg a közgyűlést. Várady Lajos esperes, a Gyülekezeti Segély egyházkerületi előadója prédikált Fii. 4, 13—21. alapján. Prédikációja befejező részében ezeket mondta az esperes: »Egyházunknak két feladatot kell maga előtt látnia. Az egyik: hirdetnie kell Jézus Krisztus ereiét a Szentlélek ál­tal. A másik a szeretetszolgá­lat. A Gyülekezeti Segély keretében ös­szegeznünk kell a gyülekezetek hi­tének eredményét: az adományokat a segélyezésben, hogy a ma támoga­tásra szoruló gyülekezetek mielőbb felszabadulhassanak mások támo­gatására. Az elsőhöz kegyelem kell, a másodikhoz áldozat. Ilyen áldo­zat azonban nincs kegyelem nélkül s ezért a kettő egybetartozik.« szerint az új korszakról van szó. Tehát nem térbeli síkban szemléli itt Krisztus Urunk a világot, hanem az idő síkjában. A másvilág alatt nyilvánvalóan az emberiség törté­nelmének új korszakát érti, mely az akkori, megítélt és pusztulásra ítélt korszakra következik. Erről az új korszakról az írás alapján hitval­lásaink úgy tesznek bizonyságot, hogy az az idők végén következik el. Mindamellett Jézus Krisztus tanítványaira kötelességeket ró, melyeket ne­kik a maguk korában el kell végezniük. Mindezt úgy, hogy tisztában vannak vele: ők a Krisztuséi, mégis benne kell él­niük a világban (Jn. 17, 15), s benne úgy kell forgolódniok, hogy ebből Isten dicsőségére fény derüljön. Az elmondottak Igen lényegesek abból a szempontból, hogy megért­sük és tisztán lássuk, mit jelent a keresztyén bizonyságtevés. Rend­szerint úgy gondoljuk, hogy a ke­resztyén hitünkről való bizonyság­tevés szóval, beszédben történik. Eb­ben van is igazság. Éppen ezért kell hirdetni az evangéliumot min­den népnek s ezért alakult ki az egyházban az igehirdetői szolgálat. A lutheri reformáció állásfoglalása szerint azonban a szóval való bi­zonyságtevés nagy mértékben az egyházi hivatal viselőire korlátozó­dik. Luther szerint minden keresz­tyén ember lelkész és igehirdető. Ez a lényege az egyetemes papság­ról szóló reformációi tanításnak Luther azonban egészen világosan rámutat arra, hogy akkor, amikor a gyülekezetek az igehirdetés szolgála­tára lelkészt választanak, akkor egyetemes papságuk jogával élnek, hiszen éppen ez az alapja annak, ■hogy a gyülekezetnek joga van lel­készt választani, de ugyanakkor az­által, hegy választottak, lemondanak a gyülekezetben való, sőt a világ­ban való szóbeli bizonyságtevés jo­gáról. Persze nem teljes mértékben, mivel például a családjukban nem­csak jogúk, hanem kötelességük is az isteni kinyilatkoztatásról szóban is történő bizonyságtétel. Nyilván­való azonban, hogy a keresztyén gyülekezet tagjai­nak a világ felé a bizonyságté­tele elsősorban tettekben törté­nik. Annak a világosságnak, amelyet Jézustól Kapunk, s amelynél fogva nekünk Is a vi­lág világosságaivá kell lennünk, az által kell fénylenie az embe­rek előtt, hogy a jó mellett fog­lalunk állási és jót cselekszünk. Nem azt mondja Jézus, úgy be­széljetek a világ előtt az embe­reknek, hogy ezen az alapon di­csőítsék a ti Mennyei Atyátokat, hanem: látván a ti jócselekede­teiteket, dicsőítsétek a ti Meny- nyei Atyátokat. Isten igéjének ez a figyelmezte­tése világosan megszabja egyházunk, gyülekezeteink, az evangélikus em­ber magatartását világi viszonylat­ban.« A keresztyén ember mindennapos munkájáról szólt ezután a püspök, majd így folytatta: »Az Egyházak Világtanácsa má­sodik nagygyűlésének a főtémája- fcént ezt tűzte ki: »Krisztus a világ reménysége.« Jól figyeljük meg: Krisztus nemcsak a hívek, vagy az egyház reménysége, hanem a világ reménysége. Az Egyházak Világ- tanácsának vezetősége ezt a főtémát bizonyára nemcsak az egyház tagjai felé tűzte ki, hanem vele mondani akar lényeges dolgot a világ felé is. Ez a főtéma is érzékelteti annak az esetleges felfogásnak a helytelen­ségét, mintha az egyháznak és az egyház népének semmi köze nem lenne a világ nagy kérdéseihez, pro­blémáihoz s a velük kapcsolatban adódó feladatokhoz. Meg kell érte­nünk: az egész világon letűnőben van az a helytelen irányzat, mely szerint az egyházat nem érdek­lik és ne is érdekel jék az embe­riség közös nagy ügyei és fel­adatai. Az Egyházak Világtanácsában egyesült közel százhatvan egyház­nak nyilvánvalóan az a felfogása, hogy miután Krisztus a világ re­ménysége, az egyháznak és az egy­ház népének is ennek megfelelően kell viselkednie a világgal s a vi­lágban élő emberiség nagy kérdései­vel kapcsolatban. Magyarországi Evangélikus Egy­házunk s benne egyházkerületünk, egyházunk vezetősége és népe a fenti bibliailag megalapozott álláspont­nak megfelelően végzi munkáját. Ez a munka a változhatatlan fundá- mentumra, Jézus Krisztusra, a róla szóló igehirdetésre épül. Egyre világosabb előttünk, hogy egyházunknak éppen igeszolgá­lata s az ige iránti engedelmes­sége tekintetében kell mindenek­előtt nagyon hűséges, odaadó és hivő munkát végeznünk ahhoz, hogy megtaláljuk azt a helyet s jól meg tudjuk oldani .azokat a feladatokat, ahová és amelyek elé Isten bölcs és jóságos aka­rata állított bennünket. Hazánkon belül egyházunknak és lelkészi karunknak Isten iránti engedelmességünkből fo­lyó kötelessége, hogy a hon­építő munkában részt vegyen s a benne való hűséges helytállásra neveljen. Hiszen, miként állhatnánk meg Isten színe előtt, ha az ellen­kező álláspontra helyezkednénk, vagy arra buzdítanánk hittestvé­reinket s egyházunk egész népét!? Semmivel sem lenne menthető sem Isten, sem ember előtt magatartá­sunk, s nemhogy a világ világos­sága nem lennénk, hanem a me,g- ízetlenült sóhoz lennénk hasonlato­sak, mely nem méltó másra, mint­hogy kidobják és eltapossák. Egyházunk kétségtelenül olyan múltból került a mába, melyben a keresztyén.ség képviselői főleg ve­zető helyeken a szociális haladás és emelkedés ellenségeinek a táborá­hoz tartoztak, s a nagy világon né­melyek még ma is oda tartoznak. Egyházunk az új szocialista társa­dalmi rendben a bizalmat és a meg­becsülést maga iránt azáltal nyerte meg, hogy szinte kezdettől fogva részt vett a haza újjáépítésében. Eb­ben a tekintetben a jövő útja is világos egyhá­zunk előtt. Akármilyen jó cél­kitűzésről van szó, egyházunk vezetősége annak helyeslésére s megvalósítására fogja buzdítani népünket. Lelkészi karunknak is természetes kötelessége és szép feladata ez. mely nyílegyenesen következik a Magyar Népköztársaság alkotmányára le­tett esküjéből s az eigyházunk és államunk egymáshoz való viszonyát szabályozó egyezmény szelleméből!. Különösen a mezőgazdaság! mun­(Folytatás a 4. oldalon) ax Ésxakl Egyháxkef>ülct közgyűlését leSkésxi mimkalcöxösségel Ax egybáxltevületi köxgyűlés Az evangélikusok tudják hogy nem beszédben áll Isten országa, hanem erőben. Isten országa erőben mutatkozik meg. Az erő, a Krisztusról való bizonyságtételben. Krisztusról való bizonyságtétel pedig cselekedetben. A cselekedetnek pedig az az ereje, hegy az embertársak felé érvényesül. Az igazi cselei­det másoknak használ, másokért van és így használ annak is, így van azért is, aki cselekszik. Ez indít minket, amióta csak a reformáció életre való, értelmes és szent hitét vettük, emberi kötelességteljesítésre, haza- fiságra, emberszeretetre. Az evangélikusok azt is jól tudják — mert nem szektás elkülönülésben élnek — hogy ma mi a kötelességük. Egész nem­zetünk azért dolgozik most, hogy a magyar mezőgazdaság fejlődjék, hogy a bő termés elérése érdekében a mezőgazdasági termelés minden ágaza­tához minden előfeltételt megteremtsen. A bő termés Isten ajándéka és sok mindentől függ, ami Istentől függ. Isten azonban nem a lustákat és nem a balgákat tünteti ki ajándékaival, hanem a szorgalmasakat és az értelmeseket. Azokat, akik megteszik a rrw,gukét minden nap és akik nem­csak szorgalmasan, talán a küszködés megerőltetésével is dolgoznak, ha­nem értelmesen teszik meg a magukét. Hallgatnak a jó tanácsra, tervei­ket a szerint készítik, ahogy annak megvalósítása biztosítva lehet s meg­ragadnak minden alkalmat arra, hogy tanulással fejlesszék ismereteiket, javítsák munkájukat, összefogjanak másokkal, akik nekik segíthetnek és segítenek másokat, akik rászorulnak. így kell mindannyiunknak dolgoz­nunk ezen a nyáron az ország kenyeréért. A több kenyér, a mezőgazda- sági többtermelés úgy növényekben, mint állatokban az egész ország érdeke, de elsősorban érdeke azoknak, akik ebben a termelésben foglala- tosak. A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló kormányprogramm jó tanács­osai, munkaeszközökkel, segítőtársakkal, megvalósítható tervekkel segíti a hitből dolgozó evangélikus földművelőket. A földművelő munka nap­jainkban kílátásos, reményteljes, örömteli munkává válik. A minap tar­tott országos ünnep, melyben mindenütt a traktorosok felé fordult a fi­gyelem. jele volt nemzetünk átalános érdeklődésének, mellyel a mező- gazdaság felé fordul. A gyárak, az ipari munkások, az értelmiségiek országszerte segítik a földművelőket szakértelmükkel, munkájukkal, gé­peikkel. A magyar parasztság ma már tudhatja, hogy nem elhanyagolt rendje az országnak, hanem a nép államának egyik legfontosabb ténye­zője. Az ipari munkássággal szövetségben dolgozhatik, magáénak tekint­heti az országot, az a szép hivatás jutott neki, hogy az ország jólétét várja tőle az egész ország. A mindig egységesebb magyar nemzet megbecsü­léssel. szeretettel és várakozással néz reá. Az evangélikus parasztság jár­jon elől jó munkával, járjon elől közösségi szellemben és állampolgári kötelességteljesítésben. Ügy, amint a Római levél mondja: »Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek, a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; kinek a tisztességgel, a tisztességet. Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöl­tötte.-« (Róm. 13, 7—8.) Szombat esti közös imádságunk Nagy kitüntetés és felelősség. — Lk. 10, 16. J ÉZUS azzal a hatalmas kitüntetéssel bízta tanítványaira evangéliu­mának hirdetését, hogy »aki« titeket hallgat, engem hallgat. Ennél nagyobb méltóság és kitüntetés nem is érhette volna őket. Hiszen Jézus ezzel a kijelentésével azonosította magát gyarló és esendő tanítványai­val. Magábanvéve is igen nagy dolog lett volna, ha az együttmunkálko- dást ajánlotta volna fel nekik. De ő ennél sokkal többet tett: az evangé­lium hirdetését végző tanítványokkal azonosította magát. Ez egyben a legnagyobb védelmet is jelentette számukra, hiszen Jézus azt is kijelen­tette nékik, hogy »aki titeket megvet, engem vet meg«, sőt még ezen is tú'ment Jézus és azt mondotta, hogy alki pedig őt megveti, az az Istent veti meg. Jézus ma is azonosítja magát azokkal a tanítványokkal, akik a tiszta igét prédikálják és a szentségeket az ö rendelése szerint szol­gáltatják ki. Ez adjon mindazoknak, akik Jézus nevében szólnak, bátor­ságot az ige hirdetésére és egyben reménységet a hirdetett ige »eredmé­nyességére nézve«. IM'INDEN KITÜNTETÉS egyben felelősséggel és kötelességgel jár. Amikor Jézus azonosítja magát velünk az ige mai szólóival, akikor ez ránk azt a kötelességet rója, hogy ne a magunk bölcsesége és indulata szerint hirdessük az igét, hanem a magunkét eresszük szélnek és Jézus evangéliumát adjuk az embereknek. VALLJUK MEG, hogy sokszor a magunk okosságával tartjuk az embereket és nem Isten bölcseségéí: magát Jézust prédikáljuk. . Sokszor csak méltóságunkra hivatkozunk, de a belőle folyó köteles­séget nem vállaljuk. ADJUNK HÄLÄT, hogy Isten ma is rábízza életet és üdvösséget munkáló szavát bűnös emberekre, hogy hirdessék azt minden ember javára. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Isten adjon olyan igehirdetőket, teoló­giai tanárokat és gyülekezeti tagokat, akik helyesen hasogatják az igazság beszédét és ezáltal előbbre viszik a egyház és népünk jó ügyét. K. Z. BIBLIA-OLVASÓ HETI IGE: »Aki titeket hallgat, engem hallgat és aki titeket megvet, engem vet meg, és aki engem vet meg, azt veti meg, aki engem elküldött. Lk. 10 :16. Június 20. vasárnap. — Zsolt. 33 :12—22. Isten minden népet örökségéül választott, kegyelmét adta rá. Mégis döntő az, hogyan tekintünk a kiválasztott Orra? Bízik-e benne, várja-e az Urat, Benne találja-e örömét? Isten bizonyos ígéretét az nyeri el, aki ilyen bizalomteljes várakozásban él: igazán segítségünk és pajzsunk ő. Június 21. Hétfő. — Bir. 2 :10—23. Jakab szerint az Isten senkit sem kísért, hanem mindenkit a maga kívánsága és váigya kisért. Izráel népe az Istent kisértette, s nem lehet csodálkozni az Or elhatározásán. Közöttük hagyta a népeket, hogy azok •»csábítsák őket«. Június 22. Kedd. — Bir. 6 : lfj*24. Isten kegyelmének és szeretőiének legnagyobb bizonyítéka: ismételt elbukások után is megszabadítja övéit: alkalmatlan embert hív el, akit Isten a maga békességével vértez fel és maga az Ür veri le népe ellen­ségeit. Június 23. Szerda. — Bir. 6 :25—40. Istennél semmi sem tehetetlen: akit Isten Lelke készít fel, az szembe tud szeigülni a bűnnel és mer vállalni minden nehéz feladatot. Isten a kétségeit is meggyőzi. Június 24. Csütörtök. — Bir. 7 :1—22. Gedeon egész »hadviselése« lehetetlenség. Felíegyverzett tömeg ellen egyedül nyerte meg a csatát, de nem ő, hanem maga az Isten. így is mondja Gedeonnak: »kezeidbe adom Midiánt«. így előzi meg Isten min­den cselekedetünket, nehogy Vele szemben dicsekedjünk. (Ef. 2:8—10.) Június 25. Péntek. — Bir. 8 :22—28. Gedeon is csak ember, akármilyen győztes is. Semmiféle ember nem pótolhatja az Istent! És abba is bele kell nyugodnunk, hogy az Isten örökké láthatatlan marad előttünk, földi bűnösök előtt. Ezen a földön bűnei miatt senki sem láthatja az Urat? Június 26. Szombat. — Bir. 10 :6—16. Bajban döbbenünk rá arra, hogy akiket, vagy amiket isteneknek képzeltünk el, azok tehetetlenek: nem tudnak segíteni nekünk. De az igaz isten előtti megalázkodás már út a megmenekülésre. Isten szíve megesik a bajbajutott, de visszatérő tévelygőn. Gémes István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom