Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-05-23 / 21. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

3

„FELMENT A MENNYEKBE...“

dása után negyven nappal elszar

Az Apostoli Hitvallásnak ezzel a mondatéval sok hivő ember nem tud mit kezdeni. A Krisztus Urunk mennybemeneteléről szóló egyházi tanítás idegenszerűnek tűnik fel előttünk. Ügy véljük, hogy az apostolok világképe, az ókori ember világképe: a föld tányér felett lebegő mennyei világ gondolata, szétfosz- lott előttünk. Mit értsünk azon, hogy Jézus »felviteték a mennybe« (Mk. 16, 10)?

Azt a valóságot, hogy Jézus a tanítványaival töltött negyven nap után visszatért az Atyával való egységbe s megszűnt tanítványai számára érzékelhető módon jelen lenni, a Szentírás kénytelen így fejezni ki: felment a mennybe. A »Menny«, nyilván nem a felettünk feszülő égboltozat ■— már ez a kifejezés is ké- pies — s még kevésbbé Isten lakóhelye. Mégis, ha imádkozunk, azt mondjuk, hogy »felemeljük kezeinket«, »felpillantunk« az Atyához, »felfohászkodunk«, »felemeljük szíveinket«, — csupa képies kifejezés. Nem tehetünk másképpen, noha jól tudjuk, hogy ö nem »felettünk« lakik és éppen Jézus tanított meg arra, hogy nem Jeruzsálemben és nem a Garízim hegyén van az a hely, ahol Istent imádni lehet, mert az Isten lélek és őt lélekben és igazságban kell imádni (Jn. 4, 20—24).

Tudjuk, hogy Isten nem a térben van »felettünk«, hanem az <5 isteni mivoltában, szentségében és igazságában, örökkévalóságában és mindenhatóságában van »felettünk«, — mikor azonban ezt mondjuk, ismét képet használtunk, mert másképpen nem tudjuk kifejezni magunkat.

Ezért van, hogy azután — bár mint mondottuk, nem élünk már az ókori ember világképében — mégis úgy beszélünk a bűn hatalmasságairól s a kárhozat »helyéről«, mint amelyek alattunk vannak, jóllehet tudjuk, hogy ezek megfoghatatlan valóságok s nincsenek térben elhelyezve. Nem hely a pokol, aminthogy a mennyország sem az üdvösség »helye«, hanem állapot mind a kettő, az elkárhozás is, meg az üdvösség is.

Krisztus Urunk mennybemenetele azt jelenti tehát, hogy attól a naptól fogva, amikor feltárna*

kadt tanítványaitól (Lk. 24, 51), másképpen van jelen számunkra, mint, ahogyan karácsonytól mennybemeneteléig volt. Nem testileg, közvetlenül, láthatóan és kézzelfoghatóan, testben és testi érzékeink számára van jelen, hanem közvetett módon, csodálatosan, titokzatosan és mégis valóságosan.

Erre utalnak kijelentései: »Ti veletek vagyok, minden napon a világ végezetéig« (Mt. 26, 20), »Nom hagylak titeket árvákul; eljövök tihozzátok« (Jn. 14, 18) s viszont: »Én nem leszek mindemkor veletek« (Mt. 26, 11). Pál apostol mutat rá erre a titokra, amikor azt mondja, hogy Krisztus éppen azért ment fel a mennybe, hogy így és ezáltal töltsön be mindeneket, vagyis legyen mindenütt jelenvaló a számunkra, t. i. Szentlelkével.

Így kezdődik el Jézus mennybemenetelével egy üj korszak, az egyház kora, amikor

Urunk láthatatlanul, de valóságosan: igéjében és szentségeiben van jelen közöttünk. A prédikációban s az olvasott Bibliában, a keresztségben és az úrvacsorában, ahol ketten vagy hárman az Ö nevében gyülekeznek össze, ott van közöttük.

Ez az idő — Isten felől nézve — türelmi idő: az Atya időt ád elbiban- göl't gyermekeinek, hazavárja őket s megtérésre való idő — az emlber felől nézve — az evangélium hirdetésének, a missziónak az ideje. Ebben az időben Jézus a mennyben vám, vagyis elhagyta a földi téreket — persze ez megint csak képes beszéd — s visszatért »oda«, ahonnan érettünk alászállott: az Atyához.

Elsőnek tért vissza oda, ahonnan mindnyájan elszakadtunk, s ahol 6 mindig otthon volt, hogy odatérítsen vissza mindnyájunkat, tékozló fiakat. Helyet, hajlékot készített számunkra az Atya szivében s magához akar vonni mindeneket. Mindez azonban n,em jelenti azt, hogy amikor az Atyánál van újra, egyúttal ne lenne velünk is,

ígérete szerint minden napon, a világ végezetéig. G. Gy.

„ .. • Nézve a

Ezen a héten két ünnep üzenete szólít meg bennünket. Az egyik Ro- gate vasárnapé, az imádkozás ünnepéé. Amikor állhatatos imádkozásra buzdft, mi önkénytelemül is magunk előtt látjuk az imádkozásban is példaképünket, Krisztust, aki életében és halála előtt is mindig tartotta a kapcsolatot mennyei Atyjával, »szemeit az égre emelve«. A másik ünnep a mennybemenetelre emlékeztet s ennek történetéből megüti a fülünket az a mondat, amivel az angyalok szóltak rá az árván maradt tanítványokra: »Mit állótok nézve a mennybe?«

A két ünnep üzenete szinte kiegészíti egymást. A mi keresztyénsé- gümknek égy nagy gondjában ad útmutatást, abban, hogy a mi feltámadott Urunk a mennybe ment s nincs személyesen velünk. Persze, ígérete mégis megáll és közöttünk van Szentlelke által — amint az egyre közeledő pünkösdi ünnep meghirdeti majd. Sok keresztyén mégis odaáll a tanítványok mellé és maga is bámész szemekkel a mennybe néz, megfeledkezve hivatásról, emberekről, misszióról. Az ilyenek nem egyszer annyira csak a Krisztussal való mielőbbi együttlétre áhítoznak, hogy

mennybe

« keresztyénségiik nem egyéb a halálra való felkészülésnél. Krisztus mennybemenetele azonban nem tesz bennünket ég s föld között lebe- gőkké, amint a tanítványoknak is vissza kellett menniök Jeruzsálembe, az emberek közé, az életbe. Szentleiket venni, szolgálni, prédikálni, egyszóval: végezni az Ür által reánk bízott munkát.

A mennybement Krisztus iránt való helyes magatartásunk az imádkozás. Ezért és ennyiben a keresztyén ember mindig a mennybe néz. Azt figyeli, hogy mit tett érte a Krisztus és hogy Krisztus tanítása és példája mire ösztökéli keresztyén életében. Az igazi keresztyén élet tehát Krisztusra figyelő élet, de nem azért figyel ő ró, hogy ezzel utat tévesszen a földön, hanem hogy éppen így megtalálja és bejárja a helyes utat. Az imádkozás bennünket nem visz el a földről, hanem mint földön élőkét, összeköt a mennybe ment Krisztussal.

Nem véletlen, hegy ez a két ünnep így egymás szomszédságában van. A mi keresztyénségünk ebben a kettősségben tud igazi lenni. Igaz a Krisztus előtt és az emberek előtt egyformán. Z. L.

ARCOK A BIBLIÁBAN

SÁMSON

Gyermekkorunk csodáit erős embere. Amolyan Toldi Miklós, aki csupasz kezével oroszlánnal vív harcot életre-halálra, pedig még csak serdülő legényke. Ha csatába megy, alakja kimagaslik a küzdők soraiból és nem terem többé fű, ahová odaüt. Az ellenség vérző arccal, szélsebesen menekül előle és átkozza azt az órát, amelyen arra merészelt gondolni, hogy megzavarja a maroknyi nép nyugodt békességét. Erős daília, a nép kipróbált vezetője Sámson, akiben bízni lehet a legnagyobb veszély idején is.

Van egy titka, amiben rejlik ereje. Nekünk úgy látszik, hogy külsőleges dolog ez, hiszen csupán arról van szó, hogy sohasem vágatta le hajét. De a haj, amit olló még nem vágott le, csupán jelkép. Jelképe annak, hogy viselője egész életére elkötelezte magát Izráel Istenének, magára vállalva, hogy minden cselekedetével népe javát, jövőjét fogja szolgálni, önmagáért nem élhet, saját dicsőségét nem keresheti, hiszen szolga: az Isten választott embere,

Csak egyszer feledkezik meg arról, hogy mi a hivatása, mi a kötelessége, hogy az Urat és népét kell szolgálnia. Ez a pillanat bukását jelenti. Igéző szép szavak kicsalják tőle nagy titkát. Ezekután már könnyű elbánni vele, mint ahogy mindig is szabad préda az az ember, aki megtagadja a vállalt szolgálatot. Szánalmas emberroncsként, vakon tengeti tovább életét. Az ellenséget megrettentő hős, malmot hajt megmaradt erejével, míg azok kaján csúfolódással nevetik az egykor félelmetes embert, aki most a szó teljes értelmében baromi munkát végez.

Csekély vigasz számára az, hogy még egyszer bosszút állhat azokon, akik kinevetik, hisz neki is pusztulnia kell azokkal egyetemben. Mát ér már ez az utolsó nagy cselekedet? Nincsen már ebből haszna senkinek, sem neki, sem pedig az övéinek.

Így lesz Sámson élete és szomorú végzete, példája annak, hogy miként jár az Isten embere, ha elfelejtkezik Uráról és népéért vállalt szolgálatáról, Vámos József.

A képmutatók imádsága

Máté ev. 6. 5.

A mi Urunk különös figyelmet szentelt a farizeusoknak, akik mások előtt mindig szerettek nagy imádkozóként feltűnni s akiktől Jézus nagyon óvta tanítványait. A farizeusok az iskolákban és az áhítatoskodás helyein gyakran megjelentek, hogy ott imádkozzanak. Ünnepélyesen éneklő hangon, kimért mozdulatokkal és sajátságos arckifejezéssel imádkoztak, s ezzel a külsőséggel sejttették belső átélésüket. Mások, akik közelükben állva hallgatták szavaikat, nem nyertek azokból semmit, ami épített, hiszen csak megszokott, kegyes szavak mormolása hallatszott, de azt hitték, hogy valóban ez az imádság, ilyen az imádság. Közöttünk is vannak mindig ilyen »keresztyének«, akik meg vannak győződve arról, hogy az imádkozást csak ők képviselik.

Farizeus szokás volt az utcasarkon való imádkozás is, amely néha órák- hosszat tartott. Minden arra járó láthatta őket és fejet hajthatott előttük köszöntésképpen. Vájjon hallgatta Isten is ezt az imádságot, az az Isten, akihez szólották? Azt gondolom: — nem! Pedig ha az ember úgy érzi, hogy imádságára Isteri nem kíváncsi, jobb, ha csöndben marad. Sokan gyakorolják pedig ezt a szokást az asztali imádsággal is. Még hozzá olyan helyeken, ahol ez feltűnő. Az asztal mellé lépnek, hangosan vagy halkan imádkozva, hadd lássa más is! Pensze, lehet imádkozni asztal mellett — szívből is! Lehet idegen helyen ülve, finoman, csöndesen, el- mélyülten megszólalni s valóban áldást nyerni az ételhez. Ez az áldás ugyanis nem attól függ, hogy hányán látják az imádkozás cselekményét, hanem attól, hogy valóban az Űrral beszéljünk minden mellór.gon- dolat nélkül;

(Blumhardt J. Kristóf)

Három énekkar

együttes szolgálata Kelenföldit

A budai egyházmegye Cantate vasárnapján a budahégyvidéki, kelenföldi és óbudai gyülekezeti énekkarok szolgálatával “újszerű kezdeményezéssel próbálkozott, ami teljes sikerrel járt. A (három énekkar kü- lön-fcülön is énekelt, végül együttesen mutatott be három művet. Mintegy százhúszon állottak az oltár előtt s a gyülekezet, amely zsúfolásig megtöltötte a templomot, áhítatos megdöbbenéssel hallgatta az evangélium erejét ki csend ülni. Annáik ellenére, hogy egyetlen »főpróbát« tartottak esek, úgy szólaltak meg a kórusok, mintha ez egészen természetes és megszokott lenne. Ez a tény bizonysága annak, hogy az ének- .karóik ugyanazon Lélek hatása alatt állottak és az énekszámok bemutatását szent szolgálatnak, liturgiának tekintették.

Egészen természetes, hogy ez az együttes zenés áhítat nagy hatást gyakorolt az énekkarokra és tagjaikra. Tanultak egymástól és tanították egymást. Közelebb is kerültek egymáshoz, megismerkedtek s a személyes találkozó nagy ígéret a jövőre nézve. Arra törekedtek, hagy külön-külön és együttesen dicsérjék énekkel az Urat! A három énekkar szolgálata- által három gyülekezet is közelebb került egymáshoz.

Régi és új szerzők műveit mutatták be az énekkarok Arany Sándor (Óbuda), dr. Gylmesy Károlyné

(Budaihegyvidék) és Sulyok Imre (Kelenföld) vezetése alatt. Az egyes számok között Sulyok Imre orgonáit nagy elmélyültséggel és művészi adottsággal. Igét hirdetett Várady Lajos budai esperes. A ritka és áldott egyházzenei eseményt bizonyára követi újabb hasonló szolgálat.

SPANYOLORSZÁG

A német Evangéliumi Egyház kő- nyomatosa jelenti Spanyolországból, hogy Franco uralmának fennállása óta 255 protestáns gyülekezet közül már csak 40 gyülekezetnek van működési engedélye. Nemrég történt, hogy egy szülészeti kórházból röviddel a szülés előtt eltávolítottak egy asszonyt, mert nem volt hajlandó a rózsafüzért magára venni és protestánsnak mondotta magát. Azok a protestáns spanyol katonák, akik nem vesznek részt a misén, börtön- büntetést kapnak. Protestánsok számára lehetetlenné teszik a nyilvános temetőkbe való temetkezést. A jelentés mégis így végződik: az állandó üldözés ellenére is erősödik A számban is gyarapodik a protestánsok serege Spanyolországban.

A protestánsellenes harcot folytató katolikus egyházi személyiségeikhez csatlakozott most Barcelona érseke, dr. Modrego Is. »Keresztes hadjáratra« hívja fel híveit a protestánsok ellen. Felszólítja a katolikus papokat az éberségre s' arra, hogy azonnal jelentsék fel, ha protestáns összejövetelekre bukkannak.

Tavaszi reménység

Falun és városon minden ember egyformán az időjárás iránt érdeklődik. Nemcsak azért, mert a hosszú és kemény tél után a tavaszi melegre különösen is nagy szükségünk van, hanem, mert a jövő évi kenyerünk sorsát mindnyájan 'kapcsolatban levőnek látjuk az idővel. Tudjuk, hogy a búzatermést nagyon befolyásolja, mennyi eső hull, milyen a hőmérséklet, mennyi a napsütés. Idei termésünk sok nehézség után most gazdag tavaszi reménységet ígér. Az őszi szárazság, a koratavaszi hűvös időjárás után a legutóbbi napokban szemmel láthatóan nő a búza és a rozs. Igyekszik pótolni az elmaradottakat. Ezek a napok megerősítik a reménységet, hogy az ország nagy részében jó térmés várható.

Az időjárás segítsége azonban még nem elég a jó terméshez. Része van ebben az emberi munkának is. A mostani ígéret is hirdeti az eddigi munkák eredményét. A búza méregzöld színe és gyorsabb fejlődése a fejtrágyázás következménye. A tavaszi talajelőkészítés és vetés is kedvező körülményeket teremtett. A hengerezés és boronálás hatása is meglátszik fejlődő vetéseinken. Ezek az eredmények további munkára indítanak. A tavaszi esők nemcsak a hasznos növények fejlődését segítették, de árokpartjaink, töltéseink, földjeink számtalan gyomját is megerősítették. A jó termés érdekében ezért fontos munka a gyomirtás. A kapásnövények termése is mostani jó munkánk függvénye. A növényápolás, kapálás megsokszorozhatja reményeinket.

A jól végzett munka a gazdának, is, de az egész országnak Is hasznára lesz. Késedelmcskedés, gondatlanság, hányavetiség sokszoros kárt okoz mindnyájunknak. A zord tél után ígéretes a tavaszi reménység: jó termésünk lesz, bőven kerül asztalunkra kenyér és eledel. A reménység valóraváltásához pedig latba kell vetnünk minden erőnket.

A vetés szerencsés sikeréért

(A magyar nyelvű Tranoscius 1135. éneke.)

Jó Istenünk, áldásod itt Szünet nélkül munkálkodik, Hogy eltarthass bennünket;

Add ez évvel szerencsével Vethetnünk be földünket.

Reménykedünk, amíg vetünk,

De ha áldást nem adsz nekünk, Boldogulnunk nem lehet:

Csak kegyelmed, segedelmed Adhat nekünk életet.

Áldd meg a mi vetésünket, Jutalmazza reményünket Megfelelő jó idő: így lesz aztán munkánk után Aratásunk kedvező.

Vetésünket megromlástól S mindenféle más csapástól Oltalmazzad kegyesen:

Mert ez gonddal s fájdalommal Sujtna minket rémesen.

S mint a földbe esett magnak Gyümölcse csak úgy támadhat Ha előbb elhal benne:

Halálon át jutok tovább Én is a jobb életbe.

Azok, akik gonddal vetnek, Annál többet remélhetnek,

Ha sok könnyet hullatnak; Téged hívnak, benned bíznak S örvendezve aratnak.

Istenem, adj képességét Sok szép erény gyümölcsének Termésére idelenn: így a lelkem fent a mennyben Dicsőit majd szüntelen!

Szombat esti közös imádságunk

VONZÖ ERŐ Jón. 12, 32.

Jézus Krisztus, miután a kereszten át »felemeltetett« az örök dicsőségbe, most azért fáradozik, hogy mindazokat, akik hittel elfogadják Öt Uruknak, az Ö dicsőségében részesítse. Ó azt akarja, hogy sokan legyenek részesei az örök étet örömének és békességének. Ezért ígérte tanítványainak: »ha felemeltetem a földről, mindeneiket magamhoz vonzók.« Jézus Krisztus ezt a magához vonzást a kereszttel és a keresztről szóló beszéddel végzi. A kereszt csodálatos vonzó erejével gyűjtögeti örök életre azokat, akik érmék a vonzó erőnek engednek. A kereszt és a róla szóló beszéd a történelem folyamán évszázadokon keresztül bizonyult olyan hatalmas erőnek, amely képes volt arra, hogy szegény bűnös embereket, közömbösöket, csüggedőket, megfáradtakat és kemény szívűeket egyaránt Krisztushoz vonzzon.

Bármilyen hatalmas erő is van a keresztben, még sincs benne erőszak. A kereszt vonzásának ellen lehet mondani és erejét lehet semlegesíteni. Éppen az a döbbenetes, hogy ezt az ember olyan sokszor meg is teszi. Viszont azok, akik engednek a kereszt vonzó erejének, azok megtapasztalják azt is, hogy a keresztről szóló beszéd nemcsak odavonz Jézushoz, hanem újjá is teremt s békességet, örömöt, reménységet ad a megújult emberi szívbe.

ADJUNK HÁLÁT, hogy Jézus Krisztus meg akarja osztani velünk az ö dicsőségét. Magasztaljuk Istent a kereszt csodálatos erejéért, megújító hatalmáért.

VALLJUK MEG, hogy sokszor tudatosan ellenállunk a kereszt vonzó erejének és inkább megmaradunk a régi életben.

KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy a kereszt bennünket is naponként foglyul ejtsen, az új életre vigyen és felszabadítson az örvendező, imádságos, munkás életre. Imádkozzunk konfirmandusainkért és magyar népünk országépítő munkájáért. K. Z.

BIBLIA-OLVASÓ

HETI IGE: Én, ha felemeltétem a földiről, mindeneket magamhoz vonzók. Jn 12, 32.

Május 23. Vasárnap. — Zsolt. 18, 1—1.

Legyünk mindenben hálásak, de ne csupán azért, mert valami ajándékot kapunk tőle. A zsoltárt» magasztaló szava indítson arra, hogy hitünk magasztaló éneke zendüljön fel. Számunkra a bűnbocsánat, Isten szívünkben és életünkben való jelenléte a legszilárdabb alap.

Május 24. Hétfő. — Zsolt. 18, 8—20.

A hivő embert semmiféle kísértés sem roskaszthatja meg egészen, mert tudta, hogy Isten az ő támasza és szabadításának órája, ha nem siet is, cl) nem is késik.

Május 25. Kedd. — Zsolt. 18, 21—37.

A tiszta lelkiismeret sohasem lehet azonos az önteltséggel. Nem elbizakodottságra van szükségünk, hanem hitbeli biztonságra: »Mindenre van erőm a Krisztusban!« (Fii. 4, 13.)

Május 26. Szerda. — Zsolt. 18, 38—51.

Isten népének igazi diadalát »Dávid fia«, Jézus vitte véghez a kereszten és a feltámadásban: »Él az Úr és áldott az én kősziklám!«

Május 27. Csütörtök. — Zsolt. 86.

Mennyben.enetel ünnepe azt hirdeti, hogy Krisztus az Atya jobbján ül, azaz a hatalom és dicsőség helyén. Amikor a keresztyén ember Istent dicsőíti, a jobbján ülő Krisztusban teszi ezt. Szeretetét az egész teremtett világ hirdeti. A mi küldetésünk: erre a hitre vezetni.

Május 28. Péntek. — 1. Jn. 1, 1—4.

Hitünk a Krisztusban megtörtént kinyilatkoztatásra, a vele való közösségre alapszik.

Május 29. Szómba). — 1. Jn. 1, 5—10.

A hit világosságának szükségszerű következménye a bűnbocsánatból táplálkozó alázatos engedelmessége Bodrog Miklós