Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-05-16 / 20. szám

ä + * 99Eneklek as Urnak(i — 2. MÓZ. SS, S. — T I S Z Ä L Ö K Az Alföld népe évszázadokon át heves harcban állott az aszállyal; Ennek a küzdelemnek első győzelmét aratta a magyar nép május 10-én, amikor Hegedűs András, a Minisztertanács első elnökhelyettese, földmű­velésügyi miniszter átadta rendeltetésének az elkészült Tiszalöki Duz­zasztóművet. Azóta a Tisza vize az ember szolgálatába kényszerült s há­rom megye földjét öntözve járul hozzá népünk több kenyeréhez. A Tisza­löki Duzzasztómű egyike népi demokráciánk legnagyobb létesítményei­nek. Különös jelentősége az, hogy ez az első olyan nagy létesítményünk , amely közvetlenül a mezőgazdasági termelés fejlesztésének érdekét szol­gálja. A magyar dolgozó nép most minden erejét a dolgozók életkörül­ményeinek állandó és gyors javítására összpontosítja. Ezért kell sokolda­lúan és gyorsan fejleszteni egész mezőgazdaságunkat. Mindnyájunknálc ebben a nagy" ügyében jelenti a munkásparaszt szövetség nagy eredmé­nyét a Tiszalöki Duzzasztómű. A Tiszalöki Duzzasztómű további lehetőségeket is megnyit. A duz­zasztás következtében a Tisza az év bármely szakában alkalmas lesz egé­szen Záhonyig hajóforgalom lebonyolítására. A felduzzasztott víz segítsé­gével az építés következő szakaszán elkészülő twbinák villamosenergiát fognak szolgáltatni. Népi Demokratikus államunknak ez új nagy létesítménye hamarosan megváltoztatja a Tiszántúl képét, ötvenezer kát. hold területet kapcsol bele a víz a mezőgazdasági művelésbe. A terméketlen, szikes talajon halas­tavak épülnek majd. Teret hódítanak, segítségével a mezőgazdasági ter­melés, új fejlettebb módszerei. A Tiszalöki Duzzasztómű eredményei mindezen keresztül nemcsak Tiszántúl népének munkáját fogják meg­könnyíteni, hanem mindannyiunk, az egész magyar nép szebb, jobb és boldogabb életét szolgálják. Szombat esti közös imádságunk ÜJ ÉNEK. ' Zsolt. 98, L Űj éneket csak új ember tud énekelni. Az az ember, akit a Szentlélek Úristen az ige és a szentségek által újjáteremtett és aki ennek a teremtő mukának az eredményeképpen elmondhatja: »a régiek elmúltak, imé újjá lett minden«. A régi ember megfeszíttetett Krisztussal együtt, az új pedig feltámasztatott ugyancsak Krisztussal együtt. Ez az új ember új szívből új éneket énekel. Többé már nem a maga, vagy mások dicsősé­géről énekel, hanem Isten 'keiül a középpontba és az 0 nagyságos dolgait énekli. Az új szívű embernek ugyanis megnyílnak a szemei Isten »csodadol­gainak« meglátására és ezeknek a látása ösztönzi állandóan Isten dicsére­tére. Ezért az új ének énekléséhez olyan szem is kell, amely észreveszi Isten győzelmes karját kicsi és nagy dolgokban egyaránt. Ha nem akar felfakadni szívünkből a magasztaló ének, ez csak azért lehet, mert még régi szívvel és becsukott szemmel járunk a világban és így nem látjuk, hogy Isten milyen csodálatosan szereit, segít, vezet, old meg kérdéseket, hozza ki a rosszból is a jót, munkálja a legkülönbözőbb dolgokon keresz­tül is az Ö dicsőségét és a mi javunkat. Sokan vannak egyházunkban, akiknek olyan különös szemük van, amely csak a múltban tudja meglátni Isten csodadolgait, de a jelenben azokat nem veszi észre. Nem veszi észre, hogy Isten az utolsó tíz esztendőben is ugyanaz a győzedelmes Isten volt, akinek karja soha nem rövidül meg és aki csodálatos leleményesség­gel valósítja meg az ö céljait. Nem kevesebb oka van az 'egyház népének dicsérni a győzelmeskarű Istent ma, mint volt az elmúlt évszázadok folyamán. Isten ma is gondos­kodik arról, hogy énekünknek legyen bőségesen szövege: az Ő mai csoda­dolgainak sokasága. VALDJUK MEG, hogy azért nem megy az énekünk, mert régi a szi­vünk. Nagy készségünk van a rossznak és kellemetlennek meg­látására, de vakok vagyunk Isten csodadolgainak felfedezésére. ADJUNK HALÁT, hogy Isten erős karja hatalmasan munkálkodik közöttünk. Köszönjük meg az egyházi énekkarok jó szolgálatait, énekeskönyveink áldott munkáját és azonbelül egy-egy ének hozzánkszóló igehirdetését. KÖNYÖRÖGJÜNK új szívért, melyből új ének fakadhat, hitből szol­gáló kántorokért, hitből fakadó új énekekért, új énekeskönyv kiadásáért, g zenés-áhítatok áldásaiért, népünk kenyeréért, ered* menyes munkájáért, a genfi tanácskozások sikeréért. K. Z. BIBLIA-OLVASÓ HETI IGE: Énekeljetek az Urnák új éneiket, mert csodadolgokat cse­lekedett! Zsolt. 98. 1: Május 16. Vasárnap. — Jób 38, 22—39, 3. A teremtett világ átok alá esett az ember bűne miatt. (I. Móz. 3, 17.), de 'még így is a Teremtőre emlékeztetnek lenyűgöző szépségei és titkai. Istenről igazi világosságot mégis csak a Jézus Krisztusban történt kinyi­latkoztatás hozott. Május 17. Hétfő. — Jób 39, 22—35. Istennel szemben nem lehetünk felperesek, helyünk a bűnösök között van. Szavunk sem lehet szemrehányás feléje, csak ez az imádság: Isten, légy irgalmas nekem bűnösnek. Május 18. Kedd. — Jób 39, 36—38. 42, 1—6. A keresztyén ember kiindulópontja az őszinte alázatosság, azaz a nyitott, kész szív arra, hogy tanuljon Istentől. A taníthatatlanság a mi legszomorúbb állapotunk, de aki kitárja szívét Isten igéje előtt, az meg­erősödik általa. Május 19. Szerda. — Jób 42, 7—17. A csak korholni tudó, nagyhangú vallásosság megszégyenül, a Krisz­tusban elrejtett, kősziklára épült élet azonban a kiállt próba után még szilárdabban áll. Május 20. Csütörtök. — Zsolt. 77, 1—11. Isten nem változik, alapmagatartása sem, életünkben azonban mindig más-más módon nyúl bele, hogy neveljen és alakítson, Május 21. Péntek. — Zsolt. 77, 12—21. Az Isten kegyelmére, cselekedteire való emlékezés nem arra való, hogy a már elmúlt nagy dolgok hangulatába ringassuk magunkat, hanem, hogy annál nagyobb lendülettel indítson cselekvő keresztyénségre. Május 22. Szombat. — Zsolt. 23, 1—6. A Pásztor jelenléte a biztonságot jelenti. Aki tőle nyer erőt, azt a vezérlő ige a jelen küzdelmeiben is megörvendezteti s az a jövő elé is biz­ton néz. Bodrog Miklós Isten dicséretének régóta eszköze az ének. Az Ótestamentomból érté­kes örökségként átvette a keresz- tyénség és az egyháztörténetben ke­vesen becsülték meg annyira, mint Luther Márton. Egyházunk ma abban a felisme­résben él, hogy a gyülekezet éneke és egyházzenei nevelése nagyfon­tosságú része az egyházi életnek. Az evangélikus templomokban felcsendülő énekek gazdagon viszik Isten felé a keresztyén marasztalást és ugyanakkor hasznos eszközei annak, hogy gyülekezeteinkben igazi evangé­likus kegyesség alakuljon ki. A budapesti templomok mind gyak­rabban nyitják meg kapuikat egy­házzenei hangversenyek és zenés áhítatok számára. A Deák-téri templom Lutherá- nia énekkara ezidén ünnepli 50 esztendős fennállását. 1904-ben két lelkes egyháztag, Kőthy Károly és Füzessy István hozták létre azt a férfikart, mely a mai Lutheréiba első formája volt. Az első tíz esztendő alatt Bruckner Frigyes karnagy vezetésé­vel vegyeskarrá bővült a Lutherá­nia. Az első világháború az ének­kar munkáját is szünetre kénysze­rítette, utána azonban Mendöl Ernő énektanár vezetésével új lendület­tel látott munkához, sőt százötven­tagú gyermekkarral is bővült. 1923- tól dr. Kirchknopf Gusztáv lelkész vezette az énekkart és tette kizá­rólagosan templomi énekkarrá. Ha­lála után Kapi-Králik Jenő karnagy vette kezébe a karmesteri pálcát és emelte a Lutheráina színvonalát. 1942. óta Weltler Jenő karnagy soha nem lankadó buzgalommal és szeretettel vezeti az énekkart. Nagy segítője munkájában Za- lánfy Aladár orgonaművész, a templom főorgonása. Kettőjük * munkája nyomán a Lutheránia ma már hatalmas művek önálló bemutatására is vállalkozik. Minden esztendőben szinte or­szágos jelentőségű a János Pas­sió előadása. Ezidén az ötven- esztendős jubileum alkalmával a budapesti gyülekezeti ének­karokkal együtt nagy hangver­Békés életünknek és fejlődésünk­nek egyik nagy eredménye, hogy hazánk egyik legnagyobb hangsze­re: a Zeneművészeti Főiskola nagy­termének orgonája újjáépült. Az Országos Filharmónia a neves orgonaművészt, mint az új orgona egyik szervezőjét, Peskó Zoltánt szerződtette, hogy az 1954. május 4-i önálló hangverseny keretében be­mutassa az újjáépített és megna­gyobbított hangszer határtalan le­hetőségeit. . Nekünk, evangélikusoknak külön örömet jelentett Peskó Zoltán, fa­sori főorgonásunk orgonaestje. A zsúfolásig megtelt nagyteremben tartott hangverseny kirobbanó si­kerű volt. A szűnni nem akaró tapsvihar a művészt négy ízben rá­adásra kényszerítette. A hallgatóság sorában jelen vol­tak, hazánk zenei életének nagyjai, élükön az ősz mesterrel: Kodály Zoltánnak. Ott láttuk egyházunk lelki és világi vezetőit, élükön dr. Dezséry László és dr. Vető Lajos püspökkel. A meghívott vendégek között láttuk dr. Paul Gennrichet is. Peskó Zoltánt egyébként jól is­merjük. Művészete és egyénisége az orgonába életet önt, s keze alatt az orgona megelevenedik. Egyénisége az előadott művet újból megteremti, azonban a mű eredeti karakterének a teljes sértetlenül-hagyása mellett. Műsorán Bruhns, Pachelbel mű­vein kívül Bach monumentális C- dur toccátája, Reger: f-moll Intro- ductió és Passacaglia-ja, majd Liszt: »Weinen, klagen...« című Bach- téma feletti variációi szerepeltek. Különösen lényűgöző volt az utol­só szám, melyben az orgona mesteri előadásban és csodálatos természe­tességgel tárta elénk az Istenben megnyugodott emberi lélek világát. Nagy mértékben hozzájárult az est fényének emeléséihez a Vasutas Szakszervezet Központi Énekkará­nak közreműködése. Az énekkar nagy művészi felkészültséggel Isaac, Hassler, Bach, Händel, Farkas, Bar­tók és Kodály műveket adott elő az igen tehetséges Tóth Lajos karnagy vezetésével és a kiváló Gergely Fe­renc orgonaművész orgonakísére- tével. A közönség tapsviharral ismé­teltette el a szakszervezeti énekkar­ral Kodály zsoltárát. A felejthetetlen élményt nyújtó hangverseny után igaz érdeklődéssel és várakozással tekintünk Peskó senyt terveznek az őszi hóna­pokban. Jubileumi meglepetés­ként még ez évben be fogja mu­tatni a Lutheránia Bach: H-moll miséjét. A Deák-tért énekkar mellett egy­házzenei munka folyik több buda­pesti templomban is. A fasori temp­lomban Peskó Zoltán orgonaművész nagy mesterek nagy műveit mu­tatja be. A kelenföldi énekkar Su­lyok Imre orgonaművész vezetésé­vel jobbára magyar szerzők mű­veit népszerűsíti. Budahegyvidék ze­nés áhítatai, Pesterzsébet gyülekezeti énekkakara a. főváros egyházzenei életének nagy Ígéretei. Az egyházi zenét azonban nem­csak Budapesten kedvelik, hanem az ország más gyülekezeteiben is. Egyre több azoknak a vidéki gyülekezeteknek a száma, ahol a gyülekezeti énekkarok munkája művészi színvonalra emelkedik s a többiek is szívesen és gyak­ran látnak vendégül ilyen énekkarokat. Az egyházi zene szeretetében és szolgálatában elől járnak a békés­csabai, soproni, kiskőrösi evangéli­kusok. Az Isten dicséretére felcsendülő hangoknak megvan márts a jó ha­tásuk egyházunk életében. A jó munkát nemcsak a mindig újra megtelő templomok bizo­nyítják, hanem a gyülekezetek keresztyén élete is, mely szívébe zárja a zene hangjain át is egy­házunk történelmi hitét és szol­gálatát. Azok, akik rendszeresen hallgatják veretes egyházi mu­zsikánkat, magukévá teszik azt az egyházi ízlést, melyet ezek a müvek sugároznak és ami az Isten akarata szerint való ke­resztyén hit és élet felismerésé­nek és megtalálásának jó segí­tője. így lesz egyházunk fellen­dülő zenei élete szerves ré­szévé egyházunk megújulásá­nak. Munkálójává és bizonysá­gává egyformán, mert hiszen végeredményben a templo­mainkban felcsendülő szép egy­házi muzsika is zenébe foglalt ighirdetés. Zay László Zoltánnak a Fasori Evangélikus Templomban 1954. május 16-án, va­sárnap este 7 órakor rendezendő következő orgonahangversenyére. Bendcs Aladár Készülj az ige hallgatására! HÜSVÉT UTÄN 4. VASÁRNAP Jel. 15, 3—4. A húsvét utáni gyülekezetét bera­gyogja Krisztusnaik a halálon vett diadala. Ha nem is múlt el a földi lét betegsége, nyomorúsága és szen­vedése, a gyülekezet mégis tudja, hogy uralkodik ö, aki eltöröl min­den könnyet övéinek a szemeiről. Azért olyan ez a gyülekezet, mint az a sereg, amelyet János e szentigé­ben ott lát Isten trónusa előtt és amely »énekli Mózesnek, az Isten szolgájának az énekét és a Bárány­nak énekét«. Mózes akkor énekelte hálaadó éneikét, amikor Isten meg­mentette a nagy nyomorúságból né­pét, száraz lábbal vezette át a Vö­rös-tengeren és kiszabadította a fáraónak és seregének, a halálos öle­léséből. Mint egykor Mózes a nagy nyomorúság után, úgy énekel a meg­váltott gyülekezet is hálaadással Istennek a smbadításért, amely Krisztus húsvéti diadalában lett tel­jessé. Valóban, nagyok és csodála­tosak annak az Istennek a dolgai, aki új életre, hivő, Istennek szolgáló és új engedelmességben járó életre szabadítja fel gyülekezetét. Aki ezt a váltságot szerezte, »a mindenható Ür Isten«, aki népét igazságos és igaz utakon vezeti. Nem szakítja ki a világból, nem vezeti a pusztába, hogy ott csak önmagának éljen, nem is pártos iránta, mintha semmibe venné botlásait, vétkeit vagy hűtlen­ségét. Igazságos iránta és igaz, mert szolgálatba állítja, hogy Isten váltságának és újjáteremtő hatalmá­nak beszédes példája legyen az egész világ előtt és így áradjon belőle a megújult életnek a megújító hatal­ma és ereje. Ezt az »éneket« kell az igaz gyü­lekezetnek, Krisztus igaz népének énekelnie mindig — ma is — a vi­lágban, hogy a gyülekezet által ma- gasztaltassék és dicsőítettessék an­nak az Istennek neve, aki »egyedül szent«. Erre indít »Cantate« va­sárnapja is azzal a figyelmeztetés­sel: »Énekeljetek az Urnák új éne­ket!x Karner Károly EVANGÉLIKUS ÉLET KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK SVÁJC Marcel Pradervand, a Református Világszövetség főtitkára magyar- országi utazásából visszatérve, hosz- szabb cikkben számolt be tapaszta­latairól a lausamnei »Semeur Vau- dois« "és a genfi »-La Vie Protestanten hasábjain. Bevezetésében megálla­pítja: »Nyugati országokban egyes embereknek olykor még mindig ha­mis képeik vannak a népi demokrá­ciákban élő egyházak helyzetéről.« A valóság — írja — az, hogy mind Magyarországon, mind Csehszlová­kiában — ahol Pradervand szántén több napot töltött —, mind a fővá­rosban, mind a vidéken változatla­nul tovább folyik a keresztyén egy­házak élete. »Ez a keresztyén élet — folytatja — legalább olyan élénk, mint nálunk Svájcban, sőt elmond­hatjuk, hogy mélyebb és a keresztyé­nek egyáltalán nem félnek meggyő­ződésük kinyilvánításától.« Elmondja Pradervand, hogy a bu­dapesti Kálvin-téren vasárnap,; Pé­csett hétköznap prédikált. Mindkét alkalommal teljesen megtelt a temp­lom. »Pedig az időjárás hideg volt, a templomokat már nem fűtötték, de a hívek mégsem maradtak el az is­tentiszteletről. Kénytelen voltam felvetni magamban a kérdést: mi lett volna nálunk' Svájcban, ha a híveknek a hideggel kellett volna dacolniuk, hogy részt vegyenek az istentiszteleten? Biztosan nem let­tek volna olyanok, akik ülőhely híján végigállták az istentiszteletet, mint Magyarországon« — írja. Ezután beszámol Pradervand a református egyház teológiai mun­kásságáról. »A magyar református egyház vitalitása — írja — abból a kitűnő teológiai tanulmányi munkából ás nyilvánvalóvá lett előttem, amellyel ott a Református Világszövetség prmcetoni nagygyűlését előkészítik. A magyar református egyház azt a megbízást kapta, hogy különösen az egyház belső életének megújulásával kapcsolatos problémát tanulmá­nyozza mind a személyes hit, mind a közösség szempontjából. A deb­receni híres teológiai fakultás épüle­tében tartott konferencián örömmel állapítottam meg, hogy a kérdést a teljes Szentírás és a reformációi hit­vallásoknak a fényében milyen ala­posan tanulmányozzák. A mélyre­ható forradalom közepette, amelyen az ország 1945 óta átment, ez az egy­ház tudja, hogy hite csak az igazság egyedüli forrásából: Isten igéjéből fakadhat.« Majd leírja Pradervand a debre­ceni és a budapesti református teo­lógiai akadémiák életét. »A teológu­sok — írja — igen nagy komolyság­gal készülnek elő a lelkészá szolgá­latra. Semmit sem fogyatkozott meg az a vágyuk, hogy Jézus Krisztus szolgái legyenek. Érdeklődnek az egész világ egyházai, azok problé­mái és küzdelmei iránt. Hűségesen fogják tovább folytatni azt a felada­tot, amelyre a mai nemzedék vállal­kozott.« A továbbiakban Pradervand főtit­kár a Heidelbergi Káté és a Máso­dik Helvét Hitvallás új kiadását és a bibliarevízió munkáját ismerteti Megállapítja, hogy a kormány jelen­tős anyagi segítséget nyújt az egy­házaknak mind Magyarországon, mind Csehszlovákiában. Beszámol Pradervand a Hortobá­gyon és Sztálinvárosban tett látoga­tásairól is. Kiemeli, hogy 1950-ben tett utazása óta »vitathatatlan hala­dás történt a roppant nagy munká­latokban«. Hasonló szellemiben ír csehszlovákiai körútjáról is. »Prágá­ban éppúgy megállapíthattam, mint Budapesten, hogy az ökumenikus szellem itt nem puszta szó, hanem valóság. A protestáns egyházak kö­zött a kapcsolatok szívélyesek, bizal­masak, a köztük levő érintkezés szo­ros és állandó.« Hangsúlyozza azt is, hogy »elsőrendűen fontos ökuméni- kus kapcsolatok létesültek Magyar- országon azzal, hogy Nylkoláj metro- polltát tiszteletbeli doktorrá avatták Debrecenben.« Cikkét így fejezi be: »A keleti egyházaknak is megvannak a problémáik és nehézségeik, akár­csak a nyugati egyházaknak. De a fődolog számunkra, hogy tudjuk: ezek az egyházak híven teljesítik bizonyságtételüket s változatlanul a hívők millióinak viszik az élet és üdvösség evangéliumát. Ez az a bi­zonyosság, melyet utazásomról ma­gammal hozok.« EGYHÁZMEGYEI ZENEI EST A KELENFÖLDI EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN 1954. május 16-án, vasárnap d. u. fél 6 órakor. SORREND: 1. Walther (1884—1748): Dicsérd én lelkem. Orgonakorál. 2. Közének. Dt. ékv. 10. sz. 1. v. 3. Igét hirdet Várady Lajos esperes. 4. Pachelbel (1683—1700): D-moll praeludlum. Orgona. 8. Mozart (1758—1791): Jézust nézzed... — Praatorius (1571—1621): Isten Báránya. — Vlskl János: Hozsánna. — Borsai Samu: Esti Ima. Énekli a budahegyvidék! ének­kar. Vezényel: Gyimesy Károlyné. 6. Zipoli (1678—1716): Larghettó. Orgona. 7. Paetorius; Szép rózsabimbd. — Bach 1685-1750): Jöjj szép halál. - Haendel 1685—1759): Ö, csillagtermő ékes. — Eiszt (1811—1886): Szivünkbe árad. - Kodály: Adventi ének. — Énekli az ó- budai énekkar. Vezényel: Arany Sándor. 8. Sveellnck (1562—1620): Visszahang fan­tázia. Orgona. 9. Monte (1521-1603): Mint hűvös érre. — Schütz (1585-1672): Téged áldunk. - Sulyok Imre: Isten nékünk erő és olta­lom. — Énekli a kelenföldi énekkar. Ve­zényel: Súlyok Imre. 10. Brahms: Szívem szerint. Korálelöjiték. It. Praetorlus: Jd Atyánknak. — Bach: Az Ür Isten nagy nevének. — Bárdos Lajos: Zsoltárkánon. — Éneklik az énekkarok, 12. Miatyánk. Áldás. Orgonái: Súlyok Imre, PESKÓ ZOLTÁN ÖNÁLLÓ ORGONAESTJE A ZENEAKADÉMIA NAGYTERMÉBEN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom