Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-04-25 / 17. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET VELÜNK ÉL A HATVAN ÉVE HALOTT KOSSUTH LAJOS Ami mellett szó nélkül elmenni nem lehet A Kossuth emlékkönyv tíz tanulmányáról \ RRÖL A KÉTKÖTETES, hatal- más Kossuth Emlékkönyvről akarunk itt beszámolni, amelyet ta­valy jelentetett meg az Akadémiai Kiadó s amely közel ezer oldalával Kossuth Lajos születésének 150. év­fordulójára látott napvilágot. A Ma­gyar Történelmi Társulat készítette a könyvet, amely tíz nagy tanulmá­nyával a hiányzó kritikai Kossuth- életrajz vázlatának tekintendő. Most van hatvan éve annak, hogy Kossuth Lajost egy ország gyásza s az egész haladó világ részvéte kísérte a buda­pesti kerepesiúti temetőbe, amelyben «na is pihen. Alakja a történelmi _ valóságból egy magyar legenda for- ' máiba ment át. Kossuth Lajos száz esztendő óta tengelye mindannak, ami a magyarság és országa körül le­játszódott. Kossuth száz év óta ve­lünk él, mint ahogy velünk volt a 19. század legnagyobb nemzeti erő­feszítéseiben. Zelenka Pál ev. püspök miskolci lelkész korában, 1882-ben Turinban meglátogatta a nagy szám- űzöttet s hazajövet beszámolójában ő írta le azt, hogy Kossuth Lajos a mi prófétánk. Az evangélikus ma­gyarság egyik legnagyobb örök­hagyóját tiszteljük Kossuthban. Ezért tehát kétszeresen is érdekel minket az arckép, amelyet a leg­újabb történelmi kutatás rajzolt fel róla, 4 Z EMLÉKKÖNYV ELSŐ KÖTE- TÉNEK ELSŐ TANULMÁNYÁT »KOSSUTH LAJOS HARCA A FEU­DÁLIS ÉS GYARMATI ELNYOMÁS ELLEN« címen Kosáiy Domokos írta, aki mint ismeretes, néhány év­vel ezelőtt terjedelmes és kitűnő életrajzi monográfiát írt a fiatal Kossuth Lajosról. Mint a címből is látható, Kosáry összegező tanulmá­nya a szabadságharc előtti Kossuth- ról szól, aki a pozsonyi országgyűlési ellenzéket cselekvő erővé változtatja. 1840-ben, tavasszal, szabadul Kos­suth börtönéből. Az egykori ellenzéki vezérek: rabok, betegek vagy halot­tak. Kossuth frissen lép feL »Világo­san felismerte — írja Kosáry —, hogy a haladás és vele a reform­ellenzék erői növekedőben, az ancien régime erői pedig csökkenő­ben vannak. Kossuth nem tévedett.« A haladás erőire építi fel tervszerűen egész munkáját. Kossuth az, aki tu­datosítja kortársaival, hogy Magyar- ország kétszeres elnyomás alatt síny­lődik: feudális elnyomás alatt, mely­től képtelen a nép nemzetté válni és gyarmati osztrák elnyomás alatt, mely elapasztja az ország erőit; Mindkettőtől egyszerre kell szabadul­nia Magyarországnak. Kossuth harca az önálló magyar polgári államért folyik s 1848 tavaszán határvonalhoz ér. Sinkovics István «-Kossuth, az ön­álló pénzügyek megteremtője« címen írt egy hosszabb tanulmányt, amely­ben gazdag anyaggal mutatja be Kossuth gyakorlati képességét a gyarmati szolgaságból történő felsza­badításra. Az ország pénzügyeinek függetlenítését Kossuth tartotta a legfontosabb teendőnek tüstént a fe­lelős minisztériumok felállításakor. Pénzügyi politikája mindvégig reális volt s megvalósítható célokat tűzött maga elé. Pedig minisztertársai a leg­nehezebb időkben magára hagyták. Kossuth mint pénzügyminiszter, a kormány többi tagjának tudta nélkül és akarata ellenére előkészítette az ország ellenállását, mielőtt a fegyve­res harc kirobbant volna. Pénzt te­remtett s a pénzért fegyvert szer­zett; Ember Győző arról a Kossuthról rajzol érdekfeszítő képet, aki a Hon­védelmi Bizottmány élén állva meg­szervezi a szabadságharc forradalmi kormányszervét is. Ez a legfontosabb probléma Kossuth körül, hisz a ka­tonai ellenállás megszervezésével és a helyzethez igazodó vezetésével le­hetett csak győzni. Ember Győző úgy látja, hogy Kossuth félreismerte Görgeyt, akinek kezében hagyta a füg­getlenségi nyilatkozat után is a kato­nai vezetést. Pedig Görgey megegye­zéspárti volt s nem Kossuth híve. A függetlenségi nyilatkozat időpontját Kossuth taktikusabban választhatta volna meg. S ha már megtette, annak szükségszerű következményeit a sza­badságharc politikai és katonai veze­tésére vonatkozólag azonnal le kellett volna vonnia — írja Ember Győző. Nagy érdeme azonban, hogy meg­teremtette a forradalom nemzeti hadseregét, a honvédséget. Gondos­kodott fegyverzetéről, ruházatáról, élelmezéséről. Mozgósította a nemzet erőit, feltárta tartalékait. Figyelme a legkisebb részletkérdésre is kiter­jedt, de nem veszett el a részletek­ben. Hogy ezt a nagy honvédelmi szer­vező munkát hogyan csinálta, arról az Emlékkönyvben hárman írtak közösen egy dokumentatív jellegű tanulmányt. Balázs József, Borús Jó­zsef és Nagy Kálmán itt kimutatják, hogy Kossuth a francia forradalom politikai és katonai tapasztalatait használta fel Magyarországon, Kos­suth 1848—49-ben olyan erős hát­országot teremtett, amilyen addig nem volt történelmünkben. A sza­badságharcban a nép nagyobb szere­pet vitt, mint bármelyik más előző függetlenségi harcunkban. Ugyan­akkor a legnagyobb korlátot is az képezte, hogy sem Kossuth, sem más vezető nem támaszkodott a népre még nagyobb mértékben. A paraszt­kérdés és a nemzetiségi kérdés el­hanyagolása a nép szerepének alá­becsléséből származott. Sikerült megteremteni a honvédséget és annak forradalmi szellemét, de »Kossuth az áruló Görgeyt elsősor­ban saját és csak másodsorban a forradalom gyengesége miatt nem tudta eltávolítani.« Kossuth a hadse­reget erőssé tette, de az erőt nem növelte népi származású tisztikar fel­építésével s olyan fegyvergyárosok­kal, amilyen a népből való s a népet felfegyverző Gábor Áron volt Erdély­ben. Mindennek ellenére, állapítják meg a szerzők, a magyar szabadság­harc olyan győzelmeket aratott, ame­lyeknek az egész haladó Európa örült. Révész Imre (volt debreceni reí. püspök) Kossuthról és a debreceni Függetlenségi Nyilatkozatról írt fö­löttébb érdekes tanulmányt. A ma­gyar függetlenség és a Habsburg- trónvesztés 1849-i kikiáltásának az európai történelem viszonylatában is rendkívüli jelentősége van — írja Révész Imre. Ellenállhatatlan lelke­sedés töltötte meg a debreceni refor­mátus Nagytemplomot húsvét utáni szombaton, 1849. április 14-én, szép tavaszi délelőttön, amikor a magyar országgyűlés a Kollégium oratóriu­mában megkezdett ülését ott foly­tatta a templomban. Kossuth az úr­vacsorái asztal mellől mondotta el történelmi beszédét. Áttekintést nyújtott a szabadságharc addigi ese­ményeiről, minden fejleményről, rá­mutatott a hitszegő király és a bécsi kamarilla aknamunkájára. Az oszt­rák császár 1849. március 6-án »a magyar nemzetet a nemzetek sorá­ból kitörlöttnek« mondotta, Er­délybe behívta az orosz sereget, Ma­gyarország unióját Erdéllyel meg­szüntette, területi épségét feldara­bolta, mondotta Kossuth. »Már most kérdem én: lehető-e az, hogy va­laha legkisebb pietással viseltessék a nép egy olyan uralkodóház iránt, melly a múltaknak sok bűnei után legközelebb ellenünk mindezt elkö­vette?« Ezek után javasolta Kossuth a Habsburg-Lotharingiai házat »trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek«. Kezét az ég felé emelve mondta: Úgy légyen, ámen! Az egész templom visszhangozta az áment, írja az országgyűlési napló. Révész Imre közli a Nyilatkozat ; teljes hiteles szövegét s bírálatában megállapítja, hibájául az róható fel, hogy a magyarországi nemzetiségek­ről csak vádló szavai vannak, ki- engesztelődés helyett ott hagyja őket a bécsi reakció karjaiban. Bizony­talanságban hagyta a Nyilatkozat a köztársaság gondolatát is. Kossuth húzódozott tőle s a parlamenti bal­oldal Pest eleste után elvesztette támaszát, a pesti népet. De a köz­hangulat mégis olyan lett, hogy Kos­suth kormányzóelnökké választását elvi állásfoglalásnak vette a köztár­saság mellett, A Z EMLÉKKÖNYV MÁSODIK * KÖTETÉT Andics Erzsébetnek könyvnyi tanulmánya vezeti be: «Kossuth harca az árulók és meg­alkuvók ellen.« Kossuth küzdelmé­ről a hazai reakció ellen eddig nem jelent meg összefoglaló mű, Andics Erzsébet ezt akarta pótolni. Azért Kossuth egész életpályájának ide­vágó eseményeit ismerteti igen gazdag dokumentáló jegyzetek kí­séretében, egészen Kossuth buda­pesti temetéséig, amikor utoljára lángolt fel a magyar reakció gyűlölete a 19. század legnagyobb magyar személyisége ellen. E tanul­mányból fényesen kiderül újból, amit eddig is e részletek nélkül tudtunk, mily jellem volt Kossuth Lajos: tiszta, egyenes, megveszteget­hetetlen. Próbálják megtörni százféle ármánnyal, minden kísérlet csődöt mond. A reformkorban éppoly el­lenálló minden személyes csábítás­ban és leszerelési kísérletben, mint 1848—49-ben, vagy azután a szám­űzetésben, mindhalálig. Kossuth nem volt jó emberismerő, azért sokszor tévedett a jellemek teherbírásának megítélésében, de ő maga egy hosz- szú életen át fölényesen visszavert minden támadást, mely egyéni be­csületének hitelét akarta aláásni. Óriási feladat volt: ezer meg ezer embert mozgatni felelős állásokban a haza ügyéért s védekezni az árulók, haszonlesők, kémek és meg­alkuvó gyávák ellen; Andics Erzsébet a védekező har­cot mutatja be, a radikális bal­oldallal és a népi tömegekkel való forradalmi szövetségéről pedig Spira György számol be ugyancsak terjedelmes tanulmányában^ Való« ban Rákóczi után Kossuthban ta­lálta meg a magyar nép a maga képviselőjét, elemi erővel, ösztönö­sen közeledik hozzá. »Kossuth nem Kossuth többé — meséli a nép —, hanem Rákóczinak negyed ízbeli unolíája, kijelentette ám magát Csongrádon, megnézték a mellét, s három csillag van rajta, mint a leg­fényesebb ott az égen« — idézi a szerző az egykorú, 1848 novemberé­ből származó alföldi hírt. A nép, mely ilyennek látta, egyesítette őt történelmének rendkívüli szabadság- vágyával. Ez a nép nem hiszi Vilá­gos után sem, hogy vége a szabad­ságharcnak. Erősen állítják, hogy hallják az ágyúzást, lefeküsznek a földre, füleikkel a földhöz közel hajolva erősítik, hogy szólnak Kos­suth ágyúi. Aki ezt a dolgozó népet és a háladó magyar értelmiséget megnyerte a hazának, példát muta­tott arra a szövetségre a magyarság tömegein belül, amelyet mindnyájan egységbe kívánunk ma is. Roppant fontos jeles történet­írónknak I. Tóth Zoltánnak Kossuth­ról és a nemzetiségi kérdésről írott tanulmánya. Tóth Zoltán, e kérdés szakértője, ezúttal csupán az 1848—49-es évek történetét mondja el. Tudjuk, a nemzetiségi kérdés volt a szabadságharc legkényesebb problémája, amelynek szövevényé­ben maga Kossuth és társai is elté­vedtek. Nagy részük volt abban, hogy az osztrák reakció elnyomása alatt nyögő népek csak korlátozot­tan érkeztek el közös érdekeik vilá­gos felismeréséhez. Kossuthban a patriotizmus és nacionalizmus küz­dött egymással. De Kossuth fel­ismerte tévedését s korrigálta is. Amikor saját népe szabadságáért küzdött, harcolt Magyarország min­den népének szabadságáért. I. Tóth Zoltán részletesen elemzi az egyes nemzetiségek és Bécs zsoldjába sze­gődött vezetőik magatartását. Nagy tanulmányának végén így sum­mázza Kossuth nemzetiségi politiká­ját: »A nacionalizmus úgyszólván mindenkit hatalmába kerítő korában hosszú és nehéz volt az út 1848. ápri­lis 9-étől (amikor Kossuth Pozsony­ban kardját villogtatta meg a szerb küldöttség előtt) egészen 1849 nya­ráig, a békülési tervezetig és a sze­gedi törvényig. Kossuthnak nem volt könnyű ezt az utat végigjárnia, ami­kor az elámított nemzetiségeket áruló vezetői az ellenforradalom zászlaja alatt vonultatták fel a hala­dás erői ellen, amikor a történelem egyik legaljasabb elnyomója, a bécsi abszolutista reakció véres küzde­lemre vezette őket a magyar sza­badságharc ellen. Kossuth nagy­sága abban rejlik, hogy különbséget tudott tenni a népek és áruló veze­tőik közt és ezen a hídon át lépett rá a megbékélés és összefogás híd­jára.« Nagyon érdekes Szekffl Gyulának az öreg Kossuthról rajzolt arcképe. Szekfü önnön régebbi Kossuth-érté- kelését teljesen átértékelve, az 1867—1894. évek Kossuthját rajzolja elénk. Rendkívül erős a száműzött Kossuth lelki kapcsolata hazája min­den eseményével, életmegnyilvánu­lásával. Ez a figyelem azonban min­dig reális és kiterjed a legkisebb dolgokra is. Mikor Szegedet elönti az árvíz, Kossuth Szeged újraépíté­sére készít részletekig menő pontos tervet. A csatornák vízhatlan mész­szel készítendő betoncsöveiről éppoly részletesen ír és rajzol, mint az utcák és épületek helyes megoldá­sáról. Külön figyelemreméltó Kos­suth állásfoglalása a cseh kérdésben. 1871-ben három cikkben javasolja Andrássynak, hogy a magyarságot ne állítsa a cseh nép politikai köve­teléseinek útjába, »Csehország autonómiája egyenesen érdekében áll Magyarországnak« — írta Kos­suth, mert a kielégített Csehország megszabadul a pánszlávizmustól, amely Magyarországra acsarkodik. Ilyen és hasonló előrelátások, sejté­sek, összehasonlítások igazolták a turini remetét halála után is; A kötet utolsó írásműve Vayer Lajos művészettörténészé, aki Kos­suth alakjáról az egykorú művé­szetben írt értekezést. Vajda János, a költő írta, hogy Kossuth »szemé­lyisége, puszta megjelenése a szó szoros értelmében igéző hatással bírt honfiaira«. Vayer Lajos szorgos ku­tatással összegyűjtötte a Kossuth- képek adatait, elterjedésüket és ha­tásuk históriáját^ l^OSSUTH LAJOS MA IS VE- LÜNK ÉL, mint kevés történeti nagyjaink közül. De ez az együtt­élés kötelességet ró mindnyájunkra: örökségének tiszta megtartását és átplántálását napjaink életébe. Élő haladó hagyományt minden evan­gélikus magyarnak; Szalalnai Rézsű (Egyházmegyei felügyelői konferenciánk margójára.) Körülöttünk sokat változott a vi­lág. A régi elsüllyedt, mint »Atlan­tisz, a rég elsüllyedt ország« s ami helyette épül, az merőben új. Ez a roppant változás a kötcsei konferen­cián is kiérződött. Ez a konferencia határkő volt. Va­lami olyan, ami mellett rasm lehet elmenni szó nélkül. Pedig alapjában véve nem történt ott semmi különös dolog. A Somogy- Zalai Egyházmegye eseperese, Ku­tas Elek első ízben rendezett konfe­renciát az egyházközségek felügyelői részére. Régi történelmi nevű, »nagy nevű« emberek helyett egyszerű parasztem­berek érkeztek most Kötésére. Arcu­kat megfogta már a koratavaszi nap pírja. Az eke mellől jöttek, a frissen szántott barázdák áldott öléből. »So- mogyország« és Zala tájairól érkez­tek. S Kötcse, ez a völgyka t! an ban épült kis község úgy várta őket, mint a melengető anyaöl. Az egyházmegye huszonnégy gyü­lekezete közül tizennyolc küldte el kiküldöttjét. Egy felügyelő kimen­tette magát, a többinek meg éppen nincs felügyelője, így a létszám tel­jesnek volt mondható. A konferencia este kezdődött. A papiak »nagyszobájából« ezen alka­lommal eltűnteti a bútorok, s szépen terített asztalok mellé ült le ismer­kedni az új felügyelői gárda. A köt- cseiek messze földön híres vendég­szeretete terítette meg asztalunkat. Vacsora után felügyelőink sorra álltak fel s elmondták gyülekezetük rövid történetét. Elgondolkoztató és megható volt a szeretet, aminek fé­nye átsütött ezeken a talpraesett be­számolókon. Egy bronzarcú tengerész is ült kö­zöttünk. Nagy tengerjáró hajó kor­mányosa volt egykor. Egy hajótörés alkalmával került közel a lelke Is­tenhez s azóta is hűséges figyelője és munkása egyházunknak. Nagy és merész álom mellett vir- raszt már esztendők óta. (A siófoki templomépítés gondolata lebeg a sze­me előtt.) Nékem, amint elnéztem arcát s hallgattam lelkes szavait, az volt az érzésem, hogy egyházmegyénk min­den felügyelője foglalkozásbéli test­vére néki. Kormányosok mind, akiket Isten állított oda most az egy­ház hajójának kormánykereke mellé. Legyen áldott a hitbeli készség s a lelki éberség, amellyel szolgálatukat vállalták és végzik napról napra. A beszámolók után Kutas Elek es­peres nyitotta fel Isten igéjét s az áhitat után imádsággal zárult a kon­ferencia első napja. Másnap vasárnapra virradtunk s az ébredő világban úgy éleztük már, mintha egy nagy család tagjai len­nénk. Ekkor érkeztek meg autón a kaposváriak. Dubovay Géza sajtó­megbízott lelkész és felügyelője bizonyára megérezték mái’ e regge­len azt, hogy a Krisztus szeretetében összeforrott lelkek örültek jöttüknek.­A reggeli áhítat után két előadás hangzott el, majd templomi istentisz­teleten vett részt a felügyelői gárda. A kötcsei templomot színig megtöl­tötte híveink serege. A vendégeknek feltűnt a példamutató rend, ami a kötcsei gyülekezet életére annyira jellemző. Tizenhat percig szól a »be­harangozó«, mert ennyi idő alatt a falu pereanszéleiről is megközelíthető Isten háza. A hívó harang szavára indul, is mindenki, mert elkésni nem tanácsos. Alá harangszó után ér oda, kívül reked. Az istentiszteleten az esperes szol­gált, majd Szende Sándor kötcsei lel­kész készítette fel a felügyelőket s híveit az Ur szent vacsorájával való élésre. Ebédre szállástadó gazdáink ven­dégszeretete várt bennünket. Dél­után az előadások folytatódtak a papiakban s az este hét órakor tar­tott záróistentisztelettel zárult az egyházielügyelők kötcsei konferen­ciája. Jambrik Béla csurgói és Szil­vás Zoltán zalaistvándi felügyelő mondott köszönetét vendéglátó test­véreink fáradozásáért és szeretetéért. Tanulságos és követésre méltó volt ez a konferencia. Kutas Elek espe­res három előadást tartott e napon, amelyeken szólt a felügyelői tiszt ki­alakulásáról, »a felügyelők régen«, a »ma felügyelője« volt második elő­adásának címe s beszélt végül új tör­vénycikkeink alapján a felügyelők jogairól és kötelességeiről. Igen nagy erőt jelentett az a mód, ahogyan az esperes lebontogatta fel­ügyelőink leikéről azokat a megval­lott gátlásokat, amik a »nagynevű« elődök egyszerű életű örököseit szinte kivétel nélkül eltöltötték. Ezen a téren is helyet kapott az »átértékelés«; »Legyen továbbra is nagynevű az egyházfelügyelői kar, de ezt az új nagy nevet az élő Isten cég­jelezze. Előtte pedig az szerez nagy nevet, tói engedelmes, aki a kevesen is hű s aki szolgálatra kész« — mon­dotta Kutas Elek. Üzenete mély ér­telmű volt és biztató. Az új felügye­lők arcán látszott a felszabadulás, az úttalálás és az öröm. Hisszük, hogy Isten áldása kíséri majd ezt az együttlétet. A konferencia előadói voltak még Dubovay Géza, aki a sajtó jelentő­ségéről szólt, Szende Sándor, aki egy példamutató egyházfelügyelő éle­téről beszélt színesen, s Jakus Imre tabi lelkész, aki az esperessel pár­huzamos igeszolgálatokat végzet! Jakus Imre ISTENTISZTELETI REND 1934. április hó 25-én, vasárnap, Budapesten A PESTI OLDALON: Deák-tér délelőtt 9 (úrv.) Zay László, dél­előtt 11 Zay László, délután 6 Zay László. — Fasor délelőtt fél 10 Gyöngyösi Vilmos, délelőtt 11 Sülé Károly, délután 6 Sülé Károly. — Dózsa Gy.-űt 7. délelőtt fél 10 Szita István. — Ülloi-út 24. délelőtt fél 10, délelőtt 11. — Rákóczi-út 57/b. délelőtt 10 (szlovák) Szilády Jenő dr., délelőtt három­negyed 12. — Karácsony S.-u. 31. délelőtt 10. — Thaly K.-u. 28. délelőtt 11 Bonnyai Sán­dor, délután 6 Bonnyai Sándor. — Kőbánya délelőtt fél 10 Pásztor Pál. — Simor-u. 33. délelőtt negyed 12 Pásztor Pál. — Uíász-u. 7. délelőtt negyed 12 Koren Emil. — Zugló dél­előtt 11 (úrv.) Scholz László, délután 6 Mun- tág Andor. — Gyarmat-u. 14. délelőtt fél 10 Muntág Andor. — Rákosfalva délelőtt fél 12 Aluntág Andor, délután 5 (úrv.) Scholz László. — Fóti-út 22. délelőtt 11 Gádor András, délután 5 (előadás) Rimár Jenő. — Váci-út 129. délelőtt 8 Gádor András, délután 4 Rimár Jenő'. — Újpest délelőtt 10 Blázy Lajos, délután fél 7 Alá tűz László. — Duna­keszi délelőtt 9 Alatuz László. — Vas-u. 2/c. délelőtt 11 Szimonidesz I-ajos. — Pesterzsé­bet délelőtt 10 Benes xMiklós dr., délután 6 Zenesáhitat. Friedrich Lajos. — Soroksár-Uj- telep délelőtt fél 9 Bencze Imre. — Rákos­palota MÁV-lelep délelőtt fél 9. — Rp. Nagy­templom délelőtt 10. — Rp. Kistemplom dél­után 3. — Pestújhely délelőtt 10 Kürtösi Kál­mán. — Rákoskeresztúr délelőtt fél 1!. — Rákoshegy délelőtt 9. — Rákosliget délelőtt 10. •— Rákoscsaba délelőtt 9 Békés József, délután fél 7 Békés József. — Cinkota dél­előtt 9 (gyerm.), délelőtt 10, délután fél 3. — Mátyásföld délelőtt fél 12. — Kerepes-Kis- tarcsa délelőtt negyed 10. — Pestlőrinc dél­előtt 11, délután 5. — Pestimre déluián 5. — Kispest délelőtt 9, délelőtt 10, délután 6. — Wekerle-teíep délelőtt 8. — Rákosszentmihály délelőtt fél 11, délután 5. A BUDAI OLDALON: Béeslkapu-lér délelőtt 9 Yárady Lajos, dél­előtt 11 Sréter Ferenc, délután 7 Várady La­jos. — Toroczkó-tér délclőit 8 Sréter Ferenc. — Óbuda délelőtt 9 Alezősi György, dél­előtt 10 Mezősi György', délután 5 Me­zősi Györgv. n- XII.. Tarcsay V.-u. 11. •aéieiött jUJLerenczy Zoltán», délelőttpe­renczy Zoltán, délután 7 Ruííkay Elemér. — Hűvösvölgy, Lelkésznevelő Intézet délelőtt 10 Danhauser László. — Szabadsághegy, Diana-út 17. délelőtt fél 9 Ruttkay Elemér. — Kelenföld délelőtt 8 Rezessy Zoltán dr., dél­előtt 11 Rezessy Zoltán dr., délután 5 Bottá István. — Németvölgyi-út 138. délelőtt 9 Bottá István. — XI., Bartók B.-iít 138. déli 12 Bottá István. — Csepel délelőtt 11, délután 6. — Budafok délelőtt 10. — Nagytétény délelőtt 8. — Kelenvölgy délelőtt 9. — Al­bertfalva délelőtt fél 11. — Csillaghegy dél­előtt fél 10 Kaposvári Vilmos. Test vérem... »Hány testvéred van?« — kérdezte a vendég a kisfiútól. A fiú szépen, illemtudóan beniondotta testvérei számát, majd hozzátette: »És egy az égben«. Az édesanya helyesbítőleg közbeszólt: »Nem fiacskám! az égben nincs testvérkéd.« A kisfiú azonban nem hagyta a maga igazát, hanem az előbbinél is nyomatékosabban megismételte állítását: »De bizony van egy testvérkém az égben is. Hiszen te, magad mondtad, hogy az Isten édesatyám, és hogy Jézus 03 Istennek a Fia. Akkor pedig Jézus nekem testvérem.« »Bizony mondom nektek, hogy meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, sem» miképpen nem mentek be a meny» nyéknek országába.« Máté 18, 3. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának! lapja SzerkesrtSség és kiadóhivatal: Budapest. VII!., Puskin-u. 12. Telefon: 142-074 Szerkesztésért és kiadásért telel: Dezséry László szerkeszti Budapest. Ili.. Dévai Bird Mityás-téf 1. Előfizetési árak: Egy héra S.— Ft, negyedévre IS.— Pé, iélévre 30.— Ft. egész évrs 60.— Ft Csekkszámla: 20.412—'VIII. 10.000 példánvban nyomatott 2-54Ü92.- Athenae«®- (F. -y. Sopron;-3ét*f

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom