Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-01-10 / 2. szám
EVANGÉLIKUS ELET 3 Ő ÍRTA A HITTANKÖNYVÜNKET »110 éves volt József, mikor úgy 'érezte, hogy közel van halála. Lelke nagy útra készült, a mennyországba. Magához hivatta testvéreit...« Ili megszakítottak a gyermekek a történet elbeszélésében. — 110 év! Milyen nagy idő. Jákob még hosszabb ideig élt. 147 éves korában halt meg. De kár, hogy ma már nem él az ember ilyen hosszú ideig... Több napja beszéltem nékik József életéről. Alig várták mindig az estét. Lefekvés előtt körül ültük az ebédlőasztalt. A nagyszülők is bejöttek. Bevezetőül néhány verset olvastattam fel velük a biblia más helyéről. Olyant, amelyben megcsendült a történet; nem egyszerű mese, amelyből valami szép tanulságot lehet levonni. Istennek az emberhez szóló üzenete. Mindig újból időszerű üzenete. József történetét éppen december 10-én fejeztük be. Ezen a napon, a kora reggeli órákban pihent el Kemény Lajos, pesti esperes szíve. 70 eves volt. A gyermekek közbeszólásit felhasználtam arra, hogy említést tegyek róla. Azt hittem nem ismerik. — Én ismertem ót, édesapa — mondta a legidősebb, akit a legutóbbi Deák-téri Bach-hangver- senyre magúkkal vittünk. Olyan magas, szép fehérhajó bácsi volt. Ö mondta el a hangverseny végén a templomban a Miatyánkot. — Kemény Lajos bácsi? — ő írta a hittankönyvünket. Szólalt meg a kisebbik, a negyedikes Andris. Egyszerre megszűnt az a néhány ezer év távolság, amely bennünket József történetétől elválaszt. A befejező szavakra úgy hallgattunk mindnyájan, mint akinek egyszer meg kell jelenniük a Krisztus ítélő széke előtt. »József nyugodtan hányta le szemét. Lelke eltávozott abba az örök hazába, ahol újra megláthatta édesapját, Jákobot. Most már biztosan nem öreg, beteges embernek láthatja, hanem új, ragyogó dicsőséges alakban. Találkozott újra édesanyjával. Ráchel- lel, nagyapjával Izsákkal és Ábrahámmal. Mikor visszagondol földi életére, csak áldani tudja Istent jóságáért. Most már mindent megért, amit itt a földön nem tudott mindig megérteni. Olt állhat Isten színe előtt új ruhába öltözötten, de sokkal szebbe és ragyogóbba, mint amit a fáraó ajándékozott néki. — Ne feledjélck. hogy nekünk is meg kell jelennünk egyszer Isten színe előtt- Nemcsak azért, hogy számot adjunk földi életünkről, hanem azért is, hogy minket is dicsőségbe öltöztessen fel.« Amíg meggyújtottuk az ádventi koszorún a gyertyákat, hirtelen két tény ölelte körül szivemet: — A szentek közössége, azoknak a közössége, akik Krisztusban egyek, nem torpan meg a »halál hídjánál«. Odaát, igenis látszanak a part körvonalai. Nem egy üres örökkévalóságba távozunk. A mennyország lesz osztályrészünk. Ott Jézus Krisztus vár ránk. Jézus Krisztus, aki magára vette a mi halandó testünket és megdicsőítette. Amikor ő újra megjelenik, az a mi »jelenésünk« is lesz. Nemcsak őt, hanem vele együtt egymást is látni fogjuk — csak másképpen. Látni fogják a gyermekek nagyapjukat, akit itt a földön nem is isimertek. Látni fogják Kemény Lajos bácsit, aki a hittankönyvüket írta. Egészen biztosan rá fognak ismerni. A másik tényt egy tanítómesterem fejezte ki a következő szavakban: »Aki nem realizálja azt, hogy mit jelent meghatni, aki nem ijed meg, mert talán nem telik elég öröme az életben s azért nem ismeri a végtől való félelmet, aki még nem értette meg, hogy ez az élet az Isten ajándéka, aki nem irigyli a pátriárkáktól életük hosszúságát, akik nemcsak 100 évet, hanem 300 és 400 és ennél több évet is éltek, aki más szóval nem fogta fel ennek az életnek szépségét, az nem tudja felfogni azt, mit jelent a feltámadás. Mert ez a szó felel meg a halál iszonyatára, arra a félelemre, hogy ez az élet egyszer véget ér és, hogy ez a vég exisztenciénk horizontja.« A gyertyái? égtek. A gyermekek énekelni kezdtek. Az egyik éneket én választottam. Énekeskönyvünk 555. énekét: »Jézus Krisztus én életem, Erőm üdvöm és reményem. E földön jövevény vagyok, Bűnöm alatt leroskadok. Előttem áll a szoros út, Mely ígér mennyben koszorút. Ott van az én igaz hazám, Melybe hív mennyei Atyám. E nagy útra az én igaz szívem Egymagában erőiden Téged kérlek azért Uram, Könnyebbítsd meg az én utam.« A másik éneket ők választották: Luther kedves énekét: »Jer örvendjünk keresztyének, Jer énekeljünk vígan ...« A belülről gyertyával világított ádventi házikó ajtaját is kinyitották. Az imádságban azért adtunk hálát, hogy Isten Jézus Krisztust aitóvá tette számunkra. Jézus Krisztus az örök élet ajtaja. Ez az ajtó nyitva áll Kemény Lajos számára és mindnyájunk számára, akik itt , a földön élünk még. Benczúr László ARCOK A BIBLIÁBAN SZANBALLAT Cinkostársaival együtt, a biblia legsötétebb alakjai közé tartozik. Valóságosan ördögi arc. Hogy miért? Figyeljünk csak egy néhány percre. Nehemiás megkezdi Jeruzsálem megrongált falainak és elpuszított házainak felépítéséi. Mindenki ürömmel vesz részt a munkában. Hát hogyis ne, amikor arról van szó, hogy a város újra szép lesz, lerombolt utcáinak helyén hamarosan újra játszhatnak majd a vidám gyerekek és a templom is újra megtelik majd az imádkozok sokaságával. Szorgos kezek hordják a köveket, rakják egyre magasabbra a falakat, tető kerül a leégett házak fölé. Mindenki dolgozik, aki csak egy kicsit is szereti a várost, a templomot, mert tudja, hogy a jövő épül két kezének munkája által. Csak egy csoport: Szanballat, az Ammonita Tóbiás és társai nem örülnek annak, amit látnak. Hogy miért nem, azt szinte lehetetlen megmagyarázni. De tény az, hogy nekik nem tetszik az, hogy ezek az emberek nagy szorgalommal építik a maguk jövendő boldogságát, hogy Isten egyenes parancsára biztosítani akarják a nép fennmaradását. Nem tetszik nékik az, hogy a nyomasztó romok eltűnnek és helyükre újra házak épülnek. Nem tetszik nékik mindez, mert az ő életelemük a rombolás, a pusztítás. Ott érzik jól magukat, ahol az, emberek sírnak, aljol fejetlehajtva járnak a nyomorúságtól, ahol nincsen vidámság, nincsen gyeremek- mosoly. Minden eszközt kipróbálnaak, hogy valamiképpen meghiúsítsák az építést. Először lekicsinylik a munkát: nem ér az egész semmit, »ha egy róka rálép a falra, az összedűl«. Majd amikor gúnyolódásukkal nem érnek célt, fenyegetőzni kezdenek. Fegyverrel jönnek — mondják és elpusztítanak minden építőt. Ez sem ér semmit. Nehemiás és társai biztosak a maguk dolgában s nem egykönnyen ijednek meg. Egyik kezükben a szerszám, másik kezükben kard és így épül egyre magasabbra a fal. De nem jut szóhoz a cinkostársak további mesterkedése sem. Bármit próbálnak, már eleve meghiúsul a tervük, mert velük szemben nem gyáva megalkuvó emberek állanak, hanem olyanok, akik bíznak a maguk elhivatásában és akik hisznek abban, hogy az Isten van velük. Szanballat és társai sohasem érhetik el céljukat, mert azokkal szemben akik a szépet, a jövőt keresik, ők, akik a rombolásban élik ki ma- j gukat, mindig vesztesek maradnak! j Vámos József ISMÉT KAPHATÓ! ^ Hl ITT VIL^CjÄ, Bevezetés a keresztyén hittanba Irta: D. Dr. Próhlc Károly Ara: 50.— Ft Megrendelhető az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztálynál Budapest, VIII., Puskin-u. 12. — Csekkszámlaszám: 220,278 D. Dr. Vető Lajos püspök újévi beszédében az egyszerű keresztyén bizonyságtételről és a hűséges, engedelmes keresztyén szolgálatról beszélt D. Dr. Vető Lajos püspököt a budavári gyülekezet lclkcszi hivatalában január 1-én köszöntöttek. Ez alkalommal megjelentek Csekey Zoltán kerületi irodaigazgató, dr. Somogyi József egyházmegyei felügyelő, ifj. Prőhlc Károly, tool, akadémiai tanár, Sréter Ferenc lelkész, dr. Tomka Gyula, Kováts Antal. dr. Kardos Ernő egyházfelügyelök, Polncr Jenő, Böhm Dezső egyháztanácsosok, a budai egyházmegye gyülekezeteinek képviseletében és a budavári gyülekezet számos tagja. Várady Lajos budai esperes köszöntötte a püspököt az északi egyházkerület, a budai egyházmegye és a budavári gyülekezet nevében. — Köszöntésünk hálaadás Istennek az elmúlt esztendőben kegyelemből kapott ajándékaiért — mondotta többek között. Kitért a püspök külföldi útjaira s így folytatta: — Szlovákiai evangélikus testvéreink látogatása és a viszontlátogatás olyan rendkívüli fordulat, amelynek hatását a nemzetközi helyzet enyhülésének egyik tényezőjeként tekinthetjük. A szlovákiai út egy Ezékiei próféta könyvének 37. fejezete Látomás Izráel feltámadásáról 1. Rám nehezedett az ŰR keze, elragadott Lélekben az ÚR és csontokkal borított völgy közepén tett le. 2. Köröskörül hordozott fölöttük: tömérdek egészen kiszikkadt csont hevert előttem a völgyben. 3. »Emberfia — kérdezte — életre kelnek-e valaha ezek a csontok?« Uram, Istenem! Te tudod — feleltem én. 4. Prófétái) e csontok felett!« parancsolta — s mondd nekik: Kiszikkadt csontok! Halljátok az ŰR igéjét! 5. így szól az ÚR Isten ezeknek a csontoknak: íme! Lelket bocsátók belétek és megelevenedtek. 6. Inakat rakok reátok, húst növesztek rajtatok, bőrt borítok reátok s aztán Lelket bocsátók belétek, hogy megelevenedjetek és megtudjátok, hogy én vagyok az ŰR!« 7. Prófétálni kezdtem a parancs szerint. S amint prófétáltam, zizegés támadt, azután hullámzás s a csontok — összeálltak! Csont a csonthoz... 8. Körülnéztem s ... láttam; inak lettek rajtuk, hús nőtt rájuk és bőr borítja azokat. De Lélek még nem volt bennük! 9. »Prófétálj a Lélekért — mondotta ekkor — prófétálj, emberfia s mondd a Lélekitek: így szól az ŰR. Isten: Törj elő. Lélek a négy égtáj felől, lehelj ezekre a megöltekre. hogy életre keljenek!« 10. Prófétáltam a parancs szerint. És beléjük hatolt a Lélek, megelevenedtek és talpraálltak: roppant nagy sereg! 11. »Emberfia! — mondotta — ezek a csontok: Izráel egész népe. Most azt mondják: Kiszikkadtak csontjaink, reménységünk füstbement — mindnyájan elvesztünk! 12. Prófétálj azért nekik, így szól az ŰR Isten: Megnyitom sírotokat, kihozlak temetőtökből — én népem! Elviszlek benneteket Izráel földjére. 13. s majd megtudjátok, hogy én vagyok az ŰR. ha megnyitom sírotokat. ha kihozlak temetőtökből — én népem! 14. Belétek lehelem Léikéinél és éltek. Békét adok földeteken s megtudjátok, hogy cn az ŰR megcselekszem, amit megígértem!« ezt mondja az ŰR! DR. PÁLFY MIKLÓS, a Teológiai Akadémia dékánja fordítása része azoknak az utaknak, amelyeket Püspök Ür részben más testvéreinkkel együtt, részben egyedül tett meg külföldön. Mindegyik nagy küldetés volt s utánuk nagyon sokan meggyőződhettek a nyugati keresztyének közül arról, hogy Isten a mi evangélikus egyházunkat itéle- tes és kegyelmes módon formálja hazánkban és ezt azért teszi, mert sokat vár a mi hitbeli megállásunktól, igéjének való engedelmességünktől. Nyilvánvalóan azt akarja Isten, hogy meddő évtizedek, talán évszázadok után, amelyek alatt névleg voltunk csak a reformáció lutheri népe, most megújuljunk, múltúnk bűneitől elszakadjunk és Isten csodálatos cselekedeteinek példái legyünk más egyházak és más népek számára az ébredésben, a szeretet — Ha visszagondolok erre az esztendőre és benne Isten sok ajándékára, segítségére, egyúttal eszembe jut az is, hogy tulajdonképpen mi ezeket nem dobszóval, hatalmas ter- vezge lésekkel, kiállásokkal, hanem egyszerű evangélikus emberekhez méltó módon vittük véghez. Ahogyan Luther figyelmezteti a családapát, hogy egyszerűen nevelje házanépéf, így mi is egyszerűen jártuk az utal, amely előttünk volt. Számunkra az a lecke adódik, hogy ebben az esztendőben is így igyekezzünk a mi Urunkat szolgálni. Hiszen olyan egyszerű az, amit Isten tőlünk kíván. Hitünknek alapja, zsinórmértéke: szeresd a te Uradat, szeresd felebarátodat. Mindenki számára egyszerű az, szeretni öt, nem nagy szavakkal, hanem odaadó, engedelmes munkával, időnk minden napjának kihasználásával. Érezni értük felelősséget, hirdetni Isten igéjét és példával segítségül lenni abban, hogy a történelem útvesztőjében el ne tévedjenek. Megérteni népünket, megérteni a feladatokat, amelyekért munkálkodni kell és teljes odaadásmindenekfele kiterjedő szolgálatában és az ökumenikus testvéri egységben. Várady Lajos esperes Isten áldását kívánta a püspök szolgálatára. D. Dr. Vető Lajos püspök a következőképpen válaszolt. — Egy évvel ezelőtt sok szorongás volt a szívünkben és csak hittel tudtunk fölöttük győzedelmeskedni, amely erőt adott a jövőre és arra is, hogy azokat a kötelességeket, amelyek elénk kerültek, naponként elvégezzük. Valóban Isten neve méltó arra, hogy a mi szívünk boldogan magasztalja öt. sál fáradozni azon, hogy e világnak népei békességben éljenek, építsék boldogabb jövendőjüket. Azt kívánom Istentől, hogy adjon nekünk ilyen egyszerű evangéliumi hitet, szeretetet Őiránta, szeretetet egymás iránt, hogy így egymás kezét megfogva tudjunk járni az Üjesztendű- ben, amelynek a vége homályba vész előttünk, de amelyet hit által biztosan járhatunk. — Kérem Istent, ö vezesse továbbra is munkánkat, áldja meg magyar evangélikus egyházunkat, hogy szolgálatát evangéliumi egyszerűséggel végezhesse az Ö dicsőségére, a mi népünk javára. Szombat esti közös imádságunk DICSŐSÉGES SZOLGALAT 2. Kor. 3,8—12. A KERESZTYÉNSÉG Isten szolgálatában áll. Ha jól észreveszi ezt a szolgálatot, meglátja, hogy nagy dicsőség részesévé lett. Amikor Isten bennünket arra hív, hogy a Krisztus szeretete rajtunk kiábrázolódjék e világban, akkor »meghaladó dicsőségei«..ad. EBBEN A SZOLGALATBAN nagy nyíltságra van szükség. Semmit nem szabad elhomályosítanunk a Krisztus szeretetéből, hanem teljes fényében kell tovább adnunk. Mindig újra meg kell vizsgálnunk, hogy nem lehetne-e jobban, világosabban és nyíltabban hirdetnünk és megélnünk, hogy az Isten szeretet? VALLJUK MEG, hogy az Istentől kapott szolgálatról és dicsőségről gyakran megfeledkezünk. ADJUNK HALAT azért, hogy Isten Krisztus Urunk szolgálatára és munkatársaiul múltai bennünket, s hogy szolgálatunkat messze meghaladóan jutalmaz azzal, hogy Krisztust kiábrázolja rajtunk. KÖNYÖRÖGJÜNK egyházunk szolgálatának nyíltságáért, hogy valóban meglássák rajtunk Isten szeretetének megvalósulása, hogy minden keresztyén világosan felismerje és hűségesen teljesítse Istentől kapott szolgálatát. BIBLIA-OLVASÓ HETI IGE: JANOS 1:14. Január 10. Vasárnap. Jer. 33;8. Rom. 10:4. Isten megbocsát mindeh bűnt, melyekkel vétkeztünk ellene. Pál, minden népek apostola a legfőbb vigasztalást Krisztusban találja. Krisztus »a törvény vége«. Olvasd még: Hóm. 12:1—6/a. Ján. 4:16—26. Január 11. Hétfő Zsolt. 6:3. II. Kor. 7:10. Ugyan hová, kihez is fordulhatnánk »ellankadásunk« idején, mint Istenhez. Ö az, aki könyörül rajtunk. Pál apostol a négy íő levelének (Róm. I., II., Kor. és Gál.) egyikében a szomorúságról így szól: »Az Isten szerint való szomorúság üdvösségre vezet.« Olvasd még: Márk 1:1—8. Ján. 4:27—34. Január 12. Kedd. £s. 5:20. Luk. 3:9. Ésaiást, a próféták között a legnagyobbnak mondja a bibliai tudomány. Rettenthetetlen bátorságáért. Nehéz időkben népe élére állt és vezette őket a boldogabb jövő felé. Krisztus Urunk útegyengetője: Keresztelő János az igazságra való törekvésért életével fizetett. Nagy áldozatokat követel az Igazság. »A fa, mely jó gyümölcsöt nem terem, ki- vágattatik.« ___ __ Ol vasd még: Márk 1:9—15. Ján. 4:35—42. Január 13. Szerda. Jer. 23:35. Máté 24:4. Az Istenhez és népéhez hü Jeremiás képekben, hasonlatokban tanítja embertársait. Int ma is: legyünk hűek Istenhez. . Olvasd még: Ján. 1:35—43. Ján. 4:43—54. Január 14. Csütörtök. cs. 12:3. Luk. 8:46. Ésaiás könyvét bátran mondhatjuk az ígéretek könyvének is. Isten kegyelme és irgalma kifogyhatatlan. »Erősítőm, énekem«. Jóságával készséges mindnyájunk megváltására. Merítsünk Örömmel ebből az áldásból mi is. Olvasd még: Máté 4:12—17. Ján 5:1—16. Január 15. Péntek. Es. 66;1 I. Kor. 3:17. Ésaiás prófétai munkája nem volt hiábavaló. Halála után is folytatták munkájukat tanítványai. Izrael népe hazajutott a fogságból. Elkö- zelgett a jobb kor. Méltó Isten felé fordulni, aki nemcsak az égben és a földön, de az emberi szívben is lakozni akar. Méltó és jó Istent szívünkbe fogadni. »Isten szent, ezek vagytok ti is.« Olvasd még: Zsid. 2:14—18. Ján. 5:17—23. Január 16. Szómba!. Jób. 4:17. II. Kor. 5:21 A szenvedő Jób türelmetlen s megátkozza születése napját is! Barátja figyelmezteti: »a halandó igaz-c az Istennél? Kicsoda az, aki bűnt nem követett cl?« Pál apostol azonnal pontosan felel a kérdésre: »aki bűnt nem ismert, bűnné lett értünk«. Krisztushoz vezessen a mi életünk útja. Őáltala a békesség általánossá válik mindenek között, Olvasd még: Luk. 10;21—24. Ján. 5:24—29. Smckovszky Gyula
