Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-03-21 / 12. szám
4 EVANGÉLIKUS ELET KÉT TEMPLOMÉRT D. Dezséry László püspök igehirdetése 1954. március 14-én, Rákospalotán a Gyülekezeti Segély munkájának elindításakor 'Alapige: Róma 1, 12: »Hogy együtt felbuzduljunk tinálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által.« Keresztyén Gyülekezet! Testvérek az Ür Jézus Krisztusban! Egyházegyetemünk presbitériuma, mely amint tudjátok a Magyarországi Evangélikus Egyház igazgatásának országos tanácsa, múlt héten azt határozta, hogy elindítja és gyülekezetről gyülekezetre végrehajtja a Gyülekezeti Segély országos gyűjtését. Ez a gyűjtés arra szolgál, hogy gyülekezetek támogassanak gyülekezeteket, szegényebbeket, ott, ahol nincs elég erő templomépítésre vagy megkezdett templomépítés befejezésére, általában a gyülekezeti igehirdetés szolgálatának fenntartására. Valaha ezt a gyűjtést gyámintézeti gyűjtésnek - neveztük és nagy múltja van egyházunkban. Nemcsak egyházunkban, hanem szerte a világon más evangélikus egyházakban is, ahol ennek a több mint száz esztendős gyülekezeteket segítő közegyházi szolgálatnak a feladatát felismerték. Ebben a tekintetben azonban ez évben hatalmas változás történik a mi egyházunkban. Múlt esztendei zsinatunk a volt Gyámintézetet, mely voltaképpen egyesület volt a gyülekezetek mellett, teljesen átszervezte és valamennyi gyülekezet sajátos és belső feladatává tette. Elhagyta a régi gyámintézet nevet és megalapította a Gyülekezeti Segélyt. A Gyülekezeti Segély egész egyházunk szeretetszolgálata, gyülekezetekből gyülekezetek felé. Az Egyházegyetem Presbitériumának ez a döntése, mely a Gyülekezeti Segélyt most útjára indítja, cgyháztörténelmi esemény és országos egyházunk azzal tisztelte meg a rákospalotai gyülekezetét, hogy engem megbízott azzal, hogy ennek az országos határozatnak ünnepélyes kihirdetését ebben a gyülekezetben végezzem el igehirdetés keretében. Ti halljátok tehát először ennek hírét és innen fog eláradni a gyülekezetek országos mozgalma, a Gyülekezeti Segély ez évi feladatának végrehajtására. Az a dolgunk most, testvérek, hogy az igéből világosan megértsük, mi ez a feladat, honnan vettük a parancsot ennek a feladatnak végrehajtására és milyen hitre, milyen lélekre van szükségünk, hogy Isten parancsát végrehajtsuk. A szent ige, amelyet felolvastam, Pál apostol legfontosabb leveléből, a rómaiakhoz írott levélből van s egy hosszabb szakasz összefüggésében jelenti számunkra Isten üzenetét. Ebben a szakaszban Pál apostol megindító szavakat szól arról, hogyan vágyik ő más keresztyének, más gyülekezetek után. hogyan kívánja látni, ismerni és segíteni mindazokat, akik a Krisztuséi, hogy öt is lássák, ismerjék, segítsék a többiek a Krisztus-követésben. Többi között ezzel az igével vetette meg Pál apostol az alapját az egész ke- resztyénség cgyüvétartozása egyházi tudatának. Pál apostol Isten igéjét mondva, az evangéliumot jól értve, Krisztusban a maga életét teljesen elrejtve, magát Krisztusnak mindenestül szolgálatra adva érzi át együvétartozását minden keresztyénnel. Az igehirdetés és az egymást segítő szolgálat a diakónia minden testvéri eszközét felhasználva dolgozik a keresztyének ilyen egységéért. Pál apostol volt az első, aki így érezte át először az egyház ügyét Jézus Krisztus után, mert természetesen ebben is, mint mindenben Jézus Krisztus volt számunkra a kinyilatkoztatás és a példa. Krisztus, az Isten »-népéhez« jött s az egészet ölelte irgalmas szeretettel a maga keblére. Az egész embériség megváltását végezte el s Isten egész népét egynek tekintette. Krisztustól és Pál apostoltól kaptuk tehát a hivők és a keresztyén gyülekezetek együvétartozá- sának tudatát és tapasztalatát. Ebből az igéből tehát elsősorban azt a megállapítást halljuk, hogy a keresztyén ember nem lehet magános ember Ezt nemcsak buzdításként mondja, mintha azt mondaná, hogy ti keresztyének ne legyetek magános emberek, hanem kijelenti, hogy mi nem tudunk magános keresztyénekként élni. A keresztyének összetartoznak, mert a hitet mi mindannyian másoktól vettük és másokkal együtt vettük; Magyar evangélikus egyházunk mostani nemzedéke édesapáinktól és édesanyáinktól vette ezt a hitet és együtt vette. Áz előző nemzedék megkereszteltetett minket és ezzel bekapcsolt minket a gyülekezetbe, az egyházba. Amikor először felvezettek minket a templomba, együtt találtuk a gyülekezetét és ez számunkra feledhetetlen. Pál apostol óta nemzedékről nemzedékre »örököltük« a hitet. S az egész egyháztörténet nem egyéb, mint tudatos bizonyságtétel a keresztyének összetartozása mellett, hiszen az nem egyes keresztyének története, hanem az egyház története. Isten népének ebből a nemzedékről nemzedékre szálló együvétar- tozásából vette az erőt az egyház mindig is a szétszórattatás elleni küzdelemhez. Hányszor akarták a magyar evangélikus egyházat is szétszórni az ellen- reformáció dühével. Ilyenkor mindig a gyülekezetét összetartó valóságok lerontására törekedett az ellenség. Az igehirdetés szolgálatát, a gyülekezeti közösséget, a templomot akarták elvenni tőlünk. A keresztyén ember azonban nem tud magánosán élni. A keresztyének számára egyházat teremtett az Isten. Azért sem tudunk magánosán élni, mert a keresztyén hitnek és életnek küldetése van a világban s ez a küldetés mindig a másik emberre vonatkozik. Az oltár előtti igéből éppen azt kell most meghallanunk, amit ebben a tekintetben tanultunk Jézus Krisztustól. Ö nem tekintette személyes zsákmánynak azt, amit ő Istentől kapott és élvezett, hanem az embereik szolgálatára adta vele magát. Ö az emberiség nagy diakónusa, aki abban mutatta meg a keresztyénség lényegét és értelmét, hogy az szolgálat másoknak. Azért hívott minket istenhitre, hogy ebben a hitben bizonyságot tegyünk és erősítsünk másokat. Azért adtuk magunkat Isten kegyelmező törvénye alá, hogy becsületes és jó életünkkel használjunk másoknak. Arra való az egész keresztyénségünk, hogy szeretettel és békességgel hozzunk áldást a többi ember életébe. A magános keresztyén életnek semmi értelme nincs. Ereje sincs és meg is romlik. Nincs hamisabb dolog, mintha valaki azt mondja magáról, hogy hiszek és nem érzi, hogy a keresztyén élet a többi emberért Való élet. De azért sem lehet magánosán cinünk, mert keresztyén élctfoly- tatásunknak szüksége van más keresztyének élettapasztalatára és segítségére. Ahogy én most itt prédikálok, abban keresztyén nemzedékek végtelen sorának hite, imádsága, munkája és élettapasztalata van benne. Amit a teológián tanulunk, az kétezer esztendős egyháztörténetnek, a bárhol élő emberek között, mindenütt megtalálható egyháznak tapasztalatgyűjteménye, a szentírás megszámlálhatatlan emberének munkája és bizonyságtétele. E nélkül a keresztyén közösség nélkül magunkban semmire sem mennénk, mindent mindig élőiről kellene kezdenünk, és egyenként mondana csődöt az a próbálkozásunk, hogy keresztyén módon éljünk a világban. Sok keresztyén nem is gondol arra, hogy miilyen széles körből hány nemzedék, hány nép és hány egyház keresztyén bizonyság- tételéből beszél, amikor véleményt mond az emberi élet dolgairól. Nem is gondolja, hányán segítettek neki abban, hogy megtudja, mit jelent a keresztyén éléífoí'ytatás a maga életviszonyai között. Testvéreim, apaikor mi azt próbálgatjuk, mi a haszna és mi a küldetése a magunk keresztyén életének s keressük, hogy mit jelent a keresztyén életfolytatás a mi mostani életviszonyaink között, akkor döntő módon kell felismernünk azt, hogy az egész egyház dolgozott és dolgozik értünk. A mai hívőkért is egy egész egyház gondolkozik, tanul és okul. Az egyháznak ez a láthatatlan zsinatolása segíti, buzdítja és alakítja az egyes keresztyének életét. Mi kétezer esztendő egyházi okulása alapján tanítjuk most egymást arra. hogy hogyan lehet Krisztust követni. Magános hívők vagyunk és egyben halálra ítélt hitű és életű keresztyének, ha ezért a keresztyén együvétartozásért nem tudunk hálát adni, ha nem tudatosítjuk és nem keressük eléggé ezt a közösséget. Pál apóstól — látjátok — vágyik a többi keresztyén után. A leghatalmasabb hivők közé tartozik, mégis rá van szorulva a többiek hitére, hogy ő maga hitében felbuzdulhasson. Amit azonban az egyes keresztyénekről mondtunk, s ezt Isten igéjéből vettük, azt a gyülekezetekről is mondanunk kell A keresztyén gyülekezet sem lehet magános, mert mint gyülekezet is a hitét másoktól vette és másokkal együtt vette. Ez Rákospalotán is így van. Ki tudta, hány és milyen mes >zi magyar tájról jöttek össze azok a testvérek, akik most itt alkotnak gyülekezetei. Ki tudja, hónnap származnak egyénenként és hány gyülekezet hitbeli erejét gyűjtötték itt össze. Ki tudja azután, hogy a Magyar- országi Evangélikus Egyház azontúl, hogy reformátort hitét Luther német népének hitéből vette, hány nép és hány evangélikus egyház hit-tapasz* talatát gyűjtötte mór össze. Ki tudná felsorolni, hogy a lutheránus gyülekezetek hogyan összegezték a világ minden táján élő egyházatyák, az egyház különböző tanítói és az egyház élő gyülekezetei hitét. A gyülekezet nem lehet magános gyülekezet. A gyülekezet azért sem lehet magános gyülekezet, mert a gyülekezet küldetése a többi emberekre vonatkozik. Lehetetlen nem érezni, hogy egyházunk mostani nemzedékének esetében is Isten nagy erővel parancsolta egységbe, a Magyar- országi Evangélikus Egyház hitének és magatartásának egységébe az evangélikus gyülekezeteket. Pedig megvolt és megvan ezeikpek a gyülekezeteknek az a kísértése, hogy magánosán, zártan, önmaguknak éljenek. Isten nyilvánvalóvá tette, hogy mint egyháznak van gyülekezeteinknek közös küldetése a magyar nép mai feladatai és viszonyai között. Az a tapasztalatunk, hogy éppen az országos egyházi egységben találták meg gyülekezeteink is külön-külön a maguk helyét és feladatát a nép között s hogy mindegyiknek külön-külön hallgatnia kellett az egészre és engedelmeskednie kellett az egésznek. Azért van ez, mert a gyülekezetek esetében is fennáll az, ami az egyes hivők esetében. Nekik is szükségük van az egész egyház hit-tapasztalatára és semmik volnának, szétesnének, magukra hagyva e nélkül az együvétartozás nélkül. A mi mostani gyülekezeteink ha akarták, ha nem, együtt tanulták hazánk felszabadulása óta Isten igéjéből azt, hogy miként kell megtalálniok a szolgálat útját, miként kell viselkedniük a mában, ha Krisztust akarják követni. Talán nincs is felemelőbb bizonyítékunk Isten irántunk való irgalmasságáról, mint éppen az, ahogyan Isten a felszabadulás óta együvéparancsolta a mi gyülekezeteinket. Emlékezzünk csak vissza arra, hogyan történt mindez. Jól emlékszem arra, és ti is emlékeztek, hogy az ostromolt házak pincéiből előbújó evangélikusok hogyan nézték 1945- ben megszülető új világunkat. Emlékszünk, hogyan kezdődtek a beszélgetések arról, hogyan is lesz ezután a keresztyén emberek élete. Hogyan fog szólni és mit fog mondani az igehirdetés, hol vannak az egyház pásztorai, merre fogják vezetni az egyház népét, mi van a templomokkal és hogyan kell most keresztyénként élni. Mennyi tapogatózás, mennyi hitetlenség s a keresztyén élet az új világban való elhelyezésének mennyi gondja foglalkoztatta az evangélikusokat egyenként. Isten azonban az egyesek gondját ezrek és tízezrek gondjává tette s ma már boldogan mondhatjuk, bár tíz esztendő sem telt el, hogy az evangélikus egyház jól okulva a múltból és helyesen felismerve mai küldetését, megerősítette a hívek együvétartozását a gyülekezetekben s a gyülekezetek együvétartozását egyházunk országos egységében. Ma már nyilvánvaló, félreérthetetlen, Isten előtt kedves s az emberek által ismert egyházi utunk van és népünk mindennapos életét áldásosán segítő, jó szolgálatunk egysége bontakozott ki a felszabadulás óta kezdődött vadonatúj világban. Kijavítottuk és felépítettük újra a templomainkat, megtaláltuk a mondanivalónkat, a szószékeken és- a mindennapi életben. Ma már mindannyian egyformán tudjuk, mit követel tőlünk Isten magyar népünk mostani történelmi útján s hűséggel ellátjuk ezt a szolgálatunkat. Nem kis dolgokról Beszéltem, Testvérek! Az egész világ történelmi fordulópontot él át. Az emberek szinte a világ minden táján újrakezdték életük formájának és tartalmának kialakítását. Ilyen hatalmas korfordulón mi lett volna az egyes keresztyének sorsa, az egyes gyülekezetek sorsa, ha az egyház egységében nem találtak volna támogatást?! Isten gondoskodott annak boldog megtapasztalásáról, hogy nem vagyunk magános keresztyének és magános gyülekezetek, hanem az Ö kegyelméből együtt buzdulhattunk fel a szolgálatra egymás hite által. Nem véletlen az, hogy még az egyházak ökuménikus mozgalma, vagyis a keresztyénség egységének kialakításáért folytatott világküzdelem is ebben az elmúlt kilenc esztendőben kapott soha eddig nem látott lendületet, Azért van ez, mert Isten a magános utakról a széles, emberi közösségek útjára terelte az embereket, benne a keresztyéneket is és megmutatta az együvétartozás számtalan áldását. Mindebben az a legcsodálatosabb, hogy ha most valaki közülünk kilenc év távlatából megkérdezné azt, ki volt az a bölcs, aki közülünk rátalált egyházunk új történelmi útjára, ki volt az, aki megtanította egyházunk egész népét a mai keresztyén feladatokra s ki volt az, aki egyházunk egységes magatartását, áldásos viselkedését bemutatta a többieknek, azt kellene mondanunk, hogy nem ismerjük azt az embert. Mindannyiunknak azt kellene mondanunk, amit Keresztelő Jánosnak, hogy nem én vagyok a Krisztus. És mégis megtaláltuk ezt az utat, ezt a viselkedést s ezt a jó szolgálatot. A Szentlélek műve ez, Testvérek! Az Ö szele fúj, ahonnan akar és ahová akar s az Ö titokzatosan csodálatos lelki munkájának a szövevényeiben készült el ez az egyházi közösség, ez az egyházi állásfoglalás. <5 tette közössé a felismeréseinket, ö értelmezte számunkra a Szentírást, Ö adott vezetést az egyháznak, amely a magánosságra hajlamos keresztyéneknek a magánosságon győzedelmeskedő közössége. Kinek a lelke ez a Szentlélek? A mi Atyánk lelke és a Fiúé, aki mindannyiunk pásztora s akinek az a hatalom adatott, hogy bennünket élő hitre vezessen s ebben az élő hitben megtartson. Az egyháznak nincsenek bölcsei, az egyháznak Krisztus adatott bölcseségül, igazságul és vált- ságul. A keresztyén gyülekezeteknek tehát az a feladata, hogy szívük teljes erejével akarják azt, hogy a gyülekezetek között mély és Krisztus által akart cselekvő összefüggés álljon fenn. Vágyakoznunk kell egymás iránt és erősítenünk kell egymást a hitben és a szolgálatban. Én egyike vagyok az egyház azon papjainak, akinek kötelessége, hogy járja a gyülekezeteket és hordozza ezt az Isten Szentlelke által kikény- szerített közös bizonyságtételt. Nem tudom szavakban kifejezni, mennyi Örömet ad Isten éppen ebben a szolgálatban a felől, hogyan alakul közösséggé, egységgé a mi egyházunk éppen azáltal, hogy megvalósul benne a közös hit, mely közös mai szol* gálatunk alapja. Híveink és gyülekezeteink tanulnak egymástól, együtt ismerik fel a mai keresztyén élet- folytatás minden kötelezését, együtt találják meg hitük minden kérdésére a választ. Élő, alkotó, hatalmas zsinat ma már egész egyházunk, mely győzelmesen harcolja az egyház cgyüvétartozásának harcát s így szerez tőlünk, magunktól mindig több gyümölcsöt az emberek hasznára. Egy egyház vagyunk, vágyakozunk egymás után és egymásra vagyunk utalva. Ezzel a bizonyságtétellel térek vissza ahhoz, amit Egyházegyetemönk presbitériuma elhatározott Együvétartozásunknaik egyik* részletkérdéséről van szó. Országos gyűjtésre van szükség, mert néhány gyülekezetünk, amelynek még nem adatott meg, hogy saját templomában dicsérje az Istent, kiált a többiekhez segítségért. Olyan gyülekezetekről van szó, ' amelyek nem tudják maguk felépíteni templomukat, vagy nem tudják befejezni elkezdett templomépitésüket Az emberiségre szakadt irtózatos katasztrófa, a legutolsó háború akadályozta meg őket ebben. Ti; rákospalotaiak és valamennyi gyülekezetünk, amelynek már megvan a szép temploma, azokra kell gondoljatok, akiknek még nincsen. Az az egyház, amelyet Isten népünk szolgálatában együvéparancsolt s amely nyilvánvalóan felismerte, hogy a magánosság helyett a közösség útjára kell lépnie, meg fogja hallani ezt a hívást. Egyházegyetemünk presbitériuma célúi tűzte, hogy mozgósítja gyülekezeteinket olyan szeretetszolgálatra más gyülekezetek iránt, melynek eredménye lehet néhány éven belül, néhány templomtalan gyülekezetünk templomának befejezése. Tervszerű egyházépítés, a hívek öntudatos áldozatkészsége a feltételek a cél megvalósításához. 1954-ben a zuglói és a pesthidegkuti gyülekezetek megsegítéséről van szó. Bízunk benne, hogy a magyarországi evangélikus egyház gyülekezetei nem fogják tétlenül nézni azt, hogy a zuglói gyülekezetben tizenegy esztendeje, a pesthidegkuti gyülekezetben tizenkét esztendeje nem tud elkészülni a templom, bár a gyülekezet mindent megtett érte. A háború akadályozta meg őket ebben. Magára talált egyházunk meg tudja oldani ezt a kérdést. Országos egyházunk nem kíván olyant, ami felesleges és nem kíván olyant, ami elvégezhetetlen. Azt akarjuk, hogy ne álljanak Magyarországon féligkész templomok s ne lehessenek hazánkban olyan gyülekezetek, amelyek „ nem tudják Isten dicsőségére végrehajtani templomépitő tervüket. Erről kellett beszélnem nektek, Testvéreim, ezen a vasárnapon és erről fognak beszélni most egyházmegyéről egyházmegyére a Gyülekezeti Segély egyházmegyei előadói, erről fognak beszélni gyülekezetről gyülekezetre a lelkészek a templomokban-és a presbitériumokban. Erről fogunk beszélni mindaddig, amíg ez a felhívás végig nem fut az egész Magyarországi Evangélikus Egyházon, hogy megmozdítsák a szíveket ennek a szent célnak szolgálatában. A cél az, hogy ebben az esztendőben két elkezdett, de be nem fejezett templomot a szeretet országos egységéből átadjunk a gyülekezet használatába. S így akarjuk ezt folytatni a következő esztendőkben is, mindaddig, amíg el nem mondhatjuk, hogy egyházunk valamennyi gyülekezete megkapta templomát. Gondolkozzatok ezen Testvérek, legyetek hírnökeivé ennek az egyházi tervnek és odaadással imádkozzatok érte. Ámen. LELKÉSZEK FIGYELMÉBE! Addig is, amíg a közös püspöki körlevél megjelenik, a püspökök igy közlik a lelkészekkel, hogy a nagyheti igehirdetés-sorozat megtartása a gyülekezetekben mindenütt kötelező. Az igehirdetés témái a következők: János evangéliumának 17. része alapján: Április 11, virágvasámap. 1—5. vers. Dicsőítsd meg a te Fiadat. Április 12, hétfő. 6—8. vers. Megjelentettem a te nevedet. Április 13, kedd. 9—13. vers. Az én örömömet teljesen bírják. Április 14, szerda. 14—19. vers. Szenteld meg őket a te igazságoddal. Április 15, csütörtök (úrvacsora) 20—23. vers. Egyek legyenek mibennünk. Április 17, szombat. 24—26. vers. Akarom, hogy megláthassák az én dicsőségemet. A nagyheti igehirdetésekkel kapcsolatos közös püspöki körlevél április 3-áig érkezik meg a lelkeszi hivatalokba. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztóség és kiadóhivatal: Budapest. Vili., Puskln-n. Ií- Telefon: 142-074 Szerkesztésért és kiadásért telel: Dezséry László szerkesztő Budapest, III., Dévai Bízó Mátyás-tér 1. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft negyedévre IS.— M, (élévre 30— Ft. egész évre 90— M Csekkszámla: 20.412—Vili. 10.000 példányban nyomatott 2-540020. Athenaeum (F. v. Sopront Beik)
