Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-02-28 / 9. szám

X EVANGÉLIKUS ELET A GYÜLEKEZETI SEGÉLY FELADATAI GYÜLEKEZETI HÍREK Egyházunk 1953. évi törvénycik­keit lapunk már több ízben ismer­tette. Közöttük sok szó esett a sze­retetszolgálatról egyesek felé. Most pedig gyülekezeteink elé tárjuk azt a szeretetszolgálatot, amellyel épít­kező, szervezkedő vagy nagyszór- ványú egyházközségeket támogat egyházunk népe. Ezt a szolgálatot a régi törvény, amelyet az 1891—94. évi zsinat alkotott, a Gusztáv Adolf Gyámintézet keretében biztosította s eat a törvényt változtatta meg az 1953. évi zsinat az V. te. Harmadik Cím alatt. A szeretetmunkának új néVét adott, a Gyülekezeti Segély nevet s a régi törvényt, amelyet mindössze öt paragrafusra és az egyházegyetem szabályrendeletére épített, kibővítette tíz paragrafusra, megszüntetve a szabályrendeletet. Így a szolgálat szerkezete egyszerű­södött. A GYÜLEKEZETI SEGÉLY munkájában egyik újítás az, hogy a gyülekezeti, egyházmegyei és egy­házkerületi tanácsok tagjaik közül előadókat választanak azzal a cél­lal, hogy a lelkészek mellett az egy­háztanács tagjai is részt vegyenek a fáradozásban. A gyülekezetektől a kerületekig mindenütt megválasztot­ták mór az előadókat, csupán az egyházegyetem tanácsának döntése, illetve egy országos lelkész! és egy nemlelkészi előadó választása van még hátra. Ez a késedelem azonban nem jelentheti a szolgálat megálló­sát, hiszen országszerte sok-sok gyü­lekezet várja a Gyülekezeti Segély támogatását. Gondoljunk félbe­maradt templomokra. imaházakra, gyülekezeti házakra, amelyek meg­nyílásáért már annyi áldozatot hoz­tak, de valami még mindig hiányzik a befejezéshez. A nagyszórványú gyülekezetek sem nélkülözhetik azt az összeget, amelynek birtokában fenntartják a kerékpárt vagy motor- kerékpárt s amelyre bizonyosan szá­mítanak. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a törvény életbelépése óta elmúlt és bizonyos mértékben talán még meddő hónapok után mindazok, akik meg­bízást nyertek a Gyülekezeti Segély ügyeinek vitelére, lelkesedéssel és hűséggel álljanak munkába. AZ ELŐADOK magatartása döntő módon befolyá­solja az ügy sikerét és áldását. Ál­landó levelezésben állok egyház­megyei előadókkal s arról tanús- kodba tóm, hogy valamennyien szívügyüknek te­kintik a Gyülekezeti Segélyt. Vannak közöttük olyanok, akik végigjárták a gyülekezetekét és igehirdetéssel, előadásokkal ta­nítják, ismertetik a Gyülekezeti Segély munkáját. Megszületett taz első Gyülekezeti Segélyről szóló színdarab is, amelynek címe »Győz a szív«, szerzője Bárány László lckésztestvérünk. Reméljük, hogy ez is hozzájárul ah­hoz, hogy gyülekezeteink tagjai meg­értéssel forduljanak a szeretetszolgá-, lat felé és áldozatot is hozzanak érette. AZ ÁLDOZATHOZATALNAK az új törvény szerint, több forrása van. Ilyen az országos Offertorium! Egyelőre nem sikerült elérni még azt, hogy minden gyülekezetben egy vasárnapra essék, mert vannak egy­házmegyék, amelyek ragaszkodnak a régi szokásokhoz. Egyikben az ara­tási hálaadó ünnepkor, másikban Szilveszter estéjén, harmadikban öt­vened vasárnapján és így tovább. Az Északi Egyházkerületben böjt első vasárnapján, március 7-én, hat egyházmegye gyüle­kezetei adják össze áldozatukat. Minden templomban kell perselynek lenni, hogy egész éven át lehetséges legyén az adakozás, de a lelkészi hivatalokban sem hiányozhat a kézi- persely. Sok helyütt az a szokás, hogy minden vasárnap, az Offerto­rium összeszámlálásakor a töredék pénzt a kéziperselybe teszik s ez a fillérek jelentős segítségét biztosítja. Másutt viszont a gyermekmissziói bibliaórán és gvermekistentisztelete- ken is erre á célra adakoznak gyer­mekeink. A TÖRVÉNY EGYIK JELEN­TŐS ÜJ1TÄSA az is, hogy a gyülekezetek segély- kérvényeit kellően indokolni kell. I Csak az, az egyházközség része­sülhet segélyben, amely maga is megtesz mindent az adakozás­ban, megfelelő áldozatkészséget tanúsit. Ezzel lehet elkerülni azt a felfo­gást, hogy az ország sok gyülekezete, amelyben életteljesen szól az ige, rendszeres a lelkipásztori gondozás és komoly az áldozatkészség, arra való, hogy sok más gyülekezetei, amelyben langymelegség, gondozat- lanság, sőt hanyagság tapasztalható, mégis segéllyel támogasson. A Gyülekezeti Segély tehát nem új szeretetszolgálat egyházunkban. De olyan szolgálat, amelyet csak akkor lehet végezni, ha mindig meg­újulunk az egymás iránt való sze- retetben. Közös terhekről és közös örömökről van szó, tehát arról, hogy egyházunk életében egységesen osz­tozzunk, részesüljünk. A Gyülekezeti Segély minden feladata az elé a kérdés elé állít bennün­ket, hogy hiszünk-e Jézus Krisz­tus érettünk hozott áldozatában. (Rm. 8, 31—32.) Ebből a hitből önként árad az a szeretet, amely a szolgálatot hordozza és amely mindig kész az erőtleneken se­gíteni. Várady Lajos Kolumbia protestánsai imádságainkat kérik A Kolumbiai Evangéliumi Szövet­ség elnöke: Jose d. Fajardo és fő­titkára, Robert W. Láczear által az alábbi felhívást adták ki, melyben imádságainkat kérik: »Mivel Kolumbia kormánya 1953. szeptember 3-tól elrendelte, hogy a protestáns lelkészek és misszionáriu­sok az ország tizennyolc kerületéből, amelyék együtt a nemzeti terület háromnegyed részét teszik ki, kiuta- síttassanak és hogy ezen az egész területén a protestáns keresztyénség minden megnyilvánulása tiltva le­gyen és mert a kormány rendelkezése sok ezer protestáns keresztyén számára az elmagányosodást jelenti, mivel lelkészek által vezetett istentisztele­tek nélkül maradnak és minthogy ennek következtében ugyanígy tucat­nyi iskolát és szociális intézményi zárnak be; és mert minden jogorvoslatot kérő fo­lyamodásnak) melyet a helyi, tarto­mányi és nemzeti hatóságok (bele­értve a köztársaság elnökét is) elé terjesztettek, nem volt eredménye, azon az egyetlen változtatáson kívül, hogy nem hajtják végre az idegen protestáns misszionáriusok kiűzését, Viszont fenntartják a kolumbiai lel­készek tartózkodási tilalmát az em­lített területeken és megtiltják a protestáns keresztyénség minden for­máját és megnyilvánulását. Ezért a Kolumbiai Evangéliumi Szövetség nevében a világ minden részén lakó keresztyén testvéreinket nyilvánosan felhívjuk, hogy egyesít­sék imádságaikat a mindenható Isten szent színe előtt, hogy Kolum­bia egyháza megszabaduljon a pol­gári kormányzat igazságtalan és ke­gyetlen szándékától, hogy a kolum­biai keresztyének megkisértetésük idején erőt vehessenek s bizonyság- tételük nyomán Krisztus királyi uralma növekedjék és ragyogjon a világban.« 1954. február 38. ötvened (Estomihi, Zsolt 71.3) vasárnapja. Igék: Jak. 3.13—18. — Mt. 23.23—39. »Hamisságból — isteni bölcseségre.« — Liturgikus szín: zöld. ALBERTI A gyülekezet ifjúsága január 30-án és 31-én jólsikerült műsoros szére- tetvendégséget tartott a gyülekezetei helyiségekben. Műsorszámok között szerepeltek: énekszámok, szavalatok, énekszólók, jelenetek. Az ifjúsági énekkar bemutatta a gyülekezetnek a »Dicsérd én lelkem« kezdetű éne­ket eredeti dallammal. Mindkét al­kalommal igét hirdetett a gyülekezet lelkésze: Roszik Mihály. A szeretet- vendégség adományait a templom külső tatarozására fordítják. A helybeli szeretetotthon lakói kérésére a szeretetvendégség teljés műsorát megismételték a szeretet» otthonban. Az otthon lakói hálás szívvel köszönték a gyülekezet felől tapasztalt szeretetet. Isten áldása le­gyén a gyülekezetén és a szeretét- otthon lakóin, PÉCS Február I4-én a »Pécsi Evan­gélikus Zenésáhítatok« sorozat XIV. estje keretében a gyülekezet vegyes­kara és szólóénekesei zsúfolt temp­lomban adták elő Sass Dezső pécsi zeneszerző »Oratóriumát«. A hatal­mas mű előadása közel egy órát igé­nyelt. A vegyeskart, valamint a kü­lön női és férfi kart Kismdnyoki Károly vezényelte. Február 7-én az új gyülekezeti te­remben ifjúsági szeretetvendégség volt, mélyen részt vett a gyülekezet ifjúsága szinte teljes számban. Az ifjak többek között előadták az Evangélikus Naptárban megtalálható Csokonai-Turmezei: »Az esztendő négy szakasza,« című verssorozatot. A Csokónai-verseket a fiúk, a Tur- mézei-vérseket a lányok szavalták. A költeményeknek nagy sikeré Volt. Az ifjak az előadást a felnőttek sze- retetvendégségén megismétlik éspe­dig úgy, hogy a tavaszt szavaló lány virágot, a nyarat szavaló kalászt, az őszt szavaló gyümülesöt, a telet sza­való havas karácsonyfát tart a ke­zében. Február 14-én a gyülekezet legki­sebbjei számára volt szeretetvendég­ség. A százterítékes asztalt csupa 5—10 éves korban levő gyermekek ülték körül. A műsort is a kicsinyek szolgáltatták szavalatban, énekben, zongorán és hegedűn. A műsor Után a gyerekek még sokáig játszottak kö­zösen. BUDAVÁR A gyülekezet a Szilágyi Dezső-tér 3. sz. alatti református gyülekezeti teremben szeretetvendégséget tar­tott, amelyen megjelent Haypál Béla református lelkipásztor is feleségével és gyülekezetének néhány tagjával; Várady Lajos esperes köszöntésére válaszolva régi évkönyvekből olva­sott fel adatokat, amelyek szerint a Szilágyi Dezső-téri református gyü­lekezet a múlt század végén, temp­loma megépüléséig a vári evan­gélikus templomban tartotta isten- tiszteleit. A budavári gyülekezetben az utóbbi hetekben szeretetvendégsége- ket tartottak férfiak és ifjúság szá­mára, AJKA Az egyházközség Nóvák Rezső nyugalombavonulásával megürese­dett lelkészi állásba egyhangúlag Mátis István nádasdi lelkészt hívta meg. RÁKOSPALOTA 1954. február 21-én délután 4 órakor a rákospalotai gyülekezeti teremben szeretetvendégséget ren­dezett a gyülekezet, amelyén elő- dással szolgált Rédey Pál egyházke­rületi lelkész. A gyülekezet testvén közösségében töltötte énekléssel és imádkozással a délutánt. SZÜLETÉS Inotai Lehel és Kovács Margit há­zasságát Isten Judit és Márta és Margit Zsófia nevű leánygyerme­kekkel áldotta meg. HALÁLOZÁS Puskás Mihály, a csepeli gyüle­kezet felügyelője, hosszas betegség után 07 éves korában meghalt. Nagy részvét mellett temették el a csepeli temetőben. A gyülekezet nevében Pongor Lajos gondnok emlékezett meg arról a szolgálatról, amellyel a templómépitéstől kézdvé haláláig végzett mint presbiter, majd mint felügyelő. A fasori evangélikus lelkészi hiva­tal (Budapest, VII., Damjanich-utca 28 b.) azonnali belépésre pénzbesze­dőt keres. INTÉS TÖRÖK BÁLINT MEGFOGATÁSAKOR Jól értitek immár hitit a Töröknek, Urak! ügy hígyjetek hitetlenség öltnek. Egymást szeressétek, jobb ti fejeteknek, Ügy leszen romlása gonosz török népnek. Tanácsot sokáig, kérlek, ne tartsatok, Ha e két víz között ti lakni akartok, Mert ha csak hallgattok, szemben ti nem vívtok, Félek, hogy sokáig itt nem uralkodtok. Tinódi Lantos Sebestyén 1554 Háztartási munkák végzéséhez orvos család meleg otthon és megfe­lelő díjazás fejében megbízható női munkaerőt keres, jelentkezés evang; lelkészi hivatal Kisterénye. Tanulózongora, jó hangú, hosszú, »Löhner« és »Förster« harmonium eladó. Budapest XIX. (Kispest) Marx-u. 28. (Kossuth-tér mögött). ÉVFORDULÓ ÉS JEGYZETEK Tinódi Lantos Sebestyén 1554 februárjának végén jelentette meg egy kolozsvári nyomdában hí- rés-.neves Cronicáját, »minden hadaki veszedelmek« könyvét »szép nóták­kal énekbe szedve«. A négyszázéves könyv megeleveníti íróját. Tinódi Lantos Sebestyén valószínűleg 1505- ben született a Dunántúlon. Csa­ládja nemsokára már a reformáció ojtása, mégpedig Lutheré. A fiú el­sajátítja a kor műveltségét, írhatna latinul s húzhatná tovább az antik hősöket, vagy a görög félistenek tör­ténetét, ahogy költő-kortársai csi­nálják. De Tinódit élete nem arra szok­tatta. hogy kiagyalt részleteket költsön harmadfélczeréves mito­lógiai történetekhez. Olyan vil­lámcsapás érte. amely mindert kétséget és valószínűtlenséget el­repített mellőle. A török rátette a kezét Magyar- országra s ami maradt, az a Habs­burgok kezében maradt. Egy nép sorakozik fel arra a szerepre, hogy védje a világot, ami mögötte van, nemcsak a magyarokét, hanem egész Európáét. Buda már a töröké, de ott vannak a várak, a Drávától félkör­ben. egészen az Erdélyi Havasokig. Kemény sziklákon épült várak, sas­fészkek, melyeken eltörik a török falánkság foga. Tinódi is várbeli vi­téz, harcól, mint más, sebet kap, mint más. Kardot nem forgathat többé, forgatni kezdi a tollat és énekbe csap, ahogy csak a torkából kifér. Ismeri a törököket, ismeri Fer- dinándékat. Mindent tud Szigetvár­ról, Egerről Temesvárról, Drégely­ről, Budáról, Szigligetről. S valahány vára van az ország­nak s a magyarnak, mindegyik­ről mindent megír s azon melegé­hen muzsikát költ hozzá és éne­kelni kezdi. Végigénckli az orszá­got. 1542-ig Török Bálint udvarában él Szigetváron, íródeák, nevelő, tanács­adó és udvari énekes egyszemélyben. Török Bálintot tőrbecsalja a szultán s a rettenthetetlen várkapitány évek múlva a sztambuli félelmetes Hét­toronyban fejezi be életét. Ekkor kél vándorútra Tinódi Sebestyén s ek­kor válik ismeretessé szerte a ma­gyarok közt lantja és hangja. Tinódit mindenütt megtalálják, ahol szükség Van rá, Várról várra jár, felkeresi az országgyűlést Nagy­szombatban, összehajol a maeyar urakkal Pozsonyban, meglakja Eger várát, néhány hónapig boldog házas- ember és szerény háztulajdonos Kas­sán. aztán űzí-hajtja küldetése to­vább: Erdélybe, Debrecenen ke­resztül. Mindenütt a török elleni harcra buzdítja a népet s a fegyver- forgatókat. Históriás énekei a kor­szak teljes magyar politikai, törté­neti, katonai és társadalmi körképét képviselik. Kóborlásaival és min­denütt felcsapó énekével egy magyar együvétartozást szít fel, mint vala­mely lángot. Mindig a való igazat írta meg, mint kiderült utóbb is, sohase szépítette, sohase kerekí­tette elbeszéléseit. Tinódi volt áz első magyar újságíró. Tetőtől talpig becsületes, tiszta lény, a hazafiság megtestesülése. Akkor támadt fel a magyar nyelv, a pór nép szájáról szálló szavakat avatta költészetté Ti­nódi, akárcsak nagy kortársai, akik a Bibliát, a görög tragédiát és a végvári vitézséget mondják Cl ezen a nyelven. De Tinódi előttük járt nemcsak szavainak népi ízével, hanem abban is, hogy a népdal formájában meg­zenésítette elbeszélő költeményeit. A sete-suta rímek így keltek életre, az­zal a huszonhárom dallammal, ame­lyet Cronicája révén megismert az utókor is. Tinódi e dallamokkal a magyar zene egyik kezdeményező­jévé vált s egyetemes zenetörténeti szempontból is nevezetes jelenséggé. Bíztató szava, zengő éneke, adat­szerűsége és megbízhatósága nem­csak korának képviselőjét jelenti, ha­nem a magyar nemzet egyik törté­neti típusát. A nemzetépítö patrió­tát, aki a nép kezét fogja s a nép szavát mondja. Az evangélikus templomok képzőművészeti rangjáról mond szakszerű bírálatot az a képzőművé­szeti monográfia, amelyet lapunk legutóbbi számában részletesen is­mertettünk. Gat as Klára könyve ott csupán a 17. század luteránus templomairól szól, de nekünk a könyv olvasásakor eszünkbe jutot­tak mai templomaink is. Szemünk előtt elvonultak a régi templomok, amelyekben a nép vasárnap óhatat­lanul ízlést is tanul, művészeti szem­léletre tesz szert, miközben igét hallgat. A lélek az Istent s az élet keresztyén erényeit ösztönszerüen kézzelfogható formában tapogatja körül. Azért nem közömbös egyetlen egy vonal sem, nem mindegy, minő az oltár képe, milyen a szószék, miféle az ablak, minden, amin végigsétál a szemünk. De jaj, sehol annyi sematikus ábrá­zolása a világ legnagyobb történe­téneik, a megváltásnak, mint templo­mainkban. Lám, a XVII. században, tüstént ahogy a reformáció forró hullámaiból kiemelkedett a mi templomunk, művészeti igényt s xa legmagasabbat képviselte. S ami a vidéki, kis templomokban kevéssé művészies volt, azt is az anyag ki­tűnő ismerete s a népi művészeti íz­lés törvénye alakította templomi szépséggé. Nemcsak a protestáns fő­urak és nemesek és gazdag városi polgárok áldoztak pénzt és időt, után­járást és fáradságot, százfélét is, hogy az, amit létrehoznak, mara­dandó legyen, formájában is hir­desse a legmaradandóbbnak, Jézus tanításának hűséges megközelíté­sét. Anyagi áldozatot hozott a sze­gény falusi nép és pásztora is. Miért van hát, hogy a XIX. században annyi selejtes vásári áru, annyi ízléstelen műkedvelő holmi foglalta el templo­mainkban azt a kevés és fontos tér­séget, amit elődeink nem éppen könnyű történelmi helyzetben min­dig művészeti alkotással töltöttek ki? Vonatkozik ez az ötvösmun­kákra és a textilgyártmányokra, az építészeti munkára s a fából fara­gott részletekre egyformán. Lelkészeink egykor művészekre bízták a templom külső és belső felépítését. Nem jutott eszébe egyiküknek sem, hogy buzgalmá­ban felcsapjon oltárképfestőnek, ahogy ma szokásban van. Még megmutatjuk külföldi vendé­geinknek régi templomaink képző­művészéti remekelt, de nem merünk szólni az utóbbi évtizedek kontár- ságairól. Teológusaink aligha tanul­nak művészettöténetet, lelkészeink csalt elvétve nézik meg például a budapesti Szépművészeti Múzeumot; s hányán olvasnak művészettörténeti monográfiákat és képes albumokat? Az a benyomásunk, hogy ezen a pon­ton kellene a javítás kérdését föl­vetni, ahogy egy-egy bátrabb kísér­let, egy-egy templomunk művészi gondú belső díszítése már ezt mu­tatja. A magyar irodalom bibliográfiája csak úgy színre-szemre szakkönyv azoknak,akik irodalommal foglal­koznak s a magyar irodalom állandó hatását figyelik. Valójában azonban egy-egy bibliográfiai összeállítás a tegérdekfeszítőbb kultúrtörténeti ol­vasmány. Nem kell hozzá magya­rázat, mégis önmagától szól s el­mond, eligazít mindenfelé. Száz kér­dést tehetsz fel neki, száz kérdésedre pontos választ ád. Ezért érdemes munka az ilyen. Ezért érdemes itt is szólnunk Kozocsa Sándor újabb könyvé­ről, a »Magyar irodalom biblio­gráfiája 1951—1952« címűről (Mű­velt Nép kiadása, 1954), mely most jelent meg. Kozocsa Sándor éber és fáradha­tatlan figyelője irodalmi életünknek. Bibliográfiái nélkülözhetetlen mun­kák. Ez a könyve is olyan. Két esz­tendő egész irodalmi termését,. het­ven újság és folyóirat anyagát tárja elénk világosan elrendezve az álta­lános irodalmi kép s az egyes írók szerint. Közel ezerháromszáz név­hez fűződő ismertető adathoz jutunk a könyben. Aki tudni akarja, kinek a művei jelentek meg, kiről, melyik írónkról írtak a legtöbbet, kf él leg- élőbben a magyar írók közül, mély probléma az, amelyik irodalmi ha­gyományként és úttörő irányként mozgásban tartja irodalmunkat, nyissa ki Kózocsa Sándor könyvét, A magyar műveltség kohójába te­kinthet bele s észlelheti múlt és jelen együtthatását. Szalátnai Rezső

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom