Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-02-14 / 7. szám

mm EVANGÉLIKUS ÉLET S BÖJT FELÉ Szolgálatra készülnek a fóti kántorképzősök % Ezzel a mai vasárnappal megindu­lunk bőit felé. Még nem sokat ér­zünk belőle: nem változott az oltár­terítő színe, a napi igék sem amo­lyan megrázóan böjtiek, a hangula­tunkról nem is beszélve: vidámak vagyunk, amint az böjt előtt illik. Éppen ezért — gondolom — sokan vagyunk, akik egy kis megütődéssel hallunk most arról, hogy már ideje elindulnunk a böjt felé. Olyanok va­gyunk, mint a pajtások köréből ha­zahívott gyermek, egy hang azt mondja bennünk: még ne! Azért van ez így, mert félünk a böjttől, a ko­mor színektől, a komor igehirdetés­től és a komor magatartástól, amit számunkra első hallásra a böjt je­lent. Mégis jó az- ha már most el­indulunk a böjt felé ezzel a három böjtre néző, de mégsem böjti időbe eső vasárnappal. Sőt, éppen e miatt az ösztönös félelmünk és idegen­kedésünk miatt jó ezt tennünk. Ennek a három vasárnapnak ugyanis éppen az a hivatása, hogy bennünket, a felfogásun­kat és az ünneplésünket (hogy ne mondjam: böjtölésünket) helyes mederbe irányítson. Egy közös üzenetük: menjünk a böjt felé igaz megtéréssel! Hogy valami baj van a böjtölé­sünk, meg a böjtről vallott felfogá­sunk körül, mutatja már az is, hogy ösztönösen idegenkedünk tőle. Az ember szeretetre éhes, melegséget kíván és örömhírre vágyik — ezt vallja a mi ragaszkodásunk a böjt előtti vidámsághoz és húzódozásunk a böjt komcxrságától. Ez a tény pedig egyben vétkes­nek mond ki bennünket helyte­len böjtölésünk miatt s egyben terelget a belyes böjt irányába. Mi is tulajdonképpen a böjt? Legtöbben a komorság, önmegtaga­dás, lemondás, vagy legjobb esetben az elmélyülés idejének vagy csele­kedetének mondanánk. A böjt azon­ban valami egészen más. Nem egy­szerűen Nagypéntek előkészítője, amint hogy végeredményben Nagy­péntek is az ünnepnek csak az első fele. Az egészhez hozzá tartozik Húsvét is. Az üres sír evangéliuma, a bűn felett győztes Krisztus vilá­gossága sugárzik rá a böjtre és for­málja a mi böjtölésünket is. Mi annak a Krisztusnak az útját kísér­jük majd a böjtben, aki meghalt és feltámadott. A böjt éber szem, fi­gyelő tekintet, amely ezt a Krisz­tust kíséri, hogy megerősödjünk a hitben és hogy az ö életéről lessük el az Isten hozzánk való akaratát. Ezért kíván tőlünk a böjti előké­szület igaz megtérést. Azt tehát, hogy tükrözze életünk a Krisztusban való hitet és a Krisztus cselekede­teit. Nem azokat, amelyeket ö csele­kedett, mert itt nem utánzásra van szükség, hanem követésre. Pál is arra tanított, hogy a Krisztus indu­latával cselekedjünk, és Ő maga is mondta, hogy mi többet is csele­kedhetünk Nálánál. Arra van szükség, hogy mi -a magunk életében és helyzetében tudjunk úgy szeretni, dolgozni és élni, hogy azt Krisztus Urunk jóváhagyja és akár sajátjának is elfogadja. Az ilyen igaz megtéréstől nem kell félni. Nem komor és riasztó dolog, amint hogy Krisztus Urunk sem fé­lelmet kelteni éá riasztani jött ben­nünket, hanem megigazítani. A böjt sem azt kívánja elérni, hogy mi — talán erőszakolt — komorsággal szo- mortkodjunk és gyászoljunk a ke­reszthordozó Krisztus miatt, hanem hogy mint Krisztus követőit ugyan­olyan szolgálatban éljünk, amilyen őt a kereszt útján vezette. Az igaz, hogy az igaz megtérés elfordulást kíván, sőt követel tőlünk, de eze­ken a dolgokon nincs mit sajnál­nunk. Nem az élet örömétől fordít el, hanem a képmutatástól, nem né­maságot akar, hanem a süketség elhagyását és nem akar tétlen­ségre kárhoztatni, hanem szem­beállít és harcra szólít a hamis­sággal. Helyettük pedig új célt ad: a szere­tet megszakítás és fáradság nélkül munkálkodó szolgálatát, az Isten igéjére éberen figyelő és abból okuló hallást és az Istennel való bensősé­ges kapcsolatot, a bölcsességet. Is­ten azt várja tőlünk — és e felé irányít bennünket mostani böjt felé vezető utunkon is — hogy az egész keresztyén hitet valljuk és az ö egész szeretetét zárjuk magunkba, s ne csak egy részét. Jó időben elindulni a böjt felé, hogy jól érkezhessünk beléje. Ha komoran akarunk bőjtölni, üres lesz az ünneplésünk, és idegen marad nekünk is, meg a világnak is, de idegen marad az Istennek is. Ezért induljunk szolgálatra kész szívvel a böjt felé, hogy igaz megtéréssel ér­jünk oda és ünneplésünk legyen kedves Istennek, hasznos nekünk és épületes az emberiségnek. Zay László Készülj az ige hallgatására! HETVENED VASÁRNAPJA 1. PÉTER 2, 1—5. Krisztus földre jövetelével és az egyház pünkösdi születésével döntő fordulatot vett ennek a világnak az életre. Csak a világ teremtésével hasonlítható össze, amit Isten akkor cselekedett. Ü j at teremtett: új em­bert (II. Kor. 5, 17) és új emberi kö­zösséget, »szent népet« (I. Pét. 2, 9). Jézus, az Isten Fia, mint' ember en­nek az új emberiségnek az elkezdője, az »élő szegeletkő«. Benne épülnek fel új emberekké és új, lelki közös­séggé, egyházzá a keresztyének. így kellene lenni köztünk is. De mit látunk magunkon, a gyülekezet­ben, a keresztyéneken? Az ige itt a sok közül csak az egymás elleni régi bűnöket, a szeretet teljes hiá­nyának a jeleit sorolja fel. Gono­szok vagyunk egymás Iránt, irigyke­dünk, rosszat mondunk egymásra s közben igyekezünk jó keresztyének­nek látszani. Mit tartson rólunk a világ, ha bennünk és köztünk ennyi a bűn, a szeretetlenség? így akarunk böjt útjára, Krisztus értünk szenve­dése és kereszthalála idejébe el­indulni? A feddés, intés, buzdítás magában itt nem segít rajtunk! Ó-emberünk romlott, álnok szívét semmiféle testi böjttel, önfegyelmezéssel és jó el- szánással nem tehetjük még jóvá. Csak az az út marad a számunkra, amit az apostol ajánl ennek a keresz­tyén élete kezdetén álló, ifjú gyüle­kezetnek. Keressük Krisztust, Isten kegyelmének »ízlelését« az igében, keresztségünk kegyelmi tényében és az úrvacsorában! Járuljunk valóban öeléje és kérjük, adjon őszinte tö- redelmet, Benne bízó hitet és eze­ken keresztül új szívet, új indula­tokat, egymás és minden ember iránt tiszta, cselekvő szeretetett így vessük le naponként az ó- ember gonosz indulatait, cselekede­teit! Ez tesz minket is, egyenként és mint gyülekezeteket, megajándéko­zott és szolgáló tagjaivá az újnak, amelyet Isten Krisztusban elkezdett a világban! Ez az »Istennek kedves lelki áldozat«! Ez az igazi, lelki böjt! . Nagy Gyula dr. ISMÉT KAPHATÓ! A HIT VILÁGA Bevezetés a keresztyén hittanba Irta: D. Dr. Prőhle Károly Ara: 50.— Ft Megrendelhető az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztálynál Budapest, VIII., Puskin-u. 12. — Csekkszámlaszám: 220,278 Részt vettem Foton a sajtó-konfe­rencián. A tárgyalások közepette is, de azt lehet mondani, reggeltől estig, hol innen, hol onnan harmóníumszó hallatszott az épületben, egyszer a padlástér felől, máskor a pincéből. Kicsi utánjárás után kiderült, hogy kántorjelöltek gyakorolnak, méghozzá a mosdóban is, egy tanteremben, az egyik hálószobában, az ebédlőben, szóval öt helyen. Kiss Jánost, a Mandák Mária Bel- missziói Otthon gondnokát kérdeztem meg, hogy kik játszanak itt koráto­kat? ö mondotta, hogy most folyik a második három­hónapos kántorképző tanfolyam. Szeretettel hívogatott, hogy ismer­kedjem meg a kántorjelöltekkel. Ilyenkor télen az egyik hálószoba a tanterem. Sarokban fekete tábla, rajta kottavonalak és titokzatos hang­jegyek. Egy sor asztal mögött ülnek a fiúk, jelenleg négyen: Páli Pál Sámsonházáról, Sohán János Ös- agárdról, Szemerei István Lajosko- máromból és Suján János Bérről. A második asztalsor mögött ülnek a női hallgatók: özv. Eiler Józsefné, a bó- csai szórványból, Zatykó Zsuzsanna Monorról, Túrán Ilona Csengődről, Dezső Éva Gyenesdiásról és Fabó Mária Mezőberényből. Az asztalokon szépen bekötött fü-! zetek. Sorra lapozgatjuk mindet, s gyönyörködünk a szebbnél szebb kottaírásban és jegyzetekben. Kiss János kérdéseket tesz fel s a felele­tek bizonyítják, hogy komolyan el­mélyedtek mindannyian eddigi ta­nulmányaikban. Persze, szinte vala­mennyi ízes tájszólással mondja a mondatokat. Közben kiderül, hogy ki miért jelentkezett a tanfolyamra. Az egyiknek a szülei a fóti konferen­ciák régi látogatói. A másiknak nagy­bátyja itt végezte a kántorképző tan­folyamat és ma már gyülekezetében kántori szolgálatot teljesít. A harma­dik arról tesz vallomást, hogy gyü­lekezetében nem tudnak énekelni, mert nincsen kántor. A következőt a lelkésze bíztatgatta, hogy legyen se­gítsége a szórványmunkában. Van olyan, aki a hit és a zene titkai után vágyakozott sok tusakodás közepette és a tanfolyam kezdete előtt másfél héttel ébredt rá arra, hogy Isten hívja erre a tanfolyamra. Érdekes volt az is, hogy a kilenc hallgató közül heten az Evangélikus Életből olvasták a tanfolyam hirdetését, de a szó­széki hirdetés is hatott rájuk. Legtöbben saját költségükre jöttek, ami ugyan egy embernek nagy ösz- szeg, mert 1200.— Ft-ról van szó, ez azonban mégis csak az ellátás fede­zésére szolgál. Minden más kiadást az Otthon visel, illetve az a sok-sok adakozó, aki havonta rendszeresen támogatja az Otthon szolgálatát. Elnézem ezt a kilenc arcot. Mennyi szeretet, öröm, áldozat húzódik meg életük mögött s milyen hatalmas az a szeretet, amely elhívja őket ottho­nukból, hogy tanuljanak, lássanak és felkészüljenek az egyház szolgálatára. Átmegyünk egy másik terembe, ahol harmonium áll. Hét-hetes tanu­lás után sor kerül a tudás bemutatá­sára. Elég hideg van. De ez most ép­pen úgy nem zavarja őket, mint más­kor, amikor gyakorolnak, naponta összesen hat óra hosszat. Fabó Mária az A-moll skálával kezdi. Ellenié fe­jén fekete fejkendő, munkáskezének ujjai a »Szívem szerint kívánom« dallamát játsszák. Amikor majd ha­zaér, másfél kilométert kell gyalo­KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK INDIA Az itteni luteránus egyházak ja­nuár 4—7. között tartott gyűlésü­kön Rajahmundryban dr. Manikam lelkészt választották meg három évre az evangélikus egyházak india szö­vetsége elnökéül. Dr. Manikam az Egyházak Világtanácsának kelet­ázsiai titkára is egyben. SZOVJETUNIÓ A baptisták és evangéliumi ke­resztyének folyóiratának legutóbbi száma beszámol a baptista egyház életéről. Az egyházi szolgálatot a prédikátorok látják el és diakónusok segítik őket munkájukban. A leg­több prédikátor nem kap i izet est gyülekezetétől, mert gyárban vagy a mezőgazdaságban dolgozik és sza­badidejét fordítja gyülekezeti szolgá­latra. Charkow vidékén 56 gyüleke­zetük van 6000 lélekkel. Magában Charkowban 1000 ember tartozik a baptista gyülekezethez. BURMA Gautama halálának 2500 éves év­fordulója alkalmából a buddhisták november folyamán nagy világkon­ferenciát készítenek elő. Elsőrendű feladatuknak azt tekintik. hogy szentirataiknak megfelelő hiteles for­dítását készítsék el. golnia, hogy harmóniumhoz jusson és tovább is gyakorolhasson. Túrán Ilo­na arcát az izgalom pirosra festi. Mé­lyeket lélegzik, amikor a tört hang­satok ismeretét mutatja be. Zatykó Zsuzsa sztakkatóban játszik egy moll- skálát, s amikor felcsendül a »Ki dol­gát csak Istenre hagyja« dallama, már nem is nézi a kottát. Páli Pali fején kucsma. Óriási szorgalom feszül benne. Volt úgy, hogy éjfélkor került elő a pincében lévő harmonium mel­lől. Keze remeg, néha csóválja a fe­jét, de tisztán szól a szép korái: »Most nyugosznak az erdők«. Sohán János kabátzsebéből sárga ceruza kandikál ki, s noha csak 14 éves bar­na gyerek, a felnőtt komolyságával hibátlanul szólaltatja meg a kará­csonyi éneket: »Mennyből jövök most hozzátok«. Dezső Éva ujja szinte fut­kos a billentyűkön, teljes nyugalom­mal bemutat egy dallamos praelu- diumot Zalánfy Aladár főorgonás is­kolai üzetéből. Súlyán János ujjai gör­bén, nehezen verődnek a fekete-fehér billentyűkre, de biztosan zeng a C- moll praeludium. Szemerei István teljesen kezdő volt, mégis a legna­gyobb eredményt érte el. Gondol­kodva, elmélyülten játszik, közben nagyszerű feleleteket ad a feladott zenei kérdésekre. Szombat esti közös imádságunk Az egész népért Dániel 9, 18. J f I Igénkben úgy áll előttünk Dániel próféta, mint aki imádságában ' -- egész népét átöleli és viszi Isten elé. Nemcsak a maga elesettségét em­legeti Isten előtt, hanem az egész népre tekint. Imádságának hangjából még az is kitűnik, hogy népe egészéért nem pusztán azért könyörög, mert ezt így kell tennie, hanem azért, mert népével és annak minden kérdésével elválaszthatatlanul egynek tudja magát. A mi imádságaink igen sokszor az »én« igézete alatt vannak és azok­nak tárgya elárulja Önző szükkeblűségüniket. Csendes kamrákban és gyülekezetekben elmondott imádságaink jórészének tárgyai rendesen: az én bűnöm, az én nyomorúságom, az én bánatom, vagy az én örömöm, az én békességem. Csupa »én«! Imádságainkban is állandóan magunk kö­rül keringünk. Vagyis a régi életünkből megmaradt az önzésünk, csak »szent önzés« lett belőle. Isten Dániel imádságán keresztül ki akar lendíteni bennünket önma­gunk bűvköréből és olyan igaz hitből fakadó imádságra akar bennünket elvezetni, amelyben egyéni dolgaink mellett egész egyházunkat, tovább- menöleg az egész keresztyémséget, sőt az egész emberiséget és azon belül magyar népünket hordozzuk bűnbánattal és hálaadással az Isten előtt* @ De a tekintetben is meg kell szabadulnunk »én-központiságunktól«, hogy ne a magunk igazságában bízva könyörögjünk, hanem egyedül Isten bűnbocsátó irgalmára támaszkodjunk. Sem »levezekelt bűnünk«, sem »megbűnhődött multunk« nem lehet olyan alap, amelyen állva kér­hetjük imádságaink meghallgatását. Egyedik Isten irgalma imádságunk meghallgatásának alapja. Ez az irgalom Jézus Krisztusban lett kézzel­fogható valósággá. A megfeszített és feltámadott Krisztus érdeme egyedüli alapunk akkor, amikor Istenhez könyörgünk magunkért, egyházunkért, magyar népünkért és az egész emberiségért. De az Ö érdeme elég nekünk a meghallgatásra. VALLJUK MEG, hogy magunkszerető, önző életet élünk és azt sze­retnénk, hogy Isten állandóan bennünket szolgáljon ki, s közben megfeledkezünk egyházunkról, népünkről. ADJUNK HÁLÁT, hogy templomainkban hirdettetik Isten új életet támasztó igéje és ennek nyomán felszabadulunk a másokért váló közbenjáró imádságra. KÖNYÖRÖGJÜNK egyházunk tagjainak hitben való elmélyüléséért, magyar népünknek való örvendező szolgálatért, az igehirdetés­sorozatok hatékonyságáért, kántorképzőseink munkábaállásáért, az Evanston-i ökumenikus konferencia jó előkészítéséért és a né­pek békéjéért. K. Z. BIBLIA-OLVASÓ HETI IGE: DÄNIEL 9, 18. Február 14. vasárnap. Zsolt: 82,3. — Jn. 3,18. • Nem elég a keresztyénséget szavakban élni. Krisztus valóságos hitet és életet kíván népétől és azt akarja, hogy keresztyénségünk a minden ember igazságának megadásában, tehát a mindennapi kötelességek min­denki javára történő teljesítésében álljon. Olvasd még: 1. Kor. 9,24—27. — Dán. 7,16—28. — 2. Thess 2,8—9. Február 15. hétfő. 2. Kir. 20,5 — Jn. 5,7—8. Isten meghallgatta az emberiség szíve vágyát igazság, szentség és bé­kesség után: elküldte Jézust, hogy higyjünk Benne és ő életet, gyógyulást, bölcsességet, — mindent nekünk adjon. — Olvasd még: 1. Kor. 1,26—31. — Dán. 12,1—13. — Jn. 5,28—29. Február 16. kedd. 1. Móz. 50,19. — Mt. 6,12. Hitünk középpontja a bűnbocsánat, azaz Istennek szeretetteljes és áldó felénk fordulása. Ebből fakad a magunk helyének helyes felismerése: a bocsánat, azaz a jóra vezetés és a másik ember javának szolgálata. — Olvasd még: Fii. 1,27—30. — Jn. 9,1—12. . Február 17. szerda. Zsolt. 10,1 — Mt. 5,6. Isten Krisztusban megbizonyította, hogy egészen közel akar jönni hoz­zánk és bennünket magához emel. Ezért, aki az igazságot, a jót, a helye­set keresi, az Krisztusért meg is találhatja. — Olvasd még: Lk. 5,27—32. — Jn. 9,13—23. Február 18. csütörtök. 1. Móz. 1,28. — Mt. 20,6. Nagy kitüntetés és megbecsülés: Isten munkatársai lehetünk a szere­tet ben! Isten igéje egész életünkre elegendő feladattal lát el. Ki ácsorogna tétlenül, ha Isten munkatársa lehet? — Olvasd még: 1. Kor. 3,5—9. — Jn. 9,24—34. Február 19. péntek. Zsolt. 32,8 — 2. Kor. 841. A keresztyénségben nem elég az akarás, a szándék: Isten azt akarja, hogy az Ö nevében valóban véghez is vigyük mind azt a jót, amit igéje bölcsességében tanít nekünk Krisztusban, az Útban. — Olvasd még: Mt. 10,40—42. — Jn. 9,35—41. Február 20. szombat. Zsolt. 119,92. — 2. Kor. 1,5. Az Isten dolgai bőségesek. Bőséges az áldás, amit Krisztusban és Ö érte ad. Bőséges a feladat is, amit ránk bíz. Bőséges a kegyelem, de nem azért, hogy visszaéljünk vele, hanem hogy ebben bízva imádkozó, hívő és valóságosan a jót szeretetben cselekvő életet tárjunk oda Ö eléje — bősé­gesen. — Olvasd még: Lk. 17,5—10. — In. 10,1—6.— Am, 8,U—12, Szemünk derül, szívünk örül, ami­kor arra gondolunk, hogy a szorga­lomnak és lelkesedésnek ilyen szép eredményei mutatkoznak pár hetes tanulás után. Pedig minden nap 5 órakor kelnek fel, reggel fél 6-tól 7-ig gyakorolnak hideg szobában, reg­gel 8 órakor maguk tartják az áhíta­tokat, majd 12 óráig folyik a tanítás és tanulás s ez így tart nap mint nap, késő estig. Természetesen sok más is előkerül a három hónap alatt. A Biblia ismer­tetést Muntág Andor, a liturgika s a gyülekezeti szolgálat tantárgyát Vető Béla, az egyház tanításait Ha­fenscher Károly lelkészek adják elő. A gyermekbibliaköri munkát, annak lélektanát, zeneelméletet és gyakor­lást Kiss János tanítja. Részt vesz­nek a fóti gyülekezet különböző ige­hallgatási alkalmain és zenei tudásu­kat is a fóti templomban mutatják be először. Megérdemli ez a kilenc kántorkép­zős, hogy amikor olvasunk róluk, az egyház népe imádkozzék is értük. S megérdemli ez a Belmissziói Ott­hon, hogy munkáját áldozatkész sze­retet hordozza. Horváth András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom