Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-02-14 / 7. szám
0 R S Z A 0 0 S E V fi N GÉL I K US HETILAP XIX. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Egyes szám ára: 1 forint 40 fillér 1954. FEBRUÁR 14. Dr. Bell püspök a Deák-téri templomban átadta egyházunknak az Egyházak Világtanácsa üdvözletét A nehézségek legyőzésének útján Az idén különösen erős tél köszöntött hazánkra. Évek, talán évtizedek óta nem voltak ilyen nagy hidegek és nem esett ilyen sok hó. A nagy hideg és a hatalmas hóviharok országszerte sok nehézséget okoztak. Nehézséget okoztak elsősorban a közlekedés terén. A hatalmas hótorlaszok megnehezítették, sok helyen pedig lehetetlenné tették a vasúti és közúti forgalmat. Ennek az lett a következménye, hogy fennakadások történtek az üzemek nyersanyag ellátásában és helyenként az élelmiszer ellátásban is. De nehézséget okozott a kemény tél az egyes családok háztartásában is. Kevésnek bizonyult az előre beszerzett tiizelőmennyiség. Ezekkel a nehézségekkel szemben az egész ország népe egyöntetűen és hősiesen vállalta küzdelmet. Vállalták a küzdelmet elsősorban a bányászok, akikre az a feladat hárult, hogy előirányzott széntermelési tervüket túlteljesítsék. Vállalták a küzdelmet a vasúti és közúti közlekedés dolgozói is. A hómarógépek vezetői sokszor két-három napig egyfolytában szolgálatban állottak, hogy az utakat járhatóvá tegyék. De vállalta a küzdelmet az ország valamennyi lakosa, mindenki, aki a nehézségek ellenére minden erejével azon volt, hogy munkahelyén helyt álljon és a rábízott feladatokat teljesítse. A zord téllel folytatott küzdelem közben sem feledkezik meg azonban az ország népe arról, hogy előkészületeket tegyen a tavaszi munkák gyors és jó elvégzésére. Ebben a munkában különösen a mezőgazdaságra hárul a nagy feladat. A feladatok elvégzésében azonban az ipar és az ipari dolgozók is teljes erejükből segítségére sietnek. Napról napra hallunk arról, hogy az ipari termelés hogyan igyekszik elősegíteni a mezőgazdasági munkát mezőgazdasági gépek és szerszámok gyártásával, valamint arról is hogy az iparban dolgozók legjobbjai hogyan sietnek személyesen is a mező- gazdasági dolgozók segítségére. Egyházunk népe együtt küzd az egész néppel a nehézségek legyőzéséért és a tavaszi munkák minél jobb elvégzéséért. Vállaltuk és vállaljuk mindazt ami ebből következik. Napról napra kérjük imádságainkban Istent. hogy áldja meg népünk hősies erőfeszítéseit és áldozatos munkájúi, hogy a munka elvégzése után együtt örülhessünk mindnyájan Isten ajándékának i^az új kenyérnek. Ökumenikus megbeszélések hazánkban Dr. George Bell chichesteri püspök, a brit anglikán egyház püspöke, az Egyházak Vilig- tanácsa központi bizottsága elnökének igehirdetése a Deák-téri templomban 1954. február 7-én. Az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében, Ámen. Textus: Ez 37. 3. "És monda nékem: Embernek fia! Vájjon megéled- nek-é ezek a tetemek? És mondám: Uram Isten, Te tudod!« A bibliában nagyon sok látomástól van szó, mindegyik jelentős volt a maga korában annak a népnek az életében, amelyikhez a látomást látó próféta közvetítette. De, míg vannak közöttük olyanok, amelyeknek jelentősége elmúlik azzal a néppel, amelynek szólnak, mások megtartják jelentőségüket az idők végéig. Az egyik legjelentősebb ilyen látomás Ezékiel e látomása a megszáradt tetemekről. Ez a látomás örök, maradandó érték. Ez a látomás körülbelül Krisztus előtt 600 körül történt. Ennek a látomásnak a háttere az volt, hogy Izráel népe fogságban volt és telve volt vágyakozással az otthona után. Ezékiel a gyászban és fájdalomban levő néphez intézte szavait és hirdette a feltámadást és az új életet. Amikor most tovább megyek abban, hogy ennek a látomásnak a jelentőségét kifejtsem, akkor először arra szeretnék rámutatni, hogy miben különbözik ennek a látomásnak az értelme ma, a huszadik században attól, amit először jelentett. Háröhi képben jelenik még előttünk ez a látomás. Az első képben a próféta szavai nyomán egy völgynek a képét, látjuk. A völgy csontokkal volt teleszórva és Isten lelke látja, hogy ezek ime igen megszáradtak az ég alatt. S a halottaknak ebben a roppant - gyülekezetében a próféta az egyetlen élő. S az a hatalom, az az erő, amely odavitte a prófétát abba a völgybe, arra készteti őt, hogy körüljárjon köztük. Amikor ránehezedik lelkére ennek a pusztulásnak a nagysága, akkor hallja meg a hangot, amely azt kérdezi tőle: »Embernek fia, vájjon megélednek-é ezek a tetemek?« És ő azt feleli: »Uram Isten, te tudod!« Egy másik kép is feltárul szemeink előtt. Azt a parancsot ott kapja a próféta, ez a magányos ember, hogy prédikáljon ezeknek a szétszórt csontoknak és hirdesse, hogy Isten újból testet ad nekik és megélednek. S ebben a második képben látja azt a megrázó jelenetet, hogy lön zúgás és zörgés és egybemenének a tetemek, mindegyik tetem az ő teteméhez. De mindaz a különös hangzavar, ami ott támadt, még nem a lélek hangja. Mert a tetemekben még nem volt élet. A harmadik képben változik át az egész helyzet. Ebben a képben hangzik el a próféta felé a parancs: Pró- fétálj a léleknek, prófétálj embernek fia és mondjad a léleknek: »Ezt mondja az Űristen: a négy szelek felől jöjj elő lélek és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek. És prófétátok ahogy parancsolá. És beléjük méné a lélek s megéledének és állának lábaikra, felette igen nagy sereg.« A vízió magyarázattal végződik: Isten maga világosítja meg az ő prófétája előtt, hogy mi történt itt. Először is azt kell látnia a prófétának, hogy a tetemek az Izrael egész háza, a reményt vesztett nép, az, amelyet abban a pillanatban joggal lehetett holt népnek nevezni. Azt mondta e nép önmagáról: Elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk, kivágattunk! A második jelenetben látjuk Izrael népét, amint inakat és húst nyer, bőrrel boríttatik be, de még nincs bennük a lélek. A harmadik jelenetben viszont a látomás szerint a népbe visszaérkezett a lélek. Lábaira állott, újra helyre van állítva anyagi és lelki vonatkozásokban, meg van szervezve, visszatérhet otthonába. Ez az a látomás, melyet Ezékiel 600 esztendővel Krisztus Urunk születése előtt látott és ez ennek a látomásnak az értelme, abban a korban. De most hadd fordítsuk el tekintetünket Ezékiel korától és vizsgáljuk meg, hogy ennek a látomásnak mi a mondanivalója a mi korunkban, a mi nemzedékünkben? Azt hiszem, nem nehéz dolog meglátni ennek a mi világunknak a képét Ezékiel látomásának a meghalt tetemeiben. Sok nemzet egyszerű embereinek a szívében ott él a jövőből való nagy kiábrándulás. És ha végigtekintünk ennek a világnak szinte véget érni nem akaró állandó összeütközésein és azon a meg nem értésen, amely betölti, — ha végigtekintünk a világ nyomorultjain, elszegényedett emberein, Afrikának, Ázsiának elnyomottam, a rengeteg bajon, akkor mi is elmondhatjuk; »elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk, kivágattunk!« Bizony itt van az elszáradt csontok völgye és bizony odaterelget bennünket most az Isten. De nekünk nem kell vigasztalanul elfutnunk erről a helyről. Amilyen bizonyos vagyok abban, amit mondtam, éppúgy meg vagyok győződve arról, hogy nekünk itt az elszáradt csontok völgyében, ebben a világban, amelyben annyi kétségbeesés és nyomorúság van, nem kell megriadnunk, mert ebben a völgyben itt van velünk a mindeneket kormányzó Isten. De ugyanakkor -azt is meg kell mondanom, hogy nincs okunk egyszerűen azt mondani, hogy semmi ok nincs a kétségbeesésre. A második tanulság, amit Ezékiel látomásából merítünk, a következő: Azt is meg kell tanulnunk és tudnunk, hogy össze kell gyűjtenünk a tetemeket, meg kell szerveznünk azokat a lehetőségeket, amelyeket Isten adott nekünk a segítésre. Hogy példákat mondjak: minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy elérjük nagy céljainkat, mint Németország egyesítése, Korea egyesítése, a világ egyesítése és más nagy célok is, amelyek lehetővé tétettek számunkra. Az is feladataink közé tartozik, hogy minden lehetőséget megragadjunk arra, hogy a népek között az igazságosság szelleme uralkodjék. Mindent megtegyünk, hogy gazdaságilag és szellemileg elmaradott országok előre juthassanak és kifejlődhessenek. De tudnunk kell azt is, hogy a szervezési munka önmagában nem elég. Ez a vállalkozás nem sikerülhet, ha' nincs olyan erő, amely irányít és ezért kell Ezékiel látomásának harmadik részére is figyelnünk. És ez a legfontosabb: egyetlen nemzet sem állhat talpra Isten nélkül. Bármilyen nagy jelentősége legyen is a gazdasági tényezőknek, az egyes népek felemelkedésében, a gazdasági tényezők nem elegendők, ha hiányoznak a lelki tényezők. Mivel Isten kormányozza a világot, a beléje vetett hit és iránta való engedelmesség a fontos és döntő. Kedves Testvéreim, én úgy jöttem ma este közétek, mint az Egyházak Világtanácsának egyik képviselője. Képviselője annak a testületnek, amely ebben a világban az egyházak Jézus Krisztusban való egységét törekszik megvalósítani azok közt az egyházak között, amelyek Uruknak és Megváltójuknak ismerték el Krisztust. Jézus Krisztus mint a világmindenség Ura áll előttünk, mint döntő tényező az események sodrában. Elhoztam a Magyarországi Evangélikus Egyháznak az Egyházak Világ-tanácsa 161 tagegyházának meleg testvéri köszöntését. Nagyra értékeljük a ti részvételeteket az Egyházak Világtanácsában, a ti szolgálataitokat mi felénk és igen fontosnak tartjuk közreműködéseteket. összeköt bennünket a szeretet és az egymásért való könyörgés. Az Egyházak Világtanácsának végrehajtó bizottsága éppen az elmúlt napokban ülésezett Kőnigstein- ben és erről az ülésről levelet intézett a berlini konferencián tanácskozó négy külügyminiszterhez. -Felkérjük ebben a külügyminisztereket, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy békeszerződést lehessen kötni Németországgal és Ausztriával és ezután a további kérdéseket is megoldáshoz lehessen segíteni. Azzal fejeztük be azt a levelet, hogy rámutattunk arra, hogy milyen döntő jelentősége lesz annak a légkörnek, amellyel ez a konferencia végződik. Ettől fog íüggeni, hogy reménységgel vagy reménytelenül nézzük-e á jövendőt. Biztosítjuk levelünkben a négy külügyminisztert arról, hogy a keresztyének a világon mindenütt imádságukban hordozzák munkájukat és könyörögnek azért, hogy jó döntéseket hozzanak. A béke keresésének a kérdésében sem a szervező munka az, ami egyedül számít. Természetesen nagy szükség van politikai tevékenységre ahhoz, hogy békét lehessen kötni. De minden szervezési törekvést a léleknek kell áthatnia. És mi azért imádkozunk, hogy a politikai törekvéseket irányítsa a világ Ura, Isten, az ő Szentleikével. Ezért hadd mondjuk el széttekintve a világ kérdéseinek egész során: »A négy szelek felöl jöjj elő lélek és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek.« Az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, Ámen. Az egyháznak a Jézus a fundamentuma Az egyháznak a Jézus A fundámentoma. A szent Igére épült Fel lelki temploma Leszállt a mennyből hívni És eljegyezni őt Megváltva drága vérén A váltságban hívőt. Kihívott minden népből Egy lelki népet itt, Kit egy Űr, egy keresztség És egy hit egyesít, Csak egy nevet magasztal; Csak egy cél vonja őt, És egy terített asztál Ad néki új erőt A világ fejedelme Feltámad ellene, Vagy hamis tudománytól Gyaláztatik neve, S míg egykor felderül majd Az Űmak hajnala, Csak virrasztói kérdik: »Meddig az éjszaka?«; Sok bajban, Itüzdelemben Meghajszolt, megvetett, De szent megújulásért És békéért eped, Míg látomása egykor Dicsőn beteljesül S a győzedelmes egyház Urával egyesül. A három-egy Istennel Már itt a földön egy, S az üdvözült sereggel Egy nép és egy sereg Ó mily áldott reménység: Ha itt időnk lejár, Te boldog szenteiddél Fenn Nálad béke vár! Stone J. Sámuel 1339—1900 A református énékeskönyv 392. sz. éneke. Február' 6-án, szombaton reggel néhány napos látogatásra hazánkba érkezett dr. George Bell chichesteri püspök, az Egyházak Világtanácsa központi bizottságának elnöke és dr. W. A, Visser’t Hooi't professzor, az Egyházak Világtanácsa főtitkára. Látogatásuk célja, hogy megbeszéléseket folytassanak a Magyarországi ökuménikus Bizottsággal az Egyházak Világtanácsa evanstoni nagygyűlésével kapcsolatban. Fogadásukra Hegyeshalomig elébük utazott Péter János református és Dezséry László evangélikus' püspök. A vendégek a szombati napon, február 6-án előzetes megbeszéléseket folytattak magyarországi protestáns egyházak vezetőivel. Vasárnap délelőtt mindketten a Kálvin-téri református templomban hirdették az.igét. Délután pedig az 5 órakor kezdődő istentiszteleten a Deák-téri evangélikus templomban prédikáltak. Az itt elhangzott igehirdetésüket lapunk más helyén teljes terjedelmükben közöljük. Hétfőn reggel a budapesti református teológia Ráday-utcai dísztermében a Magyarországi ökumenikus Bizottság kétnapos nagygyűlése kezdődött meg, Ezen a gyűlésen a bizottság állandó tagjain kívül részt vettek mindazok, akik az el- : múlt nyáron az evanstoni előkészítő anyaghoz adott magyar hozzászólás elkészítésének munkájában részt vettek. Részt vett a gyűlésen dr. George Bell, az Egyházak Világtanácsa központi _ bizottságának elnöke, dr. W. A, Visser’t Hooft, az- Egyházak Világtanácsa főtitkára, valamint J. L. Hromádka > professzor, a prágai Comenjus-fakultás dékánja is. A gyűlést dr. Kádár Imre teológiai professzor, a Református Konvent külügyi és sajtóosztálya vezetőjének igemagyarázata és imádsága vezette be. A megnyitó beszédet dr. Bereczky Albert református püspök mondotta. Szeretettel köszöntötte a megjelent vendégeket és örömének adott kifejezést. hogy az ökuménikus mozgalom ilyen kimagasló vezető személyiségei is tanúi annak a komoly és felelősségteljes munkának, amit a Magyarországi ökuménikus Bizottság végez. Dr. Vető Lajos püspök előadása után dr. Pálfy Miklós, az Evangélikus Teológiai Akadémia dékánja ismertette a Magyarországi ökuménikus Bizottság eddigi munkáját, melyet az evanstoni főtéma megbeszélésével kapcsolatosan végzett. Bárt ha Tibor debreceni református lelkész pedig arról számolt be, hogy milyen nagy mértékben vettek és vesznek részt az evangélikus és református gyülekezetek az ökuménikus munkában. Pilder Mária, y Református Konvent munkatársa ismertette a protestáns teológiai akadémiákon végzett ökuménikus munkát. Ezután az evanstoni fötéma: »Krisztus a világ reménysége« teológiai megvilágítására került a sor. A Magyarországi Ökuménikus Bizottság ezzel kapcsolatos teológiai munkáját dr. Papp László, a Budapesti Református Teológiai Akadémia dékánja, dr. Pákozdy László, a Debreceni Református Teológiai Akadémia dékánja, dr. Varga Zsigmond. református teológiai tanár. Prőhle Károly evangélikus teológiai tanár és dr. Czeglédy István református teológiai tanár ismertették részleteiben. A gyűlésen előadást tartott dr. George Bell püspök az Egyltázak Vi- ' lágtanácsa történetéről. Előadását különösen megragadóvá tette az a tény, hogy ő maga is kezdettől fogva részt vett ebben a munkában és az egyes eseményekről személyes élményei alapján adott beszámolót. Dr. Visser’t Hooft főtitkár az evan- stoni nagygyűlés teológiai előkészítő 'munkáját ismertette. A gyűlés második napján Dezséry László püspök tartotta a reggeli áhítatot. Utána J. L. Hromádka professzor tartott előadást, majd megbeszélés következett, melynek keretében több hozzászólás hangzott el az előadásokhoz. A megbeszélés eredményeit Péter János református püspök foglalta össze s egyben körvoinalázta a bizottság további feladatait. A gyűlés D. Bereczky Albert református püspök záróáhitatával és imájával ért véget. A LELKIPÁSZTOR a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkész: szakfolyóirata januári számában közli dr. Vető Lajos és Dezséry László püspök székfoglaló beszédeit. melyeket a pozsonyi Evangélikus Teológiai Fakultáson mondottak el 1953. dec. 1-én, diszdoktorrá avatásuk alkalmából. Cikket közöl dr. Karner Károly teológiai akadémiai tanár tollából, melyben a bibliafordítás iránt érdeklődök fóti konferenciájáról számol be. Dr. Nagy Gyula teológiai akadémiai tanár a pneuma, psyché, sarx és sóma újtestámentunn fogalmak bibliai fordításának problematikájával foglalkozik a következű cikkben. Szemelvényeket közöl • lap Mesterházy Ferenc keszthelyi lelkésznek »Isten két világa: a szent Ás profán« című dolgozatából »A világi felsőségről« címmel. A szaklap ezenkívül igehirdetéseket közöl a februári vasárnapokra. „...MINDNYÁJAN EGYEK LEGYENEK“ (j*«.n.3i>
