Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-01-03 / 1. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET Egyházunk szlovákiai küldöttségének beszámolója a Teológiai Akadémián Egyházunk szlovákiai küldöttsége december 22-én tartotta meg be­számolóját a Teológiai Akadémia dísztermében. Az emelvényen a küldött­ség tagjai foglaltak helyet: D, ár. Vető Lajos és D. Dezséry László püspök, ár. Páljy Miklós dékán, Mekis Adám békéscsabai esperes. Meg­jelent az Állami Egyházügyi Hivatal képviseletében Veres Pút osztály­vezető, Straub István főelőadó, a református egyház részéről dr. Kiss Ro­land, az egyetemes konvent világi elnöke, dr. Kádár Imre, dr. Finta Ist­ván, dr. Harsányt György, Dusicza Ferenc konventi osztályvezetők, dr. Pap László ref. teológiai dékán, Fekete Sándor ref. esperes, Szennyest Jó­zsef konventi elnöki titkár, Szimonidesz Lajos protestáns tábori püspök, Margócsy Emil az északi egyházkerület felügyelője, az evangélikus Teo­lógiai Akadémia tanári kara és hallgatói, Várady Lajos budai és Válint János pestmegyei esperesek, a budai, pesti és pestmegyei egyházmegyék lelkészei. Dr. Páify Miklós dékán köszöntötte a megjelenteket, majd a következőket mondotta: «Az az esemény, ami a pozsonyi evangéli­kus teológiai fakultáson püspökeink díszdoktorrá avatásával lezajlott, mérföldkövet jelent a két egyház történetében.. Egyházaink igeszolgálat köz­ben döbbentek rá a régi ellen­tétek bűnös voltára s az igéből tájékozódva keresték az egy­mással való új testvéri viszonyt. A díszdoktorátusban püspö­keink igehirdetői szolgálata nyert kitüntetést, mert ez irányt muta­tott az egyház népe számára ab­ban, hogyan lehet és kell helyűn­ket megtalálnunk hazánk és az egész emberiség javának szolgá­latában.-« D. dr. Vető Lajos püspök a szlovákiai útról szóló beszámoló­jában többek között a következőket mondotta: »Bizony nem kis jelentőségű dolog, hogy harmincötévl rossz viszony után megtörténhetett ez a mostani első baráti látogatás evangélikus egyházunk részéről a szomszédos szlovák evangélikus egyházban, A sok-sok figyelemből, szerétéiből, ba­ráti és testvéri megnyilatkozásból bízvást leszűrhetjük azt az ör­vendetes következtetést, hogy ez a mi szlovákiai utunk jó út ! volt, hasznos üt volt, a szeretet és a béke útja volt. Vele köze- !■ lebb kerültek nemcsak evangé­likus és protestáns egyházaink, hanem ha szerény mértékben I«, de nyilvánvalóan előbbre vittük konkrét értelemben a né­pek közötti barátság Ügyét s így a világbéke annyira fontos ügyét Is. Ez pedig bizonyára kedves dolog nemcsak a ml emberi szíveinknek, hanem annak is, akit a Békesség Fejedelmének nevezünk, s akinek ezekben az ádventi napokban, kará­csony küszöbén az ünneplésére ké­szülünk.«­Készülj az ige hallgatására! ÉV ELSŐ VASÁRNAPJA Ige: Jak. 4, 10. Sokféleképpen lehet az Isten elé átlUi. Lehet magabiztosan és gőgö­sen, lehet nemtörődöm módon és lehet képmutatással. Az így eléje álló emberen most átnéz az Isten. Nincs mit adnia neki, az »adományt* félre teszi az ítélet napjára. A keresztyén ember Isten elé ál­lása alázatos odaállás. Az oda ve­zető lelkűiét tudja, hogy mint te­remtmény áll isten előtt és mint olyan valaki, aki mindent az Isten­től kapott és kap. A keresztyén alá­zatosság tulajdonképpen Istenhez való viszonyunk reális felismerése. Éppen ezért nem lehet alázatosko­dás, hiszen Istenhez való viszo­nyunkban — ha reálisan nézzük — nemcsak a mi bűnösségünknek, de Isten kegyelmének is van szerepe. ÉS a kegyelem tulajdonképpen igénk második részének a kezdete: felma­gasztal az Isten. Az alázatosság azonban nemcsak helyzetünk felismerése, hanem en­gedelmesség is. Isten felmagasztaló kegyelme szolgálat, melyben minden keresztyén embert részesíteni akar, A szolgálatot ö irányítja, mi végre­hajtói vagyunk az O akaratának. AM o szolgálatban végzi az Istentől rá­bízott jó munkát, szerétéiből és hasznosan, az meghallja a felma- gasztaló szót; jól van, jó és hű szol­gám! Az Isten előtt való alázatosság nemcsupán az ítélet kérdése, hanem a mai életben való hívő magatar­tásé. Ma van szükség bűnbánatra és engedelmességre. Ugyanígy nem csupán a jövő dolga az Isten felma- gasztalása sem. Az az egyház, az a gyülekezet és az a keresztyén em­ber, aki helyesen látja és hiszi Is­tenhez való viszonyát és ennek nyo­món engedelmeskedik Isten szolgá­latba hívó és munkát adó akaratá­nak, az minden nap újra részese lesz az (géretek valóraváltásának; a fel magasztaláénak, Zay László kitüntetésük alkalmából s többek kö­zött a következőket mondotta: »A díszdoktor] elmet egyházi békedíjnak tekintjük, amely annak a hűséges egyházi munkának az elismerését jelenti, amely püspökeink vezetésével folyik egyházunk hitben való megúju­lásáért, és a világbéke megvédéséért való felelősségvállalásért.« Kiss Roland, a református egyete­mes konvent elnöke a református egyház nevében kö­szöntötte püspökeinket: »Mi refor­mátusok is szinte olyan örömmel fo­gadtuk a magyar evangélikus püspö­kök szlovákiai tiszteletbeli doktorrá avatásának hírét, mintha közvetle­nül bennünket ért volna megtisztel­tetés. Szeretetteljes figyelemmel kí­sértük Vető Lajos és Dezséry László püspök atyánkfiái és a velük együtt járt evangélikus atyafiak szlovákiai útját. A dfszdoktorrá-avatás óráiban együtt volt Budapesten a református konvent elnöksége és lélekben együtt voltunk Veletek a pozsonyi ünne­pen. Az a különös örömünk lehetett, hogy elnökségünk üléséből indíthat­tuk hozzátok távirati üdvözlésünket. Benne volt ebben a pár mondatban együttérzésünk teljessége, a neveze­tes esemény értékelése és szerete­tünk szóba nem foglalható melege., Ezt ismételjük meg most. miután meghallgattuk beszámolótokat, de meggazdagítva köszöntésünket az örvendezésnek újabb okával. Eddigi beszámolóitokból máris nyilvánvaló az a jó szol­gálat, amit egyházi úton járva végeztetek a magyar és szlovák nép jószomszédi viszonyának to­vábbi erősítése és fejlesztése ér­dekében. Istennek bizonyára tetsző szolgálat ez, amely az ő beszédével igyekszik békessé­ge« szeretetbe fűzni a népeket. Ez is olyan láncszem, amely komoly és értékes részévé válik a világbéke megvalósításának. A református egyház is köszöni Nektek ezt a szolgálatot és teljes szívvel veszünk részt ebben az újabb örömetekben, amellyel az Isten meg­áldotta jó törekvéseiteket.« dr. Pap László református teoló­giai dékán a budapesti és debreceni református teológiák köszöntését hozta • dr. Karner Károly teológiai tanár az evangélikus Teológiai Akadémia tanárainak és hallgatóinak nevében szólott. Várady Lajos bndai esperes az északi egyházkerület őrömét tol­mácsolta, majd a díszdoktori címet jelölő D. betűre vonatkozólag ezt mondotta: »Ez a D. betű emlékeztesse püspökeinket arra a történelmi feladatra, amelyre küldetést nyertek, minket pedig emlékeztessen arra a felebaráti szeretetre vonatkozó feladatunk­ra, hogy az emberek ne egymást öljék, hanem békességben éljenek egymással.« Válint János pestmegyei esperes a déli egyházkerület nevében kö­szöntötte a dísz<joktorrá avatott püs­pököket. »2D éven át voltam a régi Szlovákiában lelkész — mondotta — míg 1940-ben. amikor a fasizmus hul­láma elborította Szlovákiát, onnan Magyarországra menekülni kénysze­rültem. A régi keserűség azonban eltűnt a szívemből, amikor nálunk jár­tak Chabada püspökék, mert lát­tam, hogy más lett a szlovák nép magatartása, mások lettek ott az emberek. Ha mindkét részről olyan szeretettel munkálják a testvéri viszonyt, mint ahogyan megkezdték, akkor a ma­gyar-szlovák történelem gyönyörű lapját kezdték írni,!« A Teológiai Akadémia ugyanezen napon fogadást rendezett a két díszdoktorrá avatott püspök és a szlovákiai delegáció tiszteletére. Az ün­nepélyes fogadáson megjelent Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Varga József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhe­lyettese. D. Bereczky Albert és Péter János, református püspök, Kiss Roland, a Református Konvent és Zsinat világi elnöke, Dr. Finta Ist­ván, Dr, Kádár Imre osztályvezető, Fekete Sándor, belső-budapesti református esperes, Dr. Pákozdy László és Dr. Pap László, teológiai dékánok a debreceni és a budapesti Református Teológia képviseleté­ben. Szimonidesz Lajos tábori püspök, az evangélikus egyház részétől pedig a teológiai tanárok és sokan az egyház vezető lelkészei közül. A megjelenteket Dr. Páify Miklós dékán üdvözölte s egyben megkö­szönte az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének a Teológia önálló, gyö­nyörű épületben való elhelyezését s azt a támogatást, melyet egyházunk az épületcserével kapcsolatban az Állami Egyházügyi Hivatal részéről élvezett. A vendégek megtekintették a Teológia gyönyörű épületét és helyiségeit, melyeket egyébként délelőtt a budapesti és budapestkörnyéki lelkészeknek is bemutattakj D. Dezséry László püspök a magyar és szlovák evangélikus egyház egymásra találását a követ­kezőképpen jellemezte: »Hatalmasan megmutatkozott szlovákiai útunkon, hogy új tör­ténelmet kezdünk, de ennek a felismerése nem merült ki szép szavakban, amik elködösí­tették volna a múltat. A testvéri vi­szony ápolására elhangzott beszédek rámutattak a nehézségekre, s így á két egyház találkozását nem a kö­dösítő barátkozás, hanem a dolgaink reális rendezésének szándéka jelle­mezte. A múltról természetesen nem szóltunk általában, hanem konkré­ten rámutattunk a két nép régi ve­zetői által felszított soviniszta gyű­lölködésre. Egyszerre emlegettük a Horthy-korszakot és a Benes-korsza- kot. Ma már visszahozhataft anu! le­zárult mindkettő. Szlovákiában az 1948-as fordulattól számítják új tör­ténelmüket. Az áttelepítést is be­számítják a múltba« — mondotta D, Dezséry László püspök. A szlovákiai magyar evangélikus- ság helyzetét a püspök ezekben kör­vonalazta: »Szlovákiában minden szándék megvan arra, hogy rendezzék a magyar hívek anyanyelvű egy­házi életét. Az új egyházi veze­tők már jelentős lépéseket tettek ebben az irányban, de még nin­csenek megelégedve az eredmé­nyekkel. Mintegy 40—50 helyen van magyar nyelvű istentisztelet, A nehézség azonban az. hogy főleg az idősebb lelkésznemzedék tud csak magyarul s így nagy feladat hárul a lelkészképzésre, amelynek munkál­nia kell a magyar nyelven való egy­házi szolgálatra való alkalmasságot ís a jövendő lelkészek körében.« Befejezésül D. Dezséry László püs­pök a következőket emelte ki: »Az a dolgunk, hogy elmélyítsük a két evangélikus egyház kapcso­latát, hiszen együttesen csak­nem l milliót tesz ki híveink lé­lekszámú, ennek a súlynak érez­hetővé kell válnia a világluthe- ranizmusban és az Egyházak Világtanácsa felé folytatott mun­kában Is. Hiszem, hogy az öktt- ménének és a békének az egye­sült erővel folytatott szolgálata jelentős mértékben előbbre fogja vinni mindkét egyház életének további virágzását.« Mekis Adám békéscsabai esperes örömmel számolt be arról a megtisz­telő fogadtatásról, amelyben a ma­gyar küldöttséget Szlovákiában ré­szesítették. A püspökök díszdoktorrá avatásával kapcsolatban ezeket mon­dotta: »A díszdoktorrá avatás olyan ünnepély volt, amelyre nem is le­hetett számítani. Megjelent a magyar főkonzul, a prágai és pozsonyi Ál­lami Egyházügyi Hivatal képvise­lője, Hromadka József, a világhírű prágai teológus és békeharcos, Czí- morek sziléziai püspök, a szlovákiai református egyház képviselője. Az ünnepi külsőségek, harsonák hangja, a gazdag_ mintájú díszítések és a nagyszámú közönség rendkívül nagy súlyt adott az ünnepélynek.« A to­vábbiakban színes képekben ismer­tette a szlovákiai út élményeit, külö­nösen kitért azoknak a gazdag sze­mélyi kapcsolatoknak az ismerteté­sére, amelyek egyik nagy eredmé­nyét jelentették a szlovákiai útnak. Grünvalszky Károly, egyetemes főtitkárhelyettes az egyetemes egyház nevében kö­szöntötte a püspököket díszdoktori fi magyarországi református és evangélikus egyházak üzenete a külföldi testvéregyliázakhoz 1953 karácsonyán Egyházunk és a református egyház a karácsonyi ünnep alkalmán ból az alábbi üzenetet intézte a külföldi testvéregyházakhoz: A keresztyén közösség erősödését keresve fordulnak a magyar refor­mátus és evangélikus egyházak karácsony ünnepén a testvéregyházak­hoz. Közösségünk erősödése növelheti hatékonyságát bizonyságtételünk­nek az Ür Jézus Krisztus eljövetelét hirdető evangéliumról. »Krisztus a világ reménysége«. Ezt készülünk együtt megvallani és együtt kifejteni az Egyházak Vílágtanácsának nagygyűlésén. Hadd lássa meg már most a világ jobban, mint bármikor eddig, hogy egyek vagyunk a hit, a re­ménység és a szeretet kötelékében: »Igyekezvén megtartani a Lélek egy­ségét a békességnek kötelében. Egy a test s egy a Lélek, miképpen elhiva- táatoknak egy reménységében hivattatok el is; egy az Ür, egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek fe­lette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.« Ez a közösség hitünkben és szolgálatunkban összekötő híd lehet a sza­kadékok felett, amelyek a világot most megosztják. Ezek a szakadékok sebzik az egyházak életét is. 1953. nyarárt már-már úgy látszott, hogy a megértés, a kölcsönös engedékenység, a türelem és a jóakarat, felülkere­kedik az ellentéteken. Most újra olyan jelek látszanak, mintha erőseb­bekké válnának az ellentétek. Ne engedjük hatalomrajutni, érvényesülni a békerontó erőket. Hadd kérjük és munkáljuk, hogy bontakozzanak ki őszinte tárgyalások. Hadd kérjük és munkáljuk, hogy jöjjön létre meg­egyezés a német kérdésben. Közösségünk gyakorlása segítse elő a népek békéjét, a kulturális és gazdasági kapcsolatokban a feszültségek enyhí­tését. Van összefüggés az egyház egysége s a teremtett mindenség és az emberi nemzetség egy volta között. Van összefüggés az egyházak szaka­dásai és a világ meghasonlása között. A keresztyén hit, reménység és sze­retet egységének gyakorlása hozzájárulás lehet a világ megbékéléséhez; Már volt eddig is szolgálatunk az egyházaknak a feszültségek legyőzése érdekében, de nem állhatunk meg az eddigi eredményeknél, ezért közös tennivalókra kötelez közös hitünk. Azt kérjük testvéregyházainktól is, hogy vizsgálják tovább minden összejövetelükön, mit tehetnek a békes­ség Urának békéért könyörgő gyülekezetei gyakorlatban a háború elhárí­tásáért. Mi is szívesen fogadunk minden testvéri javaslatot ennek érde­kében. Imádkozzunk együtt, hogy legyen élő és ható az ige a föld egész ke­rekségén minden keresztyén templomban karácsony ünnepén. »Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és a földön békesség a jóakarata embereknek.« Közösségünk gyakorlása legyen bizonyságtétel Isten dicsőségéről és hozzájárulás a jóekaratú emberek békességéhez. Az inkarnáció ünnepén egymás bizonyságtételére szeretettel figyelve* egymásért buzgón könyörögve gyakoroljuk közösségünket minden ember javára a testté lett ige dicsőségére. Az üzenetet D. dr. Vető Lajos püspök, az Egyetemes Egyház és a zsinat lelkészt elnöke, D. Dezséry László püspök, a zsinat lelkészt al- elnöke írta alá egyházunk részéről, D. Bereczky Albert püspök, a re­formátus egyetemes konvent és zsinat lelkészt elnöke, Győry Elemér és Péter János püspökök, a református zsinat lelkészt alelnökei pedig a református egyház részéről. Szombat esti közös imádságunk BOLDOG ÜJ EVET! Es. 54,10. ENNEK AZ IGÉNEK bizonysága egész elmúlt esztendőnk. Minden napon elkísért benünket Isten kegyelme. Igéjében megszólított az evan­géliummal. Földi életünket úgy táplálta, mint lelkünket. Békességünket is megőrizte, sőt, előbbre vezetett benne. Az új év kezdetén mind ezt hálaadással emlékezetünkbe kell idéznünk. IGERET IS ez az ige. Bátran rábízhatjuk magunkat és rá is kell bíznunk magunkat. Isten a ránk következő esztendőben újra azt akarja, hogy áldásait kiáraszthassa ránk és megőrizze szívünk és életünk békes­ségét. Ez az ígéret egyben bepillantás a most kezdődő évbe, mert meg­mutatja az egész évet magába ölelő isteni kegyelmet, amely ezzel az elhatározással köszönt ránk boldog új évet: békességem szövetsége meg nem rendül! VALLJUK MEG, hogy Isten kegyelmére bűnösségünk miatt nagy szükségünk van. ADJUNK HÁLÁT az elmúlt évben megtapasztalt isteni kegyelemért és áldásokért, a békességért, melyet bennünk és körülöttünk ás megőrzött az Isten. KÖNYÖRÖGJÜNK a magunk, szeretteink, egyházunk, népünk és az emberiség számára boldog új esztendőért, Isten állandó irgal­masságáért és rendíthetetlen békességért. Bl BLI A-OLVASÓ HETI IGE: ZSOLT. 91:11. Január 3. Vasárnap. Zsolt. 19:15. Róm. 5:2 Isten országa után vágyakozó testvéreink milliói imádkoznak e héten naponkénti összejöveteleiken, hogy adassák Istennek dicsőség és embe­reknek békesség. Az imahét legnagyobb áldása éppen abban van, hogy mind többen és többen csatlakoznak a világmozgalom azon törekvésé­hez, hogy amiképpen békesség van a mennyben, legyen békesség a föl­dön is. Olvasd még: Ján. 3:9—16. És. 2:2—5. Január 4. Hétfő. Ézs. 41:9. II. Pét. 1:10—11, Isten minden embert kiválasztottjának tekint, tekintet nélkül színre, fajra, felekezetre. ö az, aki irányítja életünket. Mi csak az ő engedelmes szolgái lehetünk. És ha valóban engedelmeskedünk. Krisztusunkkal való együttélésünket biztosítjuk a földön és a mennyben! Olvasd még: Józsué 1:1—9. Ján. 3:1—8. Január 5. Kedd. Jer. 29:11. I. Ján. 4:1. A szomorúszívű nép prófétája, Jeremiás keresi népe vigasztalásának alapjait. Gondolatai újból és újból visszatérnek: békességben éljetek. Ez adja a »kívánatos véget nektek.« János apostol is ezt a gondolatot erősíti meg: Istentől jött lélek csak békességet hirdethet. Olvasd még: Luk. 2:33—40. Ján. 2:18—25. Január 6. Szerda. II. Kír. 6:16—17. Máté 2®. Vízkereszt napján legyen tiszta és erős Krisztusra való emlékezé­sünk. Benne való hitünkben meg ne tántorodjunk. Elizeus is bátorítja szolgáját és vele minket is: ne féljetek, Isten megvédi az ő népét és ád kegyelmet a vele együttjáróknak. A csillag, mely Krisztust jelenti, vilá­gít és vezet: békességünk es üdvösségünk elnyeréséhez. Olvasd még: Máté 2:1—12. Ján. 3:17—21. Január 7. Csütörtök. Hóseás 4:1. Máté 22:2—3. Döbbenetes Hóseás intése: pere van az Úrnak az ő népével... Jaj ne­künk, sokszorosan jaj, ha velünk ís perbe száll az Isten. Istennel való pe­rünk törlését egyedül csak a békesség keresése útján találhatjuk meg. Olvasd még: I. Ján. 1:5—10. Ján. 3:22—30. Január 8. Péntek. És. 44:25. Csel. 28:28. Isten az igazak védelmére kel, elemészti a hazugokat, ledönti a bál­ványokat, megsemmisíti a képmutatók fondorlatait. Az emberi erőlködés hiábavalónak bizonyul Isten erejével szemben. Olvasd még: Máté 5:13—16. Ján. 3:31—36. Január 9. Szombat. Zsolt. 24:9—10. Máté 6Í10. Az a hálaadás és magasztalás, melyet a zsoltáríró kifejez, tanítás ne­künk is. A seregek ura és a dicsőség királya alázatos szívet és békességre való törekvést követel a népektől. Imádkozzunk hittel és bizalommal, hogy jöjjön el Isten országa: a békesség megvalósulása. Olvasd még; I, Ján; 2:12—17. Ján. 4:1—15, Szuchovszky Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom