Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-12-12 / 50. szám
4 EVANGÉLIKUS ÉLET (9. folytatás.) Elmondhatjuk, hogy abban á feszült légkörben, melyben az Egyházak Világtanácsa második nagygyűlése lefolyt, valóban Isten csodája mindaz a teológiai munka, közös tanulmányi eredmény és egyetértő határozat, mely a nagygyűlés több, mint kétheti munkájából mégis létrejött. A hitvaUásos, politikai és egyéb nézeteltérések között a nagygyűlés nagyjában és egészében mégis összpontosítani tudta magát a kitűzött témákra és a nagylétszámú konferencia jól szervezett munkája kétségtelen eredményeket hozott. A nagygyűlés munkaterülete négyfelé osztható1. Első héten a nagygyűlés a főtéma megbeszélésére fordította erejénék zömét. A főtéma címe: »Krisztus a világ reménysége-' s a megbeszélés anyaga az a tanulmányi előkészítő munka volt, melyet »Harmadik jelentés« formájában már a nagygyűlés előtt elkészítettek. Ez a magyar protestantizmus előtt is ismeretes. A tanulmányi anyag mindhárom formájához (jelentéséhez) hozzászólt a magyar protestantizmus ökuménikus tanulmányi bizottsága, sőt egy ú. n. bizonyságtételben magához a nagygyűléshez is intéztünk vele kapcsolatban magyar üzenetet. 2. A második héten a főtéma ú. n. melléktémáival foglalkoztunk. Hat ilyen melléktéma , volt, ezek egyik fele az egyház egységének és missziójának kérdéseit, másik fele az egyház szolgálata keretébe tartozó kérdéseket tárgyalta. Ezekhez is előkészítő jelentéseket készítettek a világ minden részéből egybehívott teológusok. A melléktémák kidolgozásában a magyar teológusok éppúgy resztvettek mint a főtémában. 3. A nagygyűlés dolgozott ú. n. munkabizottságokban is, melyekben az ^Egyházak Világtanácsa munkájának részleteit, különböző osztályainak tevékenységét vitatták meg az elmúlt hat esztendőre visszamenőleg és a következő munkaidőszakra nézve. Ezekről is jelentések, illetőleg határozatok készültek. DEZSÉRY LÁSZLÓ: EVANSTONI RIPORT 4. A nagygyűlés kidolgozott egy üzenetet a világ minden táján élő egyházak felé. A nagygyűlés munkája ezen az igen nagy munkaiterületen az ökuménikus gyűlések jól bevált módszerével folyt. Bizottságokban, tehát kisebb csoportokban történt a részletekbe menő munka, a bizottságok munkálatait azután összesítették és ú. n. fogalmazó bizottságok írásba foglalták. Az ilyen, ú. n. jelentések kerültek azután a nagygyűlés elé. A bizottsági munka mindig az előre kiadott előkészítő anyagra vonatkozott, s a felszólalások során ezt az előkészítő anyagot módosította. Természetes, hogy legdöntőbb az a munka vol+, melyet a világ minden táján élő egyházaik már a nagygyűlés előtt elvégeztek. Ez a teológiai fáradozás biztosította azt, hogy a nagygyűlés tárgyalásai mindenki által ismert anyagra támaszkodhattak. A nagygyűlésnek az volt a feladata, hogy ezekben a tanulmányi munkákban kiharcolja az egyetértést, s elérje azt, hogy az Egyházak Világtanácsában részvevő egyházaik fontos hitbeli, egyházi és magatartásbeli kérdésekben egyként nyilatkozhassanak meg. A nagygyűlés, sajnos, sikertelen volt abban a tekintetben, hogy a tagegyházak az összes felvetett kérdésekben egyetértésre juthattak volna. De nem vitatható, hogy azok a megegyezések, amelyek mégis sikerültek, nagyjelentősé- gűek és biztatóak a jövőre nézve. Ha arra gondolunk, hogy az Egyházak Világtanácsa még csak a második nagygyűlését tartotta meg és ha azt vesszük tekintetbe. hogy akármilyen hosz- szú előkészítés után is, de mégis csak hat esztendő az, amelyre az Egyházak Világtanácsa megalakulása óta visszatekinthet, az egyetértésnek ez a mértéke biztató, az együttmunkálkodás és együttgondolkodás Evanstonban megnyilvánult készsége pedig igen jelentős. De mik azok a munikaeredmé- nyek, melyeket az evanstoni nagygyűlés mutatott fel? A főtéma mélyeket a nagygyűlés a keresztyén reménységre nézve nem tudott áthidalni. A néhány mondatba összefoglalt megegyezések azonban amilyen rövidek, éppen olyan értékesek is. A nagygyűlés egyet tudott érteni abban. hogy a keresztyén hitre vonatkozó minden megállapításnak a Biblián kell alapulnia. Egyetértett abban is, hogy a keresztyén reménység nem alakulhat emberi várakozásokon, hanem egyedül Istennek a Szentírásban található ígéretein és Krisztus aktív jelenlétén. A ke- resztyémségnek úgy kell végeznie eszhatológikus igehirdetését, hogy abban elválaszthatatlanul összetartozzék az, hogy Krisztus megjelent az emberi történelemben, az, hogy Krisztus jelen van az egyház számára az igében és a szentségekben, valamint az, hogy Krisztus újra eljön ítélni élőket és holtakat. Megegyezés volt az egyházak között arravonatkozóan is, hogy a keresztyén emberek igazi reménysége felismerhető az Isten által adott számtalan jelben, mint amilyen az evangélium hirdetése és annak hatásai ebben a világban. Az ellentétek főképpen abban mutatkoztak, hogy miként kell érteni a keresztyénségnék a Krisztus visszajövetelére vonatkozó s az »utolsó dolgokra« vonatkozó reménységét összefüggésben azokkal a reménységekkel, melyeket a ke- resztyénség erre a földi életre nézve hordoz. A nézetek különbözősége ezen az igen lényeges ponton valóban nagy volt. Gyakorlatiasan úgy tudjuk a kérdés horderejét megvilágítani, ha az.t mondjuk, hogy az itt lehetséges állásfoglalásoktól függ az egyház egész földi magatartása. Arról van ugyanis szó, hogy a keresztyénség milyen isteni ígéreteket ismer fel a földi életünkre vonatkozóan? Azok a keresztyén reménységek, melyek a földi életben az egyházat irányítják, hogyan viszonyulnák ahhoz a sokféle reménységhez, melyet emberek a földön hordoznak? Továbbá arról van szó, hogy ezek a reménységeink hogyan függnek össze Krisztus visszajöve- telével kapcsolatos végső reménységeinkkel. Ebben a szétágazó, bonyolult fontosságú kérdésben fognak most az Egyházak Világtanácsa tagegyházai továbbvizsgálódni, egymás közt megbeszéléseket folytatni s a közös bizonyságtétel alapjai: keresni. A nagygyűlés a főtémához adott megállapításokban felsorolta azokat a hiányosságokat is, melyeket az előmunkálat tanulmányozása során felismertek. Lilje püspök különösen három ilyen hiányosságot emelt ki. Megjegyezte, hogy az egyház reménységéről szóló bizonyságtétel mindaddig tökéletlen, amíg nem vezet világos erkölcsi döntésekhez. Pótlólag vizsgálni kell azt is, miképpen viszonyúk a keresztyén reménység beteljesedése Izrael népének sorsához. De megjegyezte azt is, hogy a jelentésből nem érződik ki a keresztyén várakozásnak az a túláradó öröme sem, mely az első keresztyénség és az egész keresztyén misszió leghatalmasabb motívuma volt és hogy a jelentés nem szól elég világosan a keresztyen embernek a feltámadással kapcsolatos személyes reménységéről sem. A fötémával kapcsolatos eredményt elsősorban abban kell látnunk, hogy 1. a rendkívüli fontosságúvá emelkedett téma a tagegyházak további tanulmányozása tárgyává lett, hogy 2. igen lényeges pontokon vala- menriyi eddigi ökuménikus gyűléssel szemben döntő fontosságú megegyezéseket hozott, és hogy 3. kikutatta és megfogalmazta azokat a nézeteltéréseket, melyek a keresztyén reménységre vonatkozóan a tagegyházak között fennállnak. Ezen nézeteltérések felismerése után ugyanis a folytatólagos tanácskozásokból bizakodva lehet várnunk közeledést a tagegyházak között. A melléktémák A melléktémák közül három az egyház egységének és missziójának kérdéseit tárgyalta. Az I. bizottság témája ez volt: »Hit és egyházszervezet — Egységünk Krisztusban — Szétszakadozottságunk. az egyházakban.« A II. bizottságé: »Evan- gálizáció. — Az egyház missziója azok fellé, akik az egyház életén kívül vannak«. A VI. bizottságé: »Laikus elem — a keresztyén ember a maga hivatásában.« Ezeket az ú. n. melléktémákat mint a főtémából következő kérdéseiket kellett felfognunk. Magyar részről az I. bizottságban D. dr. Vető Lajos püspök vett részt, a II. bizottságban D. Dc- zséry László püspök, a VI. bizottságban nem volt magyar részvevő A bizottságok egész hetes munka után jelentést készítettek, mely jelentéseket a nagygyűlés elfogadta és az egyházaiknak tanulmányozásra ajánlotta, valamint arra, hegy azokat ők is fogadják el. Az egyház egységének kérdésével foglalkozó I. bizottság munka,,a bizonyságot tesz az egyháznak Jézus Krisztusban adott egységéről és azokról az ajándékokról és ígéretekről, melyeket az egyház ebből az egységből kifolyólag kapott földi vándorűtján Urától: Jézus Krisztustól. Tárgyalja ezután az egyházak között mégis meglévő megosztottságokat és bizonyságot tesz arról a közös felelősségről, mely minden egyházra hárul a teljes egység elérése ügyében. Hibája az íratnák az, hogy nem vet számot eléggé azzal, hogy az egyházak közötti megosztottságok főgyökere mégis az a szolgálatban való engedetlenség, mely az egyházak életében megmutatkozik. Az irat nem tud elég gyakorlatiasan rámutatni arra, hogy az egyházak a mai megosztottságuk mellett is engedelmesen elvégezhetnének olyan közös feladatokat, melyek az egész emberiség érdekéiben állanának s ezen engedelmes közös akciók révén kétségtelenül és biztosan közelednének egymáshoz is. Az irat az egyházak egységének ügyét kissé önmagáért való célként kezeli, és nem tud eléggé tekintettel lenni az egyházak hitvallásos kincseire. Az egyházi hitvallásokra kicsit úgy gondol, mint amelyeknek az egyház egysége érdekében mindenestül fel kellene áldoztatniok. A II. bizottság szépen tárja fel az egyház missziójának — evangé- lizációjának lényeges problémáit é-s felhívást tartalmaz a világ minden egyháza felé, hogy teljesítsék küldetésüket. Hibája az iratnak, hogy az elvilágiasodás kérdését nem tudja elég mélyen vizsgálni s ebből kifolyólag fogyatékos tanácsokat ad az egyházaknak. Ezért a fogyatékosságért elsősorban a nyugati keresztyénség, abban is elsősorban az amerikai keresztyénség- felelős. Elszomorító volt a bizottsági tárgyaláson az a tapasztalat, hogy ezek az egyházak a Nyugaton kibontakozott elvilágiasodás tartalmi kérdéseit egyáltalán nem értik. Innen van az, hogy nem tudnak hasznos tanácsot adni az egyházaknak a tekintetben, hogy milyen üzenettel közelítsék meg az egyháztól elidegenedett embereket. De innen van az is, hogy az egyházaknak adott tanácsaik elsősorban és döntően technikai természetűek. Evan- gélizációs »módszerekei« ajánlanak ahelyett, hogy a mi nemzedékünk szükségleteinek tekintetbevételével az evangélizáctó, a misszió üzenettartalmát tárnák fel. A VI. bizottságban a nagygyűlés a laikus elem egyházi szerepével foglalkozott, és igyekezett megfogalmazni, hogy az egyes keresztyén ember miiként állhat helyt keresztyén módon a maga hivatásában. Az iratnak sok figyelemreméltó megjegyzése van. A melléktémák másik csoportjában ugyancsak három bizottság dolgozott. Feladatuk az egyház mai szolgálatának kérdéseire vonatkozott. A III. bizottság témája ez volt: »Társadalmi kérdések •— A felelős társadalom világperspektívában.« Ebben a bizottságban dolgozott Páter János református püspök. A IV. bizottság témája ez volt: »Nemzetközi ügyek —; Keresztyének a világ- közösségért folytatott küzdelemben.« Ennek a bizottságnak magyar részről D. Bereczky Albert református püspök volt a tagja. Az V. bizottság témája pedig ez voll: »Ember- csoportok közötti viszonylatok — Az egyház a faji és ethnikai feszültségek közepette.« Itt dolgozott dr. Pap László református teológiai dékán. A társadalmi kérdésekkel foglalkozó III. bizottság elsősorban a nyugati társadalmak problémáit tárgyalta. Az ideál, amit megrajzolt, nagyjából egy idealizált jóléti ál- lameszme utópiája. Nagy értéke azonban az itt készült jelentésnek az, hogy igen jól fogalmazott kérdésekben foglalkozik az egyházaknak azzal a szolgálatával, melyet elvégezhetne a kommunista és nem- kommunista világ közötti feszültségben. Külön kérdéseket tesz fel a Keleten élő keresztyének és külön kérdéseket a Nyugaton élő keresztyének felé. Ezek a kérdések az egyház és társadalom egymáshoz való viszonyának problémáit jól ragadják meg és alkalmasak arra. hogy felettük az egyházak elmélkedjenek, nézeteiket, látásaikat kicseréljék. A különböző társadalmi rendszerekben élő egyházak ezen feltett kérdések kapcsán termékeny beszélgetést folytathatnak egymással a jövőben. Olyan termékeny beszélgetést. mely segítőleg hathat a mai világhelyzetben is, mert a társadalmi feszültségek enyhítéséhez és a különböző társadalmi rendszerek közötti feszültségek enyhítéséhez járulhat * hozzá. A IV. bizottság volt a legtevéke- r.yebb. Itt a nemzetközi kérdésekre nézve folytatott tanulmányról szóló jelentés mellett három határozata javaslatot is kidolgoztaik, melyeiket azután a nagygyűlés a jelentéssel együtt elfogadott. Az első határozat általános, elvi, átfogó jellegű. Nemcsak a pillanatnyi nemzetközi helyzettel, hanem a nemzetközi élei távolabbi perspektívájával is foglal« kozik. Ennek az iratnak alapgondolata az, hogy a keresztyénség szálljon szembe a háború elkerülhetet- íen.ségének gondolatával, valamint az, hogy a különböző társadalmi- gazdasági rendszerék békésen együttélhetnek. Ez irányban ugyancsak követelik az egyházaik a keresztyénség segítő szolgálatát; Ez az irat bizonyára helyesen befolyásolja majd a világ különböző tájain élő egyházak köz- gondolkodását. A második határozat a konkrét nemzetközi helyzettel foglalkozik és azt mondja, hogy a pillanatnyi világhelyzetben a bizalmatlanság eloszlatása a főfeladat. A bizalmatlanság eloszlatása pedig azáltal történhetik meg, ha kikerül a tömegpusztító fegyvereket eltiltani, ezzel kapcsolatos nemzetközi egyezményeket létrehozni, az államok egymás életébe való beavatkozását nemzetközi egyezményekkel megakadályozni. Viszont e felé a cél felé pedig egyetlen út vezet: a felelős államférfiak közvetlen tárgyalásainak folytatása. Ezen a területen a világ különböző tájain élő egyházak összefüggései, közös fáradozásai sokat segíthetnek. A határozat egy mellékhatározatban azt is magában foglalja, hogy ezt az iratot a közgyűlés küldje meg azoknak az egyházaknak is, amelyek nem tagjai az Egyházaik Vnágtaná- csának, hogy a fontos, közös akciókban azok is részt vegyenek. A harmadik határozat dél-amerikai javaslatra a dél-amerikai protestáns üldözések ügyében tartalmaz tiltakozást, együttérzést az üldözöttek felé és intelmet azon egyházak felé, amelyek ennék a protestáns üldözésnek részesei. Az V. bizottság a faji és ethnikai feszültségekkel foglalkozott és határozott hangú véleményt nyilvánított a faji és ethnikai megkülönböztetéseit ellen. Az Egyházak Világtanácsa tagegyházai ebben az iratban súlyosan elítélnek minden ilyen megkülönböztetést, az egyházaikat közös akcióra hívják a faji és ethnikai megkülönböztetések és különösen a faji üldözések ellen; Ha a melléktémákkal kapcsolatos jelentéseket és határozatokat szemügyre vesszük. Isten iránti mély hálával állapíthatjuk meg, hogy éppen azokon a pontokon, ahol a világfeszültség a legnagyobb, s ahol a kérdések a legkényesebbek, a tagegyházak bölcs és a feszültségeket enyhítő határozatokat hoztak. Ez annál inkább hálára indító tény, mert az amerikai környezet egyáltalában nem kedvezett ilyen értelmű és ilyen indulató határozatok meghozatalának. Az amerikai politikai körök nem is voltak elégedettek ezekkel a határozatokkal. A kormány által sugallt sajtó ki -is fejezte ezt az elégedetlenséget és igen sajnálta, hogy az egyházak nem voltak hajlandók mindig az amerikai politikát kiszolgáló véleményeket mondani a nemzetközi, a társadalmi, a faji, és egyéb, égetően fontos világ-kérdésekben. Az egyházak evans- toni delegációi mindenfajta sugal- mazás, :>az amerikai ihletés« (Dulles) ellenére megmaradtak a Szentírás üzenetének alapján és erkölcsi döntéseiket hitűiknek megfelelően hozták. A munkabizottságok A munkabizottságok hét csoportban dolgoztak. Feladatuk volt az Egyházak Világtanácsa 1. általános j elvi kérdéseinek, 2. tanulmányi j munkájának, 3. ökuménikus akciódnak, 4. segélyszolgálatának, 5. tájékoztató munkájának. 6. pénzügyeinek és 7. nemzetközi viszonyainak vizsgálata. Az 1. bizottságban dolgozott Bereczky püspök, a 2-ben Vető püspök, az 5-ben Dezséry püspök, a S-ban Pap dékán, a 7-ben Péter püspök. A bizottságok igen tanulságos jelentéseket dolgoztok fel az Egyházak Viiágtanácsa elmúlt hat esztendejére vonatkozóan és javaslatokat tettek az Egyházak Világ- tanácsa nagygyűlésének arranézve. hogyan folytassák az Egyházak Vi- lágtanácsa genfi központjában, a Világtanács különböző osztályaiban a jövő ökuménikus munkáját. A nagygyűlés üzenete A nagygyűlés szép üzenetet küldött a világ egyházaihoz és keresztyénéihez. Ezt az üzenetet lapunkban már közöltük, lelkészeink pedig szeptember 26-án felolvasták azt valamennyi gyülekezetünkben. Még fülünkbe csengenek az üzenet zárószavai: »Krisztus ereje mindenre elégséges. Nem tudjuk, mit hoz a jövő. De tudjuk azt. hogy Ki jön felénk. Az, Akivel minden nap találkozunk és Aki ott áll előttünk majd a végnél — Jézus Krisztus, a mi Urunk. Ezért mondjuk nektek: 1,egyetek örvendezők a reménységben.« MIATYÁNK és LUTHER SEKRESTYE-IMÁDSÁGA fehér levelezőlap nagyságú kartonon. ára —.60. — Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály A magyar delegáció tagjai bíznak abban, hogy az evanstoni nagygyűlés nem hiába fejezte be üzenetét ezzel a mondattal. Bízunk benne. hogy az Egyházak Világtamácsa második nagygyűlése növelte a vj- íágkeres z t y énsé g örvendezését a Krisztusban való reménységben (Folytatjuk) EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes i-gynaz Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Puskin-u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: Dezséry László szerkesztő. Budapest. III.. Dévai Bíró Mátyás-tér I. Előfizetési árak: Ecy hóra 5.— Ft, negyedévre 15.— Ft, felevre 30.- Ft. egész évre 60.- Ft. Csekkszámla: 20.412—VHI. 10.000 példányban nyomatott 2-Ö453541 Athenaeum (F. v. Soproni Bél») A »Krisztus a világ reménysége« című főtéma tárgyalására a nagygyűlés tizenöt bizottságra oszlott. Harminchat oldalas nyomtatott füzet tartalmazta a Tanácsadó Bizottság jelentését, melyet ezek a bizottságok bekezdésről bekezdésre megvitattak. A gyűlés elején úgy látszott, hogy a főtémára vonatkozó ezt a tanulmányt a bizottságok részleteiben módosítani fogjál? ugyan, de lehetséges lesz a véleményeket úgy összehangolni, hogy a nagygyűlés a keresztyén reménységre vonatkozó ezt a bizonyságtételt elfogadja. Később azonban mind világosabb lett, hogy a jelentés mondanivalójával szemben sok oldalról történik állásfoglalás. Az egyházak közötti nézeteltérések kiéleződtek és gyakran áthidalha- tatlanokká lettek. A bizottságok sok esetben állapították meg, hogy a munkálat döntő pontokon hiányos. Minél inkább közeledtünk ahhoz a naphoz, melyen a főtéma bizottsági tárgyalása befejeződött, annál inkább láttuk, hogy a főtémával kapcsolatban nem lesz meg a kívánt egyetértés. Magyar részről is sok kifogásolni való volt ebben a szövegben. A magyar hozzászólások már Evanston előtt és most Evans- tonban is megváltották ezeket a teológiai kifogásainkat. Hosszú napok teltek el a bizottsági tárgyalás után, amíg az egyeztető bizottságok jelentése a nagygyűlésre érkezett Dr. Hans lülje, hannoveri evangélikus püspök, a Lutheránus Világszövetség elnöke terjesztette elő a közgyűlés vezetőségének idevonatkozó javaslatát. A közgyűlés vezetősége három lehetőséget kínált a nagygyűlésnek a főtéma szövegével kapcsolatban. Vagy elfogadja változatlanul (vagy esetleges változtatásokkal) a főtémára vonatkozó harmadik jelentést, vagy napirendre tér afelett, — ez egyet jelentett volna azzal, hogy a nagygyűlés az egész munkálatot elveti, — vagy újra a tagegyházakhoz küldi a munkálatot további teológiai vizsgálódásra. A nagygyűlés ezt a harmadik javaslatot fogadta el. A szövegen semmi változtatás nem történt, s az újra a tagegyházak tanulmányi bizottságaihoz került, de a nagygyűlés ehhez a szöveghez egy ú. n. nyilatkozatot, bizonyos megállapításokat csatolt. Ezek a megállapítások néhány mondatban foglalják össze az egyezéseket, melyeket a nagygyűlés a keresztyén reménységre nézve megtalált, viszont tizenegy és fél oldalon keresztül tárgyalja azokat a különbözéseket,
