Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-10-31 / 44. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET „Emlékeszetek meg a ti elöljáróitokról, ÚJ VILÁGOSSÁG JELENÉK »Hajtóuik mcig az emlékezés zász­laját ...« »Áldozzunk ma emléké­inek ...« — szoktuk haliam jubileu­mi ünnepek, évfordulók szónokaitól. Vájjon erre gondol-e a Zsidókhoz írott levél 13. része, mikor a 7. vers­ben ezt mondja: »-Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólták nélk- tek az Isten beszédét és figyeümez- vén az ő életük végire, kövessétek hi-töket.«? Hogyan emlékezzünk 1517. október 31-ére, arra a napra, amikor Luther — fel sem mérve, mi indul el tette nyomán — kiszögezte híres 95 pontját a wittenbergi vártemplom kapujára? »Kapaszkodjunk meg az óriásban...« — bíztatja a költő az ünneplőket, de költői .túlzásnak érez­zük szavát. Hiszen »az óriás« köz­vetlen halála előtt ezeket a szavakat irta fel egy kis papírszeletre: »Bi­zony, koldusok vagyunk«. »Az óriás« maga is «kapaszkodó« ember volt, egyik imádságában így szólt: »Te lá­tod, milyen tehetetlen vagyok ilyen nagy és nehéz hivatal jó betöltésére. Ha Te nem tanácsoltál volna enge- met, akkor már régen mindent el­rontottam volna.« Minden elszánt­sága, tettereje, bátorsága, vagyis mindaz, ami naggyá, »óriássá« tette őt a késői nemzedékek szemében, abból a hitből származott, melyet így vallott meg énekében: »Erőink magában mit sem ér, Mi csakhamar elesnénk, De küzd vélünk a hős ve­zér ...« Ezzel »hős vezérrel« való összefüggésnek a megkeresése nél­kül nemcsak Luther személye, nem­csak a reformáció, de a reformáció ünnepe és a Lutherről való megem­lékezés sem képzelhető el. Az alábbiakban két példát muta­tunk be a Lutherre és a reformá­cióra való emlékezéssel kapcsolat­ban. Az egyik azt mutatja meg — hogyan, a másik pedig azt — ho­gyan ne emlékezzünk a mi elöljá­róinkról. Mindkét példa egy-egy képzőművészeti alkotás és mint ilyen figyelmeztetés és útmutatás. Így­A wittenbergi városi templomban, ahol Luther oly gyakran prédikált, egy hatalmas szárnyas oltár áll. Az oltár nem sokkal Luther halála után Volt egy Jézus Szent elgondolás: volt egy Jézus, Ki Krisztus volt és lehetett És szerette az embereket. Ö mondta: fegyvert a fegyverrel Győzni s legyőzni nem szabad: Jézus volt, Krisztus: legigazabb. Az emberek úgy elrosszultak (Hiszen nem voltak soha jök): Most Krisztus-hitünket csúfolok. Pedig ma is élhet. Föltámadt, Ki Krisztus és nagyon nagy úr, De él mádképpen és igazuk Járj köztünk, drága Isten-Ember, Tavasz van, nőnek a gazok S kevesek az igaz igazck. Úgy látlak, ahogy kigondoltak: Egy kicsit véres a szíved, De én-szívem egészen tied. Ady Endre. A meséket kedvelő régi görögök úgy gondolták, hogy a földet betakaró égbolt azért nem omlik alá a földre, darabokra törve, mert egy mesebeli óriás: Atlasz tartja o vál­tóin. Sokan, amikor egy-egy ilyen ünnepen az emlékezésre hangolva megállnak a reformáció bölcsője mellett, úgy gondolják, mintha két óriás-gyermek: Luther és Kálvin emelte volna vállaira és magasan a világ fölé a reformáció gyönyörű templomát. Sokan úgy néznek rá­juk, mint két óriási iniciáléra — ÍQV nevezték azt az első óriási betűt, amit feldíszítve rajzoltak oda új fe­jezeték elé a régi könyvek írói. Pe­dig Luther a világ legszelídebb és Kálvin a világ legcsendesebb em­bere volt. Két hivő, imádkozó em­ber, a világ legegyszerűbb, de leg­becsületesebb emberei. Luther úgy tűnik el az Isten szívén, mint a ka­rácsonyi gyermek, az anyja ölében, Kálvin pedig azzal búcsúzik el a vi­lágtól, hogy halálba hulló porait jel­telen sírba temessék. Nem csináltak ők mást, csak keresztyének voltak. Csak komolyan vették Istent. És Is­tent komolyan venni, mindig új éle­tet, világtörténelmet jelent. Engedelmes eszközök voltak: húr a hárfán, márvány a művész kezé­ben. De Isten műhelyében és Isten kezében Hozzá simuló, törékeny em­berek is csodákra csendülnek át és igazságot, életet, szépséget, üdvössé­get és boldog örökkévalóságot dalol­nak. Luther és Kálvin két húr az Isten kezében és a dal, amit rajtuk át Isten századok szívébe szórt — a reformációi A reformátorok első szava a vi­lághoz ez: komolyan kell venni uz Í készült. Képeit a már idős Cranach Lukács festette. A középső, legna­gyobb tábla az utolsó vacsorát áb­rázolja. Éppen azt a jelenetet, ami­kor jézus Judásmak nyújtja a ke­nyeret. Azért került ez a tábla kö­zépre, mert az oltár az úrvacsora vé­telének helye a templomban. Az úr­vacsora azonban nem elszigetelt ré­sze az istentiszteletnek. A középső tábla két oldalszárnya a keresztsé- get és a gyónást ábrázolja. A ke­resztelő medence mellett Melachton Fü’.öp áll. Baltenyerén tartja a kis gyermeket, jobbjával pedig a me­dencéből merített vizet csurgatja reá. Körülötte a gyülekezet. — A másik oLtárszámyon a gyülekezet­ben gyakorolt gyónást szemlélteti Cranach Lukács. Középen, a gyón­tatószékben Bugenhagen János, a wittenbergi belvárosi templom lel­késze, Luther gyóntató atyja. Mind­két kezében egy-egy kulcsot tart. A gyónásban is Isten igéjén van a hangsúly. Az ige nyitja meg az élet­re vivő keskeny utat és teszi nyilván­valóvá a kárhozatra vivőt. A gyü­lekezetből az egyik férfi odatérdel a gyóntató Bugenhagen mellé, a másik pedig már távozik. — Luther személyét a középső tábla alá helye­zett képen örökítette meg a festő. Ez a tábla az igehirdetést ábrázolja. Jobboldalt, a szószéken Luther pré­dikál, baloldalt a gyülekezet. Ket­tőjük között a keresztre feszített Jézus Krisztus. A prédikáló Luther kinyújtott kezével a keresztre mu­tat. (i Cranach ezen a szárnyas oltáron a reformáció által újra érvénybe helyezett igét akarta szem elé állí­tani, mégpedig kettős formájában. Az úrvacsorában és a keresztségben a látható igét, a prédikációban és a gyónásban a hallható igét. Ügy emlékezett meg azokról, akik a re­formáció idején a keresztyénségben tanítva jártak elől, hogy rájuk em­lékezve tulajdonképpen nem róluk beszólt, hanem arról, akiről ők is ta­nítottak — az élő Jézus Krisztusról. A prédikációt ábrázoló táblán Luther alakja semmivel sem nagyobb a többi emberénél. A megfeszített Jézusé azonban naggyá nő az ige­hirdetést hallgató gyülekezet és a prédikáló Luther előtt. A keresztre feszítettnek kell növekednie, né- künk pedig alábbszállanunk, hős- kultuszunkkal, a nagy eaaberek iránti rajongásunkkal, önteltségre való hajlamunkkal. Ez a reformá­tor! ige szerint való emlékezés a reformációra. A megfeszített Jézus dicsőségének közöttünk való megnö­vekedése nem jelenti azonban azt, hogy az ember semmivé változik, névtelenné fakul. Nem ez történik. Az ember a maga helyére kerül. Cranach Lukács nem félt attól, hogy mint festő szeretettel és tisztelettel vegye körül festményén azokat a férfiakat, akik az egész keresztyén- séget és őt is Isten igéjére tanítot­ták. Nem félt az emberitől, a mulan- dótól, mert mindazt, ami emberi, a Jézus Krisztussal való összefüggé­sében látta, a maga helyén tudta. így ne. A másik példát egy mai ember, Walter Lüthi, svájci lelkész állítja I szemünnk elé. Nem sokkal a háború I befejezése után Németországba Iá- I fogatott el. Benyomásairól 1947-ben megjelent könyve számol be. Leírást ad a rombadőlt városok és házak mellett a rombadőlt templomokról is. A sok rommá vált templom gyü­lekezetéinek felkeresése közben egy alkalommal épen maradt templomba vitték el. A templom falát sok, ta­lán kissé túlsók festmény díszítette. »Amit ezek a képek ábrázoltak — írja Lüthi — és ahogy meg voltak festve és elhelyezve, elgondolkozta­tott bennünket A templomhajó mindkét oldalfalán három nagymé­retű kép. Az egyik oldalán a Tíz- parancsolat, a Hegyi Beszéd és — ugyanabban a magasságban és nagy­ságban — Luther, amint Wittenberg- ben kiszögezi a 95 tételt. A másik oldalon három elhivatásd történet: Ezsaiásé a templomban, Pálé a da­maszkuszi úton és — ismét csak ugyanolyan magasságban és nagy­ságban — Kálvin meghívása Géni­be. Tehát »az Írás és a tradíció«, biblia és egyháztörténet. Pontosan úgy, amint ez a római katolikus egyházban szokás. EmeTett az egész épületet a reformáció emlékezetére építették. Nyilvánvalóbb elhajlást mindattól, ami a reformátorokat ih­lette és mozgatta, nem lehet elkép­zelni. Elől az oltár körül ismét ha­talmas üvegfestmények pompáztak, amelyek egyháztörténeti jeleneteket örkítettek meg. Az egyes alakok ar­cán világosan felismerhető II. Vil­mos császár családja tagjainak ha­sonmása. Oldalt egészen szerényen a háttérben, jobbról is, balról is egy-egy festmény a keresztségről és az úrvacsoráról. A templom bejárati csarnokában fekete bronzból öntve Luther életnagyságot meghaladó szobra áll, olyan módon, hogy az ember felteheti: nem annyira a történeti Luther, minit inkább a box- bajnok Schmehling szolgáltathatta testileg, de főleg lelkileg a modellt. Ez a templom egy teljesen megkí­mélt, szinte idilli fekvésű helyen áll. Egyetlen ablakszemét sem vesz­tette el a háború alatt Csupán a harangokat szerelték le és vitték el. Az a férfi, aki oly nagy súlyt he­lyezett arra, hogy épen maradt temp­lomát megnézhessük, azzal az égető kéréssel fordult felénk; nem tud­nánk-e harangokat adományozni számukra Svájcból? — Sok romba­dőlt templomot láttunk, de vala­mennyi között ez a templom tetszett leginkább romhalmaznak előttünk. Itt lettünk figyelmesek arra, hogy megmenekült templomok is lehetnek rommádől-t templomok és fordítva, a romlbadőlt templomok felett az oltalom őrködhet titokzatos módon. Különösen a svájci embereknek kell elgondolkozniok azon a tényen, hogy a rombadőlés ugyan szerencsét­lenség, de az ettől való megmene- kedés nem minden esetben sze­rencse. Mily sok azoknak a templo­moknak és kápolnáknak a száma szerte a világon és a mi életünkben is, amelyek az alapokig omlottak le még mielőtt bombatalálat érte volna őket!« Amit itt Lüthi leír, az is példa, el­rettentő példa arról, hogy mi a nem reformátort, az igével ellenkező szellemű megemlékezés a reformá­cióról. Ne így emlékezzünk! A mi emlékezésünk: » ... kövessé­tek hitöket.../« Benczúr László KÉT HÜR EQY ÖRÖK HANQSZEREN Istent! — Nem tudom, voltál-e már beteg. Amikor a hálál valahol bele­kap a testedbe. Forró láz ágyára fek­tet. Amikor lassan eltűnik mellőled az egész kívánatos viláig, mintha ho­mályos üvegfalak ereszkednének alá az ágyad köré. Nem érdekel semmi; hatalom, siker, pénz, öröm, szenve­dély, csak egy: — meggyógyulni! Va­lósággal cikázni kezdenek körülötted az emberek, orvos, gyógyszer, re­ménység, imádság. S kezded komo­lyan venni a betegségedet, mintha érezned, hogy ebbe bele lehet hal­ni. — Látod, ezt csinálta a reformá­ció: Isten Igéjének a -tükrét tartotta a lélek elé, hogy meglássad és rádöb­benjél egyszer, hogy mi lett belőled, mi lett a te tiszta istenarcodból, amit felismerhetetlenné karcolt össze a bűn. Kezded komolyan venni a bűnt. Belenézel az Isten tükrébe és sápad­tan sikoltasz fel: meg kell szabadul­nom a bűneimtől, mert ebbe bele lehet kárhozni. Látod, ezért kell ko­molyan venni az Istent, a bibliái és a templomot. A reformátorok második szava ez: újjá kell születni! — Aki komolyan veszi az Istent, az komolyan veszi az életet is. Az életet komolyan venni pedig annyi, mint megváltozni. Az újjászületésnek ezt a törvényét nem a reformátorok találták fel, ők csak újra hangosan elolvasták a fele­dékeny világnak. Haladás és újjá­születés nélkül nincs élet. A folyó, amelyik megáll — az csak mocsár. Az éjszaka, amelyiknek nincs haj­nala — az a halál. A tél, amelyiknek nincs tavasza — temető. Elintézett, befejezett ügyek csak a temetőben vannak. Az élet örök harc és örök hódítás. Akit nem akarsz minden pillanatban meghódítani, azt már el is veszítetted. A keresztyénség nem valami »mennyei pénztár«, ahol az üdvösség belépőjegyeit osztogatják. Nem intéztél el semmit azzal, hogy tegnap templomban voltál, imádkoz­tál, vagy bibliát olvastál, hogy jó voltál, vagy földre szállott angyal volt az édesanyád. Ez mind a teg­napé. Lehet, hogy szép csillogó gyöngyszemek, de csak a múlt gyöngysorán. Az élei mindig a ma aranyos tűzhelyéből elibéd pattanó pillanat. Neked most és mindig oda kell állanod az Isten elé. Az élő ke­resztyénség a szakadatlan, szüntelen lepergő pillanatokat formáló örök reformáció. Bizonyára ismered a villanyfény titkát. Addig van világosság, amíg benne a két pólus összeér. Ebben a világban addig van világosság, bol­dogság, üdvösség, amíg a két pólus: Isten és az ember szíve megszakítás nélkül összeér. A láthatatlan szál, amelyik a két pólust, Istent és em­bert összeköti — Krisztus keresztje a Golgotán. Lehet reformáció száz, de amíg a szíved Isten szívéhez nem ér, addig neked nem lesz reformációd. Komo­lyan venni Istent és örök pillanatok vándorútján mindig visszatérni Hozzá — ez a reformáció! Ezt üzeni ma nekünk is Luther és Kálvin — két századokba csengő I húr az Isten világüdvözítő hangsze-1 rén, Friedrich Lajos 1 (Gyulafehérvár. 1636.) Űj világosság jelenék, Ö tévelygés csendesedjék, Isten igéje jelenék, Újonnan nekünk adaték, Evangéliom erejét, Krisztust, áldott szent Igéjét, Atyaisten nagy jólzedvét. Megmutató ő kegyelmét. Igaz az Isten igéje, | Mellyel él ember elméje, Melynek megmarad ereje, És nem vész el ő reménye. Úristen kérünk tégedet, Erősítsd meg híveidet, Hogy vehessük szent igédet És vallhassuk szent nevedet. Mert csak te vagy bizodalmunk, ördög ellen nagy gyámolunk, Testünk ellen diadalmunk, E világ ellen oltalmunk. Dicsőség légyen Atyának És egyetlen egy Fiának Ezeknek ajándékának, A dicső Szentháromságnak. Egyházzenei est Kelenföldön A kelenföldi templom október 24-én este zsúfolásig megtelt a ! gyülekezeti ének- és zenekar első j őszi egyházzenei estjére. A Peskó i Zoltán orgonakíséretéved elénekelt Erős várunk után Muncz Frigyes I lelkész oltárt szolgálata kezdte meg j az egyházzenei estet. Az első szám i Kapi-Králik Jenőnek a gyülekezet negyedszádos templomszentelési évfordulójára írt »Ünnepi éneke« volt. Gárdonyi Zoltánnak dr. Pálfy Miklós héber eredetiből fordított szövegére írt 62-ik zsoltára után Händel: D-moll orgonaversenye kö­vetkezett. Bach kortársának ez a tizedik számú orgonaversenye az egyik legszínesebb alkotása. Peskó Zoltán játéka az egyes tételeket még élményszerűbbé tette. Sulyok Imré­nek Sík Sándor szövegére írt 28. zsol­tárfeldolgozása következett ezután. A három részes, imádságos han­gulatú mű bemutató előadása hang­zott fel és a hallgatóság azonnal szívébe zárta. Befejezésül Kodály Zoltán 114-ik (Genfi zsoltára) hang­zott el Sulyok Imre hangszerelésében. A kelenföldi énekkar az orgona és zenekari kísérettel előadott szá­mokban komoly előkészületről és magas kultúráról tett bizonyságot, Ez a lelkes kórus Sulyok Imre megbízható művészi vezetésével új magyar egyházi muzsika át­törését végzi, amikor kortár­saink egyházi zeneműveit be­mutatja és előadja. Hasznos és szükséges ez az úttörő munka, amely minden megbecsülést megérdemel. A részvevő gyülekezet odaadó fi­gyelme méltó jutalma volt az elő­adásnak. Zay László AZ ANGYALOKRÓL 3. „Azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget“ Az angyalok: Isten szolgái, kik kö­vetségben járnak, hogy embermentő müvében eszközei legyenek. Min­denestül érettünk vannak, miéret­tünk, bűnös, elveszett emberekért Ezért van az, hogy megjelenésük, fellépésük mindig az üdvösségtörté­net egy nagy eseményét jelzi. Azt, hogy Isten valamit tenni készül, vagy már cselekedett is érettünk. Az Edénkért őrálló kerubja végső vesztébe rohanásától óvja az embert; angyalok látogatják Ábrahámot Is­ten barátját, választottját s első szövetségesét; álmában s ébren an­gyalokkal birkózik Jákob, Izrael né­pének atyja s képe és örök példája a bűnösöket kiválasztó kegyelem titokzatos útjainak; Isten angyala az ítélet és kegyelem követe Egyip­tom s Izrael számára a Páska fé­lelmetes éjszakáján. S ahogy közeledik csúcspontja felé az üdvösségtörténet, ahogy elérke­zik az idők teljessége, mintha az angyaloknak is megsokasodnék a tennivalója. Ott találjuk őket Ke­resztelő János születésének történe­tében (Lukács 1.) éppúgy, mint a Jézus születését közvetlenül meg­előző történetekben, ök adják tud- tul Isten akaratát Zakariásnak és Józsefnek s angyal köszönti a »leg­boldogabb anyát«, Máriát. Angyalok őriző serege vezeti s kíséri menekü­lésében a Szent Családot s angyalok irányítják a napkeleti bölcsek lép­teit. S a karácsonyi történet szinte visszhangzik az angyalszárnyak su­hogásától. Mintha a testet öltött Igével, Isten Egyszülöttjével maga az Ég, a mennyei világ is földre- szállt volna, hozzánk. Jeléül annak, hogy Isten döntő tette itt van már: a bűn s halál hatalmasságai ellen síkraszállt maga a Mindenható, ha­talmas karja egészen mélyre nyúlt ki, az elesett ember felé. E művét jelzik, kísérik, mutatják s ebben ál­lanak szolgálatára az angyalok. S így és ezzel szolgálnak érettünk, nékünk is. Mikor azután megjelenik az em­beriség történetének színén maga a testet öltött Ige, a Krisztus Jézus és megkezdi szolgálatát — egyszerre visszahúzódnak és eltűnnek r.z an­gyalok. Jézus életében mindössze kétszer hallunk róluk; a pusztai és a getsamanei kísértés történetében (Mt. 4; Lk. 22, 43.). Egyébként hát­térbe húzódnak; ahol Isten Fia ma­ga cselekszik, ott nincsen számukra hely. S mintha az egész mennyei vi­lág is szinte lélegzetvisszafojtva figyelné a megváltás művének nagy eseményét. Csak bölcsőjénél állanak őrt Jézusnak angyali seregek és sír­jánál virrasztanafc. Megelőzik s kö­vetik őt, mint felkelő napot a haj- nalpír s napnyugtát a tűzbeborult alkonyi églbolt. Jelzik, hogy jön 6 hirdetik, hogy itt volt, de már nin­csen itt, mert feltámadott. Arról is hallunk, hogy a menny­ben nagy az angyalok öröme egy bűnös ember megtérésén is. (Lk. 15, 7, 10.). Csak arra kell ügyel­nünk, hogy valahogy a hitünk oda ne forduljon Istentől az ő szolgái, az angyalok felé. Ettől óvnak ók maguk, amikor arra intenek, hogy valahogy ne imádjunk teremtménye­ket a Teremtő helyett (Jel. 22, 8 —9.). S a karácsonyi történetben is az angyalok maguktól el s a jászol­hoz küldik a pásztorokat; oda, ahol pólya rongyai közé elrejtve — e titkos jelben kijelentve s egyben el­takarva — a hit szemével megtalál­hatják öt, aki seregeit is meg­mentésünk szolgálatába állítja, Jé­zust, a Krisztusi, r r Istentiszteleti rend 1954. október hó 31-én, Reformáció ünnepén. Deák-tér délelőtt 9 (úrv.) Hafenscher Ká­roly, , délelőtt 11 (úrv.) D. Dezséry László, délután 6 Országos Protestáns Reformációi Emlékünnepély. — Fasor délelőtt fél 10 (gyerm.) Sülé Károly, délelőtt 11 ' (úrv.) Gyöngyösi Vilmos, délután 6 Juhász Géza. — Dózsa Gy.-út 7. délelőtt fél 10 Gyöngyösi Vilmos. — Üllői-út 24. délelőtt fél 10 (úrv.), délelőtt 10 Ref. ünnepély, délelőtt 11 (úrv.), délelőtt fél 12 Ref. ünnepély. — Rákóczi-út 57/b. délelőtt 10 (szlovák) Szilády Jenő dr., délelőtt háromnegyed 12 (úrv.), délután ne­gyed 1 Ref. ünnepély. — Karácsony S.-u. 31. délelőtt 10 (úrv.), .délelőtt fél 11 Ref. ünne­pély. — Thaly K.-u. 28. délelőtt 11 Bonnyai Sándor, délután 6 Bonnyai Sándor. — Kő­bánya délelőtt 10 Koren Emil. — Vajda P.-u. 33. délelőtt fél 12 Koren Emil. — Utász-u. 7. délelőtt 9 Koren Emil. — Zugló délelőtt 11 (úrv.* Scholz László, délután 6 Muntág An­dor. — Gyarmat-u. 14. délelőtt fél 10 Scholz László, délután 5 Szeretetvendégség. — Rákosfalva délelőtt fél 12 Muntág Andor. — Fóti-út 22. délelőtt 11 (úrv.) Gádor András, délután 7 Rimár Jenő. — Vác5-út 129. dél­előtt 8 (úrv.) Rimár Jenő. — Újpest délelőtt 10 (úrv.) Blázy Lajos, délután 7 Ref. ünne­pély a református templomban, Matuz László. — Dunakeszi délelőtt 9 (úrv.) Matuz László, délután 44 Blázy Lajos. — Vas-u. 2/c. délelőtt 11 Szimonidesz Lajos. — Pesterzsébet dél­előtt 10. — Soroksár-Ujtelep délelőtt fél 9. — Rákospalota, MÁV-telep délelőtt fél 9. — Rp. Nagytemplom délelőtt 10. — Rp. Kistemplom délután 3. — Pestújhely délelőtt 10. — Rákos­keresztúr délelőtt fél . 11. — Rákoshegy dél­előtt 9. — Rákosliget délelőtt 10. — Rákos­csaba délelőtt 9, délután fél 7. — Cinkota délelőtt 9 (gyerm.). délelőtt 10, délután fél 3. — Mátyásföld délelőtt fél 12. — Kerepes-Kis­tarcsa délelőtt negyed 10. — Pestlőrinc dél­előtt 11, délután 5. — Kispest délelőtt 9. dél­előtt 10. délután 6. — Wekerle-telep délelőtt 8. — Rákosszentmihály délelőtt fél 11, dél­után 5. Bécsikapu-tér délelőtt 9 Várady Lajos, dél­előtt 11 D. Dr. Vető Lajos, délután 7 Pethő István. — Toroczkó-tér délelőtt 8 Joó Sán­dor. — Óbuda délelőtt 9 Komjáthy Lajos, délelőtt 10 Komjáthy Lajos, délután 7 M. Gaudhy László. — XII., Tarcsay V.-u. 11. délelőtt 9 Ruttkay Elemér, délelőtt 11 Dan­hauser László, délután fél 6 Ref. ünnepély. — Hűvösvölgy, Lelkésznevelő Intézet délelőtt 10 Virág Jenő. — Szabadság-hegy, Diana-út 17. délelőtt fél 9 Ferenczy Zoltán. — Buda­keszi délelőtt 10. — Kelenföld délelőtt 8 (úrv.) Muncz Frigyes, délelőtt 11 (úrv.) Muncz Frigyes, délután 5 Bottá István. — Németvölgyi-űt 138. délelőtt 9 (úrv.) Bottá István. — XI., Bartók B.-út 158. déli 12 Bottá István. — Csepel délelőtt 11, délután 7. — Budafok délelőtt 10 Visontai Róbert. — Nagytétény délelőtt 8 Visontai Róbert. — Kelenvölgy délelőtt 9 Bodrog Miklós. — Albertfalva délelőtt fél 11 Bodrog Miklós. — Csillaghegy délelőtt fél 10, délután 7. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII.. Puskin-u. lí Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: Dezséry László szerkesztő. Budapest, III . Dévai Biró Mátyás-tér l Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft. negyedévre 15.— Ft. félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VIII. ______10.000 példányban nyomatott 2x 54474L Athenaeum (F, v. Soproni BéU)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom