Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-01-31 / 5. szám

* EVANGÉLIKUS ÉLET „Az emberiség a keresztyénségtől kapta az emberek testvériségének és a népek egyenlőségének eszméjét“ Nyikoláj metropolita doktori előadása a debreceni teológiai akadémián Nyikoláj metropolita »A háború és béke keresztyén megvilágításban« címmel tartotta doktori disszertá­cióját. A mai világhelyzetet a követ­kezőkben jellemezte: »A világ mostani eseményeinek vi­haros forgatagában két ellentétes tö­rekvés méri össze erejét: a háborúra való készülődés és a béke híveinek mozgalma. Ha tekintetbe vesszük a korszerű törhegpusztító fegyverek hatóerejét, látnunk kell, hogy a há­borús veszély és annak mérete oly nagy, hogy egyetlen nép, egyetlen józan gondolkodású ember sem lehet közömbös szemlélője a kibontakozó küzdelemnek, hanem csatlakoznia kell a béke híveinek mozgalmához és mindent meg kell tennie a katasz­trófa elhárítása érdekében. Külön­ben egész életünk, annak minden java és baja, öröme és bánata sírba- hullhat, a városok és falvak üszkös romjai alá temetve. Hogy életünket ettől a tragikus végtől megvédhetjük, az korántsem vakmerőség, vagy utópia, hanem minden ép erkölcsi érzékű ember­társunk kötelessége, tekintet nélkül arra, hogy mi a politikai felfogása, hitvallása, sőt tekintet nélkül arra is, hogy miképpen vélekedik a fenye­gető összeütközés okairól. Mert ha ez az összeütközés bekövetkeznék, akkor már nem igen érvényesül­hetne egyetlen emberi meggyőződés sem. Azok, akik a pusztulás után megmaradnának, a legjobb esetben is évszázadokkal zuhannának vissza a fejlődésben. Míg az egyik tábor a durva erő­szakra támaszkodva, fegyvercsörte- téssel és a mindenkit túlszárnyalni akaró fegyverkezési versennyel fé­lelmet akar kelteni, ugyanakkor a másik tábor tántoríthatpjlanul béke­akaratát hirdetve, azzal az eltökélt szándékkal száll szembe az elsővel, hogy minden eszközzel megoltal­mazza a békét. Nincs helye a tétovázásnak és a meddő bölcselkedésnek. Aki csak élni és dolgozni akar, köteles dön­teni, a mellé a tábor mellé állni, amely életét és munkalehetőségét biztosítja.« Ezután alapos biblia-teológiai munkával tárta fel a keresztyének béke melletti állásfoglalásának szentírási gyökereit. Bemutatta Isten teremtésében megnyilvánuló akara­tát, amely az első emberpárt, a köl­csönös szeretetben való növekedésre szánta. Isten akaratával szemben a bűnbeesés vezetett az első testvér­gyilkosságra. Azóta is vágyakozik az emberiség a béke után. A fennma­radt ókori emlékekből kiderült, hogy a kiváló görög bölcselő, Plu- tarchos szerint és Platon, a másik kiváló filozófus szerint is olyan vá­gyakozás van az emberekben, amely­ben az összes népek egy szövetségbe tömörüléséről álmodoznak, annak ellenére, hogy úgyszólván sohasem tudtak az ókori népek kilábalni a háborúból. Isten prófétái ihletett lé­lekkel zengték az eljövendő jobb kor megérkezését, amikor az emberek között megszűnik az ellenségeske­dés. Akit a Békesség Fejedelmének nevezett az Ószövetség, Jézus KrisZ' tusban, az Űjtestamentomban nyi latkoztatta ki Isten örökkévaló bé­keakaratát. Krisztus tanítványai ezt a parancsot kivitték a széles világba és felülről jött erővel az általuk ala­pított keresztyén gyülekezetekben meggyökereztették a szeretetet, a bé­két és a testvériséget. A keresztyén- ség a béke érdekében végzett szolgá­latának a jelentőségéit ezekben fog­lalta össze a metropolita: »A keresztyénségtől kapta az em­beriség az emberek testvériségé­nek és a népek egyenlőségének eszméjét, s ezek az eszmék az idők folyamán gyökeres változást hoztak a népeknek a háborúról alkotott felfogásába. Jóllehet Krisztus eljövetelével a háborúk nem szűntek meg, de kétségbe­vonhatatlan tény, hogy azóta egyre inkább háttérbe szorul a háború szükségességéről és elke­rülhetetlenségéről vallott fel­fogás,« Kifejtette, hogy a jelenkori huma­nizmus nem fejlődött volna ki ke- resztyénség nélkül, amely ugyan nem avatkozott bele a társadalmi és gazdasági viszonyok változásaiba, de amikor jó hatást gyakorolt az emberi indulatok forrásaira, ugyanakkor jobbá és emelkedettebbé tette őket. A béke teológiájának megalapo­zása után rátért a mai nemzetközi helyzet jellemzésére, amelynek pólu­saként a '• születésének pillanatától kezdve mind a mai napig egyre erő­södő békemozgalmat jelölte meg, míg ugyanakkor rámutatott azoknak a próbálkozására, akik ahelyett, hogy minden gondolatukat és teljes akara­tukat a társadalmi rend jobbításéért szentelnék oda, támadó háborút ké­szítenek elő s ezt tartják a csodaszer­nek az összes szociális bajok ellen. Ebben a nemzetközi helyzetben a keresztyénség halaszthatatlan felada­tát ezekben jelölte meg Nyikoláj metropolita: »Emberek idézik elő a háborút, emberek meg is akadályozhatják. Ezt azonban nem érhetik el a háború egyszerű ellenzésével. Mi, keresztyé­nek, tudjuk, hogy a háborúk csak akkor tűnhetnek el a földről, ha megszűnnek az ellenségeskedés va­lódi okai, amelyek az emberi szívben és az emberek egymáshoz való viszo­nyában gyökereznek. Ezért tehát a keresztyénség egész lelki ténykedése lényegében az emberi szív átnevelé- sére kell, hogy irányuljon. De mindaddig, amíg a gonoszság, az ellenségeskedéseknek és a nézet- eltéréseknek ez a forrása még hat, a földön egyetlen egy nép sem ková­csolhatja át kardjait ekevassá, mert különben áldozatául esnék azoknak, akikben úrrá lett a gonosz és elszán­ták magukat felebarátaik boldogsága és szabadsága elleni merényletre. Ez azt jelenti, hogy amíg a jó és a go­nosz küzd egymással, a védekező, vagy önvédelmi háborút törvényes­nek kell elismerni s mintegy a go­noszt rá kell kényszeríteni arra, hogy a jó szolgálatába szegődjék. És valóban, a keresztyén egyház nem teheti meg, hogy meg ne áldja a jogos önvédelmet, a megtámadott ország életvédelmét. Ilyen esetben ugyanis a rákényszerített háború igazságos háború, s mint ilyen, eszköz a megsértett jog helyreállí­tására. Az ilyen háborúban való részvétel tág lehetőséget nyújt a keresztyén emberek számára, hogy teljesítsék a parancsot: »Nincsen I senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő bará­taiért.« (János 15,13.) »Keresztyén egységnek kell ki­alakulnia a béke legégetőbb mai kér­déseinek megoldására nézve.« A konkrét feladatokat ezekben je­lölte meg Nyikoláj metropolita: »A lélek ereje, amely a keresz­tyénség egységében adatott, meg kell, hogy nyilvánuljon a békéért folytatott harcban. Meg kell, hogy nyilvánuljon a hit olyan bátor­ságával, amelyet a történelem­ben a keresztyén vértanúk és hit­vallók hőstettei pecsételtek meg. Így a béke védelmének ügye a különböző keresztyén felekeze­tek egymás közötti megértésének és egységének további fejlődésé­ben is mérföldkő lehet. Ennek előhírnöke korunk döntő kérdé­seiben vállalt keresztyén szolida­ritás lehetne. E kérdések közül az első: a hid­rogén, az atom, a baktérium és minden tömegpusztító fegyver betiltása. Ha az összes egyházak teljesen egyetértenek ebben, a keresztyénség erkölcsi tekintélye lehetetlenné tudná tenni ezeknek a tömegpusztító fegyvereknek a használatát s cl tudná érni a nagyhatalmak kormányainál, hogy megegyezzenek ebben a kérdésben. Akkor a másik kérdésben is, az egyidejű és ellenőrzött általános lefegyverzés kérdésében is közeli megegyezés jöhetne létre a nagy­hatalmak között, az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Ez a szervezet köteles visszatérni a nemzetközi béke fenntartásának szolgálatához, mint ahogy ez elő van írva alapokmányában. Ami a két társadalmi-gazdasági rendszer együttélését illeti, a ke­resztyének, bármelyik gazdasági rendszerben élnek is, azt kell, hogy követeljék, hogy a társa­dalmi igazság a két rendszer bé­kés versengése s nem pedig egy­más megsemmisítése útján ér­vényesüljön. Egyszóval: a keresztyénség köz­reműködésével az erőszak politi­káját teljes egészében ki kell kü­szöbölni mindenünnen, ahol az még helyet kap és fel kell vál­tani a kölcsönös testvéri segít­ség és barátság politikájával. A keresztyénség közreműködé­sével a tárgyalások szellemének diadalmaskodnia kell az erőszak szelleme fölött. Ez a gondolat összhangban van a keresztyénség legbensőbb óhajtásaival is. Mindezeknek a kérdéseknek egy lélekkel való megoldásában ada­tott a keresztyénség mostani ha­laszthatatlan feladata. És így válunk igazi tanítványaivá hitünk fejedelmének, a Megváltó Krisztusnak. Mi, különböző felekezetű keresz­tyének, lélekben egyek leszünk a szeretet és a béke kötelékében.« GYÜLEKEZETI HÍREK 1954. január 31. Vízkereszt után 4. vasárnap. A vasárnap üzenete: A teremtett világ Urának szolgálatában. Igék: Kol 1,15—20. — Mt 14,22—33. — Liturgikus szín: zöld. A budahegyvidéki gyülekezet munkabíró egyházfinét keres. Havi ellátmányához tartozó szolgálati la­kását csak lakáscserével lehet elfog­lalni. Jelentkezés: Budapest, XII., Tarcsay Vilmos-utca 11. Dolgozók gyermekére lakásomon felügyelek. Telefon: 150—366. VALLÁSOS FÉLÓRA Január 31-én, vasárnap, reggel fél 9 órától evangélikus vallásos félórát közvetít a Petőfi rádió. Igét hirdet Koren Emil lelkész. KÉTNAPOS SAJTÓKONFERENCIA FOTON Az Evangélikus Egyetemes Sajtó- osztály január 2l-én és 22-én orszá­gos sajtókonferenciát tartott Foton. A konferencián részt vettek az Evangélikus Élet munkatársai, va- lamint az egyházmegyei sajtómeg­bízott lelkészek. A református egy­ház képviseletében Tamás Ferenc, a Református Egyetemes Konvent missziói osztályának vezetője, vala­mint Madarász Sándor fóti reformá­tus lelkész vett részt a konferencián. A konferenciát Benczúr László püspöki titkár írásmagyarázata után Dezséry László püspök nyitotta meg imádsággal. Az egyházmegyei sajtó­megbízott lelkészek egyházmegyén­ként beszámoltak sajtómunkájukról. Ennek kapcsán több kritika és javas­lat hangzott el az Evangélikus Élet és a Lelkipásztor című lelkész: szak- folyóirat szerkesztésével kapcso­latban. Élénk és termékeny megbe­szélés alakult ki, amelyből az egy­házi sajtó munkájának további meg­javítását célzó javaslatok születtek. Az eredményekben gazdag napot Sze- berényl Tamás, a sajtóosztály ügy­vivő lelkészének írásmagyarázata és imádsága fejezte be. A konferencia második napja kö­zös úrvacsoravétellel kezdődött, melynek szolgálatát Friedrich Lajos, a Lelkésznevlő Intézet igazgatója látta el. Tamás Ferenc konventi osz­tályvezető beszéde után D. Dezséry László püspök összefoglalta a kon­ferencia eredményeit és általános tájékoztatást nyújtott egyházi sajtónk további terveiről és célkitűzéseiről. A záróáhitatot Hafenscher Károly, a fóti belmissziói otthon igazgatója tartotta. DÉLI EGYHÁZKERÜLET A Déli Egyházkerület Lelkészké­pesítő Bizottsága D. Dezséry László püspök elnökletével lelkészképesítő vizsgát tartott, melyen a következők nyerték el a lelkészi képesítést: Ju­hász Géza, Harkányi László, Trajtler Gábor, Rédey Pál, Szeberényi Ta­más, Glatz Anna. Németnyelvű lel- készi szolgálatra képesítést nyert dr. Benes Miklós. DEBRECEN A gyülekezet vallásos estet rende­zett, melyen D. dr. Vető Lajos püs­pök tartott előadást a szép számban megjelmt híveknek. Ez alkalommal a gyülekezet lelkésze: dr. Pass László a gyülekezet nevében üdvözölte a püspököt, akinek kíséretében jelen volt Csákó Gyula püspöki titkár is. SURD A gyülekezet egyhangú meghí­vással lelkészévé választotta dr. Pusztai László eddigi ágfalvi lel­készt. Január 17-ón Kutas Elek so- mogy-zalai esperes iktatta be hiva­talába. Isten áldását kívánjuk a lel­kész és a gyülekezet szolgálatára. BATTONYA Az egyetemes imahét alkalmait a helyi baptista imaházban tartották az evangélikus, református és bap­tista igehirdetők szolgálatával. Kü­lön kiemelkedő volt az a tény, hogy a szolgálatok magyar, szlovák, szerb és román nyelven folytak. KŐBÁNYA Az elmúlt vasárnap a kőbányai gyülekezeti teremben közös pres­biteri szeretetvendégséget tartott az angyalföldi, ferencvárosi, kőbányai és zuglói presbitérium. A szeretel- vendégságen a keresztyén család fcér- késéről folyt bensőséges beszélgetés Bonnyai Sándor lelkész előadása nyomán. A presbiterek elhatározták-, hogy a zuglói templom építésének: megsegítésére március 21-én a kő­bányai gyülekezeti teremben a négy gyülekezet számára közös vallásos estet tartanak, amelynek szolgálatát, az angyalföldi presbiterek fogják ellátni. PUSZTAOTTLAKA Ünnepélyes keretek között iktatta be Kripó János gondnokot, Gyeb- rovszky Pál és Ribár János presbite­reket Fecske Pál battonyai lelkész. HÁZASSÁG Trajtler Gábor Budapest-cinkotai segédlelkész a fasori templomban házasságot kötött Koppányi Ágnes­sel. Az esketést D. Dezséry László püspök végezte. SZÜLETÉS Kiss Benő pusztaottlakai lelkészt és feleségét Isten leánygyermekkel ál­dotta meg, ki a szent keresztségben a Katalin nevet nyerte. A kereszte­lést Ponicsán Imre klkőrösi igazgató­lelkész végezte. HALÁLOZÁS Dr. Podmaniczky Pálné. született Vargha Hona, néhai Podmaniczky Pál teológiai tanár özvegye Sop­ronban meghalt. Egész egyházunk­ban ismert volt és egyházunkban sokoldalú szolgálatot végzett. Egy» házi irodalmi tevékenységet fejtett ki és különösen sok egyházi szép­irodalmi fordítással szolgált a hí­veknek. Emléke legyen áldott! Dr. Szakái Sándor orvost, hosszú betegség után, január 18-án Isten magához szólította. Az elhúnytban Síkos Lajosné marcalgergelyi evan« gélikus lelkész felesége és Szakái Ár­pád takácsi evangélikus lelkész édes­apjukat gyászolják. IMÁDSÁG Mennyei Atyánk a Jézus Krisztus« ban! Áldunk téged, hogy Fiadban megismertetted magadat velünk s általa és benne boldog reménység­gel és szolgáló szeretettel járhatunk. Áldunk, hogy Benne kitárod előt­tünk a Te teremtett világodat s megmutatod szolgálatunk útját. Re­ménységgel tekintünk feléd, aki bé­kességet szereztél Benne a világ számára. Áldd meg ezzel az indulat­tal mindazokat, akik ebben a te vi­lágodban népek sorsát hordozzák szívükön és szavukban. A Te Szent- leiked és láthatatlan kezed munkál­kodjék bennük és rajtuk keresztül, hogy teremjen békességet felelős szavuk és tettük. Könyörgünk egy­házadért, hogy legyen valóban a Krisztus teste. Könyörgünk népün­kért és annak vezetőiért, hogy mun­kálkodásuk, verejtékük és áldozatuk békét, jólétet és megelégedést gyü­mölcsözzön. Könyörgünk azokért, akik a tiéid, legyenek világosság és só, hogy neked örömed teljék ben­nük s a világ hasznukat lássa. Hall­gass meg minket a te Fiadért, Jézus Krisztusért. Amen. (Koren Emil, rádiós félóra) GOMBÓC Nyájas olvasó. Hiába vágynál utá­na, ebbe a gombócba nem lehet be­leharapni. Hiába volna akkora szád, hogy benne kilenc gombóc egy fa­lat... ez a Gombóc igen nagy falat. Itt nem kis betűvel lenyelhető, vagy kiejthető gombócról zeng a szó, hanem: »A Gombóc«-ról. Gombóc pedig családunk legkisebb tagja. Családtag, mert szeretjük. Bácsi Sándor pap ezt a családtagot Pap Sándor bácsitól kapta ajándék­ba. Ezért érdekes. De azért is érdekes, mert Gombóc újévi ajándék. De értékes is, mert olyan ember ajándékozta, aki szegény, mint a templom egere. Mégis gazdag ember­től kaptam, mert Pap Sándoréknak újévkor kereszteltük meg nyolcadik gyermekét. Szándékosan írtam: keresztel­tűk... Lehetséges, hogy többen keresz­telnek egy gyermeket? Évek óta délelőtt keresztelünk. Is­tentiszteleten, a hívek seregében. Mikor azzal kezdtem a kereszte­lési, hogy Pap Sándorék nyolcadik gyermekét kereszteljük, örömsugár villant és csodálkozás suttogott végig »»gyülekezeten. A szó boldog súlya: »nyolcadik« — rásimult a szívekre; a szívek meg visszasimultak, ráhajol­tak a kis Nyolcadikra. Az egész templom családi Isten-fé­szekbe forrósult, mintha azt éreztük volna, hogy ez a nyolcadik a miénk is, hiszen ennyi gyermekből mind­nyájunknak jut! Az összeölelkezett szeretet úgy pá­rázott ki a szemek parazsából, mint kinyílt templomajtón a tömjénilait. A szeretet illata kitágította a szíve­ket, a szívemet. Magasba szédítő rrié- Ivet lélekzettem ebből a szeretet-il- tatból. Valami különös ünnepmámor ha- i&ngozott végig a szívünkön. Kereszteléskor felcsendült az or­gona, az élet sarjadzó szépségére fé­nyes muzsikát csókolt. Az arcok, a szemek körülcsilagozták a parányit és a végtelent: a gyermeket, hegy be­leszépüljenek az örökkévalóságba. Hogy, — hogy nem, — Isten tudja —, a keresztelés után odasúgtam va­lamit gyülekezetünk felügyelőjének. Szeméből előbb felelt, nem a fel­ügyelő, hanem az egész gyüleke­zet. Boldogan bólintott: »Én is azt akar­tam mondani!« Arra bólintott drága Áment, hogy kihirdette: az újévi offertóriumot ez a szeretetpillanatban született »rend­kívüli közgyűlés« adja ajándékba Pap Sándorék »Nyolcadik« gyermekének. (Kár, hogy kevés ilyen »rendkívüli« közgyűlés van a világon!) így kapta Pap Zoltán: a Nyolcadik a legtöbbet, amit ember a világon kaphat: Istentől kegyelmet, emberek­től szereteted! * Szegény ember sohasem mar ad adós! Papp Sándor fizetett a szegé­nyek gazdagságával. Meghallotta, hogy faházunk tele van patkánnyal... Hat kilométert cammogott. Kopogó hidegben, térdig érő hóban behozta gyermekei szemefényét: a kiskutyáját. Szívén melengette, hogy meg ne fagyjon. Családunk megrémült és megörült. Két pártra szakadt! Feleségem összeráncolt szemöldöke alól kivillantak a fekete gyémántok... Csupaszív Húgom feldohogott, mint a túlterhelt malom. »Minek nekünk kiskutya?« »Hol tartjuk ... mivel etetjük ... ki tiszto­gat kölyökkutya után?« Négy lányommal madarat lehetett volna fogatni! örültek a kis kutyá­nak. Cirógatták, ölelgették, kézről- Kézbe babusgatták. — »Minek temp­lomudvaron kutya?« »Hát a pat­kány?« »Adjuk vissza!« ... — parancsolt az egyik párt. »Neveljük fel!«... — rimánkodott a gyermekhad... hiszen az édes­apa újévi stólája. Sok lúd disznót győz! Az öröm erő­sebb, mint a harag. A gyermek-kaca­gásba beledörik a józan ész számít- gató fullánkja! A jámbor jószág megérezte: jöttem, láttak, győztem! • Csakhogy minden győzelem a fe­jébe száll a győztesnek! A kiskutya bebizonyította, hogy mélyebben érző teremtmény, mint az ember... A győzelem mélyebbre szállt a fe­jénél. Kitört a gyalázat! Szakszerű szimattal kikereste leg­szebb szőnyegünket s annak legszebb virágját szépen megöntözte. Mintha azt mondta volna: »Ide nézzetek, kutyamód itthon érzem ma­gamat. Rendes népek közt az ilyesmi úgyis a »családban marad«. Ez a vizitelés majdnem megpecsé­telte a sorsát. A gyermekekbe visz- szabújt a kacagás-szirom, az asszo­nyokból kihegyesedett a bosszúság tövise ... »Vigyétek azonnal vissza!« »No! Ezt az újévi offertóriumot rakd zsebre!« Négy lányarcon könnybe csordult a megfagyott öröm. Szivük remegett, mint a koldus-tenyér, »Édesapa! Ha van szíved, ne en- gedd! Mi felneveljük!« Belémkapaszkodtak, mint faképnél hagyott menyasszony a keresztfába! Rájuk szóltam. »Ne bőgjetek, mert gombóc nő a torkotokba! A kutyát meg kell tar­tanunk!« »Ugyan miért?« »Mert nem a m á s kutyájáról van szó, hanem amiemberségünk­ről. Ezt a kiskutyát talán megsiratta a hatalmas gyermeksereg. De odaadták nékünk, hogy visszafizessék a gyüle­kezet szeretetét. Az Isten is gyermek- kézzel küldte el közétek a Szeretetet Nem üthetünk a kezükre!« »Úgy van« — harsogott örömmel a ieányhad, mint a rákapcsolt orgona. Tünde, a legkisebb felcsipogott: »Aki nem szereti ezt a kiskutyát, annak úgyis gombóc nő a torjá­ban!« Nevettünk, .. .és a mosoly: Ámen a szeretetre. * így lett a kiskutya neve Goa« b ó c, ... hadd ugassa bele a harang­zúgásba, hogy legnagyobb dolog sze­gény emberben a gazdag Istent sze­retni! Bácsi Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom