Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-08-29 / 35. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET % SZÜLŐK ÉS GYERMEKEK IMTNDNYÁJAN VOLTUNK GYER- MEKEK, de nem bizonyos, hogy mindnyájan szülők is leszünk. Nem minden házasságban lesznek a há- zastársak szülőkké. A gyermek Is­ten külön ajándéka. Amikor Isten teremtő művében, a házasságot sze­rezte, akkor ezzel létrehozta az első emberi közösséget. A férfiú és nő közösségében ketten lesznek egy teljes, Isten képére teremtett em­berré. Ez a házasásg rendeltetése, értelme és célja. így tölthetjük be isteni hivatásunkat s lehetünk igazi emberekké. A gyermek tehát nem a házasság célja és értelme, hanem önmagában van külön célja és értelme a terem­tés rendelése szerint. Ez a gyermek- áldás Istentől adott sajátos értéke. Az már azután Istennek külön, mintegy ráadásként adott rendelése és ajándéka, hogy a házasság közös­ségébe, a családba helyezi bele a gyermeket s megengedi, hogy a há­zastársak szülők is lehessenek s a gyermeknevelés feladatát is vállal­hassák. TVflCSODA ISTENNEK EZ A KÜ- 1TA LÖN AJÁNDÉKA, amit a gyer­mekben ad. azaz abban, hogy szü­lőkiké is lehetünk? Ez az ajándék — akár a házasságé —- ismét az, hogy Isten önmagából, a maga gazdag­ságából valamit nekünk ajándékoz. Isten az egyetlen igazi Atya, örök­től fogva Atyánk, a Jézus Krisztusé s ö általa nekünk is (Ef. 3, 14—15; pontos fordítás szerint: »Akikről ne­veztetik minden atyaság mennyen és földön-«). Ebből az Ö egyedülálló atyai mivoltából részt enged nekünk is, teremtményeinek és gyermeked­nek. Részt enged nekünk abból a munkájából, (állandó teremtésnek is nevezhetjük), amellyel fenntartja, él­teti és szaporítja a v'lágot. Máskép­pen is gondoskodhatnék az emberi nemzetség fennmaradásáról? Neki azonban tetszett, hogy éppen így te­gye, minket is belevonjon teremtő munkájába. Új életet teremt a szü­lőkön keresztül s így biztosítja a nemzedékek megszakítatlan láncola­tát. Ez egyáltalában nem természe­tes, magátólértetődő valami, hanem csoda és különös kegyelmi ajándék. Figyeljük csak meg: milyen ujjongó öröm vonul végig az egész biblián a gyermek felett (127. és 128. zsoltár, Anna hálaéneke I. Sám. 2, 1—10. Márta magasztaló éneke Luk. 1, 46 —55). Ez az örvendezés és hálaadás ebben leli legmélyebb magyarázatát: Isten Atya s ezért lehetünk mi is atyák és anyák, gyermekek szülei. Isten azzal is megtiszteli ezt a csa­ládi köteléket, hogy benne tükröz­ted hozzánk való viszonyát, ö mind­nyájunknak Atya, mi pedig mind­nyájan gyermekei vagyunk a Jézus Krisztus által. Y ONJUNK LE mármost mindezek- ’ bői néhány tanulságot az egész család életére vonatkozólag. Amikor a házastársak szülőkké is lesznek, akkor a házasságból tel­jes család lesz. S ezen a családon belül két kör van: egy szűkebb, ez a két házastárs s egy tágabb: a szü­lők és a gyermekek. A szülők nem szűnnek meg továbbra is egyrpás- naik házastársai lenni. A család kö­rén belül fennmarad kettejük kö­zössége, külön feladatokkal és kö­telességekkel, külön céllal és érte­lemmel. Ez azt jelenti, hogy nem lehet egyik körnek a köte­lességeit a másikkal szemben ki­játszani és viszont. Nem lehet pél­dául — amint ezt sok rosszul si­került házasságban teszik — a há­zasság feladatai elől a családba me­nekülni. Nem lehet ilyen esetben ilyenféle vigasztalással elaltatni egy­más és a sajátmagunk lelkiismere- tét, hogy: «mi már úgyis csak a gyermekeknek élünk!« Ahol a szü­lők, mint házastársak között hiány­zik a szeretet, a hűség, és mindaz, aminek meg kell lennie, ott soha nem lesz jó a családi élet, s a szülők és gyermekek viszonya sem. Mivel minden földi atyaság és anyaság Isten örökkévaló atyai mi­voltából ered, ezért a szülőnek Isten parancsa ad tekintélyt. Mint Isten képének viselői állunk a gyermekek elé. A negyedik parancsolat: Tisz­teld atyádat és anyádat, — össze­függ az elsővel: Istent mindennél ELÉG... jobban féljük és szeressük. Ez a szü­lőt arra kötelezi, hogy adjon példát gyermekének a hitben és istenféle- leroben. A szülői tisztség Isten-adta íelelős- ség és feladat. Isten azért bízta ránk a gyermeket, hogy hozzá ve­zessük és olyan emberekké nevel­jük őket Isten igéjének hirdetésével, akik hitben és szeretetben élnek, be­csületben és hasznosan. Ez a mi fe­lelősségünk. Ezt a nagy feladatot nem lehet másképpen vállalni, csak hitben. Hiszen a bűn megrontott bennün­ket, mint a családot is, a gyerme­ket és szülőket. A gyermek áldás, de gond is és amint növekszik, a gond is nő vele. Bizalmatlanság és keserűség üti fel a fejét, a nemze­dékek harca, apák és fiák meg nem értése szinte közmondásossá lett, (Kol. 3, 20—41.) A család élete is a megváltás után kiált. Nem vélet­len, hogy amikor Malakiás próféta az eljövendő Megváltóról mond próféciát, akikor éppen azt az Ígé­retet hirdeti, hogy -az Atyák szívét a fiaikhoz fordítja, a fiák szívét pe­dig az atyákhoz«. (Mai. 4, 5—6.) G. Gy. A szeretet erősebb a bűnnél Valaki egyszer kifogásolta, hogy többet foglalkozunk Isten szereteté- vel, mint az emberi bűnnel. Furcsál- lottam a kifogást és sokat gondol­koztam rajta. Nem is lehet szó nél­kül hagyni, mert hitünk és szolgá­latunk helyességének kérdését veti fel. Ugyanakkor egy »mántaprédiká- ciót« hallottam a bűnről. Mózes első könyvéből volt az alapige, a 32. fe­jezet 13—30. verse. Feltárta a prédi­kátor Jákób minden bűnét, születésé­től kezdve. Jákóbnak már a neve is csalóként mutatja be őt. Megmutatta a bűne miatt félő, a félelmében me­nekülő Jákobot és feltárta a bűn mélységeit. Valóban mind ez igaz Jákóbról. A prédikáció sok bűnét sorolta fel. Ha Jákob helyett magunkról beszélünk, akkor is sokat beszélhetünk a saját bűneinkről. 2. Kor. 12, 9, TVTőst egy boldog ember áll előt- tünk: Pál, aki azt a hallatlanul vakmerő vallomást mondja nékúnk: néki megvan mindene, mert ő kegye­lemből él. Pálnak látszólag nincs semmije, mégis mindennél nagyobb értéke van, mert övé a Krisztus. Az ö kezén teszi ezt a vallomást, hogy elég néki a kegyelem. Az embernek általában soha semmi sem elég. — Mindenkinek több kell és mindenkinek más. A gyermek fut színes pillangók után virágos réte­ken át', de amikor elérte^már fut is tovább egy másik pillangó után. Az egész élet ilyen örökös rohanás új pillangók, örömök, vágyak és álmok után. — És mindenkinek más a ro­hanása. Nincs olyan öröm a világon, amelyik mindenkinek egyformán mennyországgá varázsolná a szívét. Az arany nagy értéknek látszik, még­sem öröm mindenkinek. Ha egy gyer­meknek adnád, egy színesebb ka­vicsért talán eldobná magától. Az éhes ember arany helyett inkább egy darab kenyeret kéme, a szerelmes kérné helyette a párját, a beteg egészséget, a bűnös bocsánatot, a hal­dokló örök életet kérne. — Ezért van az, hogy az élet sohasem elég az em­bernek. Krisztus az, Aki egyszerre minden­kinek elég. Elég azért, mert minden­ki azt kapja Tőle, ami éppen hiány­zik az életéből. — Testűnk titokzatos ereje a szívünk. A szív ad vért a szemnek, hogy lásson, a lábnak, hogy járjon, az agynak, hogy gon­dolkodjék. Egész életünknek ő adja a lehetőségét és az értelmét, hogy szeressen és éljen. Krisztus ilyen szíve minden emberi életnek. Ö adja a megváltó vért bocsánatnak, erőnek és békességnek, hogy Vele járva nyu­godtan állhassunk oda Isten és az emberek közeledő léptei elé. p ál vallomásának az a második 1 szava, hogy elég a kegyelem. — A kegyelem annyit jelent, mint Isten kezéből élni. Az életet minden nap úgy venni át Isten kezéből, mint meg nem érdemelt ajándékot. A gyermek­nek semmi jogcíme nincs arra, hogy szeressék. Ki volt közöttünk végig az életben olyan jó, hogy megérdemelte, vagy kiérdemelte az anyacsókot, mégis az az altatódal maradt meg legtovább, amit az édesanyánk fölöt­tünk eldalolt. A gyermeknek nincse­nek gondjai, erőfeszítései, nincs pén­ze, csak az a mosolya van, amivel a ezeretetre boldogan visszamosolyog. Az életének az a biztosítéka, hogy ő gyermek, akinek a neve rá van írva könnyel, szeretettel és imádsággal egy szülői szívre. — Elég a kegye­lem mnidenkinek, aki a Krisztusé, mert ő megváltó vérével Isten atyai szívére írta a nevünket. Jézus Krisz­tusban újra Isten gyermeke vagyok, az atyai házban lakom és minden nap betakar egy meg nem érdemelt kegyelem könyörülő keze. p ál harmadik vallomása, hogy elég a kegyelem — neked! — A ke­gyelem nem kiváltság. Nem pusztán néhány kiválasztott emberé, hanem mindenkié. A tiéd is! Nem olyan, mint egy rádióban elkiáltott szó, ami­hez egy- külön készülék kell, hogy meghallj az ember. A kegyelem szívből fakadó szó, amit a bölcsőbe behajolva mond el a szeretet. A ke­gyelem vallomás, amit egymást sze­rető életek csöndben egymásnak mondanak. Krisztus így mondja ne­ked is, hogy szeret az Isten, hogy van Nála számodra is bocsánat. Van hely az otthonában, az asztalánál és a szívében. Krisztus a világot, az em­bereket szerette, váltotta meg. s kö­zöttük téged! A kegyelem így tette boldoggá Pált és így tehet téged is boldoggá. A kegyelem végül — erő! Az erős és hatalmas Istennek erőtlensé­gekben megmutatott ereje.'— A vo­nat futott az éjszakában. A sínek kö­zött egyszerre csak kísértetiesen egy fehér kendő lebegett. A vonatvezető őzt hitte, valaki integet és megállí­totta a vonatot. Amikor leszállt, látta, hogy nincs senki a sínek között. Mindössze azt történt, hogy egy fe- hérszárnyű lepke vergődött a lámpá­ban, az állította meg a vonatot. De amikor jobban körülnézett, akkor látta meg, hogy a megáradt folyóban eltűnt a híd. Igen, Istennek elég egy lepke- szárny, hogy megmentse vele egy csomó ember életét. Bűneink rohan­nak velünk, de Istennek egy szava elég, hogy megmentsen és kegye­lembe fogadjon téged. Vájjon megállít-e ma téged ez a lepkeszárny, ez a csöndesen elmon­dott Ige?! Friedrich Lajos Én azonban úgy látom, hogy ez legalább annyira csak a fele lenne a mondanivalónknak, mintha nem be­szélnénk a bűnről. Ügy érzem, a sze­rétéiért fel kell tárnunk ennek az Igének az alapján, hogy miért van benne a Szentírásban a bűnös Jákób története. Azért, mert Isten kegyel­mes szeretete és ígéretéhez való hű­sége nyilatkozik meg számunkra Já­kobban. Jákób küzdött Isten áldá­sáért. Igaz, sokszor emberi alkudozá­sok formájában. Ennek előképe volt harca bátyjával az elsőszülöttségi apai áldásért. Nem az örökségért, hanem az áldásért küzdött. Ezért történt, hogy atyja: Izsák másodszor is megáldotta őt, most már magától és önként. Küzdött lelkiismeretével is. Felis­merte bűnét, meg is bánta és küzdött azért, hogy lelkiismerete nyugodt lehessen. Istenben bízott és két­ségei, lelki küzdelmei között imád­kozott. Ez volt a legnagyobb küzdel­me, s ebben győzött. Isten is azt mondta: »Nem Jákóbnak mondatík ezután a Te neved, hanem Izráelnek, mert küzdöttél Istennel és emberek­kel és győztél.« (I. Móz. 32, 28.). Jákób története is megmutatja, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. Is­ten szeretete mindig arra törekszik, hogy legyőzze a bűnt értünk és ben­nünk. Ezt tette Jákób életében és ezért adta érettünk Jézus Krisztust. És azóta, ha beszélünk a bűnről, úgy kell beszélnünk róla, mint amelynél erősebb a szeretet, a Krisztus szere­— Vidéki orvosházaspár gyermek­szerető háztartási alkalmazottat ke­res. Cím: Dr. Farkas László, Győr, Szabadhegy, Vak B-u. 3. — Budapesti kertészetem vezeté­sére nyugdíjas nőt felvennék család­tagnak. Egyedülálló jeligére a ki­adóban kérünk levelet. — Idősebb nő dolgozó házaspár­nál, bentlakással állást vállalna. — Kovács Istvánná, Bp., X., Nyitra-u. 7. II. 20. E hét folyamán megjelenik DR. KARNER KÁROLY ÚJ KÖNYVE: BEVEZETÉS A TEOLÓGIÁBA Kiadja az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály 212 oldal, kartonálva 35.— Ft, ’’ félvászon kötésben 43.— Ft. Megrendelhető: Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest, VIII., Puskin-utca 12. Csekkszámla szám: 220—278. ISTEN IGAZSÁGA Dr. LUTHER MÁRTOM Valami egészen különös égő vá­gyakozás fogott el, hogy Pál apostol római levelét megértsem. Ennek azonban akadálya volt. A világért sem szívem vérének a hidegsége, ha­nem egy Igehely, mégpedig a római levél I. részének 17. verse: »Isten igazsága jelentetik ki abban«, mivel — az összes egyházi tudósok szokása és szóhasználata szerint — azt ta­nultam, hogy ezt bölcseletileg kell értelmezni, mint úgynevezett alaki, vagy tevőleges (aktív) igazságot, mely szerint Isten igaz és meg­bünteti a bűnösöket s igazság nélkül szukölködőket. Én pedig az' igaz és bűnösöket büntető Istent nem szerettem, sőt ellensége voltam neki. Ugyanis bár­mennyire kifogástalan volt is min­denkor szerzetesi életem. Isten előtt bűnösnek éreztem magam, lelkiisme- '•etem állandóan háborgott és sem­miképpen sem tudtam abban biza­kodni, hogy őt az én elégtételeim kiengesztelik. így én haragudtam Istenre s ha nem is volt bennem hallgatag káromlás, nagyon erősen zúgolódtam Isten ellen. Ezt mond­tam: Hát nem elég, hogy nyomorult és örökre elkárhozott bűnösöket az eredeti bűn következtében minden­féle baj terheli a tízparancsolatbeli törvény által — nem, ez az Isten az evangéliummal a régi szenvedésre még új szenvedést halmoz és az evangéliumban is az ő félelmetes igazságát és haragját tárja fel! így toporzékoltam, dühös, felzaJdatott lélekkel és az idézett íráshelynél kí­méletlenül viaskodtam Pállal. Ez mindaddig tartott, mig végül hosszú napokon és éjszakákon át té- pelódvén, Isten kegyelméből az igék jei'ő összefüggésére fordítottam fi­gyelmemet. Éspedig: -Istennek igaz­sága jelentetik ki abban... mikép­pen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él.« Ekkor Isten igaz­ságát úgy kezdtem értelmezni, mint azt az igazságot, melyben az igaz ember Isten ajándékozása folytán él, mégpedig hitből. Most kezdem megérteni, hogy ennek az igének: az evangéliumban Isten igazsága jelentetik ki, az az értelme, hogy t. i. ez az igazság elfogadott (passzív) igazság, mellyel minket a kegyel­mes Isten igazzá tesz hit által, amint megíratott: »Az igaz hitből él.« Ekkor úgy éreztem, mintha telje­sen újjászü'ettem volna s mintha tárt kapukon át magába az Éden- kertbe léptem volna be. Erre előt­tem az egész Szentírás más értel­met nyert. Ezután emlékezetből át­futottam az egész Szentírást és egyéb ' felezésekből is összegyűjtöttem az idevágó igéket. Amennyire előzőleg az »Isten igaz­sága« kifejezést gyűlölteim, annyira nagy lett most az a szeretet* mellyel est az én legkedvesebb igémet ma­gasztaltam. így Pál apostolnak ez a mondása számomra valóban az Edénkért kapujává lett. Engedelmeskedjetek egymásnak. — I. Pét. 5, 5. AZ EMBEREKHEZ való viszonyunknak egyik legnagyobb megrontója a gőg. Természetünk szerint nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkat a másik embernél különbnek tartsuk és ezt valamilyen for­mában éreztessük is vele. Szinte önkéntelenül összehasonlítgatjuk ma­gunkat másokkal és az összevetésből természetesen mindig mi kerülünk ki »győztesként«. Amit a farizeus a templomban mondott: »Isten, hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek« — mi is mondogatjuk és egész életstílusunkkal kifejezésre juttatjuk. Ez a gőg zár el bennünket az emberektől, ez gátolja meg, hogy komolyan tanul­junk egymástól és végső sorban ez visz bele bennünket az önimádásba. Az önimádás pedig Isten trónfosztását jelenti. A legvisszataszítóbb gőg »a hívő gőg«, amely azokban a »hívő« emberekben munkálkodik, akik magukat emeleten képzelik a »földszinten« élő keresztyénekkel szemben. Igénk szerint a gőgös és kevély embernek az Isten ellene áll. Vagyis meg­ítéli és az ítéletben el is veszti. 11E KEGYELMET AD az Isten, azoknak, akik magukat előtte igen kicsiknek tudják és embertársaikra is úgy néznek, mint akik külön­bek náluknál. Persze a legtöbb ember Istennel szemben még csak meg tud alázkodm, de az emberek •álőtt nem hajlandó a magas lóról leszállni. Pedig Isten azt kívánja és azt munkálja, hogy mi tudjunk alázatosak lenni emberek között is. Ahol nincs emberekkel szemben való alázatos­ság, ott nincs Isten előtt való megalázkodás sem. Egyházunkban is azok élnek helyesen, akik tudnak mindig nyitottan és tanulásra készen vissza­nyúlni a másik emberhez, még akkor is, ha annak álláspontját nem_ is tudják egészen magukévá tenni. VALLJUK MEG, hogy igen gyakran önigazságunkban tetszel- günk és azt akarjuk ráerőszakolni a másik emberre. Ha valaki, nem a mi álláspontunkat vallja, készek vagyunk azonnal kiátkozni az Any aszentegy házból. ADJUNK HALÁT, hogy Isten kevélységünk ellenére még mindig lehetőséget nyit előtte való megalázkodásra és embertársainkhoz való jó viszonyulásra. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Isten az ő igéjével alázzon meg ben­nünket és adja új életet adó kegyelmét nekünk. A most készülő gyü­lekezeti munkatervezéseket Isten színe előtt végezhessük el egyhá­zunk és népünk előrehaladása érdekében. K. Z. ©IBII A OLVASÓ HETI IGE: Mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatoságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád. (1. Pét. 5, 5.) Augusztus 29. Vasárnap. — I. Kor. 15, 1—10. Krisztus halála és feltámadása által van orvosság a bűnre. Krisztus él és Vele együtt mi is élünk. Ez az örömhír minden emberé, mégis életté és valósággá akkor lesz bennünk, ha szívünkkel valljuk, hogy éppen mi kaptuk ezt Tőle — méltatlanul. Augusztus 30. Hétfő. — Mk. 9, 33—37. A tanítványok nagyravágyása abból következik, amit az igeszakasz előtt olvasunk: a tanítványok »nem értik e mondást: Az embernek Fia az emberek kezébe adatik és megölik őt, de harmadnapon feltámad.« Ő mindnyájunk szolgája lett, mert szeretett bennünket. Ezért szolgáljunk mi is mindenkinek szeretetből. Augusztus 31. Kedd. — I. Sámuel. 17, 40—51. Isten azért választja ki Góliáth elleni harcra a kis Dávidot, hogy mindenki lássa: Isten az, aki cselekszik. A mi szolgálatra való alkalmas­ságunk Istentől van. Az ilyen szolgálat tanúskodás minden ember előtt arról, hogy van Istenünk. Szeptember 1. Szerda. — Lk. 7, 1—10. A százados ebben a történetben elénk éli: mit jelent felelni azokért, akikkel együtt élünk. Nem felülről és ellene beszélünk, hanem mellette, érte. Tanuljuk meg: az igazi hit szerint nincs olyan ember, akin Isten ne akarna segíteni. Szeptember 2. Csütörtök. — Csel. 12. 18—25. Hetródes példáján tanuljuk meg: Istené a dicsőség. Isten nem hagyja büntetés nélkül, ha mi »imádtatjuk« magunkat. Szeptember 3. Péntek. — II. Sámuel 16, 5—14. Dávid király alázatosan elszenvedte Isten ítéletét. Meg kell tanul­nunk tőle meghajolni Isten előtt és gyakran az emberek előtt: hiszen Dávid felé is emberek közvetítették az Isten ítéletét. Szeptember 4. Szombat. — És. 57. 15—21. Elképzelhetetlen horderejű dolog: a szent Isten a megtörtszívűekkel közösséget vállal. Ez az Isten evangéliuma. Elég erő ahhoz, hogy ben­nünket keménynyakúságunkban megalázzon, hitre indítson és igazi békességgel megajándékozzon. Bolla Árpád

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom