Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-07-25 / 30. szám
4 EVANGÉLIKUS ÉLET AZ ELSŐ STÓLA Út az üdvösséghez Kenyérpu&ztító, mesefaló kölyök- kórom-ban kaptam az első stólát. Cseléd-szomszédunk hetedik gyermeke halt meg aratáskor. Künn a mező a kenyérharc döntő csatájában hullt egész családunk verítéke. Engem hagytak otthon, hogy őrizzem a házat és menjek el a temetésre. Szomszédok vagyunk: Illik! Tüskés Sanyival felmásztunk a szederfára és hyakaltuk a fekete szedret. Lilára festettük egymást a levével és üvöltöttünk. Vademberek vagyunk! A kapubálvány felett egyszerre felbukkant a katolikus kántor hófehér feje. »Gyerekek, le a fáról, ti lesztek a ministránsok!« Lehuppantunk és dadogtam: Kérem, ... mi ... mi evangélikusok vagyunk és nem tudunk ministrálni. »Ismerlek fiam, de nincs semmi baj, nem kell ehhez érteni.« Tüskés Sanyi karjára máris ráakasztotta a füstölőt s nékem kezembe nyomta a buzogányforma .szenteltvíztartót. »De ... tanító úr, mi szedresek vagyunk és ebben a kék gatyában,...« Nem látszik az, Sanyikám, a lila meg egyházi szín,... és máris nyakunkba borította a csipkés ministráns-inget. »Azt se tudjuk, mit kell csinálni,... !« »Semmit fiam... a plébános úr háta mögött tartjátok és mikor hátranyúl, odaadjátok, mikor visszaadja, megint megfogjátok.« Megkeseredett a szeder a számban, :. .»Ne ijedj meg, temetés után kaptok stólát. Már itt is plébános úr.« Összenéztünk: lesz, ami lesz, — de pénzt keresünk. Szedres képpel, lábbal, kék gatyában, csipkés, fehér ingben, de megszédült méltósággal támolyogtunk a szomszédba. A kapuban a halott apja rimánkodott: Plébános úr, nem kell nékünk ilyen ceremónia, nem tudjuk mi ezt megfizetni. A plébános bánatos szelídséggel szólt: Nem tartozik, édes barátom semmivel, nem szoktam én a szegényt megnyúzmi! Tüskés Sanvival összenéztünk, ;.. no a mi stólánkat is elhegedölte szent Dávid! A kántor leszúrta kampósbotját a fö'dbe s a kétkézre fogott könyvből felcsendült a gyönyörű ének: Jól jártál, te, szép virágszál, Mert nagy örömre jutottal,... Olyan révült boldogságba repített az énekcsoda, hogy magam is szívesen meghaltam volna, csak ily nagy örömre juthassak. De hamar elsötétült előttem a világ a világ. Mikor a plébános hátranyújtotta kezét, mindketten belenyomtuk a remegve tartott szent »kellékeket«... a füstölő leesett, a szenteltvíztartó meg hegyibe és a szénparázsra ömlött víz gőzölgő füstjében olyan két pofont kaptunk, hogy úgy szikrázott tőle két szemünk, mint karácsonyfán a csillagszóró. Valahogy összeszedtük magunkat, de olyan feldagadt, lila-szeres kéo- pel vánszorogtunk a temetőbe, mintha minket temetnének. A temetőben megint felrepült az angyalszavú dallam: Jézusomnak kegyelméből, Már elértem végemet,... ... de mi már csak reszkettünk, mint a nyárfalevél: éreztük, hogy mi is elérjük nemsokára végünket. Jött is a circumdederunt, .. .de ránk! Amint a plébános hátranyújtotta kezét, megint ugrottunk: mindketten. Tüskés Sanyi kapta az első pofbnt, de én nem vártam az én »stólámra«, hanem: usgye, nekivágtam az erdőnek. Agyászoló sereg temetői csendben meredt, __ aztán sírt, csak annyit hallottam: Fogjták meg azt a betyárt, mert nem tudom beszentelni a sírt, viszi a szenteltvíztartót! »Engem megfogni???« Mint vihar robogtam az erdő sűrűjébe.:.. köd előttem, köd utánam, eltűntem. Fenyegettek: lapultam ... ijesztgettek: hallgattam... Végre az ezüstfejű kántor könyörgésre fogta a szót: Sanyikám! Tedd ki szépen az útszélre a szenteltvíztartót, nem árullak el apádnak! Szép szó és ... édesapám: együtt a világ legnagyobb hatalma. Ez észretérí- tett. A szenteltvíztartót tisztelettel lettem az útszélre, kibújtam a mi- nistráns ingből és be a zizarba, az erdő sűrűjébe. Otthon úgy látszik nem tudtak meg semmit. Másnap boltba küldtek. — »Kérek két krajcárért ecetet!« Erre nyakon kap valaki hátulról. A plébános volt. Megrémültem: »No, te betyár, most megkapod a temetési stólát.« Megmozdult a keze,... belenyúlt a zsebébe, azután gondosan a zsebembe tett valami fényes aranykoronát, amilyet még sohasem láttam. Rámnézett és érthetetlen, meleg szigorúsággal rámparancsolt, hogy ezt a pénzt adjam át édesapámnak, de előbb ne, mint vasárnap, mert akkor kutya világ lesz! Egész nap Izgalomban voltam: felbújtam a padlásra és ott gyönyörködtem a fényes koronában. Este hánykolódva aludtam el. Hajnalban halk beszédre ocsúdtam: ... Édesanya, .. .ühm ... mit zavarsz... hallottad feleségem, hogy ezt a szegény plébánost kidobták .... miért? Gazdaasszonya miatt, ... hat szép gyermeke van, ... a gróf a kegyúr, ... az ispán beárulta, ... az a pimasz haragszik rá, mert nem engedi, hogy a cselédek kezet csókoljanak néki, ... azt fogta rá, hogy: cocilista, ... felhergelték ellene az egész eklézsiát, ... nem engedik, hogy a gyermekek minisztrál- janak ilyen néplázítónak, ... Pedig áldott jó ember, ... nem engedi az asszonyt és a gyermekeket, ... elmennek a faluból ,pár hold földből élnek majd szegények, ... Gyalázat, amit cselekszenek, .,.. A hívei is mind siratlak, csak nem mernek szólni, ... Én már öszedtem a mi embereinket, elvisszük szegényt ingyen ... Mikor megtudta ... húszkoronás aranyat adott, de én visszaadtam.., kell az annak a hat szép gyermeknek ... Hogy szereti ez a gyermekeket, elmondta a mi Sanyink rni- nistráiását is, döcögött és könnyezett neveítében, ... de meghagyta, hogy a világért ne szóljunk és meg ne verjük, ... Ilyen embert kidobni,. . mert becsülettel felneveli őket,;;: bezzeg, ... akik lehazudják, azok..: még ajándékot is kapnak... Mi lesz azokkal az ártatlan gyermekekkel? ... Édesanyám elkezdett sírni... Hiába bújtam a dunvha alá, kihallatszott alóla, hogy én is elkezdtem a sírást. Édesanyám ágyamhoz repül... és én alig tudtam kihüppögni..; az Vkze'i egy keresztyén Az Apostoli Hitvallásnak ez a mondata bizonyára már sok fejtörést, sőt vívódást is okozott némelyikünknek. Hogyan lehet az, hogy a Hitvallásban egy keresztyén egyházról teszünk bizonyságot, aminthogy Krisztusnak bizonyára csak egy gyülekezete van, s mégis ha szertenézünk a világban, annyi keresztyén fe!e- kezeten akad meg a tekintetünk? Valamennyi Jézusról nevezi magát s mind azt tartja, hogy ő az igazi keresztyén egyház. Ez a kérdés nem csekély nehézséget okozott már a misszióban, ahol a pogány szíveket botránkoztatta meg az egymással versengő, sőt ellenkező keresztyén missziók sokasága. És bizonnyal sok keserűséget okozott ez a kérdés itthon is, amikor — például a vegyes házasságok esetében — néha olyan súlyos teherként nehezedett az egyház egységének hiánya az egységet kereső szívekre. Ebben a kérdésben szeretnénk néhány gondolattal eligazítást adni — persze csak egészen vázlatosan — azoknak, akik szeretnének tisztábban látni. Az egyház egysége, vagyis az, hogy Krisztusnak csakugyan egy gyülekezete van s nem több — a hitünk tárgya. »Hiszek egy keresztyén egyházat...«, valljuk a Hitvallásban. Márpedig a hitről úgy tudjuk, hogy az »A reménylett dolgok valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés« (Zsid. 11, 1). Hisszük tehát azt, hogy egy az egyház, egy minden szakadáson, emberi egyenetlenségen túl. Hisszük, — bár nem láthatjuk. Hisz- szük, — jóllehet a tapasztalat szöges ellenmondásban van ezzel. Amit látunk az a felekezetek sokfélesége, gyakran civódása. S mi mégis hisszük, bogy a sok részegyházban benne van, mégpedig csodálatos egységben van benne, Jézus Krisztus Urunk egy teste, egy gyülekezete. Meg kell elégednünk ezzel a hittel és nem szabad azon erőlködnünk, hogy kezeinkkel is megragadhassuk azt, amit csak hitünkben nyerhetünk el, ajándékképpen. De hát akor végleg lemondjunk arról, hogy egy az egyház? Távol legyen! Hiszen Urunk főpapi imádságában (Ján. 17.) maga könyörgött azért, hogy tanítványai mindenkor egyek legyenek; egyek vele és az Atyával s egyek egymással is! S Jézus imádsága nem hiúsulhat meg. Sőt ez az imádság máris meghallgatásra talált: az egyház egysége már meg is van. Megvan Őbenne, aki a fő s mindnyájan az ö testének tagjai vagyunk. Ám, mint mondottuk, ezt csak hinnünk lehet, látnunk még nem adaaranypénz nálam van, és kivallottam mindent. Másnap ünneplősen beállítottam a plébániára. »Plébános úr, tisztel te ti édesapám, fogadja vissza az aranykoronát és azt üzeni, hogy nemsokára itt lesznek a szekerek.« Hallgatott, valamit lenyelt, amitől kifényesedett a szeme. A kántor szólt helyette: Jól van, kis ministráns-pap, majd ha megnősz, luteránus papnak ád édesapád. »Igen — szólalt meg a plébános — akkor én mindjárt fel is avatlak.« Felkapott az ölébe, átszorított, háromszor megcsókolt: Atya, Fiú, Szentlélek ... áldjon meg. (Merje nékem valaki azt mondani, hogy nincs apostoli szukcesszióm!) Elment, ;.. mindenki megsiratta, akiben emberi szív dobogott! Utána való vasárnap édesapám mellett ültem a templomban. Főének közben elénk tartják a csengetyűs, bársony perselyt. Belenyúlok a zsebembe, ahová édesanyám szokta tenni a rézkrajcárost. Mikor bele akarom dobni, édesapám rám szólt: Te gyerek, ez a húszkoronás arany, hát nem adtad vissza a plébános urnák? Visszaadtam: sírtam bele önérzetesen édesapám szemébe, de úgy látszik, hogy visszalopta a zsebembe, ... A kezem megremegett, az apám simogatott... és a fényes aranykorona belehullt a kopott rézkrajcárok közé, mintha király térdelne le a koldusok mellé! Minél öregebb leszek, annál fiatalabb az első stólának emléke. Pofon ... atyai csók ... fényes korona... Oh, örök irgalom! Ha én azt a fényes koronát még egyszer visszakaphatnám, ... egyszer,... ott fent. Bácsi Sándor ^nysizeütegyházat... tott meg. Ennek ideje majd csak akkor következik el, ha az Ür visszajő és maga elé állítja egyházát, megtisztítva azt az emberi bűn szeplőitől (Ef. 5, 26—28). Ez azonban nem jelenti azt, hogy Urunk imádságába mi is bele ne kapcsolódhatnánk. Könyörögnünk kell az egyház egységének megvalósulásáért, nyilvánvalóvá tételéért, mint ahogyan naponta kérjük: »Jöjjön el a te országod«! Sőt Urunk azt is megengedi, hogy már most magunk is fáradozzunk — nem emberi módon, hanem az ő akarata szerint — ezért az egységért. Hiszen mondottuk: hisszük az egyház egységét. Urunk imádsága egyúttal parancs is és elkötelezés: mindnyájan egyek legyenek! Feladat is az egység keresése Krisztus gyülekezete számára. Ez a feladat először is abban áll, hogy le kell szállanunk felekezeti önhittségünk magas lováról és teljes alázatossággal kell az önvizsgálat útját járnunk. Meg kell vizsgálnunk az ige fényében: csakugyan Jézus Krisztus egyháza vagyunx-e? Soha sem terpeszkedhetünk el az »egyedül üdvözítő egyház« önelégültségében s nem tekinthetünk a farizeus gőgös tekintetével a többiekre: hála Istennek, hogy én különb vagyok mint amazok. Nem lehetünk elég alázatosaik a magunk egy háziasságában! Mindjárt hozzá kell ehhez azonban tenni: és nem lehetünk elég hűségesek a magunk javaival való sáfárkodásban! Mert — akármily különösnek hangozzék is ez — akkor munkálkodunk Urunk akarata szerint és megengedett módon az egyház egységén, ha hisszük azt, hogy ebben a mi egyházunkban van jelen valamiképpen a Krisztus egy egyháza. S nekem az a feladatom, hogy a magam gyülekezetében hallgassak egyre hűségesebben Krisztus igéjére, igyekezzem a Mesternek minél engedelmesebb tanítványa lenni. Régi igazság, talán elcsépelt is, mégis nagy igazság, hogy amilyen mértékben közeledünk Urunkhoz, abban a mértékben közeledünk egymáshoz is. Mindezt azért is mondottuk éppen most el, mert e hetekben készül nagy találkozójára a világ keresztyénsége Evanston- ban. Imádkozzunk azért, hogy ez a találkozás is jel lehessen az egyház egysége felől, fénysugár abból a teljességből, amit Urunk elkészített már a számunkra. G, Gy. A keresztség szentségéről szól a prédikáció vasárnap szerte az országban minden evangélikus templomban, Kolossá 2, 12—15. alapján. Végre a keresztségről szóló ige és az a cselekmény, ami a keresztségben történik, nemcsak az istentiszteletekhez ragasztott, üres templomokban, egy-két hívőnek elmondott papi beszéd, hanem magának az istentiszteletnek a tárgya. Végre a főistentisztelet keretében egy egész templomi gyülekezet előtt hangzik az ige arról, mi történt velünk akkor, amikor keresztszü- leink a keresztvíz alá tartottak bennünket és mi történik mindig. valahányszor egy újszülöttet megkeresztelünk. Ez az ige először is félreérthetetlenül megmondja, hogy ki a cselekvője a keresztség aktusának. Nem a pap, aki végzi az egyház szertartását Krisztus rendelése szerint. Nem a keresztszülő, alti elhozza a kisgyermeket a templomba. És nem a kisgyermek, aki sírásával vagy hallgatásával, de mindenesetre jelenlétével — számunkra legalább is így látszik — szintén tevőleges részvevője a keresztség aktusának. Ez az ige világosan megmondja: Isten az, aki cselekszik a keresztségben. Eltemettetvén, feltámasztott, megelevenített, megbocsátván minden bűnötöket, eltörölte a törvény kárhoztató erejét, lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat, diadalt vé- vén rajtuk... — mindezek a szavak mutatják, hogy mennyire egyedül csak az Atyaisten cselekszik a keresztségben, az az Atya aki feltámasztotta a Fiút is a halálból. (12. vers.) 1. A keresztségben meghalunk a bűn számára, de ugyanakkor feltámasztatunk az új, a -bűn nélküli életre. HÁLA Szántóvető ember Szent hittel arasson! Haljon meg az »élet«, Hogy életet adjon! Dűljenek a rendék A búzaföldelken! Ledőlt kalászokból Sokasok kereszt legyen! Minden egyes kereszt Urunkat példázza, Aki miérettünk Ment kínos halálra. Hisz a szent kereszttel, Melyen értünk vérzett, Azzal szerzett nékünlk A halálból — éltet. Dűljenek a rendefk A búzaföldeken! Szent zsolozsma zengjen Dombokon, völgyeken! E keresztekből is Támadjon új élet S adjunk buzgó hálát Menny s föld Istenének! Murányi Árpád A FAKERESZT Ketten egy nyári délelőtt Állunk egy fa-Krisztus előtt, öcsém szeme elrévedez S halkan megszólal: mondd! Ki ez? Megmondom: Ö a Megváltó, Kegyelmet és üdvöt adó. Ilyen kereszten onta vért A sok-sok ember bűnéért. S beszélek, szavam megered, A gyermek szeme rámmered Elmondom Jézus tetteit, Keserű szenvedéseit. öcsém megriad s felzokog: Oh, én is gyilkosa vagyok! Azért szögezték át kezét, Mert ma megvertem Pistikét! S látja Jézus a mennyben fönn Mint hullik az őszinte könny, S szelíden felém mosolyog: Ilyen legyen bűnbánatod! Baranyi Ferenc POSTALÁDA »A fóti leánykonferencián általános csodálkozással fogadtuk a bibliafordításról szóló előadást. Miért tartozik a csendes hétre a bibliafordítás? Miért kell hitünk erősítésére ilyen külső dologgal foglalkoznunk? Ezek a gondolatok voltak bennünk. Megkezdődött az előadás. Szavai mögöt szinte magunk előtt láttuk Isten szolgáit, akik az ő színe előtt felelősségtudattal végzik a bibliafordítás nehéz, de áldott szolgálatát. Rádöbbentem, hogy Isten akarja ezt a munkát hitünk erősítésére. Ezentúl gyakran fogok imádkozni az új bibliafordításért,« T. E. 2. Éppen ezért bűnbocsánatot ad. A keresztségben a kegyelmes Isten cselekszik az ő bűnbocsátó szereteté- vel. Hogy miért van erre szükség már annál az »ártatlan« kis csecsemőnél is? Gondolj csak Zolt. 51, 7-re: »Imé én vétekben fogantattam és bűnben melengetett engem az anyám.« 3. A bűnös ember a törvény ereje alatt élő ember. A bűnös embert éppen azért, mivel szüntelenül vétkezik a törvény ellen, az Isten törvénye állandóan elítéli, kárhoztatja, büntetésre méltónak ítéli. Isten a keresztségben eltörli a törvénynek ezt a vádoló, kárhoztató ítéletét. Eltette az útból, a mi életünk útjából azáltal, hogy odaszegezte azt a keresztfára. (14. vers.) Itt látszik meg világosan, hogy.mennyire összetartozik a Krisztus által re-ndelt keresztség és az ő kereszthalála, mely által megváltott bennünket. 4. Legyőzte a Sátán hatalmát. Megint csak a kereszten. És ezt a keresztségben közli velünk. A keresztségben mutatkozik, a diadalmas, győzelmes Isten és a legyőzött, csúfos vereséget szenvedett Sátán. De hiszen ez nagyszerű! így minden készen van. AnélKül, hogy valamit is tennénk, szinte ölünkbe poty- tyan az üdvösség. Isten mindent elvégez a keresztségben, ami az üdvösséghez szükséges. Így minden megkeresztelt embernek sima útja van az üdvösséghez! Valóban, Isten nem végez félmunkát! Mindent megkaptam a keresztségben. Enyém az üdvösség ingyen, aj ánd ékképpen. De... (és ez a »de« itt nem ellentétes kötőszó, amellyel -mégis csak kisebbíteni akarnánk Isten munkáját és amellyel mi magunk is -hozzá akarnánk tenni valamit a magunkéból ahhoz, amit a keresztségben kaptunk, hanem továbbfejlesztés, erősítés. fokozás) — de nem szabad elfelejtenünk: a kísértő Gonosz nem veszi lemondóan tudomásul azt, hogy mi meg vagyunk keresztelve. Sőt éppen a megkeresztelt, az üdvösség ajándékában részesült embert támadja, kísérti még erősebben. Hiszen az ő számára az a legnagyobb diadal, hogyha éppen a megkeresztelt embert — aki már az Istené, mert Isten a magáévá tette a keresztségben, — tudja szembeállítani az Istennel. A Gonosz napról napra, óráról órára -kísérti, támadja a megkeresztelt embert. És nekünk napról napra, óráról órára meg kell kiizdenünk a Sátánnal, győzedelmet kell vennünk a kísértésen. Meg kell térnünk, vissza kell térnünk az ajándékozó, kegyelmes Istenhez, újjá kell születnünk — mint ahogy Jézus olyan sokszor hangoztatja és mint ahogyan a mai vasárnap ol- tári igéjében. Ján. 3, 5—8-ban is halljuk. Luther is — éppen a Szentírás alapján — nem hiábavalóan és nem feleslegesen hangoztatta a naponkénti megtérést. Persze ne azt mondjuk most, hogy mégis csalc kell nekem is valamit tennem üdvösségem céljából, mert úgy látszik: a keresztség mégsem elég erős a Sátánnal szemben. Egyrészt a hit, a megtérés, visszatérés, újjászületés nem az ember erőkifejtése, munkája, hozzátoldása a ke- resztséghez, hanem ez is Isten kegyelme és cselekedete. Gondolj csak az oltári ige 8. versére, vagy Ján. 6. 29-re, ahol voltaképpen Jézus ezt mondja: ...»az az Isten munkája, hogy higyjetek abban, akit ő elküldött.« Másrészt nem a keresztség erőtlen, hanem mi, akik nem tudjuk megőrizni azt az ajándékot az üdvösséget, amit Isten kegyelméből kapunk a keresztségben. Keresztség és megtérés, újjászületés. Nem lehet elválasztani egyiket a másiktól, vagy kijátszani egyiket a másikkal szemben. Ű-gy összetartozik, egybéka-pcsolódik, egymással a kettő, mint két láncszem. Sima út az üdvösséghez! Ha Isten cselekvő kegyelmét nézem, akkor az, de ha a magam botladozó, fogyatkozó hitét, keresz- tyenséget nézem, akkor látom, hogy nem könnyű a keskeny úton való járás. Szüntelen harc, melyet csak Isten kegyelméből harcolhatok meg győztesen. Ma is azért hirdeti Isten a keresz- ségről szóló igét, hogy meghalljuk az ő szavát és el ne kárhozzunk. Juhász Géza EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII., Puskin-u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: Dezséry László' szerkesztő. Budapest, III.. Dévai Biró Mátyás-tér 1. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft, negyedévre 15.— Ft, félévre 30.— Ft, egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VIII. ______10.000 példányban nyomatott_______ 2543167. Athenaeum (F. v. Soproni Béla)
