Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-07-11 / 28. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET Espereseink két fontos Országos Értekezlete „A lelkészek nem kínai mandarinok“ Gyors egymásutánban két rend­kívül fontos Országos Esperesi Ér­tekezletet hívtak össze püspökeink. Az előbbi június 11-én volt az Egyetemes Székház Podmaniczky- könyvtár termében. Ezen a napon folytak le az egyházkerületi köz­gyűlések. A Déli Egyházikerület és az Északi Egyházkerület esperesei külön-lkülön is gyűlést tartottak, hogy egyházkerületeik helyzetéről, az egyházmegyék életéről beszá­molókat hallgassanak meg s meg­vitassák a gyülekezeti élet és a lel­kész! munka nyári feladatait. Az Országos Esperesi Értekezlet az egyházkerületi közgyűlések után a délutáni órákban ülése­zett s egyetlen témája a nemzeti egység építésének új, nagy or­szágos programmja volt, melyben az esperesek együtt keres­ték annak módját, hogyan illeszked­jenek be lelkészeink és gyülekeze­teink a nemzeti egység szolgálatába. D. dr. Vető Lajos püspök nyitotta meg az ülést s üdvözölte az Állami Egyházügyi Hivatal jelenlévő kép­viselőjét, Varga József elnökhelyet­test. Ezután Vető Lajos püspök tar­tott előadást az espereseknek. . Az egyházmegyei közgyűléseken elhang­zott esperesi jelentéseket elemezte és azt vizsgálta, hogyan illeszkedett be az egyházmegyék élete egyhá­zunknak abba a szolgálatába, me­lyet magyar népünk körében végez. A hazafiasság kérdéseit vizsgálta s megállapította, hogy egyházunk újabb jó szolgálatokat tehet né­pünknek és hazánknak azzal a nem­zeti egységet építő programmal kap­csolatban, melyet a Magyar Dolgo­zók Pártja III. kongresszusa hirde­tett ki. A püspök hálásan emlékezett meg arról, hogy a miniszter- tanács elnöke a nemzeti egysé­get és népünk jólétét, felemelke­dését előmozdító haladó erők közé számlálta az egyházak ki­váló képviselőit. Bizonyságot tett a püspök afelől, hogy egy­házunk minden erejével azon lesz, hogy támogassa azt az új népfrontpolitikát, mely népünk jóléte és hazánk felvirágozása érdekében a nemzeti egység soha nem látott méretekben való ki­építését tűzte céljául. Az értekezlet másik vitabevezető előadását D. Dezséry László püspök tartotta. Előadásában azokat a teo­lógiai és egyházi alapokat kereste, melyeken egyházunk jószoigálata felépül népünk életében. 'A^'töváb- biakban ismertette azokat a politi­kai tényeket, melyekkel kapcsolat­ban egyházunknak szolgálatot lehet vállalnia, majd feltárta a gyakorlati teendőket egyházi szolgálatunk ezen újabb szakaszán. Többek között a következőket mondotta: “Az egyházkerületi közgyűlések meggyőztek minket afelől, hogy az egyházi tevékenység egész területére kiterjedő életet éltünk a Magyarországi Evangélikus Egyházban. Jó Ielkiismerettel tudtunk odaállni népünk és Is­ten mellé azzal a munkával, amit elvégeztünk. Azelőtt nemzedékek alatt nem történt annyi az egy­házban, mint most két esztendő Istentiszteleti rend A PESTI OLDALON: Deák-tér d. e. 9. Madocsai Miklós, i: e. 11 Hafenscher Károly, d. u, 7. Madocsai Miklós. — Fasor d. e. fél 10 Juhász Géza. d. e. H. Gyöngyösi Vilmos, d. u. 6. Gyön­gyösi Vilmos. — Dózsa Gy.-u. 7. d. e: fél 10. — Üllöi-út 24. d. e. 11. — Rákóczi-«. 57/1). d. e. 10. Szilády Jenő dr. d. e. három­negyed 12. — Karácsony' S.-u. 31. d. e. !0. — Thaly K.-u. 28. d. e. 11. Bonnyai Sándor, d. u. 6. Bonny ai Sándor. — Kőbánya d. e. fél 10, Sárkány Tibor. — Vajda P.-u. d. e. ne­gyed 12. Sárkány Tibor. — Ltász-u. 7. d. e. negved 12. — Zugló d. e. 11. — Gj'armat-u. 14. d. e. fél 10. — Rikosfalva d. u. 3. — Fóti-u. 22. d. e. 11 (úrv.l Gádor. András, d. u. 7. Rimár Jenő, — Váci-u. 129. d. e. 8. Gádor András. — Újpest d. e. 10. Matuz László, d. u. 7. Blázy Lajos. — Dunakeszi d. e. .9. Blázy Lajos. — Vas-u. 2/c. d. e. 11. Szimonidesz Lajos. — Pesterzsébet d. e. 10. — Soroksár-üjtelep: d. e. fél 9. — Rákospalota MÁV-telep d. e. fél 9. — Rá­kospalota Nagytemplom d. e. 10. — Rákos­palota Kistemplom d. u. 3. — Pestújhely d. e. IÓ. — Rákoskeresztúr d. e. fél 11. — Rákoshegy d. e. 9. — Rákosliget d. e. 10. — Rákoscsaba d. e. 9, d. u. fél 7. — Cin- kota d. e. 9, (gyerm.l d. e. 10. d. u. fél 3. — Mátyásföld d. e fél 12. — Kerepes-Kls­tarcsa d. e. negyed 10. — Pestszentlőrinc d. e. 11. d. u. 5. — Pestlőrinc-Szemere­teiep d. e. háromnegyed 8. — Kispest d. e. 9. d. e. 10, d. u. fi. — Vekerle-telep d. e. 8. — Rákosszentmihály d. e. II, d. u. 5. A BUDAI OLDALON: Bécsikapu tér d e. 9, Dóka Zoltán, d. e. 11. Váradv Lajos, d. u. 7. Pethő István. — Toroczkő-tér d. e. 8. Várady Lajos. — Óbuda d. e. 9. Komjáthy Lajos. d. e. 10, Komjáthy Lajos. d. u. 5. Komjáthy La­jos. — XII.. Tarcsny V.-u. 11. d. e. 9. Dan­hauser László. d. e. 11. Zulauf Henrik, d. u. 7. Danhauser László. — Hűvösvölgy Lel- Fésznevelő Intézet d. e. 10. Ferenczi Zol­tán. — Szabadsághegy-Dlana-u. 17. d. e. fél 9. — Kelenföld d. e. 8. Bottá István, d. e. 11 Bottá István, d. u. 5. Rezessv Zoltán dr. — Németvölgyl-u. 138. d. e. 9. Rezessy Zoltán dr. — X!.. Bartók B.-u. 158. d. e. 12. (úrv.) Rezessy Zoltán dr. — Csepel d. e. 11, d. u. 7. — Budafok d. e. 10. Bodrog Miklós. — Nagytétény d. e.. 8. Bodrog Miklós. — Kelenvölgy d. e. 9. Visontal Róbert. — Albertfalva d. e. fél 11. Visontal Róbert. alatt. Az egyházi események so­rozatát fel sem tudnánk sorolni, amelyekkel meg kellett küzde- nünk. Mindez csak úgy volt le­hetséges, hogy nagy gondot for­dítottunk arra, hogy az állam­mal kötött egyezményünk be­tűje és szelleme az egyház ré­széről is betartassék. Szent meggyőződésem az, hogy ami eredmény itt van, az azért van, mert egyházi szolgálatunk bele­ülő volt abba a világba, amely­ben éltünk, amelyet megismer­tünk, elfogadtunk és szolgáltunk. Egyházunk a maga egészében igen sokat erősödött s a lelkészek és a hívek revelációszerűen kapják azt, hogy immár mennyire otthon vannak ebben a hazában. Kormányunk el­nökének felhívása, mellyel az egy­háza élet vezető egyéniségeit is hívja a nemzeti egység építéséhez, növeli biztonságunkat a feladat elvállalásá­ban. Ott lehetünk az országépítés tanácskozásaiban. Ez a hívás nem véletlenül érkezett hozzánk, hanem azért, mert egyházunk meg tudta mutatni, hogy szeretjük a magyar hazát és együtt vagyunk dolgozó népünkkel. Egyházunk eddig is he­lyeselte államunk átfogó nagy ter­veit. Helyeseltük ezeket, mert nem találtunk bennük semmi olyant, amely hitünkkel ellenkeznék, vagy hitvallásunkkal ellenkeznék. A meggyőződés békességével vál­laltuk, hogy népünket a munkás- osztály vezesse. Dolgozó népünkkel együvétartozónak tekintettük ma­gunkat. Vállaltuk és vállaljuk, hogy a magyar parasztság és az egész nép jóléte emeltessék és a magyar haza felvirágozzók. A nemzeti egység kialakításának munkájához negatív és pozitív mó­don járultunk hozzá. Eltávolítottuk magunk közül azokat az irányzato­kat, melyek akadályozták egyházi egységünk kialakulását abban a hit­beli döntésben, melyet zsinatunk tett hazánk szolgálatára. Egyházi egységünket pedig most a nemzeti egység kialakításával állítjuk szol­gálatba. Meggyőződésem, hogy a nemzeti fejlődés e legújabb szakaszán Isten Igéje és Hitvallásaink alapján a magyar protestantiz­mus legjobb nemzeti hagyomá­nyai alapián tudunk dönteni, hogy népünket a földi boldogu­lás útján vezessük. Egyházi éle­tünk legközelebbi idején át kell hassa lelkészeinket a nemzeti A budapest—angyalföldi egyház- községet wnunkásgyülekezetnek« szokták nevezni. Alig több, mint egy esztendeje lett önálló egyházköz­séggé, — addig a Pesti egyházköz­ség egyik lelkészköre volt — s máris másodszor telt meg a templom lel­késziktató istentisztelet alkalmából. Megkondul a harang, s harangzú­gás közben megindul a templomba a lelkész és a felügyelő kíséretében a Pesti Egyházmegye esperese, majd két presbiter között a beiktatandó másodlelkész, végül a presbiterek hosszú sora. Zsúfolásig megtelt templom oltá­ránál végzi Gyöngyösi Vilmos es­peres az iktatás szolgálatát. 2. Kor. 2. 17. alapján hirdeti az igét az új másodlelkésznek, Rimár Jenőnek és a gyülekezetnek. Erőteljesen szólal meg ebben az igehirdetésben egyhá­zunknak az az evangéliumi és re­formátort újraeszmélése, hogy az az Isten akarata és az minden evangé­likus keresztyén gyülekezet várako­zása, hogy a magyar evangélikus lel­kész tisztán, »sőt szinte Istenből szólva« hirdesse az igét. Igehirdető és gyülekezet engedelmeskedjék, szolgáljon az Isten élő beszédének, és rendelje alá magát a megítélő és kegyelmező igének. Rimár Jenő beiktatott másodlel­kész is arról tett bizonyságot ige­hirdetésében, hogy elhívását Isten el­hívásának ismeri fel. Szolgálata pro- grammját Isten igéjének tisztán és igazán való megszólaltatásában és a szentségek Krisztus parancsa szerinti kiszolgálásában látja. Rendkívüli közgyűlésen történt a beiktatott másodlelkész üdvözlése. Az egyházi felső hatóságok, gyülekeze­tek és lelkészek írásos köszöntésé­nek ismertetése után elsőnek Gyön­gyösi Vilmos esperes tolmácsolta az egyházmegye köszöntését. Kara Pál, a pozsonyi-úti református egyház- község lelkésze rámutatott arra, hogy egyházaink állandó közös mun­kálkodásban, vannak együtt egyhá­zaink, népünk, hazánk és a béke szol­gálatában. Gádor András, angyalföldi gyüle­kezeti lelkész a másodlelkész beik­tatásának jelentőségére mutatott rá. Az egyház kincse ma is, és különös­képpen ma az Ige. Egyházunk az igehirdetést tartja központi feladatá­nak és ez a másodlelkészi beiktatás ország-világ előtt bizonysága annak, hogy az ige tiszta hirdetésére szé­egységért való harc és ennek úgy kell történnie, hogy ez egy­házunk minden tevékenységében észrevehető legyen.-“ A következő Országos Esperesi Konferenciát június 30-án tartották az Egyetemes Székház imatermében. A «gyűlésen D. Dezséry László püspök elnökölt, Bácsi Sándor és Mekis Adám püspökheilyettesekkel, vala­mint Grünvalszky Károly egyetemes főtitkárral és dr. Pálfy Miklós teo­lógiai dékánnal együtt. Az Országos Esperesi Értekezlet szélesen kibő­vített ülést tartott, melyen a nyári lelkészkonferenciák előadói is részt vettek. A népes gyűlésnek csaknem 70 tagja volt. D. Dezséry László püspök beve­zető előadásában előterjesztette a nyári gyenesdiási lelkészkonferen­ciák tervét. Nyáron július 5-től kezdve 9 egymás után következő hé­ten egyházunk valamennyi lelkésze csoportonkint vesz részt ötnapos konferenciákon Gyenesdiáson. A konferenciákat az előkészítő bizott­ság tagjai és az esperesek vezetik. A püspök vázolta a konferenciáik munkatervét, majd a kibővített or­szágos esperesi gyűlés elhatározta, hogy a nyári lelkészkonferenciák a következő programmal folynak le: naponta kétszer lesz 2 órás írás­magyarázati munkaközösség. Eze­ken a jövő évben használatos ótes- támentumi perikópáikat fogják végig­magyarázni s így együtt készülnek fel a jövő évi igehirdetésre, illetve csoportonként 6—8 perilkópát dol­goznak fel s ezeket a lelkészek szá­mára kiadják. A lelkésákonferen- ciáik ezenkívül két előadássorozatot fognak meghallgatni egyházi éle­tünk és nemzeti életünk időszerű kérdéseiről. Valamennyi lelkészíkon- ferencián ugyanez a Programm lesz, de az előadók mindig változnak. A gyűlésen egyébként dr. Pálfy Miklós dékán. Aranyi József espe­res, Mekis Adám püspökhelyettes, dr. Ottlyk Ernő teológiai intézeti ta­nár. Gyöngyösi Vilmos esperes, Grünvalszky Károly egyetemes fő­titkár és D. Dezséry László püspök tartottak előadást. Az előadásokat a részvevők igen élénk vitája követte. Ez a rendkívül jelentős Orszá­gos Esperesi Konferencia tehát a nyári lelkészkonferenciák elő­készítését végezte el. Legyen Is­ten áldása a nyári lelkészkonfe- renciákon, hogy ebből az áldás­ból gazdagon részesülhessenek majd gyülekezeteink is! lesre lehet tárni hazánkban a temp­lomok kapuit. A gyülekezet munkaágarnak és testületéinek képviselői köszöntötték ezután az új másodlelkészt. Sokan kérték ezen a napon Isten áldását az angyalföldi egyházközségre és lel­kipásztoraira, és sok angyalföldi gyü­lekezeti tag imádsága kérte Istent, adjon tiszta igét az igehirdetők szá­jába Angyalföldön és mindenütt az ő egyházában. Felvétel a Teológiai Akadémiára Akik a Teológiai Akadémiára való felvéte­lüket óhajtják, ezirányú kérvényüket legké­sőbb július 31-ijy nyújtsák be a dékáni hivatalba (Bpest. VI., Lendvay-utca 28.). A felvételi kérvényhez a kővetkező okmányo­kat kell mellékelni: a) születési bizonyít­vány. b) a legmagasabb iskolai végzettség bizonyítványa, c) helyhatósági vagy más olyan bizonyítvány, amely a kérvényező la­kását. szociális helyzetét, szüleinek foglal­kozását a kereseti, illetve szociális viszo­nyait feltünteti, d) orvosi bizonyítvány (részletes) e) keresztelési bizonvítvánv, f) konfirmálási bizonyítvány, g> az illetékes lelkész és esetlesr vallástanftó lelkész bi­zonyítványa, mindenesetre annak a lelkész­nek a bizonyítványa, aki a folyamodónak a legutóbbi években lelkipásztora volt. h) esetleges egyházi működéséről szóló bizo­nyítvány. Mellékelni kell továbbá olvan részletes önéletrajzot, amely feltárja a kér­vényező családi és társadalmi körülményeit, valamint a lelkész} szolgálatra indulás OKait is. Az okmányokat eredetiben kell be­küldeni, de indokolt esetben hiteles máso­latokat is lehet mellékelni. A másolatokat »egyházi használatra« megjelöléssel egy­házközösség? lelkész is hitelesítheti. A tanul­mányi idő öt év. A fenti kérvénnyel egyidőben a jelentke­zők kérjék felvételüket az Evangélikus Lel­késznevelő intézetbe. Ez a kérvény is a dé­kánhoz küldendő részletes önéletrajzzal. Ugyanebben a kérvényben lehet folyamodni tartásdíikedvezményért. A férfihallgatók bentlakás! kötelezettségéről, a nőhallgatók elhelyezéséről, a tartásdíjról (stb.) az inté­zet igazgatója ad felvilágosítást levélbeli megkeresésre. EVANGÉLIKUS ÉLET A Macyarorszáci Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Puskin-u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: Dezséry László szerkesztő. Budapest, III.. Dévai Bíró Mátyás-tér 1. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft. negyedévre IS.— Ft. félévre 30.— Ft, egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VIII. 10.000 példányban nyomatott 2-542752. Athenaeum (F. v. Soproni Béla) Mandarinoknak nevezték Kíná­ban a feudális világ idején a hatal­maskodó földbirtokosokat, ezeket a különös, érthetetlen, a néptől és a valóságos élettől elzárkózó embere­ket. A maga hozzáférhetetlen, külön világában élő furcsa embert szokták a kínai mandarinokhoz hasonlítani. »A lelkészek nem kínai mandari­nok« — ezt a kitételt Barth Károly a híres svájci, baseli teológiai pro­fesszor használta. Az egyetemes papság elve ugyan nem azt jelenti az evangélikus egyházban, hogy mindenki a maga nótáját fújhatja, vagy bárki tetszése szerint taníthat nyilvánosan mégpedig teljesen saját ízlése szerint való dolgokat. De éppen az egyetemes papság miatt nem lehet beszélni az evangélikus egyházban külön papi rendről, klérusról. Az egye­temes papság elvének a felszá­molását jelentené, ha azt mon­danék, hogy az egyházban a pa­poknak a feladata a beszéd, a hívek feladata pedig a hallgatás. Az igére való hallgatás és a róla való bizonyságtétel valamilyen formában az egész gyülekezet feladata. Ahoi ez nem így van, ott a papok valóban kínai mandarinokká válnak. A teológia, vagyis az egyházi életet irányító és Isten igéjének mértéke alá helyező tudomány sem valami titokzatos, csak a beavatottak szá­mára érthető és hozzáférhető tudo­mány, hanem az egyház tudománya, valamilyen mértékben és formában minden egyháztagnak kell értenie hozzá. Mégis, újra ás újra felvetődik a kérdés, hogy -szabad-e laikusok­nak is teológiai kérdésekkel foglal- kozniok«. Az egyik német egyházi lap (Pots­damer Kirche) májusi száma ad be­számolót arról, hogy a fent említett Barth professzort Stuttgartból' egy ilyen »laikus« kereste fel, hivatása szerint irodai felszereléseket árusító ügynök, és egy hosszú listát adott át néki. A csupa teológiai kérdést felvető listát az egyik stuttgarti gyü­lekezet bibliakörének 200 nem teo­lógus részvevő állította össze, fe­leletet kérve rájuk a baseli profesz- szortól. Barth Károly a kérdéseket olyan érdekeseknek találta, hogy a következő vasárnap autóba ült és személyesen adta meg a választ. »Szabad-e egyáltalán laikusoknak teológiai kérdésekkel foglalkozniuk? — ez volt a kiinduló kérdés. Erre felelte Barth Károly: Természete­sen! ne hagyjátok, hogy lelkészei­tek. mint valami kínai mandarinok elefántcsont toronyban üljenek. A a szentségek kiszolgáltatására. A felszentelési istentisztelet min­den mozzanatát drága érték boldog tulajdonosaként őrzöm ma is. Jól emlékszem a kápolnává alakított püspöki nagy tanácsterem különösen ünnepi áhítatára, az ősz püspök mindén szavára, az ige súlyos, de bíztató üzenetére: »Ügy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szol­gáit és Isten titkainak sáfárait. Ami pedig a sáfároktól megkívántatik az, hogy mindenik hívnek találtassák.« (I. Kor. 4:1—2.). A közben elhúnyt öreg püspök áldó keze és atyai csók­ja sokszor éreztette meg velem az­óta is egyházi felsőbbségem szere­tettel felém hajló és támogató ere­jét. Mondanom sem kell, hogy mi­lyen feszengő kíváncsisággal vártam szolgálatom első helyének kijelölé­sét és milyen boldog örömmel száll­tam vonatra néhány héttel később, hogy »Isten titkát« egy hatalmas al­földi gyülekezetben hirdessem. Azóta tíz esztendő telt el. Az első tíz esztendő, amely mindig a legmoz­galmasabb, a legesemén yteljesebb. Ebbe az évtizedbe sűrűsödik bele a kápláni voltunkkal együtt járó — egyik gyülekezetből a másikba — vándorlás változatossága, a lelkészi oklevél elnyeréséhez szükséges »káp­lánvizsga« évei; az első önálló mun­kakör, a saját gyülekezet, a házas­ságkötés, első gyermekeink születése. Első igazi örömeink a szolgálatban, gyülekezetben, családban. De nem mentes ez az évtized a sok kudarc­tól, keserűségtől s csalódástól sem, Június 10-ére találkozót beszéltünk meg. A Lelkésznevelő Intézet ár­nyas parkja várt bennünket, össze is jöttünk. Azonban mindössze né­gyen. Pedig mégegyszer ennyien is lehettünk volna! De egyik lekéste a vonatot, a másik kimentette magát, kettő nem adott életjelt magáról. Hárman nem jöttek el, mert Szlová­kiában lelkészkednek. A tizenkette­dik azért nem jött el, mert közben más pályára lépett, Jézus Krisztusról való bizonyságté­tel az egész gyülekezet feladata. A lelkészekre miiyen üdvös ha­tással lenne az, ha a gyülekeze­tük fáradhatatlanul vizsgálná, hogy amit prédikálnak, vájjon helytálló-e? Az a helyes, ha a lelkészt, mint valami méhraj, úgy veszik körül kérdésekkel. Ezért jó, ha mindenki magával viszi kis bibliáját a templomba és az alapigét kikeresve hall­gatja a prédikációt, ellenőrzi, hogy a lelkész vájjon helyesen fejti-e ki az ige mondanivalóját. A beszélgetés során egyesek azt mondották, hogy sok lelkész aggo­dalmaskodni kezdene, ha a laiku­sok így kérdezgetnék őket. — Ebből nem kell olyan nagy kérdést csi-i nálni — felelte a professzor. Az egy-’ ház olyan testület, ahol könnyen kerül sor aggodalrhaskodásra. Való­ban előfordulhat az, hogy a laikusok közül egyesek állandóan a maguk bogarával jönnek elő. Az lenne csak hiba, ha ezek körül pártok alakulná­nak ki, hiszen mi teológusok éppen eleget vitatkozunk egymás között. Mikor a katolicizmus felőli véle­ménye után érdeklődtek, akkor el­beszélte egy vezető katolikus teoló­gussal való barátságát, hogy milyen hasznos volt olykor-olykor teljes jó­zansággal és világossággal kölcsönö­sen kifejteni egyiknek is, másiknak is a maga nézetét. Ilyenkor mindig lehetett azért egy-egy pontot találni, amelyben minden dogmatikán túl egyet tudtak érteni. Ilyenkor veszi észre az ember, hogy Krisztus több mint evangélikus, vagy a katolikus voltunk. Azt a kérdést természetesen állandóan szem előtt kell tartani, hogy vájjon a katolicizmusban Krisz­tus helyett végül is nem az emberi rendszeren, van-e a döntő hangsúly, Természetesen ezt a kérdést mindig a saját egyházunk felé is fel kell tenni, és akkor sokkal szerényebben fogunk kérdezni. Nem tudtak Barth professzorral a stuttgarti laikusak mindig egyetér­teni. Különösen mikor politikai kér“ déseket vettek elő, úgy találták, hogy túl egyszerűnek látja a dolgo­kat Barth professzor. Erre nevetve csak azt válaszolta: örüljetek an­nak, hogy végre egyszerűen fejezem ki magam. A beszélgetés végén arra jöttek rá a »laikusak«, hogy nemcsak az szükséges, hogy a gyü­lekezet «-laikus« tagjai is foglalkoz­zanak teológiai kérdésekkel, hanem arra is szükség van, hogy a hétköz­napok dolgaiban részvevő keresz­tyének mellett legyenek az egyház­nak teológusai is. akik alaposan járatosak a világ kérdéseiben, mit minden, ami azóta történt ve­lünk, hogy becsukódtak mögöttünk a teológia kapui és szétváltak útáink. Célunk közös volt: Krisztus szolgáinak, Isten titkainak sáfárai lenni városban, falun, szórványban egyaránt. Isten kegyelméből ez sike­rült is az akkor nemcsak előttünk, de körülöttünk is megnyíló új vüá- gunkban. Az estét egyik professzorunk meg­hívására otthonában, népes családi körben töltöttük. Az együtt töltött néhány óra teológus éveink emlékeit ébresztette fel bennünk. Akkor na­gyon nélkülöztük elhagyott ottho­naink melegét és meghittségét. Kü­lönösen a vasárnap délutánok csend­je kiáltott szülők, testvérek, otthon után! Jó volt, hogy egy-egy profesz- szorunk bennünket is odaszámlált később családja népe közé. S most tíz év után, mint családos, »otthont alapított« emberek, újólag érezhet­tük, hogy »otthon« vagyunk megint. Az akkor még nagyon kicsi gyerme­kek azóta nagyot nőttek, változta!», a professzorok közben pestiesekké lettek, szeretetük mégis a régi ma­radt! Újból elmondtuk töviről-hegyi- re azt, amit egymásnak már úgyis elmondottunk: jó és rossz tapasztala­tainkat, az elmúlt tíz esztendő har­cát és küzdelmét. Éjfélre járt az idő, mikor elhallgattunk. Nem azért, mintha nem lett volna mit monda­nunk, hanem azért, hogy megszólal­hasson Isten jól ismert igéje egy má­sik, kedves professzorunk ajkán s abból erősítést nyerjünk az elkövet­kező újabb évtizedek sáfárságához. »Ügy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten tit­kainak sáfárait. Ami pedig a sáfá­roktól megkívántatik az, hogy mind­egyik hívnek találtassák!« Hogy hű­ségesek maradhassunk az evangé­liumhoz, amely ránk bízatott s dol­gozó magyar népünkhöz, mely közé Isten rendelt minket. Zoltán László Egyházunk az igehirdetést tartja központi feladatának TALÁLKOZTUNK Mint az apostolok, md is tizenkét-1 Ha csak négyen voltunk is a ta­ten voltunk, akik felhatalmazást I lálkozón a tizenkettőből; beszélgeté- kaptunk akkor püspökeink által az I sünk meghitt és vidám volt. Előke- egyház Urától az ige hirdetésére és

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom