Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-07-11 / 28. szám
XIX. ÉVFOLYAM, 28. SZÄM Ára 1.40 forint 1954. JULIUS 11. V I S S Z H A N G „Lelkesedjetek azért, hogy jót mondhattok az embereknek“ tanítójává kell lennünk, ahogyan JéJJA VALAKI TIHANYBAN JÁR, bizonyára újra meg újra végig fogja próbálni a visszhangot, a természetnek ezt a furcsa játékát. Ilyenkor az ember kedves szavakat, kívánságokat kiált el s örül, amikor a szavak visszaérkeznek hozzá. Amikor visszaszállnak hozzá a saját hangjai. A természetnek ebben a furcsa játékában tulajdonképpen a teremtés gyönyörű tanítását találjuk. Isten azért teremtette ezt a világot, azért mutatta meg benne, a munka, ritmusában, vidám fecskeszóban és emberi szívdobogásban legszebb titkait, hogy az örökkévalóság mennyországi szépségétől visszhangozzék a világ. Isten azt akarta, hogy az emberi élet örök és vidám aratódal legyen: boldog emberek égbe visszaszálló dicsőítő éneke — s csak az emberi gonoszság tette, hogy e vidám dalból az emberi sírás földre hulló felhője lett. Egyszer majd rájövünk arra, hogy addig van boldogság a világon, amíg benne visszhangja van Istennek. COKAN AZT HISZIK, hogy Isten egyetlen »legyen« szavával intézte el a világot. Mintha úgy történt volna, hogy Isten a teremtés kapujában áUt volna meg utoljára ezen a világon. Ott elmondta a teremtés igéit, életre parancsolta a földet és az embereket, a tengereket és a csillagokat s azután eltávozott volna pihenni, valami ismeretlen világba. Nem. Jézus megmondta, hogy Isten örökké dolgozik. Teremi és kormányoz ma is. Isten nem szeszélyből, vagy üres kedvtelésből teremtette ezt a világot, hanem szerétéiből. Isten értem dolgozik, mert szeret! Szeretett már akkor, amikor én még. nem is álmodtam, hogy milyen szép is a szeretet, ez a boldog mennyországi nyár. Amikor Isten a saját képére és hasonlatosságára megteremtette az első embert, amikor az első búzamagot cdaejtette a barázdába, amikor szétszórta a napsugarat és az akácfa- illatot, amikor az első vidám dalt elrejtette a pacsirta szívébe, már reám gondolt, hogy nekem egyszer otthonom, kenyerem és örömem legyen. ISTEN AZONBAN NEMCSAK -* DOLGOZOTT értem szakadatlanul, de áldozott is értem. Nemcsak születésem órája óta hangzik felém Legutóbbi számunkban teljes terjedelmében közöltük azt a felhívást, amit a június 19—23-ig a nemzetközi feszültség enyhítése ügyében Stockholmban tartott konferencia intézett a világ vallásos embereihez. Nyiko- láj metropolita a konferenciáról hazaérkezve Moszkvában nyilatkozatban közölte benyomásait az értekezlet munkájáról. »Mi, akik a békemozgalomban annak keletkezése óta részt veszünk, nagy reményeket fűztünk ehhez az értekezlethez — mondotta Nyikolaj metropolita. — Tudva, hogy az értekezlet munkájában sok olyan személy vesz részt, aki először lépett a békeharcosok sorába, meg voltunk győződve arról, hogy az a nemes eszme, amely az emberiséget meg akarta védeni a háború veszélyétől, minden tisztességes ember szívében visszhangra talál. Reményeink valóra váltak. Mélységesen meg vagyunk elégedve az értekezlet részvevőinek egységes véleményéveL A stockholmi értekezlet munkájában a társadalmi, politikai és kulturális élet különböző területeinek képviselőivel együtt sok ország valmillió ajándékon át ez a drága szó: szeretlek — ö tudta, hogy tékozló és hálátlan életem majd messze kanyarodik Tőle. Tudta, hogy nem lehet segíteni rajtam máskép, csak olyan áldozattal, amire még az angyalok is sírva fakadnak az égben. Tudta, hogy elrontott életem és bús arcom belevágódik egyszer kegyetlenül a bűn és a hálál kemény keresztjébe . és fogcsikorgatva állok majd meg a kárhozat küszöbén. Ezért adta oda és áldozta fel értem a Fiát. \fINDEZT AZÉRT TETTE, mert 1TJ- várja a visszhangot. A feleletet jés vallomást. Óh, nem üres szavakban, hanem egy hűséges, akarata szerint való életben. Angyalai sokszor kirakják rohanó életünk elé a Tízparancsolatot és a Szeretet parancsolatának széttörhetetlen kőtábláit, hogy lemérje velük az életünket. Isten azonban nemcsak azt várja, hogy az életünk gazdag tennésében visszapirosodjék arcunkra szereteté- nek visszhangja, de várja azt a visszhangot is, amelyik közvetett úton, a mások életén át érkezik meg Hozzája. Nagy tévedése volt az embernek az, amikor ez a visszhang csak kolostorokból, kicsi bezárt kamrákból és a világtól visszahúzódó közösségekből érkezett meg Hozzá. Isten előtt az az igazán kedves visszhang, amit az irgalom és a jóság kinyújtott kezével a mások szívén és a mások hálaimádságán keresztül küldünk vissza az Égbe. Így lesz az életünk és a keresztyénségünk világszépítő visszhang, Istenhez érkezik vissza, de közben megszépíti az életét azoknak, akiken átvonul. Érről a világszépítő visszhangról mondja a költő, hogy így kell »szétosztani magunkat izzva, égve, — kenyérbe, szóba, vágyba, csókba, kézbe, — s úgy tű'nni el majd,' hogyha nem is élünk — ezer szívben ragyogjon még a fényünk«, JSTEN SZERETETÉRE és sza- vára felelni kell. Mégis sohasem elég az, amit Isten kegyelmére válaszolunk. Nem elég visszhang a vasárnap, az imádság, a könyörülő jóság. Többet kell mondanunk. Nekünk még van időnk erre a visszhangra: szeretni Istent és a világot. Szeretni az embereket. FRIEDRICH LAJOS lási szervezeteinek megbízottai — pravoszlávok, katolikusok, .protestánsok, baptisták, kvékerek, buddhisták — is részt vettek. Az értekezleten külön vallási szekciót hoztak létre, amelyben a vallásos lelki- ismeret követelményeivel összhangban tárgyalták meg a békemozgalomban való részvétel kérdését. A felszólalók támogatták az atom- és hidrogénfegyver betiltásáról szóló javaslatokat, beszéltek a fegyverkezési hajsza megszüntetésének szükség- szerűségéről, arról, hogy a jelenkor valamennyi vitás nemzetközi kérdését csupán egy úton, tárgyalások útján kell megoldani. A szekció munkájának eredményeként egyhangúlag elfogadtak egy minden hívőhöz szóló felhívást, amelyet az értekezlet befejező-ülésén olvastak fel. Meg vagyunk győződve arról, hogy valamennyi valláshoz tartozó hívők — akikhez szól a felhívás — lelkesen reagáltak arra, megértve, hogy minden vallásos embernek kötellessége segíteni a béke ügyét — mondotta befejezésül Nyikoláj metropolita. Igehirdetési rendünk mintha csak egyenesein lelkészszentelési vasárnappá rendelte volna a mai napot — ezekkel a szavakkal kezdte igehirdetését július 4-én, a délelőtt 11 órai istentiszteleten D. Dezséry László püspök, a Deák-téni templomban. Valóban a legtermészetesebb volt az. ahogyan ezen a vasárnapon a gyülekezet színe előtt oda- állt az oltár elé két fiatal ember, hogy az egyház kirendelő szavával meginduljon a lelkészt szolgálatra. Bolla Árpád és Pátkai János végzett teológusokat szentelte fel ezen a gyülekezett istentiszteleten a püspök. Az igehirdetés a vasárnap rendelt alapigéjéről szólt: 1. Tim. 1, 12—17. alapján. »Mindenütt új életet kell kezdeni, olyat, ami méltó az emberhez és tetszik Istennek. Kegyetlen háborúban vergődött az emberiség szerte a világon. Az egyház most arra van rendelve, hogy a békességszerzésnek, a hosszútű- résnek, az irgalmasságnak, a szeretetnek, az emberekhez lehajló isteni kegy elemnek a prédikátora és megvalósítója legyen. Hadd lássák az emberek, hogy lehet másként és hogy Isten másként akarja. Isten azt akarja, hogy az egyház az emberek között a szeretet hírnöke és megvalósítója legyen. El ne fáradjatok a testvériség, az irgalmasság, a szeretet hirdetésében! Ez az egész világ vár azokra a csendesszavú emberekre, akik bizonyságot tesznek arról, akit Isten elküldött, hogy rpeghaljon a világért és megváltsa a bűnből, szenesedésből, halálból és kárhozatból, hogy átélje a világ Isten szeretedét, irgalmasságát, amelyet az egész emberiségre ki akar terjeszteni.« A továbbiakban az egyház rendeltetéséről szólott a püspök: »Az egyház arra van rendelve, hogy lelki tanítóvá legyen. Az emberek igazi pedagógusává, aki mélyről veszi a tanítás igazságait, a tanítás lelkét, s aki éppen ezért az emberek életébe mélyen belevágó módon tud tanítani. Isten arra rendelt bennünket, hogy most különösen is felfogjuk és megérezzük, hogy a világ Dicsérjük, ó keresztyénség, A jó Isten kegyességét; Az idén is tőle nyertünk Mindent, amit termelhettünk. Zengjetek az Urnák hálát, Dicsérjétek nagy jóságát; Ö a világ teremtője, Mindnyájunk gondviselője. Előbb, mint az embert hozta, Egünk, földünk elhalmozta Nappal, holddal, csillagokkal, Terményekkel, állatokkal. Mérhetetlen nagy kegyelme így tette őt az Édenbe, Mint egy tele kamarába, A hatalom birtokába. S mikor a bűnt elkövetve örök halál fenyegette: Krisztus közbenjárására Visszavette irgalmába. így minket, megváltottait S Leikétől megáldottait Mindig szeret s bőven juttat, Etelt, italt mindnyájunknak. Szárnyast, halat s más húsétket Nem úgy, mint a cselédségnek, De mint édes gyermekinek, Eleget ód mindenkinek. Földünk is megkoronázta: Bőségesen felruházta, Hasznos érccel, terményekkel, Gyümölcsfákkal, fűszerekkel. zus Krisztus a világ tanítója volt. Különösen arra kell figyelnünk, hogyan és mit tanított az Ür Jézus Krisztus. Tegyünk bizonyságot a szerető Istenről szeretettel és békességgel. A lélek erejével, bölcseség- nek, állhatatosságnak, a lélek meggyőződésének egészével kell hitben és szeretetben tanítanunk az embereket, az engesztelés, a békesség, az irgalmasság életére.« »Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy a lelkészek bizonyságtétele és cselekedete által, az egész egyház szava, cselekedete és bizonyságtétele által valami jónak, szentnek, igaznak, örvendeztetőnek kell történnie a világban, ami megmelegíti az emberek szívét és felfigyelteti »a boldog Isten« szeretetére. Annak kell történnie, hogy öröm hirdetettessék az egyházból mindenkinek, aki él a földön.« Az igehirdetés befejező részében a felszentelendőkhöz fordult a püsoök: »Drága', fiatal Testvérek! Most, amikor kibocsátunk titeket a szolgálatba. szeretnék úgy szólni hozzátok, hogy lelkesedjetek azért, hogy valami jót mondhattok az embereknek. A mi népünk új országot épít. A mi bizonyságtételünk ebben az országban is a Jézus Krisztus. Ebben az új országban hirdetni akarjak az örömhírt, a Krisztus evangéliumát, hogy megérződjék a keresztyének által Isten igazsága, szeretete és békéje a földön« — fejezte be igehirdetését D. Dezséry László püspök. A prédikáció után a. gyónó imádságban a gyülekezet és lelkészek együttesen álltak, az Isten elé. Dr. Pálfy Miklós, teológiai akadémiai dékán és Benczúr László püspöki titkár segédletével a püspök először a két felszentelendőnek, majd a gyülekezetbe;; nagy számmal az oltár elé járuló hívőknek osztotta ki a szent vacsorát. Megáldotta vetésinket, Szőlőnk s gyümölcskertjeinket; S ha mindezért hálát adunk, Tőle még több jót várhatunk. De legyen bár szavunk bőver Mint a kikelt mag a földben: Mégse lehet elmondhatnunk A jót, amit tőle kaptunk. Szívünk igaz hálát zengjen! Jó Istenünk fent a mennyben. Dicsőség ott szent nevednek, Béke itt az embereknek. Most, hogy vígan arathatunk, Szálljon minden gondolatunk Örök éltünk szép nyarára: A jó Isten ezt kívánja. Ha itt mindent bőven adhat Jóknak úgy, mint gonoszaknak: Szinte elképzelhetetlen, Mit fog adni az egekben. Se szem olyat nem láthatott, - Se fül olyat nem hallhatott, Se szív azt meg nem érthette: Ami ott vár a hívekre. Szent, szent a te istenséged Atya, Fiú és Szentlélek; Mitőlünk is tiszteltessél S mindörökké dicsértessél! A magyar nyelvű Tranoscius 831, éneke. Ezután gyorsan pergett a lelkészszentelés szertartása. A szolgálatra való elhatározásra iráftyuló kérdéseik, bizonyságtevő felelet után a gyülekezet felállva hallgatta meg a lelkészi esküt. A püspök felszentelő és a lelkészi szolgálatra felhatalmazó áldása után a dékán és a püspöki titkár egy-egy igével áldotta meg az új lelkészeket, majd a »Confirma Deus« ősi dallama és a szolgatárssá fogadó szent csók zárta be a lelkésszé szentelés ünnepét. Az istentiszteleten részt vett a református egyház vendégeként hazánkban tartózkodó C. F. Harman anglikán kanonok, az Angol-Magyar Társaság elnöke. Az istentisztelet befejező részében Harman kanonok a szószékről köszöntötte a gyülekezetei és az új lelkészeket. Beszéde a következőképpen hangzott: »Ügy érzem, nagy megtiszteltetés és nagy öröm számomra, hogy ezen a szent szertartáson megjelenhettem. Még nagyobb kiváltság és öröm számomra, hogy néhány szót szólhatok hozzátok. A szertartás, amelynek tanúi voltatok, visszavezet engem saját pappá szentelésemhez, éppen negyven esztendővel ezelőtt a londoni Szent Pál székes- egyházban. így meg fogjátok érteni, hogy papi pályafutásom során két hatalmas tragédiának voltam tanúja, a két világháborúnak. Ez az oka annak, hogy eljöttem a ti országotokba, hogy hidat építsek a ti országotok és az én országom között, mert Keletnek és Nyugatnak meg kell tanulnia, hogy együtt kell dolgoznunk, és nem egymás ellen harcolnunk. Isten igéje teljesen hisz abban, hogy a világban nincsenek faji előítéletek és nemzetiségi határok. Mindnyájan egyek vagyunk az Űr Jézus Krisztusban. Továbbá Krisztusban nincsenek osztálykülönbségek sem. A megkülönböztetés amelyet Krisztus tenne, egyedül ez volna: különbség azok között, akik szolgálnak, és akik nem szolgáinak, azok közt, akik gyűlölnek, és akik szeretnek; azok közt, akik kegyesek, és akik kegyetlenek. Ha egy tanácsot adhatnék azoknak a lelkipásztoroknak, akiket ma felszenteltek, azt mondanám, hogy nincsen olyan probléma, amelyet nem lehetne megoldani. Szembenézünk számos olyan problémával, amely nehéz és szörnyűséges, de Jézus Krisztus végtelen forrásaiból van felelet mindezekre a problémákra. Egy új korszak küszöbén állunk, amelyben Jézus Krisztus fel fogja tárni az Ö hatalmát. Máris látjuk ennek a jeleit számos vonatkozásban. Így hát, kedves testvéreim, reménykedjetek, nézzetek fel, és folytassátok utaitokat. Krisztusban mindent meg tudunk tenni. És ö velünk van mindig, a világ végezetéig is. Kívánok nektek az Ö nevében gazdag áldást, és országotoknak boldog, szebb jövendőt. Isten áldjon meg mindnyájunkat! Amen!« — fejezte be beszédét Harman kanonok. A lelkészszentelő istentisztelet után Harman kanonok látogatást tett a Deák-téri egyházközségnél. A püspök közvetlen munkatársai körében fogadta itt is népünk barátját, Harman kanonokot, akinek kíséretében volt a református egyház részéről Dusicza Ferenc, a Református Konvent osztályvezetője és Kenéz Ferenc, a Konvent külügyi előadója. Minden vallásos embernek kötelessége segíteni a béke ügyét Hálaadás a föld terményeiért aratáskor „Ti szabadságra hivattatok el, csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, süt szeretettel szolgáljatok egymásnak“^ w
