Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-01-11 / 2. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET % ELŐ VÍZ TI ADJATOK! Mk. 6, 32—34. ’ ^Adjatok' nekik ti onniök!« — A tanítványokhoz intézett ez a szó, az egész keresztyénséghez szól. Félreért­hetetlenül arra utal, hogy mindenütt, ahol az ember megértette, mi az Isten országa, ott őt a testi és anyagi szük­ségleteiben is szemügyre és pártfo­gásba kell venni. Vaskosan kifejezve: a mennyei Atya az embernek nemcsak a leikével, hanem a gyomrával is tö­rődik. A mennyei Atya jól tudja, mire van szükségünk. Mint az égi madár­nak és a mező liliomának, az ember­nek is szüksége van táplálékra, ott­honra és öltözetre. fis nektek, akik hisztek a mennyei Atyában és ez ö irgalmasságában, nektek, akik felis­mertétek, hogy a legfőbb parancs így hangzik: Szeresd az Urat... Mk. 12, 30 és hogy Krisztus az első parancso­lat mellé egyenértékkel ezt állította: Szeresd felebarátodat, mint magadat: — nektek felelősséget kell éreznetek, hogy testvéreitek ne csak eléggé ke­gyesek legyenek, hanem elegendő ennivalójuk is legyen. Itt helyezi Jé­zus Krisztus a gyülekezet szívére az egész társadalmi kérdés fontosságát. Bár vezetné e kérdés gyülekezetein­ket az evangélium középpontjába, ahol Isten és a felebarát elválaszthatatla­nul egymás melleit állanak. Jézus sza­va: »Adjatok nekik ti cnniök!« sokkal nagyobb horderejű, mintha csak alka­lomadtán való jótékonykodásra hívna fel bennünket. Jézus tanítványainak 6okkal jobban meg kellett volna lát- niok, mint eddig, azokat a visszássá­gokat, amelyek épp azért támadtak, mivel a keresztyének nem vették elég komolyan, hogy betört a földre az Isten országa. A Jézus Krisztus gyü­lekezete nem elégedhet meg azzal, hogy alamizsnát adjon. Világosam és határozottan bizonyságot kell tennie ama hatalmakkal szemben, amelyek vétkesek abban, hogy folyton vannak az emberek között éhező, fázó és két­ségbeesett emberek: a Mammon szel­lemével szemben, aki szünet nélkül háborúra uszít, a Bachus szellemével szemben, aki feldúlja a férfiúi erőt és a családi boldogságot. Mindazok számára, akik lehetetlen feladatnak látják ezt, következik a tör­ténetnek 6zinlío derült befejezése. Jézus azt kérdezi tanítványaitól: ha nem áll rerrdelkezéstekre a szükséges összeg, hogy megvásároljátok a ke­nyeret, — hát mi van nálatok? - No nézzetek csak utánal S ők ö.t kenye­ret és két halat hoztak. Nem olvassuk, hogy. nem nyomták-e el mosolyukat, amikor a Mester hozzáfogott a siral­mas,.szerzemény kiosztásához. Ez bi­zony túlontúl kevés. Ebből nem futja! Qí, .ime .bekövetkezik a csoda: »Evé­nek azért mindnyájan és megelégedés nek.e Az elbeszélésben nincs hangsúly­ozón, hogy Jézus az embereket ötve­nes és százas csoportokban telepíti Te a zöld fűre. En azonban nem tudom elnyomni azt az észrevételemet, hogy ez szinte szervezett valaminek látszik. Az asztali közösségekbe való beosz­tás nyilván helyesebb elosztást tesz lehetővé vagy könnyebbé. Mindennek rendben kell végbementde. Jézus' a ke­nyereket és a halakat nem dobja csak ügy egyszerűen a sokaság közé, hogy marakodjanak azokon, mint a kutyák a csonton 1 Nem 1 ügy telepszenek le, mint asztal melleit s egyik után a má­sik kerül sorra. Tellát a helyes szerve­zettség egyáltalán nincs ellentétben, sőt együtt van az isteni get#tavat. De, ha a csoda megtör|sjrik, ez bi­zonyára nemcsak a szervezésen mú­lik, hanem az ürort, aki ezt az elosz­tást végzi. Es Ö nem is magától cse- lekszi ezt. Mit is tesz? »0 pedig vette az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén hálákat ada; megszegő a kenyereket és adá a tanítványainak, hogy tegyék azok elé« Az égre tekin­tett és hálákat mondott. íme, a törté­net középpontja! Ez a pillantás az Atyára, a Teremtőre és Könyörülőre, aki megérni engedi a kenyeret a ka­lászokban és nem akarja, hogy a te­remtményei elpusztuljanak, aki a hol­lókat táplálja és a fiatal oroszlánnak a sivatagban táplálékot ad: ez a pil­lantás mindent elmond. O az égre te­kintett fel. Ismeri az örökké gazdag Istent, aki a bőségből ajándékoz, aki nem engedte, hogy a sarepiai özvegy­nek kjfogyjon a lisztje a vékából"és az olaja a korsóból, aki olyan eledelt ad, hogy Illés annak erejével 40 nap és 40 éjjel tudjon menni. Ez az örökké gazdag Isten megáldja a keveset. Ü a kevésből is meg tudja elégíteni a sokakat. Ki az, aki erre a végtelen és mindenható Atyára pillantva ezt mondja: Ez bizony nem fog sikerülni? Es a hálaadás elsőbben is kevésért történik itt. Mert már a kevés is Isten adománya. Aki nem köszöni meg a keveset, az komisz ember. Jézus há­lát adott, megtörte a kenyeret és adá a tanítványoknak. Bs íme! .4 kevésből sok lesz, söl túlsók. Valamennyien ettek és megelégedtek. No lám: fu­totta! íme, gyülekezet, halld! Ez ennek a történetnek a végső és legpiélyebb ér­telme. Ahol Jézus oszt ki, ott »futja«. Nem emberek mesterkedése és eszes­sége révén, hanem a mennyei Atya könyörületességének és mindenhatósá­gának csadája által. Itt egy új matema­tikai tudomány jelent meg, amelyik éles ellentétben áll a miénkkel. Mi azt mondjuk: »Nem futja!« De. ahol az ember az égre tekint és hálát ad, ott megtörténhet, hogy — futja. Jézus evangéliumában olyan erő rejlik, amellyel a földi szükségleteket is el lehet rendezni és le lehet csillapítani. Mert a földön mindenki számára van elég. Csak azután úgy bánjunk a készlettel, mint Jézus bánt a kenye­rekkel és halakkal. Ha mi a meglévő fölött az égre tekintünk, azért hálát adunk s azután Jézus szellemében fo­gunk a javak szétosztásához, ekkor egy szociális közösség rendjében és alakulatában »futja« is azokból. Az ős­gyülekezetekben senki sem szenvedett szükséget, mert senki sem mondotta a maga javairól, hogy azok nz övéi, hanem nekik mindenük közös vala. Sámuel Dieterle A negyedik esztendő 1953, a mi reményteljes újeszten- dönk a nemzeti életben az ötéves terv negyedik esztendejét jelend. Az elmúlt három, esztendő győzelmes tervtelje- s'dése egész nemzetünket tgényüevclte és egyben örömmel töltötte ci A terv­szerű, a győzelmes, a nemzet élet- szintjét mindig emelő munka öntuda­tával erősödött meg nemzed életünk. Az ötéves terv népünk köztulajdona. Nincs Magyarországon dolgozó, ah ne ismerné saját üzeme vagy hivatala tervét s ne tudná a legreálisabb mó­don megmagyarázni, hogy mit jelent az ő munkája üzemében, hivatalában, mit jelent üzemének, hivatalának munkája a nemzet egész háztartásá­ban. Soha ilyen átfogó gazdasági és politikai ismeretekkel, soha ilyen öntu­datosan nem dolgozott a magyar mun­kás. Az ötéves terv szervezi egybe pa­rasztságunkat az ipari munkássággal, mindkettőt az értelmiséggel. Soha any­agira nem ismerték a különböző f'Jg- lalokzású magyar emberek a munka- megosztásnak olyan törvényeit és olyan örömeit, mint ma és sohasem ismerték a magyar emberek annyira d foglalkozások egymásrautaltságát, mint ma. De azt a tapasztalatot sem ismerte « magyar nép mindeddig, hogy egy ország mozgósítható egészeit a legszerényebb és a köz szempontjából legkisebb jelentőségű munkavállalókig arra, hogy öntudatos és szervezett munkát folytasson az egész nemzet boldogulása érdekében. Legfőképpen pedig soha sem volt az ország népe előtt egy olyan biztos látóhatár, mint ma. A számok, az adatok, a munka látható eredményei a földböt kinövő új gyárak, üzemek, kulturális intézmé­nyek, az új utak, vasútól:, az új köz­lekedési járatok, a kis falukba is be­vezetett villany s a nemzet egész termelését forradalmasító új nagy erő­müvek bizonyítják népünk előtt azt, hogy a jövő számunkra olyan, amiben nincs helye a munkanélküliségnek, amiben a foglalkoztatottság, a női munkavállalók hónapról hónapra nö­vekedő seregére is kiterjed s amely­ben az ifjúságot éppolyan tervszerű­séggel nevelik jövendő foglalkozására, mint ahogyan az ötéves terv bármely részletét kidolgozták. Népünk ludja, hogy a haza mit kíván tőle. Üj év óta lelkes beszámolókkal vannak tele lapjaink arról, hogy hazánk népessége nekiindult a tervszerű munka új szakaszának. A tatabányai XIV-es akna bányászai fogalmazták meg legigazabban és legmozgósítób- ban az újésztendö feladatát. Jelsza­vunk ez; »Minden nap, minden mű­szakban teljesitfük a tervet.« Hazánk népe nem akarja 1953. utolsó hónap­jaira hagyni a nekigyürközést. Az egyenletes termelésért és a jól beosz tolt, tervszerű munkáért folyik orszá­gosan a harc. Lelkesítő ez a Harc, mert okos és hasznos célt tűzött sze­me elé. Biztosak vagyunk benne,-hogy hazánk egész népessége így látja mindezt. Nekünk, egyháznak az a dől gunk, hogy éppolyan öntudattal él­jünk, mint hazánk minden dolgozója. Legyenek az evangélikusok elöl a pu­ritán, okos és lelkes termelő munká­ban! Ez a mi hivő életünk becsülete. Es legyen egyházunk egész élete lel­kesítőerőben, szervezettségben és terv szerűségben méltó a magyar néphez. BLBTlHARDT JÁNOS'KRISTÓF LELKIPÁSZTORI LEVELEIBŐL ~ A gyermekkevesztségröl 'Amikor Jézus tanítványainak pa­rancsot adott a keresztelcsre, akkor meg nem voltak keresztyének. Ezért hát nem mondhatta: »Aki megkensz- tclkedik és hisz, üdvözöl«, hiszen ak­koriban felnőtteket kereszteltek s ezeknek először hitre kellett jutniok s csak azután lehetett őket megke­resztelni. így kellett Nanduké király­kisasszony komornyikjának is elő­ször hitvallást lennie Jézusról, az Isten Piáról, s csak azután keresz­telhette meg őt Filep (Csel. 8, 37). Egyéb feltétele azonban nem volt a keresztségnek, csak ez az egyszerit vallásiétel. Ez volt a feltétele nz első Pünkösd ünnepén a 3000 megkeresz- telíetcsnek is; az, hogy Iliitek a meg­feszített Jézusban, akit Isten Úrrá és Krisztussá tett (Csel. 2, 36—38). Otromba tévelygés tehát azt tanítani, hogy Jézus keresztelési parancsa ki­zárja a gycrmekkercszlségct. Ez nem egyéb, mint olyasminek belemagya- rázása a Bibliába, ami nincsen benne s ezzel az embereknek magukcsinálta törvényt akasztanánk a nyakukba. Hiszen ez ellen a tévedés eiten szól az is, hogy már az első gyülekezet­ben a felnőttekkel együtt minden bi­zonnyal azoknak gyermekeit is meg­keresztelték, amint azt a fitippi-i bör- lönör esete is mutatja (Csel. 16, 33): •Es megkeresztelkedék azonnal, ő is az övéi, mindnyájan«. Ha az ür csakugyan megtiltotta volna a gyer­mekek megkeresztelését, akkor üt azt olvashatnák: »... mindnyájan, kivéve a kis gyermekeket«. Erről azonban szó sincsen. S vájjon hogyan áll a helyzet a keresztség és az újjászületés kapcso­latával? Hiszen nem mindnyájan lát­szanak újjászületetteknek, akik meg vannak keresztelve. Nos, ennek elle­nére, mégis a gyermekkeresztségben történik meg az újjászületés. A ke- reszlségben ugyanis kiszakítjuk a gyermeket a világból és a Sátán ke­zéből és odahelyezzük az Üdvözítő kezébe, s ezzel végbemegy az első után a második születés. Most már a gyermek Jézusé. S ö bizony nagy szeretettel fogadja azt magához s éppen nem utasítja el, mint a tanít­ványok akarták anak idején (Márk. 10, 13—14). így minden megkeresz­telt gyermek újjá is született. Persze később soknak az élete elfordul Jé­zustól, mint ahogyan ez az első idők­nek felnőtt megkeresztelljeivel is bi­zony gyakran megtörtént. Ennek el­lenére áll, hogy újjászülettek és eb­ből valami megmarad az életükben. Mert az üdvözítő hűséges és meg nem feledkezik azokról, akik az övéi leitek. S ha valakinek kételyei támadná­nak e tekintetben, hogy csakugyan Isten gyermeke-e, annak azt felelhe­tem: bizonyára nem törődsz eléggé a keresztségeddel, mintha bizony az Üdvözítő semmit sem akart volna tőled. Fontold csak meg, hogy éppen a kercsztségben tekintett kegyelme­sen redd, felvette ügyedet és Meg­váltóddá lett. Ezért• le az ő gyer­meke vagy, akármint álljon is egyéb­ként a dolog. Avagy talán nem a ke­gyelem lesz téged isten gyermekévé, hanem a saját jóságod7 S talán azt véled, akik újra megkereszteltetik magukat, azok bizonyosabbak a fe­löl, hogy Isten gyermekei? Akik így vélekednek, azoknak a magatartásá­ban van valami elbizakodott, kihívó és kemény másokkal szemben, ami felkelti bizalmatlanságomat. Ezek egyáltalában nem bíznak a kereszl- ségükben s nem hiszik, hogy az Üd­vözítő gyermekeket is magához fo­gad. Tőlünk ugyan elvárja Jézus, hogy befogadjuk a kis gyermekeket az Ö nevében, s ezek Róla magáról nem tételezik fel, hogy szívesen megteszi ugyanazt. Bizony az ilyen emberek távol vannak a Megváltó­tól; akik ennyire a maguk feje után járnak, s ellentmondanak az egész egykori és mostani keresztyénségnek, azok nem lehetnek közelebb Jézus­hoz, mint mások. — Ezért csak higyjél bátran a keresztséged erejé­ben, Irgyjél Jézus irgalmában s ak­kor eltölt az öröm a felett, hogy bi­zonyosan Isten gyermeke vagy. Ezért hát csak bátran és vidáman vitézkedjél abban, amid van s úgy légy keresztyén, hogy másoknak szolgálj vele. S ezt meg is teheted abban a bi­zonyosságban, hogy Jézusé vagy immár gyermekséged óla a keresztség által. „A keresztre feszített karjai kitárulnak Nyugat és Kelet felé“ — mondotta Niemöifer Svájcban Egyik Bázel környéki gyülekezetnek, Bubendorfnak a lelkésze — Markus Barth, az ismert teológiai professzor fia — előadásra hívta meg Nie möllert nov. 21-én. A berni szövetség jog­ügyi és rendőrségi osztály először az­zal az indokolással utasította vissza az előadás engedélyezését, hogy »Niemöl­ler vallási bizonyságlevés formájá­ban a kommunizmus terjedését segíti elő.« Később a helyi és a zsinati egy­háztanács újabb fellépésére a szövet­ségi kormányzó tanács szótöbbséggel mégis engedélyezte az előadást, amely­nek híre minden előzetes propaganda nélkül, futótűzként terjedt el. A csen­des kis falut mindenünnen keresték fel, hogy az emberek nem fértek be a templomba és az este 8 órai előadást 10 órakor meg kellelt ismételni. »Jézus Krisztusért Isten bennünket, akik mindnyájan ellenségei vagyunk — mondotta Niemöller —■ a megbocsátás­sal ajándékoz meg. Isten szeret ben­nünket minden iránta tanúsított ellen­ségeskedésünk ellenére. Azért van út a keresztyének számára a Kelet és Nyugat közötti feszült­ségben, mert Keleten és Nyugaton egyaránt emberek élnek, emberek, akikért Jézus Krisztus meghalt és akikért felelősek vagyunk. Istennek tegyen hála azért, hogy a Jé­zus Krisztus nem a hazájáért halt meg, nem a haladásért és nem a keresztyén Nyugatért, hanem az emberekért, hogy azok az Isten bocsánatába vetett hittel emberfeletti emberekből (Ubermen­schekből) és ezért embertelert errioe-' rekből ismét emberekké lehessenek; Nem vagyok képes felfogni azt, hogy fegyvereink bárkin is segíthetnének. Nékünk, keresztyéneknek át kell vágnunk a szakadékot. Hiszen Kelet és Nyugat között ott áll Jézus Krisztus keresztje. A ke­resztre feszített karjai kitárulnak Nyugat és Kelet felé. Mert ö a ml békességünk. (Efézus 2:14.)« »Aki ezt a bizonyságtételt hallotta, .annak csak nevetnie kell a politikai propaganda hatása állá került hatósá­gok félelmén. Nevetnie kell annak 9 rágalmazó iratnak az ostobaságán is, amelyet egy bizonyos »Nemzeti Hír­szolgálati Központ« küldött szét a lel­készeknek és a naipilapoknak« — írja a Kirchenblatt című 6vájci lap. »Annyi hazugsággal hemzseg és olyan közön­séges hangon írták, hogy egy svájci embernek csak szégyenieme kell magát azért a bárgyú szemtelenségért, ameiy- lyel egy külföldi vendéget így meggy a- láznak. Miért nem határolják el magu­kat hatóságaink — folytatja a svájci egyházi lap — világosabban az ilyen­féle machinációkkal szemben, amelyek a »nemzeti« jelszó zászlaja alatt * nép romlását készítik elő? Nemcsak Kelet és Nyugat kő’ött áll a harc, hanem áll az nálunk, nyugaton is, a szabad Svájcban is, folyik a tisztaságért, a becsületes­ségért és az ember méltóságának tiszteletben tartásáért.« Szombat esti közös imádságunk ÜRÜL Ml SZIVÜNK-;. Zsolt. 122. A 122-ik zsoltárt az ótestámentom népé akkor énekelhette, amikor a ne­héz babiloni fogságból hazatérve újjáépítette Jeruzsálemet és nagy csapatok­ban vonul a »szépen épített« (3. v.) városba »az ür nevének tiszteletére«. (4. v.) Mennyi öröm lehetett a szívükben, amikor útközben is egymást biztat; gatták: »menjünk el az Ür házába«. (1. v.) A későbbi századokban is bizo­nyára énekelték ezt a zsoltárt a Jeruzsálembe tartó zarándokcsapatok, ame­lyekbe az idők teljességében bizonyára nem egyszer Jézus is ott volt először mint gyermek, később mint felnőtt. Ö is szívből énekelhette: »Örvendezek, miikor mondják nékem: menjünk el az Ür házába!« Magyar földünkön egy rettenetes háború után száz és száz megrongáló­dott és rombadöntött templom újra felépülhetett, hogy azokba »feljárjanak a nemzetségek« (4. v.) az ür nevének imádására. Tisztában vagyunk-e azzal, hogy micsoda elmondhatatlanul nagy dolog az újjáépült templomok százat? Atmelegíti-e a hálás öröm a szívünket, hogy templomaink állanak, a harangok szólnak, az énekek hangzanak és ezekben a templomokban Isten az ö igéje és Szentlelke által munkálhatja új életünket és üdvösségünket. Válóban fel­szabadult szívvel tudjuk-e templomainkban énekelni: »Örül mi szívünk, mikor, ezt halljuk, A templomba megyünk, Hol Úristennek Szent igéjét halljuk,« Az ótestámentom, népe áldást mondott az újjáépült városra és templomra, amikor zarándoklás közben így énekelt: »Békesség legyen a te várfalaid kö­zött, csendesség a te palotáidban« (7. v.). Amikor ezekben a templomokban Isten munkálja bennünk a bűnbocsánatból fakadó békességet, nem felejthet­jük el, hogy ennek a békességnek nem szabad a templom falai között maradni, hanem ki keli onnét áradnia háztói házig, nemzettől nemzetig. Miközben ugyanis készítget Isten bennünket a mennyei Jeruzsálem templomába való beJ menetelre, arra is készlet, hogy itt a földön a béke hordozói és munkálói le*' gyünk. Csak így marahatnak meg felépített templomaink is. ADJUNK HALAT újjáépült templomainkért és a benne hangzó igéért. VALLJUK MEG, hogy sokszor nem örvendező hálával lépjük át templomaink küszöbét. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy templomainkban a tiszta ige hangozzék, amely készítget bennünket a mennyei Jeruzsálembe, de ugyan- ' akkor eligazít földi feladataink között is. Könyörögjünk a békéért, hogy templomaink, falvaink és városaink ne legyenek újra rommá. , Káldy Zoltán BIBLIA-OLVASÓ Január II. Vasárnap II. Móz. 14:14. Efcz. 6:11. < Nagy aktivitást kíván tőlünk az ür. Legyünk felöltözötten és álljunk meg minden körülmények között. (Olvasd még: Ezs. 42:1—8. és Lk. 5:12—16.) Január 12. Hétfő. Jer. 42:6. I. Ján. 2:3, Tudod-e, mit jelent: hallgatni az Ö szavára? Isten parancsolatait meg­tartani. Azokat a parancsolatokat kell cselekednünk, amelyekről ő maga mon-' dotta, hogy nem nehezek. (Olvasd még: Márk 1:1-8. és Lk. 5:17—26.) Január 13. Kedd. Jer. 5:3,'Ján. 3:36. A hűség útja az élet útja. S az tud igazán hűséges lenni, akinek a szivé­ben hit van Jézus Krisztus iránt. Indulj el Vele együtt naponként az életre! (Olvasd még: Márk 1:9—15. és Lk. 5:27—32.) Január 14. Szerda. Ezs. 34:30. I. Ján. 1:3. Milyen boldog lehet az a lélek, aki bizonyságot lehet arról, hogy neki sok­sok keresztyén testvérével a Atyával és az Ö Fiával való közössége van! Ezt a közösséget már akkor létesítette az Isten, amikor így szólt: Én az ür, az Ö Istenük, velük vagyok! (Olvasd még: Ján. 1:35—42. és Lk. 5:33—39.) Január 15. Csütörtök. Zsolt. 56:11. Ján. 6:63. ígéretek boldog beteljesülése történt Krisztus földrejövetele, testbeöltözése által. Isten sok drága ígéretének valóságát láthatja meg az az ember, aki a ö szavát hallgatja, mert beszédei: lélek és élet. (Olvasd még: Máté 4:12—17. és Lk. 6:1—11.) Január 16. Péntek. , Mikeás 7:9. Jakab 1:2—4. Aki a világosságban jár, az tudja, hogy mindent javára, üdvösségére cse­lekedett Isten. Engedjük, hogy ő maga szoktassa szemünket a folyton növekvő világossághoz!... (Olvasd még: Zsid. 2:14—18. és Lk. 6:12—19.) Január 17. Szombat. V. Móz. 7:13, I, Ján, 8:1, Isten szeretetének milyen sok, egymást követő ajándékát tapasztalhatjuk: megáld, megsokasít, fiaivá fogad. Maradjunk meg ebben az ö szeretettben! (Olvasd még: Ján. 5:19—24. (Lk. 6:20—26.) Ezs. 61:1—6.) Jásztor- Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom