Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1953-12-20 / 51-52. szám
Dezséry László: Istennek gondja volt reánk, legyen gondunk az emberekre! I / ) S »Micsoda az ember — mondom —. hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?« így kiált a zsoltáríró és tegyük hozzá, így hálálkodik Istennek. Az ősi Zsoltárnak ez a mélyen emberi sóhajtása a csodálkozás, a méltatlanul megajándékozottság, a mó- gasbaemeltetés, az Isten szeretetéért való hálaadás sűrű felfakadása az emberi szív mélységeiből. A zsoltáríró körülnézett az embervilágban, belenézett a maga életébe és döbbenetes élményévé lett a látvány. Bűn, bűn mindenütt, szeretetlenség, igazságtalanság, elrontott emberi életek, megzavart vagy megszakadt emberi kapcsolatok szerteszét a földön. Veszedelem, kínlódás, aggodalom, szenvedés, sápadtság az emberi élet arcán, amelyen valaha a paradicsom napsugara ragyogott. Micsoda az ember? Vagyis mivé lett az ember? Mivé lett az ember Isten színe előtt? Mert ez az igazi kérdés. Egymás között az ember megszólhatja a veszedelmet, az aggodalmat, a kínlódást és a szenvedést s mindenekelőtt takargathatja mindennek okát: a bűnt. Az ember, ha Istene nem volna, szüntelen csak a másik emberre mutathatna, mint ahogy mutatott az ótestamentömi áldozat a bűnbakra, az áldozati állatra, ákit bűnné tettek a többiért. Az ember, ha Istene nem volna- nyugodtan követelhetné az élettől azt is, hogy a bűnei ellenére legyen számára az1 életben minden jóvá, széppé, köny- nyűvé és kellemessé. Csak Isten színe előtt lehetetlen mindez. Isten teremtette a jó és a rossz törvényét, az , ö akarata mondja a jót jónak és a bűnt bűnnek. Isten törvénye lebeg a világ felett s az ember, ha Isten .van, kénytelen ehhez mérni magát. Ebben a válságérzetben kiált Pál apostol a bűnből való szabadulás után. És ez az a valóság, amelyet Isten igéje úgy fogalmazott meg a számunkra, hogy a teremtett világ nyög és sóvárogva várja Isten fiai. nak megjelenését. Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla s az embernek fia, hogy gondod van reá? mondjuk mi is, kell mondanunk mindannyiunknak, ha Isten színe előtt állunk. És mi mindannyian Isten színe előtt állunk! De azzal mutatta meg Isten végtelen szeretőiét az ember iránt, hogy megemlékezett róla és gondja volt reá. Isten nem felejtett és nem hagyta magára a világot. Isten nem felejtette a bűnt, és nem felejtette az átkot, amellyel kikergette az embert a paradicsomból. De az az ö végtelen szeretőié, hogy bűn és átok szinte átláthatatlan szövevényén, sötét falán keresztül is látta az embert és látja az embert, akit 5 szeret, hiszen a saját képére formálta. Isten nem felejtette az embert és nem vette le kezét az emberről. Ez az a másik nagy valóság, amelyből élünk. Ez az Isten szerete- tének az a kegyelme, az a bizonyos mindenekellenére való szeretet, vagyis érdemeinket, sőt értelmünket felülhaladó szeretet, amellyel Ű megemlékezett és gondoskodott az emberről. Jézus Krisztus ez a mindenek^ ellenére való szeretet. Az Isten emberré létele, az Ige testté létele, a szent inkarnáció fordította meg az ember sorsát és tette reményteljessé az ember életét a földön. A testté léteiben Isten egyetlen Fia azt a szörnyűséget vállalta, amelyet mi teremtettünk a földön. Magára vette a földi élet minden romlását, próbáját, veszedelmét. Vagyis a szenvedést, amelyet á bűn teremtett a'földre. Jézus Krisztus életútja nem egyéb* mint az emberért való felelősségvállalás, az ember megmentésének, felemelésének, békességre és üdvösségre felemeltetésének útja. A kereszt a nagy válasz az ember kérdésére. Isten a saját fiában mutatta meg, hogy szereti az embert. így születtek meg a földön Istennek azok a fiai, akik a nyögő és Isten fiainak megjelenését sóvárogva váró világ reménységeivé lehetnek. Bűn átkából szabadult, a bűnnel bátran szembeszálló, Isten szeretetéből élő és Isten szeretetét gazdagon továbbosztogató embereik megjelenéséről van szó. Isten gyermekei a Krisztus hívei, Krisztus utánzói, a keresztyének, a világ reménységéül adattak s jaj nekik, ha Dibelius püspök a háború megbélyegzését követeli az Egyházak Világtanácsában egyesült egyházaktól Az Egyházak Világtanácsa kőnyomatos lapja jelenti Kopenhágából: Otto Dibelins evangélikus püspök, a Német Evangéliumi Egyház elnöke, a dániai Aarhusban és a kopenhágai egyetemen lelkészek és diákok előtt beszédet tartott, amelyben az Egyházak Világtanácsa jelentőségéről beszélt a béke megvédésével kapcsolatban. A püspök — mint az ökumenischer Pressedienst jelenti •— előadásában ezeket mondotta: — Az ökumenében egyesült egyházaknak az a feladata, hogy olyan általános keresztyén közvéleményt teremtsenek, hogy a világ minden újságjában, minden gyűlésén, minden egyháza azt kiáltsa: A háború gonosztett! Az egyház valamennyi felelős emberének meg kellene kérdeznie önmagától: Mit tehetnék, hogy elkerüljük a háborút? Csak egy dologra van szükség: az embereknek meg kell tanulnlok újfajta módon gondolkozni!. A keresztyén egyháznak olyan légkört kell teremtenie, amely a háború veszedelmét kivédi. — Uniós törekvések — folytatja Dibelius püspök — kétségtelenül megteremthetnék az Európai Egyesült Államokat. De csak olyan unió akadályozhatja meg a háborút, amely a Szovjetuniót és Lengyelországot is magába foglalja. Isten azt akarja, hogy ne csak az egyes egyének adják föl az önzésüket, hanem a népek is. Ami ma még utópia, holnap már valóság lehet. Jézus Krisztus egyháza szegény lenne, ha nem volnának Isten szíve szerinti utópiái; és semmi sem lehet jobban az Isten szíve szerint való, mint az, hogy a népek ne akarjanak többé háborút s helyette Isten nevében közös munkára fogjanak össze. 1 nem azok! Ha nem azok — nem is keresztyének! így állunk Krisztushitünkkel ebben -a mi mostani világunkban, a mi nemzedékünk nagy sorsfordulóján s Isten tőlünk karácsonyi bizonyságtételt követel. Az emberiség életében jó és ross« birkózik. Segítenünk kell a jót. Az emberiséget tévutakra és világos, a jövőt biztosító egyenes utakra hívják. A jövő útját járókkal kell együttmennünk. A világban emberek rombolnak és építenek. Az építőkkel kell együtt dolgoznunk. Az embereket fenyegetik és biztatják. A biztatókkal kell együtt erősítenünk az emberiség reménységét. Az emberiséget soha nem látott katasztrófa felé csalogatják, az emberiséget óvják a katasztrófától. Azok közt kell lennünk, akik óvják, sőt megóvják az emberiséget a katasztrófától. Az embereknek rosszat akarnak s az embereknek jót akarnak. Isten minket úgy parancsol, hogy »az embereknek jó akarat«. Igen,, az a mi mostani kötelező bizonyságtételünk, hogy »dicsőség a magasságos mennyekben Istennek; a földön békesség és az embereknek jó akarat!« Dicsőség Istennek,, hogy megemlékezett rólunk és Fia váltsaghalálá- val gondoskodott békességünkről és üdvösségünkről. Békesség a földön! Ne legyen többé háború, ne legyen nyomor, ne legyen emberek megkülönböztetése, ne legyén rabszolgaság. Az embereknek jóakarat! Hadd éljen mindenki becsületes munkája szerint bőséges kenyéren, hadd nevelhessék a szülők a gyermekeiket biztonságos jövő számára, hadd éljenek a családok békés családi otthonokban, hadd éljenek a nemzetek szabadságban és felemelkedésben, hadd éljen az egész emberiség Isién szíve szándéka szerint boldogan a földön s üdvösségben a mennyben. Istennek gondja volt reánk, legyen gondunk az emberekre! Jézus Krisztus dícsértesséi Jézus Krisztus, dicsértessél, Hogy érettünk megszülettél, Az ember és angyalsereg, Ma ennek mind örvendenek. A szent Isten egyetlenét íme jászolba fektették. Ember romlandó testibe Öltözött az örök ige. Világ kit bé nem foghata, Most keblén tartja Mária. Az Isten, ki alkot, teremt. Mint gyermek köztünk megjelent. örök világosság jőve A világnak népeire. Amely őket felavató Világosság fiaivá. Úgy jött a földre mint szegény Hiveil gazdaggá tevén, Hogy mint mennyben az angyalok, Már Itt lehessünk boldogok. Isten tévé mind ezeket, Hogy lássuk, mennyire szeret. Keresztyének, jer, zengjelek Az Urnák öröméneket. LUTHER MARTON KARÁCSONYRA Szállnak a napok, egyik a '^ásik után, tovatűnnek a hetek fs hÓ!napok s az ember alig veszi észtx: jiJilha csak a lehullt) leveleket nézne, am,y ; egy pillanatnyi ideje marad cs...„^n. így múlik el egy évszak, így illL j el egy év. De van egy napja az évnek, amikor megáll bennünk a futó idő. S a térben, amely kezünk munkájával változik és bővül, mindnyájunk előtt felgyullad a fény. Egy nap, vagy egy est, talán csak egy óra, vagy csupán egy perc az egész. A m ez a pillanat az élet ritka és nagy pillanata. A fényben a Gyermek tekint ránk. Nem szól, szólni nem tud még, csak néz ránk nagy szemeivel. S mi is mindnyájan gyermekek vagyunk. Ebben az órában szeretnénk újra kezdeni az életet, újra elindulni, újból csinátni valamit önnön magunkkal, amit éveken át elrontottunk. Eszünkbe jut minden, ami tennivaló. Hogy jó dolgunk legyen egymás közt e földön. Hogy békesség vegyen körül, szeretet segítsen jobbról és balról s örüljünk egymásnak, mert ez az élet értelme. Szent pillanat e rendkívüli nap órája. Nem a gyertya lángjára érzékenyülünk el, nem a harangszóra, nem az édes kalács ízére. Hanem azért hajtjuk le fejünket, mert mindnyájunknak ezen az estén eszünkbe jut, mi )o volna, ha így xiolna végig, minden nap minden hónapon át, egész esztendőn. át, nyarakon át és teleken at, &g< életünk végéig. Semmire sem ahdoak ma annyira az ember, mint u - szereiéire, Semmi sem kell ■ nekünk, ma- tc.yarohnak, annyira, mint egymás szo,retr,ie. Ha az ember jelidézi, mi mina’ent hagytunk elveszni múltúnkban ' szeretetlenség állal, meg kell döbbe'rntxönk. Nem vagyunk talentum híján egypen a mlsban. . De hívájal vagyunk ráz összetartó szeretetnek, amely erős, tiszta emberi szivekkel építi a nemzetet. Mily rút az önzés, mily ostoba a dölyf, mily gyalázatos a cselvetés, mily hitványság az árulás. Ezen az órán, a Gyermek színe előtt gyermekké válva s apánk, anyánk jóságos kezét érezve váltunkon, rhegindul szervező útjára a Szeretet. Legyünk ott, amikor szól hozzánk Nyissuk ki a kaput, igaz vendég kopog ajtónkon. Eresszük be. S tartsuk ott, benn a szívünkben, egész éven át. Adjunk kezet egymásnak. A szeretetnek hűségre van szüksége, hogy velünk maradjon minden órában, vérünk ritmusában járjon. A Gyermek néz most ránk. Látjátok ezeket a szemeket? (Sz.) „A keresztyének szolidaritása hatalmas ellenálló erő a háborúval szemben“ A Béke Világ tanács bécsi ülésszakán és az Országos Béketanács elnökségének ülésén elhangzott beszámolókból hatalmas kép bontakozik ki az egyre szélesedő és újabb rétegeket meghódító, világméretű békeharcról, amelyben jelentős szerepük van áz, egyházak béke melletti állásfoglalásainak is. Az egyházak állásfoglalásáról Péter János református püspök, a. Béke Világtanács tagja rajzolt hű képet az Országos Béketanács ülésén tartott beszámolójában, amikor azt mondotta: »Az egyházak keretén belül is egyre szélesebben érezteti hatását az a meggyőződés, hogy nem elég a háborút rossznak, a békét jónak tartani, hanem aki valóban békét akar, annak cselekednie is kell a béke érdekében. Egy újzélandi zsinat szólította fel a Presbiteriánus Egyházak Világszövetségét, hogy akadémiai általánosságok helyett adjanak tanácsot: mit tehetnek az egyházak gyakorlatban a békéért? A világ minden táján növekvő mértékben találnak elfogadásra az egyházak keretén belül is a békemozgalom leglényegesebb tételei. Amerikai, ausztráliai, újzélandi egyházi testületek foglalnak állást a különböző társadalmi rendszerek tartós és békés együttélésének elve és a tárgyalások módszerének alkalmazása mellett.« Nyikoláj metropolita a bécsi Béke Vilégtanács ülénén felhívással fordult nyugat keresztyénéihez, annak érdekében, hogy az egyházak is kövessenek el mindent a háborús veszély elhárítását. Felhívását lapunk más helyén Ismertetjük. Niemöller nyugatnómetországi egyházi elnök hazánkból érkezett, itteni élményeivel meggazdagodva, Bécsije, a Béke Világtanács ülésére. Amint megismerte Nyikoláj metropolita felhívását, rögtön kijelentette, hogy neki arra válaszolnia kell. Felszólalásában Niemöller háláját fejezte ki Nyikoláj metropolita felhívásáért és kifejezte teljes egyetértését a felhívás tartalmával. Az egyházi élet két ilyen világhíres kiválóságának a megnyilatkozása bizonyára mély benyomást fog gyakorolni a világkeresztyénség minden egyházára, s el fogja mélyíteni azt a meggyőződést, hogy a keresztyéneknek mindenütt össze kell fogniok minden bókét szerető emberrel, s együtt kell síkra szállnáok a háború haszonélvezőivel szemben. Péter János püspök az Országos Réketcr.áw- ban elmondott beszámo1 ;ában ezek-"" kel a szavakkal értéke a két nagy egyháza, békehárcos gnyllatkozá- sát: i .* '■ // r— • »Az egyházakban az egész világon megérett a helyzet arra, hogy Nyikoláj metropolita és Niemöl- ler egyházi elnök megnyilatkozása széles rétegekre ható kedvező visszhangot találjon és ennek következtében mind az egyházak békegyűléseken való képviselete, mind egyházi nemzetközi gyűléseken az egyházaknak a békemunkája jelentőségében tovább növekedjék.« Aki ma áttekinti a keresztyének egész . világon hangzó békenyilatkozatait, arra a meggyőződésre jut, hogy az egyházak életében nagy utat tett meg a békéért érzett felelősség. A kezdeti idegenkedésnek és tartózkodásnak a magatartásét világszerte egyre inkább felváltja az a hitbeli meggyőződés, hogy a békeszolgálat az egyház lényegéből ered, Isten akaratában gyökerezik, Jézus Krisztus felebaráti szeretettől szóló tanításának a nyomában jár. Ugyanakkor egyre konkrétebbé is válik az egyházak bókemunkája s nem korlátozódik csupán a békének passzív óhajtására, hanem összefogást jelent azokkal a különböző meggyőződésű és világnézetű emberekkel, akik egyek az emberiség legnagyobb gondjának, a háborúnak az elhárításában. És itt válik valóra Nyikoláj metropolita szava: »A keresztyének szolidaritása: hatalmas ellenálló erő a háborúval szemben.« O. Egyházunk hűséget vár tőled Az Evangélikus Elet a következő ajándékokat juttatta 1953. karácsonyára: A szeretetszolgálat céljaira 1000.—> forint. A miszlai templomépítés céljára: 1000.— forint. Holla Árpád, Keveházi László, Dnlcz Pál, Nagy Ferenc és Szelényi Zoltán teológiai hallgatóknak 200— 200 forint tanulmányi jutalom. i \ „Áldott az Ur, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét“ (Lakács 1, 68)
