Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-12-13 / 50. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET 3 A SZABADÍTÓ ÉRKEZÉSE Bluinhardt János Kristóf imádságaiból »Azután beérkezve, keresztül ha­ladt Jerikónl* így ismerjük Jézust az Újszövet­ség lapjairól: mint aki szüntelen úton van. Galileából Júdeába, Samá- riából Fereába, Kapernaum'nól Jeru­zsálembe, — mindig úton, Palesztina ösvényein és országútjain. Már a betlehemi istálló jászlában sem volt maradása: útra kellett kelnie idegen földre Heródes gyilkos szándéka elől. Az egész élete szakadatlan ván­dorlás volt s az utolsó szakasza a fájdalmak útja, mely a Golgothára vezetett. Jézusban maga Isten kelt útra: ö a hozzánk szüntelen útban lévő Is­ten. Az Atya indult el Benne, hogy megkeresse elveszett gyermekeit. Advent: az ö érkezése hozzánk s az ádventi idő erről az ő kegyelmes ér­kezéséről való megemlékezésnek ideje. Jézus útjának egyetlen célja van: hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket, minket mindnyájun­kat. Ezért oíyan sürgős ez az út, ezért nincs nyugta, ezért siet, mint akinek ninc3 egy elveszíteni való perce sem: végveszélyben van az ember és ezért szüntelen úton van Isten mentőexpediciója a Jézus Kiisztusban, hogy keresse és meg­mentse a veszendőket. Ezéit tért be Jézus Jerikóba, ezért szállott alá az ist Utó jászlába s ezéit ment fel a keresztre. Igazán bejött s alájött hozzánk, nemcsak átutazott előkelő idegenként, hanem betért, megszállott nálunk, élte a mi életün­ket, emberré lett s velünk kitartott a bűn, a betegség, a szenvedés és a halál rémségeiben. Igen, a sírba is alászállott, mert. minden áron, az életének árán is velünk akart lenni. Ma is útban van hozzánk. Nem­csak az ádventi időben, hanem min­dig és mindenütt, az ige szekerén járja a világ országútját, hogy betér­jen házainkba « megmentsen ben­nünket. Erről üzen ádvent s ez az Ö ádventje: a Szabadító érkezése. »S ime volt ott egy ember, akit . Zákeus néven neveztek s ez fő­vámszedő és gazdag ember volt.« Ezúttal egy gazdag ember az, aki­hez betér, valaki a »felső tízezer­ből«, nem egy vak, vagy bélpoklos, vagy gutaütott. Magas állású ember Zákeus, fővámszedő, egy tartomány adóügyeinek intézője. Fenékig kl­----használ ja állásának lehetőségeit s kí méletlenül kiuzsorázza a védtele­nül kiszolgáltatott népet, özvegyek, árvák s szegények könnyén, veríté­kén szedte meg magát, dúsgazdag lett. Az utcán megsüvegelték, de a háta mögött összesúgtak: ott megy Zákeus, a fővámszedő, — verje meg az Isten. Féltek tőle és gyűlölték, s minden okuk megvolt rá. Megbé­lyegzett, bélyeges ember volt, az arany rabszolgája — egy ilyen em­berhez tért be Jézus. »Es szerette voina látni Jézust, hogy ki az, de nem láthatta a tömegtől, mivel kistermetű em­ber volt. Azért előreszaladt, fel­mászott egy eperfügefára, hogy láthassa őt, mert arra kcileél neki elhaladnia.« Milyen különös: éppen ez az em­ber akarta látni Jézust! Ugyan miért? Olyan hihetetlenül hangzik ez, hogy el sem hihetnénk, ha itt nem állana megírva. És amint akkor va­lóra vált a hihetetlen, nemkevésbbé lehetséges ma is. Jézus Krisztus ti­tokzatos műve az, ami itt történik: elveszett emberek fordulnak felé. Fi­gyeljük csal: meg: milyen ellenállha­tatlan erővel vonzotta éppen az elve­szetteket, a vámszedőket és egyéb bűnösöket, egy Magdalai Máriát, egy Mátét, egy Zákeust. Kellett Jé­zusban valaminek lenni, ami mág­nesként vonta magához épp ezeket az embereket. Nincsenek reményte­len esetek, ha Jézus betér, ha az Ö ádventjének ideje elérkezik. Zákeus fára mászott, hogy láthassa Jézust. Minden áron látni akarta őt, még azon az iron Is, hogy nevetsé­gessé lesz, felé árad majd az egyéb­ként is ellenséges tömeg gúnyja, szitka s megdobálják az utcagyere­kek. Milyen hallatlan erővel ra­gadja meg őt a vágy: látnom kell Jé­zust! Milyen roppant örömhír ez mindnyájunknak: ime ekkora Jézus hatalma: megátalkodott és megke­ményedett emberek így megindul­nak jöttére. Ez ádvent titka és ád­vent csodája. »Es mikor Jézus arra a helyre jutott, feltekintett s így szólt néki: Zákeus, hamar szállj le, mert ma nékem a te házadban kell mcgszállanom.« Jézus felpillantott s meglátta Zá­keust. Véletlen volt ez, vagy feltűnt neki a fán kuporgó jólöltözött em­ber? Nincsenek ilyen véletlenek s Jézus nem azért látta meg őt, mert a fára mászott, Iranern azért kellett Zákeusnak a fára mennie, mert Jé­zus már előbb látta őt, mintsem ki­lépett volna házából. A Jó Pásztor szemei rajta pihentek, Izrael Önzőjé­nek szemei, aki nem szunnyad és nem alszik, keresi az elveszetteket. Látja Jézus Zákéust, minden bűné­vel, elveszettségével együtt, egy szempillantásban feltárul előtte ez az ember s olvas a szivében, mint egy nyitott könyvben s ugyanakkor egy szempillantásban be is fedezi minden bűnét végtelen Irgalmassággal. Ez a pillanat Zákeus életének fordulója s ennek a történetnek is. Ez ádvent üzeneté: Jézus eljött, lát engem, úgy amint vagyok, olvas a szívemben, mindent tud és mindent megbocsát. Jézus meghivatja magát Zákeus- hoz. Nem Zákeust hívja magához, hanem ő akar betérni ehhez az el­veszett emberhez. Ez ádvent, Jézus­nak ez a kegyelmes betérése hozzánk. »Hamar« mondja Jézus, még »ma«. Ádvent mindig sürgős és aki Igazán meghallotta Jézust, az mind »sietve« fogadja őt. Zákeus házánál akar Jé­zus maradni. Az otthon, a család az a hely, ahol az ádventi vendég meg- szállani akar, nem futó vendégnek, ARCOK A BIBLIÁBAN u z Biztosan kevesen ismerik azok közül, akik e sorokat olvassák és éppen ezért érdemes róla is meg­emlékeznünk, hogy tanuljunk tör­ténetéből. Saul szerencsétlen uralkodása alatt elveszett a szövetség ládája, az a láda, amelyet évszázadok óta kegyeletes szívvel őrzött a gyüle­kezet, mert Isten írott törvényeit őrizte meg két kőtébléba vésve a késő unokák száméira. Dávid, diadalmas harcaiban újra visszaszerzi a drága örökséget. Nagy öröm napja az a nap, ami­kor elindul az ünnepi menet, hogy visszavigye a ládát az őt megillető helyre: a szövetség sátorába, a gyülekezet központjába. Mindenki örül, vigad. A hang­szerek vígságos hangokon szólnak. Még Dávid király is táncol. Hogyisne örülne mindenki, hi­szen nem kisebb dologról van szó, mint arról, hogy Isten jelenlétének egyik bizonyítéka tér vissza a nép .közé. Annak a gyülekezetnek kö­zéppontjába, amely olyan sokszor megtagadta és parancsolatait any- nyiszor semmibevette. Annak a népnek körébe, amely megtapasz­talta, hogy ha százszor is meg­tagadja az ő urát, mégis vissza kell térni hozzá, mert különben el­veszett. Szóval mindenki örül, a király is, aki különben komoly ember, örül a gyülekezet kicsinye és nagyja, örülnek mindazok, akik az ökörvontatta szekeret kisérik. Ahia és Uzza vezetik a jámbor állatokat a huppanós úton. Nélia talán még nagyokat is csördítenek a szelíd jószágok nyakára, amikor Z A azok túl lassan haladnak a távoli cél felé. Buk’kanóhoz érnek. Nem ritka az ilyesmi járatlan földúton. Félő, hogy felborul a szekér. Ilyesmi pe­dig nem történhet meg, mert porba esik az Isten ládája, az a láda, amely mindenki előtt szent és sért­hetetlen! Uzza segíteni akar. Majd 5 segít Istennek, hogy semmi baja ne essék annak a két kőtáblának, amely az ő parancsolatait tartalmazza és amelyet meg kell őrizni a késő unokák számára is. Majd ő két erős kezével feltar­tóztatja a veszedelmet, hogy fel ne boruljon a szekér! Borzalmas a következmény: Isten nem kívánja a segítséget! A jó- akaratú, de hitetlen Uzzának meg kell halnia, mert azt hitte, "hogy az Isten szövetségének ládája az ő széles vállai nélkül a porba fog hullani. Tévedett! Istennek nincs szük­sége olyan emberi segítségre, tűni helyettesíteni akarja az ő cselek­vését. A tévedésért halállal kell lakolnia! Isten pedig ma sem kíván tőlünk mást, mint hogy szolgáljuk. Nem azt kéri tőlünk, hogy segítsünk Rajta, hogy helyette cselekedjünk, mint Uzza tette, hanem azt, hogy figyeljük az ö akaratát. Aki helyette akar cselekedni, az rosszul jár, aki segíteni akar néki, olvassa el figyelemmel II. Sámuel 8. fejezetét... Istent szolgálnunk kell, figyelni arra, hogy mit mond nékünk, és nem helyette cselekednünk! Vámos József hanem örökös útitársnak s vele tér be az ádventi öröm. »S mindazok, akik ezt látták, zúgo­lódtak és azt mondották, hogy bűnös emberhez tért be szállásra.« Mindnyájan zúgolódtak — a kegye­sek és templomosok, az igazak és tisztességesek. Miért? Mert Jézus nem azt tette, amit ők vártak tőle. ők elvárták volna, hogy ha egyál­talában szóbaáll egy ilyen emberrel, mint Zákeus, akkor csak azért, hogy megfeddje és elítélje. Am erről szó smcsen. Sőt Jézus nemcsak szóbaáll vele, de be Is tér házába, asztalhoz ül vele, nála marad. Ez a hallatlan botrány a kegyesek szemében, ezt nem tudják elviselni. Azt, hogy a bűnös és a szent ott üljenek együtt, a Szabadító és a megtalált elveszett. És ez a zúgolódás, ez az igazi, a nagy és égbekiáltó bűn ebben a történet­ben. Ehhez képest csekélység Zákeus minden gonosz és undok vétke, mert ez a bűn Isten ellen lázad, az Ö men­tő szeretetének áll ellent, a Szabadító Krisztus mentő kezét akarja lefogni. Ez a bűn az önigazság bűne, az ön­magukban megelégedett emberek égretörő gőgje, amely végül is feles­legessé akarja tenni Jézust, amely nélküle akar a mennybe tömi. Ez a kegyes bűn ácsolta a keresztet és ma is ádvent legnagyobb akadálya ben­nünk. A kegyesek kizárták maguk közűi Zákeust, a bűnös embert s ezzel ők maguk lettek Igazán bűnösökké. Nem-et mondtak az elveszettre, akire Isten Jézus Krisztusban mondotta ki a megmentő igen-t. Eltaszították azt, akit az Atya magához ölelt. S ez­zel önmagukat rekesztették ki az üd­vösségből. »Zákeus azonban előállott és így szólt az Úrhoz: íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom s ha vala­kitől valamit kizsaroltam, négyannylt adok helyette.« Ahol Jézus betér, ott mindig tör­ténik valami. Ott valósággal lehulla­nak a bilincsek, meggyógyulnak a se­bek, látnak a vakok, járnak a bénák — megtérnek a bűnösök. Zákeus éle­tében valósággal megtört a Mammon hatalma. Jézus irgalmassága őt is ir- galmassá tette, kőszívét lággyá tette épp ott, ahol oly nagyon kemény volt: a pénzkérdésben. Most két kéz­zel markol pénzeszsákjába s ad, szá- rnolatlanül és túláradó bőséggel, mert túlárad a szíve is. Olyan ez az egész ember, mint egy kicsorduló pohár: a hála pohara. Mert ez az űj élet egyetlen igazi, kiapadhatatlan for­rása: a megtapasztalt kegyelemért kicsorduló hála. »Akkor így szólt Jézus: Ma lett üd­vössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám Fia. Mert az Ember Fia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.« Ebben a történetben ketten érkez­tek meg: Zákeus és Jézus. Zákeus hazaérkezett, mert megtaláltatott. Jé­zus eljött s megmentette őt a végve­szélyből. Ezt jelenti az, hogy üdvös­sége lett. Zákeus elveszett ember volt, nemcsak abban az értelemben, ahogyan az emberek is elveszettnek tartották őt: hogy szívtelen uzsorás volt, kegyetlen és könyörtelen, hanem még sokkal mélyebb értelemben is: a kárhozat fia volt, a romlás eljegy- zettje — s bizony nemcsak ő, hanem vele együtt mi is valamennyien. Azok voltak mind a Jerlkóbeliek Is. De csak egyről halljuk — éppen erről a megvetett és kitaszított Zákeusról, hogy megmenekült, mint tűzből ki­kapott üszög,, mert lehajolt hozzá a mentő kéz s mert ő hagyta magát megmenteni. Jézus mindig akkor érkezik meg, akkor ér célhoz, ha megtalál és meg­menthet egy elveszett bűnöst. Ebben az Adventban, úgy lehet, nálam akar maradni. így van ez megírva a Lukács írása szerint való evangélium tizenkilence­dik részének első tíz versében. 1953. december 21-én, hétfőn este 8 órakor a Deák-téri templomban a LUTIIERANIA előadja J. S. BACH: KARÁCSONYI ORATÓRIUM c. művét. Közreműködnek: { a Lutheránla Ének- és Zenekar Weltler Jenő vezényletével, M. Molnár Éva (szoprán-szóló), Máthé Jolán (alt-szóló), Kaposy Andor (tenor-szóló), Melis György (basszus-szóló), Zalánfy Aladár (orgona). (Fűtött templom!) »Mikor kiáltottam meghallgat­tál engem«. (138. zsolt. 3.) Urunk. Megváltó Jézus Krisztu­sunk! Hozzád kiáltunk, hogy meghall­gathass míniiket, mindenkor hozzád akarunk kiáltani, hiszen mindenben olyan tehetetlenek vagyunk, ha te nem ál' asz mellénk s nem segítesz mog minket. Bizonnyá!, nem küldesz el ma­gad elől, jóllehet sokszor nem olya­nok vagyunk, mint amilyeneknek len­nünk kellene s minden okod meg­volna, hogy meg ne hallgass minket. A te könyörületességedért és kiontott véredért kérünk: hallgass meg mégis minket. Ma is így kiáltunk hozzád: hallgass meg, ha magunkért és min­den emberért könyörgünk! Igen, hall­gass meg és engedd, hogy mielőbb eljöjjön a győzelem és megváltás napja a le kegyelmed, hűséged és jó­ságod szerint. Amen. »Ti vagytok az én tanúim, ... hogy én Isten vagyok.« (Ezs. 43, 12.) Öli Urunk, Üdvözítő Jézus Krisztu­sunk! Reád és a te nevedre építünk és csak tsreád hagyatkozunk, mivel bizonyosak vagyunk benne, hogy to vagy az Üdvözítő. Te megígérted ezt; ezért így lesz és már most is így van. Ezért hitben a te védelmed és oltal­mad alá helyezzük magunkat s te nem hagysz el minket, hanem mi ör­vendezhetünk te benned és a te jósá­godban ma is. Könyörülj minden sze­n en és elhagyotton, hogy az ínség Jgyen úrrá felettük, sőt segedel­met találjanak tenálad. Segíts. meg minket abban, ami különösképpen szo­rongat, liaiilgass meg minket és ma­radj velünk. Amen. »Imé mindent újjá teszek«. (Jelen. 21, 5.) Könyörülő Urunk! Köszönjük néked ezt a nagy ígéretet; 6 hogy csak­ugyan be is váltod, azt magunk is érezzük, amikor egyre inkább szállást veszel szivünkben s megbékél testsz ön­magáddal, amint békességet és bol­dogságot adsz s kimentesz minden ín­ségből és szorongaitatásból, amint megújítod szívünket és egesz valón­kat. Öh, milyen csodálatos lesz ha majd elkészülsz műveddel! Bárcsak ne állnánk útadban, amikor munkál­kodsz bennünk! Jöjj Urunk, Jézusunk, szabadítsd meg gyermekeidet és újíts meg mindent a te ígéreted sze­rint. Ámen. »Az egész sokaság igyekezik vata öt illetni, mert erő szárma­zék belőle és mindeneket meg­gyógyító.« (Luk. 6, 19.) Öh, drága Megváltó Jézus Krisztu­sunk! Arra az időre várakozunk, ami­kor gyermekeid ismét illethetnek té­ged s akik most fohászkodnak terheik alatt, megtalálják Benned Szabadító- jukat. Könyörögve kérünk: éreztess velünk már most is valamit kegyel­medből és jóságodból. Áraszd ki szí­vünkbe irgalmasságodat, mely békes­séget é3 boldogságot hoz. Hallgass meg' Urunk, feljebb mintsem kérjük vagy elgondoljuk, a te ígéreted sze­rint. Amen. Szombat esti közös imádságunk ÚTKÉSZÍTÉS Es. 40, 3. E AZ ÁDVENT mindig útkészítés. A Krisztus közeledtének hírét hozza és arra hív fel, hogy a szívünkhöz közeledő Krisztusnak síma utat készítsünk. Ezért bűnbánati idő. Az útkészítés első része annak fel­ismerése, hogy szükségünk van Krisztusra, akt rendbehozza életünket. A második része a biztatásban való hit: Krisztus valóban el is jön. így lesz az ádventi felkészülés egyúttal fejlődéssé és erősödéssé is, t. i. annak a meggyőződésében és megélésében, hogy nekünk az Isten Krisztusban szerető, ajándékozó és életújító Istenünkké lett. S AZ ADVENTI ÜTKÉSZITÉSNEK nincs vége a szívünknél. A miénken átmenő út a Krisztus útja. Tovább akar menni és ben­nünket magával rántani, hogy ne csak magunkhoz, de áz egész világhoz is készítsük az Ö útját, azaz hogy ajándékait: az igazságot, a békességet, az üdvösséget kiáraszthassa minden emberre. VALLJUK MEG, hogy Krisztus útja a szivünkhöz bűnös önzésünk miatt nagyon egyenetlen és alig-alig ér a szivünkön tál. ADJUNK HALAT az ádventi Örömhírért^ Krisztus Urunk magával hozott ajándékaiért és a ránk bízott ádventi küldetésért. KÖNYÖRÖGJÜNK a Szentlélek segítségéért, hogy tárt szívvel vár­juk és befogadjuk a karácsonyi szeretet Krisztusát és tovább vlhessilk az 0 szeretetét s munkától lehessünk a szeretet és békesség világának. BIBLIA-OLVASÓ HETI IGE: ÉS. 40:3, 10. Dec. 13. Vasárnap. Zsolt. 119:46., Jn. 1:6—7. Isten minden időkben kiválasztja magának az eszközöket embergyer- mekel sorából, hogy rajtuk keresztül munkálkodhassék, mindnyájunk számára tudtul adhassa akaratát és szándékát. A próféták, Keresztelő János és akik csak tisztán és igazán hirdették és hirdetik Isten igéjét, engedelmes eszközei az Urnák. —. Hallgassunk bizonyságtételükre; meg­térésére hívó szavukat meg ne vessük! Az Ür szól általuk! Olvasd még: Jer: 1:4—10. — Zak. 1:1—6. — Mt. 4:17. December 14. Hétfő. Zsolt. 139:3—4. Jn. 12—46. Jézus szava is elismerőleg nyilatkozik Keresztelő Jánosról. »Az asszo­nyoktól szülöttek közül nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál.« (Mt. 31:11.) — Megtérésre hívó szava egybe volt kötve a bűnt elítélő Isten ítéletének hirdetésével. Igazán megvallotta és tudtul adta Annak dolgait. Akinek útját egyengette, Jézus Krisztusra utalt minden szava. — Igehlrdető volt. — Isten Fiáról bizonyságot tévő életében néki alább kellett szállnia, hogy Ö, Jézus Krisztus növekedhessék! Olvasd még: Mt. 11:11—15. — Zak. 2:5—9. 3:1—2. — Jel. 22:20. December 15. Kedd. És. 51:12—13. Hóm. 13,4. Keresztelő János áll e héten lelki szemeink előtt, az az adventi hír­nök, aki Jézus Krisztusról prédikál. Isten ma is emberek által cselekszik és adja tudtul az 0 igéjét. Isten Fia azonban, Aki Isten-ember, egyszers- mindenkorra elvégezte és teljesítette a váltságművet, érettünk meghalt. Ezt az Isten Fiát, Jézus Krisztust várjuk adventben. Olvasd még: Mt. 3:1—11. — Zak. 4:1—C. — Ján. 18:36. December 16. Szerda. Es. 42:9. Játl. 1:17. örömmel tölt el minket a Jézus Krisztusról szóló jóhlr. Igen, Benne és Általa megbocsáttatnak bűneink, ha hiszünk Jéz»s Krisztusban. — Vigyázzunk azonban, Isten ma is bűnnek minősíti a bűnt és érvényes a törvény is az evangéliummal együtt! Olvasd még: Luk. 3:10—20. — Zak. 7:4—13. —Mt. 23:37—39. December 17. Csütörtök. I. Kir. 8—29. Kői. 2:9. A keresztyén ember ebben az adventi időben akkor várja igazán méltóképpen az Ür Jézus Krisztust, ha engedi, hogy mindenben Ö csele­kedjék ,az Ö akarata teljesüljön. Hogyan lehetséges ez? Ügy hogy olva­sod az igét, hittel tekintesz Jézus Krisztus minden művére, tettére és magad jócselekedetekre igyekvő, törekvő leszel... Isten ad ehhez néked erőt. Olvasd még: Hóseás 14:6—10. — Zak. 8:1—8. — Tit. 2:13—14. December 18. Péntek. Zsolt. 27:14. II. Kor. 8:9. A mi Urunk Jézus Krisztus mindenkit meg akar gazdagítani. Minde­nekben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt! Mi az ő szegénysége által meggazdagodhatunk, ha engedjük, hogy 6 ezt véghezvigye lelkűnkben, életünkben. Az adventi Király örömöt, békességet hirdet. Olvasd még: II. Tim. 4:5—8. — Zak. 9:9—12. — Ef. 2:17—18. December 19. szombat, Dán. 3:17—18. — I. Ján. 33. Jézus Krisztus Szabadító. O váltott ki az ördög, a pokol és a bűn átkos hatalmától, az örök hárhozatból. — A világ Világossága megjelent. Járjunk mi is az Ür világosságában. Olvasd még: És. 62:1—3, 10—12. — Zak. 12:10—14. — Jel. 1:7. Sztehló Mátyás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom