Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-11-08 / 45. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET % A holtakért mondott imádság ' általánosan elterjedt szokás a november 2-1 »-halottak napján« a te« tnetői sírok feldíszítése s az elhunyt hozzátartozókról való kegyeletes megemlékezés. Ez évben is az első novemberi vasárnapon megteltek a te­metők szomorúan emlékező családtagokkal, virágpompa borította a sírokat a mellettük állva sok-sok emlékező imádság szállt az élet és halál Urához. Vájjon mit fognak mondani ezekben a szívből elsóhajtott Imádságok­ban a kegyeletes emlékezők? Nem csak halottak napján, de a haláleset évfordulóin is gyakran elő­fordul, hogy kegyeletes hívek azzal fordulnak a lelkészhez: emlékezzék meg az Istentiszteleten elhunyt hozzátartozójukról. Vájjon mit várnak a hívek ettől az Imádságtól? S egyáltalán mi az evangélikus egyház fel­fogása a holtakért mondott imádság kérdésében? Ezt a kérdést tették fel Simojoki finn püspöknek is Helsinki gyüle­kezetei. Hosszú cikk volt a válasz. Ennek a cikknek a nyomán írjuk az alábbiakat. 1. Az elhunytakért mondott imádság fejlődése az ősegyháztól a katolikus gyászmise szokásáig Az ősegyházban a halál innenső és túlsó oldalán levő gyülekezet kapcsolatának kérdése kezdettől fogva jelentős volt. A két gyüleke­zet egysége, összetartozása hitükben élt. De csak egyetlen hely van az Üjtestamentomban, .amely való­színűen célozza a holtakért mon­dott imádság kérdését. A II. Tim. 1:18 ez: »az Űr engedje meg neki i— (t. í. Onesiforusnak) —, hogy ir­galmat találjon az Urnái ama na­pon.« A második századtól kezdve válik egyre jelentősebbé az egyház gya­korlatéban a holtakért mondott imádság. Ugyanebben az időben kezd formálódni a kötelességet meg­haladó keresztyén cselekedetek « azoknak érdemszerző jellegéről val­lott tanítás. A mártíroknak tulajdo­nítottak ilyen fölös érdemeket. A kettő összefonódott oly módon — persze már későbben —, hogy ami valamely lélekből Isten előtt hiány­zik, ki lehet pótolni másnak az ér­deméből. Még különösebben színezödött a kérdés, amikor arról kezdtek taní­tani, hogy az elhúnytak a halál után nem kerülnek azonnal a mennybe, hanem egy közbeeső helyre jutnak s ezért úgy gondol­ták, még érdemes értük imádkozni. A tisztítótűzről (purgatórium) val­lott tanítás ez, amely Nagy Gergely idejében (pápa volt 590—604) ala­kult ki, bár csak 1439-ben hirdet­ték ki az egyház hivatalos tanaként. A tisztítótűzben levő lelkekért mondott imádság a középkori kato­likus egyházban programmá vált. Beépítették az egyház liturgiájába Is. Az apostoli konstituciók (350— 400 körül) már ismerik a könyörgő Istentisztelet tartásának szokását a haláleset utáni harmadik, kilencedik és tizennegyedik napon, válamint később a haláleset évfordulóin. A római misében határozottan kiala­kult a holtakért mondott imádság (commemoratio pro defunctis). A tisztítótűzben lévő lelkek érde­kében mondott imádságoknak a ka­tolikus kegyességi életben azóta is jelentős a szerepük. Az Ilyen imád­ságok jelentőségét ahhoz fűzik, hogy szerintük a másokért mondott imád­ság érdemet hozó cselekedet (opus poenale). Korán szokássá vált a keresztyé­nek között, hogy az úrvacsorát a te­metéssel együtt vették s ehhez hoz­záépítették a holtakért mondott imádságot. A katolikus miseáldozat tanításában azután kialakult az a felfogás és gyakorlat, hogy az Űr testét és vérét a vacsora folyamán mintegy az elhúnytért mutatták be. Miután az ő tanításuk szerint a miseáldozat az ember által bemuta­tott cselekedet, különösen Nagy Ger­gely foglalt állást amellett, hogy az egyház az oltári szentségben ered­ményes módon hat a tisztítótűzben lévő lelkek javára. Ez a tanítás lett az alapja a holtak lelki üdvéért be­mutatott misének (missa pro defunc­tis, rnlasa de requie). A misén a hol takért elmondott imádság hatását ebből az áldozatból meríti. Ilyen mi­sét a temetés mellett később is be­mutattak. Különösen a haláleset év fordulói alkalmával. Gyakorlattá vált a mise-sorozat is, amelyről úgy gondolták, hogy különösképpen ha­tásos. 2. Az evangélikus egyház tanítása az elhunytakért mondott imádságról és miséről Minthogy a mise katolikus fel­fogás szerint áldozat, tehát emberi cselekedet Isten előtt, természetesen fejlődött ebből az az elgondolás, hogy benne az # imádság és áldozat által hatni lehet* Isten döntésére a tisztítótűzben lévő lelkek érdekében. Luther élesen hangsúlyozza, hogy az Istentiszteleten nem az ember cselekedete az, ami előtér­ben áll, hanem Isten ajándéka az uralkodó. Épp ezért a hol­takért mondott Imádságot s a lelkiűdvért bemutatott misét, annak fent vázolt formájában határozottan ellenezte. Az em­beri cselekedet folytán való meglgazulás, a miseládozat s a tisztítótűz tana egyenes ellentét­ben van az »egyedül kegyelem­ből, egyedül hitből, egyedül Krisztus által« (sola gratia, sola fide, solus Christus) evangéliumi hitfogalmával. A haléi innenső és túlsó oldalán lévő gyülekezet közötti egység azon­ban annyira alapvetően őskeresz­tyén Időkből származó hitbeli gondo­lat, hogy. nem maradhatott idegen Luther számára sem. A lelkiüdvért bemutatott mise s az elhuny takért való imádkozás szolgálatának hely­telen katolikus gyakorlata ellen ví­vott küzdelmében természetesen kissé eltolódott a hangsúly a keresz­tyéneknek az elhunytakhoz fűződő szeretetének kérdéséről. De ezen hangsúlykérdéstől eltekintve gyak­ran kifejezte helyeslését, azon, hogy egyes keresztyének imádkoznak' el­hunyt közeli hozzátartozóikért. Egy helyen pl. így nyilatkozik: Isten sehol sem parancsolta, hogy imádkozzunk az elhúnytakért. Senki tehát, aki értük . nem“ imádkozik, nem követ el bűnt... De másfelől, mivel Isten nem engedte tudnunk, mi történik a lélekkel s mivel tájé­kozatlanok vagyunk x afelől, milyen viszonyulásba kerül, nem akarjuk megakadályozni az értük való imád­kozást, sem azt bűnnek nem tartjuk. Az evangélium alapján állva bizo­nyosak lehetünk afelől, hogy sok halott feltámasztatott, akik még nem értek meg az utolsó ítéletet. így te­hát ezt meg kell engednünk. Mivel tehát ez bizonytalan s azt sem tud­juk, kárhozatra ítéltetett-e a lélek, dolgot bizonytalanságban s így szólj: szeretett Istenem, ha a lélek még abban az állapotban van, hogy lehet még rajta segíteni, úgy' könyörgöm, légy irgalmas hozzá. Ezt egyszer, vagy kétszer megtéve, nyugodj meg, hogy a lélek Isten gondjaira van bízva... Az azonban maga az ördög és a halál, ha ezért a dologért misé­ket alapítanak, vigíliákat és könyör­géseket tartanak, évről évre rínak, mintha Isten az előző években nem is hallott volna. így gúnyolják Is tent hitetlenül. Az effajta imádság merő istenkáromlás.« Az evangélikus egyház hitval­lás! Iratai elvetik a lelkiűdvért bemutatott misét, mint emberi cselekedetet, amelyet Isten pa­rancsa és szentírási példa nélkül végeznek az »elhaltak leikéinek megszabadítása érdekében ... s ez okból végtelenbe menő üz­letet csinálnak vele« (Apológia XXIV. 89). A Schmalkaldl Cik­kek ügy ír, hogy a gyászmise s az ahhoz fűződő anyagi nyereség másnak nem tekinthető, »mint az ördög valóságos álarcának. Mert ez is beleütközik ama fő­cikkbe, hogy egyedül Krisztus­nak és nem embernek müve se­gíthet a lelkek sorsán«. (Schmalk. Cikkek II. r. 2 cikk 13 bek.) A hitvallás! Iratok te­hát, amikor rámutatnak a gyász­misék kifejlődésének Igazi okára: a belőle származó egy­házi anyagi haszonra, a gyász­misét alapvetően az evangélium hitfogalmával összeférhetetlen- , nek tartják. A mise nem lehet az elhunytak érdekében bemu­tatott s az ő bűneiket cltörlő ál­dozat, amint azt az Ágostai Hit­vallás XXIV. cikke is világosan kifejezi. A gyászmisétől függetlenül az el- húnytaikért mondott imádsághoz a hitvallás: iratok nagyobb engedé­kenységgel szólnak — Luthernak az előbbiekben ismertetett véleménye alapján — megjegyezvén, hogy azo­kat »nem tiltjuk« (Apológia XXIV. 94). Az evangélikus egyház közös imádságai közé azonban általában nem vették fel. Néhány reformáció korabeli evangélikus ágendába fel­vett prédikáció végén találunk oly­A rozlozsnyai nagy könyv ban a prédikáció utáni Imádságban az »áldunk az elhúnytaikért« gondo­latkörben mozgó nehány mondat foglalja el a commemoratio mortuo- rum helyét. A szeretet és a hála ki­fejezése ez az elhúnytakért. Magyar protestáns és evangélikus ágendáinkból általában mindvégig hiányzik az elhúnytakért mondott imádság. (Dr. Kosa Pál közlése.) Mint az eddigiekből világos, . az evangélikus egyház hitvallási Iratai nem tiltják az elhúnytakért vaió imádkozást. Megjegyezzük, hogy az evangélikus orthodoxiának, tehát a tiszta tan korának nagy képviselői is elismerik, hogy az ilyen imádság a természetes szeretetből fakad s miht ilyen, megengedhető. Az a pro­testánsnak mondott felfogás, mely szembe fordul az elhunytakkal kap­csolatos imádkozással, valójában nem protestáns és nem evangélikus, hanem a halálon innen és túl lévő gyülekezet egysége kérdésének el­hanyagolásán alapszik, vagy abból a hangsúlyeltolódásból ered, amit a pietista mozgalmak annak a kétség­telenül igaz tételnek hangsúlyozásá­val tápláltak, hogy itt a földön kell megtérni, a halál után már késő. Az utolsó évtizedekben a protes­táns teológiában mutatkozó törek­vések felelevenítették az egyház istentiszteleti életéberl az ősi keresz­tyén commemoratio sanctorum, a szentekre való emlékezés gondolatát, de ennek a törekvésnek egészen más a tartalma, mint a katolikus egyház holtakért elmondott imádságainak. Az evangélikus egyház taní­tása és gyakorlata szerint el­mondott imádságok egyáltalán nem célozzák az elhúnytakért fizetendő váltságot, sem a >tsor- suk könnyítését«, hanem azok­ban az a szent egység (com- munio sanctorum) nyilvánul meg, amely a keresztyén hit szerint egybefogja az itteni és az ottani, a még küzdő s már ör­vendező gyülekezetét (ecclesia triumphans). Ezek a imádsá­gok Isten felé a gyülekezet sze- retetét és hálaadását fejezik ki az elhunytak iránt. Hálát adunk ér­tük, hogy amíg közöttünk voltak, a’mieink lehettek, s a két gyüle­kezet egységében most is egyek vagyunk, mint azt az egyik finn ének ki is fejezi: »Oh, áldott egység! Boldog, szent seregI ■ Még mi lenn küzdünk, ők jetin fényiének• Mirul egyek mégis Benned és Veled Halleluja, halleluja, halleluja!<c Ezt az emlékezést pedig evangé­likus egyházunk régi szokás sze­rint s helyesen épülve be az egyházi esztendő folyamatába, nem novem­ber 2-án tartja, hanem az egyházi esztendő utolsó vasárnapján, ezidén november 22-én. Koren Emil Jaminában láttam, az énekeskönyv- klállításon. Fóliáns lapjai megsár­gultak az idő s a ráírt kottajegyek terhe alatt. Belelapozok s úgy ér­zem, nemcsak az idő terhét s a kéz­írásos kottákat, betűket hordozza ez a könyv, hanem meghúzódik a la­pok között egy darab történelem is. A Hont megyei Rozlozsnyán, a 300 lelkes kis faluban, nem volt egyet­len evangélikus énekeskönyv sem. Pedig vágyódtak utána, hiszen éne­kelni igen szerettek. Végre is az iskolamesterük, egyben ' kántoruk: Bakulinyi Tamás valahonnan sze­rezhetett kölcsön egy 1696-ból való Tranósclust. Ez akkor a Tranosclus ötödik kiadása volt. Boldogan vitte haza, leült vele az ablak mellé s for­gatta, nézegette. Bele-belé énekel­getett. Az 1727. esztendő forró nyarán történt ez. A lurkókat hazaküldte, elvégezte a ház- és állatok körüli teendőket. Alkonyattájt mécsest gyújtott, lúdtollat hegyezett, éneklő népére gondolt s írni kezdett. Cir- kalmas, szép betűkkel. Másolta a könyvet. Pompás, szép iniciálékat rajzolt s vonalazta a. kottajegyek öt­vonalas pályáját. Ezeken kanyar­góit a dallam le-föl s ő dúdolta, míg írta. Vasárnapra meglepte a gyüleke­zetét. Előre olvasta a sorokat az el­készült új lapokról s a híveit vele zengték. Ragyogtak a szemek s me­legen áradt a hit. Aztán csípős szelek csókja szakí­totta a leveleket sűrűn a fákról. Korán alkonyodott. Sok olaj elégett a mécses vibráló lángjában, míg el­készült vele. ötödször hullottak az őszi levelek, mire pontot tett az utolsó oldalon. ' így készült ez a rozlozsnyai nagy könyv, a falu egyetlen énekes« könyve, öt esztendő kézírásos mun« kájában lapozgatok most. Belőle olvasta hosszú éveken át Bakulinyi Tamás sorról sorra az énekeket az istentiszteleten s a házi áhítatokon. Ez a könyv él. Bakulinyi Tamás régen porlad már, de a szíve itt do­bog ezek között a lapok között, az iniciálékban, betűkben s le-föl lép­kedő kotta jegyekben. S a kicsiny gyülekezet hitét, eleven egyházi éle­tét is sugározzák az oldalak. Megéled a lapokon egy ősi szo­kás Is. Passió-istentiszteletek kot­táit olvasom. Látni vélem a rozlozs­nyai hívek seregét istentiszteletü­kön, A kántor kezében a nagy könyv s zeng az ének. Kórus zengi a né­pet. éles férfihang Júdést, a másik Pétert, mély basszus Jézust. Az evangélista hangja a pap ajkán szó­lal meg az oltártól: — I ucinili Ucedlnicy jakoz jim byl ulozil Jeziss. a priprawyli Be- ranka... (A tanítványok úgy csele­kedtek, ahogy Jézus meghagyta ne­kik s elkészítették a bárányt...) S a húsvéti történet ott éledt a rozlozsnyai falak között. ígv énekeltek akkor Rozlozsnyán, az Úrnak 1730-as éveiben.- Ez a szokás sokáig élt még evan­gélikus egyházunkban. Negyven év­vel ezelőtt még énekelték a Passió­istentiszteleteket a Nyitna megyei Prietrzs gyülekezetében. Becsükön) a könyvet. Címlapján alul az írás: »... skrze Thomam Ba- culinij anno Dni 1727...« Másolta­tott »Bakulinyi Tamás által az Űr 1727. esztendejétől...« Megáldott az Isten, Bakulinyi Ta­más. K—L Szombat esti közös imádságunk A CÉL ÉS A HOZZA VEZETŐ CT 2. Pét. 3, 13—18. 0 A keresztyén hitnek és életnek van célja. Ez a cél az Isten igazságá­nak teljességre jutása, tehát a Krisz­tusban magígért új ég és új föld. Isten országa ez, melyet O készített az Öt szeretőknek. Feléje irányul a hitünk és a keresztyén élet célja is az, hegy benne megvalósuljon az Isten őr­szaga. Aki nem' ió úton halad, célt té­veszt. Ezért óv az ige a tévely­géstől, a szentírás egyszerű és ke­resztyén tanításának szektás csűrés­VALLJUK MEG, hogy gyakran megfeledkeztünk hitünk céljáról s a célirányos keresztyén életet is elvétettük. ADJUNK HALAT., hogy Jeten fenntartja Ígéretét újfáleremtésünk felől, gazdagon árasztja, kegyel• inét, megismerteti magát és igaz­sága útján vezet. csavarásától. A bibliában vannak »nehezen érthető« dolgok, s ezeket lehet hamis módon, a magunk száj-íze szerint, önzésünk szolgálatába állítva magyarázgatni, de hiába az ilyen ál­kegyesség. Akik ezt csinálják, a »ma­gok vesztére« teszik. |A célravezető út növekedés. Három ^dologban: Isten kegyelmében, Krisztus megismerésében és a szeplőt­len a hibátlan keresztyén életre való igyekvésben. - ..... l*j: KÖNYÖRÖGJÜNK azért, hogy egyházunk egészében és tagjaiban napról napra• növekedjék Isten szeretetének hitében, Krisztus Urunk élete és lanitása megisme­résében és erősen Igyekezzék az emberek között való hibátlan és szeplőtlen életre. Istentiszteleti rend November hó 8-án PESTI OLDALON DEAK-TÉR délelőtt 0 (Orv.) Zay László, délelőtt II Kemény Lajos, délután 6 Sülé Ká­roly, délután <1,7 Szeretetvcndcgséir. FASOR délelőtt VilO Cserháti Sándor, délelőtt 1! Cserhiátí Sándor, délután 6 Szita István. DÓZSA GY.-U. délelőtt »/,I0 Szita István.. ÜlLÖI-UT délelőtt '/; 10 délelőtt II RA­KÖCZI-OT 57/b. délelőtt 10 (szlovák) Szflády Jenő dr.. délelőtt 3/,I2. KARÁCSONY S.-U. délelőtt 10. THALY K.-U. délelőtt II Vámos József, délután 6 Bonhvai Sándor. KŐ­BÁNYA délelőtt VilO Koren Emil. délután 4 Koren Emil. délután 5 Szeretetvendégség. SIMOR-U. délelőtt >/,!2. Hafenscher Károly. UTASZ-U. délelőtt V-12 Korén Emil. ZUGLÓ délelőtt II, Muntng Andor, délután 6 Scholz László, GYARMAT-U,. délelőtt V,t0 Muntag Andor. RAKOSFALVA délelőtt 7,12 Scholz László. FOTI-U. délelőtt II (úrv.) Gádor András, délután 5 Szeretetvendégség. VACI- OT délelőtt 8 Gádor András, délután 4 Rimát Jenő. ÚJPEST délelőtt 10 Teológus, délután 5 Szeretetvendégség Prőhlc Károly. DUNA- KESZI-AI.AG délelőtt 9 Matuz László. VAS­UTCA 2.C. Szimonidesz Lajos. RÁKOS­PALOTA MAV-TELEP délelőtt 7,0, NAGY­TEMPLOM délelőtt 10. ÖREGTEMPLOM dél­után 3. PESTÚJHELY délelőtt 10 Kürtösi Kálmán. RAKOSKERESZTDR délelőtt </«H. RAKOSHEGY délelőtt 9. RAKOSLIGET dél­előtt 10. RÁKOSCSABA délelőtt 9 Békés Jó­zsef, délután Vi7 Békés József. CINKOTA délelőtt 9 (gyerm.), délelőtt 10. délután '/s3. MÁTYÁSFÖLD délelőtt 7,12. KEREPES-K1S- TARCSA délelőtt 7.10, -ÁRPÁDFÖLD délután 5. PESTLŐRINC délelőtt 11, délután 5. PÉST- 1MRE délelőtt 10, PESTERZSÉBET délelőtt 10. SOROKSÁR-ÚJTELEP délelőtt1«. KIS­PEST délelőtt 9, délelőtt 10, délután 0. WEKKRLE-TELEP délelőtt 8. RÁKOSSZENT­MIHÁLY délelőtt V«H, délután 5. BUDAI OLDALON BECSI KAPU-TÉR délelőtt 9 Sré.tcr Ferenc, délelőtt 11 Sréter Ferenc, délután 7. TO- ROC.ZKO-TER délelőtt 8 Pető István. ÓBUDA délelőtt 9 Mezősi György, délelőtt 10 H. Gaudy László dr., délelőtt II (úrv.) H. Gaudv László dr., délután 5 Mezősi György, dél­után 6 Szeretetvendégség H. Gaudy László dr. XII., TAROSAY V.-U. délelőtt 9 Zulauf Henrik, délelőtt 11 Zulauf Henrik, délután 7 Ruttkay Elemér. HŰVÖSVÖLGY, LELKESZ- NEVELO INTÉZET délelőtt 10 Ruttkay Ele­mér. KELENFÖLD délelőtt 8. délelőtt II. dél­után 5. NÉMETVÖLGYI-U. de. 9. KOLSO- KELENFÖLD délelőtt 12. CSEPEL délelőtt 11 Gálát György, délután 6 Gálát György. BUDAFOK délelőtt 10. NAGYTÉTÉNY dél­előtt VjíL KELENVÖLGY délelőtt 9. ALBERT BIBLIA-OLVASÓ November 8. Vasárnap. Zsolt, 103:14, II. Kor. 5:4. — Hegyünk állhatatosak a várakozásban! — Az állhatatosságban O akar megtartani, kegyelmével megerősíteni, hogy reménykedő várakozá­sunktól semmi eine tántoríthasson. Isten is vár: reánk, mert könyörül rajtunk és kegjigHhez nékünk. Olvasd mégPis. 30:15—18, Zsid. 13:7—14. November 9. Hétfő. Zsolt. 11924, Jn. 11:28. Legyünk állhatatosak a Reá figyelésben! — Akinek az Űr a tanács­adója és hallgat a Mester hívó szavára, azt készségessé teszi az Ö igéjének megtartására, akaratának cselekvésére és nem a felületes tanítvány külső dicsekvése valósul meg az életünkben. Olvasd még: Mt. 24:1—8, Zsid. 13:15—25. November 10. Kedd. Zsolt. 80:15—16, I. Kor. 1:4—3. Legyünk állhatatosak az imádkozásban. A bűn szorongatja a tanítvány életét. Ez nem a kétségbeesésre ad okot. hanem tekintetünket a magasba emeli, ahol van a mi Atyánk s aki az ö Fiáért reánk tekint, megerősít, meggazdagít és Szentlelke világosságát adja. Olvasd még: Mt. 24, 9—14. Lk. 11, 1—13. November 11. Szerda. Zsolt. 42:7, Róm. 12:12. Legyünk állhatatosak a könyörgésben! — Csüggedésünkben, meg- lankadásunkban öreá kell tekintenünk és Tőle erőt kérnünk, Aki közel van hozzánk; »Tudjátok meg, hogy közel van az ajtó előtt...« Ne lan« kadjunk a könyörgésben! Olvasd még: Mt. 24:29—35, Lk. 11:14—28. November 12. Csütörtök. És. 44:22, Rém. S:lk Legyünk állhatatosak a Vele való közösségben. — A bűn kiáradását, szorongatását érezzük, de Isten bűneink eltörlésével a kegyelem kiáradá­sát is meg akarja éreztetni velünk. Jézus Krisztus engedelmessége által igazakká tesz bennünket és az Atyával való közösségbe helyez minket. Itt világosságban akar járatni és figyelmeztet: Vigyázzatok! Olvasd még: Mt. 24:36—42, Lk. 11:29—36. November 13. Péntek. Zsolt. 11824, I. Pét. 2, 9—1«. Legyünk állhatatosak az örvendezésben. — A kegyelemben lévő élet — örvendező élet. Lehet örvendeznünk, mert ö hívott ki bennünket a sötétségből és az elveszetteket megkegyelmezettjeivé tette. Vigyázzunk! A hittől el ne szakadjunk ellene állván az igének, mert így a farizeusok feletti ítélet teljesednék be rajtunk. Olvasd még: II. Thess, 2.T—12, Lk. 11:37—54. November 14. Szombat. I. Sám. 2:8, Jn. 5:25. Legyünk állhatatosak a kegyelemben. — Isten utolsó szava nem a halál, hanem az élet. Isten reánk bizonyítja a bűnt, halott voltunkat, de igéjében szól, mi meghalljuk s ezáltal megelevenít. Vigyázzunk: ki ne szakítsuk magunkat könnyelműségünkkel a kegyelemből! m rr~~. u.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom