Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-11-01 / 44. szám

0 R S Z Í.JGOS t V A N G É 1 IKK S H Ej HA P XVII. ÉVFOLYAM, 44. SZÄM. Egyes szám ára:1 forint 40 fillér 1953. NOVEMBER 1. C DEZSÉRY LÁSZLÓ: Luther Márton tanítványaiként Luther Márton reformációi tette, az 1517. október 31-i csele­kedet méretében jóval kisebb je­lentőségű, mint az előzménye és a következményei. 1517. október 31-én Luther Márton 95 tételt szegezett ki a wittenbergi vár­templom kapujára, melyben az evangélium üzenetét szólaltatta meg a bűnbocsánat kérdésében. Ez akkor egy pillanatnyi harci fel­adat végrehajtásának tűnt annak az embernek szemében, aki Isten­nek engedelmes volt s nem bánta, hogy engedelmességének milyen következményei lehetnek. Luther előtt egy csaló dominikánus szer­zetes népámitása állott, az a tény, hogy Tetzel barát pénzért árusí­totta a búcsút a népnek, amely a középkori pápás egyház sötétsé­gében nevelkedett, nem ismerte az evangéliumot, de félt az Isten­től s úgy hitte, hogy a pápa való­ban földi helytartója Krisztusnak s úgy hitte, hogy a bűnbocsánat olcsón megszerezhető Istentől, ha az ember az egyházra áldoz. Lu­ther Márton a népre nézett, a feu­dális hatalmasságoktól és a kö­zépkori pápás egyház népámitó fogásaitól elámított és lelki bör­tönben tartott héínet népre, az ő drága népére, melyben az ő édes­apja is bányász volt s megundö- rodott a papi esalást'óh Luther lelkiismeretével nem fért össze Tetzel; barát prédikációja és nép^ ámító mesterkedése, ö akkor már jól ismerte az evangéliumot. A ró­mai levél olvasásának és meg­értésének nagy élménye után, a korabeli teológia teljes végezeté­ben s Krisztus evangéliumától fel- szabadítottan tekintett az egy­házra s vállalta az egyház szol­gálatát a népért, amelyből szár­mazott s amelyet meg kell men­teni ugyanolyan sötét gondolatok­tól, lelki kétségbeeséstől és lelki rabszolgaságból, amelybe őt ma­gát az evangélium megismerése előtt belekényszeritette az egyház, ö Tetzellel vívott ebben az októ­beri csatában s biztos volt a dol­gában, mert az evangélium ügyét képviselte és mert az. evangélium­ban való hitből tiszta lelkiisme­rete volt. ' Tetzel mögött azonban a pápa volt. A pénzsóvár és hatalom- vágyó, a világuralomra törő pápa s vele együtt az egész késői közép­kori társadalmi rend, a fejedel­mek, hűbérurak, főpapok és nagy­szabású uzsorások népelnyomó rendje, melynek egész szilárdsá­gát a keresztyén hit félremagya­rázott és rútul kihasznált dogmái szolgáltatták. Az a tévtanítás, amit a középkori egyház teremtett a Krisztushitből, volt az igazi lelki béklyó a nép számára, ez volt Európa csendőre s a lelki­ismeret vámszedője I^ém, tország- ban is. Luther tudta, hogy Tetzel mögött a pápa áll s a pápa mögött mindaz, ami hatalom és elnyo­más a német nép nyakában. Lu­ther azonban nem ezzel a pápá­val, nem ezzel a hatalommal és nem ezzel a népelnyomással szá­molt, mert az élete sem volt drága,' hogy igazságot szóljon népének, amelyet forrón szeretett. A német nép ma is tudja, hogy Luther talán nagyobb minden németek­nél s hogy az a felszabadítás, amit ő hozott, alapvetőbb azóta eltelt századok sok-sok német haza fiá­nak cselekedeténél. Luther a lelkiismeretet szabadította fel, amikor szembefordult a domini­kánus baráttal s vállalta az októ­beri reggel kockázatát a witten­bergi vártemplom kapuja előtt. Luther nem tartotta nagynak azt, amit október 31-én tett, de nagynak tartotta Urát, aki őt az evangélium világosságára vitte s aki őt felszólította, hogy menjen és tegyen vallást a hitéről. Az esemény előzménye a hatal­mas. Luther megtérése, mely az evangélium megértéséből szárma­zott s Luther önmagát felajánló hivő engedelmessége, mellyel Isten kezére adta magát. Luther az örök példája azoknak az embe­reknek, akik az alkalom nagysze­rűsége alatt nem roppannak ösz- sze, hanem vállalkoznak az igaz­ság képviseletére, örök példája azoknak az embereknek, akik az aznapi hűség nyomán lesznek el- híva .még nagyobbra. Luther az Örök példája azoknak, akik alá­zattal engedelmeskednek hatal­mas Uruknak S az a Hatalmas azután osztozik velük a dicsőség­ben. Azt kell, .megtanulnunk Luthertől, hogy a mai engedel­messég a' legfelségesebb lehető­sége a keresztyénnek, hogy az igazságért az élet sem drága s hogy a tiszta evangélium az egy­ház egyetlen igaz ügye, melytől függ egész földi szolgálata, egész földi becsülete és égési földi haszna is az emberek számára. ( Az 1517.. október 31-i cseleke­det azután a következményeiben volt nagy. Luthert megtanította Isten arra, hogy a régi ruhát nem lehet foltokkal foltozgatni, mert a folt még csak kiszakítja a régi ruhát. Luther megtanulta, hogy az ő októberi cselekedete is csak folt lehet a jcözépkori egyház ócska ruháján, nem áldás, hanem átok, nem javítás, hanem szakítás az egyház testén, ha ennél a foltra­gasztásnál több nem történik. Luthert Isten arra vezette, hogy vesse szemét az egészre. Üggyé tette számára az egész ügyet. Tetzel és búcsúcédulák később el- •homályosodtak ebben a hatalmas feladatban, de Isten erőt adott Luthernek minden további harcra, arra, hogy mélyre evezzen, hogy a legalapvetőbb kérdéseket vesse fel s hogy halála napjáig ne nyu­godjék, míg a mű nincs befe­jezve. Luther reformátorrá lett, vagyis az egész megújítójává. Az egyház hithősévé, aki nemcsak azért küzdött, hogy ilyen vagy olyan »szemölcs vagy sömörgö- zés« ne legyen az egyház orcá­ján, hanem azért, hogy az egy­ház teljes egészében mindenestül egyházzá lehessen. Azt kell megtanulnunk Luther­től, hogy a naponkénti engedel­messég hősies művéből a mi egy­házunk teljes megújulása kerüljön ki s ne csak tódozás-fódozás, ha­nem egyházunk alapjaiban való megújulása legyen a.mi nemzedé­künk boldog tapasztalatává. Luther műve azért nagyszerű, mert nem alapított új vallást, vagyis nem járta az egyház sok szakadárjának, eretnekének ön­apostolának hamis és öntelt útját. Nem a maga gondolatainak szer­zett érvényt, vagyis nem szektás ösztönök vezették. Luther a régi evangéliumot kezdte újrahirdetni s Jézus Krisztus váltságművét tette újra szabaddá az emberek számára. Luther nem vallásala­pító, hanem Jézus Krisztus jó vi­téze. Nem az evangélium volt új, amit ő hirdetett, hanem az evangélium hirdetésének engedel­mes eszköze volt. Luther nem új hitet teremtett, hanem a hit új megváltója volt a maga korában, kora minden tévelygésével szem­ben a régi hit meghamisítói s népellenes kihasználói ellen. Azt kell megtanulnunk Luther­től, hogy a mi mostani egyházunk megújulása nem új evángéliumot keres, hanem a régi evangéliu­mot. Nem új hitet akar alapítani, hanem a régi Kit tisztái dé kor­szerű megváltójává akarja avatni egyházunkat. Kórunk ' vallásos tévelygései, vallásunknak a mi nemzedékünk életében történt undok kihasználásai, a mi korunk­ban esett szektás és népellenes elferdítései ellen kell megtörténnie egyházunk mostani belső refor­mációjának. Az ügy, amely ránk van bízva, Luther ügye. Nem egyebekkel van harcunk, mint saját magunkkal, mint ahogy Luther is végsőkig azonosította magát a középkor egyházával. Luther a maga bűnéről beszélt, vagyis az egyház bűnéről, mellyel c egy volt. De Luther nem akart a maga bűnében élni, hanem meg akart abból szabadulni s méltó gyermekévé akart lenni a bűnök­ből megváltó Istennek. Reformá­ciója azt jelentette, hogy az egy­házban a Krisztus tiszta eszközét látta az emberiség boldogítására és üdvözítésére s nem engedte, hogy Krisztus eszközét emberi indulatok és emberi érdekek ki­csavarják a Krisztus kezéből. Luther reformációja abból a fel­ismerésből szármázott, hogy az egyházat csak maga az egyház" juttathatja zsákutcába akkor, ha engedetlenül letér a Krisztus­követés útjáról és utat enged ma­gában az öncélúságnak és a té­velygésnek. Azt kell megtanul­nunk Luthertől, hogy az egyház érdekéért az egyházban kell küz­deni. Az egyház dicsőségét a földi egyház bűneivel és elfajulásaival való leszámolásban kell keresni. így lett a reformáció az egyház önvizsgálatának, örökös belső megújulásának döntő kiinduló­pontjává. Erről a pontról indu­lunk most is. A mai reformáció reményteljes kiindulás ebből a kezdetből. A Béke Világtanács november 23-tól 28-ig Becsben tartja legközelebbi ülésszakát Frédéric Joliot-Curie, a nemzet­közi Sztálin-békédíj kitüntetettje, a Béke ' Világtánács elnöke közölté, hogy a Béke Világtanács 1953. no­vember 23-tól november 28-ig tartja legközelebbi ülésszakát Bécsben. Az, ülésszakon — hangzik Joliot- Curie nyilatkozata — az egyetemes bckemozgalom keretében meg fogják vizsgálni, hogy a béke hívéi világ­szerte milyen lépéseket tegyenek kor­mányaiknál annak elérésére, hogy az egyes Országok közötti nézeteltérése­ket s konfliktusokat a népek függet­lenségének és biztonságának tisztelet- 1 bentartásával, • kölcsönösen elfogad­ható megegyezések útján rendezzék. Vonatkozik ez elösorban a hidrogén­bomba és minden más tömegpusztí­tásra alkalmas fegyver hasinálatának megtiltására és az atomerö felhaszná­lásának hatékony ■ nemzetközi ellen­őrzésére, valamint a fegyverzetek és a fegyveres erők csökkentésére, ■ to­vábbá a koreai és a német kérdés bé­kés rendezésére, amely ' kérdések el­sősorban veszélyeztetik a világ béké­jét. . AZ AMERIKAI METHODISTA IFJÚSÁG NEMZETI KONFERENCIÁJA A BÉKÉE'RT Az Egyesült Államok számban leg­erősebb egyháza a methodista egy­ház. Ennek az egyháznak az ifjúsága gyülekezett össze Cansas Cityben, hogy megvitassa a legfontosabb kér­déseket. A konferencia a háború és béke kérdésében megerősítette műit évi határozatát: »A keresztyénség és a háború sohasem egyeztethető össze.« Az új határozat kimondja; hogy »a keresztyén ember köte­lessége az, hogy ellenszegüljön a háború minden útjának és azonosítsa magát azokkal az erőkkel, amelyek igazán a békét keresik«. A faji kérdésben is tiszta evan­géliumi álláspontot foglalt el a kon­ferencia. »Ügy érezzük — mondotta az egyik delegátus —, hogy minden lehető lépést meg kell tennünk a. fajok egyenjogúsítása érdekében, hogy megszűnjön az elkülönítés egy­házainkban s nem hagyhatjuk abba harcunkat, míg el nem érjük a célt, a kevert fajú gyülekezeteket, ame­lyekben az egyház valóban keresz­tyén közösségként élhet.« A konfe­rencia felszólította az Egyesült Álla­mok külügyminisztériumát, hogy él­jen a MacCarran-törvényben bizto­sított jogával és tegye lehetővé, hogy az 1954 augusztusára Evanstonba ter­vezett ökumenikus riagygyűlésre va­lamennyi keresztyén egyház kikül­döttei megkaphassák a beutazási en­gedélyt. / Angol egyházi lap az Egyházak Világtanácsának felelősségéről^ , a gyarmati kérdésben „ Áz’ angol egyházi sajtó; egyik, leg­előkelőbb lapja, a . British v Weekly vezércikkben foglal állást a gyarmati sorban élő népek követeléseinek kielégítése és a déláfrikai faji- tör­vények megszüntetése érdekében' Eb­ben a vonatkozásban kiemeli a ke­resztyének és a keresztyén egyházak felelősségét s azokat .a nagy lehetősé­geket, amelyek ezen a téren az Egy­házak Világtanácsa előtt állanak. »Míg a nemzetközi közvélemény nyomása — beleértve a gyarmati ha­talmak belső közvéleményét is — élég erőssé nem lesz, hogy a gyar­matügyi miniszterek kényelmes biz­tonságát megváltoztassa, addig is van -olyan fórum, amelyik .nemzet­közi lelkiismeretként cselekedhetik és kell, hogy , cselekedjék, személy­válogatás nélkül, tiszta célkitűzéssel. Ez természetesen az Egyházak Vi­lágtanácsa. ... , . . . Á. keresztyén reménység; ame­lyet a világtanács ..jövő év. augusztusában Evanstónban ösz- szeiilő nagygyűlése vitat . meg, •• nyilvánvalóan magában foglalja . annak a keresztyén reménység­nek a gondolatát is, hogy egy jó irányított nemzetközi lelkiisme- • rét megerősödése csökkentheti az embernek emberrel szemben gya­korolt embertelenségét, mint az ember bűnös voltának borzal­mas melléktermékét. A világtanács semmiképpen sem tagadhatja, hogy a precedens már megvan, mert Dr. Visser’t Hooft fő­titkár tárgyilagos jelentést készített Dél-Afrikáról s nem rejtette véka alá meggyőződését« — írja a Bri­tish Weekly. A III. Szakszervezeti Világkongresszus Október 10-től október 22-lg a bécsi Koncerthaus nagytermében megtartotta öt világrész országai­nak szakszervezeti küldöttsége a III. szakszervezeti világkongresz- szust. Soha eddig még munkások és alkalmazottak nem vettek ilyen nagy számban részt szakszervezeti kongresszuson. Amint a jelentések­ből kitűnt, több mint 90 milliónyi munkásság képviseletében hozta a kongresszus nagyjelentőségű ha­tározatait. A határozatok majdnem kivétel nélkül a dolgozó tömegek jólétének, munkájának és békéjé­nek jegyében születtek meg. A mai helyzetben, mondja a szak- szervezetek III. világkongresszusá­nak határozata, a munkásosztály mindennapi létérdekeiért, vagyis munkabérének emeléséért, munká­hoz váló jogáért, a társadalombizto­sítás megjavításáért és más hasonló követelésekért folytatott küzdelem napról napra szorosabb egységbe fűzi az egész világ haladó erőit, de ugyanakkor ez az egység akarja biz­tosítani a nemzeti függetlenséget, a gazdasági és szociális fejlődést és a világ békéjét. Ezért a szakszerveze­teknek mindenütt feladatuk, hogy síkra szánjanak nemzetközi gazda­sági együttműködés kiépítéséért, valamint minden ország nemzet­gazdasága békés fejlődésének és a dolgozó nép életszínvonalának sza­kadatlan emeléséért. A III. szakszervezeti világkon­gresszus nagy gonddal fordul a gyar­mati és félgyarmati népek felé. Til­takozik a nyomorban és szenvedés­ben, bizonytalanságban és éhségben élő hépek kizsákmányolása ellen. , Hatalmas példák állnak a világ haladó erői előtt, hogy a szabadság és a békés termelés hogyan tudja felemelni egy-egy ország népét. Itt áll előttünk a nagy Kínai Népköz- társaság példája, valamint a népi demokratikus országok fejlődése. Ezek az országok felszabadultak és erejüket az építés, a munka és a jó­lét érdekében tudják gyümölcsöz- tetni. Ezek a népek egyre jobban és» jobban megértik, milyen hatalmas erő rejlik az egységben, megértik, milyen döntően nagy jelentősége van annak, hogy minden munkás, min­den ember fajra, nemre, politikai és vallási nézetre való tekintet nélkül egyesüljön az életfeltételek megjaví­tásáért, a háború elhárításáért, a sza­badságért és a nemzeti függetlensé­gért való küzdelemben. A szakszervezetek III. világkon­gresszusa határozata nyomán újabb milliók teszik magukévá e célokat és valósítják meg az egész világon. „AZ IGAZ EMBER PEDIG HITBŐL ÉL“ í

Next

/
Oldalképek
Tartalom