Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-10-04 / 40. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET „A TEMPLOMBA MEGYÜNK... U »Mikor szoktál a templomba el­indulni?« — kérdezték egyszer egy templomos keresztyéntél. Már szom­baton este, hangzott a komoly vá­lasz. Az ünnep: Istennek szentelt nap. Vagyis olyan idő életünkben, ami­kor kiváltképpen Isten igéjével akarunk foglalkozni, 'fíem mintha egyébként ezt nem kellene tennünk, vagy épperi csak ezekre a napokra korlátoznánk az Isten igéjével való foglalkozást. »Nekünk, keresztyé­neknek voltaképpen minden nap ilyen ünnepnapot kell tartanunk, ' azaz naponként Isten igédével kell járnunk-kelnünk s szívünkben és szánkban is egyaránt azt kell hor­doznunk«, mondja Luther, a Nagy Kátéban. Ezen felül azonban szük­ség van ilyen alkalmakra, amikor ráérünk az igével való foglalkozásra. S erre elő kell készülni. Nem vélet­len, hogy a régi egyházban minden ünnepnap, tehát a vasárnap is, már az ünnep előestéjével megkezdődött. Régi magyar szóval karácsonyestjét is karácsony böjtjének szokták hívni. S a böjt az mindig: előkészü­let és elcsendesedés. Az ünnep elő­estéje az előkészület és elcsendese­dés ideje. Ilyenkor kisöprik az ud­vart és a ház elejét, valami csodála­tos békesség borul az alkonyodó tájra, egyenesen száll fel a kémé­nyek füstje a violaszín ég felé, ame­lyen feltűnnek az első csillagok. A házak előtti kispadokra kiülnek az emberek s csak a konyha felől hal­latszik valami nesz: készül a va­csora és az ünnepi ebéd. Bizony bölcs, szokás »előre megfőzni«, mert . az ünnep a háziasszonynak is az, talán kétszeresen. Sokszor a vasár­napi ebéd gondja s munkája meg­rontja a templomozást. Nem is le­het úgy prédikációt hallgatni, hogy közben azon járjon az eszem: nem ég-e oda az ünnepi kalács? Készülj a templombamenésre — már szombaton este. Seperd ki a szivedből a gondokat és örömöket, teremts csendességet magadban és magad körül. Időben ^érj nyugovóra és időben kelj fel a templomba- menésfiez. Kicsiny dolgoknak tűn­nek fel ezek,, de sokszor ezeken múl­nak a sokkal nagyobbak. Némely gyülekezetünkben beharangoznak az istentiszteletre, kétszer, vagy há­romszor is. Hiba, ha harmadik ha­rangszóra kapkodnod magadra a ru­hát s keresed bosszúsan az ének­könyvedet, »hová is tettem, pedig itt volt?« Hát még ha a harangszó ver fel az ágyadból! Nem mindegy, hogy milyen lélekkel indulsz a templomba: sebbel-lobbal, sietség­gel, vagy azzal a csendességgel és békességgel, amit elvárhat tőled az Isten, aki sohasem siet és sohasem késik el. Á mi Urunk halkszavú Isten, aki nem hajlandó szived lár­máját túlkiabálnl. S ha már kiálta­nia kell,, abba belecsendül mindakét fülünk. Azt természetesnek tartod, hogy tisztességes öltözetben indulsz az Isten házába. Furcsa, hogy a lelked öltözékére nem fordítasz ennyi gon­dot. Nem arról van szó, hogy a bű­neidet hagyd otthon, 1 vagy éppen valamiféle álszent és képmutató ke­gyes ábrázatot öltsél fel. Oh, nem, a bűneid azok éppen az Isten színe elé valók: vidd oda és ott rakd le őket. Ne is akard magadat másnak mutatni ö előtte, mint amilyen vagy, hiszen ö úgyis ismer téged. Hanem mindazt a »lelki szemetet« kell levetned s otthon hagynod, ami betöltötte szivedet: kicsiny és nagy gondok, aggodalmak, félelmek és vágyak, örömök és reménységek. Most vesd ki mindezt és indulj meg- üresítve az ige hallgatására, hogy Isten tölthessen meg azzal, amit 0 akar üzenni éppen ma neked. »A templomba megyünk...«, mi vagyis többen, nem én magam me­gyek egyedül. Milyen jó ha csak­ugyan így van, ha kézenfogva me­hetsz valakivel, másokkal, akik ve­led együtt ugyanoda igyekeznek: a házadnépével. Nincsen ennél na­gyobb öröm — addig becsüld meg, amíg részed lehet benne. Blumhardt János Kristóf imádságaiból »Mert bosszúállás napja volt szivemben és megváltottaim esz­tendeje eljött.* (Es. 63, 4),. Könyörülő Urunk! Bárcsak eljönne megváltatásurok esztendeje! Nem se­gíthet más e megsebzett v'lágon,mint a te felülről lehajíó jóságod és szere­teted. Hadd éljünk ebben a várako­zásban, ami megvidámíthatja szívün­ket. Ne engedj minket elcsüggedni, bármit hozzon is az esztendő, hanem vigasztalj meg annak tydatáVal, hogy a te erős karod végül is győzedelmes­kedni fog. Amen. (Január 1-ón.) »Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; ■ sem a nap nem tűz reájuk, sem semmi h'ó­I ség.< (Jelen. 7,16). Uram, erős Isten! Hamar jöjj segít- éégeddel és uralkodjál királyként ráirdenek felett, hogy életet és üd­vösséget ajándékozhass mindany- rtyiunknak. Szereteted napja ma is ragyogjon felettünk s szánd meg gyengeségeinket. Könyörülj meggyö­tört gyermekeiden. Ámen, »Avagy nem kell e kiinnom a pohárt, amelyet az Atya adott né­kem?« (ián. 18, 11). Üdvözítő Urunk! Te kiittad a ke­serű pohárt miérettünk, hogy segíthess rajtunk, ezért nem bocsátunk el té­ged. Reád vetjük gondjainkat, mert te gondot viselsz rólunk és felragvogta- tod S2eretetedet azok felett, akik téged keresnek és orcádat óhajtják. Drága Megváltónk, mutasd meg ma is mio­cén kicsiny és nagy ügyünkben, hogy te velünk vagy; áldj meg ben­tiünkért, nagyokat és kicsinyeket, bete­gekét .és egészségeseket, áldj meg mindnyájunkat és mutasd meg ne­künk üdvösségedet} mely szenve.lé­sedből és halálodból erre az egész világra kiárad. Ámen. »El ne' feledkezzél az Űrről, aki kihozott téged Egyiptörnbót. a szolgaságnak házából.« (V. .1!óz, 6, 13), í Ür- Jézus Krisztus, Üdvözftín';' Nem feledkezünk meg Rólad és szün­telen megemlékezünk arról amit ve- íiln-k csel eked tél. Aminthogy Te is megemlékezel rólunk minden nyomo­rúságunkban és szorongattatnsunk- ban. hogy megszabadítsál minden ín­ségünkből. A Te irgalmasságodban bizakodunk, ó, Jézus, és arra kérünk:- amint kivezetted egykor Izraelt a ezolgaságnak házából, Egyiptomból, szaftádita meg mihamar mindén erti- tjejfs* ördög ratrsíar.-i'hói M; •Am«rt »/mádkozzatok egymásért... (Jak. 5, 16). Jézus Krisztus, hűséges Megváltónk! Hozzád kiáltunk s arra kérünk: tégy minket igaz papokká, akár hivatalt viselünk, akár nem; hadd kérjünk téged: szabadíts meg minket a gonosz­tól! Hiszen te kegyesen és szívesen r.-egiia 11-gatód minden gyermeked kö­nyörgését és fohászát s különöskép­pen a szegény nép ínségét veszed a szívedre s bizonnyal meghallgatsz, ha érettük könyörgünk hozzád. Vajha betelnék, amiit prófétáid által is meg­ígértél s aminek eljövetelére vár ko­zunk, a Szentlélek kitöltetése, amire olyan nagyon szükségünk van. Tekints reánk Megváltónk! Mindenben a le kezeidbe ajánljuk magunkat; adj ne­künk kegyelmet, békességet és áldás*. Amen. »Mert nem járultatok megta­pintható hegyhez,.., hanem az újszövetség közbenjárójához, Jé­zushoz.« (Isid. 12, 18—24). Drága Megváltónk! ügy örülünk annak, hogy jelenlétedet legalább egy kissé érezhetjük; s ha arra go ido­lunk, hogy közösségünk van .eled, oiy igen jó ez nekünk. Hiszen te lát­hatatlanul bár, de jelen vagy, mégha ezt nem is tudjuk mindig egészen megérezni. Köszönjük, hogy megsej­teted velünk: mi mindent várhatunk tőled a te Ígéreteid szerint. Ebben 3 reménységben akármik maradni Urunk s Te bizonnyal nem hagysz magunkra bennünket, liánom átsegítesz amíg csak üt győzedelmed napja, amire vá­rakozunk s amikor örökre egyesíteni fogsz magaddal mindeneket. Amán. »Velünk az Isten.« (Máié 1. 23) Ur Jézus Krisztus, Megváltónál Hálát adunk néked minden jósá­godért, kegyelmedért és hűségedért, amellyel minket ezen az éjszakán :s körülvettél. A Te irgalmasságodba és a te kezedbe ajánljuk magunkat ezen a mai napon Is. A te könyórtt'.etedbe ajánljuk mindazokat, akik ma ínség­ben és veszedelemben vannak Áldj meg mindnyájunkat és légy segítsé­günkre. 0, Urunk, áld irgalmas vagy, hallgasd meg azoikat, akik benned bíznak, Ámen. »Hagyj békét néki még ez esz­tendőben.« (Luk. 13, 8—9). Ur Jézus Krisztus, Megváltónk! Add, högy a. könyörgésben meg rn rostüljünk, hogy a te segedelmed is mindig készén lehessen számunkra s türelmet gyakorolhass valünk a meg­próbáltatás Idején. Legjen a te Jo- \oltod, Urunk, a te gyermekeiddel, ekík teHewéd rettfénvkennak. vótti'n. Rudolf Alexander Schröder: KÖVETLEK Harc közben is követlek, mert 'A békességed éltet Nincs veszteség fájóbb, nagyobb, Mint elveszíteni Téged Ki nagyra tartja önmagát, Mikor már célhoz érne örömre vár. de bút talál, Eloszllk szép reménye. Könnyű Igád, de az sem árt, Ha néha tán keményebb Mert míg erőm erötelen. Akkor erős a lélek. Csak akkor könnyű a kereszt Nem emberé a terhe — A Szeretet próbára tesz, De nem csépel örökre. Nem Néked kelt szolgálatunk Gondunkra nincs szükséged. Mi mindent Tőled kölcsönzőnk Mit adhatunk Tenéked? Es hogyha vallástételünk fA torkunkon akadna Ütszéll kő támadna föl , Hitvalló hódolóira. Ne hozzon hát a néma po, Ilyen szégyent fejünkre, Ez jó idő, lépjünk elő Hadd nézzenek szemünkbe. Ha testvérem nem látja még, Megérti majd: Nem bánom, * Bármerre visz Veled utam, Követlek minden áron! D. L A SZERETETSZOLGÁLAT HÍREI BUDAPEST A budai egyházmegye gyülekeze­teinek diakoniai megbízottai a buda- hegyvidéki lelkészi hivatalban tar­tották szokásos havi összejövetelüket. Ezen számot vetettek a két hűvös­völgyi otthon fejlődéséről, jelenlegi helyzetéről. Az Idióta gyermekek szá mára többen felajánlották, hogy gyümölccsel látják el őket. Az első csomagok már meg is érkeztek. A kelenföldi gyülekezetben mindig erősebb lesz az érdeklődés a diakonia ügye iránt. Szeptember 27-én, vasár­nap délután a gyülekezet látogatást tett a hűvösvölgyi otthonokban.' Kora délután a gyermekek között voltak, azután a Lelkésznevelő Intézetben tartottak összejövetelt, végül este az öregek között rendeztek igen áldásos műsoros egtet. A kelenföldiek számára Schaller Kornélia otthonvezető tar- tott előadást és beszámolót. Október 3-án, szombat délután a kelenföldi' gyülekezeti teremben szeretetvemdég- ség lesz Sztehlo Gábor szolgálatával a diakonia támogatására. SOPRON. A gyermekmisszlól munkaközösség1 tagjai már Gyenesdiáson elhatároz­ták, hogy a szeretetintézményeket különösképpen igyekeznek erősíteni. Több alkalommal beszéltek a gyüle­kezet gyermekei előtt az idióta gyer­mekekről. A kicsik összegyűjtötték szívük legdrágább kincsét, a babái­kat s azokat felajánlották az idióták­nak. Különböző adományokból 390 forintot gyűjtöttek össze és a baba­csomaggal együtt küldötték el Buda­pestre. TÖBB HELYRŐL küldöttek ruha- és cipőadományt. Ezeket az Intézmények gondnoksága szeretettel köszöni. Egyben felhívja a figyelmet arra, hogy a szarvasi, bonyhádi, nyíregyházi és budapesti gyermekotthonoknak nagy szüksége van tolira, hogy télre előkészíthessék a kis dunnákat! Minden adományért szálljon Isten nevére dicsőség! A Negyedik Békekölcsön Népköztársaságunk kormánya felhívást bocsátott ki, melyben a IV. Békekölcsön Jegyzésére szólítja fel a magyar népet. Az eddigi kölcsön- Jegyzésck nyomán megtapasztalhattuk azt, hogy azok milyen nagy mér­tékben vitték előre hazánk jólétét és felvlrágozását. Hazánk hatalmas ütemben fejlődik. Most az új kormányprogramm minden eddiginél ts vi­lágosabban mutatja, hogy a nemzeti erőfeszítés meghozta gyümölcseit és dolgozó népünk életszínvonala rohamosan emelkedik. Kormányunk min­den Intézkedése a nép érdekelt szolgálja. Ezt bizonyítják azok az Intéz­kedések. amelyek a legutóbbi hetekben történtek: a dolgozó parasztság­nak nyújtott sokoldalú támogatás, az adókedvezmények, a beszolgáltatás csökkentése és a jelentős árleszállítás. A IV. Békekölcsön jegyzésére vonatkozó kormányfelhívás a dolgo­zóktól az eddiginél kisebb felajánlást kér. Eszel Is kifejezésre juttatja azt, hogy országunk gazdasági programmja fokozott mértékben igyekszik biz­tosítani dolgozó népünk életviszonyainak gyors javulását, de ugyanakkor ez azt is bizonyítja, hogy hazánk gazdasági megerősödésének olyan kor­szakához érkezett, melyből immár a több kenyér, a több ruha. a Jobb lakás s a kultúra értékeiben való szélesebbkörű és bővebb részesülés tehetőségeihez juthatunk. A IV. Békekölcsön jegyzésével kapcsolatosan dr. Vető Lajos és De- zséry László püspök közös körlevélben fordult a magyar evangélikus egyház lelkészi karához. A körlevél többek között ezeket mondja: »Fele­lősséget érezve magyar népünk és hazánk sorsa és jövője lránt, testvéri szóval fordulunk kedves munkatársainkhoz, és kérjük őket, hogy mint eddig Is, járjanak elől Jó példával a IV,.Békekölcsön Jegyzésével. Tegyünk eleget mi magunk, az egyház lelkészei és munkásai hazafias kötelessé­günknek s végezzük el lelkipásztor! szolgálatunkat abban az irányban Is, hogy híveink is megtegyék ugyanezt. Adjanak felelősségteljes Jó irányí­tást és buzdítást híveinknek építő hazaszeretetre. Hazánk építésének és erősítésének szent céljaihoz való hozzájárulásunk, mely a Békekölcsön- Jegyzésben Is megmutatkozik, konkrét és honfitársaink előtt nyilvánvaló eszköze a békéért folytatott küzdelmünknek.« Sorakoz.zék fel egyházunk népe a IV. Békekölcsön jegyzésével Is a békéért küzdő evők mellé. Szombat esti közös imádságunk EREZZETEK £8 LÁSSÁTOK MEG ... Zsolt 34, 2—9. Keresztyénségünknek nagy szük­sége van arra, hogy Isten bennünket jóságára és jótéteményeire emlékez­tessen. Gyakran esünk a kísértés csapdájába, hogy az istenfélelmet a bűne'ink és körülményeink miatt való panaszkodásban és az Istentől való borzongó félelemben vagy szemre­hányásban éljük. Igénk szerint az igazán kegyes, ke­resztyén ember áldja az Urat, bízik benne és dicsőíti. Nem alaptalanul teszi ezt, hiszen éppen az teszi ke- keresztyénné, hogy abban az Istenben hisz, aki Krisztusban magát ajándé­VALLIUK MEG, hogy életünkön gyakran nem lehetett megérezni és meglátni, hogy jó az Ür; ADJUNK HALAT Istennek Krisztusban megmutatott jó aka­ratáért és mindazokért az áldáso­kért, amelyeket, mindennapos éle­kozó, »jó« Istennek bizonyította meg és kinyilatkoztatta azt, hogy az 0 akarata és cselekvése, hogy áldjuk öt és legyen is miért áldanunk. Ezért eszméltető ennek az Igének a buzdítása: érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Űr! Eszméltető, mert keresztyénségünk alapjára ok­tat, de azért is, mert megmutatja keresztyénségünk küldetését is. Egy­háznak, gyülekezetnek és minden keresztyénnek az a kötelessége, hogy a zsoltárossal együtt szóval és élet­tel hirdesse és sugározza: érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Ür! tűnkben, otthonunkban, teslben- lélekben megad nekünk. KÖNYÖRÖGJÜNK Isten jóságá­ban való szilárd bizakodásért és hitből táplálkozó keresztyén éle­tért. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS Ebbe a számunkba csekklapot mellékeltünk. Kérjük Kedves Elő­fizetőinket, hogy ennek felhaszná­lásával újítsák meg előfizetésüket, illetve küldjék be hátralékaikat. Az Evangélikus Élet egyházunk egyet­len hetilapja és az előfizetésekből tartja fenn magát. Bizalommal kér­jük Kedves Előfizetőinket, hogy egyházunk Iránti hűségből teljesít­sék előfizetési kötelezettségüket. Kérjük azokat a Kedves Előfize­tőinket, akiknek előfizetésük ren­dezve van, hogy ne akadjanak fenn a részükre is küldött csekklap miatt. Sajnos, technikai nehézségek miatt csak úgy tudunk csekklapat küldeni, hogy minden példányba mellékelünk. Kérjük tegyék el a csckklapot és amikor majd előfize­tésük lejár, ennek felhasználásával újítsák meg azt. Kérjük azt Is, hogy Kedves Elő­fizetőink szíveskedjenek á csekklap hátulján minden alkalommal a bo- ldí időt t összeg rendeltetését jelezni, hogy kiadóhivatalunk véletlenül más helyre ne könyvelje. As Evangélikus Élet Ktadófcivatata BIBLIA-OLVASÓ Október 4. Vasárnap. Zsolt 34, 3. I. Péter 2, 3. Egyedül az Orbán dicsekedhetem —; másféle dicsekvésre nincsen alapon, hiszen magamban bűnös vagyok. Az Isten jósága, irgalma, amely- lyel Fiát megváltómul adta, olyan csodás jótett rajtam, hogy el nem hall­gathatom, hanem bizonyságot teszek róla: Bűneimből megváltott Jézus. Ezt a hírt vár ja a bűnösök serege, s ha meghallja, akkor örül. Olvasd még: Ruth 2, 1—23. és Filemon 1—25. Október 5. Hétfő. £zs. 48, 10. Róm. 8, 18. Sokszor feltesszük a kérdést: Miért van szenvedés?. Erre nem köny- nyű a felelet. Legfeljebb, ha megtisztulást eredményez egy életen, akkor utólag ismerjük fel; az Ur kohójában tisztogatta. Szenvednem kell? Nem süllyedek el a kérdésekben, hogy miért —, bár ezt sem hagyom el, mert hátha oktalanságom miatt szenvedek. Mindenesetre, ha Krisztussal járok, minden szenvedésben tökéletes vigaszom, hogy Övele és általa enyém Is lesz a színről-színre látás zavartalan dicsősége. Olvasd még: I. Thess. 4, 9—12; Mikeás 1, 1—4; 2, 1—5. Október 6. Kedd. V. Mózes 26, 10—11. I. Tlm. 6, 17—18. Újra meg újra Istentől, a minden jó adomány és tökéletes ajándék Urától kell kérnünk mindent. Imádságainkat bizony meghallgatja, amire szükségünk van, megadja. — Vajha meglátnánk, hogy Önála vannak az igazi kincsek s ezekből nem egyet reánk L bízott. Ezt kellene meglátnunk f s akkor tudnánk mi is gátlás nélkül adni, jót cselekedni. Olvasd még; I. Móz. 4, 2/b—15; Mikeás 2, 6—11; Róm. 16, 17—18. Október 7. Szerda. Zsolt. 0, 10—11.' I. Kor. 13, 3. Az Űr szeretetében bízom, mint a gyermek az édesapjában. Az O szeretete táplál, megtart, ttűnbocsánatet ad. Szóval, mindent megtett üd­vöm érdekében. Nekem nem kell már erőlködnöm ezekért. — Rajtarrt Istennek Krisztusban megjelent szeretetének kell visszatükröződnie. Ez úgysem marad életemben nyom nélkül. Szentlélek Isten, gyújtsd fel szí­vemben a krisztusi szeretet lángját, hadd lobogjon! Olvasd még: í. János 4, 7—16/a; Mikeás 3, 1—4; 8—12. Október 8. Csütörtök. Zsolt. 130, 3. I. Kor. 13, 1. Nem beszédben áll az Isten országa. Alapja az, hogy Isten nem akarja a bűnös halálát,- hanem hogy megtérjen és éljen, azaz hogy a kereszten Krisztusban bűnbocsánatot szerzett. Uram kegyelmes szeretetedből élő szol­gádat töltsd el a Te szereteteddei, hogy legyen az élete immár új, tartal­mas, hivő élet. Olvasd még: V. Mózes 3Ó, 11—14; Mikeás 4, 1—7; Mt. 25, 84—36.' Október 9. Péntek. Jónás 2, 3. Róm, 15, 3Ó. Mindnyájan megtapasztaltuk már azt, amit az első ige mond. Ha így van, akkor miért restülünk meg olyan gyakorta a tusakodó, egymásért való közös imádságban? Olvasd még: II. Kor. 8, 1—9; Mikeás 6, 1—8; Kol. 1, 21—23., Október 10. Szombat. ÉZS. 9, 1. I. Péter 1, 6—7, A náp sügafúnak fényében él melegítő erejében nem kételkedem télért sem, amikór napokig felhő takarja az eget. Tudom akkor Is, hogy eljön majd a tavasz és a nap újra ragyogni és melegíteni fog. — Ügye ebben biztosak vagyunk? Öh, ha a TeteffitÖ egyik alkotásában így tudunk bízni, miért ne lehetnénk akkor tűzön-vízen keresztül is biztosak üdvösségünk­ben, ami megvan, ami Jézus megjelenésekor tökéletesen nyilván lesi mindenkinek, aki hisz Jézus Krisztusban. —• Olvasd még: Csel. 8, 1—II; Amos 2, 1—8; 1, Kór, 12, 6; Zlolt 32, 1—7. tip:. Vlsontai Róbert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom