Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-09-20 / 38. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET A'-'hivó ember előtt nem kétséges, hogy Istennek terve van a világgal és terve van velem. Nem véletlenül va­gyok itt és nem magamnak élem az életemet. Örömeim és könnyeim, munkám és életpéldám valahol bele van jegyezve az Isten tervébe. Ezért annál szebb az életem, minél job­ban Istennek élem. A hivő ember előtt az sem kétsé­ges, hogy Isten megbecsüli munká­jának és tervének eszközét: az em­bert. Isten nem önző gazda, aki csak kihasználja az embert és azután el­dobja magától, ö édesatya, aki ugyan velünk váltja valóra álmait, AZ „EGY LÉPÉS" ISTENE I. Mózes 21:1—21 ,• fit ■ • •• • '. \>T ! -f de azután gyermekként a szivére ölel. Ez a mi hivő életünk vigasztalása és nagy reménysége. A Biblia eléggé ismeretlen vidé­kén így találkoztam a napokban az »ezerarcú« Isten egy új arcával: az »egy lépés« Istenével. A Szentírásnak ez a gyönyörű kis drámája így kez­dődik. Egy hivő és Istennek enge­delmes édesanyának, Hágárnak kicsi gyermekével, Izmaéllel együtt el kel­lett hagynia régi, kedves és megszo­kott otthonát. Nem könnyű dolog ez: elköszönni egy emberi szívtől, amelyik szeretett, egy kicsi szobától, ahol annyi szép órához duruzsolt és A nyár elmúlt. A szabadság em­lékei, élményei azonban gyakran tér­nek vissza beszélgetéseinkben. Egy szép kirándulás, jó könyv, emberek, akikkel megismerkedtünk, sportél­mények, társas együttlétek emlékei. Az élménnyel és emlékkel kitöltött időre emlékezünk. Megfeledkezünk viszont arról, hogy sokszor nem tud­tuk időnket jól felhasználni, csak azért töltöttük az időt valamivel, hogy agyonüssük. Az ember nem tud mindig olvasni. A napon sütkérezésbe is beleún idő múlva. Olykor a vá­ratlanul tovább tartó esős idő hozza az embert zavarba. Nincs Programm. Nem tudja a társaság mivel tölteni az időt. Mit csináljunk? — ez a kérdés mozog ilyenkor kimondatla­nul, de sokszor hangosan. Nem ré­gen, nyári emlékei közül, valaki ép­pen egy ilyen esetet mondott el. El­mondom én is, ahogy ő mondta, mert érdekes. Nagyobb társasággal indultunk ki­rándulásra. Kicsinyek és nagyok, férfiak és nők vegyesen. Útközben eső kapott el bennünket. Beszorul­tunk a menedékházba. Először min­denki elővette a hátizsákját és fala­toztunk. Az eső azonban tovább is esett. Énekelgetni kezdtünk, de egy idő múlva abba is belefáradtunk. In­dulni még mindig nem lehetett. Ek­kor érkezett el a »mit is csináljunk?« pillanat. Egy fiatalember állt elő és így szólt: Képzeljük el, hogy mindnyájan hajótöröttek .Vagyunk. Egy lakatlan szigeten vetődtünk partra. Robinson módjára kellene életünket kialakí­tani. Képzeljük él továbbá-'azt is, hogy van közöttünk egy idegen kis­gyermek. Mint keresztyénekben, fel­ébredne bennünk a felelősség az iránt, hogy a gyermeket az evangé­lium ismeretében neveljük fel. Mi lenne, ha semmi segédeszköz nem állna rendelkezésünkre? Se biblia, se káté, se énekeskönyv. Mi lenne, ha teljesen emlékezetünkre kellene hagyatkoznunk? A társaság belement a »játékba«. A képzeletbeli lakatlan sziget kép­zeletbeli hajótöröttéi megkezdték összehordani ismereteiket a képzelet­beli gyermek számára. Mivel kezdjük el? — ez volt az első kérdés. A teremtés történetével. Adámmal és Évával kell kezdeni és a bűneset történetével. Jöttek a vá­laszok. Mondja el valaki. Egy édes­anya kezdte el és az édesapának kel­lett folytatnia. Közben kiderült, hogy hétéves gyermekük kiigazítani Valót talált a közlésben. Közbe­vetette valaki: talán ezzel lehetne kezdeni, de nem ebből kellene ki­indulni. Én nagyon világosan emlék­szem még vissza arra, hogy mikor édesanyám először beszélt az Isten dolgairól velem, Jézus Krisztusról kezdett el beszélni. Vagy legalább is ez maradt emlékezetemben. Nem lenne egyszerűbb valahogy ezzel az igével kezdeni: »Ügy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta...«? Egymásután jöttek elő a történetek. Az ószövetség alakjai kö­rül egy kis »elvi« vita is támadt. Az­után áz újszövetségi történetek kö­vetkeztek. Jézusnak egy-egy szavát megkíséreltük szó szerint idézni. Megdöbbenve vettük észre, meny­nyire fogyatékosak ismereteink. Más, szóról szóra ismert anyagnak kutat­tunk utána. Hány mondatra emléke­zünk a szeretet himnuszából, 1. Ko- rinthus 13-ból? Ki tudna egy zsol­tárt könyv nélkül végigmondani? Vagy egy éneket a gyülekezeti éne­keskönyvből? Bizony sokszor be kel­lett húznunk nyakunkat. Most már mindenki kérdezhetett. Kérdeztünk akkor is, ha tudtunk, akkor is, ha ném tudtunk rá felelni. Végül arany­mondásokat gyűjtöttünk össze. A Kis Kátéra és annak darabjaira, a Tíz parancsolatra, Hiszekegyre, Mi­atyánkra, a keresztség és úrvacsora kérdésére már nem került sor. A nap ismét kisütött és mj tovább men­tünk. Az elbeszélő hozzátette még: Na- - gyón jó vizsga volt mindnyájunk számára ez a kis Időtöltés. Engem meglehetősen elgondolkoztatott. Nem fkellene jobban, alaposabban ismer­nem a bibliát? Elég gyakorlatias az, ahogy a bibliát ismerem? Nem kel­lene öreg fejjel is tanulva foglalkoz­nom a bibliával? Megszűnik-e az is­meretgyűjtés a gyermekkorral? Ha egy keresztyén ember igazán erőt me­rít hitéből, ha az evangélium szív­ügye. nem kellene kissé jobban ott­hon lennie a bibliában, kátéban és énekeskönyvben? Bennem is vetődött fel kérdés. Ml lenne, ha mi is próbát tennénk ezzel a különös társasjátékkal? És mi lenne, ha megkísérelnénk komolyan venni azokat a kérdéseket, amelye­ket egy ilyen társasjáték vet fel? Eszembe jutott az evangéliumok ke­letkezésének története is. A négy evangélium nem úgy keletkezett, hogy valamelyik evangélista leült és egyből megírta az egészet, azután mint valami érdekes irodalmat vagy jó tankönyvet népszerűsítették és tanították. Pontosan fordítva történt. Az evangéliumokat először tudták. Nagyon sokan ismerték. Előbb benne élt olyan emberek tudatában, akik­nek a szívét átformálta az evangé­lium és azután került leírásra a sor. Jézus tanításait és tetteit az apos­tolok elbeszélése nyomán élő ha­gyományként mondották tovább a gyülekezetekben. János apostol evan­géliumának végén világosan olvas­ható, hogy miért írták le a szóbeli hagyományt. Nemcsak azért, hogy így jobban megőrizzék és a szóbeli közlés tisztaságát biztosítsák, ha­nem azért is, amiért tulajdonképpen szóban tovább adták: mert tudták, hogy az evangélium hitet ébreszt ott, ahol hirdetik. »Ezek pedig azért írat­ták meg, hogy higyjétek, hogy a Jé­zus a Krisztus, az Isten Fia és hogy ezt hivén, életetek legyen az ő nevé­ben.« (Ján. 20:31.) Ügy látszik, úgy lehet legkönnyeb­ben emlékezetben is megtartani azt, ami meg van írva, ha nem tartjuk meg, hanem tovább adjuk. Mi lenne, ha megpróbálnánk...? b.-> » XI '•m dalolt a kandallóban á tűz, egF‘ fekvőhelytől, ahol olyan Sok szép ál­mot ringatott felette a boldogság. És most csendesen beteszi az ajtót és elindul egy ismeretlen útra. Előtte a végtelen sivatag, kezén a gyermek, minden vagyona egy darab kenyér és a tömlőben a víz. Meg a szívében Isten ígérete. Mégsem zúgolódik. Könnyei kisimulnak a hitnek erre a mondatára: Isten útja ismeretlen út! Aztán elindul ezen az ismeretlen úton. Nem könnyű ezen járni, hiszen mindössze egy lépésre ölelte át az Ür. Egy lépésre van kenyere, vize és útja. Egyszer csak véget ér ez a lépés Is. Elfogy a kenyér és elfogy a víz. Már ott van a sivatag közepén. Egy bokor árnyékába helyezi el á gyermekét. Egy1 lépésre tőle leborul és imádkozik. Ügy látszik, hogy csak eddig tartott a lépés. Csak eddig tartott az Isten akarata. A sivatag porából egy porszem száll a sze­mébe: úgy látszik, Isten ezzel a por­szemmel tesz pontot az életére. Isten ö’ébe hajtja a fejét és várja, hogy hozzá és gyermekéhez elérkezzék Is­ten követe: a halál. De ekkor vízcso- bogást hall a közelben és forrásvízre bukkan. íme, milyen csodálatos az Isten: újra adott néki egy lépést. Igen, Isten így vezeti lépésről lépésre hivő gyermekeit. Nem pergeti le előt­tünk egész életünket, feladatainkat és kötelességeinket. Minden lépésen csak egy kockáját mutatja meg az életünk filmjének. Hinni Benne és neki engedelmeskedni. Nála meg­maradni —ez az egy lépés ránkhulló kötelessége! így van jól, hogy Isten mindig csak egy lépést világít. így legalább mindig Tőle kérjük és min­dig Tőle várjuk a következő lépést. Hágár és fia, Izmáéi egyszer meg­érkezik Istentől kijelölt céljához. A fiú megnő és hős lesz. Isten meg­áldja és nagy nép atyjává teszi. Há­gár a megérkezés boldog kapujában hálásan emlékezik arról, hogy Isten mindig velük volt az úton, az. egy lépéseken, hogy nem veszett el soha semmi az Isten ígéretei közül. Bűneink, hitetlenségünk, pogány aggódásunk sokszor sivataggá fújja be előttünk az utat. Sokszor hisszük azt, hogy vége van már az egy lépés­nek és ml milyen messze vagyunk még az életünk örömétől és áz üd­vösségünk atyai házától. Ma tanulja meg jól a hitünk, hogy Isten útja ismeretlen út, mindig .csak egy. lépést mutat, de minden lépésen ott‘van O. Most is velünk- van. A Fiát, Jézus Krisztust küldötte elénk, hogy erő­sebb legyen Benne a hitünk. Szeretném, ha sokszor elégedetlen­kedő életednek elég lenne az az »egy lépés«, amit Isten néked is mindig, mindennap megvilágít. Ezt üzeni néked ma az »egy lépes« Istene. Friedrich Lajos ■st ft? TATA Jézus kinyújtott karja A csodálatos halfogás történeté­ben (Lk 5.1—11) a leglényegesebb Jézus kinyújtott karja, amellyel Péterhez nyúl, hogy felemelje. Nagy dolog volt Péter engedel­messége Is, de az inkább még csak a tudós émbernek, a »Mesternek« járó köteles tisztelet szülöttje volt. A csodát sem szabad lekicsinyelnünk, mert; sem azelőtt, " sem azóta pem volt érdemes nappal, mélyben ha­lászni.. A sok hiábavaló fáradozás után nagy volt a jelentősége a csoda eredményének is, hiszen a megélhe­tés problémáját hosszú időre meg­oldotta azoknak az embereknek. Ezek sem kicsiny dolgok, de a leg­nagyobb mégis Jézus kinyújtott karja. Jelentős először Is azért, mert szakadékot hidalt át. Péter ebben a csodában látta meg igazán, hogy kicsoda Jézus. Több, mint akinek eddig vélte, minden embernél több: Isten. Ekkor látta meg a szakadékot Jézus és maga között, ö, Péter a lelkes, a csupa akarat, de félbe­maradt cselekvés, nagy szavak és tétova szív. Vele szemben Jézus, a megingathatatlan biztonság, aki az eltökélésből cselekedetet formál, egyszerűen, kevés szóval és termé- szetesen. A Teremtő természetes­sége egyszerűsödött benne ebben a csodában. Péter észrevette ezt. Val­lást is tett róla: távozz tőlem Uram, mert én bűnös ember vagyok. Isten­nek szólítja Jézust, mert ■ látja a szakadékot és megelégszik az innenső parttal: térdel. A Jézussal való találkozásnak ma is ez az első része, a bűneink fel­ismerése és megvallása. Azért fon­tos ez, mert — mint akkor — Jézus karja ezen a szakadékon át nyúl felénk. Másodszor az a jelentősége Jézus kinyújtott karjának, hogy felemel. Jézus tulajdonképpen ebben mu­tatta meg igazán istenségét. Sokkal inkább isteni módon és sokkal na­gyobbat cselekedett, mint magában a csodában. Sőt, ez volt az igazi csoda. Nem fogadta meg Péter sza­vát és nem távozott el. Most lépett igazán Péterhez, hogy feléje kinyúj­tott karjával megszüntesse a szaka­dékot, magához emelje a bűnöst és újjá formálja. Ez volt az ö egész élete és halála. Azt is mondhatnánk, hogy Jézus Isten felénk kinyújtott karja volt, mert Benne jött közel Isten az emberhez, hogy magához emelje. Jézus Krisztus ma bz igében és a szentségekben lép hozzánk és ezek­ben teszi élővé és aktuálissá életüt, halálát és feltámadását. Amikor az ige hangzik és a szentségeket ki­szolgáltatják nekünk, akkor Krisztus karja ragad meg bennünket, hogy Isten szivére emeljen. A harmadik jelentősége Jézus ki­nyújtott karjának, hogy szolgálatra indít. Péter addig az életből halá­szott halakat, most embereket fog életre. Ettől kezdve munkatársa lett Krisztusnak. A szolgálata az volt, hogy elvigye az emberekhez . az Isten szeretetének a hírét, hogy be­széljen ennek bizonyságáról: Jézus­ról és szolgálatával egyengessen összekuszált emberi életeket. Egy­szóval: Jézus karja az emberekért az életre való szolgálatba vonta be Pétert. Amikor felénk nyúlik ki az egé­ben Jézus karja, azért teszi, hogy életre és szolgálatra hívjon. Ez a kar karunkba fűződik, hogy munka­társaivá tegyen bennünket. Az a célja, hogy bele vezessen az embe­rekért való munka folytonos szol­gálatába, hogy így az életünk tanús­kodjék az Istennek Jézusban meg­jelent hatalmas szeretetéiól. Mert az olyan élet, amelynek nyomán ga- zabb, emberibb, boldogabb és béké­sebb életek fakadnak, az ilyen «let mutatja igazán, hogy Istennek Jézusban felénk kinyújtott karja életet ad. v, * Zay László . POMPÁS MCÜT, SZÉLES ER- f DŐK, dombos táj >— azt hiszed, Vidékén vagy, pedig" "Tatabánya szí­vében jársz. Az erdők fái között.re­mek, modern és zömök régi bányász­lakások, korszerű iskola, gyönyörű kórház, hangulatos park, villaszerű hivatalépületek rejtőznek. Nem messze az egyik aknatorony emel­kedik s cslllepálya húzódik el a fe­jed fölött. Bányászváros. Odébb sűrű, kertes település. Kis családi bányászházak egymás mel­lett. Egyenes utcák, tisztaság, csupa virágos kertek és csend. Ebben a vá­rosrészben emelkedik a kis torony, a templomunk. A sekrestyében hosszú képsor em­lékeztet a templomépítés mozzana­taira. Krónika képekben. Ez volt a gyülekezet legnagyobb erőfeszítése, amit 1938-ban végeztek. Pedig akkor még egészen fiatal egyházközség volt. 1930-ban szer­vezte anyaegyházközséggé Ka- lavszky Kálmán, aki ettől kezdve ke­rek 15 esztendőn keresztül munkál­kodott itt. Nem volt kezdetben sem talaj tálán a' munka, hiszen előtte 30 évig közös protestáns bányalel­készség gondozásában állottak a hí­vek. A templomépítés nagy erő­feszítésébe kezdett gyüleke­zet - lelkésze jó egyházfegyelemmel, komoly egyháztársadalmi megmoz­dulásokkal fogta össze híveit, akik­nek egyházhűsége kiemelkedő volt. Nem jelentéktelen eredmény ez, ha meggondoljuk, hogy összetételé­ben a legtarkább gyülekezetek közé tartozik. Tatabányai »őslakosról« a gyülekezetben nem is beszélhetünk. Idetelepült bányászcsaládokból áll. Kemenesalja ősi magyar népének képviselőitől kezdve az alföldi szlo­vák agrárproletárokig s a tolnál svá­bokig az ország evangélikusságának minden színe megtalálható itt. Álig van az országban gyülekezet, ahon­nan ne származott volna valaki ide. Komoly feladat volt tehát a sok talajtalanból gyülekezeti gyökeret ereszteni s nevelni. CZÖRVANYTERÜLETE is elég ^SZÉLES. Voltaképpen maga az anyagyülekezet is szórvány. Óriási ■Art • * «•* területen elszórt bányatelepülés ez, egy-egy akna köré csoportosult és épült házakkal. Az egykori filiából, Bánhidából, ahol 1937-ben emeltek híveink templomot, az anyagyüleke­zet szerves tagja lett, amikor 1949- ben közigazgatásilag a városhoz csa­tolták. A nagyterületű városon kíVüI Szár, Környebánya, Tarján, Héreg, Vértestolna és Vértessomló tartoz­nak ide egy-két hivővei. Az erősen szervezett és kézben- tartott gyülekezet háború után lel­készváltozások melletti kallódásban meglazult. Más kérdések közbejötté mellett talán ez a gyökere annak, hogy ma már kisebb maggá szorult össze a nyilvántartásban nagylét­számú, de a templom köré kevesek­ben húzó gyülekezet. De hisszük, hogy a hitben és egyházhoz való tar­tozásban is ki fog egyre erősebben ütközni a gyülekezet arculatán az összehozott kincs: Kemenesalja hű­sége, alföldi szlovákok kegyessége, tolnai svábok szorgalma. TSTE;. »ÍSZTELETEK ÉS BIBLIA- ORÄK mellett időnként vallásos estek és egyházzenei alkalmak vár­ják a hívőket. Szép orgonájukat az utóbbi években szerelték át villany- fújtatásúra. Évente kétszer gyüleke­zeti találkozót tartanak a környező gyülekezetek bevonásával. Különö­sen kedves alkalmak lehettek az utóbbi években az ökumenikus jel­legű összefogásaik: minden hónap első vasárnapján a reformátusokkal és baptistákkal tartottak együttes összejöveteleket. A megértő bányavezetőség paro- chiális lakást a r. k. plébániával megosztott épületben adott, ahol a modern, szép kis lakás mellett gö­röngyös, elhanyagolt ugart tört ked­ves virágos kertté Selmeczi János, a mostani lelkész. Dolgozószobájában figyelemreméltó meglepetés vár: író­asztalán a moszkvai patriarchátus havi folyóiratának számait látom. A lelkész eredetiben olvassa Alekszij patriacha igehirdetéseit s komoly teológiai tanulmánnyal mélyed el benne. Örülnénk s hasznunkra válna, ha közkinccsé tenné tanulmányai eredményét. Koren Emil y?-. . L Á ZÁ R Olyan voltam már, mint a többiek. Kik alusznak meszelt, sírok mögött. /I sieniem vak volt. ’a fülein' 'síkét, Testem halotti gyolcsba őlÚBt>ffP]iiniJ De felébredtem .Jézt-s jó szavára, » • Ki szívemre tette meleg kezét: Kelj jel Lázár, jöjj vissza a világba, Lásd meg mégegyszer Isten kék egét. Nézd, sárgul már a föld arany kalásza, Dús szölöfürt ,nt csipkés lomb alól,.. Munkára fel/ Mind a te kezed várja, Lásd Márta fon es Mária dalol. Most élek; Sarló villan a kezemben, , Csürbehnltiiűk az ételt, telt szemek, , ■ Szüretelökkel járok kint a kertben, \ < A sajtóból mar édes must csepeg. 1 . • Néma nyelvem megoldja boldog ének, Míg Márta fon és Mária dalol, En aratók. S ha majd végére érek, Krisztusom vár rám s újra rámhajol. Pécsi Erisébe! BIBLIA-OLVASÓ Szeptember 21., hétfő. Zsolt. 111:9., Bőm. 8:84. Nincs kárhozat azok számára, akik a Krisztusban bíznak. Istennek Krisztus halála által szerzett szövetsége örök, megváltoztathatatlan. Mi­több, Krisztus nemcsak meghalt, hanem fel is támadott értünk, azaz le­győzte a halált, sőt közben Is jár állandóan értünk. Olvasd még: Jer. Sir. 3:22—33. és I. Tim. 6:11—21. Szeptember 22., kedd. Zsolt, 79:9., I. Pét. 3:18. Krisztus szenvedéséért van minden bűnünkre bocsánat. Mi már így Imádkozunk: bocsóBd meg bűneinket a Te Fiadért. Olvasd még: Zsid. 12:4—11. és II. Tlm. 1:1—7. Szeptember 23., szerda. Zsolt. 104:33., I. Pét. Iá—4. Reménységünk Krisztus feltámadása által van. Enélkül hiábavaló lenne ogész keresztyénségünk. Csak ebben az életben reménykedni Krisztusban ostobaság. Krisztus azonban feltámadott, ezért vár reánk a meg nem romló mennyel örökség. Ezért nem nyomorult, hanem Istennek örvendező az életünk. Olvasd még: Jób 2:1—10 és H. Tim. 1:8—18. 5 ’ ' ' ' ! Szeptember 24., csütörtök. Zsolt. 94:19,, II, Kor. 8:10. Földi életünket a nagy feszültségek jellemzik. Bűneinkre, önmagunkra nézünk: kétség, aggódás, bánat; földi szép feladataink, mennyei öröksé­günkre nézünk: vigasztalás; öröm, vidámság. Olvasd még: Ef. 6:18—20 és II. Tim. 2:1—13. , Szeptember 25., péntek. Zak. 12:10., L Ján. iá. Isten az ö Lelkét kegyelemből és könyörületességből adja. Az ö Lel­kének munkája az, hogy megismerjük a názáreti Jézusban a megígért Krisztust, aki testté lett. Olvasd még: Zsid. 10:35—39 és Tim. 2:14—28. Szeptember 26., szombat. Itt, 813., Rém. 9:15. Kinek ne remegne bele a szíve ekkora szeretetbe: a világfelségés, fe- lelősségrevonhatatlan Isten könyörületéből és kegyelméből öröktől fogva kiterjesztette, ránk irgalmát Krisztusban? . .. Olvasd még: Jel. 2:8—11 és II. Tim. 3:1—9., valamint Zsolt. 75:3— Szeptember 27., vasárnap. Jób 42:2., Ján, 5:1T, Isten öröktől fogva elhatározott munkája nem ért véget a teremtés- . nél, még csak a gondviselésnél és fenntartásnál sem, hanem Jézus művé­ben teljesedik ki.'Azonban ez sem fejeződött be földi működésével, ha­nem ma is folytatódik egészen az örökkévalóságig. . -i • < .^Olvasd még: Jel. 12:7—12/a, és II. Tim, 3:10—17. Bánt! Béla 'UV: M MI Ui NI NI I IHI A...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom