Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-06-28 / 26. szám

XVIII. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM

Egyes szám ára: 1 forint 40 fillér

1953. JUNIUS 28.

Az egyházegyetem fogadása

külföldi lelkészvendégeink tiszteletére

Június 20-án este az egyetemes székház termeiben az egyetemes egyház elnöksége fogadást rendezett, melyen a magyar protestáns egyházak vezetői és a Budapesten tartózkodó külföldi lelkészek vettek részt. Egyházunk részéről jelen volt dr. Vető Lajos es Dezséry László püspök, dr. Pálfy Miklós, a Teológiai Akadémia dékánja, Grünvlaszky Károly egyetemes főtitkárhelyettes, Prőhle Károly és dr. Ottlyk Ernő teológiai tanárok, Kemény Lajos és Várady Lajos budapesti esperesek, Csákó Gyula és Benczúr László püspöki Ajtkárok, Csekcy Zoltán és Rédey Pál kerületi lelkészek. Gyöngyösi Vilmos és Korén Emil budapesti lelkészek.

Egyházunk vendégeiként üdvözölhettük Horváth Jánost, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét munkatársaival: Varga József osztályvezetővel, Veres Pál alosztályvezetővel és Nagy Károly előadóval együtt. A magyar református egyház részéről Dr. Bereczky Albert püspök és Kiss Roland főgondnok, az egyetemes konvent elnökéi, Péter János püspök, dr. Finta István, a konvent elnökségi osztályának vezetője, Fekete Sándor esperes, »Az Üt« szerkesztője, dr. Kádár Imre, a konvent sajtóosztályának vezetője és Huszti Kálmán debreceni református lelkész vettek részt a fogadáson.

A külföldi vendégek közül jelen volt James Endicott kanadai, Sztálin- békedíjas methodista lelkész, a Béke Világtanács tagja, Josef Hromadka dr., a prágai Comenius teológiai fakultás dékánja, a Béke Világtanács tagja, Ragnar Forbech, az oslói evangélikus székesegyház első lelkésze, a Béke Világtanács tagja, Van Dahlen holland református lelkész, a Béke Világtanács tagja, A. Thompson délafrikai methodista lelkész, a Béke Világtanács tagja, Karl Rose keletnémetországi egyháztanácsos, aki mint Dibelius püspök küldötte vett részt a Béke Világtanács ülésén, Kurt Essen, 'fiyugatnémetországi evangélikus lelkész, Erika Küppers nyugatnémetországi lelkésznő, a hitvalló egyház egyik lapjának szerkesztője, Deryc Sivén, finn gimnáziumi tanár és Jukka Moilanen finn evangélikus munkásszövetségi vezető.

A Béke Világtanács budapesti felhívása

Nagy reménység született. Ma már minden ember látja, hogy lehetséges a megegyezés. Véget lehet vetni a vérengzésnek. Végezni lehet a hidegháborúval.

Ezekben az órákban ünnepélyesen felhívjuk a népeket:

Követeljék kormányaiktól, hogy tárgyaljanak és egyezzenek

meg.

... Valamennyiünktől függ, hogy’ támogassunk minden olyan kezdeményezést — bármely kormánytól származik is —, amely az ellentéteknek békés utón történő megoldására irányult. Mindannyiunktól függ, hogy meghiúsítsuk azok mesterkedéseit, akik akadályozzák vagy késleltetik e megegyezést.

A béke itt van kapuink előtt. Rajtunk áll, hogy elérjük.

Budapest, 1953. június 20.

*

Véget ért a Béke Világtanács budapesti ülése. Egy héten keresztül üléseztek a népek küldöttei hazánk fővárosában. Mindegyik ülésnek, minden megbeszélésnek és felszólalásnak egy mozgató rúgója volt: Békéi Ennek a Jegyében folytak a tanácskozások és született meg a felhívás a világ valamennyi Jóindulatú és becsületes emberéhez. Ez a szó élt azoknak a szívében, akik minden erejüket latba vetve dolgoztak azon, hogy megszülessen egy új, világméretű küzdelem a béke megmentése érdekében. A nyilatkozat meg Is született. Egyszerű szavakkal, minden diplomáciai vagy politikai hátsó gondolat nélkül szól mindenkihez. Erejét valamennyi nép hozzájárulásából és akciójából meríti és visszhangja egyetemes lesz. Büszkék és boldogok vagyunk, hogy a ml egyházunk képviselői is Jelen lehettek ezeken az üléseken és hisz- szük, hogy a világ becsületes és jóhiszemű emberei meg fogják menteni a békét!

A megjelenteket dr. Vető Lajos püspök üdvözölte az egyházegyetem nevében. »Természetesnek találjuk — mondotta —, hogy a Béke Világtanács ülésein sok kiváló teológust és lelkészt találhatunk, akiket most itt alkalmunk van köszönteni. Hazánk és annak fővárosa, Budapest számára nagy megtiszteltetés, hogy önök ide eljöttek és természetes, hogy békéi szerető magyar népünk örömében evangélikus egyházunk népe Is osztozik. Békemunkánk és keresztyén httünk a legszorosabban összetartozik. Békeszeretetünk és hazaszeretetünk ugyanilyen szorosan összefügg egymással. Hiszem, hogy mostani találkozásunk pedig előre viszi az egész emberiség hatalmas ügyének, a béke megvédése ügyének sikerét.«

Dr. Vető Lajos .püspök . üdvözlő • szávai után a megjelentek hosszan elbeszélgettek egymással, majd felszólalásokra került sor, melyek igen szépen tükrözték e fogadáson egyházunkat ért megtiszteltetést s az egyházi békemunka világra kiterjedő jelentőségét, valamint azt a mély szövetséget, melyben a különböző keresztyén egyházak együttműködnek és együtt működhetnek a háború elhárításának és a béke megőrzésének küzdelmében,

Elsőnek

KARL ROSE

keletnémetörszági evangélikus egyháztanácsos, lelkész beszélt, aki kiemelte, hogy Dibelius püspök és a német evangélikus egyház vezetőségének megbízásából jelent meg Budapesten a Béke Világtanács ülésén s átadta megbízói nevében a német evangélikus egyház testvéri köszöntését a magyar evangélikus egyháznak. Lelkesen szólott Budapest szépségeiről s kívánta, hogy »Budapest és az ország lakossága továbbra is békében éljen s tovább ékesítse magát az újjáépítés ragyogó eredményeivel.« Visszaemlékezett Berlin pusztulására: »Én nagyon jól tudom, mint jelent a béke. Most, amikor a Béke Világtanács ülései befejeződtek, az ünnepi idő elmúlt — folytatta tovább beszédét Karl Rose —, s ha most hazatérésemmel kapcsolatban elgondolkozom, az a fájdalmas érzésem támad, hogy hogy az én hazámban még mennyi meg nem oldott fájó kérdés és probléma áll fenn, olyanok, amiket Budapesten és Magyarországon már megoldottak. Németország Európa tragikus feje. Ez a tragikus helyzet addig tart, amíg a német nép el nem nyeri egységét, nemzeti önállóságát és állami függetlenségét. Természetesen nem a régi értelemben vett Németország visszaállítására gondolok.

Az a kívánságom, hogy Németország régi szépségében, de új lélekkel támadjon fel. Nekünk, keresztyéneknek a valóság embereivé kell lennünk. A valóságtól nem szabad menekülnünk, de erre nincs is lehetőségünk. Az a döntő, hogy itt és most hogyan tudunk megbirkózni feladatainkkal. Az emberiség szíve béke után vágyódik. Ha valami az igazi, zavartalan, teljes béke éf- ■ dekáben történt és történik, úgy azért együtt kell hálát adnunk Istennek.«

Ezek után ■■■"•.< ,

RAGNAR FORBECH

evangélikus lelkész, az osíói katedrá- lis első lelkésze, a Béke Világtanács tagja emelkedett szólásra: »Ez a néhány náp életem legszebb napjai közé tartozik. Norvégiában azt mondották nekem, hogy veszedelmes utam lesz a vasfüggöny mögé. Mondhatom, hogy jó reménységgel utaztam s az ilyen véleményekre sosem adtam semmit. Régen éreztem magam ilyen biztonságban, ilyen kedves és előzékeny emberek között. Mély benyomást gyakorolt rám, hogy Magyarországon az egyház és a nép szoros egységben dolgozik. Isten áldja meg a magyar evangélikus egyházat és a magyar népet« — fejezte be beszédét Ragnar Fcr- bech oslói lelkész,

HUGO VAN DAHLEN

holland református lelkész kifejezte örömét, hogy magyar protestáns lelkésztestvérek között lehet s hangsúlyozta, hogy a magyar tájak és a magyar nép szívélyessége mennyire emlékeztették őt hazájára és a holland népre. Kitért azokra a gonosz rágalmakra, amelyeket nyugaton egyházainkra szórnak és hangsúlyozta, hogy az a bizonyos vasfüg- föny, amiről voltaképpen nyugaton beszélnek, az nem egyéb, mint dollárfüggöny, amit most az amerikaiak szellemi függönnyé szeretnének kiépíteni.

Az est legnagyobb jelentőségű beszédét

JAMES ENDICOTT

kanadai methodista lelkész, a Sztálin-békedíj tulajdonosa mondotta. Beszédét egyik későbbi számunkban teljességében közöljük.

DR. JOSEF HROMADKA,

a magyar protestáns egyházak régi, kedves barátja, akit a debreceni Református Teológiai Akadémia most avat díszdoktorrá — emelkedett szólásra. »Ml itt keleten, a történelem új korszakát éljük. Emlékszem, hogy a két világháború között, magyarok és csehek között milyen nagy volt a bizalmatlanság. Ezzel a helyzettel szemben ma testvérekként szolgáljuk népeink és a béke ügyét.

Nekünk, keresztyéneknek hálásaknak kell lennünk azokért az új viszonyokért, amelyek egymásra találásunkat magukkal hozták.«

Ezekután Hromadka professzor a csehek és németek közötti régi szakadék és mostani mély testvéri érzés kérdéseit vizsgálta, majd az egyházak ökuménikus kapcsolatainak fontosságáról szólott s arról, hogy milyen jelentősége van annak, hogy a legkülönbözőbb egyházak és népek papjai a háborús uszítás idején Budapesten, a magyar evangélikus egyház otthonában találkozhatnak s erősödhetnek meg a közös szolgálatban. »Szemben minden izgalommal, melyben a mai emberek élnek, mi félelem nélkül megyünk előre utunkon, mert aki hisz és szeret, az semmitől sem fél«, — fejezte be Hromadka professzor.

ERIKA KÜPPERS,

a Bekennende Kirche, a német hitvalló egyház lapjának egyik szerkesztője, Hromadka professzor szavaira válaszolva, a németség nagy lelki problémáiról s a németség körül támadt lelki szakadékról beszélt.

»Az emberek közötti szakadékot bűnbánat és megbocsátás által lehet áthidalni. Nekünk, keresztyéneknek éppen ez a feladatunk. Különösen a német ifjúságot Kell megőriznünk attól, hogy más népek elleni gyűlöl- ' """ ködés bűnébe essék.«

A. THOMPSON

délafrikai methodista lelkész, a dél- áfrikai társadalmi feszültségek nagy jelentőségéről beszélt s arról, hogyan igyekeznek az afrikai népek küzdeni a gyarmati elnyomás ellen, s hogy Afrika egyházainak milyen végtelen felelőssége van abban, hogy a nyugati propaganda hatása alól kivonja mindazokat, akiket az meg akar ejteni,

»Sokat tanulunk a keleteurőpal protestáns egyházak magatartásából és haza akarom vinni az Itteni egyházi élet jó hírét hazámba. Az egyház, sajnos, nálunk Dél-Afrikában összekötötte magát az ott fennálló gyarmati rendszerrel. Eljött az idő, amikor ezt az egyházi magatartást felülvizsgáljuk, ha nem akarjuk, hogy a délafrikai ke- resztyénség Is csődöt mondjon.«

DERYC SIVÉN

finn gimnáziumi tanár elmondotta, hogy ő keresztyén pacifista, aki a náci időben megtapasztalta a finn internálótábor nyomorúságát, de keresztyén hite őt mindvégig megtartotta lelki békességben és abban a hitben, hogy a békesség a mindenek- felett való jó, amit az emberiség méltán követel magának. A mindenkinek járó béke és emberi boldogulás harcosává kell lennie minden keresztyénnek.

JUKKA MOILANEN

finn evangélikus munkásszövetségi vezető, finn országgyűlési képviselő, a finn nép testvéri} üdvözletét tolmácsolta egyházunk felé. »Nálunk Finnországban is munkálkodik a minden népek Krisztusa.

Jézus Krisztus veszélyes mindenki számára, aki a háború szellemét idézi, mindenki számára, aki bűnösen fejleszti a népek közötti gyűlölködést. De bizonyos segítség Jézus Krisztus mindazok számára, akik az emberiségnek jót akarnak. Boldog vagyok, hogy Krisztust szolgáló egyházaink és békét akaró népeink oly nagy testvériségben találkoztak a béke világmozgalomban, boldog vagyok, hogy ennek a testvériségnek lelke áthatotta a Béke-Világtanács budapesti üléseit és ezt a mostani összejövetelt is.

Nagy szeretettel köszöntőm a magyar népet és a magyar evangélikus egyházat.«

Végül

KURT ESSEN

német lelkész beszélt a nyugatnémetországi egyházi helyzetet hason- , lítva ’össze a magyar egyházi helyzettel. »Magyarországon élő egyházat találtunk, amelyben eleven keresztyén élet folyik. Az egyház és állam viszonyának itteni rendezését nagyon szerencsésnek találtuk s meggyőződtünk az egyház és az állam itteni korrekt kapcsolatáról. Elmondjuk majd Nyugat-Németország- ban, hogy az emberek itt boldogan élnek és minket testvériesen fogadtak.«

A fogadáson történt nagyjelentőségű felszólalásokat

DEZSÉRY LASZLÖ

püspök összegezte, kifejezve egyházunk háláját és örömét az elhangzottak felett.

Felszólalásában utalt arra, hogy az egyetemes egyház székházának falai között 1948 decemberig sok küzdelem folyt az újért. Azóta megtapasztaltuk, hogy egyre inkább egy családdá válik egyházunk, magyar népünk és az egész világ. Majd pedig ezeket mondotta: »Engedjétek meg, hogy a családomról előhozzak valamit.- Apám tizenhárom éves koromban meghalt. Özvegy anyám három fiút nevelt, ami a Horthy-korszak viszonyai között nem volt könnyű dolog. Sokszor négyfelé voltunk s mindnyájan gondok között. De mikor összekerültünk, akkor annak a gondját beszéltük meg először, akié legnagyobb volt. Őszinték voltunk egymással szemben és néha kemény dolgokat is mondtunk egymásnak, de sok bizonysága van annak, hogy sikerült megoldani gondjainkat. Ebből az emlékekből kiindulva továbbfejtem, amit mondani szeretnék. Egyházunk nevében megköszönöm válamennyi nemzetből való vendégünknek, amit mondott.

Ebben a családban azonban most a német testvéreink gondját érzem a legnagyobbnak.

Ha az a vágyunk, hogy az egész világ és az egész keresztyénség egy család legyen, akkor engedjétek meg, hogy itt most alkalmazzam családi emlékemet és a német testvérek gondjához szóljak hozzá.

A magyar evangélikus egyház mélyen és messze a múltban találta meg kapcsolatait a német egyházzal. Nekik köszönhetjük Luthert és azután a történelem folyamán, valahányszor egyházunk a világ felé fordult, az elsők közt találta maga előtt a német egyházat. Mikor legutoljára a zsinaton arról kérdeztük meg lelkészeinkét, hogy mit mondjunk az Egyházak Világtanácsához intézendő üzenetünkben, azt válaszolták, hogy a békéről, Koreáról és Németország egységéről beszéljünk. Nem véletlen, hogy erre'a harms-* dikra teszem most a hangsúlyt. Erre tettük a hangsúlyt mind azóta, amióta párbeszédben- -állunk a világ egyházaival .az Egyházak .Világtanácsán keresztül.

Azt próbálom most megértetni, hogyha felelősséget érzünk' a' békéért, akkor harcolnunk kell a német egységért s ezért a tárgyalások szelleméért, a nagyhatalmak tanácskozásáért és küz- denünk kell a nemzetközi feszültség enyhüléséért.

Nem hiszem, hogy értelmes ember hihetné, hogy a német kérdés égy-* oldalúan megoldható. A keresztyének gondolhatják ezt a legkevésbbé. A német kérdés világraszóló megegyezés kérdése. Éppen ezekbeh a napokban tapasztaltuk azt, hogy minden erőnkkel küzdenünk kell a német kérdés rendezéséért, mert ennek rendezetlensége valóban vészé-* lyezteti a világbékét.

A magyar evangélikus egyház köz-* véleményéhez alkalmazkodva, egy-* házunk nevében arra kérlek benneteket,

vigyétek szét a nagyhatalmak közötti tárgyalás szükségességének követelését, és hirdessétek bátran, hogy lehetséges a megegyezés ebben a kiélezett kérdésben, a német kérdésben is. Vigyétek cl annak a hírét, hogy mi, magyar evangélikusok, a presbitériumok és a zsinatolás szellemében élünk és számunkra természetes, hogy minden probléma megoldható tárgyalások útján. Mondjátok el azt is, hogy mi igen hiszünk békéért folytatott harcunk igazában és győzelmében és hisszük, hogy a jó Isten, aki egész történelmünket kezében tartja, minket, keresztyéneket arra szánt, hogy a protestáns presbitériumok és a keresztyén családok tanácsakozási szellemét vigyük bele a világba,

A mi mostani nemzedékünk sorskérdéseinek megoldása közben is ez lesz a mi legjobb keresztyén szolgálatunk.«

A fogadás, amely a felszólalások végén nagyjelentőségű tanácskozássá is vált, egyházunk szolgálatában való hűségének nagy megerősítése.

„Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette“ c»i