Evangélikus Élet, 1952 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1952-02-03 / 5. szám
EVANGÉLIKUS ELET Készülj az Ige hallgatására! AZ KGYHAZTORTENE1ROL A maguac cefactnáaá patcónusas N ÄDASDY TAMAS GYÖLEKEZETI HÍREK A követkelő vasárnap; febr, 3-. vizkereszt utáni 4. vasárnap. Igék; Mú’.é 8:23—27, Róm. 13:8—1«. Liturgikus szín: zöld. Dezséry László püspök m orosházi békenagygyűlésen Február 2-án, este hét órakor Orosházán a városi békebizottság rendezésiében béke nagygyűlést tartanak, melynek Dezséry László evangélikus püspök az előadója. Orosházi és környéki híveink figyelmét felhívjuk erre az előadásra. Budahegy vidék Budahegyvldék gyülekezete Epifá- nia harmadik hetének vasárnapján gyülekzeti napot és vallásos estet tartott. Turóczy Zoltán püspök délután előadást tartott Ezékiel 3:1—21 alapján a gyülekezeti munkásoknak. Rámutatott arra, hogy ez az igeszakasz a g ülekezeti munkások igéje. Isten szolgálatára senki sem jelentkezhetik önmagától — mondotta —. Isten kell, hogy megszólítsa, amint ebben az Igében is megszólít Isten. Előbb a saját lelkét kell megtöltenie Isten Igéjével. Mindennapi kenyere kell, hogy legyen az Ige. Az Ige édessé kell hogy l"gyen számára, aminthogy Ezéki cinek is édes volt. Isten szavát, Isten üzenetét krll szólnia. Olyan a Szentírás, mint a gyógyszertár, lehet orvosság és lehet méreg áz, ami benne van, ha nem helyén valólag alkalmazzuk. Lehet, hogy nem lesz eredménye a munkának, de akkor is egy eredménye van, az, hogy a saját lelkét megmentette, mert kötelessége és fel lőssége a szolgálat. A vallásos est keretét a Lutherá- nia-kórus szolgáltatta egyházzenei áhítatban, WelÚer Jenő karnagy vezetésével. A kórusművek színes és hatása:ban gazdag előadása nyújtott n'éltá keretet a Máté 22:10—14 alapján, a nagy mennyeyzöről szóló evangélium magyarázatához, melyet Tu- róczg Zoltán püspök tartott Az est oltári szolgálatát Danhauser László, a gyülekezet lelkipásztora végezte. Maigyarbánhegyese» gyülekezeti gyermeknap volt, melyen a szolgálatokat Marschatkó Gyula mezőhegyesi lelkész végezte. Január 2Ö—25 között a gyülekezetben hitmélyítő igehird-tő sorozatot tartott Danhauser László budahegy- vidéki lelkész. Budapesti Evangélikus Leányg'mnáziutn Január hó folyamán a tanügyi hatóságok részéről Csatári Mária főelőadó, Nagy Ernőmé testnevelési szakfelügyelő és dr. Simon László földrajz szakfelügyelő látogatták meg az in'ézeiet. A IV. osrtályasolk 19-én, műsoros estet rendeztek, amelynek: keretiéiben előadták Csehov: Háztűzméző c. víg- játékát. Az est nagy sikerrel zárult. A tiszta jövedelmet a IV. osztályos tárult ók támogatására használják fel Az ifkoffia énekkara és táncegyüttes« szép sikerre’, szerepelt a 13-án megrendezett pedagógus »apón. A nevelőtestület a klé'éves egyén’ tanulással kapcsolatos konzultáción teljes számmal vett részt. Lelkészmeghívás A soproni)áriáival egyházközség Főt tin Brúnó magyarbolyi lelkészt hívta meg lelkészéül. Túróczy Zoltán püspök, Allinger János veszprémi segédlelkészt küldte ki helyettes lelkészül Magyarbolyba. Templomépítés Vasason A vasasi egyházközség templomépítése már annyira előrehaladt, hogy az alagsorba tervezett gyülekezeti terem ideiglenes templomként használatba vehető. Felszentelése február 10-ére van tervbe véve. „Dunántúli Evangélikus Misszió i Idézetek központja, Győr“ programmja 1. Férfiak és legények konferenciája 1952. február 5—7-ig. A szclgála- ‘okat Józsa Márton és Mitykó Zoltán lelkész végzi. 2. Ifjúsági csendesnap, 1952. február lÖ-én. „Keresztyén atlet.ka.“ A szolgálatokat Tekus Ottó és M:tykó Zoltán lelkész végzi. 3. Gyülekezeti csendesnap. Í952. február 17. „Erős vagy gyenge?!* A szolgálatokat Labocczi Zoltán missziói lelkész, Mitykó Zoltán in ézeti lelkész és a Missziói Intézet munkaközössége végzi. 4. Leánykonferencia 1952. febr. 19—2!. A szolgálatokat dr. Nagy Gyula teoJ. akadémiai tanár, Mitykó Zoltán intézeti lelkész és a Missziói Intézet munkaközössége végzi. Tudnivalók: Férfikoniferenciára jelentkezni lehet február 4-ig, leánykori Arenciára február 18-:ig. Részvétek' feltételek: napi 7 Ft, 15 dkg finomliszt, 3 dkg cu'kor, 3 dkg zsír, 1 db. tojás és az egész időre iO dkg tnák, vagy dara, vagy dó és I dkg paprika. Kenyeret mindenki hozzon magával! Lakisibejelen tő szel vényt mindenki hozzon magával! Gyűrő A gyúrói gyülekezet Epifánia második szombatján és vasárnapjáéi cseaidesn«- napokat tartott. Az igehirdetések téma. ja „Szentség — Megszentelődés -— Meg. szentelt élet“ tárgykörök igesorozatai, ról szólott. A szolgálatokat Dr. Gyimesy Károly lelkész végezte. A csendeenapok keretében a vasárnapi főistentiszte'eteu hálaadással emlékezett meg a gyülekezet lelkipásztorának, Nagy Lajos lelkész, nek, negyven éves szolgálatáról, aki az oltári szolgálat imádságában adott hálát az Ürnak. Istentisztelet végeztével Úrvacsora volt. Közvetlenül utána ünnepi közgyűlést tartott a gyülekezet. Meleghangú beszédben méltatta a lel. kész szolgálatait a helybeli református testvéregyház lelkipásztora. A gyű. lekezet presbitériuma, asszonyai és ifjú. sága külön is köszöntötték lelkipásztorukat. A gyülekezet új Luther-kabátta! lepte meg lelkipásztorát, az ifjúság leányai pedig virágokkal köszöntötték. A meleg szeretet bizonyságául a gyülekezet apraia-nagyja a lelkészlakba se* reglett, ahol szeretetvendégséghen volt együtt lelkipásztorával, családjával és a vendégekkel. A belső-budapesti reformatos esperes lemondást A szellemi és erkölcsi mozgalmak kialakulása mindenkor épúgy függ a lélek erejétől és bátorságától, mint a hatalmi erőviszonyoktól. Ezt példázza a magyar reformáció is. A feudális ország berendezkedése minden előnyt a katolikus egyháznak biztosított — s egy pillanatban megjelenik az országban néhány fiatal, lelkes teológus és megindítja a magyar reformációt. * * Az első protestánsok a népből kerültek ki. A szegény emberek, a megnyomorított magyarok hitévé vált vallásunk: a Parasztság s a városi kézműiparos polgárság pártolt elsőnek hozzánk. A fejlődés azonban nem áU meg. Ahogy a protestantizmus hódít, úgy fegyverkezik a katolicizmus. Védőintézkedéseket tesznek, törvényeket hoznak, megkezdődik az üldözés, a prédikátorok elleni hajtóvadászat. A harc azonban a magyar nép szí- tében dőlt el, a nagybirtokos katolikus főpapok ellenében, a krisztusi szegénységet és eszmei tisztaságot vállaló üldözött prédikátorok javára. A protestantizmus terjed s hívei támadnak az ország hatalmasai közt is, Egy-egv prédikátor már tudja, hová kell fordulnia védelemért, menedékért, hol számíthat biztos födélre, mindennapi kenyérre, ha megszorul körülötte a hurok. A prédáló, hatalmaskodó, népnyúzó főnemességben akad néhány fölvilágosult szellem, aki csahamar a haladás oldalára áll. A Perémji Péterek, Drágffy Gáspárok, Révay Ferencek nevét hálával őrzi meg egyházunk. Akkor álltak a reformáció mellé, amikor evangélikusnak” lenni gyakran halálos kockázat volt. De mindannyiuk közül kimagaslik Nádasát) Tamás nádor alakja, ö a magyar reformáció első nagy támogatója és védelmezője. Sárvúr-újszi- geti udvara és nyomdája a magyar evangélikusság első kulturális tűzhelye. A dúsgazdag főúri család európai műveltségű sarja 1498-ban született. Mint a kor Lgjobbjai, ő is olasz egyetemeken tanul. Már II. Lajos alatt diplomáciai szolgálatot teljesíi s Mohács után a maradék magyarság égy'k vezéralakja lesz. Eleinte János király híve. Megmutatja, hogy nemcsak sz ilemnek, de katonának is kiváló. 1530-ban ő védelmezi Buda ▼árát Ferdinánd csapatai ellen. Január 23-án Pirägäbam, az ősrégi Karolinám nagy aulájában a teológiai tudományok díszdoktorává avat. ták Bereczky Albert dunainieffiéki püspököt, a kon vent és a zsinat kikés zi elnökét. Az ü nép súgókra ve’e együtt Prágába utazott Kiss Roland főgondnok, a konvent és a zsinat világi elnökié, Péter János lósztántú® püspök, a zsinat lelkész; aítelnöke, a Béke Világtanács tagja és Kádár Imre a kon- venti sajtóosztály vezetője. A magyar vendégeket Hnwnádka professzor, a Ccmemus-fakultás dékánja, a Béke Világtanács tagja üdvözöl te. Majd Bicán, a Comenius-fa- kulós professzora ismertette azokat a szempontokat, amelyek a fakultást arra az elhatározásra készteMék, hogy Bereczky Albertnak az egyház, az irodalom és a béke-szolgá'at lenén kifej ett munkásságáért a „doctor honoris causa“ címet adományozza. Ezután Hromádba professzor szólalt fel s hangsúlyozta: az a kitüntetés, amc’yet Bereczky Albertnak adományoznak, nemcsak az ő személyes érdemelnek szót, hanem egyúttal alkalom a osehsz'ovák és a magyar nép bará t kapcsolatai: nak megszilárdítására és a magyar és cseh protestáns egvházak közötti barátság elmélyítő- ■ sére. Ezután következett a dfszdoktoirrá ava'ás. Az ünnepélyes alk'us után F'erlinge»” mr ír sz' erein ükbe1 yetiíes, az Á'JVrmi Ecyhinteyf Hivatal elnöke nevében J. P'ihal, az Állami Ecyház- ügyi Hivatal helyettes elnöke fejezte ki szer eine'okivá na tail a prágai Co. mentes-fakultás első díszdoktorúnak. Ezután került sor Bereczky Albert székfoglaló előadására, amelynek címe: Az egyház prófétai .szolgálata. A cseh teslvéregyház és a magyar protestáns egyházak karunkban visszatérnek az ős,i hagyományokhoz és mindegyk a maga helyén teljes lehetőséget és szabadságot nyert arra, hogy aiz egymással való testvéri kap- cso aitot ápolja egyházuk és népük javára. „Az egyház a prófétai szolgálatot —- mondoTa — elsősorban azzal végzi a világban, hogy van. Több- szőrös hangsúly van a mondatban: I Van, egyházként van és a világban I Van.“ Csakhamar ráébred azonban, hogy János gyönge egyéniség, színtelen és akarattalan uralkodó s képtelen az ország összefogására. Belátja, hogy az égető török veszedelemmel szemben csak a jelentékeny külföldi segéderőkkel rendelkező Ferdinánd védheti meg Magyarországot. Ferdinánd nagy örömmel fogadja az ország legjelentékenyebb főemberének csatlakozását. Nádasdy gyorsan emelkedik pályáján. Főispán, majd horvát bán. Vitézül harcol a török ellen. Országbíró, majd az országgyűlés elnöke, végül pedig az ország nádora lesz. Nádasdy azonban nem szolga'élek. Egyetért uralkodójával a törők elleni küzdelem fontosságában, de mindvégig megőrzi lelkiismereti szabadságát. Kiművelt szelleme csakhamar megérti Luther eszméit. Nagy rokonszenvvel támogatja a reformációt, minden kulturális újításban részt vesz. Bőkezűen pártfogolja a tudományt s mint igazi litteratus ember, a könyvnyomtatás első hazai apostolává lesz. Sárodr-Üjszigeten fölállítja az első magyar nyomdát és saját költségén nyomtatja ki Sylvester János Cjszö- yefíéfl-fordítását Abádi Benedekkel. Levelezésben áll Melanchtónnal is. A sárvár-ú ’szigeti udvar csakhamar reformátoraink menedékévé váük. Itt húzza meg magát a magyar Luther, Dévai Biró Mátyás. De nemcsak reformátoraink éjetén és működésén keresztül maradt fönn Nádasdy Tamás neve s nemcsak mint az ország egyik legnemesebb lelkű vezéregyéniségét őrizte meg a történetem. A XVI. század egyik legelevenebb, Igazi keresztyén és humanista szellemű levelezője. Emberi arcának minden közvetlensége, térfias és mégis gyöngéd jelleme sorra kibontakozók feleségéhez, koríársalhoz írott leveleiből. A magyar reformáció sikere s nem egy korszakos egyéniségünk munkássága és étele biztonsága az ö emberségén és magyarságán múlott. Helytállt torién'Imi küldetésében s nevét egyként beírta hazánk és egyházunk történetébe. Vidor „Egyházként élni se többet, se kevesebbet nem jelent, mint Isten uralma alatt élni és ezt az uralmai feltétlennek, határtalannak, korlátnélkül valónak és teljesnek Ismerni el. Az egyházra nézve ebből olyan magatartás sziiiei.k, hogy neki nincsenek igényei és jogai, vagy pláne előjogai ebben a világban, neki kötelességei vannak. Az apostol bizonyságtétel erre nézve egészen világos, ami* kor Pál megváltja, hogy ő mindenkinek adósa. Ez a megállapítás akkor világos elő lünk, ha a magunk mi íjára gondolunk. Benne éltünk egy olyan népnek a* életében, ame'ynek nagy tömegei az .gazságtalanság a társadalmi elnyomóttság, a levegőtlenné® és a kenyérlctenség rabszolgái volak Benne éltünk egy olyan népben, amelynek egész ve* zetősége retrograd Irányú volt, s benne maga az egyház is — «'felejtve a legszebb hagyományait — együtt halad! a társadalmi, gazdasági és pol f kai rend nagy tömegekéi elnyomó és kevés kívánságotokat fölemeld rendszerével.“ „Köszönettel vettem át az Evangélikus Egyetemes Egyház Elnökségének üdvözletét, melyet miniszterré történt megválasztásom alkalmából köldött. Mmt az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének volt alkalmam megismer, kedni a* Evangélikus Egyház vezető személyiségeivel és örömmel tapasztaltam, hogy az Állam és az Evangélikus Egyház között kialaku'óban lévő jó viszonyt, munkájukkal komoly- mértékben segítették elő. Kérem önöket, hogy a jövőben is segítsék elő Államunk és az Egyház közötti jó viszony k alakítását. Bízom abban, hogy értesüléseim a Jövőben is arról szólnak, munkásságukkal mindinkább azon fáradoznak, hogy Kormányzatunk célkitűzéseit, melyek Vízkereszt u. 4. vasárnap. Róma 13,8—10. Immár negyedik vasárnap mutat rá az ige az újjá terem ‘.ett és állandóan megújuló keresztyén élet formájára. Negyedik vasárnap hangzik fel olyan ige, mely a világban, egyházban való forgolódásuinknak szab keretei, törvényt és ad egyben ennek betöltéséhez lehetőséget is. Ezek az igék az első olvasásra, vagy hallásra mindmind egyformáiknak tűnnek. És mégis szét letet és szét is kell választanunk ezeket. A mai igében Pál az eddig elmondottakra helyezi rá a koronát. Mert ezek a parancsok: egymás iránt gyön- gédek — tiszteletadók —, egymással örülök, egymással sírók — adakozók —békességre iigyekezők legyetek —, min’d egy szóban foglalhatók össze: egymást szeressétek! Sőt — talán erre még sohasem gondoltunk — nemcsak ezek a parancsok tartoznak bele a felebaráti szeretet törvényébe, hanem az olyanok is, mín-t: ne paráználkodj, ne orozz, ne ölj, ne tégy hamis tanúbizonyságot, ne kívánj semmit, ami a másé. Tehát semmivel ne rövdítsd meg embertársadat — senkinek semmivel ne tartozzatok — mondja az apostol —, hanem inkább javára légy, építsd, növeld! Szeresd a te fe’ebarátodat, lega’ább úgy, mint magadat! Valóban ez a törvény, minden törvény betöltése. Sőt: ez a törvény megtartásának teljessége. Ez a helyes és Isten előtt kedves 'cselekedet. Csak azt ne fond old, hogy ez olyan nagyon egyszerű dolog. Ne hidd, hogy ennek a 6zér> és nemes parancsnak a magad ere'éböl ks eleget tudsz tenni. Akkor még nem ismered éérrgé magadat. Akkor mév nem tudod, milvep hatalma van a bűnnek, s milyen hatalma tehet ra’ted is. És éopen akkor vagy fnég a bűn foglya, ha azt véled: mindezt a magad erejéből is megteheted. Jól mondja Luther: a törvénynek, a parancsolatnak magának nincsen ere:e arra, hogy az embert jóra vezesse. A törvény nem ad erőt a törvény betöltésére. Erre csak Krisztus ad erőt a bűnbocsána1, a Tőle k'Induló szeretet által. Nem is szeretné Isten, ha mi a magunk ereiéből tudnánk eledet tenni az Ö kívánságának, mert akkor még gőgösebbek, még e'b'zteod ottebtrak, gyengeségünket, gyar'óságuinfoat, bü- nüráket még kevésbbé meglátok' és beismer8k lennénk, ö azonban ad erőt a törvény bétől'és áré a höl ágai. Mert egyedül a hit. a Krisztusba, a bűnbocsánatija vetett hit tesz kedvessé és igazzá Isten e’őtt. A szeretet ennek a hiteefk a gyümölcse, a következménye. Ezért nem csupán általános emberszeretet ez. És ha nem ebbői a hitből következő, akkor hamis, haszontalan és bűnös még a legodaadóbb szeretet Is. A törvény teW/jéne tehát valóban a szereke*, de ezt rmvmVIzS-in érn-en Isten szeretete. ante’v é’H te is befogadott, meokoiryeJmezetit, szeretett gyermekké Jetté!. Ha te is ezt az evangéliumot hallod és érted meg a va'A-nan1 ln»h*rdetótexJ!. |ia te fe ezá'tel rTw**"-ö"ődsz a szerkő Istenbe vetett bitedben s lesz erőd és tetate-ad mindenVi szere*"»: ad: teVéf az 17""te. hogy szeretteivel felkarolt s féo“d is sze*-ető- szívű gyermekévé teremtett ú"á! Fekete István A továbbiakban Bereczky Albert azt fejtegette, hogy az egyház tagjai nem tartozhatnak a kegyes elkülönülök, vagy a világ ellem keresziteshad- járatot folytatók csoportjába. A magyar református egyház a többi keresztyén egyházak iránti szo'gálatát is csak ennek a hitének megválásával végezhelii. Majd rámutatott arra, hogy a mi egyházunk számára két dologban válik határozottá és igényessé' az 'ge parancsainak való en- gede'meskedés mai helyzetünkben. Az egyik a szocia’iznius építése, a másik a béke megvédése. minden esetben a dolgozó magyar nép javát szolgálják — úgy az evangélikus lelkészkt.íj papság, mint a hívők megértsék és magukévá tegyék. Budapest, 1952, január 22. őszinte tisztelettel: KOSSÁ ISTVÁN s. k. Kohó* és Gépipari miniszter“ * Fenti leve’et dr, Reök Iván egyetemes felügyelő, az egyetemes elnökség 1052. január 28-i üésén Kossá István volt elnök érdemedosk méi tatásával mutatta be egyházunk püspökeinek és egyházkerületi felügyelőinek. Kossá István volt é nük becses levele egész egyházunkat tisztelj meg, „A népi demokráciák országaiban harc folyik a ka pite Itemus maradványainak ’legyőzéséért, a szocialista társadalmi rend életfeltételeinek megterem'őséért és a szocialista társa. da'mi rendszer felépítéséért. Enmek a folyama-nak a magyar reformá'us egyház nemcsak tanúja, hanem része is. Az á'afaku’ásmak mi magunk is munkáiéi vagyunk“ — mondotta Péter János református püspök Prágában. SS Lelkészválasztási A nagykanizsai egyházközség Főnyad Pál iharosberényi lelkészt választotta meg lelkészéül. Az Evangélikus Iszákosmentő Misszió február 14—17-ig konferenciát tart Ceildömöikön, az Evangélikus Belmisz- sziói Otthonban. Erre a konferenciára minden szabadulást kereső testvért szeretettel hívunk és várunk. A konferencia programmja a kővetkező: Reggeli áhítat: Az útmutató igéi alapján. Bibliakörök: 1. A bűn nyomorúsága 2. A bűn eiviselhetetjemsége. 3. A bűn átka. 4. A bűnbocsánat valósága. Délelőtti evangélizáció: Ki nekem s Krisztus? 1. Igaz bíráin. 2. Megváltóm. 3. Pásztorom. 4 .Üdvözítőm. Délután előadás, megbeszéléssel: I .Az iszákoséig nyomorúságai. II. 1. Elindulás a bitben. 2. Megállás a hitben. 3. Fejlődés a hitben. Evangélizáció: Akiket az Ür meggyógyított. 1. A beteg. 2. Az ördöngős. 3. A bűnös. Részvétei: feltételek! Napi 7 forint, természetben: napi 30 dkg kenyérliszt, 15 dkg. finomliszt, 3 kg burgonya, egész z6Ír, 1 drb tojás, 1 kg burgonya, egész időre. Jelentkezés február 10-ig, Bel- misziői Oubo% Ceüdötaöik, Szabó Imre a duname'Méki egyház* kerület elnökségiénél! zsinati tagságé* ról és a belső-budapesti egyházmegyében viselt esperes; tisizfeiéigériíl le* mondott. Az egvUáz.kerü'eü elnökség a lemondást elfogad'te. S-zaibó Imire 1952. január 13-án a közápszabole.» egyházmegyéhez tartozó buji gvüie* kéziét le’ik:pásztorává — a presbitérium egyhangú meghivása aD’plán ~— megválás z"aván, a hete ő-tud apets'Jj egyhé zurpeve e’m ők sértené! a Buda* pest-Gork' i-fasort gyü’efkezet lelki- pászőri áfásáról lemondott, s ezt be telén! ette a gyül ekezet presbilériu- mának. Születés Borszéki Károly és felesége szül. Pál G’ze'Ia házasságát Isten e’sőszü* lőtt kdsTánmyal A’dot'.a mrt ki a ke- resztségben Erzsébet, Mária nevet kapott. Halálozás Kovács József ny. ígazgatő-tanítő, a ba!atonv:déki egvbázmegye főjegyzője és a révfülöpi gyülekezet volt buzgó fel* ürvelője, elhunyt. 1937 óta volt a rév* fülöpi gyülekezet felügyelőié s az ottani templomépítés fáradhatatlan apostolaként maradt gyülekezete bálás emlékezetében. Egyházfit keres budapesti gyülekezet fél ttilegiéBiedésí jelenlő fize'llssel és lakással!, Lelkészii ajánlás szükséges. Az állás csak lakáscsere útján foglalható ej. írásbeli érdeklődést a kiadóhivatal közvetít. Rádiós félóra . Február 3-án, vasárnap 9 őrátő! va!« lá«os félórát közvetít a Petőfi-rádió, Igét hirdet Szabó József püspök. Éne* kei a Lutheran;« Vegyeskara, Wéltlef Jenő karnagy vezetésével. Bereczlcy Albertét Prágában díszdoktorrá avatták Kossá Istvánnak, az Állami Egyházügyi Hivatal volt elnökinek levele egyházunk elnökségéhez