Evangélikus Élet, 1952 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1952-06-15 / 24. szám
4 EVANGÉLIKUS ELIT özvegy gyíknak lesz-e gyermeke? Országosan fovábbfolynak az egyházmegyei közgyűlések A somogyi egyházmegye közgyűlése i'gry. Pásztori beszélgetés fiammal termettet tudományi kérdésekről. Középső gyermekem, a második osztályos Andris, nagy állatbarát, ő tette fel édesanyjának a kérdést: özvegy gyíknak lesz-e gyermeke? A dolog úgy történt, hogy az egyik koratavaszi verő- fényes délután a Gellérthegyre mentek kirándulni, Andris gyikokra vadászott. Egy hoeszúf-arkú, fürge kis jószágot sikerült is nya.koncsípnic és hazahozni. Befőtes üvegben otthon tartogatta néhány napig, míg el nem vitte az iskolába tanítónénijének. A három gyermek tttgy érdeklődéssel figyelte a gyíkot és •okát beszélgettek egymás között róla. Nyilván ezekből a beszélgetésekből vetődött fel a kérdés, melyet Andris édesanyja elé vitt. Hamarosan kitűnt azonban, hogy sokkal mélyebb ösézefüggé- §ek izgatják őket. Lefekvés előtt ugyanis idősebbik fiam, a harmadikos Laci, újabb kérdéssel fordult édesanyjához: Édesanyám egyszer olyan szépen elmondottad nékem, hogyan születtem meg. Azt már tudom hogyan születik a gyermek, most azt szeretném tudni, hogyan lesz a gyík? Feleségem kitért a félelet elől. Most már későn van. Erről hosszabban ée nyugodtan kell beszélgetnünk. Várd meg a holnapot. Laci kissé duzzogott. Gyanakodott, hogy édesanyja válasz nélkül akarja hagyni. Mégis megnyugodott és 6zépen elaludt. Kettesben, egymással beszélgetve este, úgy gondoltuk feleségemmel, hogy majd a kérdés is elalszik benne. Ha mégis újra előhozná a gyermek, inkább én beszélgessek vele. A kérdés nem aludt el a gyermekben. Heggel Laci ébredt legelőbb ée első dolga volt, hogy megismételje kérdését. Édesanyja hozzám küldte. Odabújt mellém ez ágyba. Egy kicsit huncutul mosolyogva megkezdte a kérdezősködést. Mindjárt láttam; itt nem lehet 'meghátrálni. Megkezdődött tehát a „természet- tudományos* beszélgetés. Oda küldtem Lacit a virágvázához. Egyetlen kis orgona virágot 6zakíttat- tam le vele. Szépen szétboncoltuk. Látod, ez a bibe, azok pedig ott a porzó. Egy méhecske, vagy lepke rászáll a virágra. Szárnya, lába tele lesz virágporral, azután tovább megy, másik virágra száll. Amíg gyűjtögeti a mézet, nem is tudja, milyen fontos dolog történik. A virágport rádörzsöíi a bibéjére. A bibe nagy örömmel fogadja a virágport és magába 6zív,ja. A bibe alján van egy kis duzzadás. Ez a magház. Mikor a bibe A virágport a magházba juttatja be, a magház kövéredni kezd. Ezt úgy mondjuk megtermékenyül. A magházban — hogy hogyan és miért, az titok, azt nem tudom megmagyarázni — új élet keletkezik. Kis mag. A magház gondof-an magában rejti, védi. Mikor azonban megérik, a magház szétnyílik és látható lesz az új mag. Látod, ami a virágoknál a bibe és a magház, az az embereknél az édesanya és ami a porzó, az az édesapa. Isten azért teremtette férfinek és nőnek az embert, hogy egyszer édesapává és édesanyává legyenek. Az új életet, a kis gyermeket úgy akarja világra hozni, hogy ők ketten igazán szeressék egymást. Te még kisfiú vagy. De egyszer te is édesapa leszel. Nagyon komoly dolog ez. Isten azért egy külön parancsolattal védi a fiúkat és. a lányokat, hogy majd, ha eljön az idő, jó Vdesapává és jó édesanyává legyenek. Ez a parancsolat a hatodik parancsolat és így szól: ne n arázn álk o d j á 1! Lacika természetesen tovább kérdő- tett, és több hogyan-nal ostromolt. Most azonban nem válaszoltam. Én kezdtem el kérdezni: mit tudsz? hogyan gondolod? Most ő került abba a feszélyezett helyzetbe, amelybe ő hozott engem kérdésével. Most neki kellett őszintének lenni. Kicsit elpirult és rászánta magát. Egyszerű, és sokszor nem is válogatott kifejezéseivel elmondotta,, amit tud. — Ekkor derült ki, hogy lényegében már mindent tud. Csak itt-olt kellett javítani, értelmezni ismereteit. Tulajdonképpen azért kérdezősködött, hogy tudását ellenőrizze és azért is, hogy édesapját ellenőrizze, vájjon fél-e építését, javítását vállalja RIEGER OTTÓ ORGONAGYÁR Budapest, XIV., Füredi-utca 41. Tel.; 297—023. valóságtól, vájjon őszinte-e hozzá, van-e bátorság benne? Nagyon feloldódott hangulatban folytathattam tovább a beszélgetést. Látod, az állatoknál mindez nagyon természetesen és rendben történik. De ez embernél nem így van. Az emberben ott van a bűn. A bűn pedig a legszebb dolgokat is elrontja és bepiszkítja. Az állat sohasem tud olyan gyalázatos lenni, mint «az ember. Isten azonban a bűn ellen adta nekünk Jézus Krisztust. Isten azt akarja, hogy mi tényleg és igazam emberek legyünk. A gyermek ié ember legyen és ne malac. A bűn benned is ott van. Ezért kell követned Jézus Krisztust, aki meghalt értünk és feltámadt. Engem kétféleképpen is védett mindig Isten a bűntől. Először is megmutatta nekem, mennyi baj, betegség, szomorúság származik abból, ha valaki nem akar úgy viselkedni, mint ahogy emberhez illik. Megtanított arra, hogy őt féljem. De megtanított arra is, hogy szeressem őt és szeressem azokat is, akik majd gyermekeim lesznek, ha majd nagy leszek. Még nem tudtam, hogy kik lesznek gyermekeim, hogy Lacinak, Andrisnak és Erzsikének hívják majd őket, még azt sem tudtam, hogy Édesanyátok lesz a feleségem, de már előre is ismeretlenül is szeretni akartalak mindnyájatokat. Nem könnyű dolog ez, mert az ember nem akar másokat szeretni, nem akar más emberrel törődni, csak önmagával. Az önzés ellen minden embernek harcolnia kell. De aki hisz, szívesen harcol. Szereti a harcot. Te most úgy harcolhatsz, hogy nem foglalkozol ezekkel a dolgokkal túl sokat. Nem beszélsz bolondozva, piszkos szavakkal a legkomolyabb dolgokról. Nem kíváncsiskodói állandóan, hanem türelmesen vársz. Isten megad mindent nékünk a maga idején. Te Istené vagy. Komoly, figyelmes gyermek-szemmel nézett rám. Egy vidám ,kis énekkel fejeztük be a beszélgetést. Az éneket nem régen tanította meg nékünk egy kis barátjuk: Jézus virágom, Szép termo ágom, Feltámadt Jézus, vigadjunk! A bűnből mi is támadjunk! Laci megnyugodva bújt vissza ágyába. Én meg el is feledkezem arról, hogy eleinte megzavart a gyermek reggeli bibliaolvasásomban és imádsághoz készülésemben. így volt jó. Nagyon megfogható, határozott dolgokat vihettem később megtartott csendességemben Isten elé. BENCZÚR LÁSZLÓ Leonardo da Vinci (1452) Repülni vágyó szárnyas lélek, titkok tudója, maga is titok, kinek művészszemében egy az Úrvacsora és Kolosszus: — a Sforza-gyilok. —* Nagy újító, miénk tervező lelked a messze múltból, mely tőled elmaradt, te ott is tudni-látni merted: mit ér kísérlet és tapasztalat? Ismerted számok erejét s az emberi test arányait lemérted, léleknek is tudója voltál, nem voltak ismeretlenek előtted a miértek. Írásod furcsa rejtett írás s a gép rokon veled, már akkor tudtad s elképzelni vélted: a szárny miből ered? Művész voltál s több is egy személyben: gondolkodás, buvárló — fény és homály vonultak telkeden keresztül, hogy valót láss és megcsodálj. Élted benned sejtelmes hátterek és titkos, bűvös mosolyok, a Loimre-ban keresztelő Szgnt János felénk int, hív és mosolyog. Festészetednek csodálatos karcán egy lett: hit és tudás: az Úrvacsorában és Mona Lisa arcán. Makán János KftÄS ™Bo» 59/A Telefon: 497-487 Legtökéletesebb mfitőmés kiégett. moIyrAfloti szöveten és ruhákon Vidékre postán utánvét Május 15-én tartotta a régi somo- gyi egyházmegye utolsó közgyűlését Nagykanizsán. Aki részt vett ezen a közgyűlésen, megérzett valamit abböl, hogy egyházmegyénk elmúlt esztendei életében, munkájában, küzdelmeiben Isten szeretete volt velünk. Erről a szeretetről való bizonyságtételek szedték egv csokorba a közgyűlés különböző jelentéseit. A gyámintézeti istentiszteleten Zá- molyi Gyula ehm. gyámint. elnök beszélt Isten üdvözítő szeretetéről, mely Jézus Krisztusban jelent meg. Ez a szeretet nem maradhat elméleti igazság, hanem átakarja járni az ember életét, hogy útmutató bölcseségünk, megtartó és tápláló erőnk legyen. Ez a szeretet cppen azért, mert nem boldogító, hanem üdvözítő szeretet, sok mindent megítél, összetör és elvesz. A mai időknek legmegragadőbb ténye az, — mondja Jamrlch Béla egyházmegyei felügyelő megnyitó beszédében, — hogy eg., éni, közösségi, fizikai és szellemi életünk Isten Ítéletének szórólapátjára került. Isten az elmúlt időkben is sok mindent megítélt. Megítélte utalnkat, egyéni, társadalmi, szociális életünket, a bálvánj a'nkat és tétlenségünket... Akkor járunk helyes úton, ha nem akarjuk menteni azt, amit Isten megítélt.» Majd a bümbánat szükségességéiről szólva így folytatja: «Csak bűnbánó, újjászületett nép hallja meg az Ur szavát: megsegítem és visszahozom őke!, mert szánom őket. Ezért mi az ítéletben is az Ur irgalmát és könyörülő szérctetét látjuk.« Aki a multat megbánja, a jelenvalókat hálával fogadja és megbecsüli, aki a jővőt alázatosan szolgálja... mélyen átérzl, hogy kegyelemből tartatunk... Az egyház, ha igazán egyház, nem fél, a bűnbánat út* jától, mert ismeri a bűnbocsánaf áldásait és tudja, hogy ez az út a megtartás és az élet útja, mégha nehéz is, ha rögös is, tövises és meredek is, de jó út, mert Az jár előttünk, aki a büntetésben is irgalmás, Ítéletében is kegyelmes.» Mintha tovább folytatná ezt a bizonyságtételt Horváth Lajos esperes jtvenit-.vében, amikor az első pontban arról szól, hogy ez a szeretet nemcsak megítél, hanem «liegújutást is kíván és munkál bennünk. «Újuljatok meg... szól ismét a felhívás vezéreknek és népnek... az egyház fájáról a száraz ágak lassanként letöredeznek... de Krisztus őrzi, Krisztus védj az ö anya- srentegyházát, ma megvan a lehetőség arra, hogy lelkiéletünk újjálehessen...» A zsinatról szólva megemlíts, hogy Ez a mostani egyházmegyei közgyűlés az utolsó somogyi egyházmegyei közgyűlés. Istennek bálát kell adnunk a megtartásért, évszázadokon velünk közölt áldásaiért és rá kell bíznunk magunkat a jövendőt illetőleg is az Ö örök jóságára és vezérlésére. Bizonyára az ő helybenhagyásával történik az új út.» Ä jelentés további pontjaiban, valamint a különböző jelentésekben Isten megítélő, megtartó és újjáformáló szeretetének bizonyságaként pereg le az egyházmegye egész múlt évi élete. Tovább fogyott egyházmegyénk, cvan- gélikusisága. Anyagi téren is sok hetven mutatkoznak nehézségiek. Isten tartó szerctetét éreztük azokból a pontokból, melyek arról szóllak, hogy milyen mértékben növekedett az igehirdetések száma. 3154 alkalommal .készítése, javítása, eladás, vétet, csere. Villamos fúvóberendezések szállítása. PITTLER SÁNDOR ORGONAßPITÖ MESTER Budapest, XIV., Miskolci-út 62/70. hdrdetteteti Isten igéje az aktívabbá váló cura pastoráli son kívül. 8 gyülekezetben volt evangélizáció, az úrva- csorázók száma is megnő vekede H, gyenesi konferenciákon 231-en vettek részt. Egyre, több gyülekezetben állnak szolgálatba laikus munkások, de <a le kész sohase felejtse — hangzik az esperes figyelmeztetése, — hogy neki ott kell lennie mindenütt/» Lág'.er Béla számvevőszéki elnök jelentéséből örömmel hallja a közgyűlés, hogy egyre több gyülekezetben térnek át az önkéntes adózásra és örvendetesen emelkedik az adományok, valamint perselyek összege is. Saját céljaikra 19.367.— . Ft adomány folyt be, küicélokra 8373.— Ft-ot adtak az egyházmegye gyülekezetei. A persely 19.019.— Ft vojt, szórványgondozásra 2637.— Ft-ot költöttek. Az egyházmegyében 7 lelkész: munkaközösségi gyűlés volt, melyeken a lelkészek minden esetben teljes lét* számban összejöttek dolgozatok, aktuális kérdések megbeszélésére. Isten szeretete munkálta azt az egységet is, mely lelkészeket és gyülekezeteket ta békés és alkotó munka terén» ösz- szekapcsolt. A zsinati rendezésre előretekintve a közgyűlés örömmel teszi magáévá esperesének szavait: ««.az isteni véghetetlen szeretet ezernyi jele mind-mind azt hirdeti, hogy velünk volt az Cr és most, amikor egyházmegyénk lesz az új egyházmegye törzse nekünk a régi hűséggel és lángoló egyház- szeretettel kell jópéldát mulatni azoknak, akik velünk kéz a kézbe- téve egy útra térnek. Éje az út nem lehet más, mint a Krisztus útja.«.» A fejér-komáromi egyházmegye közgyűlése A fejér-komáromi eVtanjgiäScus egyházmegye közgyűlésének színhelye az újuló és zépüiő nagy bányaváros, Komárom megye székhelye, Tatabánya voit. Istentiszteleti rend Budapesten Június hó 15-én BUDAPEST Deák-lér: d, e. 9 (úrv,) Röder Pál, d. e. 11 Sólyom Jenő dr., d, u. 6, Zay László. —- Fasor: d, e, fél 10 Gyöngyösi Vilmos, <L e. 11 Gyöngyösi Vilmos, d. u. 6 Gyöngyösi Vilmos. — Dózsa Gy.-út: d. c, fél 10 Madocsai Miklós. Utász-u.: di e, negyed 12 Ma- docsav Miklós. — (Jllöi-út 2í.: d, e. fél 10 GrünvaisZky Károly, d. e. 11 Grünvulszky Károly. — Rákóczi-út 57,/b: d. e, 10 Szilády Jenő dr., d, c. háromnegyed 12 Takács József. —- Karácsony S.-u. 31,: d. e. 10 (úrv.) Takács József. — Óbuda: d. e. 9 Bre- bovszky Gyula, d, e. 10 H. Gaudy Lásszló dr., d. u. 5 Brebovassky Gyula. —Bécsi kapu-tér: d. e. 9 Gálát György, d. e. lil Sréter Ferenc, d. u. 7 Evangélizáció. — Toroczkó-tir: d. c, 8 Sróter Ferenc. — XII., Tarcsay V.-u. 11.: d. e. 9 Rutttkay Elemér, d. e. 11 Ruttkay Elemér, d, u. 7 Bottá István. — Lelkésznevelő Intézet: d. e. 10 Daidmiser László. — Fóti-út 22..- d. e, fél 10 id. Rimár Jenő, d. e, Ti (úrv.) ifj. Rimár Jenő, d, u. 6 id. Rimár Jenő. — Váci-út 129,: d. e. 8 id. Rimár Jenő, d, u. 4 ifj. Rimár Jenő. — Zugló: d. e. 11 Prőhle Károly, d. u. 6 Scholz László. — liyarmal-u.: d. e. fél 10 Scholz László, — Rákosfalva: d. e. féllO Scholz László. — Tha'y K.- utca 28.: d. e. 11 Sülé Károly. — Kelenföld: d. e. 8 Botfa István, d. e. 11 (úrv.) Bottá István, d. u. 5 Rezessy Zoltán dr. — Németvölgyi-út 138.: d. e. 9 Rezessy Zoltán dr., — Kőbánya: d. e. fél 10 Korén Emil, d. u. 4 Vető Béla, — Simor-u.: d. e. 11 Koren Emil. — Újpest: d. e. 10 Blázy Lajos, d. n. 6 Bönvai Sándor. — LODEN, BALLON átlátszó-, vihar, és esőkabát MÁRTON ÉS SZÁSZ V., Teleki Pál-utca három a közgyűlés színhelyének s megválasztásával |s, kifejezést nyert, hogy a fejér-komáromi evangé. likus egyházmegye egynek vallja magát a dolgozó magyar néppeí. Dr. Ruzsmszkv György másodtfeb' ügyelő megnyitója és dr. Schutek Tibor esperesi jelentésének ünnepi része országos törvényhozó zsinatunk szellemében újjáfortnálódó egyházi éie- tühkneik jelentőségéről és felelősségé, ről szólott. Hirt adnak arról is, hogy ez egyházmegye viszonya a fejér-, .valamint a kom áram megyei állami egyházügyi hivatalto]’ mindjobban kifejlődőben vao. Ennek volt a kifejezője az is, hagy mind a két megye állami egyházügyi hivatalának vezetője hivatalos volt »2 egyházmegyei közgyűlésre. A lelkészek egy éven át Krisztus szolgálatában végzett igehirdetői munkája mellett'újszerű volt hallani , arról is, hogy az egyházmegye lelkészei miképpen veszik ki részüket munkával, szolgálatokkal, felajánlásokkal a magyar élet jelenvaló feladataiból. Sok szó esett az érdi gyülekezetről, amely a műit esztendőben avatta fel új, szép templomát. Az egyházmegye gyámintezete a közgyűlésen minden rendelkezésére álló pénzét az érdi gyülekezetnek adta hogy tovább fejlődhessen, szolgálhasson ez a gyülekezet, melyre nagy kiterjedésű szórvány evangélikus nép van rábízva. A szokásos évi jelentések után, m azóta már a zsinat. áfái törvényerőre emelt rendezésben az egyházmegyéhez kapcsolt új gyülekezeteik testvériként való fogadására készülve, minden evangélikusok himmusizáiniaik erőt, btzodal- mat, jövendőt ígérő hangjaival zárult be a közgyűlés. A nógrádi egyházmegye közgyűlése _ Május 14-én eorákoztek fel m Nógrádi Egyházmegye őr állói az évi számadásra dr. Krepuska István egyházmegyei felügyelő és dr. Csengődy Lajos esperes elnöklete alatt. Az előkészítő ülésezések keretében a számvevőszék örömmel átlapftötte meg, hogy egyházmegyei vonatkozásban az összes egyházközségek minden fizetési kötelezettségűiknek eleget tettek, amire hosszú idő óta nem volt példa. A gyárai rrtézet Ottmár Béla elnöklete alatt ülésezett és ugyancsak örömmel vette tudomásul, hogy a rövid előkészítő idő ellenére is két Idwélellel nín. den egyházközség teljesítette a gyám- intézettel kapcsolatos kötelességét és a múlt évinél jóval több segély vált kioszthatóvá. Rövid munkaközösségi ülés Is tartható volt. A közgyűlésen dr. Krepuska Is-tVái adott kifejezést a közgyűlés hálaérzetének Isten kegyefettéért, hogy az eä- müit :észtendő során az egyházmegye zavartalanul ’ folytathatta murakáját. Az esperes évi jelentésében rámutatott ama, hogy item voltak htaffovalóík' népűnk erő. feszítései a béke megtartása érdekében. Részletesen beszámolt az egyházmegye életiéről, amelynek legjelentősebb eseményét a somosHkőújfahísi kápolna megépítése és használátlbavéteOe volt. Kegyelete« érzésekkel áldozott a közgyűlés az év folyamán nehéz szénivé- désék után elhalálozott Kaján József egyházmegyei másodfeliiigyeíö. nyug. igazgalótanító emlékének. Majd a räsaleie« tárgysorozatot tárgyalta le a közgyűlés. — Az esti gyáimiofézeti istentiszteletet Szabó József ny. püs. pölk, helyi lelkész végezte Luther Vés-' per ójának bemoí tatásával. EVANGÉLIKUS ÉLET Ä magyarországi evangélikus egyetemes egyház' Sajtóosztályának lapja. Szerkesztésért és kiadásért felél: ' Dezséry László szerkesztő. Budapest, III., Dévai Bíró Mátyás-tér T. Főmunkatársak: Benczúr László, Gyimesi Károly dr.,- Koren Emil, Mtmcz Frigyes, Várady Lajos. Az evangélizáció részéről Káidy Zoltán. Engedélyezési és terjesztési szára: i M. E. III. B. 70.336/1948. Révai-nyomda I. sz. telephelye V« Bajcsy-Zsilittszky-út 34. Felelős: Puskás Ferenc Debreczeny Lilla CJ ORGONÁK SPECIALIS MÜST0PP0L0, MÜTÖMŐ ORGONÁK, HARMÓNIUMOK I SZŰCS Bundák divatos átszabása. Javítások. — Szórmebélűsek. Gvermekbundák. V.. Kossuth L.-u. 5. Zontíorák. Dianinók olcsón, j csere. bérlet, értékbecslés. Fenyöné. Lenin-körút Buszúimat. Tel.: 223—576. Minőséi'» rádióiavítás Kincses mester József-körút 16. Telefon: 338—02-t. Lcfftöbbei fizet használt rádióért fframmofonért. flrammofonniotorén rád ó- csőért dr. Tasnádl. Rád ó Városház-utca 4 Telefon: 885—132__________________ Jfongora, piuniuó. harmonium olcsó beszerzése Tinóid zongorateremben. Bakóczi-út hatvanegy. Tel: Harmonika. tangoharmo- nika és combosharmonika iavüá't, hangolást legolcsóbban vállalok. Hámori Károly. Dembinszky-u. 52. L. 18. Vidékre postai el.u- tézés ____________________ Rin glizés táskákban, övékben divatos líouvré-plissé, hímzések, azsúrozás. gombáthúzás előraizolás: Braun Jenő. egyedül dolgozó kisiparos szaküzletében: AßiZteleki-utca négy ______ Ko nyhabútorok fizetési kedvezménnyel. üllől-út negyvennyolc. ____ Ho mhá/ tégláit eladom. Badilz, Miskolc. Főposta, Postán marad. Csillán Vogel eafnárörem» löt vegyeu. Részletre Is. Horváth Mihály-t^r 1. (Baross-ulca sarok J Bélyegzők, jelvények Schubauer és Miticzky Budapest. Duna-utca 6 «Meridor» kötőkésziilékkel megélhetését biztosííta. Ismerhető díjtalan. Múzeum- kőrút 10 Zongoraiavitás. hangolás lótállással Szakszerű becslés Siávlla mester. Ba- cose-tér effy. Tel.: 33l>--476. HARMÓMUM adásvétel Javítás. Hörl: II.. Törokuten 8. (Margit-hidnál ) Rákóczi-út öl ven. Zongorateremben zongorák, mani- nók olcsón. Csere. Telefon: 221—119. Vállalatnál jogász elhelyezkedne. Baditz. Miskolc. Főposta, rostán marad. Modern ruszkicai S í RKÖV E K Balázs ■ kőfaragónál. Vili.. Szigetvári-utca 25/F. Telefon: 338--m. Különféle átdolgozott re- kamiék olcsón. fotelek, székek, sezlonok. maira' cok készítése. javítása: Kárpitosnál. Aradi-utca egv. MATRAC 8 db 225 Ft-tói készítőnél Lenin-körút 55 Sodrony ágybetét, összecsukható vaságv. gvermek ágvak. csőbútorok olcsón. Javítást, csőbútor festést vállal Prohászka. Zichy Jenő-ntca 46.^ Minden típusú RÁDIÓT, hibásan ;s. grammofono- sat is magas áron veszek. Érte meavek. Perjési rádió. Thököly-űt 5. sz. A Keletinél. Tel.: 427-027 KÖRKÖTÖCÉPÉK vétele—eladása Kelen. Gááki-utca 14. Telefon: 128—216. Zongorakészitőnél zongora, nianinó iutánvos árban. Orgonaharmónium kisebb- nagvobb eladó. Daróczv mester. 342—662. Aggteleki-utca 5. Zongora szakszerű fényezését vállalom: Fóner. Ba- ross-lér 1. 330—476. Zongora, pianínó olcsón. Javítás, hangolás, érték- becslés. Sasvárinál, Lenin- körút 51. Tel: ««—8lf. Rekamiék. különfélék. ió kisipari munka, olcsón. Zichy Jenő-utca harminchárom. Kárpitosnál. S/emüveg Lipl Józseftől (Knapeez utódától) IX. Cliöi-úf 7§. Örökimádás templom mellett. Harmonika javítás, hangolás. garanciával. Cser Károly. Rákóczi-út 61. 1.1. SZLEZÁK LÁSZLÓ aranvkoszorús harangöntőmester. Budapest. XIII.. Petneházv-u. 72. Agytollaf. ágyneműt vennék háznál. — Népszínház-utca 40. Telefon: 110—ICO. Eladó kétmanuálos harmonium. Békési Ferenc. Díszhalak, almáriumok, növények. haleledel hőmérők. melegítők. Papagájok, kalitkák, eleség. játékok Múzeum-körűt 10. Viflanyboroivák! Pengefe- nőgépek! Giíette-készülé- kek. Pengeélesítés. Auto Syphonok. Mindent garanciával! Vétel. Csere. Lisz- kay. Somogyi Béla-úl 16. Molnár-féle Sudorán teljesen megszünteti az izza- dást. Ára: 5.80 Ft. Nagy drogéria. VIII.. József- körút 19. Két egyetemista albérleti lakást keres. Cíiú a kiadóban. Orgona, villanvfnKato javítás. hangolás Jutányosán Novoth LaioS orgona- építőmester. Vác. Márti- rok-yitia 45. Harmóniám véfel. Zongora, pianínó javítás és bérlet Lhliknál. Rákóezl- út 82. Tel.: 22Í—139. REKAMIE különlegességek készítés# minőségi kivitelben BODONYI JENŐ kárpitosmesternél VT.. Rudas László-u. 57. Magyar nóta és népi zenés lemezeket vennék. Iza- bella-u. 78. Győri. Telefon: 113—373. !* HIRDETÉSI DÍJSZABÁS: - .b Apr óh if detés szavanként 1 F, Kihirdetés rom sorouit&H * f F. Szövegbirdetés mm soronként 2 forint.