Evangélikus Élet, 1952 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1952-02-24 / 8. szám
EVANGÉLIKUS KLET 3 Az idén múlt száz esztendeje annak, hogy a firm testvémép nagy ébresztője, Ruotsalainen Pál, január 27-én utolsó álomra hunyta le szemét. Az évforduló ajkaiméból Ffcinországszerte ünnepségeket rendeztek s mind világi, m nd egyházi vezető emberek népes gyülekezetek előtt méltatták a finn erdők és tavak élete végéig szegénységgel küzdő, S még.s sokakat gazdagító, nagy fiát. A nyírfahéjtarisznyás parasztpróféta, Oravala Ágoston könyvében 6ok magyar otthonba is bekopogtatott. Megállított, elgondolkoztatott és az egy szükséges dologra rácsodálkoziatott sok magyar embert is. Helyénvaló, hogy mi £ emlékezzünk reá az évforduló alkalmából. Ruotsalainen úgy él egyházunk népének a tudatában, mint nagy ébresztő, pedg az ő szolgálata valójában a felébredek leik: gondozása voit. Igazi lelkipásztori munka. A szegényparasztok egyszerű zekéjében járt, gyalogosan és faradhatatjamil, s a szavai, intései és ELŐ VIZ A nagy finn paraszt lelkipásztor tanácsai is a darócruhás evangélium megnyilatkozása voltak. Hadd lássunk néhány esetet az 5 lel- kigondozói gyakorlatából: A jobb útra lérí gazdag itjú _Egy alkalommal messze Karttulából jött hozzá lelki tanácsért egy fiatalember, To.onen Dánéi, Láthalólag jómódú szülők gyermeke volt, ritka :aj- tékpipát szorongatott a foga között és feltűnően sokszor nézegette ezü6t zsebóráját. Amint nagy körülményesen kezdte előadni lelki ügyeit, ráförmedt az öreg Pál: — Egy szót se mondok addig, míg nekem nem adod az órádat é6 a apádat! Victor Hugó születésének 150. évfordulóját ünnepli a kultiiremberiség Ä e®bgy francia író 150. születési évfordulóján nemcsak a művészt ünnepeljük, hanem hálásan emlékezünk róla mint történelmünk legnagyobb mozgalmának, a béke mozgalomnak előharco- sáróL Vidor Hugó író a világbéke harcosai volt. 1849-ben Párizsban as első nemzetközi békekongresszuson, melyet <s Béke Barátainak szövetsége rendezett, ® elnökölt. Ez a szövetség indította va. lójában el a nemzetközi békemozgalora megszervezését. Elnöki megnyitó beszéde a párisi békekongresszuson egészen mai: ,,... nemcsak azt mondom, hogy a béke megvalóeítliató, hanem ki is merem jelenteni, bogy egyenesen elkerülhetetlen .. • Ha e béke eszméjét, a legfőbb jót követeljük és mindenütt a világon terjesztjük, végül kiküszöbölhet* jük a háborút a népek életéből...“ Népünkhöz eszméin, alkotásain kívül az a kapcsolat is nagyon közelhozza öt, melybe emigrációjában hazánk nagy fiával. Kossuth Lajossal került. Szerkesztő- társa volt külföldön a „Journal des Peubles“-nél. (Népek Lapja). Hatássá1 volt nálunk Petőfire, Vörösmartyra, Eötvösre, Jókaira is. Hazánkban a Béke Világtaná-cs haté- rozatának szellemében mindenütt Victor Hugó ünnepségeket rendeznek, hogy népünk mégjobban megismerje a béke nagy harcosát és megismerje a haladó író műveit. Az alábbiakban Káinról, az első teát- vérgyilkosról szóló költeményét közöljük, mely a bibliai történetet sokat- mondóan, megrázó erővel jeleníti meg. Victor Hugó: A lelkű smeref — Kardos László fordítása — Vad-bőrbe buggoláh fiai közt zilálton és sápadtan futott az utak viharában vad Káin, menekült az Ur elől futott, s mikor leszállt az est, megtörtén eljutott « roppant síkon egy óriás hegy tövébe, * kifulladt fiai és fáradt felesége szóltak: cDőljünk le itt s háljunk e hegy kövén.» De Káin nem aludt, csak ült a hegy tövén. S hogy arcát fölveti, a gyúszfek'ete éjben egy nagy nyitott szemet látott a messzi égen, * e szem csak nézte őt, merőn, az árny megett, *Nagyon közel vagyok» — mormogta s remegett. Fölrázta fiait s a lankadt nőt is, aztán megindult komoran s futott tovább a pusztán. És harminc éjen át és harminc napon át némán és reszketeg csak ment, csak ment tovább, lopvást szüntelenül, még visszanézni sem mert, csak ment, álomtalan. S elérte már a tengert — asszírok földje lett utóbb e partvidék — «Álljunk meg — monda ott —, ez biztos menedék. A világ vége ez. Nyugodjunk itt le békén.» Amint leülne, fönn a mennybolt méla kékjén meglátta a szemet a horizont felett, s fekete borzadás rabjaként reszketett. *Fejtsetek el!» — sikolt, s ujjuk ajkukra zárva néztek a bus fiák a vergődő apára. S az Jábelt .szólító, akinek sarja kinn a pusztán kóborol, a sátras beduin: 5Vonjátok föl körém a sátor sűrű vásznát!> S a hullámzó falat legoltan fölcsigázták, s mikor lehúzta már az ólmos nyomtató, a szőke Cilla szólt: «Látod-e még, apót» S a lánykának, aki oly édes, mint a hajnal, * Még mindig ott a szem.’» — Káin felelte jajjal. S Jubal, kinek fia most várról várra iát és dobját pergeti vagy vígan trombitál, *Építek én neki gátat» — kiálta — nyombal S egy bronz’alat emelt s Káint mögéje vonta. És Káin szólt: «A szem szüntelen idenézh És Enoch szólt: «Torony kell ide, egy egész ijesztő bástira-öv, hogy semmi el ne érje. Egg nagy várost ray link s egy várat is föléje. Egy naay várost rakunk, bezárva. jól falát!» Akkor Tubalkain, a kovács, nekiállt s rakott egy óriás, emberfeletti várost, és míg ö dolgozott, a többi a lapályost fölverve, hajszoló Enos és Seth fiát, s kitolták a szemét, aki csak arra járt, és este nyilaik a csillanokba vágtak. Gránit cserélte föl a lenrö vászon sátrat, nehéz vaspántban ült mindegyik szörnyű tömb. a poklok városa se volt talán különb, a tornyok árnya lent éjét dobott a síkra, a temérdek falak olyanok, mint a szikla, «Az Istennek tilos!» — a nagy kapun ez áll. 5 hogy elkészült a fal és elkészült a zár, elreiték apjokat egy roppant kőtoronyban, de ez csak bús maradt. «Ó. mondd, e’tünt-e onnan rebeote Cilia most — eltünt-e már a szem?» És Káin reszketen felelte néki: tNem.» És aztán szóig még: «A föld nla’t kívánnék lakozni, m’nt a sir odnán a néma ámnék, nflm !á’osí- srmrn’t és nem volnék fá’hotő.» Env nödrö' ástak ott. s Káin rámondta: *Jó.» Arfán a fekete üreg gyomrába szállván, ott gubbasztott a sír magányos, vak homdtyán, a záróhő felül keresztbe dőlt a bolton, — 6 ott volt a szem i*. És Káint nézte folyton. A legény megbótránkozva állt fel a helyéről és köszönés nélkül indult :s útjára. Ruotsalainen ülve maradt az ablaknál és nézett utána. Kis idő múlva felragyogott az öreg arca. Iménti vendége jött vissza. — Itt van, tessék! — nyújtotta kin- csat Ruotsala nermek. — Tartsd meg az órádat é6 a pipádat! Csak azt akartam tudni, hogy rokona vagy-e annak a fiatalembernek, aki sok' jószágával együtt szeretett volna az örök életre bejutni. — S azután nagy szeretettel tanácsolta a bűnei miatt bánkódó legényt. Amikor a lovaknak prédikált Egyszer már az összejövetel végén vett észre Ruotsala.nen valakit, akinek az erkölcete.en életét nem akarta szó nélkül hagyni. A részvevőik már induláshoz készülődtek. Az öreg Pál is már kordéján ült, amely elé ftetal, fekete csődöre volt fogva, am.t nemrég kapott ajándékba CoKiander őrnagytól. A fiatal mén nyerített a szomszédos lovaknak. Ruotsaanen leugrott a kocsiról, oldalba vágta a lovat és kemény préd;kációt tartott neki, hogy miért nyerít mindig, amikor a más k párját látja. Megfenyegette, hogy egészen kizárja az összejövetelekről, ha nem változtat ezen a rossz szokásán. Mindenki értett a beszédből, különösen is az, akinek elősorban szólt. A íiaíalok ianácsolója Kiút uvesiben ébredt fel a közönyösségbői egy ifjú. Tenhunen Jú.ius. Ar- pavetés dején, szántás közben nyilait bele a szívébe, mi lesz vele, ha így kell Isten elé állnia. Kinn hagyta a lovat a löldön és bement az apjához, hogy neki indulna keil Niisiäbe, az öreg Pálhoz tanácsért az üdvössége dolgában. Az apja kétségbeesve hozta elő a Bbliát és kérte, hogy ilyen szorgos munkaidőben ne induljon olyan hosszú útra, hanem olvassa itthon a Bibliát Majd mehet, ha az árpa el lesz vetve. Az ifjú megpróbált vigasztalást keresői a Szen t írásban, azonban nem volt semmi eredmény. Egyre súlyosabb válságba került, úgyhogy nem volt más megoldás, mint útrakclmi a tizenkét mérföldnyire lakó parasztprótétá- hoz. A hosszú út fáradságául és a súlyos kísértésektől elgyötörve érkezett meg Ruotsala nen tanyájára. Az öreg Pál éppen saunábam volt. Az if ;ú fáradtan, 6ápadtan ül1*, le a ház lépcsőiére és nagyokat sóhajtott. Nem sok idő múlva megjelenik a ház gazdája, éles pillantást vet a vendégre, de egy szót sem szól, hanem mellé ül a lépcsőre — kicsit háttal a fia ta'em bérnek — és elkezdi fésűin- hosszú, szürkülő hajál Aztán hirtelen hozzáfordult: — CsáW.ott-e sok fenyő ága útközben? — Bizony nagy szorongás között tettem meg az utat. Nagy bűneim vannak s az ördög már egészen kétségbeesésbe kergetett. Útközben sokszor kísérfett az a gondo'at, hogy úgy >ls hiába mégy, le er óbb, ha magad vetsz véget cé'talan é'etednek. Amint a szigetre értem, már a tanya is látszott, mégis megállított egy erős fenyő, csábító áraival. — Hát hogy sikerült mégis megérkezned? — Gondoltam, hogy ez a megoldás még hazamenet e kéznél lesz, ha semmiképpen nem rendeződik a dolgom. Az öreg Pál bekísérte a vendégét a szobába, vállára tette a kezét és úgy mondta neki, igen erőteljes hangsúly- lyal : — Fiam, higgy az Ür Jézus Krisztusban és üdvözölsz. — Egyszerre világossá lett az út számomra — beszélte később Tenhunen, erre a találkozásra emlékezve, — és elkezdtem 6Írnt az örömtől. Az öreg se tudta visszatartani a könnyeit. Egymás nyakába borultunk, sírtunk és nevettünk egyszerre. Nem is tudom, meddig tartott volna ez az örömki'ö- rés, ha Ruotsalainen felesége nem jött volna a szobába, hogy megnézze, mi történt. Am kor Ruotsalanen a kalajoki vásárra ha;fo‘t, egy fiatalember, Töl'in Matti, ugrott fel a szánkódra és panaszolta neki lelkének kínjait. — Marad1 meg, fiam, ezekben a szenvedésekben, új étet va’údásai ezek — hangzott az öreg tömör fe'e’ete, 6 az :f júnak nem Is volt ‘öbbre szüksége. Egv espooi lakoda'om alkalmával hozzáforduló egyetemistának mondta Ruotsa’ainen: —• Istenhez minög csendes Séfekkel közeledj! És na felejtsd: csendes lélekkel! NurmesbóJ jött egvszer az öreg Pálhoz. Tolvajén Pe'*'. if hű kora e'fenére soka* tanult és igen érte’mes fiata’em- ber. Az öreg hamarosan meglátta, hogy hol a h’ba. — Pe*i. te már sokat tanúvá*, de a Orgonák, harmónfumok készíti«« IsvItSsa eladás »étel csere Vil'amo« MvAberendezé'ek szárítása Pirrt.EB SÁNDOR ORGONAEPITrt MESTER Budapest, XIV., Miskolci-út 62. test tagjai még töretlenek, — mondta neki atyai szeretettel Nem is sértődött meg az f jú. hanem az öreg ragaszkodó barátja lebt. A papok lelkipásztora A békességre vágyó, tanácskérő bűnösök között papok ás megtalálták az utat Ruotsalainen Pál szegényes tanyájára. Az akkori finn evangélikus egyház legderekabb lelkészei közül többen elismerték, hogy az öreg Pálnak köszönhetik életük legdrágább ajándékát Külön tejezeíet lehetne lm-: arról hogyan kapcsolt be és forrósitott át lelkész-szíveket Ruotsalainen az ébredés szolgálatában. És hogyan tanácsolta, irányította és nevese őket ké-pinutatásment es, egészlélekkei való szolgálatra. Itt befejezésül csak egy pár mondatát idézzük, amelyet egy lakodalmi összejövetelen mondott, különösképpen a jelenlévő lelkészek felé fordulva; — Az Űr papjainak gondoljátok-e magatokat? Megláthatjátok abból, hogyan foglalkoztok a megrettent lelkű emberekkel Sok akadályon vergődik át egy lélek, míg eljut oda, hogy bekopogtat a papjához. Remeg a keze a kilincsen és remegve nyitja ki az ajtót. És amikor ti eléje álltok nagy magabiztosan: mit akarsz? mit kívánsz? szegény lélek alig talál szavakat, h'szen az ördög egész úton azzal rémítette, hogy úgyis bába mégy. Téged senki nem ért meg és senk! nem tud rajtad segíteni. TI helyetekbe várjátok, vagy a templomba vezényiitek a bűnöst, aki ped:g olyan, nvnt az űzött vad. Krisztus nem így cselekedett. Utána ment a nyomorult bűnösnek, szólítgatta mint pásztor az eltévedt bárányt, falatot kihalt neki és úgy próbálta kezéhez szoktatni. Ha a töv sek között fennakadva, vagy mocsárba süllyedve találta, akkor nem parancsokat osztogatott neki, nem ijesztgette, nem űzte, hanem föléhajolt, kiemelte, vállára vette és hazavitte. Ebben persze, eltépődnék a ti fényes ruhátok... A parasztzeke Ruotsalainen Pálban pásztorszívet takart, az elesett, elveszett, nyomorult bűnösért dobogó pásztorszívet. és ez tette őt tanulatlan, éhséggel küzdő 6zegényparaszt létére lelkipásztorává, ahogyan kor társa nevezték: két azaz egész Finnország nagyon sokak tréfásan már egyházkerület, püspökévé. Csepregt Bél* nőm, IMÁDSÁG Engedj Irgalmasságodhoz szólott Uram, engem, ki por és hamu vagyok. Istenem, Te nem csúfolsz meg engem. Oh fordulj hozzám! Te fogsz rajtam megkö- nyöriilni, lásd, nem rejtem el sebeimet előled. Te vagy az orvos, én vagyok a beteg. Te vagy a könyörü- letesség, én vagyok, akin könyörülnöd kell. Mondjad lelkemnek: én vagyok a te üdvösséged! (Angnsztinus) Szombat esti közös imádkozásunk Február 23. A megkeményedettek Jer. 8:4—9. t. Alig van nagyobb veszedelem a keresztyén ember számára, mint az hogy belekeményedjen a bűnbe. Amikor az ember bűnben veszteglő életét tekinti a normális életnek és már nem is akar abból szabadulni, — az a földi kárhozat. 2. Jeremiás amiatt panaszkodik, hogy népe nem is akar tudni már Isten megtérésre hívó és új életet kínáló szaváról. Jól érzik magukat a bűnben. Ez lett az életelemük. 3. Pedig a megtérésnek rendelt ideje van. Még a költöző madár is tudja az 3 idejét, mennyivel Inkább kellene tudnia Isten népének. Ha a rendelt időt ehnulaszjuk, talán végleg bennmaradunk a bűnben és így a kárhozatban. VALLJUK MEG: hogy sokszor nagyon is jól éreztük magunkat a bűn-i ben és nem is akartunk abból igazán szabadulni. ADJUNK HALAT: hogy Isten minden konoksigunk és megkeményedett- ségünk eÖnére mindeddig nem mondott le rólunk, ba- ’ nem most is hív megtérésre. KÖNYÖRÖGJÜNK: hogy megkeményedettségünknél Is legyen nagyobb Isten megújító kegyelme. Könyörögjünk, egyházunk megújulásáért, zsinatunk munkájáért, püspökeink szolgálatáért, magyar népünk békességéért. K. Z. BIBLIA-OLVASÓ Február 24. Ötvened vasárnap. Zsolt. 51:20., Luk. 19:10., 18:31—43., I. Kor. 13:1—10., !. Móz. 12:1—9. Isten legnagyobb jótéteménye az O népével, hogy megtartására végtelen Szeretetébőü Szent Fiát feküd öt te. Abrahájrtnak tett ígérete és a próféták írása, a teljes Szentírás bzonysága szerint Jézus Krisztusban áldotta meg a föld minden nemzetségé'1.. Jézus Krsztus a benne való hit által tartja meg népét. — Hiszünk-e Istennek ebbea a végtelen szerefetében? Istennek ebbői a szere tétéből táplálkozó hálás szereiéiből mennyi van szívünkben? Mire képes ez a szeretet bennünk Krisztusért és az evangélium ügyéért? És mire képes felebará tünkért? Február 25. Hétfő. Es. 53:12., Zsid. 1:3., Luk. 13:31—35., Mk. 10:32—45. Egyedül Isten Fa az, aki sokak bűnét elhordozhatta és minket bűnlenkbő! megt.sztíthat! Magához akarja gyűjteni a bűnösöket, hogy a bűn átkától megválthassa őket! Akarjuk-e, enged jük-e alázatosan, hogy az 0 váltság1- szolgálalával szolgáljon nekünk is? Február 26. Kedd. Náh. 1:3., Mát. 9:5., Luk. 9:18—26., Mk. 10:46—53. M'éig a szemünk világánál is összehasonlíthatatlanul nagyobb érték a földön bűneink bocsánata. Erre csak az ember Fiának van hatalma. Február 27. Szerda. Zsolt. 71:15., Mt. 15:30., Zsolt. 57:2—12., Jóéi. 2:12—18., Mk. 11:1—10. A keresztyén ember Is‘en szabadasában szüntelen reménykedő ember,Isten megsegítő kegyelmében és hűségéiben állhatatosan bízik. Testi betegségekből, nyomorúságokból is gyógyító szabadKást végeredményben mindig Jézustól vár és Jézustól nyer. Február 28. Csütörtök. Ez. 34:16., Ml 18:12—14., Lk. 9:57—62., Mk. 11:11—14., 20—26. Jézus Krisztus számára minden egyes ember élete drága. Azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. — Higyjünk az 0 megmentő szeretetében. Kövessük őt félté tel és késedelmes kedés nélkül. Február 29. Péntek. Mik. 6:8., Mt. 5:16., Es. 58:1—8., Mk. 11:15—19. Isten azt várja tőlünk, hogy legyünk ez igazságnak é6 irgalmasságnak cselekvői. Jézus tanítványainak világitó ereje: ,jó cselekedetei* taten :ránti alázatos, engedelmes éle*J oly teásban nyilvánul meg. Az ilyen életből fakadó cselekedetek nyomán támadhat mások lelkében hálaadó imádság és Istea nevének dicsőítése. Március 1. Szombat II. Móz. 20:9., Zsid. 6:12., Isten napjának megszentelése is Isten iránti engelmességünk, hitünk próbája, — Istea ígéretét azok örökli-k, akik azt hit óltaí örömmel elfogadják Szcntpétery Péter
