Evangélikus Élet, 1952 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1952-02-17 / 7. szám

■ ■ v... ' ; ■ ­ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS H ETIL A ■ XVII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM. Egyes szám ára: 1 forint 40 fillér 1952. FEBRUÁR 17, Br, Vető Lajos püspök: Zsinatnak további munkája Február 5-én zsinatunk ünnepé­lyes megnyitása megtörtént. Ezzel egyházunk törvényalkotó testületé hozzáfogott azoknak a reformoknak a megvalósításához, amelyeket egy­házunk népe, lelkész! kara és a fe­lelősségtudattól áthatott vezetői ré­gen óhajtottak és sürgettek. Zsinatunk megalakulása után a nagy körültekintést és odaadást kí­vánó munka tovább folyik, hogy a legközelebbi üléseken már is lénye­ges javaslatok kerülhessenek tör­vényhozóink elé s válhassanak mi­előbb egyházunk törvényeivé. A zsinat új ülésszakának már az első napján kiegészítette és munkaké­pessé tette szakbizottságait. A szak­bizottságok elnökei hamarosan ösz- szehívják a szakbizottságok tagjait, hogy a munka fonalát felvegyék s azokat a javallatokat, amelyekre nézve lelkészi munkaközösségeink, püspöki és elnökségi értekezleteink egyetértettek, jogilag pontosan meg­fogalmazzák. Ez idő szerint az úgynevezett szer­vezeti és kormányzati törvényelő­készítő szakbizottság által előter­jesztendő javaslatok vannak a leg­előre haladottabb stádiumban. Ez az eäsö számú szakbizottság, amelynek elnökévé a zsinat Dezséry László püspököt, lapunk szerkesztőjét, elő­adójává pedig dr. Sólyom Jenőt, teológiai akadémiánkon az egyház­jog dékán-professzorát választotta, a II. törvénycikk megfogalmazásá­nak és előterjesztésének munkáját van hivatva elvégezni. Miről szól majd a .javaslat sze­rint ez a II. törvénycikk? Röviden csak annyit, hogy lehe­tővé teszi és előírja azoknak az egyházszervezeti reformoknak a megvalósulását, amelyeket egyhá­zunk népe már régen vár és sürget. Egyházjogi nyelven ez annyit je­lent, hogy a zsinati és presbiteri elvet valósítja meg következetesen egyházunk egész szervezeti felépíté­sében. Mit kíván ez a zsinat-presbi­teri elv? Az úgynevezett állandó zsinatot s azt, hogy a presbitériu­mok, magyar és bibliai szempontból is megfelelőbb szóval egyháztaná­csok (A presbiter, magyarul „vén“, az újtestamentum szerint az ősi ke­resztyén egyházban a lelkész tény­kedését végezte.) minden közigazga­tási fokon a lényegüknek megfelelő hatáskörhöz jussanak. Ugyanebbe a törvénycikkbe fog tartozni többek között az egyházmegyék és egyház- kerületek arányosításának a régen elintézésre váró dolga is. Zsinatunk az evangélikus egyház belső és külső megújhodásának és megerősödésének az érdekében dol­gozik. Minden egyházunkat szerető ember azért nagy érdeklődéssel vesz részt zsinatunk nagyjelentőségű munkájában. Az is, aki tagja a zsi­natnak és az is, aki nem tagja. Mert egyházunk legújabbkori történeté­ben még soha nem tárgyalták meg és dolgozták fel a zsinat elé kerülő javaslatokat olyan széles körben, mint a most napirenden lévőket. Dolgozzunk és imádkozzunk te­hát zsinatunkkal és zsinatun­kért. Mindenekelőtt adjunk há­lát egyházunk Urának, hogy végre eljött oly sok tervezgetés és beszéd után a cselekvés ide­je és lehetősége. Ezt az időt és ezt a lehetőséget egyházunknak a népi demokrácia adta. Ami­kor eddig soha nem látott mé­retű és ütemű munka folyik hazánknak a szocializmus szel­lemében való felépítéséért s ve­lünk párhuzamosan s egy idő­ben a Szovjetunió példája nyo­mán Európa és Ázsia nagy ré­szében a társadalmi és gazdasági élet átalakuláson megy át, egy­házunk nem maradhat tétlen s nem teheti, nem is akarja ten­ni, hogy ne éljen a megújhodás áldott lehetőségével. Egyhá­zunknak minden erejét össze kell szednie, hogy valóban azzá legyen, aminek Isten eligazító és erőt adó Igéje szerint lennie kell, igazán egyházzá, amely hittel, engedelmesen és készsé­gesen hallgat a megtartó Igére. Isten megtartó és eligazító Igéje mit kíván ma egyházunktól? Azt, hogy a valóságnak megfe­lelően vegye szemügyre önma­gát s az Istentől adott és akart valósághoz szabja életének kül­ső kereteit Zsinatunk tudja és tudni fogja, mit kell cselekednie. Hisz, teháit cselekszik. Cselekvőképességét biz­tosítja és fokozza az az örvendetes körülmény is, hogy a lemondás folytán megüresedett egyetemes fel­ügyelői tisztséget helyettesi minő­ségben Darvas József bányakerüleíi felügyelő tölti be. Rágondolva a zsinat s a zsinattal kapcsolatban egész egyházunk leg­közelebbi teendőire és feladataira, egyházunk népe bizalommal és sze­retettel köszönti Darvas Józsefet az egyetemes felügyelőhelyettesi szék­ben. Köszönjük neki, hogy az evan­gélikus ember egyházszeretetével vállalja nagyszabású közéleti és Írói ténykedése közben ezt a munkakört s munkájára Isten gazdag áldását kívánjuk. A magyar safíó ünnepe A Magyar Népköztársaság minisz­tertanácsának határozata «... a Sza­bad Nép megjelenésének tizedik év­fordulója emlékére minden év február első napját a Magyar Sajtó Napjává nyilvánítja.» 1952. február 1-én ün­nepelte népünk először a Magyar Sajtó Napját. Születésnapot, népünk új ünnepének születése napját ünne­peltük február 1-én. Miért éppen február 1-e a Magyar Sajtó Napja? Mert ez a nap életünket és jövőnket döntően elhatározó ese­ménynek, a Szabad Nép első megjele­nésének 10. évfordulója.. Az akkor még illegalitásban megjelenő Szabad Nép magyar népünk történelmet ala­kító és irányító tényezőjévé leit, és az ma is, mikor már nemcsak, néhány száz példányban, hanem mint a Ma­gyar Dolgozók Pártjának központi lapja, csaknem 800.000-es példánnyal küzd szabadságunkért, nemzeti függet­lenségünkért és vesz részt abban a harcban, mely a 800 milliós béketábor nagy céljaiért folyik. Ez az évforduló ezért történelmi évforduló, s ez a nap: február 1., ezért ünnepnap! . A keresztyén ember Isten igéjének útmutatása mellett, hitének és lelki- ismeretének döntésével nézi és méri a történelem, s benne saját népe törté­nelmének alakulását. Ilyen látással és mérlegeléssel veszünk részt a Magyar Sajtó Napja ünnepén. Isten akaratával egyezőnek tartjuk — s egyházi saj tónkban is hivatásszerűen képviseljük — küzdeni a betű fegyverével népünk belső és külső ellenségei ellen, Isten­től neki szánt méltóságához juttatni a dolgozó emberi, megbecsülni és meg- becsültetni a munkát, előítéletek és babonák helyett tudást és kultúrát vinni a gyár és a föld dolgozóinak, sajátjává tenni a népnek a hazát, melyben él, s harcolni a békéért, melyben egyedül lehetséges az emberi méltóságát visszanyert dolgozó embe­rek számára a tudás és kultúra fegy­vereivel felépíteni a dolgozók társa­dalma boldog hazáját. Mindezért har­colt 10 év óta és 10 éven át a Szabad Nép és harcol vele ma az egész ma­gyar sajtó. „A sarjadó újnak gondozói vagyunk" Bókay János zsoltárfordításai i 30. zsoltár. Magasztallak hálatelten Uram, hogy megvédtél engem Ellenségeim dühétől: Rám néztél a magas égből, S nem tűrted el, hogy örüljenek, Fölöttem gonosz tort üljenek. Ott álltam magas hegyeden, Rámragyogott a kegyelem, Erős voltam, bizakodó. Körülvett minden földi jó, — Csupa mosolygás volt a lelkem, Mint ki örök békére leltem. Hozzád szállt fel kiáltásom 8 megváltottál nyavalyámtól: Ott feküdtem már-már holtan A sír szélén, a pokolban, De új életre támasztottál, A, borús mélységből felhoztál. De orcádra árnyék borult, S örömöm rémületbe füllt. Felkiáltottam: „Jaj, Uram, Elbukom, megszakad utam! Mit érsz vele, ha vérem csordul És festem sírgödörbe fordul?!“ Őt dicsérje minden ének, Adjon hálát szent nevének: Pillanat csak a haragja S kegyelmét örökké adja. Este még sírás fojtogatott, S nevettem, mire megvirradott. „Ha hallgatag porrá leszek, Mondd, miképen dicsérjelek? Ha nincsen többé életem, Nagyságodat sem hirdetem, Könyörülj rajtam, kérve kérem, Tarts meg, Uram, légy segítségem!“ \A hogy megnyugodtam végre, Feltekintettem az égre9 Térdre hullva hálát adtam S alázattal megfogadtam: nNem fogok többé meginogni, Kétség már nem fog megkínozniV* És így lett a sós könnyözön Megint boldog, vidám öröm; Leoldoztad a gyászruhám És megsímogattál puhán, Hogy ajkam magasztaljon, áldjon, Dicsőségedre dalt kiáltson! Péter János református püspök püspöki jelentéséből idézzük a kö­vetkezőket: „Átmenetben van egyházi életünk a beleszületési rendszerben élő egy­házból a személyes állásfoglalásban élő egyházba. Az ártalakulás másik jellemzője: átmenetben van egyhá­zunk az államsegélyből élő közjogi egyházból az államtól elválasztott önfenntartó egyházba. Ennek a ket­tős folyamatnak a kifejezésénél a hangsúly az átmeneten van. Ezit a folyamatot észre kell ven­nünk, benne kell élnünk, nem sza­bad siettetnünk, nem szabad késlel­tetnünk és nem szabad helyteleníte­nünk. Milyen teológiai típusokkal ér­keztünk a változásnak ebbe a sza­kaszába és milyennel megyünk to­vább? m Egyházunkon, önmagunkon, ré­szint elkülönülve, részint kevered­ve, ennek a három típusnak az örökségért; ismerjük fel: pietizmus, világnézeti keresztyénség és a vál­ság teológiája. A földrajzi, termé­szettudományi és technikai felfede­zések káprázatos eredményei között önmagát csodáló ember az abszolu­tizmus különböző változatai között megélte a vallási abszolutizmust is a pietizmus formájában, melynél a vallásos ember önmagát Isten mér­tékévé tette. Magunkban hordozzuk még ezt az örökséget. A dogma­tikus idealizmus előtt a magát tu­dománynak bizonyítani akaró teoló­gia, a protestáns orthodoxi« külön­böző útjain megteremtette a protes­táns egyházakban is. a világnézeti keresztyénség változatait, melyek versenytársai kívánnak lenni poli­tikai, társadalmi, kulturális és böl­cseleti irányzatoknak. Magunkban hordozzuk ennek a nyomait is. Az „Untergang des Abendlandes“ szá­zadunk első negyedbeli légkörében, a meghasonlott társadalom tünetei között megszólal a „dialektika teo­lógia“, amelyben az ember válsága az Istentől való krízis fényébe ke­rült. Ennek is tanítványai vagyunk. Mindhárom típussal szemben mi az az új, amelynek nyomai már lát­szanak r/ildiik és amelynek elfoga­dása nem az eseményektől értett Ige által, hanem az Ige által értett események között engedelmesen ké­szülnünk kell? A világnézeti keresz­tyénség helyett a világnézetekkel, politikai,- társadalmi és gazdasági rendszerekkel versenyben nem lévő, hanem ezekkel együtt bennünket megítélő és megáldó Ige szabadsái gában vagyunk. A pietizmus helyett a szívünknél, templomunknál, egyházunknál na­gyobb távlatú isteni üdvterv szolgá­latában élünk. A krízis teológiája helyett, vagyis az Isten által megítélt társadalmi rendszertől magát helyénvalőan fe­szült távolságban tartó teológiai kritika helyett a bennünk, körülöt­tünk sarjadó újnak gondozói va­gyunk, úgyhogy az egyház és világ feszültsége tartalmában, irányában inkább az Ige és a mi feszültsé­günkké válik és az Ige bennünket, magunkat ítél, kárhoztat a múltbeli és jelenbeli engédeftlenségeínkben « ugyanakkor bűnbocsánaíban felold engedelmes új szolgálatokra.“ Készülj az Ige hallgatására! HATVANAD VASÁRNAP n. Kor. íí:19—12,9. Jézus, tanítványainak nyomorúságot ígérő szavai kevés keresztyén életé­ben váltak olyan komoly valósággá, mint Pál apostol életében. Megtérése óta leélt élete-folyása szüntelen a ve­szedelmek medrében haladt. A rále­selkedő veszedelmek külsők és belsők voltak. Igénkben saját maga tesz vallomást ezekről. Külső veszedelmek közé az evan­gélium bátor hirdetése miatt került Sokszor állt a halál küszöbén. Ellen­ségei gondoskodtak arról, hogy eltor- larzolják útját. E célból a legkegyetle­nebb fegyverektől sem riadtak vissza. Botbüntetés, megvesszöztetés, meg- kövezletés stb. tarkítják az apostol szenvedésekben gazdag útját. Mind ezek azonban nem tántorítják el út­járól, mert nemcsak a világ gonosz­ságát, de Krisztus megtartó hatalmát is megtapasztalja. Azt a hatalmat, mely nemcsak a mennyen, de a föl­dön is hatalom. Mi hogyan állunk Krisztus ilyetén erejének a megta­pasztalásával? Hálát adtunk e már Néki halálos veszedelembe jutott éle­tünk megmentéséért? A belső veszedelmek két felől is támadásra indultak ellene. Először is az elbizakodottság oldaláról rohamozták meg. Az elbizakodottság ugyanis dicsek edővó tette a korint- husi gyülekezetbe befurakodott tév- tanítókat. Ezek saját magukkal .d-icse­Turóczy Zoltán püspök felavatta az új vasasi templomot Pécs közelében, Vasason óriási szór­vány számára épített maroknyi hívő új evangélikus templomot. A gyüleke­zet 600 lélek, ebből 200 él Vasason. 150 a filiábam, a többi hívő pedig negyven községben elszórtan. Ezek az elszórt evangélikus hívek főképpen Felvidékiek, Felsőszeliböl áttelepített evangélikusok. A kétharmadrészben szórványban élő hívek nagy' lelkese­déssel rakták a templom falait és húsz-huszonöt kilométerre lakó szór­ványhívek is részt vettek nemcsak a sokezres építési költségek hordozásá­ban, hanem a földmunkában és építő- munkában is. Zoltai László lelkész szívós és lelkiismeretes munkájával, lelkes vezetése mellett ment végbe a maroknyi gyülekezetnek ez a szép templomépítő munkája. Egyházunk életképességének, Isten végtelen ke­gyelmének új jele ez a templom. Turóczy Zoltán püspök szép ünnepség keretében avatta fel a vasasiak új templomát 1952. február 10-én. Ad­junk hálát érte Istennek! kedtek. Faji, vallási, kiválasztottsá­gukkal, mózesi törvényükkel. Nem a Krisztust prédikálták, hanem saját magukat. Ezt az öndicsekedést az apostol «esztelens dicsekedésnek bé­lyegzi. Ö is szinte kísértésbe esik, hogy a maga erejével, hősiességével dicsekedjék s mintegy különbnek mu­tassa magát mindenkinél. Hiszen joga is lenne ehhez néki. Sokkal inkább mint másnak. Ugyanis ő nemcsak Krisztus életét mentő hatalmát tapasz­talta meg de részese lehetett személyes kijelentésének is. Színről-színre láthat­ta, hallhatta az Urait s betekintése le­hetett a paradicsomba, a mennybe. Ilyesmiben az értelmetlenül dicsekedő elbizakodott tévtanítóknak nem lehe­tett részük. Azonban Pál legyőzi a kísértés erejét. Nem bízza el magát. Nem ő a nagy, hanem Krisztus! Nem a védett, hanem a Védő a hatalmas5 ő a dicsérendő! Nem tiltja a dicsek;-- dóst, bár maga nagyon keveset hasz­nálja ezt a fegyvert, de lelkére köti mindenkinek, hogy' megóvjon az ér­telmetlen öndicsekedéstől: «Aki di­csekedik, az Úrban dicsekedjék!» (I. Kor. 1:31.) A másik oldalról az elcsügge­dő s veszedelme fenyegeti. A betegség súlyos tövisét hordozza testében- Valószínüleg már hosszú esztendők keserves terhe ez, melyet magával kell cipelnie. Éppen a legszentebben- szol­gálata végzésében akadályozza. Ezért szeretne szabadulni tő'e. Hiszen élete napja még magasan járl Kora miatt még duzzadó - erő lendíthetné tova. A tövis azoban benne van, amely sok idejét, erejét elveszi, hátráltatja szol­gálatában s csüggeszti lelkét. Érthető, hogy sűrűn könyörgött az Úrhoz a tövis elvétele miatt. A meghallgatás azonban nem az volt, amit várt. Nemi a tövis vétetett el, hanem erőt nvert a betegség elhordására.» Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség álltai végeztetik el. (12:9.) Sokat akarunk végezni az Űrért? Akadálvoz ebben beteg testünk, rsíig- geteg lelkünk? Lecven elés nekünk is a Krisztus kegyelméből reánk áradó erő, a Szentlélek ereje! Üoltaw Lásslé

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom