Evangélikus Élet, 1952 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1952-02-10 / 6. szám

SVA. ÉVFOLYAM, <S. SZÁM Egyes szám ára: 1 {»riot 40 fillér 1952. FEBBUÁR 10 A zsinat a karzatról nézve MsgüfíSt országos zsinatunk énekkel, amit az orgonán Zalfeiiy Aia­Magyar evangélikus egyházunk íeg- iqibb törvényhozó testflseto. a zsinat kedden, február 5-én megnyitotta má- eodite ülésszakát. Különös ízű mondat ez, amihez hasonlót vajmi ritkán írha­tunk le.1- Hazai, sok évszázados egyház-, történetünkben ez mindössze a negye­dik országos zsinatunk. A történelmi jelentőségű esemény történelmi le­vegője árad az Egyetemes Egyház Üllői-úti imatermében, ahol el-elhang­zik a sajátos zamaté rr.egszóíilás: .Tisztelt zsinat, atyák és testvérek!“ De nem csupán visszatekintve, kü­lönös ízű a mondat, hanem a jelenre nézve is. Ez tükröződik az ünnepi kifejezésü arcokon, a megnyitó isten- tisztelet igehirdetése alatt, amelyet Dezséry László, bányakerületi püspök tartott V. Móz. 30:9—16, 19. alapján. Istennek ma parancsolt igéje szólalt meg benne, amelynek itt és most keit engedelmeskednünk késlekedés nélkül. Nem rögzíthetjük az engedelmességet „odaéfra“, mert Isten itt akar áldássá lenni; sem tengerentúlról nem vehetünk hozzá példát, mert ez nem a mi hely­zetünk s nem a mi világunk. Igeszol- gálatunk telepe, engedetaiességünk tere, a irtai Magyarország. Ebben a mai hazánkban cselekszik Isten, sok jót, amit szolgálnunk kell. Jól okulni a múltból, jól tájékozódni a jelenben és jól reménykedni a jövőben — adta meg az igehirdető püspök a világos vonalat. Istentisztelet után az ülést Mar­gócsy Emil helyettes elnök nyitotta .meg. Világosan mutatott ré, hogy a ima érvényes egyházi törvényünknek két okmánya van: az 1893-as Egyházi Aljmtmárry- -s~ az 1937-es Egyházi Törvények. Ezek nyomán, vagy> ezek helyébe hivatott ez a zsinat ú!j tör­vényeket alkotni. M!a már senki sincs az életben .azok közül — emlékezik vissza 'Margócsy —, akik az elsőt alá­írták ... Közben végigfut a szemein az asz­talók mellett, névvel megjelölt helyü­kön ülő .atyákon és testvéreken“. Vájjon a legutóbbi zsinatból hányán vannak itt? Jórészt fiatal és java- korabeli arcok figyelnek élesen az el­nöki asztal felé. Mindössze nyolcán vannak közöttünk olyanok, akik az 1937-es Egyházi Törvények megalko­tásában részt vettek. Tagjainak korát tekintve ez a zsi­nat mindenesetre jelentékenyen fiata­labb. Általában evangélikus népünk leg­szélesebb rétegeiből tevődik össze az a komoly, felelősségteljes közösség, akik most hallgatják törvényhozó fel­adataik felvázolását. De nemcsak ők alkotják a zsinatot. Papíron, igaz, így van. Rendkívül le!-, kiismeretes számba vétel és felülvizsgá­lat mondja ki a tagok névsorát, még­sem csupán az a 65 ember a zsinat, akik itt íme együtt ülnek. .Minden egy ház tagnak részi kel! vennie ebben a zsinatban“ — mondja Margócsy Emil. Imádkoznia kell ezért a mun­káért. Egész sereg pontos formaságon esik át a zsinat, amíg az első szünetig ér, amikor a sekrestyében, fürge, asszonyi kezek büffét terítenek s ott várják az atyákat. Derűs beszélgetés mellett múlnak a szünet percei. Itt tűnik ki, hogy személyeiben máris milyen ösz- szehangolt a zsinat. A második ülésen, — még délelőtt —, amelyen vendégekként tisztelhették a baptista, metodista, unitárius egyhá­zak képviselőit és Sziinonidesz Lajos tábori püspököt, ismertették a zsinat 1948. évi megnyitása óta befutott ja­vaslatokat, amelyek közül érdekes, hogy négy kéri és javasolja az egyházke­rületek arányosítását, valamint kérik a szolgálati korhatár beveze’ését, vé­gül ott szerepel az a 16 oldalas bead-’ vány. amit már az új törvény terve­zetéként nyújtott be Dezséry László püspök. Délután ismertették a Magyar Nép­köztársaság Elnöki Tanácsának elnö­kénél tett tisztelgő látogatás lefolyó-, sát s az ott elhangzott beszédeket. A zsinat egyhangú helyesléssel fogadta azt a további bejelentést, hogy a zsi­nat elnökségé üdvözlő távirattal for­dult. Rákosi Mátvás miniszterelnök- helyetteshez, majd az üdvözlésekre, került sor. A zsinatot megtelértésükkel meríisz- ] telték az Állami Egyházügyi Hivatal I részéről: Horváth János elnök és Ve.- I i*s Pál osztályvezető s a református I egyház részéről egy többtagú kül- dötesóg, élén Bereczky Albert püspök­kel és Kiss Roland elnökkel, aki üd­vözlő beszédében rámutatott a két egyház törvényalkotó hagyományaira, amelyek .mind azt bizonyítják, hogy egyek vagyunk a Krisztusban. 1707- ben volt az első evangélikus zsinat s ettől kezdve máidén zsinati munka mély összhangban folyt a református törvényalkotással, 1791-ben, a követ­kező zsinatunkon .közösen fogott a két egyház törvényalkotáshoz s azonos alkotmányt készített. 1891—-93-ban ugyanolyan 'zsinatpresbiteri elveken épült fel az evangélikus zsinat alkotta törvény, mint a református egyház­ban. Mai helyzetűink, is azonos hitre, engedelmességre és szolgálatra in­dít. Elhatároljuk magunkat minden olyan próbálkozástól, mely népünk sza­badon fejlődő életét keresztezné, még ha az egyházi mezben jelentkeznék is, sőt magunk lépünk hathatós mun­kálkodással a szocializmus felé haladó népünk megújuló életének sodrába. Ez a munkánk nem megy ellenállás nél­kül még egyház: belső köreinkben sem, de vállaljuk a harcot a . mi igei fegy­vereinkkel, eligazító szóval, felvilágo­sítással. Ez a munkáink elválaszthatat­lan attól, hogy a világ keresztyénsé- géhez szóljunk. Szilárdan állunk mind­egek folyományaképpen a béke szolgála­tában. Szivünket adtufk az ügynek, hi­szen Isién állította ide az ő egyhá­zát. Ebben a munkában kell „az egész nép előtt kedvességet találatunk*. Turóczy Zoltán püspök, a zsinat egyházi elnöke mondott köszönetét Bereczky Albert üdvözlő szavaiért. Rá­mutatott .az .1889. évi .egyetemes köz­gyűlés azon határozatára, mely a re-. ."iotimátiUrSökkal vpló: közös munkálko­dást és . együtthaladást kívánta,- s' amelyre, ugyanakkor. Szász Károly református püspök- válaszolt .hasonló célkitűzései. Akkor, 62 évvel ezelőtt a kultúrprotes-tantfemuB elvei vezették' közös munkálkodásba a két egyházat. Azóta felszámoltuk a kultúrprotestan- tizmust. Elérkezett a teológiai elmé­lyülés ideje, amely mindig azzal a ve­szedelemmel jár, hogy a dogmákban való megmerevedés felé hajlik s így el­távolít egymástól. Tetszett azonban Istennek, hogy ez a teológiai elmélyü­lés őhozzá való közeledést szüljön, amiben a két egyház újra egymásra talált. Mert minél közelebb vagyunk Istenhez, annál közelebb vágyunk egymáshoz. A zsinat ezután titkos szavazással megválasztotta a szakbizottságokat. Ezek hivatottak előkészíteni a törvény- hozást a részletkérdésekben. Végül el­napolta magát, a zsinat arra a remél- hetőteg igen rövid időre, amíg a szak­bizottságok munkájuk eredményét be­terjeszthetik. 1952. február 5-én, réggé! fél ki­lenckor az egyetemes egyház szélkhá- zának imatenmóben összegyűltek tör­vényalkotó zsinatunk tagjai s az asz­talokkal berendezett nagyteremben el­helyezkedtek. A karzat zsúfolásig' megtelt egyházunk érdeklődő tagjai­val lelkészeivel, teológusokkal s a „Jövel Szentlélek Úristen“ kezdetű — mondotta Dezséry László püspök, a zsinatot megnyitó prédikációjában. Ige: V. Mózes 30:9/b—-15., 19. Mert hozzád fordul az Ür és öröme lesz benned a te jódra. Amiképpen öröme volt a te atyáidban. Hogyha hallgatsz az Ürnak, a te Istenednek sza­vára, megtartván az ő paran­csolatait és rendeléseit, ame­lyek meg vannak írva e tör­vénykönyvben és ha teljes .szivedből és teljes telkedből megtérsz az Úrhoz, a te Iste­nedhez. Mert e parancsolat, amelyet én a mai napon pa­rancsolok néked, nem meg­foghatatlan előtted, sem távol nincs tőled, Nem a menny­ben van, hogy azt mondanád: kicsoda hág fel érettünk a mennybe, hogy elhozza azt nekünk és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt. Sem a * tengerentúl nincsen az, hogy azt mondanád: kicsoda megy át érettünk a tengeren, hogy elhozza azt nekünk és hal­lassa azt velünk, hogy teljesít­sük azt? Sőt felette közel van hozzád ez ige: a te szádban és szívedben van, hogy teljesít­sed azt. Lám elődbe adtam ma neked aa étetet és a jót; a ha­lált és a gonoszt. Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és halált ad­tam élőtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod. dár orgotnaművész vezetett, megkezdő­dött a zsinati istentisztelet. Az isten­tiszteleten Dezséry László bányakarü- le‘i püspök hirdette az igét, majd egyházunk zsinatáért, egyházunk szolgálatáért, a békéért könyörgő?.jr. Az „Erős vár, a mi Istenünk“ hatalmas Zsinati Atyák és Testvérek! Keresztyén gyülekezet az Ür Jézus Krisztushan! Történelmi jelentőségű és törté­nelmi felelősségű törvényalkotó zsi­natunk megnyílásának ünnepnap­ján az ige azt ígéri nekünk, hogy hozzánk fordul az Űr és öröme lesz bennünk a mi javunkra. Eb­ben az ígéretben bízva kell hálát adnunk ezért a napért. Isten ígé­rete azonban elbonthatatlanül van kötve Isten világos parancsaihoz, amelyekben engedelmesekké kell válnunk. Istennek erre a paran­csára kell figyelnünk és e pa­rancsoknak engedelmeskedve kell egyakarattal készen lennünk ezen a napon. A keresztyén ember és maga az egyház állandó kísértések között él. De a Kiskáté lutheri szövege szerint Isten őriz és tart minket, hogy a kísértésben' el ne bukjunk, hogy a kísértés m,eg pe csaljon, té­vés bitbe, kétségbeesésbe, más nagy gyalázatbá .és bűnbe- lie csá­bítson. Ő őriz és tart minket, hogy a kísértésekkel szemben győzzünk és a győzelmet meg is tartsuk. Kísértéseinket Isten szeretete neve­lésünkre fordítja és sokszor éppen azok által ad eligazítást. A legutóbbi egy ház történe­tünkben többször esett úgy, hogy a kísértéseink felismeré­se közben ismertük fel Isten akaratát s olvastuk- ki az igé­ből Isten egyébként világos pa­rancsait. A felismert kisértés írásmagyarázattá lett az éle­tünkben. Isten parancsai tisz­tultak ki a szemeink előtt s lettek eligazitóvá mindany- nyiunk számára. Mik azok a kisértések, amik a keresztyén ember előtt s az egy­ház előtt ott állanak? 1. A mj állandó nagy kísérté­sünk az, hogy ne teljesítsük Isten parancsolatát. Ne tegyük, amit Isten parancsol. Az engedet­lenség a fő kisértésünk s ezzel kapcsolatban az a bújócska, ami­ről a bűneset történeténél olva­sunk. Mást csinálni, mint amit Is­ten akar s utána megkísérelni azt, hogy elbújjunk Isten szeme elől. Az azonban, aki bújócskát játszik, mindig tudja, hogy keresik és mindig tudja, hogy meg is találják. A kerestetésnek, a biztos felfedez­tetésnek, sőt leleplezteíésnek iz­galma fűti az egyháznak és a ke­resztyén embernek ezt az elrejtő­zését Isten szeme elől. Ez a mi rossz lelkiismeretűnk, ez a mi bel­ső nyugtalanságunk érzett hosszú esztendőn- keresztül a mi egyhá­zunkon, ez adta belső testvérküz­delmeit, kapkodó intézkedéseit, tervtelenségét és öntudatlanságát, átokként mindannyiunknak. Vi­szont ezért tudja Isten engedelmes­ségre szorítani egyházát és híveit s így tudta a magát rosszul érző egyházunkat az engedelmesség új, helyes döntéseire rávezetni 2. Másik nagy kísértésünk, hogy Isten parancsait máskor hajtsuk végre, mint amikor azok parancsoltainak. Igénk világosan mondja, hogy Isten mindig ma adja a parancsait s azok mindig a mai napon kényszerítenek minket engedelmességre. «A parancsolat, amelyet én a mai napon parancso­lok néked» nem teljesíthető bob nap. A szándékunk mégis mindig ez. A Szentírás kifejezése szerint ca testünk» mindig arra visz, vagyis a mi természetes emberünk mindig azt tanácsolja, hogy ne ma. A parancs már világos. Isten pa­rancsának indokai már kétségtelen nek. Már az is kétségtelen, hogy; Isten nem változtatja meg ezt a. parancsot a kedvünkért. Mi azon- ban halogatjuk az engedelmessé-: get. így lehet az egyház s így lehet a keresztyén ember lemaradásban, állandó késében Isten vezetésének iramával szemben. Az engedelmes­séggel elkéstünk vagy elkéshetünk. Ez az egyház egyik legkeser­vesebb érzése s ez az alap­érzés nyomoi-gatott és talán nyomorgat minket ma is, ami­kor egyházunk felelősségére gondolunk. Van-e a magyar evangélikus egyháznak egyet­len híve is, akit Isten még nem lepett meg ezzel a fi­gyelmeztetésével s aki az el­múlt hosszú évek alatt min­den nap nyugodtan tudott alúdni a felől, hogy a dolgaink rendben vannak, megtettük, amit tennünk parancsolva volt, elvégeztük a ránkhízott feladatot s hogy ott tartunk, ahova Isten kegyelmesen el akart juttatni minket? A napi engedelmesség olyan követel­ménye Istennek, mint amilyen ígérete a napi kenyér és a napi bünhoesánat. Aznapi engedel­messég, aznapi kenyér és az­napi bünhoesánat összetartoz­nak és Isten ezek összefüggé­sét adja Ígéretként így: min­dennapi bűnbocsánat és min­dennapi engedelmesség, A ha­logató egyházunk, engedelmes­ségre mindig ráérő elhú­zunk adjon nagyon buzgón hálát azért, fcogv Isten oda akarja adni és oda is adja ne­ki még ma is mindennap a kenyerei és hisszük, hogy' a bűnbocsánatot is. Az elkésettség kínzó érzése éb­resszen rá minket arra a kísértei sünkre, ami mindennapos, hogy aZ engedelmességet holnapra akarjuk halasztani. S Isten azt akarja, hogy ez a kínzó érzés ébresszen rá m-ín'ket a gyors engedelmességre. Éljünk úgy, ahogy az ige mondja; «Egyszer mondta az t-n Uram, de kétszer hallottam». 3. A keresztyén ember és az egyház állandó kísértése, hogy a felismert parancsot, az olyan pai rancsot, amiről már azt is tudja, hogy még ina teljesíteni kell, olyannak tüntesse fel, mint ami teljesíthetetlen. Azért szól hozzánk ilyen rábeszélő módon Isten a maga parancsairól:' E parancsolat; amelyet én a mai ti napon parancsolok néked, nem ’ megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled.» Mi sokszor úgy érez­zük, hogy Istennel éppen ebben a tekintetben vitatkozhatunk. Isten mond valamit, akar valamit, de mi úgy válaszolunk neki: «Isten lásd be, hogy mi jobban tudjuk, hogy mi lehetséges ezen a földön». Isten mond valamit, akar vala-j mit. 4c mi így válaszolunk nékiS Korén Emil Készülj az Ige hallgatására! Hetvened vasárnap. I. Kor. 9, 24—ÍO, 5. Az egyház Isten kegyelméből él. Ez a kegyelem valóság. A hirdetett ige, a keresztség, a feláldozás, az úrvacsora valósága. A keresztyén ember ezekből ismeri és tapasztalja meg a hozzá ke­gyelmes Istent, Es ezekből a „kegye­lem jelei“-bői él. De nem válik elblzakodoítá. Kincsei vannak s ezáltal mindenkinél gazda­gabb, — de mégsem pazarolja e! az életéi. , Felszabadult, szabadságban’ élő ember —, de ném él vissza a sza­badságával, melye; kapott. Tudja és hiszi, hogy keresztyén élete a bölcsőtől a koporsóiig állandó harc és állandó küzdelem. >Mintha csak versenypályán lenne — úgy kell igye­keznie. Mert Isten kegyelme és a „ke­gyelem jele “ nem valami csodaszerek. Nem orvosság, amelyet -csak be kell venni. I. Izrael népét Isién elhalmozta a kegyelem jeleivel. .Szövetséget kötött velük, kiszabadította az egyiptomi fog­ságból, szinte csodálatos módon ve­zette a pusztában. Enni és inni adott nékik, amikor szűkölködtek. Vezette őket úttalan, ismeretlen, idegen uta­kon — a a nép nagyrésze mégis elpusztult, mert etbizaikodottá lett. Ázt gondolták: nekik már minden tehet, hiszen ők Men nése! 2. Sajnos: mi is elmondhatjuk ugyan­ezt! Isten a keresz'tségÍDen szövet­séget kötött velünk. Az oltártszentség kenyerével és italával táplált. Meg­szabadított a bűn és halál szolgaságá­ból — s a többség mégis elhullik. Sohasem érkezik meg az „ígéret föld­jére“. Nagy tömegekkel számolt az egyház, keresztyén társadalomról be­széltünk s a végén kiderül, hogy csak egy kis mag marad meg. 3. Miért? Mert a többség nem küz­dőtérnek tekint; keresztyén életét, hanem inkább .valami biztosított állás­nak, állapotnak, melyből nem lehet ki­esni, melyet sohasem tehet felmon­dani. Mert azt gondolja, hogy a szív és az étet teljes, odaadása , nélkül is lehet ‘keresztyénnek lenini. Mtert lélek- riélküli szokások gyakorlásával, üres és képmutató jócselekedeteikkel, ké­nyelmes, küzdetemmentes élettel akar .Istennek tetszeni. , Pedig a keresztyén élet minden vo­natkozásban Isten kegyelméből élő élet. Az. igével, a keresztséggel, az úr­vacsorával táplálkozó élet. Azonban ebben a birodalomban az Ür szolgála­tot, iestet-Ielket odaadó teljes életet vár. Fekete ístvtSn zsoltára fejezte be az istentiszteletét. „Az egész egyházi életet és egvházi munkát az Ige fegyelme alá rendeljük" i:J

Next

/
Oldalképek
Tartalom