Evangélikus Élet, 1952 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1952-08-31 / 35. szám

2 EVANGÉLIKUS IlET AZ EGYHÁZ ÉLETÉBŐL: Bach-m uzsika az őserdőben Schweitzer Albert, a hírneves teo­lógus, orgonamüvész és orvos már néhány éve meghaladta hetvenedik szülelésnapját, de még mindig Afri­kában tartózkodik az általa létesített kórházban. Ezt a kórházat még. az első világháború előtt létesítette a legsúlyosabb trópusi betegségek gyó­gyítására. Ez a ri tkái szel lénk és testi képességekkel felruházott omber azért hagyta e! annakidején Európát és ment el az Ogove, folyó mellé, hogy közvetlen szolgálatával valamit is jóvá tegyen abból a sok rombolásból, amit fehér emberek vittek el maguk­kal a feketék közé. ügy gondolta, hogy nem a maiga számára kapta Istentől rendkívüli képességeit, hanem azért, hogy azokat mások szolgálatába ál­lítsa. Kórházát, amelyben maláriás, álomkóros és leprás betegeket gyó­gyítanak, Európában tartott orgona- hangverseny körútjainak és sok ki­adást megért könyveinek bevételeiből tártjai fenn. Ez év májusában két hé­tig tartózkodott Schweitzer Albert barenei telepén Jack evanstoni lel­kész. Az ő beszámolójából közöíjüik az alábbiakat. Szürkületben értük el az Ogove folyó egyik nagy szigetén fekvő pa­rányi kis várost — Lambarenét. Schweitzer Albert kórháza éppen ott fekszik, ahol a folyam kétfelé ága­zik. A primitív módon kiképezett kikö­tőből alig mentünk néhány 6záz mé­tert fel a hegyre és máris a kék munkakötényes, fehér trópusi sisakos Schweitzer Alberttel találkoztam'. Leg­utóbbi fényképe óta semmit sem vál­tozott. Erőteljes férfiarc, jellegzetes nagy orral, tömött bajusszal és meg­nyerő mosollyal. Szívélyesen köszön­tött és azonnal dolgozószobájába ve­zetett, mely egyben hálószobája is. Megmutatta mindjárt két szelídített antilopját a könyvszekrény mögötti ketrecben. Azután az épület hátsó részébe levő szobámba vezetett. Azon­nal otthonosan érezhettem magam a házban. Két hetet töltöttem kórházá­nak családi körében. 15 benszülöttel együtt dolgoztam az őserdőben fa­döntésen, bármennyire igyekeztem ré­szemet kivenni, nem volt olyan meg­erőltető a munkám, mint a többieké. A legemlékezetesebb élményt min­dig a közös étkezés nyújtotta. Ilyen­kor szemközt ülhet az ember a »nagy doktorral« — így nevezik a bennszü­löttek. Harangszó jelzi az étkezés ide­jét. Öt perc múlva bejön Schweítzei Albert, trópusi kalapját a zongorára teszi és a hosszú asztal közepénél ül le legrégibb munkatársai, Hausknecht Emma és Kotlmann Ma­tilda közé. Felesége magas kora miatt már nem bírta a trópusi klímát, Euró­pában tartózkodik. Étkezés közben gyakran -beszélt el Schweitzer Albert részleteket ifjúkori élményeiből és kór­házának első éveiről. Elbeszélte, hogy egy alkalommal megkért egy kórháza körül álldogáló jólöltözött bennszülöt­tet, hogy legyen segítségére a fahor- dásban. mire az így válaszolt: »Én intelligens ember vagyok és nem foglalkozom fahordással.« Schweilzei tovább folytatva munkáját, a követ­kezőképpen szólt hozzá: »De boldog ember is lehetsz! Egyszer bennem is élt vágy aziránt, hogy intelligens em­ber legyek, de nem mentem sokra vele.« Ebédnél és vacsoránál mindig Schweitzer mondja el az asztali ál­dást. Vacsora után rövid áhítatot tart. Az asztal leszedése után Emma testvér szétosztja az énekeskönyve­ket és odaadja Schwcitzernek a bib­liát. Kikeresi aiz aznapra szóló részt, éneket választ, feláll és az asztalt megkerülve a zongorához megy, hogy maga kísérje az éneket. Meglehetősen elnyűtt szemüvegén át, a petróleum lámpa fénye mellett, melynek zöld ernyőjét maga- készítette, felolvassa a kijelölt szakaszt és utána a Miatyán- kot imádkozzál Ezek az esti áhítatok a maguk egyszerűségével, az afrikai őserdő közepén feledhetetlen élmé­nyeimmé váltak. Templom nincs a telepen, de a nővérek a kórházépüle­tek közötti szabadtérsógen vasár­naponként istentiszteletet tartanak. A nagyobb leprás-falvakban is tartanak vasárnaponként reggel istentisztele­tet. A látogató ma inkább a muzsikus Schweitzerröl szerez benyomásokat, mint a teológusról, a filozófusról vagy az orvosról. Nem sok jelt mutat filo­zófiai és teológiai munkásságából.. A kórházban sem teljesít már rendsze­res szolgálatot, noha minden csekély­ségre felügyel, részt vesz a súlyosabb kóresetek megállapításánál és a ne­héz szüléseknél (egyik nap hajnali három órakor pl. személyesen műkö­dött közre egy császármetszésnél). Este vacsora után, vagy fél órával a reggeli előtt, hallani, amint gyakorol a zongora mellett. A zongorát 1913- ban a párizsi Bach-társulait ajándé­kozta neki. Egyik este bekapcsoltuk a telep egyetlen áramvezetékét a nem régen beállított gramofonba és félóra hosz­AZ ALVÓ BOÁZ Hugo Viktor verse. Kardos László fordítása Boáz pihenni tért, fáradtan elterült; egész álló napon a szérűn dolgozott ma, aztán szokott helyén led ült a jó vacakra, s a búzás vékák közt álomba szenderüft. Ez aggnak földje volt, búza- és árpa-föídek; s leiké egyenes, bátor a pénz? sok; malmának a vize nem hordott iszapot, s kohója lángjai pokollá nem bővültek. • Ezüst szakálla volt: áprilisi patak. . ‘Sose volt zsugori: ha látta a halárban, hogy tallózva bolyong az ínséges, az árva, »Hullassatok neki — szólott — kalászokat!« E férfi tiszta volt, sosem járt görbe utat; öltönye: becsület, az inge, mint a hó. S az éhezők felé szünetlen csorduló zsákjai mind, akár a piaotér.i ku-tak. Hű rokon volt Boáz, ® gazdának is derék; jó szívvel juttatott, de nem paz-alta pénzét; az asszonyok Boázt ifjúnál többre nézték: az agg ai nagy. hogyha a fiatal a szép Az (aggastyán, aki az ős forrásra tér meg, a változó napokból örök napokbai lép; vad láng izzítja föl az ifjak szép szemét, de tiszta fény dereng szelíd szemén a vénnek. így aludt népe közt Boáz, sütött a hold, körötte szenteszét romszerü, -néma malmok, és komor arató-csojvortok, -néma alvók; — és mindez régesrég, sok ezredéve volt. Izráel fő joga akkor bírákra szállott, s a lomha föld, ahol a sátoros nomád fürkészte nyugtalan «a szörnyek lábnyomát, a vízözön miatt még lágy iszapban állott Ledőlve, így aludt Bfoáz, a lomb alá, mint egykoron Judit és hajdanába Jákob, & a szeme csukva volt, mégis a mennybe látott, s megnyílt neki az ég, s egy álom szállt reá. Látott pedig Boáz egy óriási tö'.gyet, mely ágyékán fakadt s a kéfc'ő mennybe ment. Egy nép szállt rajta föl nagy láncban, egyre feljebb, lent egy király dalolt, s egy isten hányt ki fent. És suttogott Boáz álom hangja halkan: »Lehelne, hogy e törzs belőlem kelne? — Nem, hisz nyolcvan éves is elmúltam, Istenem, s nincs asszonyom ©e már, és nincs fiúi sarjaim. Rég volt, hogy akivel aludtam, az a nő az ágyadért. Uram, az ágyam odahagyta, s még ma is úgy vagyunk egymásba forrva-fagyvai én félig holt vagyok, és élő félig ö. üj sarj születne még, új sarj az én ölemből? Miikép fehetne ez? Lehetnék még .atya? Győztes az ifjúnak minden szép hajnala, s úgy kelnek napjai az éji győzelemből, de didereg az agg, mint nyárfa levele. Magamban élek én, hull rám az este, — sírva lankad le özvegyi lelkem s méla sírba, mint szomjazó ökör hajlik a víz fele.« Így suttogott Boáz a né vilit éjfsziakába, Alomba hullt szemét aiz Ürna vetve fel; s mint cédrus a lővén a rózsát, ő se látta, hogy lábánál odább, egy ifjú nő hever.. Mert míg ő szunnyadóit, egy moabita asszony dőlt lábaihoz, a meztelen mellű Ruth, remólve-várva, hogy vak álmot és borút a fénylő ébredés sugara elriasszon. Boáz nem tudta, hogy egy asszony äs van ott, s nem tudta Ruth, aiz ür mit akar tőte-véle, az aszfodéloszok friss szaga szálút feléje, és Galgala fölött az éj sóhajtozott. Felséges ünnepi nászize volt az árnynak, bizonnyal angyalok libegtek szanaszét az éjben, s ití-amott valami enyhe-kék csillá-mlott, suhogott, talán a lenge szárnyak. Aludt és súlyosan lélegzett ott a vén, neszével elvegyült a lágy mohán futó hab. Az édes erjedés ideje volt e hónap, a lilióm nyitott a dombok tetején. Merengett Ruth, s Boáz aludt; ez volt az óra; midőn setét fü közt szól tétova kolomp, a mennyég végtelen, szelíd jóságot ont, s megindul csöndesen az oroszlán a tóra ür és Jerimadefh városa még aludt, a csiüagsűrűs, ég zománcos tüze mély volt, az árny virágokon a finom, könnyű félhold, szikrázott nyugaton, és föltekirete Ruth a fátylai alól szelíden eltűnődve: mely örök arató, mely fényes égi úr járhatott arra fönn s vetette hanyagul sarlója aranyát a csillagos mezőbe? szat hallgattuk lemezről Schweitzer orgonajátékát, amint kis szülőfalujá­nak, Günscbbachnak orgonáján ját­szik. Hallgatás közben többször^ le­hunyta szemét és megkérte Emma nővért, hogy olykor halkabbra, más­kor erősebbre állítsa a készüléket. Bach, Mendelssohn és Caesar Franck darabjait játszotta. Egyszerre maga mellé ültetett, mikor a zongora mel­lett gyakorolt. Egy óra hosszat figyel­tem ujjait, amint újra és újra hját­szott egv-egy nehezebb szakaszt Bachtól. Olykor szünetet tartott, hogy a petróleumlámpa fénye mellett jegy­zeteket írjon a kóták fölé. Az antilo­pok is egymáshoz bújva figyeltek ket­recükben. Amint elhagytam szobáját, a folyó túlsó partjáról a bennszülöt­tek tam-tam muzsikáját haillottam, ■amint a »nagy doktorral« konkurrál­tak. A vezetőség nagy része Elzászból, Svájcból és Hollandiából való. Né- hányan már nagyon régóta dolgoz­nak itt és csak egész rövid szabad­ságra voltak távol. A kórház dolgozói munkájukat önkéntesen ajánlották fel. Útiköltségüket térítették meg, lakást és ellátást kapnak és egész kevés zsebpénzt. Schweitzer Albert alap­jában véve nagyvonalú ember, de mégi6 szerényen és takarékosan él. Felhasználja a régi levélborítékokat, félreteszi az elhasznált szegeket. Csak az orvossággal nem takarékos­kodik. Sok régimódi szokása ellenére, mindig nagy reménységgel alkal­mazza a legújabban felfedezett orvos Ságokat. Hannoveri riport: , A Gusztáv Adolf Gyámintézet gyűlése A Lutheránus Világgyűléssel kap­csolatban a Gusztáv Adolf Gyáminté- zet képviselői és hívei is egybegyűl­tek a világ minden részéről. Svédek, brazilok, németek, spanyolok, fran­ciák, osztrákok, magyarok és még jónéhány nemzet. A konferenciázó épületek melletti szabad téren felállított kis sátorban gyülekeztek a keresztyén szeretet ál­dozatos munkásai. A »kis sátor« el­nevezés egyáltalán nem a kicsinysé­get jelenti, mert néhány száz ember fért e! benne és nem jelentette az érdeklődés kicsiny voltát sem, mert a részvevők: lelkészek, világiak, férfiak, nők, idősebbek, fiatalok egészen meg­töltötték a sátrat, pedig forró nyári melegben, július 31-én délután fél 3 órakor gyülekeztek egybe a gyám­intézet hívei, hogy meghallgassák _ a (különböző országok képviselőinek be­számolóját. Az előadásokat a sátron kívüli térre hangszórók közvetítették, bent pedig hangfelvévőgép helyette­sítette a gyorsírókat. Fényképészek lámpája villan, ami­kor Lie. Lau Franz, lipcsei profesz- szor lép a szónoki emelvényre. Jól megtermett hatalmas német. Mozgá­sa, hangja, arcvonásai azonban lá­gyak, szelídek. A keresztyén segítő szeretet sugárzik minden szavából. A svéd Gusztáv Adolf egyesületek nevében Erling lundi lelkész emel­kedik szólásra. Hozzánk, fiatal ma­gyarokhoz viszonyítva az idősebb nemzedékhez tartozik. Barna arc, ha­tározott arcvonások, nyájas mosoly. Nem a dicsekedés és hálát váró szó, hanem a segítés felett érzett öröm és a keresztyén hálái jellemzi szavait, amikor budapesti theológiai akadé­miánknak juttatott segítségről szól. Daumtller müncheni egyházi főta­nácsossal megszólal a bajor kedélyes­ség, mely lendületes előadókép esség­gel társul. Munkájukban főproblémá- juk az emigráltak és menekültek ügye. Ezekkel nagyban megszaporo­dott lélekszámúk. Fontos fealadatuk- nak tartják, hogy megteremtsék a bennszülött . és menekült németek közti igaz testvéri szeretetek Kedélyességben méltán versenyez­het vele Künzel Adolf íőegyháztaná- csos Bécsből, aki a szép munkát végző 'osztrák gyámintézetröl tartott beszámolót. Az osztrákok után a ma­gyar, francia, olasz és spanyol be­számoló következett. A magyarok közül e sorok írójára hárult a feladat, hogy a Gusztáv Adolf Gyámintézet maigvarországi működéséről szóljon. Sajnos, egyházi életünkről nem mindig a legbarátsá­gosabban vélekednek nyugati testvé­reink. Vannak, akik úgy beszélnek ró: lünk, mintha itt nem is volna egyházi élet. Hogy pedig a Gusztáv Adolf Gyámintézet is működik, sőt jgen szép eredményt mutat fe!. azt már el sem tudják képzelni. Mivel mindez előzőleg már tudomásomra jutott, azért elöljáróban szóltam a gyáminté- zet szervezetéről, a gyűjtés idejéről és módjáról. Bizonyárai érdeklődésre tarthat számot, ha" beszámolómból részleteket közlök. Mivel a gyáminté­zeti gyűlésre csak Hannoverben két nappal az ülés előtt kaptuk a meg­hívót, adatainkat emlékezetből állítot­tuk össze. A gyámintézeti munka a háború következtében 1944-ben szakadt félbe. 1946-ban vettük fel újra a munka fo­nalát. Azóta évente aratás után min­den gyülekezetben tartunk gyáminte- zeli gyűjtést. Legtöbb templomunk­ban, lelkészi hivatalunkban gyámmíé- zeti persely van. Az évente megtar­tott offertóriumok képezik a nagy szeretetadomámyt. A lelkészek adomá­nyai lelkészlakás renoválását vagy építését szolgálják. Az áldozatkész^- ség évről évre emelkedik. Lur. í.rttú--- ion telkenként 1 forintos átlagot ért el, a volt bányakerületben pedig 27 fillért tett ki. Ha nem is tartozik szorosan a gyámintézet munkájához, mégis meg­említésre méltó Vető püspök jelenté­séből, hogy az 1951 -es esztendőben 16 templomot szenteltünk fel, ami a .450.000 telket számláló magyar evangélikus egyház életét és erejét hirdeti. Azért szorul ez megemlítésre e helyen, mert az építő gyülekezetek mind részesültek már a gyámintézet támogatásában. Külföldi kapcsolatainkra térve rá­mutattam a keletnémetországi gyám- intézeti munkához való viszonyunkra. Hangsúlyoztam lipcsei testvéreinkhez fűződő baráti érzelmeinket, s ha itt­hon nem is bíztak meg vele, felha­talmazva éreztem magam a testvéri összetartozás alapján arra, hogy mind lipcsei, mind svéd testvéreink­nek köszönetét mondjak eddigi se­gítségükért. ' Beszámolómat az élő egyház bi­zonysági ételével zártam. Azt láttam és hallottam a hannoveri konferen­cián, hogy nyugati és keleti németek nem mindig értik meg egymást. Szeretetlen kifejezések hangzottak el. A keresztyen testvér intő szavá­val kértem azért nclnel hi (testvérein­ket, hogy odaadóbban szeressék egy­mást. A másik, amire rámutattam az volt, hogy nyugaton sokszor hallot­tam e kifejezést; »félelem és rémü-’ let korszakát éljük« előadásokban, imádságokban újból meg újból meg­szólalt ez a félelem. Mirólunk, akik az úgynevezett »vasfüggöny« mögül jöttünk, félelmet tételeznek fel, azért bizonyságot tettem Pál apostol sza­vaival: »Nem kaptatok szolgaság lel­két isméi a félelemre, hanem a fiú­ságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!« (Rom. 8, 15.) Ez ai mi Atyánk, akihez boldog fiúságban imádkozhatunk, áldja meg a Gusztáv Adolf Gyémántintézet munkáját mindenütt a világon. Így él emlékezetemben ez az ülés, melyről igen sokan mondták, hogy nem benn a nagy teremben, hanem itt. a »kis sátorban« ülésezett az igaz élő egyház. Ezek után szólok spanyol testvé­rünk beszámolójáról. Nem udvariat-- lanságból említem, utolsónak, ha­nem azért, mert szavaimhoz kap­csolódott, Nem volt arcán Sem derű, sem mosolv, hanem a kemény har­cokban edzett markánsarcú férfiú ajkáról a szív melységéből drámai módon hangzott — szinte azt lehe­tett mondani — a sikoly: »A leg-' szörnyűbb elnyomatás országából jövök.« »Amikor keleti testvéreink virágzó életéről hallom a beszámo­lót, azt kell kérdeznem, miért nem építhetünk mi Spanyolországban templomokat, miért nem tarthatunk' nyilvános istentiszteleteket?« Szinte sírt a hangja, amikor folytatta:' »miért nem nyomathatunk bibliát, miért nem olvashatjuk a bibliát«. Egymás után törtek fel telkéből a gyötrődő miértek. Döbbent csend volt a felelet. A Lutheránus Világ- szövetség nagygyűlésének erre fe­lelnie kellett volna. Mit szól a vi­lág lutheránussága, mit szól Ame­rika lutheránussága a spanyol pro­testáns üldözéshez? Mii szól a c.ch lumbiai véres üldözésekhez? A fele* lettel a konferencia adós maradt. Hálát adva Istennek magyaror­szági Gusztáv Adolf Gyámintézetíirfk egyházépítő áldásos munkájáért, emlékeztessen e pár sor arra, hogy a hannoveri beszámolóval a világ lutheránussága felfigyelt szolgála­tunkra. Keljen ezért egymással ne­mes versenyre a két új egyházkerü-i let népe, hogy gyámintézeti , mun­kánk még áldásosabb gyümölcsöket teremjen. Gyöngyösi Vilmos. IMÁDSÁG Adj nekem, jóságos Jézusom, téged megértő értelmet, téged átérző érzete met, hozzád siető lelket, irántad buz^ gó bensőséget, rád bukkjnó bölcsesé-i get, téged felismerő világosságot, ér-i ted égő szeretetet, benned élő szívet, téged dicsérő tetteket, a te szavaidra hallgató fület, a te szépségedet szem­lélő szellemet, a te fölségedet magasz­taló nyelvet, neked kedves életmódot, a tőled küldött bajokat elviselő békes­séget, hozzád vágyó hű kitartást és edj Jézusom boldog halált. Jutalmazz jelenléteddel, fényes föltámadással és az örökké boldog életben add jutalmul magadat. Amen. Nursiai Benedek mindennapi imád« sága. Sluthex mondta : »Keresztyén embernek nem' szabad azt a divatos elvet követnie, hogy pénzét és vagyonát csupán csak°"a maga céljaira, a maga fényűzésére, tündöklésére, gyönyörűségére és ke- vélykedésére fordítsa, miként azt pol­gárokon és parasztokon látjuk s ama közmondás is bizonyítja, melyet e takar népség szájában hord: Kaparj Kurta, neked is lesz, azaz van nekem teli hombárom, ha azt akairod, hogy neked is legyen, szerezz te is. Ez a hamis gazdagság, melyet bűnös mó­rion s önveszedelmükre használnak, holott sokkal üdvösebben Istennek szolgálatában és tetszésére élvezhet­nék, ha szűkölködő embertársaiknak is juttathatnának belőle. Ha pedig már azoknak, különben igaz úton szerzett gazdagsága is ha« mis, akik abból másokat nem gyámo- lítanak, testvérem az ürban, milyen hamis lehet azoknak vagyona, akik még hozzá lopnak is s a másét ve­szik el?«

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom