Evangélikus Élet, 1952 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1952-08-10 / 32. szám
XVII. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM. 1952. AUGUSZTUS 10. „4 magyar név megint szép lesz“ ,M egyház feladata, hogy mindenütt együtt legyen azokkal, akik az emberek nagy tömegei számára akarnak jót” R — mondotta Dezséry püspök a Lutheránus Világszövetség hannoveri naggyiílésén Most tartotta nemzetközi konferenciáját a nyugalnémelörszági Hannoverben a Lutheránus Világszövetség, amelyhez a világ evangélikus egyházainak túlnyomó része csatlakozott, így a magyar evangélikus egyház is. Ennek képviseletében Vető Lajos és Dezséry László püspökök, Pálfi Miklós teológiai tanár, Gyöngyösi Vilmos és Grünvalszky Károly gyülekezeti lelkipásztorok utaztak el fi konferenciára. A tanácskozásokat a hannoveri operaházban tarlóit ünnepély vezette be. Ezen a díszvendégek sorába, Herman Ehlers elnök, Dlfcelliis püspök, Visser’t Hofft, az Egyházak Világ- tanácsú főtitkára mellé hívták meg Vető és Dezséry püspököket. Egyébként Dibelius püspök, a Német Evangéliumi Egyház elnöke nem tagja a Lutheránus Világszövetségnek. mert egyháza az Ó-porosz Unió tagja, amely nem csatlakozott a Világ- szövetséghez. Az alakuló ülésen Pálfi professzort beválasztották abba a bizottságba, amely a Világszövetség új tisztikarát volt hivatva ajánlani a közgyűlésnek. A konferencián magyar részről elsőnek Dezséry László püspök szólalt 'fel, a nemzetközi ügyek bizottsága jelentésének tárgyalásit során. Kiemelte, hogy a magyar' evangélikus egyház hívei és lelkészei érdeklődéssel figyelik a hannoveri konferenciát. Különösen azt figyelik, hogy a különböző egyházak képviselői hogyan ér- 4lk ineg Isten akaratát a ml napjainkban, és hogyan engednek Istennek a magok helyén, hogyan tudnak áldássá lenni népeik számára. Hangsúlyozta, hogy a Lutheránus Világszövetségnek az egyházak szövetségének -kel! maradnia, és azt a magyar evangélikusok igen komolyan veszik. «Mi sohasem kívántunk olyat — mondottá —, ami a keresztyén tapintat kritikáját nem bírta volna ki, Azt szerelném, ha ezt a Világszövetségről is elmondhatnék.» Ezután így folytatta a püspök: «Feladatunk, hogy egymással szoros testvéri kapcsolatban legyünk. További feladatunk ebből fakad: népeink között a magunk egyházi eszközeivel enyhítenünk kell a feszültséget, munkálnunk kell a kérdéseknek tárgyalás és megegyezés útján való békés megoldását. A magyar evangélikus egyház mindig felteszi a kérdést, hogy egy adott helyzetben mit tenne Jézus. De ezt nein pictista hangsúllyal kérdezzük, hanem a gyakorlati kcrcsztyénség szempontjából, amely az emberiség valóságos szükségleteire keres enyhülést. Az egyházak feladata, hogy mindenütt együtt legyenek azokkal, akik az emberek nagy tömegei számára akarnak jót. Mondjuk rá a bűnre, hogy bűn és a jóra, hogy jó. Tanítsák az egyházak mindenütt saját népüket és az egyház népét, hogy éljen mindenütt nyitott szívvel az új iránt, amit ma Isten teremt a világban. Okuljunk a történelemből és keressük az életképesebbet. a jobbat, az igazságosabbat. De legfontosabb dolgunk talán az most. hogy az egyház minden fötüs gőgjét és alaptalan önbizalmát leadjuk. Itá kell bíznunk magunkat a kegyelmes és győzelmes Istenre. A történelemtől nem kell félni. A történelem ura az az Isten, Akit mi szolgálunk.» Dezséry püspök felszólalásának igen liagy volt a visszhangja. Elölte ugyanis Berggrav püspök a nemzetközi feszültséggel foglalkozva azt a kijelentést kockáztatta meg. hogy nem- $sak az Isten, hanem a Sátán ia tudja írni a történelmet. Dezséry püspök éppen ezt a nyilván helytelen teológián alapuló tételt cáfolta meg felszólalásában. Ebből alakult ki az a vita, amely a magyar evangélikusok álláspontja iránt komoly rokonszen- vet keltett a nagygyűlés részvevőinek többségében. A másik magyar előadó Vető Lajos püspök volt, akit a magyar evangélikus egyház életének ismertetésére kért fel a konferencia vezetősége. Vető püspök nagy figyelem közepette adta elő az evangélikus egyház tevékenységére vonatkozó adatokat. Beszédét legközelebb részletesen ismertetjük. Belőle a nyugatnémet sajtó különösen azt emelte ki, hogy a magyár evangélikus egyház a jövőbe előrehozott egyház. Igen nagy visszhangot keltett a püspök előadásának az a része is, amelyben ismertette, hogy a magyar protestánsok milyen nagy együttérzéssel figyelik a német nép harcát hazája egységéért. Nagysikerű előadást tartott Gyöngyösi Vilmos a Gusztáv Adolf intézetben, és Pálfi Miklós az összegyűlt teológiai tanároknak. Mindkét előadás további barátokat szerzett a magyar küldöttségnek. A magyar delegátusok számára 3L konferencia vezetősége külön sajtó- fogadást is rendezett, amelyen háromszáz újságíró . előtt ismertethették a magyar evangélikus egyház megújulására; életének kibontakozására, a fasizmus által lerombolt templomainak újjáépítésére vonatkozó ad-atb- kat. Ezen a sajtókonferencián válaszoltak Nygren svéd püspöknek is, aki az egyik gyűlésen «gyengeségnek» minősítette a magyar protestánsoknak azt a hitbeli döntését, hogy nem a béke ellen, hanem a béke mellett, nem a felszabadult magyar nép állama ellen, hanem mellette foglalnak állást. A magyar küldöttség kiemelte, hogy milyen teológiában és milyen gőgös módon próbálta Nygren két részre osztani a konferenciát, «gyengékre» és «erősekre». Visszautasították ezt a megoszlási kísérletet én Isten igéjével Intették meg azokat, akik a nyugati háborús érdekeltségek támogatását az erő jelének, a béketábor törekvéseinek szolgálatát pedig «gyengeségnek» próbálják minősíteni. cAki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék» — ezt az evangéliumi igazságot nyomatékosan kiemelték a s.ijtókonferpnciáról beszámoló lapok. Megírták, hogy a magyarok nyugodt, határozott, sokszor humoros válaszokkal intéztek el egy-egj- okveletlenkedő kérdezőskö- dést, s egyszerűségük és derűjük mindenkire nagy hatást tett. Így a Südösterreiclihische Zeitung kénytelen volt elismerni, hogy «a magyarok megnyerték a csatát a sajtókonferencián, amelyen állandó fölényben voltak». A haladó «Wahrheit» a sajtókonferenciáról azt írta, hogy «a magyar evangélikusok igen jó képességű embereknek bizonyultak, akik a meggyőződés erejével fölényesen cáfoliák meg a nyugati hazugságokat. Tényeket közöltek és a tények ereje, az igazság győzött.» A magyar küldöttséget külön megbeszélésekre kérték egyes külföldi országok küldöttségei, köztük a franciák és a keletnémetek. De egyébként is aogol, brazíliai, indiai, afrik« fej más küldöttek keresték állandóan az érintkezést a magyar küldöttség tagjaival és kifejezték rokonszenvüket az általuk képviselt álláspontok, különösen a béketörekvések iránt. Mind a nagygyűlésre, mind az egész egyházi közvéleményre nagy hatással volt a magyar küldöttségnek az a bejelentése, hogy a magyar evangélikus egyház — szemben az ellenséges hírveréssel — benne marad a Világszövetségben, miután megtapasztalta, hogy a külföldi delegációk többsége nagy szeretettel fogadta a magyar evangélikus egyház képviselőit, amely változatlan felelősséget érez a Világszövetség iránt. Mind a hannoveri, mind a berlini rádió többször is teljes szövegében sugározta ezt a nyilatkozatot A berlini demokratikus rádió munkatársa hosszabb beszélgetést folytatott Vető és Dezséry püspökkel. Vető püspök hangsúlyozta, hogy az egész magyar nép nagy rokoa- szenvvel nézi a német nép mai helyzetét, mert tudja saját tapasztalatából, hogy mit jelent a béke- szerződés megkötése. 1946 után, a békeszerződés megkötése után fokozott lendülettel tudtunk hozzáfogni országunk újjáépítéséhez. Az egyház számára is sokat jelentett a békeszerződés megkötése: hozzáfoghattunk megújult társadalmunk keretei között az egyház és az állam új viszonyának elrendezéséhez, amelynek máris sok jó gyümölcse mutatkozik mind a nép, mind az egyház életében. Dezséry püspököt Németország újraegyesítésének kérdése felől interj ú - volta meg a berlini rádió munkatársa. — A német egységet a ml meggyőződésünk szerint az egész világ érdekében haladéktalanul helyre kell állítani — mondotta a püspök. — Megvalósításában esak békés eszközökre szabad gondolnunk. A békés megoldás pedig csak a nagyhatalmak együttműködése útján lehetséges. Megtapasztaltuk a hannoveri nagygyűlésen, hogy a nőimet protestánsok zöme ismeri ezeket az összefüggéseket, csak nem hangsúlyozza őket eléggé a felelős egyházvezeíőség. Az egyház hívő tömegei ilyen békés megoldásért imádkoznak, és mi szívből kívánjuk, hogy mennél erőteljesebben tudják ezt a megoldást helyeselni és szolgálni, érte tevékenykedni az egyházi emberek is. Nem azért vagyunk keresztyének, hogy ebben a dologban csodát várjunk, hanem, hogy dolgozzunk olyan csodáért, amelyet az emberiség nagy közös felismerése valósít meg: minden kérdést megegyezéssel, békés úton meg lehet oldani — fejezte bo a püspök. A konferencia záróülésón megválasztották a Világszövetség új elnökévé Hans Lilje német, a’.elnökévé May osztrák püspököt. A konferencia vezetősége több megbeszélést folytatott a magyar küldöttséggel az időszerű egyházi kérdésekről. A magyar küldöttség a világ- konferencia befejezése után Nürnbergije utazott az ottani evangélikus egyház meghívására, és csütörtökön - lérkésjk fegüstv Helsinkiben, a finn fővárosban, befejeződött a IS. nyári olimpia. Sportolóink révén Magyarország ott a részvevő hatvannyolc nemzet közt a harmadik helyre került, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok mellé. A magyar sportolók 42 aranyérmet, IS ezüstöt és 32 bronzérmet nyertek. Sportolóink megdöntötték két világcsúcsot és öt olimpiai csúcsot. Nincs rá példa, hogy egy kis nemzet fiai ilyen eredményt érjenek el a világ népei közt versenyezve. A magyar sportolók értek el már ragyogó eredményeket előbb is, emlékszünk rá, mily meglepő volt a siker tüstént a második világháború kábulata után, 1948- ban Londonban. Ott is a harmadik helyre kerültünk. De a helsinki siker messze túlszárnyalja a londonit. Ezúttal először vett részt a világ ifjúságának gyönyörű erőmérkőzésén a szovjet fiatalság. Minden nép azon volt, hogy a legjobbjait küldje oda s a legszebb sikereket érje el. Tizenhat olimpiai bajnokságunk után tizenhatszor csendült fel a magyar Himnusz a nemzetek gyülekezetében, tizenhatszor repült fel a győzelmet jelentő árbocokra a magyar lobogó. A himnuszunk muzsikáját is, s a zászlónk képét is emlékül viszi magával a világ Helsinkiből. Nem mehetünk el szótlanul a magyar élet ilyen rendkívüli megnyilatkozása Amikor Isten kivezette a zsidó népet Egyiptomból és csodálatos módon átvitte a Vörös-tengeren, vezette és < irányította őket, állandóan maguk előtt látták a felhő- és túzoszlopot, vagyis látták Istennek kiválasztott népe iránti szeretetét, lassan azt hitték, kiválasztottságuk miatt nem érheti őket semmi haj. Isten vezetése és hűsége nem alázatra és engedelmességre indította őket, hanem gőg támadt bennük, a kiválasztottság gőgje. Azt hitték, nekik minden sikerül. Sikerülni kell, mert Isten kedvelt népe elég erős ahhoz, hogy megvédje és megőrizze önmagát. Isten azonban letörte ezt a magatartást. Elhullatta a nép többségét a pusztában. Sokszor esünk mi is a zsidó nép hibájába. Azt hisszük, mert megtapasztaltuk Isten erejét és kegyelmét — mi olyan erősek vagyunk, hogy nem árthat semmi sem. Vallásosságunk káprázatában azt hisszük, hitünket nem döntheti ösz- sze semmi. Sem gyász, sem gond, sem szenvedés. Nincs addig semmi baj, amíg Isten próbát nem küld ránk. A próbatétel azonban szomorúan győz meg minket arról, hogy képzelt volt a hitünk, képzelt az erőnk, képzelt a hűségünk __ mert a próba alatt összeroskad unk. Melyek a mi nagy kísértéseink? Nem mások, mint amelyik a zsidó nép kísértése volt. Lelohadt a szent lelkesedés abban a pillanatban, amikor megkeves- bedett az élelem, elfogyott a víz s kezdett terhes lenni az út. Ilyenkor visz- szasírták a régi jó időket, pedig ez az idő a szolgaság ideje volt s inkább akarták tovább enni Egyiptom keserű és kicsi kenyerét, mint vállalni hitből az utat a nehézségeken keresztül. Milyen sokszor sírjuk mi is vissza a „régi jó időket“, éppen azokat a napokat, amelyekben annyit panaszkodtunk, annyit sírtunk és éppen úgy sírtuk el ezt az örök mondatot: »hej, azok a régi szép idők“. Jellemzi magatartásunkat, hogy inkább visszasírjuk a kevesebbel, a rosz- szabbat, mintsem mernénk vállalni tovább bitből Isten vezetését. Ilyenkor nem gondolunk arra, hogy az ígéret Földje felé visz az utunk, elhagy a reménységünk s megszűnik a bizodal- munk. A meghalt Kedves koporsója mellett nem reménységgel állunk meg s azzal a bizalommal: végre... hazaérkezett Istenéhez^, hanem .visszafelé nézva előtt. A sport immár a magyarság egyik vonásává lett. A világ közvéleménye nem tud belenyugodni az olimpiai siker egyszerű fényeibe. Fürkészve kutat a „ma* gyár titok“ után. Holott ez a sportbeli dicsőség létünk szerves része, nem kivétel, hanem mindennapi szabály. Erősek, egészségesek, életrevalók akarunk lenni. Megújhodott életünkbe ez a roppant vágy visz döntő akaratot. A legmélyebb ősze szeroppandsból emelkedünk fel a magasba. S ha a sportban elértük a legmagasabb at, el akarjuk érni a mindennapi életben is: a termelésben, ami az élet erejét jelenti, a szebbet és jobbat mindenkinek. Milliók emelkednek fel a napfényben, a vízben, a labdával a kézben, karddal és kalapáccsal. Kik ezek? A munkából megtérő dolgozók. A magyar nép egészségesen, erősen, szépen, fegyelmezetten akar élni és játszani a verő- fényben, miután jól dolgozott hazájáért. Ennyi az egész „magyar titok“. 0j életünk a magyarázó szó. Nemzetünk életében voltak mér roppant erőpróbák, vérvevő, szörnyű hord tornák s pusztult a magyar bőségesen- Most a béke építése, a fegyelem teljessége, a munka alkotó szépsége azt a fölös erőt is megcsillantja, ami Helsinkiben elkápráztatta a világot. (S*3 siratjuk az együtt eltöltött szép napos kát. Hol itt a hit? S ilyenkor következik el ugyanaz, ami a zsidó népnél is bekövetkezett, a M- áhrándulás az Istenből. Az előbb még erősnek vélt hit eltűnik s daccá lesz., szembeszállássá. Vagy pedig az történik, hogy egyszerűen ki akarja tépni magát a nehézségekből azzal, hogy minden gondot és hajt feledtető örömök, bábu« latok és élvezetek után futkos. Jellemezte ezt a népet a nemtörődöm« ség is. Amikor összedőlt a hite (ami tulajdon.« képpen nem is volt hit), akkor megcsüggedt. Néha még lázad: jó volna visz- szamenni Egyiptomba, de azután ez ia megcsendesedik ebben a vallomásban: most már mindegy, majd csak lesz valahogy. Nem érdemes küzdeni és hadakozni, nem érdemes törődni semmivel^ úgyis hiába minden. Hiábavaló az Istentől valamit is várni, hiszen eddig sem segített rajtam. Most már semmi sincs a csodákból, amelyeket pedig megtapasztaltak, most már nem látják azt az isteni vezetést, ami pedig elbizakodottá tettö őket. Természetes, hogy ez az állapot nem alkalmas arra, hogy megoldja a jelen problémáit, hiszen mindebből nem érdekli semmi sem. A jelent rábízza a véletlenre vagy a sorsra s ő maga bennmarad nagy és kiábrándult fásultságában. Minek? .. . Miért? ... Ügyis mindegy! Ha ezt figyeljük meg magunkon, megtudhatjuk, hogy megfogyatkozott a bitünk. Nem merünk bízni Istenben. Nem merjük ráépíteni életünket. Nem merjük rábízni a holnapunkat és a ma gondjait. Sokkal többről van tehát szó, mint pillanatnyi kiábrándulásról és megfáradásról : hitetlenségről. Ezért int minket Isten igéje ma arraj vizsgáljuk meg magunkat. Van-e hitünk^ vagy csak képzelődünk? Mert a legerősebb vallásos hősködés a legkisebb próbánál összedől. „Aki azt hiszi, hogy állj vigyázzon, hogy el ne essék.“ Legyen vigasztalásunk, reménységünk az ige: „Hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel egyetemben a ki- menekedést is megadja majd, hogy ej- «zenvedhessétek I“ 2MACS KfZSEE Készülj az Ige hallgatására! Szentháromság u. 9. vasárnap. Textus: I. Kor. 10:1—15. yt
