Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)

1951-05-27 / 21. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET ELŐ VÍZ IMÁDSÁG a kegyelem falaján való növekedésért Ef. 1, 1 8/b. Pál abból a célból könyörög a • szív-szemek Szentlélek által való megvilágítóifásáért, hogy azok a látás erősödése által beleláthassanak Isten tit­kaiba és így az elezusiak „megtudhas­sák mi az O (t. i. a dicsőség Atyjd) el­hívásának a reménysége”. A lelki-rö­vidlátásban szenvedő keresztyén embe­rek nem tudják, — legfeljebb bizony­talanul és homályosan sejtik, hogy mire hívta el őket az Isten. Nem látják tisz­tán megmentetésüknek a célját, amire Isten az elhívás után ei akarja vinni őket. Vagyis igen sok keresztyén em­bernek nincs igaz reménysége. Csak áltatják magukat azzal, hogy „remény­ségben élnek”. Azt hiszik, hogy re­ménység az, amikor „hisznek a jobb jövőben (persze teljesen emberi vona­lon!), „a jó diadalában a rossz felett”, amikor azt a pogány szólamot fújják, „hogy ök nem fémek a holnaptól, mert úgy még sohasem volt, hogy valahogy no leit volna”. Vagy, amikor valamivel finomabb formában a holnap minden gondját, a láthatáron tornyosuló fel­hőket ezzel intézik el: „Majd az Isten megsegít”. Lehet, hogy ezeknek a mondatoknak némelyikében be'eesendül valami az igazi reménységből is, de valójában ezek a mondatok és a mö­götte levő magatartások csak a naiv optimizmust, de nem az igazi keresz- íyénséget tükrözik. Ezt legjobban áz igazolja, hogy amikor jönnek olyan helyzetek, amely-dere csak ez állhat, hogy „sehogy sincs”, vagy amikor Isten „nem úgy segít meg”, ahogyan mi szerettük vo;na, akkor egyszerre odalesz ez a „reménység” és maradnak helyette a keserves miértek, csalódások és valódi reménytelenség. Az a reménység, amelyről igénk be­szél, a nem a „javíthatatlan optimisták” tulajdona, nem is valami zavaros-ho­mályos vágyódás valamiféle ködbe vagy éppen semmibe, hanem elsősorban és mindenekelőtt Istentől kapott „isten- fiúságunk jövőbeli kiteljesedésének a bizonyossága és előretudása. Vagyis a keresztyén reménység nem a földi-hol­nap dolgainak szerencsés alakulására. Másmilyen reménység nem érdemli hanem az égi-holnap és azon belül istenfiúságunk teljességre jutására vo­natkozik. Másmilyen reménység nem érdemli meg a „reménység” nevet. Annak a reménységnek, hogy mi Istenné! üdvösséget nyerünk, melyen hfelül az istenfiúság minden gazdagsága a miénk lesz. az alapja: Isten elhívása. Ezért beszél Pál az „elhívás reménysé- páről”. Azokat, akik itt és most hisznek a Jézus Krisztusban, a Szentlélek Isten hívta el „szent hívással” a világból az Ü országába, a Jézus Krisztussal való áldott közösségbe. Ök elhívottak vagy kihívottak. Ez az elhivoltság pedig azt jelenti, hogy őket Isten magáévá, köze­lebbről „a maga fiaivá fogadta Jézus Krisztus által'-. (Ef. 1, 4-5.). Akik hisz­nek a Jézus Krisztusban, azok az isíen- fuiság ajándékában részesültek. Adop­tálta, a Jézus Krisztus testvéreivé tette- őket az Isten. Isten drága vérén szerzett gyermekei lettek. Es ebben ez istenfiúság! állapotban az ö Atyjuk már itt a földön bűnbocsánatot, belőle fakadó békességet és ezzel együttjáró örömöt ad nékik. Oh, milyen jó Isten gyermekének lenni! Ez az istenfiúság azonban itt a „föld porán” mégsem teljes! Magunkról tud­juk, hogy istenfiúságunkat a Sátán hányszor megkérdőjelezi, aztán újra meg újra erőtvesznek rajtunk a bű­neink, elhatalmasodik ó-emberünk, és legnagyobb ellenségünk a halál bennün- jes istenfiúsághoz nem tartozik hozzá két is követésre szólít. Márpedig a tel- a bűn és a halál. Ezért ebben az életben az isíenfiúsígunknak csak az első néhány üteme a miénk! Az e!ő- íze! De várjuk az istenfiúságunk teljes- ségre-jutását. Mint Pál mondja: „vár­ván a fiú-ságot”. (Róm. 8, 23!) Ez a bi­zonyos várása a teljességre-jutásnak: EZ A REMÉNYSÉG! Van-e nekünk ilyen reménységünk? Vagy reménységünk horgonyát csak pár méterre vagy tízméterre vetjük? Csak az a reménységünk, hogy „holnap is lesz kenyerünk?” Vagy pedig bizo­nyos reménységünk van üdvösségünk felől? Döntő dolog ebben az igazi remény­ségben, a kiteljesedésre való sziklaszi­lárd, bizonyos várás. Akik elhivattak az istenfiúságra, azok hitükben előretud­ják, hogy' övéké lesz az a teijes-isteníiú- ság, amely már nem áll a halál hatalma alatt. Az üdvösség reménységében, bi­zonyosságban élnek. Ha magukra néz­nek, csak azt tudják mondani: „olyan embereknek, olyan bűnös, elesett embe­reknek, mint amilyen mi vagyunk, ki­zárt dolog, hogy üdvössége legyen. Sem a megtérésünk, sem a „megszentelt” életünk nem elég hozzá. De ha ezek a keresztyének arra az Elhívóra néznek, aki Jézus Krisztusban kihívta őket eb­ből a világból, akkor azt tudják mon­dani: „Mégis a ménk az üdvösség!” A hitnek ez a , mégis”-e a reménység! Egy neves teológus azt írja, hogy van­nak keresztyének akik csak odáig jutot­tak el. hogy Jézus vére árán „nem-jut- nak-kárhozatba”, de odáig nem jutottak el, hogy bizonyosan mondják, hogy ugyanezen vér árán isteníiúságuk tel­jességre jut. Pedig az előbbi csak ne­gatív reménység! Azért elhívott ke­resztyén, amikor a Sátán bűnös életed az üdvösséged felöl, ne magadra nézz, rongyaira mutogat és meg akar ingatni hanem arra az Elhívóra, aki nemcsak talmáná! fogva üdvösségre is tud vinni! kihívott a világból, hanem korlátlan ha­És miköze van mindennek a mi mos­tani életünkhöz? Oh, nagyon is sok! Az elhívásnak ez a reménvsége, éppen a földi lét küzdelmei között a legnagyobb erőforrás! A szenvedésben, betegség­ben, küzdelmekben, halálban éppen ez a reménység adhat vigasztalást és békes­séget. Ez a reménység sarkalhat a leg­kisebb munkában való hűségre! Ez a reménység ösztökélhet a másik ember üdvössége iránti felelősségre! Ez a re­ménység szolgálatra-hajtó erői Bárcsak tudnánk mindig „elhivatásunkhoz mél­tóan” járni, békességben, hűséges mun­kában, szentségben és szikíaszilárd reménységben! Káldy Zoltán Evangelizációs naptár A dimáninneni egyházkerület konferenciái Máj. 27. Pusztavám, Gyülekezeti ta­lálkozó. Máj. 29—31. Tata, Lelkészkonferen­cia. Jún. 1—3. Bér, Körzeti konferencia. Jún. 10. Szügy, Gyülekezeti találkozó. Jún. 17. Nógrád, Gyülekezeti talál­kozó. Jún. 22—24. Kétbodony, Körzeti kon­ferencia. Jún. 26—28. Balassagyarmat, Papné­evangéHzáció. Jún. 29. Levél, Gyülekezeti találkozó. A többi evangelizációs naptár Máj. 27. Evangéüzáló csendesnap Sződligeten (Csepregi Béla és dr. Sza- lay Károly). Máj. 2/—30. A budahegyvidéki gyü­lekezet konferenciája Foton (Danhau­ser László, Csepregi Béla, Káldy Zol­tán és Józsa Márton). Jún. 1—3. Körzeti konferencia Nagy­szénáson (Csepregi Béla, Józsa Márton, Gyöngyösi Vilmos, Kiss György, Zá­tonyi Pál). Jún. 4—10. Gyülekezeti evangéüzáció Gyulán (Danhauser László). Jún. 10. Evangéüzáció csendesnap és gyülekezeti találkozó Domonyban, a ko­rábban meghirdetett ikladi konferencia helyett (Csepregi Béla, Józsa Márton és Rejtő Mária). „Immár merészkedtem szólni az én Uramnak" Egykor nagy gyülekezetünkben, kitű­nő Kantor vezetésével és énekkészség- gél megáldott hívek lelkes, odaadó köz­reműködésével messze ismert egyházi énekkultúra fejlődőit ki. Szép, hatalmas templomunkban kétmunuálos, veretes orgona hangjai emelték az istentiszte­letek áhítatát. A gyülekezet minden tagjának leikébe mélyen gyökeret vert a templomi zene szerctete. A harmincas évek derekán támadt ébredésbe, nem kis mértékben használta fel az Ür Lelke eszközül a templomi zenét. Min­den ünnepen és egyéb istentiszteleti alkalmon, de nem egyszer vasárnapo­kon is énekkarok előadásain épült a hívők áhitutos serege. Ma ennek a gyülekezetnek a töre­déke maradt meg, kb. 20 százaléka. A szép orgona az utóbbi évek során egyre rongálódott, míg teljesen hasz­nálhatatlanná vált. Hónapok óta már csak harmonium vezeli a nagy temp­lom kicsiny gyülekezetének éneklését. A kis gyülekezet szívében is hevesen lobog a témplomi zene iránt való vágy, a karéneklés buzgósága. Szíve-lelke egy abban a törekvésben, hogy orgo­náját mielőbb rendbehozassa. Volt, szeretett lelkipásztorának hirtelen ha­lála és új le’lkész választási költségei súlyos tehertöbbletet rakott, a gyüle­kezet példás áldozatkészséggel fenn­tartó hívek vállára. Ennek ellenére utóbbi egy-két hónap alatt, főként a helybeli bivek és névtelenül maradni akaró vidéki testvérek adományai több, mint 800 forinttal növelték az orgona­alap összegét. Hitünk, hogy ügyünket az Űr magáévá tette, ezáltal is erősö­dött. A szükséges összegnek most kb. a fele van meg. Ábrahám hitének merészségével vit­tük és visszük ügyünket az Űr elé. Testvérem, tudjuk, hogy vannak az HOL VESZTEGELSZ? Fi!. 3:6/b-S. Pál apostol a Fiiippi levélben cso­dálatosan mondja el a múltját, jelenét, jövőjét. Élete fordulatát, állomásait, célját. Akii keresztyénnek véli vagy tudja magát, annak jó odamérni hozzá a saját életét, s meglátni rajta: melyik állomáson vesztegel. Nehogy otire- kedjen örökre! Pál első é'.etá’Jomása: a feddhetetlen­ség. (6/b. >-.); Nemcsak a világi tör­vények, de Isten törvénye is. A val­lásos ember életében ezt a fogalmazást el szokta fátyolozni a megtanult lecke: mindnyájan bűnösök vagyunk. Ezt azonban leleplezi az, hogy ha valaki bármi rosszat mond rád, ellentmondó érzés támad benned. S ha az utolsó ítéletre gondolsz, akkor van valami megnyugtató abban, hogy mégse vol­tál gazember. Ott vagy az első állo­máson. És ez: kárhozat-állomás. Pál apostol megtérése hirtelen „pál- fordulás” volt. „Gyorsvonaton" járt. A második állomáson megállás nélkül ke­resztülhaladt. Nemcsak a „bűnt”, de a „nyereséget” is kárnak ítéli. A legtöbb, —- személy- és tehervonatos — uias igen megéá a második állomáson. Hi­szen nagy dolog is, ha Isten-mozdonya odavilieii. Meglátod a bűneidet és „kár­nak” ítéled. Életednek erre a nagy kár- vallására eljuthattál-e már? Tudsz-e határozottan róla: ekkor és így történt. Isten állomásaira nem alva érkezik az ember! A harmadik állomás az, ahol Pál gyorsvonata is megállt. Kárnak ítélte az életében azt is„ ami addig nyereség­nek, jónak, igaznak látott. Nemcsak a nyilvánvaló bűnöket, azoknak gorom­bább és finomabb változaiaii, de az erényeit is és az é'ete kedve't, drá<?a kincseit i?. Az is kár. az is bűn. Sa'át magad talán a megtérésen is „átmen- tetiedl_ezeiei *z-érlékedet, nyeresége­ket s ezek fékeznek le a második állo­más után. Van úgy a „hívő” életében, hogy az ember Mária Terézia neme­seinek a módján szánja oda magát Krisztusnak: „Vitám, et sangvinem — séd avenam non.” (Életünket és vérün­ket, — de a zabot, azt nem!) Nagy lel­kesedés, amely a gyakorlatban sokkal kisebb dolgokon is elakad. Öncsalás. Nem ilyen keresztyénségben veszte­gelsz? Akkor még a bűneidben vagy. Szépen álcázott, %fagy éppen dekorált bűneidben, amelyeket buzgón mentesz és védelmezel. A negyedik állomás a 8. versben van. Kárnak és szemétnek ítél mindent. Önma­gát és mindenét. Nemcsak bűnei van­nak, de mindenestül bűn az egész álla­pota, Amikor erre az állomásra vihet valakit a Lélek, akkor szabadul csak igazán. Keresztüljut a holtponton. Odáig: lefékezett élet. Mégszabod ma­gadnak, hogy a józan keresztyénség­ben milyen halárig inégy el, hogy túl­zásba ne ess, és ezen a vonalon lefé­kezel. Visszatartod magadat is, másokat is. Mert még van valamid, még ragasz­kodói valamihez. Nem látod, hogy a „rajongó” túlzók is milyen szégyenle­tesen kezdődik, hogy milyen taposó­munka a szavak magolása, nyelvtan nyúzása, fordítás kínlódása. De aztán egyszer csak átjut a holtponton. A német vagy orosz Bibliát szótár nélkül olvasod és csak úgy visz a szöveg. Felszabadultál rá. Olyan egészen mássá lett az addig nehéz szöveg. Vájjon a lelki holtponton átvihetett-e már a Lélek? Tegyen őszintévé a Lélek, hogy lát­hasd: melyik állomáson vagy. Tűnhes­sen el önmagad piros szemaforja, a megrekedés halál-jelzője, és lásd: Krisztus piros vérén Isten zö'd szema­forja van előtted. Az ö szerelmén vi­gyen a Lélek célegyenest! Nincs meg- -aüábí Srétcr Ferenc Űrnak ügyünknél előbbre való ügyei, melyeknek támogatását szívedre helyez­te, templomok paplakok építése, öz­vegyek és árvák iicve. Hadd kérjünk meg mégis, ha az Ür imánk meghall­gatásaként a mi ügyünket is szívedre helvezte, ne volnakodj kötelezését tel­jesíteni. Az Úr megáld érte cs egy egész gyülekezet hálás köszöneté a válasz reá. Adományok közvetlenül hivatalom címére küldhetők. Hittestvéri szerető köszöntéssel: Tihanyi János egyliázaskozári lelkész LUTHER A HITRŐL „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid. 11:1.). „Az éppen a hit legnemesebb és legdrágább vonása, hogy szemét be­húnyva egyszerűen és boldogan min­dent az Istenre bíz. Nem kutatja, hogy Isten miért bánik vele így, vagy úgy, hanem akkor is Öt tartja a legfőbb jó­nak és igazságnak, ha az ész, érzület tapasztalat csupa haragot és méltányta­lanságot látna is. Ezért mondja az Ige, hogy a hit olyasvalamiről való meggyőződés, amit nem látunk, sőt, aminek talán az ellen­kezőjét látjuk. Ezért az Isten szeretőié­nek s tiszteletének legmagasabb foka is az, hogy Öt mindig jónak, igaznak tartjuk és dicsőítjük. Mert ez, meg­botránkozás szörnyű veszedelme nélkül csak úgy lehetséges, ha természeti szem helyett tiszta hittel tekintünk Reá.” KÖNYVBESZERZÉS ÜGYÉBEN forduljon bizalomnál n Luther Könyvesbolt­hoz. Budaörsi. Cí'.ő’-út 24. Telefon: 135—597 V elekre postai elintézés. llberbau,er -<*. Bit<6da templomberendezés- és Uegytárgy- fcereskedée, Budapest, V, Váci-utca lő. s Világosság nélkül M. csaSád 18 éves gyermeke vidéki munkájából éjiéi után robog haza mo­torkerékpárján. A kemény munkától fáradtan és álmosan, hanyagul vezeti a gépet. Néha már nem is látja, csak érzi, hogy biztos, jól ismert úton fut­nak a kerekek. A széles műútról most letér a házhoz vezető keskeny ösvény­re. A gyenge lámpaférny alig világítja meg a kanyargós utat. Meg kellene gyújtani a reflektort, hogy jól lehessen látni a tekervényes ösvényt és kétsze­resen vigyázná kellene a motor vezete­tésére ... ! De minek? Hiszen számta­lanszor járt már ezen az úton, most is hazataiál baj nélkül. Most azonban a gyenge fénynél va­lami szokatlan fehérség vfllan föl, amint néhány lépésre előtte ott feksák az úttesten keresztbe vetve. Fékez..í De már késő. Összetört csontokkal, véres lejjel ott marad az út mellett, a motor kereke még forog egy ideig, _s azután minden csendes. Valaki ellensé­ge egy kilométer-követ fektetett ke­resztbe az úttestre. Ilyen az ördög munkája, mert ő szüntelen azon munkálkodik, hogy va­lamilyen bűnnel eibukiásson, örök ha­lálba döntsön. Es ilyen vagy. ha vilá­gosság nélkül élsz, vagy a magad vi­lágosságával és nem a világ világos­ságával. Jézus Krisztussal járod az élet útját. Szombatesti közös imádkozásunk Május 26. V. Mózes 6, 4—13. Szeresd a íe Uradat, ■—• SzabadiíódaL Valaki úr az életed fölött. Csak az a kérdés, kicsoda? Vagy Egyip­tom, a szolgaság háza, vagy az Ür. De nem magad választod-e meg, ki legyen az úr és főleg nem alkalom­szerűen, a szerint, hogy pillanatnyilag éppen melyik kedvezőbb? Mikor bajban vagy, óh, akkor jöjjön az Ür, de ha a kívánságok integetnek, akkor hát hadd legyen egy kicsit űr a test is, a hiúság is, — e világ. A szolgaság háza: szolgaság. Ami a Biblia nyelvén rabszolgaság. Ezt a szolgaságot nemi lehet föknondani és máshoz beszegődni. Egyiptomból nem lehetett úgy egyszerűen kisétálni. Ezer és ezer elsőszülöttnek életébe került, azon a többin túl, ami még az ára volt. A test, a hiúság, e világ szolgaságát nem lehet egyszerűen otthagyni. A szabadítás Jézus Krisztus- nak az életébe került. Az az Ür, aki itt bejelenti az igényét rád, megérdemli, hogy szeresd, mert ö az, aki kiszabadított téged. És milyen áron! Mégis hogyan el tudunk feledkezni erről. Pedig ö nem önzésből parancsolja, hogy őt féljed, szeresd, vigyázz magadra, hogy el ne feledkezz erről a szabadításrói és minden módon gyakorold magadat és háznépedet ez igékben, az Ő Isten-voltához az sem­mit nem tesz hozzá, sem el nem vesz, hogy te féled-e vagy nem. Hiszen ő kövekből is támaszthat fiakat magának. Hanem azért parancsolja mind­ezt, mert téged félt, mert ő tudja, micsoda romlás Egyiptom szolgálatának, a bűn szolgálatának az ára, és attól szeretne megmenteni, hogy abba • szolgaságba belepusztulj. Adjunk hálát Isten szabadításáért és azért, hogy neki semmi sem volt drága, csakhogy ezt a szabadítást végrehajtsa. Valljuk meg, hogy sokszor mégis vissza kívánjuk „Egyiptom húsos­fazekait“, a bűnös utak örömeit és előnyeit. Könyörögjünk, hogy Isten azoknak a bűnöknek a köteleit is oldja meg, amik most még kedvesek, amikhez ragaszkodunk, az Ige hirdetésével végezze erőteljesen szabadító munkáját gyülekezetünkben, evangélizáeió- kon, konferenciákon, minden egyházi szolgálatban. Foltin Brúnó BIBLIA-OLVASO Május 27. Vasárnap. I. Sám. 26:24., I. Pét. 4:19., Jer. 36:1—32. Megdöbbentő Joákim király vakmerősége, hiszen nem ember szavát, hanem a bűnt megítélő Isten igéjét vetette meg. De nem ugyanilyen vakmerőség egyáltalán meg sem hallgatni vagy közömbös szívvel hallgatni az Igét? Hallgatod-e vagy liaílgattad-e ma az ige hirdetését és hogyan? — «Az Ige kőszálként megáll.» Május 28. Hétfő. Zsolt. 123:3., Csel. 19:17., II. Pét. 1:16—21, Az igével állandóan foglalkozókat sem fölösleges arra biztatni, hogy figyelmezzenek a Krisztus mai hatalmáról és eljöveteléről szóló igére. Számolsz-e ma komolyan az ő hatalmával és készülsz-e ma komo­lyan az ö visszajövetelére? — «Szent igéd fáklyáját, oh Jézus, gyújtsd meg bennem...!» Május 29. Kedd. Zsolt. 33:10., Máté 8:25—26., Jer. 15:15—21. Isten előtt nincsen érdemeit jogosan emlegető és fájdalmait jogosart panaszoló ember, hanem csak megtérő — vagy meg nem térő —• bűnös. Mégpedig folytonosan megtérő és nem csupán megtért. De az ilyen ember Isten szájává lehet, mások megtérésére vagv megkemé- nyedésére. — «A megtérésre, Jézusom, kérlek, te adj erőt.. .1» Május 30. Szerda. Zsolt. 106:5., Ef. 5:23., Ján. 5:37—47. A 39. és 40. vers helyesebben: «Ti tanulmányozzátok az írást, mert úgy vélitek, hogy benne van örök életetek. Pedig az rólam tesz tanú- bizonyságot és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.» Vigyázz, mert a sok igcliallgatás és bibliaolvasás egyszer vádolod lehet, ha ennek cselekvésében és nem Jézusban kerested üdvösségedet! — «A mi szívünk Téged óhajt, Jézus, Isten báránya ...»! Május 31. Csütörtök, II. Kir. 6:16—17., Zsid. 11:1., Ján. 16:12—15. Nem kell sajnálnunk, hogy Krisztus test szerint nincs köztünk, (II. Kor. 5:16), mert elküldte Szentielkét, aki az igén keresztül mind­abban világosságot ad, amire szükségünk van. így lehet csak igazán naggyá és dicsőségessé számunkra Krisztus. — «öntsd ki Lelked reánk is, buzgón könvörgünk Néked, hogy általa igédben ismerhes­sünk meg Téged!» Június 1. Péntek. V. Móz. 10:21., Jel. 22:13. Ef. 4:7—15. Az egyházban sokféle szolgálat van, de mindegyiknek eszköze az ige és mindegyiknek Ura a testté lett Ige: Jézus. Mindegyikünknek adott szolgálatot, hogy nevelkedjék és épüljön az egyház. Neked is tud­nod kell, hol a helyed. — «Bízzál, ügyed az Istené. Ne félj, hogy porba ejtené drágán szerzett egyházát...» Június 2. Szombat. Ézs. 8:18., Luk., 19:9., Luk. 24:44—49. A Szentírás minden részében a megfeszített és feltámadott krisztusra mutat. Aki Tőle bűnbocsánatot nyert, az maga is bizonyságtevőjévé válik. A Szentlélek munkája az elejétől végig. Könyörögjünk Szentlé­lekért a magunk és a holnapi nap igehirdetői számára! — «Szólásra készíts nyelvet, adj tanulásra kedvet...!» Marschalkó Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom