Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)
1951-02-11 / 6. szám
A gyülekezeti számadó közgyűlés nem alkotmányos múzeum-tárgy, hanem az élet Január és február az egyházközség’ közgyűlések hónapja. Egyházalkoimá- nyunk arra kötelez minden gyülekezetét, hogy közgyűlésen hallgassa meg lelkésze évi munkajelentését, közgyűlésen tárgyalja meg a gyülekezet helyzetét és közgyűlésen fogadja el az előző évi zárszámadást s ugyanakkor tételről tételre vitassa meg és szavazza meg a következő esztendei költségvetést. Az egyházközségi évi rendes számadó közgyűlés azonban nem egyszerű adminisztratív alkalom, amelyen több-kevesebb aprólékossággal vetünk számot az egyházközségek életének kérdéseivel. Nem olyan, mint egy egyesületnek vagy pénzintézetnek évi rendes közgyűlése, melyet merev formák közt és kevés érdeklődéssel teljesítenek az alapszabályok értelmében, hanem mozgalmi esemény, az egyházközségek életének és fejődésének ünnep’ állomása, melyen Isten színe előtt kerül a gyülekezet szemei elé az elmúlt esztendő. legalábbis Így kellene lennie. Néni volnánk azonban hűségesek az igazsághoz, ha nem vallanunk be, hogy bizony sok helyen fölösleges nyűgnek és törvényszabta száraz kötelességnek tekintik a számadó közgyűlés lebonyolítását. Nem egy gyülekezetünk van, amely pl. nem tart a számadó közgyűlésen lelkész! beszámolót és ezzel azt bizonyltja, hogy sem a lelkész nem tartja kötelességé-' nek Ismertetni és bírálat tárgyává tenni előző évi munkáját, sem a gyülekezet nem igényli azt, hogy ő mindebbe beleszóljon. Nem él a bírálat jogával, nem tart a tarsolyában a gyülekezet építésére vonatkozó javaslatokat és jórészt érdektelen azzal, hogy a lelkész hogy szalasztja cl a gyülekezet számára adott szolgálati alkalmat, hogy ügyetlenkedik Krisztus szőlőjében, de érdektelen azzal is, ha a lelkésze maga küszködik a gyülekezet feladataival és hihetetlen munka- és életáidozatot hoz Isten országáért. Ezért elsősorban a lelkészek felelősek. Legtöbben belenyugodtak abba, hogy az egyházközségek elfelejtették a protestantizmus többszázéves demokráciáját s ennek teológiai alapvetését, amit úgynevezünk: „egyetemes papság eilve". A presbitériumok sokszor elszigetelődtek a gyülekezettől, de ugyanakkor a lelkészt sem támogatják. Azt hiszik, hogy ők a gyülekezet parlamentje — felelősség né'- kül. „Népképv’seíet“ azonban csak felelősséggel van. Jó volna gyülekezeteinknek újra megtanulniok, hogy a presbitert vissza is lehet hívni tisztéből, éppúgy mint egy képviselőt is feltétlenül rá kell venni arra, hogy •lisztében becsülettel, a gyülekezet és a világ előtt egyenlőképpen tisztességgel járjon. A gyülekezetek pedig sokszor elfelejtették, hogy a közgyűlésen kívül ’s. de a közgyűlésen aztán igazán alkalmuk van Isten iránti engedelmességgel felszólalni és előrevinnii Krisztus ügyét a gyülekezetben. Jellemző, hogy püspökeink a közgyűlések tekintélyét, fontosságát, és jelentőségét helyreállitó intézkedéseket kell hozzanak újra és újra. A bányai egyházkerületben elrendeltük, hogy nemcsak évi rendes számadó közgyűlést kell tartani, hanem lehetőleg nyár végén „tervező közgyűlést“ is, melyen az ősztől-tavaszig terjedő legfőbb egyházi időszak munka tervét és feladatait kell széles körben megtárgyalni a hívekkel. Dr. Velő Lajos püspök legutóbbi körlevelében felhívja a tiszai egyház- kerület lelkészeit, „hogy gyülekezetük műit évi munkájáról, eseményeiről, általiéban a helyzet képéről adatokat tartalmazó évű jelentést terjesszenek az évi rendes közgyűlés elé." Vető Lajos püspök még azt ’s elrendeli. hogy a lelkészi jelentések egy példányát a püspöki hivatalba is be kell küldeni. Mindebből az látszik, hogy püspökeink azon vannak, hogy a gyülekezeti demokráciát helyreállítsuk, a gyülekezeti bírálat és tervezés jogát és kötelességét jelentőségében újra odatárjuk híveink elé. A gyülekezeti közgyűlés nem alkotmányos múzeum-tárgy, hanem az élet bizonyítéka az evangélikus gyülekezetben. Ha pedig nem az, újra azzá kell tenni. Nézzük meg ezt a kérdést a magam gyülekezete, az óbudai gyülekezet esetén. Az óbudai gyülekezet az élműit esztendőben négy egyházközségi közgyűlési tartott, és idén is túl van egyházközségi közgyűlésén. A nyalt évi közgyűlések közül kettő választási közgyűlés volt. az egyiken, cárikor az egyházkerület’ felügyeilőí választottuk, a templomi gyülekezet jó fele bentmaradl a közgyűlésen, Emikor a püsp&kvál&aziő közgyűlés voK, bentmaradt még ennél, is több. Ebből látszott, hogy az egyházközség öntudatosan él törvényadta jogaivá!. Ugyanakkor azonban a röpít esztendei számadó közgyűlés résztvevőinek száma ezt az érdeklődést nem mutatta és ezévben is mélyen alatta maradt a válasz ló küzgyiVések létszámának. Ez azt jelenti, hogy az én gyülekezetemben is „hosszúnak" találják a számadó közgyűlés programm- ját s még nem tudják eléggé, milyen fontos a cselekvő részvételük ezeken a közgyűléseken. Az óbudai gyülekezetben pedig évente többször is megtesszük, hogy a gyülekezel anyagi helyzetképét szószéki hirdetés formájában közöljük a gyülekezettel, ha tehetjük megtesz- sziik ugyanezt körlevélben is, s a gyülekezet háztartásának ügyvitele teljes világosságában állhat ott minden érdeklődő eiőlt. A presbitérium, mely a műit esztendőben 60—70%-os részvétel mellett nyolcszor ülésezett, negyedévenként kimerítő és költség- vetési tételenként elemezett jelentést kap a gondnoktól, aki munkáját ingyen végzi csodálatos odaadással. Az anyagi természetű intézkedéseket az óbudai egyházközségben a gyülekezet tisztikarának, majd gazdasági blzoítságának és a presbitériumnak gyűlései elé terjesztik és ugyanilyen fórumokon megy végig a legteljesebb alapossággal álgondolt zárszámadás és költségvetés is mielőtt a közgyűléshez elérne. Ez viszont azt jelenti, hogy egyházközségünkben sikerült elérni azt, hogy a gyülekezel hivatalosai cselekvő módon kapcsolódjanak be az egyházi élet irányításába. Ezen a vonalon akprunk továbbhaladni és el akarjuk érni, hogy a protestáns gyülekezet történelmi demokráciája ne legendaként éljen az óbudai evangélikusok szívében, hanem életet mozgató gyülekezeti erővé váljék. Az elmúlt esztendőről szóló lelkészi ■jelentés megállapította, hogy „elég volt nékünk az Ö kegyelme“, elég volt arra, hogy a gyülekezhet megtartsa szervezeti életében, gazdásági szükségletei szerint, az elvégezhető szolgálat lehetőséged közt s elég volt a hívőknek ahhoz, hogy egyházunkhoz hűségesek maradjanak . .. elég volt egész evangélikus egyházunknak arra, hegy békében s az ige szabad hirdetésében élhessen, elég volt magyar népünknek arra, hogy békében s a fejlődő élet örömei és áldozatai között továbbhaladjon boldogulása új útján.“ A jelentés megvallotta a lelkészek és a gyülekezet bűneit Isten előtt és könyörgésre szólította fel a gyülekezetei: „Semilyen tervünk nem lehet, amit Isten kezére ne bízhatnánk. Semilyen hiányunk nem lehet, amit Istennek fed ne panaszolhatnánk. És semmi szükségletünk nem labet, amit Isten meg ne tudna érteni és ki ne tudna elégíteni.“ Gyülekezeteink számára Isten kegyelmének tapasztalása, a bűnök m’gvaJlása és a bármiért való bátor könyörgés reménysége mindenütt adva van. A lelkészi jelentés megállapította, hogy az istentiszteleti alkalmak száma erősen megnőtt az előző esztendeivel szemben. Érdekes részlete ennek a jelentésnek az, hogy az 1950. esztendőben az óbudai evangélikus templomban öl vendég-igehirdelő szolgált, közöttük lelkészek, vallás- tanítók, segédlclkészek, teológusok, diakonisszák, presbiterek és két református lelkész is. Ez azt mutatja, hogy a gyülekezet sínesre tár!a lapuját a keresztyén közösségben egész egyházunk felé.. Kiemeli a jelentés ezen része ®zl is, hogy az istentiszteleti oííertóriumcdí — hála a mozgó perselyeiéi másfél esztendővel ezelőtti bevezetésének — a kő'fségidö- irányzuiot egyötödével túlhaladták. Az 1949. esztendővel szemben, amelyben a templomi persely még az ajtó előtt elhelyezve állott, három és félszeresére emelkedett. Ez bizonyíték mindazoknak, akik nem hiszik még ma sem, hogy az istentiszteleti étet szerves része az offeriórium és hogy az istentisztelet és az egyházért való áidozaínozatal szorosan összetartozó kérdések. Megállapította a közgyűlés egyébként azt is, hogy az 1950. évi költség- vetés teljes fedezetet nyert és az egyház bevételeinek szintje elérte az előző esztendeit. Az egyházi hozzájárulás (régebben egyházi adó) tekintetében a gyülekezet teljesítése 16%-os visz- szaesést mutat, ugyanakkor azonban az offertóriumök és az egyéni adakozások bevételéinek többlete egyensúlyba hozta a háztartást. Éhből világosan lá*sz;lf., hogy az Óbuda! gyülekezetben az egyházi háztartás súlypontja az istentiszteleti offertóriumokra és az egyéni adakozás felé tolódott el és meggyőződésem, hogy ez minden gyii- lekerrtbcn Így van, lóhát természetesnek tartom, lia elsősorban azt tervezzük, hogy ezen a vonalon még további súlypont áttoiódás alakuljon ki. Egyházi életünk önkéntes alapokra való útszerveződésénck ez a természetes útja s ezt siettetni is lehet megfelelő gyülekezeti munkával. Feltűnő volt a gyülekezeti költség- vetés eredményeiből az, amit különben már minden gyülekezetünk megtapasztalt. A különböző „tőkékből" várt jövedelmek nem hogy elmaradtak, vagy lényegesen csökkentek, hanem még éppen azzal kell számolnunk, hogy a következő esztendőkben erőteljesen rá kell fizetnünk a gyülekezet „vagyonára". A gyülekezet földjét az elmúlt esztendőben felajánlottuk s a gyülekezel teljes biztonsággal tekinti azt a tényt, hogy a mai egyházi életnek anyagi alapjait nem az ősük hagyatékaiból, hanem a mai evangélikusok hívő áldozatából kell megvetni. A gyülekezeti háztartás egész vonaláéi igyekeztünk körülbelül 20% - os megtakarítást elérni az 1951. évre szóló költségvetésben. Az egész nemzetre nézve kötelező takarékosságot gyülekezetünk magára nézve is kötelezőnek ismeri el. A mi gyülekezetünkben is vannak rejtett tartalékok és vannak felesleges költekezések. Ugyanezeket minden gyülekezet felfedezheti a maga életében. Az óbudai gyülekezetben mindenki előtt világos és különösen a presbitériumban egészen magáíólértetődő, hogy' a gyülekezet elsősorban a lelkipásztori szolgálat szerény terheit köteles vállalni. Teljesen helyreállítottuk a gyülekezetben az adófizetési erkölcsöt, vagyis azt a közszellemet, amely természetesnek veszi, hogy a magasabb egyházkormányzati testületeknek járó hozzájárulásokat, a nyugdíjintézeti befizetéseket és az állami adókat utolsó fillérig idejében kell megfizetnünk. Ugyanakkor az elmúlt esztendőkben sok jelét adta a gyülekezet annak is, hogy más egyházközségek iránti testvéri szeretetét anyagiakban is kifejezze. Az óbudai egyházközség ma már egyik példa arra, hogy ä gyülekezet tudja kötelességeit teljesíteni, ha meggondollsággaí és áldozatkészséggel építi fel háztartását. Mindez az eredmény jórészt arra támaszkodik, hogy a gyülekezet lelkészei az elmúlt esztendőben ezer- kettőszázhatvankettő látogatást végeztek a körülbelül ezernégyszáz család között, amelyek a gyülekezetét alkotják. Megemlítem azt Is, hogy a gyülekezet közszelleménck javulásához az is hozzájárul!, hogy az óbudai egyházközség iretierjesztése óriási munkát végez. A gyülekezet területén (übb mint háromszáz család asztalán ott van az Evangélikus Elet s ebből a lapbó! híveink jól értesülnek afelől, merre megy az egyház útja és mit kell egyházunkban újjáépíteni. Az Ürban dicsekszünk, ha ezekGénuában egy hosszú, egyenes út vezet a várostól a temetőbe. Ez az út a Via Dolorosa — a fájdalmak útja. Talán azért nevezték el Így, mert rajta van mindenki könnycseppje, aki valaha elveszített valakit. Felejrhe leien fájdalmak árnyéka vetődik erre az útra, ahol nagy búcsúzkoáásokiól és a szeretet sziv-ttépő sírásaitól nehéz a levegő. Az az iU, amelyik a mai vasárnaptól, Böjt első vasárnapjától Nagypéntekig, a golgotái keresztig tart, ilyen Via Dolorosa. Jézus mielö'Jt megkezdené a megváltás nagy munkáját, elvonul a csendes pusztába, hogy oft a magány megtermékenyítő áhítatában Isten parancsai szerinit elkészítse magát a világ számára. Jézus komolyan vette Isten beszédét, komolyan vette magú! és komolyan vette az életet. Ezért az élete hagy eseményei előtt mindig elvonult ettől a világtól és böjtöt tartott. Az Ige már itt megkérdezi tőled: vannak-e a le életedben ilyen csendes percek.' ilyen magányos elvonulások? Böham), robotoló életed gondjainak örökös felőrlő matomzúgásában szoktál-e szünetet tartani? Vannak-e olyan Váltanátok az életedben, amikor nem a lest tükrében nézegeted földi szépséged, vagy gazdagságod értékeit, hanem Isten Igéje elé tartod a lelkedet? Mert ez az evangélikus böjt Egyházunk négy püspöke közös püspöki körlevelet ‘intézett a gyülekezetek lelkipásztoraihoz, melyben a konfirmációra vonatkozó utasításokat közJik. Az országszerte meginduló konfirmáció egyházunk egyik igen fontos időszerű munkája. A püspöki körlevél a lelkészekhez szól. de jó ha egyházunk hívei is buzgón tanulmányozzák. Különösen azokhoz a szülőkhöz fordulunk, akiknek gyermekei ezévben kerülnek az első Űrvacsorához. Legyenek tudatában ezek a szülők is annak, hogy a konfirmáció felkészülés az első Úrvacsorához s egyben gyermekeik számára készített önkéntes alkalom arra, hogy felnőtt egyháztágságukra vonatkozóan döntsenek. Imádkozzunk mindannyian — egyházunk egész népe — azokért a gyermekekért, akik ezévben konfirmációra jelentkeznek. A püspöki körlevél 27 alkalomra való lelkipásztori beszélgetés-vázlatot közöl a gyülekezeti leikészek számára. Magát a körlevelet az alábbiakban közzétesszük: „A konfirmáció időszakú elkövetkezett. A gyülekezeti lelkipásztornak ez az évenként megismétlődő gyönyörű feladata indítson mindannyiunkat elmélyedésre és arra, hogy ez esztendőben ezzel kapcsolatos lelkipásztori munkánkat a konfirmáció ősi keresztyén szokásához méltó módon végezzük el. A konfirmáció felkészülés és felkészítés az első Úr vacsorához. Ezért a konfirmációt lelkipásztori szeretettel és böloseséggel vezessük úgy, hogy gyermekeink a bűnbocsánat hitével állhassanak Isién oltára elé. A konfirmáció a felnőtt egyház- tagságra vonatkozó döntés. Legyen a konfirmáció úgy a gyermekek összegyűjtésében, mint egész folyamatában az önkéntesség és az öntudatos egyháztagság bizonyítéka. Tegyük mindenütt nyilvánvalóvá, hogy a konfirmációtól távol áll minden lelki kényszer. Ez az alkalom a hitébresztés és a hitben való megerősítés lelki- pásztori alkalma. kel dicsekszünk s az Úrban remény-* kedünk, ha bajainkat és mulasztásainkat megvalljuk. Legyen Isten áldása gyülekezeteink most folyó számadó közgyűlésein s legyenek ezek a közgyűlések a gyülekezeti élet megerősödésének és demokráciájának jó bizonyítékai. Dezséry László Nem ételről, italról, vigasságról való lemondás,, hanem ez a csendes foglalkozás Istennel, önmagámmal és a világgal. Az Ige második mondanivalója az, hogy a Sátán Jézust is megtámadja. Gondold csak el, milyen vakmerő lehet, hogy nem kíméli még Isten Fiát sem. Ödaférkőzik egészen a kőzetébe, kemény kitartással háromszor is megostromolja: hátha sikerül Őt elszakítani az Istentől és vele együtt mindent megnyerni a pokol számára. Nem riad és nem rétién meg a lelked, amikor a settenkedő sátán Jézushoz ' való ödasuhanását látod, Te, aki annyira szereted magadat, azt hiszed, hogy téged elkerül? Az Ige harmadik mondanivalója az, hogy a Sálán nem mindig rossz ruhában közelít meg minket. Leg: többször „jót akar". Úgy beszel velünk, mini a barátunk és a jóakarónk. Valaki azt mondotta, hogy a pokol szép szavaikkal, kedves ígéretekkel van kikövezve. Az életünk és a kísértéseink befagyott csusgamlós tó. minden pillanatban eleshetünk rajta. De ez az esés kárhozat és po- k*o^—az ember számára. Jézus úgy állt meg a kísértés pusztájában, hogy Isten Igéje volt a fegyvere, a biztos támasza. Neked is egyedül ez lehet a megállás lehetősége. Friedrich Lajos A konfirmáció nem vallásoktatás. Egyházunk ezt a munkát mindig a gyülekezeti lelkipásztorok kezébe adta és elkülönítette az iskolai vallás- oktatástól, a konfirmáció lehat nem az önkéntesség alapjára helyezett iskolai vallásoktatásból kimaradt gyermekek pót-hitoktatása. Az iskolai vallásoktatás és a konfirmáció között egyházunk felfogása szerint nincs összefüggés. Gyermekeink az első Úrvacsorával és a konfirmációval tesznek tanúságot amellett, hogy egyházunk felnőtt tagjai sorába kívánnak lépni. Egyháztagságunk tekintetében tehát a konfirmáció az ő önkéntes döntésük alkalmává válik. Ezen alapelvek alapján elrendelem a következőket: A konfirmációt legkésőbb február első heiében minden gyülekezetben el kell kezdeni. A konfirmációi ünnepséget érvényben lévő egyházi rendünk értelmében pünkösd hétfőjén kell mártani. Ez alól helyi' okokból püspök: engedéllyel kivételt lehet tenni. Serdült ifjainik és leányaink konfirmációra va’ö összegyűjtése ne történjék az iskolában, hanem történjék a gyülekezeti munka kenetében. A konfirmációt heti két órában kell megtartani. A régi konfirmációi káték elavultsága és beszerezhetetlensége miatt a mellékeit lelkipászlori beszélgetés-vázlatokat ajánljuk. Jelentést kének a konfirmáció megkezdéséről. Kívánom Isten áldását a konfirmáció idei lelkipásztori munkájára. Erős vár a mi Istenünk! Győr, Balassagyarmat, Nyíregyháza, Budapest, 1951. február 1.“ Túrőczy Zoltán s. k. püspök Szabó József s. k. püspök Dr. Vető Lajos s. k. püspök Dezséry László s. k. püspök Készüljetek az ige hallgatására Háté ev. 4:1—11. Püspöki körlevél a konfirmáció ügyében
