Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)
1951-12-09 / 49. szám
I EVANGÉLIKUS ÉLET ßettczky Albert püspök „A látszólagos igazatadásról és a gyakorlalilag másképpen csinálásról“ GYÜLEKEZETI HÍREK Felhívtam a figyelmet arra, milyen Veszélyes kísértés a tényleges lelkiébre- iés számára a „vallásos renaissance“ — amely sokféle zavaros forrásból táplálkozik. Ugyanígy figyelmeztettem egy Itamis eschatolúgikus reménységre, a „politikai adventizmusra“. E veszélyek •aiatt mondottam, hogy belekerülhet az egész ébredési mozgalom egy olyan ingoványba, amelyben a lidérrfények között az igazi világosság eltűnik. Az esehatológikus reménységek biztos próbája, vájjon párosul-e vele az a bibliai Józansága ami az apostoli levelekből és az első keresztyén gyülekezetek életc- höl kisugárzik. A belső egyenetlenség, amely minduntalan kiütközött, amikor egyházunknak a mostani életben való eligazodásáról és magatartásáról volt szó, egyáltalában nem az ébredési vonalon jelentkezik csupán, sőt nem is rájuk- Blézve a legjellemzőbb. (Csak náluk a legveszélyesebb.) Az engedelmesség útján való járást a szakadatlan engedetlenségbe való visszasü'Iyedést egész egyházunk nehezen tanulta. Az elmúlt esztendő tükrében nézve egyházunk életét, azt mertem mondani, hogy „sokat haladtunk előre“. De hozzá kell tennem a következőt. „Csak *z irgalmas Isten tudja egyedül, vájjon nem vagyunk-e ezzel a lassú és vonakodó engedelmességgel olyan e’ktl- sésben, amely miatt Ő újabb kemény ítéletekkel foghatja szorosabbra a gyeplőt és taníthat minket nem úgy, hogy szemeivel tanácsol, hanem zabolával fényit. „Magam az egész esztendőn át ennek a hitben való engede'messég- uek az útját Igyekeztem egyengetni, az Ige vllágossábáhól az eletet és az eseményekéi megérteni, a személy szerint csak hálát adhatok azért, hogy egyházunknak ezt az útját szolgá'ó munkáinál telkipásztorok és gyülekezetek egészen másképpen tagadták az idők és események által taníttatva, de bizonyára az Ige nevelő hatására, mini évekkel ezelőtt.“ Az elmúlt évben újra részletesen fogle Ikozfcam az egyház é* az úgynevésett közösség kérdésevek Közbeeső konferenciák újabb során érlelődött az M meggy őzodésiiak, bogy az egyház Kérdést kell mielőbb rendeznünk. Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e az elvi egyetértéseknek, amelyek szinte minden konferencia végére kialakultak •— vagy szomorkodjam a valóságos és gyakorlati nézeteltéréseken, amik minden következő konferencia elejét jellemezték. Fölvetettem a kérdést: Miért kellene nehünh elvileg egyetérteni és gyakorlatban másként csinálni? (püspöki jelentésből) Nem nehéz felismerni multévi püspöki jelentésemnek erre vonatkozó részében az általánosan ismert „Testvéri lienet“ lényeges tartalmát, ami azonban már ennek a munkaévnek az idejére esik. Az a célom, hogy együttes és komoly következményt vonjunk le mindezekből. Most már így kérdezem- Egyetértünk mi mindezekben belső hitbeli meggyőződéssel? És nem kísért-e még mindig a kétarcúság?: az elméleti — vagy inkább — látszólagos igazatadá8 és a gyakorlatilag másképpen csioálás? Szükségesnek lá tom ezt a kérdést igen határozottan idetárni egyházkerültünk őréitől elé, s rajtuk keresztül nek’szegezni ezt a kérdést gyü’ekezetünk vezetőinek, lelkipásztorainak és presbi lereinek. Ennek a mi egyházunknak Isten adott irgalmas lehetőséget, hogy szeretetheti, szolgálatban és áldozathozatalban tegyük gyümölcsözővé mindeu kis faluban és miuden nagy városban gyülekezeteink életét egész magyar népüuk javára és legyünk hasznos eszközei Isten, nek, aki egész népünket új útra vezette és új életformákra neveli. Nem hiszem, hogy »a biblia megváltozott és nekünk hit helyett pesszimizmust, szeretet helyett gyűlölséget, reménység helyett pedig reménytelenséget, panaszt vagy aggodalmaskodást tanítana. Nos, legyünk hát azok, «miknek mondjuk magunkat és mondjuk azt, amit hittel igaznak, jónak és hasznosnak tartunk. Nem adhattam és nem adhatok új tanítást. Az az út, az a keresztyén gondolkodás, az az egyházi magatartás, amit most az Atyák és a testvérek elé tártam, ami teljesen megváltozott új helyzetünkben, eleddig annyira egyetlennek bizonyult, hogy semmi más eligazítás nem született és még az ellent- .mondók is csak ehhez tudtak viszonyulni —- azáltal, hogy ezt tagadták. Itt az ideje, hogy egyházunk minden szolgája, minden gyülekezetünk és minden egyházi szervünk félreérthetetlen és pozitív magatartást tanúsítson. De nem elméletileg, hanem konkréten, tehát adott egetekben és cselekedetekkel. Vagyis az igenünk legyen igen és a Eiepti, nem.“ Élefküzddem „Rögös minden pálya, mely felfelé vezet. A Gondviselés úgy rendelé, hogy valamint a föld, úgy az emberi lét magaslatai csak akadályok között s hosszú fáradság után érhessük el.“ Eötvös József Evangélikus lelkészek karingben Gyurátz Ferenc püspök 1907. május 12-én volt egyházlátogatáson Kapin, Győr-megyében. Szokatlanul nagy volt már a hőség. A püspök « naplójába írta: ,Az idő száraz, meleg, ami nagyon előmozdította a lelkes bandéristák porverő munkáját. Boziből jöttek Kapira. A forróságban legtöbbet szenvedett a püspököt fogadó házigazda, űz amúgy is mozgékony, hevesvérű, buzgó le.kész: Takács Gyula. Ö hordozta a nap hevét és terhét elsősorban. Az üdvözlő beszéd alatt ugyancsak felhe- vifit, s hogy a kis templom forró levegőjét könnyebben tűrhesse, levetette kabátját s csak ingujjra vette fel a Luther-köntöst. Az istentisztelet után, mint gondos házigazda, szintéin csak ingujjban futott kamrába, pincébe, ebédlőbe, hogy minden rendben .egyen. A nagy izgalomban történt, hogy mikor az ebédhez ültek s az aszfalton már a püspök ia helyetfogla't, Takács lelkész még mindig ingujjban volt, így ült az asztal végére. Ebéd közben azután a lelkész, annak módia szerint, felállt és lelkes felköszÖntőbe kezdett. De egyszer csak rémülve veszi észre a püspök háta mögött függő tükörből, hogy ő még mindig ingujjban van és így szónokol. Ezer bocsánatot kért a nagy illetlenségért. Esdve kérte a püspököt, hogy ne haragudjék. Gyurá*z pedig, amint szokott, a bajusza alól szelíd mosolygássá! válaszolt. — Dehogy haragszom. Már csak vértem, hogy mikor mondja nagyfsz- teletű úr: vessük le mi Is mindnyájan a kabátunkat. De mégsem ajánlom. Mert híre menne, hogy lelkészeink kar- ingben fogadták a püspököt és már a lutheránus papok is felvették a fehér papi ka ringet, az aíbát. Készülj az Ige hallgatására! Advent 2. vasárnapja. Róm. 15:4-13. Ez a szakasz igazi ádventi könyörgés. Az apostol azért könyörög, hogy Isten, Krisztus kedve szerint va.ó egyetértést szerezzen a gyülekezetben. A gyülekezet szent, mert Lstan tulajdona; tagjaiban azonban emberi indulatok viaskodnak. Pál apostol korában igen erős eiváiasztódást jelentett a származás kérdése. Különböző világ emberei találkoztak Krisztus anya- szeníegyházában. Pogányokból és zsidókból tevődött össze a római gyülekezel Egyik világ emberében is, másik világ emberében is található volt »erős és gyenge-, elválasztó dolgokon könnyen te.ülenieíkedö. >— vagy minden apróságon megüiköző. Azt kéri tőlük: Ugyanazon indulat legyen bennetek! Az ugyanazon indulat nem emberi egybehangolódáte jelent, Iranern Krisztus »indulatának* átvételét kívánja. »Az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is!“ (Fii. 2:5.) Krisztus példát hagyott nekünk, hogy az ő nyomdokain járjunk. (I. Pét. 2:21.) Aztán azt kéri (ölük: Fogadjátok he egymást! M:ndrg a gyülekezetre gondoljunk! Itt nt’ndapík;nek egymás mellett — és nem egymás fölött vagy alatt — van a helye. Hiszen Krisztus befogadott bennünket; az Ö tes’ének együttműködő és egymást szolgáló tagjaivá tett mindnyájunkat. M'ntha azt mondaná Pál: A zsidóknak észre kell venniük, hogy Jézus zs'dákén-t született; Isten megtartotta, beteljesítette nekik tett ígéretet. »Másfelől azonban Krisztus úgy vitte véghez művét, hogy a pogányáknak dte'ö'- ten'ük kelt Istent irgalmasságáért * Ószövetségi idézetek egész sorával figyelmeztet az apostol Isten irga'ntas- ságának cselekedeteire. Fogad''átok be egymást azzal, hogy semmi egyebet uo-n tek'nte-tek egymáson, mint az o»V Jézus Krisztusnak rakatok egy- 3'ánt megnyilvánult nagy k egy elméssé "é*. Akkor lehet aztán egy szívvel, egy szálttl d'c'.őíteni Istent. Azért élünk ismét ád ven‘ben, hogy mindazok, akikot Krisztus befogadott, ebben gyakorolják magukat. Ha nim-s Krisztus kedve szerint való esryeter'és a igvu ekezteben, egybeban-potódás igviV.-kpzetszoVákruokban, kérőik Istentő' hHtel és bizatemimak Benne re- mérvkedve, Töte minden1 várva, ő a ten-énvcéw’Hc Istene kő**1'övit is, «»fawAra is. mindenkor. All-tea'* nv'1. vSnvíi'óvá akar'a te,-™ Ha hunéin é'üu/k, a lvt a'ándékaíva1 aazdamt ia a mv k Órönvnef. f-ékessérrge] és bőve-'kHő v'teivsó.rcv-i zv| merr. óh. ere mi'ven naoy szű'-te- nr’ink yen| M: 1 sokeror szoiio-kedunk. os'"ír'nedűnk a-m;V/>F énoeti őr- VAndeznünk Ve“onei M:’yen sokrzor í>z,?.-.zt!o(-,kod;'*fr*,k, amft<or mV'VJr KVlszbis on/o—',^Vo:„oV a V" *i~'. „„ i,e p nr,..".1 -..k~V az ö békességében nßv*te.it—w» Pásztor Pá1 Három sipsornr keveset liasmá" Hunnóninm riadó. Evangélikus lelkész! Hivatal Mezőhegyes. Eiaugéllzario Kiskunhalason és a Jánoshalma-i fiókegyházba n december 3 tói 9-ig evangélizációt tartanak, melynek szolgála .ol Szende Ernő, volt első kiskunhalast lelkész látja el. November 22—29 lg Ae.sán evangélizációt tartottak. A szolgálatot Harmat; Béla ősagárdi lelkész végezte „A sinal hegytől a Golgothálg“ összefoglaló cl men. Átlagos részvétel esténként 130 —150 személy. Budapest — Angyalföld Budapest Angyalföldön minden szerda estéjén 6 órakor „Krisztus várás“ elmen sorozatos előadást tartanak. A „Jó Pásztor“ Szolgálat vasárnap este, 0 órakor saját helyiségében, (üllői út 24. I. emelet uteai épijte.) szeretet vendégséget tart, melyre ezúton is meghívja az érdeklődőket. A Hungárián Church Press új száma közli a református püspök és egyházkerületi íőgondnokok közös levelét a VI. Reformálus Zsinat tagjaihoz. Közli a Református Zsinaton megjelent evangélikus küldöttség nevében beszélő Turóczv Zoltán püspök beszédét. Beszámol a magyar protestáns egyházaik külföldi sajtótájékoztatója a reformáció napi közös protestáns ünnepségéről, amit a Zeneakadémián tartottak, s idéz Dez&cry László püspök ottani beszédéből, valamint közzé.eszi a magyar protestáns egyházi vezetők innen küldött üzenetét a Béke Világtanács bécsi ülésén rész vett Péter János református püspökhöz. Tudósítást ad az Evangélikus Teológiai Akadémia budapesti évnyitójáról, s idéz Turóczy Zoltán, dr. líeök Iván és Dczséry László püspök beszédeiből. Hírt ad a baptista egyház új elnökének: Szabó Lászlónak megválasztásáról, Dániel Gederberg svéd evangélikus lelkész magyarországi utazásáról, s közli a svéd lelkész hosszú nyilatkozatát magyarországi tapasztalatairól. Beszámol a sajtótájékoztató dr. Vető Lajos pöspök németországi látogatásáról is, a CDU meisseni ülésen. Bvdahegy vidék: Ádventi igehirdetések minden kedden 7 órakor XII., Tarcsay Vilmos- utca 11. 5z. alatti kápolnában „Jézus Krisztus Adventje“: XII. 4. A földi családunkban (Csepregi Béla): XII. ÍL A gyülekezet családjában (Ferenczy Zoltán): XII. 18, Az üdvözültek családjában (Schall László): XII. 25. József családjában (Danhauser Lásló): Dec. 15—18 ig szombattól kedd estig minden este félhatkor ádventi igehirdetést és előadást tart az ifjúságnak Kalikó Zoltán, Diósgyőr — Vasgyár-i lelkész. Felhívás! Felkérjük azokat a hátralékos^ előfizetőinket, akiknek az élői zetésük december elsején lejárt, hogy előfizetéseiket sürgősen újítsák meg, nehogy a lap küldésében fennakadás álljon be. Egyútiai kérjük előfizetőinket, hogy a befizetési lapok kitöltése alkalmával a nevet és a lakcímet pontosan, olvashatóan írják ki, nehogy az olvashatatlan aláírások mialt a postai kézbesítések alkalmával zavarok keletkezzenek. Az „Evangélikus Élet“ kiadóhivatala kéri a lap olvasóit és elő izetőt, hogy a lappal szemben tegyenek eleget fizetési kötelezettségeiknek, már azért is, mart az „Evangé’íkus Élet“ csak a saját anyagi erejére támaszkodhatík, s olvasóink k csínyen való hűségéből él. Tolnanémedi A gyülekezetbein az e’ső evangéü- záció november 16—22-lg volt. . A hívek nagyon szép számmal vettek részt az evaneél'záe os alkalmakon. Az esti evangéVzá-ciók összefogla'ó elme ez volt: ..Gyónok Teneked!“ Az öt gyó- nóké'dés került sorra kü'önböző teák alapién. Az evangé’záció szoVáVít Hegyháti János pécsi se gödié kész végezte. Házasság Egvházy Ida és Egyházv Mk'ós klsba-tboti lakosé«. ívv. 24-én esküdtek egymácnaik örök hííséo-et -a kisbabot! evsnite' kus temnloniha«. Az es- ke‘és szolgálatát Káldy Lajos lelkész végezte. Családi hír Fest M:kiós szarvas’ va“ás‘aoitó- léikész és felesége, született Janur'k Anna házasságát isten a negyedik gyermekkel áMo>‘a inéig, aki a kereszi- ségben Sarolta Katalin nevet kapott. Annak enVókerelére, hogy Pá' aper- tot ezelőtt 1900 esztendővel Eurőr.- födtem hoz*á az evnngéiiuim vi'ágor- *á?át a Ma.gvnrorszáigi fik u men'ki'-r Bizottság tani’imánv' kontererc'ái“ rendez "o'yó hó 14. 15 és 16. nrpVn a hí dacévá rosff«átns és ev.'nitelii.i'.s Teo'ógiai Akadémiák rendezésében. A koraiereacia középpontjában áll ez *z ! A budapesti ev. leánygimnáziumban megtörtént az iskola fegyelmi- és nulmáuyi eredményének kléFtékeláseL Ugyanakkor az el.enőrző értekezlaten megy.zsgálták a negyedévi munkatér* teljesítését Is. Ezen az értekezletea megjelent a Bp. Főv. Tanácsa Végrehajtó Bizottsága Oktatási .Osztályúnak kiküldötte, dr. Donászy ft^enc, aki órát is látogatott az intézetben. Az értekezlet megállapította, hogy az iskola; fegyelem jó, a tanulmányi eredmény is érméik megfelelő. A tanulmányi felügyelet részéről MeJxl Péter látogatta meg a biológiai órákat dr. F.scher Vilmos pedig a magyar nyelv és iroda'mi órákat. Megkezdődött a Szülők Iskolája tanfolyam is. Az első előadás tárgya volt „Felelősek vagyunk minden gyermekért és a békéért“. A tárggyal kapcsolatban az igazgatóhelyettes igyekezett ^ rámutatni az otthon és iskola munkájának fokozottabb összehangolására. A második előadás tárgya természettudományi voít. Dr. Vöigyesj Ferenc Idegszakorvos, a leánygimnázium növendékének szülője tartott veti te t ‘kének ke! kísért, nagy érdeklődést kiváltó előadást: „Pavlov és > nervizmus“ címmel. A leánygimnázium evangélikus növendékei december 13-én ádventi csen- desnapre készülnek, jnelyen Virág Jenő _ va:“ástanár vezetésével, dr. Pára Miklós és dr. Nagy Gyula teológiai tanárok, teológus leányok. Gla‘z Anna és a Luther Márton Intézet leány- tagjai szo'gá'nmk a tarauok között A csendesnap végén úrvacsora lesz. Az „Evangélikus Éle! szerlsetÄflsögébe az alábbi adomány-ok érkeztek: Teológus Otthon javára: Kálmán A. Nyíregyháza 10 forint. Rácz család Tényő 15 forint, Proksza Pálné Túr. keve 15 forint, Huszák József Rákos- F'get XI. v. 15la. 10 forint, Kálmán Mária Nyáregyháza 20 forint, Gyenes- diási templom építkezésére: Schréler Apollonia Kardosfa 20 forint. Árváknak: Pécska Józsefné So'ivadkert 10 forint, özv. Sü’e Károlyné, Veszprém, Pápai ú. 4. 3 forint. Balogh Latos Bük 5 forint. Pivárcsl János Kiskörös 3 forint, Bokor József Sárszen-miklós 40 formt. Gyámintézet részére: Roron- tos Miklós Alsóbélatelep 2 forint. Kül- misszióra: Proksza Pálné Turkey« 30 forint. Sarkadi Ev. Egyház részére: Gál Imréné Sarkad 5 forint. Iszákos- mentő misszióra: dr. Gergely Kálmánná Tyúkod 50 forint, Faragó József Soltvadkert, Petöfi-u. 94. 10 forint. Ho- teeskó Julianna Gégény 5 formt. Evan- gélizác'óra: Török Emi La Káld 10 fői rint, Kapusi Jánosnó Bpest. Szarvas- csárda tér 3. 10 forint. Papnék otthonára: Mátyusik Mária Békéscsaba II. Lázár-u. i7 10 forint. Sajtó cé’.iairai Péczka Józsefné Soltvadkert 10 forint, Borsiezky Károly Bp., Muskátli- in 5 5 forint, Bükk Lajos Bp. Bocskai, út 7. 10 forint, Ivánesa Lajos Tés 10 forint, id. Czéh Pál Laioskouiárom 3 forint, Pivórcsi János Kiskőrös 2 forint, Antul Sándor Köcsk 5 forint, Et. leik. hív. Bp. XX. Pe-sterzsébet Adv 89. 30 forint, özv. Oltó E. Körmend 5 for. rint, Slöger Nándorná Sopronbántalva 5 formt. Évűiig, egyházközség Fe’.péc 30 forint. Névmagyarosítás: Borszuk Károly és családja, budapesti lakosok, esa'ádl nevüW b&lügymiiniszteri engedéllyd Borszéki-re magyarosííották. KARÁCSONYI MUZSIKA Egyházzenei hangverseny a pest- erzsébeti evangélikus templomban (Ady E.-u. 89.) december 16-án, délután 5 órakor. MŰSORON: Bach, Crűgcr, Schütz, Praz tori us, Zachau művek. KÖZREMŰKÖDNEK: Szabó Gyula (tenor), Dankő László (basszus), Nagy Gyula (hegedű), és a gyülekezet vegyes- kara. — Orgonái és vezényel: Bencze István. Téli konferenciák Gyenesdiáson A gyenesdlá&i M'ssziói Intézefbea a tél fo'yamán a következő konferenciák és tanío-'yamok lesznek: Dec. 12—16-ig bib'iákor vezetők kanieren- clája. Jan. 4—13-lg blbliaismereb tanfolyam. Jan. 23—27-:g asszonykoít- ferenc’a. Febr. 6—J04sr férflkon'e* r.-i-tcla. Febr. 20—34-'g fiúkoii.tereucia. Részvételi főtételek nap' egyfccir.to« fűtés: több'ett.et azonosaik a nyári kn-iterenriékéyal, !eh'á.t: napi 9, -f 1 forint kte'ztenz és természetben Ito- zandó fejadag. ökumenikus istentSs-teiet, pme'y Jernb'r 15-é n, sro— Nrni-i deutsn hat-rri,<o.r esz a Deák-téri evangélikus Éren ?z íslenfsTVeten ex pr> r"ó" •I-, református, ban'ttía e-.'s me.h^ !a e^vházak seri gátunk li' n ivétevai. tmádságpa! és bizony- súgteteLel, művészi számok kerekben. A „Vigyázzalolfj azi Má’ljákÉ<-kaníáSa íelújílása — Deák*fcr, december 2 — Még a Máté- és a János-passiókba:], Bqch ,1. S. hang-kaíodrállsa ban is a korátok töltik be az összekötő ívtartók cs oszlopiők, sőt a pitétek szolgálatát. Pedig túlnyomórészt nem közvetlen szülöttel-szerzeményei a láng- lelkű Thomas-kántornak e nagyon, vagy kevésbbc ismert közérekek, amely okro oratóriumait, passióit, egyházi kantátái: sib. felépítette. B’zaly ide is éli (persze, csak utalásként) a madáchi szó: »Mert, amit tapasz tesz, érzasz és tanulsz, évmi’"ó.kra lesz tuVdonod". E korátok voi'aképnon szerzője maga a nép s például a derék Crügor Jánosok gyakran a nép ajkáról lesték cl cs így véstek kólába ezeket az cs-mszí kus. meg-a'-izódásban és fölú:;o.ngásban -.fogon l vatio-rnásokaf. Csakugyan: elsö- Borban Crüger talentuma s ihla'o az alapot és keretet ad' a számos fy dallamnak; viszont ké^sógteen, hogy Bach a formához-mé! óbb leiket öi'ö'fe beléjük. A lipcsei mester szerinti ú :r«-fo- ga’m!>,zásukban tudás és kő'főlsé^, belső egyeosú'y, arányok tkszt&siáoa és szárnyas képzetet olyanny'ra együtt *a- lálS’ató meg, ho^y csöoo&t s? kés eien túl’ás e k'te'iesíteft k-nrá’&k’rt igazában Bach alkotásainak t'k’"teni. így vagyunk egyebek közt a „Vi- gyázz-tokri-kal is, ame'yre írt kantátáját ébresztő advent-riy'tányu' december másod-kán te'.újításten kaptuk a J-utherán'á“-tól. Örvendetes látni, hogy ezekre a hangverseny-estekre már úgyszó'váu k’a’aku'-í a deáktéri t?cnp'om ,ú; gyülekezete“: hívek és vendé'te'rk a közös áhítat csönd teb-'n kfá'knzrak össze — a nagy tolmács kalauzolásával — Isten e’ott. A művésztársaság éten Welfer Jenő érzi s hovatovább éreztetni tudja, bogv Ba-'h műiden vallásos műve — laten't’sztelet. hogy tehát a karnagy dolga i‘t lénvege szerint a préd’kátóré. az igeh rd-'n1 magatertás megannVj le'ki és f;z:ka! köveH,rénvév«Í, M. Molnár Éva és Zábonv János, a tenor és szoorám ambiciózus meigotdásai «elitet jó kézbe került a basszus-rész Littasy Györgyhöz, Barky Lász'ó hegedű- és Sváb Nándor dr. oboa-készség'ének is jut az elismerés bői. Zalánfy Aladár az orgona fölött atyai mentora az együttesnek. Az ő masszív preludium- es fuga-játékától stí.usos átvezető volt a „Lelki dalok* című sorozatnak az a két száma, amely Luhn Ottilia magvas szopránján zen- dült meg. Az így változott programún bővüli is: Zalánfy külön megidézte egy nóhámy- ütcaiKs, halk és mély táncrilmusban mozgó, eddig nem'gen hallott, »ismeretlen szerzőjü“ ráadással. Karácsonyi békét sóvárgó keresztyénnek komoly, g-erjedező boldogsága leképeződött benne: „Valaki érkezik! Valaki! Akiben nem csalódhatunk ...“ Es ez a borongó, majd rebbenő hivegatás — a következő percben — sokszoros erővel, rival- gón röppent át a megszólaló kantáta ovációt, taosot csendítő hamgsze-rszá- maira, én kkarára! . . Szép volt. Fő- or.gonásunknak íin-oin ötlete, ajándéka vöt ez a váratlan intermezzo. Ahogy végig az estét legjobbjai közé sorozhatja a „Luíheránia“. * Mint halljuk, karácsony küszöbén, törekvő vegyeskar un!; előadásában Bach János Sebestyén csodálaton Karácsonyi oratórium-ából hangzanak fc! majd resztetek (A teljes mű tudvalévőén hat egész estét tölt k!.) Azonban „Lutlieráriánk* már eléggé avatottnak látszik arra, hogy v'sszatérje-n Bach motettáihoz is. Milyen szét» vá'tókezás volna —- e a zenekari költségeket is meg takar ftha-ln-á vtee önzetlen társaságunk, — ha bárme'yik „öröüíi-motetta“ még a télen sorra keTÜlne, F. S. Gépi kfötőtíík speciális SZEMSZEDÖTÜE gSAEN, CSAKV-UTCA I«, í’et.l UA-m Pál apostol»“wfeleíítti