Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)
1951-10-21 / 42. szám
EVANGÉLIKUS ÉLET 3 ELŐ VÍZ Engedd a léleknek a vezetést Az evangélium mozgató eró Versenyben, van egymással a test és a Lelek attól a pillanattól fogva, amikor valaki Isten gyermekévé lesz. Azelőtt — „csak-test“ életünkben (a* Ige érzés- és gondolatvilágunkat is csak testnek tekinti) -— jobb belátásaink alkudoztak önző indulatainkkal, de mi volt ez í>hboz képest, amiről Pál a Gál. 5:17-ben ir: „A test a Lélek ellen törekedik, a Lélek pedig a test ellen, ezek pedig egymáséul ellenkeznek, hogy ne azokat cse- lekedjétek, amit akartok.“ Emberi test és isteni Lélek — el- lté.pzelhetö-e ennél nagyobb ellentéti Mégis együvé vannak kényszerítve az újjá lett ember élete kocsijában, a halál percéig szakadatlanul egymással ellenkezve. A verseng a gyeplőért folyik é$ a kocsi útirányát, sőt sokszor végső sorsát is az dönti el, hogy melyik vezet. A bűnnel kifárasztott, meggyötört test az új élet kezdetén élelmentőként fogadja az űjulóst, szabadulást hozó Lelket (Róm. 8:11.), de aztán hamar kiütközik régi haipis, önzö természete. Elfelejtkezik megtisztulásáról (II. Pét. 1:9.), télhetetlenül visz- szaél a szabadsággal (Gál. 5:13), visz- szaveszi, amit önként odaadott. „Ami testtől született, test az* (Ján. 3:6.) Az is marad. Hány hivő lélek nem számol ko. molyán ezzelI Ha előtör a lest új életében is, kétségbeesik, mert azt képzelte: az új élet bűntelenség, és ő most már végleg elveszett. Da még sokkal többen vannak, akik inkább hordozzák a test uralmát, mint a Lélek fegyelmezése okozta feszültséget. Pl. bántó szóra a fest visszavágna, a Lélek tiltja; pattanásig feszül bensőnkben a harc, és... a testnek engedni könnyebb. Előny, élvezet kínálkozik, a Lélek óva int; de mennyivel könnyebbnek látszik a test kívánságát véghezvinni, (Gál. 5:16) ha ped(jg nem sikerül: irigység, gyűlöl.ség lesz belőle (Jak. 4:1—-3.). így engedjük át a gyeplőt a testnek, aligha tudva, mit teszünk. Mert láthatatlanul Ott fut a test oldalán titkos tanácsosa: g többezeréves tapasztalattal rendelkező Gonosz és a kárhozat felé igyekszik irányítani az élet kocsiját, Hazug hízelgéssel, érdekes élményekkel súlyos bukásba csalogathatja még az újjá lett embert is (I. Kor. 5:6.). Mi lenne, ha ilyenkor nem lenne ott a megszomorított Lélek, aki mégis vigasztal, engesztelés- röl beszél (1. Ián. 2:2.) és a vereségben megalázkodtt testet visszavezeti a bűn és tiszt át alanság ellen fakadt forráshoz (Zak. 13:1.). Örök ez a forrós, minden bűnre elég és mi lassan megtanulunk hitben járni, szakadatlanul élni a Krisztus sebeiből áradó életerővel a bűnbocsánatban. De a tesiet a bukás, a szégyen sem gyógyítja ki. Amint magához tér, újból támad, csak óvatosabban. Szerényen meghúzódik a háttérben tetteink indítórugójaként. Külsőleg kifogástalanul, de mégis érdekből, haszonért, megalkuvóén cselekszik. A Lélek leleplezne, de a lest ellenáll, süketséget színlel, konokul őrzi, amit zsákmányolt. Pedig szabadulást, gyógyulást hozna a Bárány vére! De Isten Lelke nem erőszakos, hanem önkéntes meghódolást vár. Csendes, feddő szava mégis olyan hatalom ott, ahol neki engednek (Csel. 5:32.), hogy azétszaggatja a test magabiztosságát és megsemmisítőén győz meg a bűn felől. Az Igével öldökli a testet (Róm, 8:13.), de Isten örökkévaló szereteté- vel, ígéreteivel teszi a hívőt egyre inkább késszé arra, hogy mindenestül odaadja magát az Úrnak szolgául az engedelmességre. (Róm. 6:16.) Amikor Isten Lelke valóban vezérlővé lesz a test felett, felszabadulunk a törvény alól, a «keil» és «nem szabad» jármából (Gál. 5:18,). A test most is ott van, de znegerÖtlenedve, keresztre adva (Róm, 6:6.), Minden szükségest megkap a Lélek uralma alatt tápláltatására és felüdülésére bőségesen, mégis mindvégig lesben ÚR, hogy magához ragadja * vezetést. Utolsó percünkig csak a Lélek ereje képes féken tartani. Számolj hát vele, hogy test is vagyt így kevesebbet gyötrőd majd magad, de alázatosabb leszel. Engedd át a Léleknek m vezetést percről percre. Rejtő Mária ŐSZI UGAR Hideg éjszaka volt. Reggel 5 óra. Most jön fel a nap. Mint egy izzó tüzkarika, úgy néz ki. A kiskunsági puszta egy fehérség. Mintha láthatatlan angyalkezeík az elmúlt éjiszaka hófehér gyémántporral hintették volna be az alföldi magyar rónát, s ezüst szálakkal vonták volna be az egész vidékek vidékét. Rajtam kívül senki sem jár a határban. — Fázom. — Megremegek a hidegtől é% a körülöttem lévő csodálatos világtól. A konyhakertek veteményeit már leszedték. A kora dér végzett veíük. A dűlő akácfái már aranysárgába öltöztek, s csodálatos dallamot játszik rajtuk az őszi szél... — összehúzom a felöltőmet — kiérek a szántóföldek közé. — Szülőföldem határa ez, és mégis ismeretlen. Ezen a homokon ringatták az én bölcsőm, s ez a homok kérgestenyerű parasztjai küldtek engem tanulni. Tíz éve, hogy utoljára erre jártain. Akkor még nem volt meg ez az akácos dűlő, s most ahol állok, zsombókos mocsár volt. S ma? — Friss szántás nyomait látom. Rá- állok az egyik barázda kivetett tarack- csomójára és körültekintek. A végeláthatatlan szántóföldéi csak ittott szakítja meg egy-egy piroszsindelyű új tanya. — Megváltozott minden. — Tovább megyek és emlékezem a régi időre. Ennek a szántóföldnek ■zsombé- kos helyén, akkor még tehéncsorda legelt. A gulyás fiaival együtt tanultaim a betűvetést. Amíg le nem esett a hó, mezítláb járt iskolába. Hatan voltak testvérek — nem jutott cipőre. Nemrég találkoztam vele néphadseregünk lisztje, és boldog. A vörösödő fényben a Csillogás még élénkebb lesz, s egyszerre kivehetővé válik egy-egy bokor, a barázda tetején lévő zöld fűszálacska, s kicsillan a Kiskunság sárga, aranyos homokja. Megélénkül a határ is. Ujjas mellényben, zsíros báránybőr-kucsmában megjelennek a föld igazi tulajdonosai: dolgozó magyar parasztok. Szerétéitől köszöntjük egymást, az ismerősökkel kezetfogok. Hívogatnak, menjek velük, de én maradok é* tovább nézem a kenyeret adó rónát. Erős dübörgéssel egy traktor kizökkent merengésemből. Rémülte« ugrok félre a hatalmas gép elől, de hamar elszáll az ijedtségein, »mikor a traktoros fiatal arcában felismerem volt gyerekkori játszótársamat. Melléje ülök a dübörgő gépre, s hallgatom, ahogy ízes magyarsággal beszólni kezd. Beszél szomorúan, távolba meredő szemmel a múltról, gyermekéveiről, de mindjárt mosoly™ nyílik az ajka, ha A jelenre vagy a jövőre fordul a szó. Alig halljuk egymás szavát, mégis megértjük egymást. Hisz egy a célunk mindkettőnknek. Szabad országban békét és új országot akarunk építeni. Ö a megforgatott barázdák ezreivel küzd a szebb és békés jövőért, én pedig imádságommal és az emberek szeretetével támogatom az ő szent harcukat. Így tűnt el az ugráló traktoron a különbség az olajos munkaruha és a papi köpeny között — Ma ezta ré9zt fel fogom szántani —. mondja, s jobbját kilendíti a tarackos ugar feló. — Holnap pedig bevetjük, hogy jövőre még több kenyér juthasson minden dolgozó asztalára. — Nem szólamok beszélnek belőle, hanem maga az élet. — Elbúcsúzunk egymástól, de még sokáig nézem, amint széles ekéje vastag barázdát von maga után. Ez tsz őszi ugar. Dolgozó munkáskezek vezette traktorok felszántják a nép földjét, elvetik a kicsiny búza- magot és jövőre boldog aratás lesz ezen a vidékem. A zöld gaobnaföldet befedi majd a hó, de langyos tavaszi szél nyomán új élet fakad benne. így történik ez már évszázad óta ezen a vidéken, de ma az én szivemben már hála szól Isién felé. Szabad magyar nép, azért szántja az őszi ugart, hogy a kenyeret adó gabona megerősítse a népek egymásközti békességét, s hogy megteremtse réginél sokkal-sokkal jobb Magyar- országot. Karner Ágoston Góliái ellen Valajnikór csak néha-néha láttam. Most egyre többször vívok ellene, Előttem Villog véres fegyveré — Most küzdenem kell: soh se lássa hátam. Valamikor még nagy csatákra vágytam S félvállról vellem: megbírok vele — Most büszke arcom szégyennel tele Httvénkédöböl hóltsápadtra váltam. Valamikor a duzzadó izom még Kifogyhatatlan sok erőt Ígért, S most már á harcot nem is vívhatom rég, Gsak úgy, ha újra éilotö Igét Szomjazva visszakényszerülök mindég Alihoz, Ki adja az Élét vizét. Bodrog Miktót ^ As evangélium mozgásba hozza *> embereket, szétzúz régi igazságokat és biztonságokat. Sok keresztyén azonban az evangéliumnak ebből a dinamit mivoltából nem vesz észre semmit. Ügy tesz az evangéliummal, mint ahogyan az emberek szoktak az automatával tenni; megrántják, veszik a kihullott darabot és továbbállnak. Ezért mondják sokan, hogy az evangélium arra való, hogy az embereknek kilátást nyújtson a kellemes túlvilágról és reá való tekintettel erkölcsileg féken tartsa őket: „Viselkedjetek jól gyerekek, különben nem kerültök a mennyországba“. Ezzel szemben az az ember, akit valóban megragad az evangélium, nem tartható többé felien, áttör minden régi korlátot és nem támolyog áb- randovan a boldog túlvilág felé, hanem minden erejével küzd, hogy az új főidből, amelyet vár, már ebben az életben is megvalósuljon valami. Sajnos, a legtöbb keresztyén egyáltalában nem hallja meg az evangéliumot. ülnek a templom padjaiban, jő nyárspolgárok, akiknek nagyon sok nyugalomra van szükségünk: éjtsmt kai nyugalomra, vasárnapi nyugalomra, lelkiismereti nyugalomra, pénz. ügyi nyugalomra. Meg kell tudnod, hogy az Evangélium — mozgató erőt H. A- Visser Bibliai történet Az irgalmas samarifánus Lukács 10:25—3í Miről tehet a kére szivén embert megismerni? — Vasárnap templomba megy, imádkozik, olvassa a Bibliát — Nemi arról, hogy van-e szeretet a szivében. De kit kell szeretni? Mindenkit? Szüleinket? A szomszédunkat? A rosszakat is? Az ellenségei okot? — Nem is olyan könnyű erre a kérdésre felelni. Jézus azonban pompás felelőiét adóit erre • kérdésre. Egyszer egy nagyon vallásos ember ment hozzá, egy törvényludó. Ezt kérdezte tőle: ki az én felebarátom? kit kell szeretnem? Azt gondolta, hogy Jézus nem tud majd megfelelni helyesen erre a kérdésre és sarokba szorítja őt Fordítva történt Jézus szorította őt sarokba. Egy történetet mondott el néki. A történőt így szólt: 4 Útközben. Egyszer egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Sok pénz volt nála. Boldog volt. Szeretett volna mielőbb haza érni feleségéhez és gyermekeihez. ■y Szerencsétlenség. Az út el“♦ hagyott pusztaságon át Vezetett. Meredek sziklák között haladt. Egy nagy szikla mögül hirtelen rablók törték elő. Pénzt vagy életeti — kiáltották. Az ember megpróbált védekezni, de hiába. Mindenét elvették. Véresre verték. Még a ruhát is lehúzták testéről. AZ útfélre vétették egy gödörbe, aztán tovább álltaik. O Halál veszed elemben. Az ember *-^4 dájult. Mikor magához tért, Súgott a feje és fájt minden tagja. Annyi ereje sem volt, hogy felemelkedjék. Kiáltani szeretett volna segítségért, de nem jött ki hang a torkán. Nem csoda hogy ennyire elgyöngiitt, hiszen sebek borították testét és folyt belőlük a vér. Ha most valami nem történik, elvérzenr, sohasem látom többé családomat, feleségemet és gyermekeimet. A pénzre már nem is igen gondolt 4 Egy ember, aki csak önmagá- 4 val törődik: Így feküdt tehetetlenül, kétségbeesve, amikor egy ember tűnt fel az úton. Azonnal reménység , gyulladt szívében; Különösen, amikor I az ember közelebb jött, hiszen egy pap volt. Már egészen közel ért hozzá. Lehetetlen, hogy észre ne vegye. De nem állt meg. Tovább méht. Miért nem segít? Nagyon szép ruha volt rajta Talán nem akarta bepiszkítani magát? Vagy tahin azért, mert iszonyodott a Vértől és féli, hogy 6 is rosszul lesz? — Ismét magában maradi. Egy ember, aki fél. Nemsokára 4 újabb utas Kint fel. Egy templomszolga, amint akkor nevezték — levita. Bár csak segítene. Már észre is vette. De gyorsan elfordította szemét Lépteit meggyorsította és tovább sietett. Ügy látszik, íél segíteni. Hátha előjönnek ismét a rablók és még őt is elverik. Most már vége az életemnek. ó Egy ember, aki szeret. De har”4 madSZor is közeledett valaki az úton. Ez egy idegen, egy saiiniaritá- nus. Ettől Igazán nem várhatok semmit. Hiszen én zsidó vagyok, a samaritánusok pedig gyűlölnek miniket. Mégis váratlan dolog történt. A samarifánus, mikor közeiéi» ért, észrevette. Nem kérdezte: ki vagy; barát, vagy ellenség. Megállította szamarát. Odasietett hozzá. Víz nem volt nála, csak egy kevés bor, amit úlra- valóul vitt magával. Azzal mosta ki Sebeit. Orvosság SS volt nála, csak Olaj. Nem sajnálta, azt is a sebekre öntötte. Aztán szép gyengéden felemelte, feltette Szamarára, ő pedig gyalog ment tovább. Addig vitte, amíg egy vendégfogadóhoz nem értek. így szőtt a vendéglőshöz a samaritánus: Tovább kell mennem. Nem maradhatok e mellett a szerencsétlen ember mellett, de kérlek, legyen rá gondod. Még pénzt iS adott a vendéglősnek, csakhogy jobban ápolja. Ha nem lenne elég a pénzed, majd megtérftem minden költségedet, mikor visszafelé jövök — mondta a samaritánus, azután tovább mént, még azt sem várta meg, hogy a szérencsétlenüj járt ember köszönetét mondhasson neki. Mikor Jézus befejezte n történetét. Odafordult az írástudóhoz és azt mondta: Látod, nem az a fontos, hogy ki a te felebarátod, hanem áz, hogy kittek vágy te a felebarátja. Te is légy olyan, mint a samaritánus volt. Miért a samaritánus volt ebben a történetben a felebarát? Miért nem tudott a pap és a lévita segíteni? Mi hiányzott a szivükből? Látod, Jézus is azért tűd segíteni fájtad, és minden nyomorul! emberén, mert nagyon szeret. Miben hasonlít Jézös a samariiánushoz? Mi miért hasonlítunk ahhoz a szerencsétlenül járt emberhez? Jézus a te önzö. gyáva éS kemény szívedtől akar megszabadítani — hogy te is tudj szerelni, hogy olyan légy, miiit a SartiaritSttuS. r>Ua szerétéi nincsen énbcuucm, semmi vagyok» i, fcaj, itM, ___ _ Sz ombat esd közös imádkozásunk Lehel újra „talpraálfni“! Példabeszédeik 24,14—20. A keresztyén ember élete állandó ádáz here a megállás állapot jáért -AröK, aki azt hiszi, hogy 62, meglássa, hogy el ne essék.* (I. Kor. 10, 12.) Az elesés és az elter ülés között mégis nagy különbség van. Az elesés után van felkelés. „Ha hétszer elesik is ez igaz, fe'MÍ ugyan.“ (16. v.) De az elterüiés az benne maradás a bűnbe a A megfásultsá-god, nemtörődömséged, a hit-ur.oLt- ságod nem azt mutatjálk-e, hogy kezdesz az e'.terültség állapotába kerülni? Vagy nem azt mutatják, hogy elestél? Semmi más, mint a bűneid azok, amelyek gyamgévé tesznek a megállásra és kezd inogni a lábad és teliki BzivszéS- hüdést kapsz, összerogysz De van talpraállító Isten! Most az elesettségedbem öt lásd! Az Ínségesek talpraálütóját! Híveszi a .gyengítőt“, ami miatt elestél. Bűneid megbocsátásával tesz újra erőssé. A talpraállított nem 5rűt a másik elesetlségének. (17—20. t.) Magáról tudja, mly rettenetes az eieeettség állapota. A talpraállítottalak csak egyetlen mozdulata tehet az elesett testvére feiáí megmutatni Azt, akinek volt hatalma még őt is felállítani. Több ilyen segítő kafmazduíiatot és kevesebb kárörvendeszést a másik leié! Aki mindvégig harcol ezért a megállásért, az megtartatffc! Valljuk meg: káíörvamdők vottudk mások elesettsége felett és nem láttuk meg a magunk elesett állapotát Mórok eiesettségéveS «takaróztunk* a.mi elesettségünfcbcn. Adjunk hálát: van újra „tatpraátlás* lehetősége, mert Isten megerősít és lenyúl az elesettekhez. Könyörögjünk: Életünk mindvégig győzelmes harc legyen a megállás áSspot- jáért, az elesettek felé ne lenéző, kárörvendő, hanem segítő te« gyen életünk, hogy Isten láttassa meg velünk, hogy nem íífi- getrf, hanem cselekvőén segíteni küldött Isten minket. Hegyháti János BIBLIA-OLVASÓ Szentháromság utáni 22. hét. Október 21. Vasárnap Es. 60:16; Jel 21:3; Ezsdr. 9:6—8, 13—15; Máté 6:19—24. Isten kegyelme büneánk megbocsátásában nyilvánul meg legké/.zaüíog- hatóbban. Sokféle bűnünknek egyszer mégis csak tudatára kell ébrednünk és akaraterővel, hittel érvényesítjük magunkra is a Bibiáa szavát: nem szolgálhatunk két úrnak... Istenem, Istenem, liakozzá1 az én fiátok romban és ne hagyj el soha! Október 22. Hétfő. Es. 40:2; Gál. 3:13; I. Máz. 50:15—21; Máié 6:25—34. A bűneinkből való szabadulás nem a magunk érdeme, temem Krisztus önfeláldozó váltsága. Harsanahangok hirdessék: vége a nyomorúeégnakl Jákob liatóteikor fiai kétségbeestek József bosszújától va» félelmükben,' 8 azonban vigasztalta őket és „szívükre beszélt*. Ma sincs ekük azoknak az eggodafonaskodásnt, akik „keresik Istennek országát és arcnak igazságát*. Október 23. Kedd. Es. 63:1} Járna 8:26; II. Kor. 2:1—11*, Máté 7:1—6. A tisztabeszédfl ember mindig megtóálja az igazságot. Bárcsak rúd bí mondtatnánk Jánossal: „azokat beszélem, amiket Tőle hallottam*, A Krisztussal együttélő könnyen megbocsát embertársának, mert tudja,- hogy „amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek is*. Október 24. Szerda. Józsiié 21:45; Osd. 9:31; I. Móz. 33:1—16; Máté 7:7—12. Az Ür a papoknak Kánaán felosztásakor városokat adatott. Városok lesznek Jézus tanításainak is első hallgatói. Pál apostol sok zaklatáson megy át, az általa alapított városi gyülekezetek azonban békességben élnek. „Kérjeleik éa adatik nektek 1* Október 25. Csütörtök. II. Móz. 3:5; Jel. 4:8; Jónás 3. és 4. r., Máté 7:13—23. Döbbenetes az Istennel vaW találkozás. Még Mózesnek Is. „Oldd le a f* saruidat a te lábaidról.“ De a megbízatás is döbbenetesen nagy: vezesd ki az én népemet a Szabadságra!'" Jaj azoknak, akik nem érzik és nem értik a megbízatást. Jártás megfeddetik, másik pedig ezt hallják: „Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők.* Október 26. Péntek. Zsolt. 89:27; Máté 3:45; I. Móz. 18:20—33; Máté 7:24—29. Isten egyformán szereti gyermekeit, felhozza napját gonoszokra és jókra, esőt ad az igazaknak és a tanúsaknak. Abrahám alkudozására még Sodornának és Qomorának is készséggel megbocsátana, ha csak tíz igazat' találna ott. A bölcs ember taligát az igaz beszédre és törekszik aszerint élői és nerp tesz ártalmára az eső, az árvíz és a szél. Október 27. Szombat, Jer. sir. 3:39; Zsiid. 12i4; Es. 49:14—21; Zsolt. 85:9—14. Szenvedéseiben mindenki gondoljon saját bűneire és ne panaszkodjék, hogy elhagyta áz Isten. Mégha az anya elfeledkezne is gyermekért^ Isten nam feledkezik el és „kétség nélkül békességet szól az S népének, hogy vissza ne tér jenek a bolondságra“, _ _j íjzuchovszfcy Gyűlt 1
