Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)

1951-10-06 / 40. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET 3 ÉLŐ VÍZ JÓCSELEKEDETEKRE TEREMTETTÜNK! „Mert az Ö alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jé­zusban jócselekedetekre, amelye­ket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.“ Ef. 2, 10. IstiMt teremtő munkássága nem feje­ződött be rajtunk azáltal, hogy életet adott nekünk. Azért hirdetteti az Igéi és szolgáltatja ki a szentségeket, hogy a teremtés után elbukott emberen vég­rehajthassa a második teremtést: az Újjáteremtést. Igénk valamit Igen nyomatékosan hangsúlyoz. És pedig azt, hogy bár­mennyire csodálatos és drága Isten újjáteremtő munkája, ennek ez újjáte­remtő munkának nem maga az újjá- tererrtés a célja. Vagyis az újjáterem- tés nem önmagáért van. Minthogy, amikor házat építünk, nem azért épít­jük, hogy legyen házunk, hanent azért, hogy lakhassunk benne. Pál is azt mondja: „Az ö alkotása vagyunk, te­rem Kén Általa a .Jézus Krisztusban JÓCSELEKEDETEKRE.* Vagyis a jé cselekedetek nemcsak egyszerűen is­mertetőjelei az újjáteremtett ember­nek, hanem Isten rajtunk végbemenő újjáteremtő munkájának a célja is. (Persse a végső cél: a lélek üdvössége. 1. Pét. 1, 9.1) Isten azért teremti újjá az embereket, hogy azok „jócseleke­detekben járjanak“. Ha egészen élesen akarjuk az igazságot kifejezésre jut­tatni, akkor azt kell mondanunk, hogy Isten nem azért végzi az újjáteremtés műnk íját, hogy legyenek újjáteremtett hívő emberek, hanem azért, hogy le­gyenek jócselekedetekben járó embe­rek. természetesen a jóoselekedeteknek előfeltétele az újjá teremtés, az igaz hit, melynek csak következményei a jócso- lekedí tek. Ha mindezt világosan látjuk, akkor azt is látni fogjuk, hogy a Jézus Krisz­tusban való járás, tehát a hitben járás, nem valami elméleti 'kegyeskedást je­lent, hanem nagyon is reális életet: a jócselékedetökben való járást. Vagyis Jézus Krisztusban járni egyenlő a jó­cselekedetekben való járással. És pedig közelebbről a szeretetten, örömben, békességben, béketűrésben, szívesség­ben, jóságban, hűségben, szelídségben és mértékletességben való járással. (G_al. 5, 22.) Ez a jócselekedetekben való járás gyakorlatilag úgy történik, hogy Jézus Krisztus, — aki nem vala­hol a levegőben, tőlünk messze van. hanem egészen reálisan jelen van kö­zöttünk, mint akiben élünk, mozgunk és vagyunk — a Vele való közösségben részt ad nekünk is az ö cselekedetei­ből, illetve az Ö „erényeiből*. És pedig úgy, Logy szinte alakot ölt a mi éle­tünkben és járásunkban. Szinte testet ölt ixmiüink. „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus* (Gál. 2. 20. így aztán járhatunk úgy, aho­gyan Ö járt. Az Ö szentsége, aláza­tossága, szelídsége és jósága ragyog­hat elő életünkből. £s így valósul meg Luther mondása is: „a keresztyének csupa segítők és megváltók“. Mondanunk sem kell, hogy ezekben a jócselekedetekben nem csupán a gyülekezet különböző alkalmain és levegőjében kell járnunk (ott könnyebb!), hanem abban a világ­ban is, ameiyben benne élünk, Nern tartogathatjuk jócselekedeteinket csak a gyülekezet számára. Mi a világért vagyunk. Luther írja a Prédikátor könyvéhez írt előszavá­ban: óvni kell attól, „rút tévelygés­tői“, mintha e könyv véleménye sze­rint „a világból menekülni kellene, a világban való tevékenykedéstől pedig őrizkedni kellene és ilyen módon Isten teremtettségét meg kellene vetni.“ Azokat a jócselekedeteket, amelyekben járnunk kell Isten „előre elkészítette“. Ebből két dolog nyilvánvaló. Az egyik az, hogy a jócselekedetekkel, amelyek­ben kegyelemből járunk, egyáltalán nem dicsekedhetünk, mint valami érde­mekkel, mert azok valójában nem olyan cselekedetek, amelyeket mi teszünk, ha­nem olyan cselekedetek, amelyeket Isten tett és tesz általunk. Úgy­hogy jócselekedeteink az Isten cseleke­detei. Ha ezt látjuk bűn-bánattal kell gondolnunk arra, hogy engedetleneé- geink következtében Isten hányszor nem tudott általunk cselekedni?! Hány­szor lett a ml jócselekedetekre enge­detlen életünk Isten cselekvésének zsákutcája? Hányszor panaszkodunk amiatt, hogy nem látjuk e világban is­ten kézzelfogható cselekdeteiU Hogyan Is láthatnánk, ha rajtunk keresztül nem cselekedhetik?! Más lenne a világ is, ha Isten ereje és ajándékai több en­gedelmes szíven keresztül áramolhatna bele e virágba! Végül igénkből az Is kitűnik, hogy azok a jócse'ekedetek, amelyekben járnunk kell,. nem olyanok, amelyeket nekünk kell kieszelnünk, hogy mik le­gyenek azok, hanem olyanok, amiket Isten számunkra már kigondolt, sőt „el Is készített“. Ezek a jócselekedetek Isten kezében már készen vannak és így számunkra kéznél vannak. Azért nem azon kellene nekünk állandóan tűnődnünk és nem az után keltene hosszan kémlelődnünk, hogy mit is kellene a mi időnkben cselekednünk, hanem világos szemmel meg kellene látnunk azokat a jóceele- kedeteket, amelyeket Isten számunkra már elkészített, sőt hozzánk egészen köze] hozott, hogy azokba szinte be’e- menjümk és járjunk bennük. Ez közelebbről azt jelenti, hogy Isten különböző helyzeteket és kö- rlüményeket hoz elénk, hogy azok­ban bizonyságát adhassuk űjjáte- remtettségünknek, a jócselekede­tekben való járásunkkal. Bárcsak lenne éles szemünk annak meglá­tására, hogy Isten milyen Általa elkészített jócselekedeteket hoz elénk mostani körülményeink kö­zött, amelyekben járnunk kell. Csak ne Jermérik olyan lusta-szívű hívők, hanem bárcsak járnánk a Jézus Krisztusban. Ne felejtsük: a Jézus Krisztusban való járás a jócselekede­tekben való járást jelenti. Erre terem­tet tünk. Káldy Zoltán Jób íöredelme < Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged.» 42,5. Jób még a hulladék-helyen, hamuba ül. Fájdalmai item csitulnak. Az őt ért sebek egyre vérzenek. Odaszegődik, mént előbb arra a sivár helyre ahol egykor születése napját megátkozta, s azt hitte: legjobb, ha halált kíván magának. De, ha most megkérdezhetnek: »Még mindig a múlt napok elvesztett szépsége után vágyakozol? — való­színűleg ezt felelné: «A világ minden kincséért sem szeretném nélkülözni megaláztatásomnak és szenvedéseimnek idejét. Dicséret és hála Istennek, hogy megéli ettem azt!» Úgy járt, mint később Pál, az Or aposíóo, aki levelében ezt írja: «Bár­mely fenyítés ugyan jelenleg nem lát­szik örvendetesnek, hanem keserves­nek ámde utóbb az igazságnak békes- séges gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak». (Zsid. 12, 11.) Jób olyasmit élt meg, ami a Ieg- tJicsőscgesebb keresztyén tapasztalat Nyomorúságainak és aggodalmainak legnehezebb napjain gyümölcs érlelő­dött számára és az ölébe hullott. A próhás idő nyereséggé vált. Az pedig oly nagy és értékes, hogy panaszai elnémulnak és a kérdései megszűnnek. Békesség szállt reá, s a szív minden nyugtalanságát eltüntette Isten igazságossága. Ezt azért mondhatjuk ily határo­zottan, mivel ezt Jób maga is be­ismert. Néhány szóval ezt mondja Istennek: «Az én fülemnek hallásával hallottam fettled, most pedig szemeim­mel látlak téged.» (42,5.) Mindazo-k után, amit a férfiúról hallottunk, rosszul esnék nekünk, ha nem hallhatnék azt Valőszfniit’en- nek tűnne fel e'őtliink, hogy egy olyan : zolga, mint Jób. csak hallásból ismerhesse Urát és ne legyen közvet­len Isien-tapasztalata. Ez mindig is így vaa az olyan emberekkel, akik megtapasztaltak valamit Istenről. Szavaik önmagukban könnyen való­színűtlennek és túlzottnak tűnhetnek fel fülünknek. Vagy ki ne rázná kétel­kedve a fejét, ha egy javakorabeli férfi teljes komolysággal ezt mondaná: Életem legszebb ideje az volt, ame­lyet kórházban töltöttem. «Hétszer vettek kés alá, s mindegyik mű­tét a sír szélére vitt. De a világ minden kincséért sem szeretném ezeket Ki akarná tehát vitatni az ilyen és az ehhez hasonló bizonyságtétellel szemben, hogy egy ember a leg­nyomorúságosabb időkben is találhat valami olyant, ami nem veszteség, hanem nyereség? Tapasztalatokon át­ment keresztyének nem erről énekel­nek-e? Jób nyilván ezt élte meg, Isten annyira megközelítette az ő sivár helyét, s Istent oly közvetlenül tapasz­talta meg. mint soha eddig. Ezért ujjong feléje örömmel: *Az én fülem­nek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged.» Ezzel — ha fogyatékoson is — szavakba foglalja azt, amit a lelke át­élt. Isten fényt gyújtott kisírt szemei­ben. Az örökkévaló Teremtőnek ktkuial- hntatlan titka, hogy Jób egy csapásra felismerte a mennyei Fönség dicsősé­ges nagyságát, mint ahogy még soha nem látta. Mindenesetre ez volt Jób szabadu­lása és segítsége. Kérdései Így feleletre találtak, s fájdalmai enyhü'ésre. Minél nagyobb gyanánt áll Isten egy ember lelke előtt, annál kisebbnek érzi önmagát. S minél inkáb megtelik az emberi szív a mennv dicsőségével saját szen­vedése annál kisebb területre zsugo­rodik. Mert e kettő nem tűrt meg egymást. Az egyik kiszorítja a mási­kat. Jóbof kicsinnyé tette Isten nagy­sága. Másnak látja magát, amióta látja Istent A maga személye« sorsa A tiszai kerület lelkészgyűlése és teológiai napja elveszítette a világot átfogó jelentősé­gét. És a szenvedésekből, amelyek meglepték őt, kitört az esetlegesség tövise. Vértanúsága koronájának — amelyet valamikor szívesen helyezett magára — ragyogása elveszett abban ; a tiszta fényben, amely az Örökké- j való jelenlétéből hull rar. Isten lesz számára minden, s ő magának semmi. Ebben oly messze megy, hogy úgy találja: «Íme, én parányi vagyok, mit felefjek néked. Kezemet a szájamra teszem.» (39. 37.) És: «Megvallom azért, hogy nem értettem: csodadolgok ezek nékem és fel nem foghatom.» ((42;, ».)( Ezért akarja Jób a szájára tenni * kezét és a jövőben hallgatni (39, 37),. Szeretné minden szavával csak kér­dezni Istent, hogy minél többet tanuljon tőle. (42, 4—6.) Róbert Brunner A költöző Teológia nyomában A Teológiai Akadémia épületében tett látogatásunk után trolibusszal és villamossal elindulunk, hogy meg­nézzük a teológusok jövendő ottho­nát is. Útközben van időnk beszélgetni ai teológusok életének változásáról, terveikről. Budapesten találkoznak majd a fej­lődéssel, a haladó élettel. Ez meg­növeli feladatukat, kiterjeszti mun­kájukat. Lépést kell tartaniuk mind­azzal, azni a későbbi szolgálatukra váró emberek életében már valóság. Ezért elmélyítik majd eddigi tanul­mányaikat és sok újat is tanulnak hozzá. Belekapcsolódnak a főváros kultúréletébe is. Sok-sok értékes terv, remény szuny, nyad ezeknek a lelkes teológusoknak a szívében. Hadd említsünk meg egyet a sok közül. Sopronban tanulá­sukat már évek óta nehezítette a nyomtatott tankönyvek és jegyzetek hiánya. Sok értékes, drága óra és munka veszett kárba. A tanárok elő­adásait is meglassította a lassú fel­olvasás —- persze kevesebb volt az előadott anyag. Es mennyi energia veszett kárba a jegyzetek másolásá­ban! Most azt remélik, hogy egyete­mes egyházunk segítségükre lesz jegy­zetek és tankönyvek kiadásában —- ami egész egyházunknak, leik őszi karunknak is hasznára lenne. Közben megérkezünk a jövendő Lelkésznevelő otthon kapujához. A fő­város régi határán, II., Báthory László- utca 8. szám alatt áll a két épület. A kapuval szemhen, az utca túlsó felén a hűvösvölgyi erdők széle van már, és a fáik között idefátszik az út­törővasút gyönyörű végállomása. Először a kisebbik és régibb épü­letbe lépünk be. Szép tornácon át egy nagy társalgó-szobába jutunk. Itt lesz a kézikönyvtár is. Magát a könyv­tárat az alagsorba tervezik, de azt tanácsoljuk, hogy tegyék azt is ide, a nagy társalgóba, itt legalább igazán közkincs lehetne. Balra nyílik egy külön folyósról az igazgató lakása, mellette az iroda. Jobbra falépcsőn az emeletre jutunk, ahol a szenior szobáján kiviil három lakószoba lesz, összesen kb. 12 teológus számára. Ezek is tágas, szép szobák, de a másik épület mégis sokkal szebb. Ebben az új épületben lesz a konyha, az ebédlő. Az ebédlő felelt vakolatlan falakkal, tátongó abloknyílásokkal üresen áll » teológusok jövendő temploma. Az előtérben már láthatjuk a TeoKgia gyönyörű oltárát és nagy orgona- harmónlumát. A folyosókról nyílnak a lakószobák. Némelyik még raktár, másokban kő­művesmunkákra van szükség. 21 kisebb-nagy óbb szobában laknak majd a jövendő lelkészei. Megállunk az egyik szoba ablaká­ban. Előttünk Pestbidegkút házai. Távolabb a budai hegyek, közöttük magasra nyújtja ormát a Hármas- határhegy. Amint elnézzük a le­nyűgözően szép kilátást, a teológusok élete tolul jövőt kutató szemünk elé. Meleg, családias otthonban, gazdag Ígéretekkel készülnek az Ige szolgála­tára. Jó lesz itt teológusnak lenni. Ügy gondoljuk, a Teológia új élete szép jövőt fger. Ez a legszebb kilátás! Zay László JteQÍeCent a% Evangéliumi Éneitek című énekesfüzet. Kapható az Evan­gélikus Egy. Egyház Sajtóosztályánál. (Budapest, VIII., Üllői-út 24.) A füzei ára 4.— forint. A füzetet a pénz előzetes beküldése után, vagy utánvétellel megküldjük. A fenti cím alatt próbálom össze­foglalni a szeptember 18—2t-i na­pokon Ózd«« tartott tiszai egyház- kerületi lel készevangííizáció és teo. lógtál nap gondolatait. A bevezető igét a gyengélkedése miatt távolmaradt püspök helyett Maresek János ózdi esperes ajkáról hallottuk, aki konferenciánk meleg­szívű házigazdája volt. Ugyanő tájé­koztatta a lelkészeket az időszerű kérdésekről. A teológ'ai nap ugyan­csak időszerű anyagál Lie. Rose Ká­roly német professzornak «A fekete pókháló» című nagyszabású cikke szolgáltatta Kiírhatta Ödön egyház- kerületi missziói lelkész tolmácsolá­sában. Az evangelizációs napok gerince a kegyelem gondolata volt, mely hár­mas sorozatban vonult végig előtr tünk reggeli igehirdetés, napközi előadás és esti cvangélizáeió formá­jába®. A kegyelem a Krisztusban jelent meg s Őbenne áll előttünk. Krisztu­son kívül nincs kegyelem. Ezt a ke­gyelmet nem szabad megüresíteniink, hiába vennünk. A Krisztusban meg­jelent kegyelem alkalmas időben le- hailik. az emiberhez, Lehet kegyelem­be! élni és kegyelem által diadal­maskodni, A kegyelem tanít, nevel. Csak fe­nyítés, nevelés által lehetünk Isten- fiák. De ez a kegyelem őriz is. Meg is tudja előzni á bűnt. A kegyelem megtisztít. Eltakarítja életünkből a múltat. Csillogóvá fesz. Életújító erejét napról-napna kell keresni, Istenre színié rátapadni. A kegyelem nem sajtífhafó k:, át­folyik rajtuk tisztán és tisztítva. A ke­gyelem folyója egyre bőségesebb. Bele kell vetni magunkat és engedni» hogy ez áradata vigyen magával. Ezt a kegyelmet azonban ml, h8- nös emberek, meghamisítjuk é» visszaélünk vele. Nem tudunk mit kezdeni az új, valóságos keresztyén élettel. Nem vesszük szigorúan az új, szent élet komolyságát és elfeledkezünk Istennek törvénybe foglalt akaratáról. Pedig, aki a kegyelemmel visszaél, az Jézus Krisztus ÜR mivoltát tagadja meg. Jézus bűnbocsátó Uram, de Ö Űr, a kenyerem és a mindennapi életem felett is. Kegyességeimlben nem szá­sza bad embertelenné válnom, hogy a mellettem levő testvérem sebeire ne nézzek. A kegyelemből kapott új életnek valóságnak és naponkénti növekedésnek, kell lennie. Az evwngélizáló előadások mellett a jelenvoitak foglalkoztak tudomá­nyos kérdésekkel, különösen a vallás, lélektan tudományos eredményeivel, a mondanavalót itt is az Ige világos­ságába helyezve. Szó volt az ember­ről és létéről, a halál és ítélet kérdé. séről. Egy napot a Ielkészi közösség a keresztyén házasság kérdésének megvitatására fordított. Az esti evangélizáciők témája «4 kegyelem útja ess anyaszenlegyliá»­ban» volt. Az esti szolgálatokon jó­ién volt a gyülekezet és sokan má­sok is, különösen a testvér teí. egy­házközség hívei közül. Az előadásokat Endreffv Zoltán nyíregyházai és Balikó Zoltán dió». győr-vasgyári lelkész tartotta. Raliké Zoltán végezte az esti istentisztele­teket is, A* igen áldott napokon együtt voll az egyházkerület lelkészeinek nagy többsége és gazdag áldásokkal tértek haza gyülekezeteikbe. Nlkodémusz János Szombat esti közös imádkozásunk ö a mi bölcsességünk! Példabeszédek 2, 1—8. Azért hirdetteti Isten az Igét, hogy bigyjenek Neki. Az ö szájából «tudomány és értelem származik». Aki «beveszi» az Ö beszédét, vagyis semmit nem kételkedve hisz annak a szónak, amely Tőle, a Bölcstől szár­mazik, az már meg is ismerte őt Istennek a legbölcsebb cselekedete a kereszten lett nyilvánvalóvá. Jézus Krisztuson keresztül lehet csak megismerni a bölcs Istent, aki ezt az utat, a Fia halálra adását iátta a legbölcsebbnek a bűnös megmentésére. Jézus Krisztus lett nekünk bölcsességül. (I. Kor. 1, 30.) Benne van a böl­csességnek és ismeretnek is minden kincse elrejtve. (Kol. 2, 3.) Isten nem tölcsérrel adagolja belénk ezt a bölcsességet, hanem Krisz­tus bocsánata által újítja meg értelmünket és tesz bölccsé. Amikor pedig adta a bölcsességet az ő ismeretében, akkor ez kötelez a benne való járásra. A hétköznap kérdéseiben ezért leltet bölcsen szólni, gondolkodni és cselekedni. Meglátni minden napnak a feladatát és a kapott bölcsességgel elvégezni. Négy «ha» előzi meg igénkben az «akkor»-! Kérni, keresni, kutatni kell és lehet a bölcsességet minden napra. Ez igazít el egyedül a naponkénti feladott kérdések között. Legyen az akármilyen csekély és kicsiny dolog is. Általa lehet csak mindent a Bölcs dicsőségére cselekedni. VALLJUK MEG: hogy a hit dolgaiban Is önfejűek vagyunk. ADJUNK HÁLÁT: hogy Jézus Krisztus lett nekünk bölcsességül és Benne számunkra a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse a miénk. KÖNYÖRÖGJÜNK: hogy Isten mindennapra osztogasson bőségesen az ö bölcsességéből, hogy minden kérdésünkben bölcsen tudjunk látni és cselekedni. Hegyháti János BIBLIA-OLVASÓ (Szentháromság utáni 20. hét)( Október 6. Vasárnap. Zsolt. 147:1; Luk. 17:15—16; Márk 4:26—29; Pél. 2—í—8; Zsolt. 119:41-5«; Isten dicsőségét énekelni és hirdetni a gyarló embernek nagy kitün­tetés. Légy hálás az egészségedért és énekelj naponként buzgón. Október 7. Hétfő. Zsolt. 27:10; Jak. 1:27; Zsid. 7:1—3; 16—17; Zsolt. 119:73—88; I, Ián. 5:3; Ha mindenki elhagyna is a világon, az Ür mindig veled lesz. Ezért őrizd meg magad tisztán, mert Isten temploma vagy. Október 8. Kedd. Jer. sir. 3:31—33; Zsid. 13:3; Ján. 15—1—8; Zsolt. 119:89—96,- I. Pét. 1:29* Megpróbál az Or, sokszor talán azt érzed, el is feledkezett rólad. Drága üzenet az, hogy nem zár ki az Ür örökre. Október 9. Szerda. És. 30:19; Máté 6:7; Ján. 6:47—58; Zsolt. 119:105—112; Máté 24:35; Imádságodban légy alázatos, gondold meg, a Teremtő előtt állasz* Meghallgatja, amit kérsz. Várj, felel neked a te Urad. Október 10. Csütörtök. Zsolt. 19:8; Ján. 7:16—17; Csel. 12:42—47; Zsolt. 119:169—176; Ján. 14:23. A tudás vágyát Isten oltotta az emberbe. Az igazi tudás a Róla való bizonyságtétel. Az Ige mondja: A bölcsesség kezdete az Isten félelme. Október II. Péntek. És- 42:16; Ján. 9:5; Zsid. 101:19—25; Máté 5:1—12. Mi emberek, sokszor elhagyjuk az Istent. Gondoljuk csak végig nap­jainkat. S, hogy ö még ilyenkor is gondol reánk, mutatják az igék; «őket el nem hagyom». Október 12. Szombat. Jer. 8:4—5; Luk. 15:7; Jel. 5:11—14; Máté 5:13-16­Isten kérdez téged, engem, miért fordultál el Tőlem? Fordulj vissza, térj meg! Engedd, hogy egy megtérő bűnösön öröm legyen az égben. Koszorús Oszkár

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom