Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)

1951-08-26 / 34. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET 3 ÉLŐ VÍZ Jób előbbi boldogságáról elmélkedik «0, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, amikor Isten őrzött entfern!» Jób. 29, 2. Amikor ,Tób súlyos helyzetében a régi időkről elmélkedik a leghalvá­nyabb árnyék sincsen szemében a múlt napjairól vázolt képen. Világo, napsütötte tájékra kerülünk, ahol nincs homály.. Azonban mindenki tudja, hogy ilyen a földön nem talál­ható. Mert minden fénynek megvan a maga árnyéka s minél nagyobb a fény, annál feketébb. Jótonak vol­taképpen tudnia kellene ezt. S ki ké­telkednék abban, hogy ő tudja is ezt. De most egyszerűen ilyennek tű­nik fel előtte a maga szerencsésebb, elmúlt ideje. Dúsgazdag volt, s nem kellett aggályoskodni a birtoka miatt. Magasra emelkedett és sem fiatalok, sem öregek között nem ta­lált irigyet. Körülötte vakok, bénák, álnokok voltak «zápfogakkal», s ő fáradhatatlanul intézte ezek ügyeit. Kormányzási gondok nehezedtek reá, s egyetlen keseű órát sem szerez« tek. Sokkal szebbnek látja e dolgokat, semhogy igazak lehetnének. De mint sok szegény és meggyötört ember, a hajaiban ő sem tud szabadulni ezek­től. Ügy véli, ennyi dicsőséget ve­szített ténylegesen, jóllehet valójá­ban sohasem volt ennyinek a birtoká­ban. De nemcsak szépnek tűnik fel a mult a megpróbált szívben. Azt sem ritkán érzi, hogy amikor szebb s jobb sora volt, Istent is hözel tudta magához. Jób a mult, a boldog na­pokról ezt mondja: «0, vaihaf olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, amikor Isten őrzött engem! Mikor az ö szövétneke fénylett fejein fölött, s világánál jártam a setétet, amint java- korom napjaiban valók, amikor Isten gondossága borult «isitoromra!» (29, 2-4.) Ebben igaza is volt­S mégsem fojthatjuk el a kérdést: «És most? Nem nyúlik-e már ki Is­tennek oltalmazó keze a fölé az em­ber fölé, aki szenved? A Mindenha­tónak titka nem lebeg-e Jób hamu­rakása fölött is?» : A dolog mindig így tűnik fel előt­tünk. A külső boldogságot tartjuk Is­ten közelségének. Hány ember gon­dolj t, hogy a mennyből zuhant alá és a mennyei Atya taszította ki, amikor igazában csak két-három lépcsőfokon csúszott alább a földi boldogság lét­ráján. Ez a múlt napok hangjának néha megkísértő hatalmat kölcsönöz. Így szól hozzánk: Isten az «elmúlt idő­ben» veled volt, most pedig egyma­gad vagy. Segíts magaó'on, ahogy tudsz. Mindenesetre ez történt Job­bal, amikor hallgattak a barátok. A Kísértő azonban nem hallgatott. Az eltűnt boldogság délibáb-képe, erős és finomra köszörült fegyverré vált ke­zében. Tudjuk, hogy Isten leghűségesebb szolgáját is ezzel a fegyverrel akarta elejteni. Amikor védtelenül függött a keresztfán eléje is életének diadal­mas múltját tartották. Másokat meg­tartott, magát nem tudja megtartani. Szálljon le most a keresztről!» — hangzott akkor. így van ma is» Így volt Jobbal is a nehéz időkben. Ki tud még megállni ilyen szórón. gattatásban? Ügy gondolom, hogy csak az az ember, aki nem engedi meg­győzni magát arról, hogy: vannak idők, mikor Isten megőrzi és vannak idők mikor nem teszi ezt. Csuk , z az ember nem süllyed el és nem esik áldo­zatul, aki a pillantását arról, ami el­múlt, ismét szabadon felfelé irányílja és a szemfényvesztő képektől iltfn szavakkal szakítja el magát: «Szemei­met a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Űrtől yan, aki teremtette az eget és a földet. Nem engedi, hogy lábam inogjon, nem szunnyad el a te őri- zöd. Imé, nem szunnyad és nem al­szik az Izraelnek őrizője! Az Űr a te öriződ, az Úr a te árnyékod, a te jobbkezed felől. Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold. Az Űr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet. Megőrzi az Űr a te ki- és bemeneteledet mostan­tól fogva mindörökké.» (Zsolt. 121.)'. Bobért Brunner svájci lelkész (Ford. Kutas Kálmán) Törvény nélkül! Ár egész mondat Róm. 3, 21 -ben olvasható: «most pedig törvény nél­kül jelent meg az Istennek igazsá­ga... !» Vedd elő biblióadt és ol­vasd el a megelőző és következő ver­seket is. Színtiszta evangéliummá vá. lik így számodra is ez a két szó: «törvény nélkül!» Ahol a törvény, ott Isten parancsa, ember cselekedete. Itt azonban evangélium hangzik, mert törvény nélkül jelent meg Is­tennek igazsága. Tehát nem arról van szó, mit követel Isten és mit kell ten­nünk, hanem egyszerűen Isten csele­kedetét beszéli el. Törvény nélkül nyilvánítja ki Isten az Ő igazságát. Mindent Isten cselekedett és cselek­szik kegyelmes igazságának ebben a kinyilatkoztatásában. A két nemzet­ség, a zsidóság és pogányság, betö­mött szájjal Isten jogos ítélete alatt. Ö pedig felmérhetetlen irgalmasságá­ból kegyelmesen cselekszik. Függet- lenniil minden emberi ígérgetéstől, lehetőségtől, hozzájárulástól szellemi vagy lelki bázistól. Egyedül az Ö buzgó szerelme műveli! Örökkévaló tervét az üdvösségtörténetben hírül adta, előkészítette s «most» az irga­lom perceiben (!) kinyilvánítja, meg­jelenteti Jézus Krisztusban. Merő, tiszta evangélium! A kiengesztelés megrendítő ingyen kegyelme! Mint­egy megmozdíthatatlan kőszikla úgy tornyosul a bűntengerben. A maga ti­tokzatos elrejtettségében is beleütkö­zik minden emberi é!et. Megtartásra, vagy a jogos isteni ítélet megpecsé- telésére. Ezért a megütközés köve és a szabadulás kősziklája. Mindazok­nak, akik hisznek a Jézus Krisztus­ban, megtartásara, üdvösségére. Ez a hit azonban nem teszi semmivé a «törvény nélkül» megjelent kegyel­mes igazság evangéliumát. Nem jobb belátást, valláserkölcsi igyekezetét vagy misztikus élményt jelent ez a hit. Sokkal inkább minden tőlünk telhetőnek a végét, egyedül Istentől eredőt. Ábrahám hite ez, aki abban hitt, aki az istentelent teszi igazzá, a holtat eleveníti meg és azokat, amelyek nincsenek, szólítja elő, mint meglevőket! Ábrahám hite ez, aki «a szerint hitt,- amint megmonöatolt néki», aki Isten ígéretében nem ké­telkedett, hanem éppen azzal adott néki dicsőséget, hogy hitte «amit Ö ígért, meg is cselekedheti!» Ezt a hi­tet éppen a kiengesztelés evangéliu­ma támasztja szívünkben. A törvény nélkül érettünk cselekvő Istenmk ingyen kegyelme! Ki ne bátorodna hitre Őbenne? Kinek a szívét nem töltené cl csordulásig az ujjongás? Hiszen Isten cselekszik csodálatosan az emberek fiain, örvendezz bizony azért, egész föld s teljen meg minden ajak nevetéssel, mert könyörülő az Űr, ingyen van az ő kegyelmei Szabadságodat hozza ez az evangé­lium. Gyötrelmes az önmegváltás minden útja. S mennyire tele van vele az egyházunk megújhodásának tábora. Méricskéljük magunkat, hogy olyanok vagyunk-e, amilyenné válnunk kell? Biztosan nem vagy olyan, s nem is leszel olyanná, nem ebben van a te igazságod! Kitűzünk magunk elé eszményesítelt életpéldákat s azoknak másolásával bíbelődünk, pedig ez is a törvény útja. Gyűjtögetünk forró lelki élményeket, pedig csak homok­szemek a húz alapvetésénél. Nyűkig merültünk a törvény cselekedeteibe s azt hisszük; evangéliumból élünk. l\ersze, hogy nem tudunk mit kezdeni az írás «örömvers ej»-uel és meghami­sítjuk Isten kegyelmének jó hírét szolgálatunk során is. A törvényt nem lehet szeretni csak akkor, amikor né- künk is nyilvánvaló lesz Isten törvény nélkül kinyilatkoztatott kegj'elmes igazsága. Addig terhes, gyűlöletes és halálos. Szüntelen kerget ös nincsen egy pillanatra sem igazi békességed. Bi­zony, minden embernél nyomorultab­bak vagyunk a törvény alatt! De a mi Urunk a Jézus Krisztus a mi bűneinkért adatott halálra és fel­támasztatott a mi mcgigazulásunkért! Van élet a kegyelem alatt. Van élet abból a hi-tből, amely Ábrahámmal az istentelent, a «nem munkálkodót» ingyen igazzátevő Istenben hisz a Jézus Krisztus által. Csak egyszer felragyogna előtted a kiengesztelés csodája! Csak egyszer hinni mernéd a kegyelem kősziklájának evangé.in- mát! Akár tmostani időnkben», ennek a pár ^darabos mondatnak olvasása közben. Amíg az irgalom percei el nem múlnak! Ha angyalok nyelvén szólanék is és rendelkezésemre álla­na az ékesszólás tudománya, akkor sem tudnám magasztalni kellően ezt a csudálatos evangéliumot: «megje­lent Isten igazsága törvény nélkül/» Valóban ingyen. Valóban egyedül hit által. Valóban megrendíthetetlen bé­kességet adva. Valóban kifogyhatat­lan örömöt szerezve. S azután? — Az­után Isten Szentlelke kibontakoztatja az új életet annak minden gyümölcsé­vel együtt. A régi marad* újra és újra megítélve, a Lélek öldömő kardja alatt. Az ríj megvan Estemül a Jézus Krisztusban a Lélek által. S kezdet­től földi utunk végéig hatalmasan és megbízhatóan áll Isten műve, a ki­engesztelés! Utolsó szavammal is hadd tegyem szívedre a nékem olv drágává lett két szót: törvény nélkül! Balikó Zoltán Bókay János zsoltárfordításai 82. zsoltár (Dávid zsoltára a hamis bírák elten.) Ott áll Isten a seregében, A bírák gyülekezetében, Hangját elönti a harag. Ügy oszt közöttük igazat: .Meddig ítélkeztek ©képen. Csúf foiiot ejtve az erényen, Bókolva a gazok előtt, Dicsérve a gonosztevőt?” .Legyetek a szegények pártján, Essen meg szívetek az árván, Azon, ki gyönge, nyomorult, Ki segítségíekre szorult; Ne hagyjátok őt meggyötörni, Bús leikéből a fényt 'kiölni, Mentsétek meg ez életét, Fogjátok le a rossz kezét.” „A pártos bíró nem tud semmit, Nincs benne sem értetem, sem hit, Lépte sötétben imbo'.yog, Lába alatt a főid inog. Vigyázzatok, én mondom nektek, Nem tart örökké dicsőségtek, Hatalmatok a porba hull, Így rendelte ezt fenn az Ür.” »Mért egyszer majd ti is elestek, Közös 6orsa az embereknek, Legyetek bármilyen nagyok. Végül is meg kell halnotok.” Egyetlen bírátoik az Isten, Az övé itt a földön minden, Hatalma végtelen, örök, Ott áll minden tnépeik fölött! A Genezis új fordítása Genezis, ez az idegen szó magya­rul azt teszi: Kezdet. Így hívják tu­dományosan Mpzes I. könyvét kezdő- szaváról: «Kezdetien teremtette Is­ten ...» A Kezdet fcpnyve, a Bibliá. nak első könyve most htegjelent kü­lön kiadásban. A Magyar Bvb1i a tanács Ószövetségi Szakbizottsága Ig'jj bo­csátja a magyar keresztyénseg nyil­vánossága elé munkája első gyümöl­csét: az Ószövetség új magyar fordító.'' s sánalc első részletét. A tanulmánynak is beillő beveze­tést Pákozdy László Márton ref. teo­lógiai tanár, a Szakbizottság ügyvi­vője írta. So.k mindent megtudunk belőle arranézve: hogyan készül az új magyar bibliafordítás. Amikor er­ről szó van, legelsöbb is Czeglédy Sándor néhai ceglédi református lel­kész emlékezete előtt kell meghaj­tanunk a hála és megbecsülés zászla­ját. «A magyar Biblia történetébe fé­nyes be tűkkel írja be nevét Károlyi Gáspáré mellé», írja róla méltán az előszó. A liannincas évek elején ka- - pott megbízást Czeglédy Kaffuy Sán­dor püspökkel együtt, aki az Újszö­vetség lefordítására vállalkozott .— a Károlyi-Biblia szövegének átdolgozá­sára. Hosszú évek áldozatos munkája következett ezután s csak a hala' csavarhatta ki az égőszívű tudósok kezéből a tollat. Munkájuk folytatá­sára és befejezésére 1948-ban a ma­gyar protestantizmus közös Biblia­bizottsága küldötte ki a mostani két: Ó- és Újszövetségi Szakbizottságot. Az Újszövetség szövege immár készen van s csak a nyomást várja. Próba­kiadás készül belőle. Az Ószövetség könyveit egyenként bocsátja a Bi­zottság az egyház népe elé külön- külön füzetben. Egyezer példány ké­szült tehát most először a Genezisből finom papíron, nagy nyolcadrész alakban. Az ennek a próbafüzetnek a feladnia, hogy mindenki elolvassa, aki felelősséget érez az új magyar bibliafordítás nagy munkája iránt és akinek képessége is van arra, hogy megjegyzéseivel, tanácsaival támogas­sa a szaktudósok munkáját. Nagy ajándék ez az új szöveg. Aho­gyan olvassuk, felderül az arcunk: simán gördül, zamatos s mégis egy­szerű magyarsággal, érthető, világos. Valami mély meghatottság fogja el az embert. Hiszen Isten igéjét olvas­suk! Isten szól hozzánk — magyarul. Immár ötszáz éve, hogy először meg­szólalt. Akkor az öreg Károlyin ke­resztül végezte el a Szentlélekúristen áldott munkáját. Dg igaza van az előszónak: a Bibliát minden nemze­déknek újra le kell fordítani! Ebben a tekintetben nem — aminthogy sok egyébben sem — lehet az ősök hité­ből, áldozatából élősködni. Magunk­nak kell fáradoznunk azon, hogy megértsük Isten beszédét s hirdes. sük úgy, hogy e huszadik század gyermekei megértsék. Ehhez rengeteg munka, fáradság, türelem, szeretet kell. És még vala­mi, ami igazában a minden: Isten kegyelme. Mert csoda minden biblia­fordítás. Az embereken keresztül szóló Szentlélek csodája. Ezért a cso­dáért adunk hálát, amikor ezt a pró- bafüzetet kezünkbe vesszük s ezért trönyörgünk továbbra is, hogy Isten ajándékozza meg magyarországi né­pét ebben a században is teljes bib. liafordítással.--<5 -Hl, Jé zus nevében JavakorabeS férfi keresett fel. Fel­tárta előttem élete minden szennyét. Nagy mélységeket járt meg. A Szent- írásból eléje tártam Isten bűnbocsátó kegyelmét. Láttam, hogy megnyugo­dott, azonban nem jutott el teljes bi­zonyossá gra. Ür vacsorái istentászteleten találkoz­tam újra vele. Mások végezték a 6zent szolgálatot, én is a gyülekezet soraiban álitam. A padsorok mögött ráismertem egykori látogatómra, ö is észrevett és azután nem tudta rólam levenni a sze­mét. M'egéreziem, hogy szüksége van rám. Hozzámentem és néhány szó után csendben a sekrestyébe vonul­tunk. Megnyit a szíve is és az ajka is. Isten színe elé kerültek a terhek és a bűnök. Az Atya, a Fiú, és a Szentiélek nevében hirdettem neki bűnei bocsána­tát. Utána bement a templomba, oda­térdelt az oltár elé és magához vette az Ür testét és vérét. Estefelé megint találkoztam vele. „Szeretnék kérdezni még valamit — mondta — csakugyan megvannak bo­csátva a bűneim? Az a legrettenete­sebb is?* Szívem egészein félmelegedett ez iránt a vergődő lélek iránt és a tőlem telhető legnagyobb biztatással mond­tam: „Meg vagyok győződve afeüöú és teljes bizonyossággal merem mon­dani, hogy a bűnei...“ „Ne, ne, — szakított féffbe — Jézus nevében hirdesse bűneim bocsánatát!* Egy pillanat alatt teljesen semmivé tettem. Megértettem, hogy ennek a viaskodó léteknek nem az én meggyő­ződésemre, biztatásomra van szüksége, hanem Jézus nevére. Mit számítok én? Mit segíthet az én szavam?! És ugyanakkor megéreztem, milyen nagy hatalmat ruházott reám Isten. Az ö nevében, az Ö képviseletében szóihat­tam. ö maga szóit rajtam keresztül. Az ón tisztátalan ajkaimra szabadító evangélium bízatott, amely által ólom­súlyú bűnterhek elvétetnek és évtize­deken keresztül béklyózó bűnbilencsek oldatnak meg. Nem azért, mert én mondon, hanem azért, mert Jézus pa­rancsolta. hogy — hirdessem. A fejére tettem a kezemet ég hir-J dettem néki Jézus Krisztus nevében és drága vérében minden bűne bocsána­tát. Ez az ember ma szabad régi bűneitől és hálás örvendezéssel él a kegyelem napsugarában. Tudja, hogy megírom róla ezt a néhány sort. Wislöff Frédiik } Szombat esti közös imádkozásunk — Augusztus 25. — Háráldozatom: szivem és életem. Zsolt. 50, 14—23. Istennel szemben való hálátlanságunk az életstílusunk. Nem egyszer-» kétszer vagyunk háláltianok Vde szemben, hanem ez a beállítottságunk. Azért te nevez Isten bennünket így: „íj Istent-felejtők!* Ha az Isten egyszer elvenné tőlünk azokat az ajándékait, amelyekért nem adtunk hálát néki, vájjon mai adna-e egyáltalában valamink? Oh mi „Istent-fejtők*- mi lenne Velünk, ha Isten hálátlanságunk fejében „embert-fefejtővé* tenne? Ha pedig mégis moccan a szívünkben valami hála-féle Isten iránt, leg­többször megelégszünk egy „köszönöm Istenem* elmondásával vagy esetleg a bajiban tett valamilyen ígéretünk teljesítésével. (Például „ha meggyógyulok első utam a templomiba visz*, vagy „ha ebből a nehéz helyzetből megmene- küök Isten dicsőségére ajándékot adok*) Pedig Isten szemét ilyen hálaáf- d ozat okkal nem tehet bekötni, ö azt kívánja, hogy „hálával áldozzunk“. (14. v.) Hálával pedig csak az az ember áldozik, aki a szívét adja Istennek áldozatul. Ennél kevesebbel nem te elégedhetik meg az az Isten, aki a Fiát adta értünk. De azt is várja Isten, hogy az 5 nagy és sok ajándékaiért úgy adjunk hálát, hogy bizalommal fordulunk feléje. „Hívj engem segítségül...* (15. v.) biztatja az övéit. A neki átadott és bizalommal teli szív a legkedvesebb hála- áldozat az Isten előtt. Persze nem elég szájjal felajánlani szívünket (16—22. v.) Istennek, fia-' íiem az egész életünknek kell bizonyítania iránta való hálánkat. Hogy így ez egész életünk stílusa és beállítottsága éppen ez a szívből fakadó örvendező hála legyem» , / .VALLJUK MEG, hogy háiádatian teremtményei vagyunk Istennek, „Istent-felejtők“, akik napról-napra elfeledkezünk Isten jótéteményeiről. ADJUNK HALAT, hogy Isten minden hálátlanságunk ellenére, nem lett „embert-felejtővé“, hanem Ö mindig hű marad. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Isten adjon olyan szívet, amely neki él és boldogan áfdozik hálával az Úrnak. Káidy Zoltán BIBLIA-OLVASÓ (Szentháromság utáni 14. hét.) Augusztus 26. Vasárnap. Zsolt. 65:3., Máté 6:9., I. Krón. 29:9—11/3., II. Mózes 14:15—3!. Mindazokat, akik tudnak imádkozni: „Mi Atyánk.. .* Isten által meg­hallgatásra találnak. Dávid, mikor látja a jeruzsálemi templomra való adakozást, Istennek ad hálát; Mózes, miikor átvezeti népét a Vörös- tengeren, így kiált lel: „Az Ür uralkodik mindörökkön örökké!* Augusztus 27. Hétfő. Ezékiel 39:29.. Máté 18:19., Ezs. 40:26—31., Zsolt. 66:1—20. Ist-en a bűnösöket kegyelemben akarja részesíteni. Az egy akaraton lévőiket pedig megáldja: .... amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám“, mondja Jézus. Isten nem fárad el, de tud erőt adni a megfáradt embernek és tudja megsakasitann a megfáradtnak erejét Csodálatosak az ő cselekedetei az emberek fiain! Augusztus 28. Kedd. I. Mózes 45:24., I. János 3:1., L Tess. 5:14—21., II. Mózes 15:22—16:15. 1 Jánoa mindenkinek szói: „Szeressétek egymást.* Pál apostol így írj „Jóra törekedjetek úgy egymás iránt, mint mindenki iránt* Augusztus 29. Szerda. Jer. sir. 3:42., Máté 9:9., I. Tess. 2:13., II. Mózes '17:8—16. 9\ Tudunk-a önvizsgálattal élni? Ha -igen, akkor ismert előttünk a magunk bűnössége, mely alázatra kényszerít és Jézus-követésre, ki bűn nélkül járt az emberek között és fedhetetlenoé -teszi őket Isten előtt. Augusztus 30. Csütörtök. I. Mózes 50:21., Róm. 12:17., I. Pét. 1:3—12., II. Mózes 19:1—19. , Jákob halála alkalom a testvéri szeretet megnyilatkozására, mert sen­kinek 6em szabad a gonoszért gonosszal fizetnie. Péter apostol hirdeti,- hogy üdvünk és reménységünk Krisztus. A Sinai-hegy tövében ígéri a vándorló-nép: „Valamit rendelt az Ür, mind megtesszük.* Ez ígéret­től azonban sokszor elfordult, melyért bűnhődnie kellett. Velük együtt nekünk is! Augusztus 31. Péntek. « I. Sám. 2:3., I. Kor. 1:28—29.,'’Ján. !2:T—8.,- II. Mózes 20:1—11.­A kevólyek és kérkedők megítélése el nem marad. Isten útjai kifürkész-* heteüanek. A világ megveíetíjeit válassza ki magának, azokkal szem­ben, akik valaminek mondják magukat. Szeptember 1. Szombat. Zsolt. 121:8., Ján. 10:27—28., Jel. 4:1—U„ T. Rif. 17:8—16. Láthatatlanul, de -mindig ott van Az, aki figyeli ételünkéi, jő és rossz napjainkban való viselkedésünket. Boldog, aki ismeri az ő pásztorát és követi. Boldog, aki hiszi, hogy mindenek Isten akaratából teremtettek, hogy amiképpen a sareptai asszony lisztje és olaja nem fogyott el, megadatik az ő számára is mindaz, amire szüksége van. Szuchovszky Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom