Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1950-08-27 / 35. szám
2 Evangélikus Élet Debrecen evangélikussága A vonatablakból kíváncsiskodó szemünk előtt, már jóval a városba érkezésünk elölt feltűnik a református Nagytemplom két tornya. Hatalmas méretükben rendíthetetlen nyugalommal állnak őrt a háztetők és a többi templomtornyok felett. Ha kilépünk a pályaudvar csarnokából, a város föútjünak tengelyében monumentális homlokzata tűnik elénk. Minden út feléje vezet s harangjainak szava megtölt minden utcát és teret. Igen, Így képzeltem el Debrecent, a református várost, a Nagytemplom városát. A több mint nyolcvanezer tagot számláló református testvér egyházközség tömegének és erejének méltó kifejezése ez a templom Annak a történelmi erőnek, mely ebben a városban, mint a protestantizmus eleven ereje népünk életével eltéphe- tetlen szálakkal fonódott össze. Méliusz Juhász Péter, Csokonai Vitéz Mihály, Kossuth Lajos, Ady Endre emléke él a város falai között... Hogyan él ebben a városban, a Nagytemplom tövében, evangélikus gyülekezetünk? Meglaláljuk-e itt is a reformátusság felségjogi területén evangélikus egyházunk sajátos életét és jellegét? Meg kell keresnünk az evangélikus gyülekezetei. Vallóban keresnünk kell, me-t nem adódik számunkra olyan természetesen, mint a Nagytemplom. Kis mellékutcában, torony nélküli templom a mi templomunk. Közös udvara van a lelkészlak évszázados épületével. Kis fehér zománctábla jelzi csak, hogy itt van az evangélikus lelkészi hivatal. Bevándoroltak gyülekezete a debreceni egyházközség, ezt mutatja története. 153G-ban a város földesura. Török Bálint és felesége, Pcmpflinger Katalin védnöksége alatt indulhatott mrg a reformáció. Itt működött a „magyar Luther“, Dévai Biró Mátyás prédikátor. Erre az időre céloz a nagytemplom aljában elhelyezett emlékirat: a város népe az 1531-es esztendőben a Lutherána vallást vévén föl...“ 1551-től azonban erősszavú és nagytudású református pré- d;kátorok kálvini tanításoknak nyerik meg a lakosságot. Ezután csak egy-egy családdal találkozunk, akik a lutheri tanítás hívei. A Szepességből, főleg kézművesek, keresik fel a várost és telepednek meg itt, vallásukhoz hűséges s a reformátusoknál nem kevésbé kemény nyakú evangélikusok. 1796-ban tartanak ismét evangélikus istentiszteletet, amelyet az akkor sok hívőt számláló tokaji evangélikus egyház lelkésze végez. 1808-ban is csak mindössze 44 evangélikus család van a városban. A város fejlődése során egyre több iparos, kereskedő és hivatalnok telepszik meg s közöttük sok evangélikus. 1839-ben 210 evangélikust találunk, de egyházi szervezet nélkül élnek. 1880-ban az evangélikusok száma 562. Az evangélikus öntudat és tetterő jele, bogy a maroknyi gyülekezet már 1807-ben imaházat rendez be, ahol — szinte az őskeresztyének módjára — egy idősebb hívő imádkozik és igét olvas az istentisztelet keretében. 1882-ben végre merész lépésre határozza magát a gyülekezet, önálló anyaegyházközséggé szerveződik. Egyelőre bérelt imateijemben, kölcsön harmóniummat folyik az istentisztelet, de 1899-ben felépül a templom, iskola és leCkészlakul megveszik a szomszédos ódon házat. Azóta négy lelkésze volt az egyházközségnek s a jelenlegi az ötödik: dr. Pass László. A lelkész mögött már harmincnál is több szolgálatban és törődésben eltelt év áll. Tudós, aki gyülekezeti elfoglaltsága mellett az éjjel óráiban műveli kedves tudományát, a neveléstudományt és a régi keleti nyelvek tudományát. Gyülekezetében mindenkit és mindent ismer. Minden kérdést pontos statisztikai adatokkal válaszol meg. — Milyen ma a gyülekezet helyzete? — kérdezem. — Ez a gyülekezet „kivándorló gyülekezet“. Elég, ha egy pillantást vetsz erre a statisztikai összeállításra. Íme: az anyagyülekezetben élő 674 család közüli 125 család él nyugdíjból, a .szórványbeli 152 család közül 18. 111 tisztviselő-család van az anyaegyház- községben és 31 á szórványban, valamint 10 tanár-család, illetve négy a szórványban. Olyanok tehát, akiket máról-holnapra más városba helyezhetnek, ami szántunkra talán pótolhatatlan veszteséget jelent. 1918-ig duzzadt fel a gyülekezet létszáma 1500-ra. Ez az „utánpótlás“ azonban megszűnt, a beköltözőitek ma mar 60 éven felüliek, ha ezek meghatnak, kb. 25 százalékkal csökkenni fog a lélekszám. — Az 1500 evangélikus lélek a város 8000 kát. hold területén szétszórtan él, a templomtól sokszor 5—6 kilométer távolságra. Számukra körtet! bibliaórákat és istentiszteleteket tartunk. Szórványunk területe 549.000 kát. hold. Ezen az óriási területen él szétszórva a 152 evangélikus család. — A hívek gondozását hárman végezzük. A szórványmunka jobb elvégzésének érdekében nagy hasznát vennék egy oüdalkocsis motorkerékpárnak, amelyen egyszerre hárman indulhatnánk istentiszteletek tartására, hiszen 12 nagyobb és 25 kisebb szórványközpontunk van. „Szegény eklézsiában maga harangozik a pap“, de a debreceni egyház- község papja nemcsak az egyházfi feladatát végzi, felesége hűséges segédletével, hanem minden lakatos- és szerelési munkát is, amely a templom és a parókia körül adódik. A lelkészlak földszintjén, az egyik helyiségben lakatos-munkapad áll szerszámokkal, javításra váró zárakkal s egyebekkel telerakva. Mosolyogva mulatja egyik újítását: sokszorosítógép — paradi- csompasszirozóból. Előállítási ára 12 forint. Az udvari bejárainál kerékpár áll, vázára kötözött kapával. A mezei munka sem idegen a lelkész számára. A kis darab egyházi földet maga műveli meg. A templom kívülről jeden féktelennek látszik, de ha belépsz, szivedet megejti egyszerűségének melegével. Az egész berendezés harmonikus szépsége olyan gyülekezetre mutat, amelyik szereti templomát. — Már kétszer együtt volt a pénz, hogy templomot építsünk, mindig megzavarta tervünket a háború és az utána következő pénzromlás. De nem csüggedünk, ez is megfejelő hely az ige hirdetésére — mondja Pass László. — Milyen a viszony református testvéreinkkel! — Baráti együttműködés van közöttünk. Gyakran vagyok vendége a református templomok szószékének s mi is szeretettel hívunk és várunk gyülekezetünkbe református igehirdetőt. De nemcsak a reformátusok, hanem a többi felekezet, Debrecen egész társadalma elismeri és becsüli gyülekezetünk munkáját. Presbiteri gyűlés! hirdet az egyházközség elnöksége a vasárnapi istentisztelet után. Már éppen indulunk a tanácsterem felé, mikor a gyermekbibliakör tagjai vibarzanak ki az ajtón. Szőke és barna fejecskék tűnnek el egymásután az udvar árnyékában, hangos „Erős várunk*-kal köszöntvén bennünket. Egy csöpp kis lenhajú leány visszafordul és felkapaszkodik a Lutherit ahátos lelkész nyakába, hogy megcsókolhassa. Mintha az egész gyülekezel hálája és ragaszkodása lenne jelképesen ebben az őszinte, gyermeki csókban. A presbiteri ülés az egyházközség tanácstermében volt. A boltozatos terem faragott karszékein foglalt helyet az egyházközség vezetőteslülete. Az elnöki asztalnál a felügyelő, a nyolcvanhárom éve ellenére is friss dr. llorvay Róbert és a leikész. Ez a gyűlés havonta rendszeresen ismétlődik és az elmúlt hónap eseményeit regisztrálja, valamint a jövő terveivel foglalkozik. Óramű pontossággal folyik a gyűlés. Beszámolók és jelentések hangzanak el az egyházközség lelki és anyagi életéről. A felvett kérdések minden jelenlévőt érdekelnek s sűrű hozzászólásokkal alakítják ki a közös véleményt és állás- foglalást. Az fratferjesztés könyvekkel és újságokkal terített asztala áll a templomkapuval szemben. Az istentiszteletről távozók csoportokban állnak körülötte. Sokan vásárolnak. — Kis gyüíekezetüríkben már régóta nagy szolgálatot végez az iralter- jesztés — mondják az iratmissziót végző leányok —, kielégítő forgalommal! és sok áldással. Lassan kiürül a templomudvar. Indulunk mi is, hogy a Déry-múzeum- ban megnézhessük Munkácsy hatalmas alkotását az „Ecce Homo“A. A csodálattól némán, egészen lenyűgözve állunk meg ez előtt a plasztikus, eleven kép előtt. Döbbenetes erejű prédikáció ez a festmény. Jézus megtörve és alázatosan, kigúnyoltan és megvetetten áll a „kőpadlaton“ a haragjában tajtékzó tömeg és a vicsorgó ebek elölt, de mégis fenségesen a szenvedés vállalásának királyi felsőbb- ségével. Vissza, a parókiára indulunk. Napfény fürdeti az ősi kollégium falát s. elölte mártírjainknak, a gályaraboknak emlékművét. Református és evangélikus prédikátorok nevei ékeskednek rajta: a közös, szenvedésekkel leli múlt bizonyságai. Muncz Frigyes BLWia-ob/asá Aug. 27. Vasárnap. Jer. 14:21. I. Pét. 3:12. Isten emlékezik. Ha meggondoljuk, ez rettenetes dolog. Nyugtalan éjszakákat és megoldatlan nappalokat okoz nem egyszer, ha csak egyetlen bűnünkre emlékezünk. A lelkiismeretfurdalás a legfájdalmasabb dolgok közé tartozik. Isten pedig minden bűnünkre emlékezik. Jaj nekünk, nyomorul! bűnösöknek. Isten azonban nemcsak a mi cselekedeteinkre emlékezik, hanem az ő ígéreteire is. Jobban, mint a mi cselekedeteinkre. És szüntelenül emlékezik arra, ami a keresztfán történt. Hála néked, kegyelmes Istenünk. Aug. 28. Hétfő. Ezék. 36:9. I. Thess. 5:9. A hozzánk hajló Or. Nem mi keressük őt. ö hajolt hozzánk. Azért teszi, mert jól tudja, hogy reá van szükségünk. Jobban tudja, mint mi. Nem azért keres minket, mert búsult haragját valakiken ki akarja tölteni. Van oka haragudni, de az ő haragja mind levezetődött a Golgota keresztjén. Azért keres, mert szeret. Könj'öriilni akar. Üdvözíteni. Ez az ő terve veled is. Aug. 29. Kedd. Es. 28:16. Júdás 20, 21. A keresztyén élet etikája. A hívő élet a Krisztusra épül. „Aki benne hisz, az nem fut.“ Ez az ige nagyon drága azoknak, akik 1944 őszén ebbe az igébe fogózva állottak meg a nyugatra futó tömegpánik közepette. Akkor a háborúban hányt- velett ember igéje volt. Ma a békességben szolgáló ember igéje, aki nem fut a feladatok, a munka, a szolgálat elöl. Ezeknek adja az apostol a hármas tanácsot: épülj a hitben, imádkozz, járj Isten szeretetében. Aug. 30. Szerda. V. Móz. 26:18. Ef. 4:4—6. Isten népe vagytok. Ezt Isten megnyugvást keltő üzenetként számtalanszor elmondja a Biblia lapjain. Most azonban azt kívánja, hogy te erről bátran bizonyságot tégy. Veled akarja kimondatni. Ezekben az időkben, itt és most. Ne félj kimondani, hiszen ő az, aki mindenek fölött van. A nagy és végső Egy. Figyelj fel ma különösképpen arra, hogy „mindenek által“ munkálkodik, A hitetlenek állal is — az ö népe javára. Ez a munkálkodása sokszor fájó ítélet, de akik az Istent szeretik, azoknak minden javokra van. 31. Gsütörtök. Józsué 2:11. I. Pét. 4:1. A dicsérendő Ür. A mindenek által munkálkodó Is* ten, menny és föld Ura. Parancsára járnak a csillagrendszerek s a sejtek életének megfejthetetlen csodája róla beszél. Dicséri is őt minden: szelek zúgása, tenger moraja, madarak éneke. Csak az ember az egyedüli, akit külön kell figyelmeztetni, hogy dicsérje őt. Nehéz? Útban van az ész? Persze: ész által nem is lehetséges. ö csak Jézus Krisztus által érthető s csak általa dicsérhető és dicsőíthető. SzepL 1. Péntek. A bűn útja. Három lépcsőfok: jó, kedves, kívánatos. Két szereplő: az egyik megteszi s belekeveri a másikat. Egy eredmény: kárhozat. Ez a bűn útja. Álljatok ellene. Szept. 2. Szombat. Es. 49:3. II. Thess. 1:11—12. Isten útja. Három lépcsőfok: elhivattál, belőhettél, megdicsőíttetett benned a Krisztus. Két gyümölcs: az igazi jó, a győzelmes hit. Egy eredmény: leljes gyönyörűség. Ez Isten útja. Ne félj rálépni. Üdvösségedre van. Koren Emil Olajforrások Olajforrásokat fedeztek fel Egyiptomban II. Mózes 2, 3. alapján, mely így szól: „ ... és bekené azt gyantával és szurokkal —“. Egy olajtársasági igazgató, aki ezt a verset olvasta, úgy gondolkozott, hogy ahol szurok van, ott olajnak is kell lennie. Azon a területen, ahol Mózes született, most jónéhány olajjorrás akad. ígéreteken nyugszik A keresztyén hit és váltság nem a különféle érzések és beképzelések szétmáJlő homokján, hanem megingathatatlan sziklán nyugszik. Valaki megkérdezte Luthert: „Az az érzése, hogy Isten önnek megbocsátott?“ „Nem“, felelte Luther, „mert érzések jönnek és érzések mennek, de az érzések meg is csalnak. Tudom, hogy van Isten az égben, s az én biztosítékom az Ö Beszéde, aminek egyedül érdemes hinni!“ ^üleketeti Jelentkezés kántorképző tanfolyamra Tizhónapos kántorképző tanfolyam indul a Luther Márton Intézetben szeptember folyamán az egyetemes tanügyi bizottság megbízásából A tanfolyamra lelkészi ajánlósorok és önéletrajz melléklésével benyújtott kérvény útján jelentkezhet bármely megfelelő zenei hallással rendelkező evangélikus férfi és nö testvérünk. A tanfolyam elvégzői az egyetemes kántorképző bizottság előtt vizsgálatot tesznek és amennyiben a vizsgát megállják, oklevelet kapnak. A mult- évi tapasztalat azt bizonyílja, hogy megfelelő készség mellett, odaadó szorgalommal teljesen kezdők, még hangjegyolvasás ismeretével sem rendelkezők is megszerezhették az oklevelet. A részvétel anyagi feltételei: tandíj hhvi 40 Ft. Bennlakási díj havi 40 Ft. A közelben lévő Protestáns Menzán a tanfolyam hallgatói heti 20 Ft-ért kaphatnak ebédet és vacsorát. Ágyneműt mindenki maga hoz. Jelentkezni lehet az Intézet igazgatójánál (Benczúr László ev. lelkész, Bp., VIII., Ullöi-út 24). Felvételi vizsga szeptember 11-én, hétfőn reggel 8 órakor. Peskó Zoltán, a tanfolyam vezetője Fasori főgimnáziumunk A Budapesti Evangélikus Főgimná- zium a most zárult tanév végén búcsúztatta el 39 szolgálati évvel nyugalomba vonuló kiváló igazgatóját: dr. Benner János, mennyiségtan-ter- mészettan-szakos rendes tanár, ter- mészettani tanulmányi felügyelőt, a dr. Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet vezető munkatársát. A pontos, rendes, lelkiismeretes, emelkedett szellemű és kiváló tudóstanár példaképe volt dr. Renner János igazgató, e mellett az ifjúságnak atyai jóbarátja és őszinte segítője, kit a diákság, a kartársak s egyházunk vezetősége is mindenkor becsült, tisztelt és szeretett. Nyugalomba vonult 38 évi fáradságos és áldásos tanári működés s egyházi szolgálat után dr. Bogsá- nyi Sándor is, a természetrajz-földrajzi tanszék rendes tanára és a fő- gimnáziumi kitűnő teTmészetrajzi szertár s gyüjteménymúzeum hűséges őre. Egyházi iskolánknak s ifjúságunk nevelésének három és fél évtizeden át mindenkor hűséges és lelkes munkása volt dr. Bogsányi Sándor főgimnáziumi tanár, azonkívül ifjúsági sportvezető és egyetemes presbitériumunknak sokáig odaadó egyházi iskolaképviselője. A fasori főgimnázium új igazgatója Laki Tibor, eddigi igazgatóhelyettes, a magyar s német nyelv és irodalom rendes tanára lett, a tanári kar és az iskolafenntartó egyház választása alapján. Csepel A Kis Káté magyar nyelvre való fordításának 400 éves fordulójával kapcsolatban minden presbiteri ülés előtt előadás hangzik el a Kis Kátéról. Szeptember elején gyülekezeti hét keretében lelkészek és világiak ismertetik a Kis Káté öt főrészét. Orosháza Orosházán szép eredménnyel folyik a szuplikáció a Lelkészképző Intézet részére. Bibliaórákat és házi- áhitatokat a nyár folyamán, a nagy munka idején is tartottak a lelkészek szépszámú hivek részvételével. A gyülekezeti énekkar havonta kétszer szolgál az istentiszteleteken és a nagy ünnepek alkalmával. Jelenleg szorgalmas munkával Bach-ünne- pélyre és a reformáció emlékünnepére készül. A gyülekezet kis árva- házát teljesen a saját erejéből tartja fenn. Ez évben az árvák részére 7000 forint adomány érkezett. Az úrva- csorázók sznma az előző évihez képest tízezerrel növekedett. Kiskőrös Kiskőrösön aug. 11—13-ig háromnapos közösségi konferencia volt. Az egész napot kitöltő előadások, ill. evangélizáló igehirdetések összefoglaló címe: Az Egyház és a kegyelmi eszközök. A különben igen nagy kis-' körösi templom kicsinek bizonyult az érdeklődök befogadására, úgyhogy vasárnap az istentiszteletet egy időben, párhuzamosan kellett megoldani az imaházban és a templomban. A környező gyülekezetek is nagy létszámmal képviseltették magukat, Soltvadkert, Csengőd, Kiskunhalas, Apostag. Durmegyháza, Mo- 'hács, Páhi, Kaskantyú, Bócsa, Harta gyülekezeteiből vonultak fel a háromnapos testvéri találkozóra az evangélikus hivek. Vasárnap délután zsúfolásig megtelt templomban Bach emlékhangverseny volt, amikor is Dalnok Lajos orgonaművész Istentől kapott virtuozitással szólaltatta meg Bach Sebestyén örökérlékű koráljait, fugáit és toccátáit. A konferencia előadója, ill. igehirdetője SclioHz László, Csepregi Béla, Harmati Béla, Boszik Mihály lelkész volt. Bach-cmlékhangversenyck a jubileumi évben Szeptember 5, kedd. Hajdúnánáson, a ref. templomban, Balta Árpád ref. lelkipásztor szolgálatával. Szeptember 12, kedd. Soltvadkerten, az evangélikus templomban Sikter András szolgálatával. Szeptember 17. Óbudai ref. templomban, dr. lncze Gábor lelkipásztor és Szamosközi István s.-lelkész szolgálalával. Október 1. Szabadság-téri ref. templomban, a gyülekezeti énekkar szolgálatával. Október 4, szerda. Tiszacse- gén, á ref. templomban, Hagymáié László lelkipásztor szolgálatával. Október 8. Debrecenben, a kistemp- lomban, Uray Sándor lelkipásztor és Zsadon Antal karnagy szolgálatával. Minden alkalommal előadást tart és orgonái: Dálnok Lajos. Frank Cesar- emiékhangverseny lesz, a zeneköltő halálának 60. évfordulója alkalmából a Szabadság-téri ref. templomban szeptember 17-én. Szolgálnak: dr. Sikolya István, az Operaház tagja, a Gyülekezet női kara, emlékezést tart és orgonái Dálnok Lajos. Ezzel kezdődik a szokásos orgonái áhilat-sorozat, melyet folytatólag minden második vasárnap tarlanakl Aszúd A lelkészi hivatal a tavasz kezdetén bevezette a rendszeres evangéli- zációs összejöveteleket. Ezeket három csoportban tartják, részben a helyi gyülekezeti munkások, részben pedig a budavári közösség munkásainak szolgálatával. Ezek az összejövetelek a gyülekezeti élet élénkségére jó hatással vannak. A pesti középső esperessé# a megüresedett egyházmegyei felügyelői tisztségre Benedicty Bélát, a másodfelügyelői tisztségre pedig Sándor Pált választotta meg. A Bányai Egyházkerület ez évi rendes közgyűlését szeptember 1-én tartja Budapesten. Előző nap, aug. 31-én lesz az egyházkerület lelkészeinek értekezlete, amelyen Csepreghy Béla, Dezséry László püspök, dr. Karner Károly és Kemény Lajos tartanak előadásokat. Ezen a napon este 6 órakor a Deák-téri templomban vallásos est lesz, amelyen Friedrich Lajos ad elő. Gépi kötőtűk kötőgépek Tétele és eladása. KELEN, Csáky-utoa 14. Telefon: 128—216. TEMPLOM ABLAKOK AT készít és helyreállít PALKA JÓZSEF aranykoszorús üvegfestőmester és cégtársa TÁTRA M. Budapest, VIII.. Baross-u 59. Telefon: 145—354. Alapítási év: 1894. Mi „Atyánk“, Képekkel; Luther verse 3.— A magyar protestantizmus öt év© . . 10.— Utitárs, bibliaolvasó naptár . * . * 10.— Reök Iván; „Élet és Halál“ .... 14.— Megrendelhető: BALÁS LÁSZLÓ könyvkereskedésében VI., Felsőerdősor-u. 5. Minőségi rádiójavítás olcsón, gyorsan. Rádiót magas áron veszünk. József- körút 16. KINCSES, Telefon,: 335-124 Előfizetőknek 5% kedvezményi Ágytollat, pehelyt JÓT, OLCSÓN P O L L A K-nál KIRÁLY-UTCA 35. RÉKA MIÉK legolcsóbban a készítőnél. UNGAR KÁRPITOS, VII., DOHANY-UTCA 31. Telefon: 424—409. Javítást vállalok. SZÜCSMESTER PETŐFI SÁNDOR UTCA 6. FÉLEMELETEN. 5 forint részletre CIÁNOZ helyiségenként. Királyi Pál-utca 18 Telefon: 189—585. 1 nagyítás és 6 drb levelező-lap FORINT 70.— NYÁRI LESZÁLLÍTOTT ARAK HOGY IBY V., Váci-utca 11/b. Telefon: 187—176. BÉRELSZÁMOLÁST darabbérezéssel tanuljon szaktanártól. Tanítás egész nap. Marx-lér 4. II. emelet tizenkilenc.