Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1950-02-05 / 6. szám
XV. évfolyam 6. szám. Egyes szám ára 60 fillér 1950 február 5. EVINOELIOS LET PRESBITER PRESBITERNEK... Egyházunk 1900-ban — egyházi lapjaink tükrében Amikor megkaptam az értesítést sírról, hogy presbiterré választottak, öröm és büszkeség fogott el, majd később félelem iiiiie meg a szívemet. Féltem, mert ráeszméltem arra, hogy nem csak az egyházunk alkotmányát nem ismerem, de hitvallásunk némely alapvető tételével sem vagyok tiszlában és fogalmam sincs arról, hogy mi a presbiter kötelessége. Féltem, hogy e miatt botránnyal fog végződni az én presbiterségem. E félelmemnek kifejezést adtam egyik presbiter-testvérem előtt, akinek őszintén elmondtam az én aggodalmaimat. — Ne félj semmit — nyugtatott meg ez a jó ember —, presbiter lettél, most az lesz a dolgod, hogy az első sorban ülsz le a templomban s nem a hátsóbb padokban. — Ennyi az egész? — kérdeztem csodálkozva. — Ennyi. Kezdtem megnyugodni, de valami kérdés még ágaskodott bennem: — Több ízben hallottam, amint a lelkész kihirdeti a szószékről, hogy „ekkor és ekkor presbiteri. gyűlés lesz, kérem az egyháztanécs tagjait, hogy azon megjelenni szíveskedjenek“. — Hát itt mi lesz a dolgom? —- kérdeztem. — Ugyan, ne tépelödj annyit, — intett le az én presbiter testvérem —■, ha presbiteri gyűlés lesz, ülj egészen hóira és maradj csendben, legfeljebb nyújtsd fel a kezed, ha szavazásra kerül a sor. Egyébként ne törődj semmivel, úgyis a benfentesek intéznek el mindent.. . Most már végkép megnyugodtam és azon nyomban elhatároztam, hogy ha fiúgyermekkel áld meg a jó Isten. hát abból okvetlenül presbitert ■nevelek, mert úgy láttam, nincs ennél könnyebb foglalkozás széles e világon. Hisz’ nem kell mást tenni, mint beülni a templomban az első sorba, mint valami dísztárgynak a körúti kirakatba. Ha meg valami munka adódik, akkor elhúzódni hátra s míg a benfentesek dolgoznak, addig aludni egy jóízűt. Még nyújtózkodni is lehet utána, amikor szavazásra kerül a sor. És mit lehessen tudni, hátha addigra, mire a gyerek megnő, még egy jó püspöki fizetést is tesznek a presbiter zsebébe ... Nemsokára megkaptam a meghívót az első presbiteri gyűlésre. Kován mentem, hogy leghátul kapjak helyet. Találtam is a hátsó sorban egy kényelmes karosszéket. Azon nyomban beleültem. Elnyujlóztam benne. De nem jött álom a szememre. Pedig már bent voltak a benfentesek is, mégsem tudtam elaludni. Féltem, hogy ebből baj lesz és amennyire csak lehetett, behúnytam a szememet és alvást színleltem, nehogy észrevegyék, hogy ébren vagyok. Ez sikerült is egy ideig, de aztán kiütközött az én rossz természetem és leskelődni kezdtem. És amit kilestem, azon nagyon meglepődtem. Észrevettem, hogy a benfentesek nem is azok, amiknek ők a mindennapi életben kiadják magukat, hanem közönséges kőmíí- veslegénvek. Ezt én saját szememmel láttam. Kifestem őkel munkaközben. Láttam, amint valami falat építettek. Templomfalat. Láttam, amint egyik téglát rakták be a másik után. Lélektéglá- kat a lélekfalba. Az Úrnak a lelkektől épülő templomát építették éppen. És akkor nagyon elszégyelfem magam. Eszembejutott, hogy míg ezek az emberek, ezek a benfentesek, ezek a kőmüveslegények ernyedetlen szorgalommal rakják a téglákat a falba és emelik a lélekfalat mind magasabbra, addig én itt ülök a presbitériumban és semmit sem teszek, hogy előbbre vigyem a munkát. És feltámadt lelkemben a vágy, hogy én is részt vegyek a lélektemplom építésében. Építeni, falat rakni nem tudok. Nem vagyok kőműves, de úgy gondoltam, hogy tán valami durvább napszámosmunkát el tudnék végezni és keresni kezdtem egy edényt, amiben maltert hordhatok a falra a kőműveseknek, hogy azok minél előbb felépíthessék azt a lélekből épülő templomot. .. Néhány nap múlva a bibliámban lapozgattam. Ezékiel könyve 311. részének 3—9. versét olvastam. Ezt a mindenkinek szóló szolgálati utasítást. Erről eszembe jutott a katona- korom. A reggeli ébresztő. Amikor a napostizedes ajtóról ajtóra rohant és bekiáltott minden szobába: — Ébresztő! — Amikor az ébresztő dacára mindég akadt egv-két ember, aki nem akart felébredni, hanem az ágyán fekve, a takaró alá bújva igyekezett még pár percnyi álmot a szemére lopni, A napostizedesnek rengeteg dolga van az ébresztő után a sorakozóig. Nem tud minden embert külön felrázni, külön ébresztgetni. Ezeket a mindenáron alvókat az ügyeletes őr- vezetőnek kellett a takarójukat ledobva az ágyból kiráncigálni, felébreszteni, hogy a század időben felkészülhessen a sorakozóra. Eszembe jutott, hogy mi is egy nagy kaszárnyában élünk ... a mi lutherkabátos napostizedesünk is harsány hangon kiáltja a szószékről az ébresztőt... de sokan vannak, akik nem tudnak, ncnr akarnak felébredni, hanem a bűnök ágyán hevernek. fejükre húzzák az önzés takaróját, hogy alatta nyugodtan álmodhassák, ha csak rövid ideig is a gyűlölet álmát. .. Itt is az ügyeletes-őrvezetőnek, a PRESBITERNEK kell a még mindég alvókról lerántani a takarót, az önzés takaróját... és lehúzva a bűnök ágyáról, a gyűlölet álmából a szeretet valóságára ébreszteni őket... mert jaj a szolgálatban állóknak, jaj a papnak és jaj a presbiternek, ha a sorakozónái nem áll együtt a század ... ha a sorakozó után az Úrnak kell a hiányzókat felkeresni, a még mindég alvókat, az önzésükben és bűnükben a gyűlölet álmát álmodó- kat felébreszteni... akik. az Űr ama kérdésére, hogy te miért nem álltái he idején a sorba, majd azt fogják felelni: —■ Mert nem volt senki, aki felébresztett volna .. . Óh, jaj nekem presbiternek, ha az alvó szájából majd ez a vád hangzik felém! . .. Akkor az Űr a bűnükben alvót megbünteti, de vérét az én kezemből, a PRESBITER KEZÉBŐL fogja kérni... Amikor ezt megértettem, megtaláltam az én malteros edényemet... megyek embertől emberig . . . rázoga- tom őket... Közel az Űr napjai... Sorakozó van! . .. — Lelkek ébredjetek! —- Presbiterek ébredjetek! Szontágh István A katolikus egyházzal vívott harc mellett rgv másik küzdelem képe is kibontakozik a regi újságok hasábjaim. Ezt a küzdelmet a liberális és kapitalista államhatalommal vívták egyházunk vezetői. Szeberényi Lajos békéscsabai lelkész, az Evangélikus Eggházi Szemle szerkesztője, a kor legtehetségesebb egyénisége lapjában így nyilatkozik az uralkodó állameszméről, a liberalizmusról: „Nem kell az úgynevezett liberalizmus, szabadelvűség hiú ábrándjai és frázisai után kapkodnunk. A liberális politika kell, hogy ma már általánosan hitelét veszített hazug elv tegyen, mely szabadság helyett szolgaságot, egyenlőség helyett kizsákmányolást, testvériség helyett eddig soha nem látott brutalizmust idézett elő." (Evang. Egyházi Szemle 10. sz.) Az egyenlőség jelszavának valódiságát éppen az államban elfoglalt közjogi helyzetében nem láthatta egyházunk. A sérelmek özöne zúdul fel ezért a közgyűléseken és a sajtóban. A politikai élet területén sem tűri meg a katolikus nyomás alatt álló kormányzat a ;v?«e<;tá"s vezető férfiakat. „Nyílt titok ma már, noha az illető vezérférfiak még gondosan leplezik (ámbár Zichy Nándor gróf nem is igen leplezi), hogy a parlament obstukcióra egyesült elemeknek egyik fontos célja a protestánsokat s különösen a kálvinistákat leszorítani a hazai közélet teréről. Vak, aki nem látja ezt a törekvést.“ (Evang. Egyház és Iskola 24. sz.) íme Isten igéje És harmadnapon menyegző lön a galileai Kánában és ott volt a Jézus anyja. És Jézus is nieghívaték az ő tanítványaival együtt a menyegzőbe. És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk. Monda néki Jézus: Mi közöm nékem tehozzád, ó, asszony? Nem jött még el az én órám. Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, inegtegyé- tek. Vala pedig ott hat kőveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint. melyek közül egybe-egybe két-három métréfa fér vala. Monda nékik Jézus: Töltsétek meg e vedreket vízzel. És megtolták azokat színig. És monda nékik: Most merítsetek, és vigyétek a násznagynak. És vittek. Amint pedig megizlelé a násznagy a borrá lett vizet és nem tudja vala honnét van (de a szolgák tudták, akik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a vőlegényt, és monda néki: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor inegittasodtak, akkor az alább- valőt: Te a jó bort ekkorra tartottad. Ezt az első jelt a galileai Kánában tévé Jézus, és megmutatá az ö dicsőségét; és hívének benne az Ö tanítványát Azután leméne Kapernaumba ő és az ő anyja, és a testvérei és tanítványai: és ott maradának néhány napig. Ugyanakkor azonban, amikor a legelkeseredetteb harc dúl a közjogi helyzet megjavítására, az egyház mindig meg akar maradni annak, ami istentől nyert rendeltetése: .......Védelmi álláspontra kell helyezkednünk. Törvényhozástól, politikai szövetségtől nem sokat várunk . . . Mi külső vívmányoktól, szabadelvű eszméktől oltalmat nem várunk ... A mi erősségünk a tiszta, képmutatás nélküli hit a mi egyedül Üdvözítőnk és Megváltónkban a Jézus Krisztusban.“ , (Evang. Egyházi Szemle 8. sz.) Ke reken ötven esztendő telt el az 1848. XX. t. c. elkészítése óta. Ez a törvény biztosítja az egyházak közötti egyenlőséget és viszonosságot — mindeddig azonban pusztán írott szó maradt. A tízkerület közgyűlésén kérik a törvény érvényesítését. „ . .. 1848. XX. t. c. 3. §-a: minden bevett vallásfelekezet egyházi és iskolai szükségei az illető hitfelekezetek meghallgatásával __ közál ladalmi költségekből fedeztessenek. Egyházunk sem akkor, sem azóta ezen törvény 3. §-ának szó- szerint történő végrehajtását nem követelte. Állam érdeke és az egyház autonómiája ellent mondanak annak. Megkívánta azonban s el is fogja várni mindig, hogy a teljes jogegyenlőség és viszonosság nyerjen csakugyan már alkalmazást. A teljes jogegyenlőség megköveteli, hogy az állam egyenlő mértéket alkalmazzon az evangélikus egyházzal szemben is, a teljes viszonosság pedig megkívánja, hogy az eddig kiváltságos katolikus egyházzal helyes arányba hozassák a dotációt illetőleg a mi egyházunk is. Az államsegély nálunk ekkor telkenként 7 krajcár ...“ (Evang. Egyház és Iskola 18. sz.) Az államsegély elfogadása azonban nem magától értetődő, probléma nélküli dölog. Közgyűlési felszólalások és cikkek egyaránt mutatják, hogy sokakat aggodalommal töltött pl e kérdés, mert az egyház függetlensége forgott kockán. A pozsonyi esperesség közgyűlésén egy hívő interpellált az államsegély ügyében: „ ... felvilágosítást kért ezen ügyben és kijelentette, miszerint az államsegély miatt félti a gyülekezetek autonómiáját...“ (Evang. Egyházi Szemle 7. sz.) A tárggyal foglalkozó egyik cikk intelme: „A congrua miatt az autonómia drágakövei, legértékesebb gyöngyei kiesnek.“ (Evang. Egyház és Iskola 9. sz.) A budapesti városi esperesség közgyűlésén Bachát Dániel esperes kijelenti, hogy „ .. .Az esperességben egy lelkész sem veszi igénybe az állami fizetéskiegészítést.“ (Evang. Egyház és Iskola 12. sz.) A legújabb, 1895. egyházpolitikai törvényekkel kapcsolatban egyházunkban — amint a régi újságokból kitűnik —, nincsen egységes állásfoglalás. Ennek hiánya a katolicizmus megerősítését szolgálja s ezért sürget lapjában Szeberényi: „.. . ma már azonban ötéves gazdag tapasztalatunk van. Ideje lenne már, hogy az ideiglenes utasítások névleg is teljesen megszűnjenek s egyöntetű, céltudatos, következetes eljárás lépjen az ideiglenes utasítások helyébe.“ (Evang. Egyházi Szemle 6. sz.) A közölt idézetek bizonyságok a mellett, hogy egyházunkban ötven év előtt is nagy kérdések eldöntését jelentette az államhatalomhoz való viszony kialakítása. Az egyház életének „mindennapi kérdései“ közé tartozik az egyház és állam viszonyának kialakítása. Döntések, viták és harcok között született meg 50 éve is — ma is. De ezekben a harcokban egy nélkülözhetetlenül fontos: a „tiszta, képmutatás nélküli hit.“ Közli: Muncz Frigyes A keresztyén szolgálat A TANÍTVÁNY: Mester, mi a szolgálatnak a tulaj- donképeni értelmei Vájjon a Teremtőt kell-e először szolgálnunk, teremtményeit pedig csak azután. Ö érettel Segíthe'ti-e istent a gyarló embernek a szolgálata valamiképen abban, hogy az Általa teremtett lények nagy családjának terhein köny- nyítsen? Vájjon szüksége volna-e az Istennek bárkire is, hogy teremtményeit megőrizni, róluk gondoskodni Néki segítsen'/ A MESTER: A szolgálat minden lelki életnek szükségképeni megnyilatkozása. A szolgálat igazi szeretettel közvetlenül együtt jár. Isten: szeretet s ezért az Általa teremtett világban szüntelenül munkálkodik. Isten azt kívánja, hogy az ő teremtményei tétlenek soha ne legyenek! Különösképen pedig az Ő saját képére és hasonlatosságára teremtett ember legyen mindig tevékeny! önmaga által, embertársainak segítsége nélkül senki sem élhet. Aki élvezte ugyan az ő felebarátjának segítségét, de az arra való készség, hogy viszont másokat támogasson s nekik legjobb tudása és képessége szerint segítségükre siessen, hiányzik leikéből — az hálátlan ember. Nincs tehát semmi joga sem arra, hogy másoktól bármit is elfogadjon. Minthogy tehát Isten munkálkodik, az embernek is szolgálnia kell. Mert az embernek kegyelméből segítségére siet az Isten, azért az ember a néki adott erőket és képességeket Isten és az embertársak szolgálatára kell, hogy fordítsa. így például a Lázár sírját eltorlaszoló kőnek az elmozdítása emberi feladat volt; Istennek ugyanis nem volt szüksége arra, hogy az ő hatalmát a kő eltávolítása által mintegy bebizonyítsa. Mihelyt az ott álló feladatukat már elvégezték, akkor Isten, azaz én a Mester, magam végeztem el azt, ami az ember számára teljességgel lehetetlen volt. Visz- szaadtam az életet a megholtnak. Ezután újból az emberek szerepe következett: meg kellett oldaniok Lázár kötelékeit, hogy őt ekképen ismét szabaddá tegyék. (János ev. 11.) Tanítványaim szolgálata tehát abban áll, hogy azok számára, akik bűneik miatt a halál foglyai, a köveket elmozdítsák, az ő sírjukat elzáró akadályokat és nehézségeket félretolják. Az En művem viszont, hogy nékik életet adjak. Az emberek, nagyrészt, még akkor is, miután már életet nyertek, régi természetük, rossz szokásaik megkötözöttei maradnak. Az Én gyermekeim feladata akkor az, hogy ezektől a béklyóiktól őket megszabadítsák. Hogy ezt a szolgálatukat elvégezhessék, nékik maguknak minden órában készen kell lenniök szívükben és lelkűkben. Sundar Singh.
