Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1950-01-15 / 3. szám
2 Evangélikus Elet I Az első magyar bibliafordíló Aki Petőfit írni tanította Néhány XV. századbeli, részben, vagy teljesen elkallódott magyar bib- liafordftási kísérlet után a reformáció adja meg elhatározó lendületét a Szentírás magyarra való átültetésének. A föladat sürgető követeléssel ekkor lép föl s Komjádi Benedek és Pesti Gábor résziletfordításai után még a század első felében megszületik és meg is jelenik az első teljes Üjszövetség-fordítás. Szerzője, a lutheri reformáció egyik legnagyobb magyar követője, a tudós humanista: Sylvester János. A történelem köde burkolja be alakját — hiszen valójában nevét sem tudjuk. Vájjon a szülőfaluja, Szdnyérváralja közelében fekvő Erdőd községet födi-e a Sylvester név, vagy — mint egyesek vallják — az Erdősi névre utal? S talán az sem lehetetlen, hogy a wittenbergi egyetem anyakönyvébe azért írta ezt a latin-humanista nevet, hogy Magyarország szűke'!)!), számára otthonosabb részére, Erdélyre utaljon vele. Ugyanilyen bizonytalan születési éve Is Úgy tudjuk, 1505-ben született, — de itt sem egységes az irodalom álláspontja: lehet: hogy egy esztendővel korábban. A zavaros Mohács körüli idők szele csap át életén. Mintha ez a viharos orkán kapkodná ki kezünkből Sylvester sorsának lapjait is. Jó- néhányat sikerült belőle elolvasnunk: a regény kezdete és vége azonban elveszett. A születését, nevét rejtegető homályból első fogható adatként a lutheri reformáció fellegvára, Wittenberg ragyog elő. Itt tanul Sylvester, Melanchton környezetében, örökségül magával hozva a reformáció tiszta, újító szellemén kívül a személyes élmény eleven forróságát is. S ezt viszi magával Wittenbergből a következő egyetemre: Krakkóba. A kor politikai nyelvén mást is jelenteit a reformáció, mint a keresztyénség őseredeti tisztaságáért megindított küzdelmet. Nem vitás, hogy a túlérett, megzápult világ demokratikus forradalmát, a nép honfoglalását a szellem és lélek birodalmában, elsőként tűzték zászlajukra a Rómával szembenállók. Ezt az esz mét sugározza az istentisztelet nemzeti nyelven tartása — s a Biblia eljuttatása a tömegekhez. Sylvester, ha talán nem egészen tudatosan is, de nyilvánvalóan erre a szolgálatra készül már Krakkóban. Nemzetét, a tragikusan szétforgácsolt magyarságot akarja öntudatra ébreszteni, amikor legdrágább kincsére, nyelvére hívja föl figyelmét. Az első magyarnyelvű nyomtatványok itt, Krakkóban jelennek meg, Sylvester János tollából. Heyden Sebaldus: Colloquiorutm pu-erilium formulae (Gyermeki beszélgetések formái) cimű művét adja ki magyarul — s mindjárt utána egy nyelvtani könyvecskét. 1527 a dátuma az első magyar nyelven kiadott nyomtatott művek megjelenésének. S ez után megint hosszú ideig alig tudunk valamit Sylvester- ről. Krakkóból hazatér s az ország nádorának, az ágostai hitvallást valló és védelmező Nádasdy Tamásnak ajánlja föl szolgálatait. Nádasdy gyermekei mellett nevelősködik — s nyilván már ebben az időben fordítja az Újszövetséget. így kell lennie, mert Nádasdy Tamás 1539-ben nagy lépésre szánja magát: birtokán, Sár- vár-Űjszigeten fölállítja az első állandó jellegű hazai nyomdát. Addig legföljebb egy-két vállalkozó szellemű vándor-nyomdász járta szekérre- rakott műhelyével az országot. Most, a kész mű megteremti maga körül a .szellemi tűzhelyet s a megvalósulás lehetőségét is. Nagyhírű, kitűnő ember vezeti sárvár-újszígeti nyomdát. Abádi Benedek, az egyik legelső magyar nyomdász. Persze ilyen hatalmas munka kinyomtatása nem megy zökkenetlen. Sylvester és Abádi nem egyszer összekap, Nádasdyhoz fordul igazságért hol az egyik, hol a másik. A szellemi és anyagi erőfeszítés és áldozatos munka azonban meghozza gyümölcsét s 1541-ben, a sárvár-új- szigeti nyomdában elkészül az első magyar Új szövet ség-'ordítás Sylvester előszót is ír elé — s ami még jelentősebb: magyarnyelvű disztichonokban fordul az olvasókhoz. S ebben is első ez a nagy szellemünk: remekbekésziilt foudílásán kívül pompás, csengő, gördülő magyar disztichonjaival bizonyítja be, hogy nyelvünk nem alábbvaló a nagy példáknál, a Szentírás nyelveinél, a hébernél, görögnél, de a latinnál sem. Olyan kincs van ennek a sorsüldözött kis népnek birtokában, mellyel büszkén állhat elő Európa legnagyobb nemzetei mellé is. Nehéz ma átérezmünk, micsoda szellemi tett volt Sylvester bibliafordítása. Ez az izig- vérig magyar és evangélikus költőtudós a reformációra oly fogékony magyarság álmát valósította meg hatalmas munkájával. Aligha túlzunk, ha azt állítjuk, hogy Sylvester műve éppúgy kora magyarságának vágyából született meg, éppoly szervesen egy volt és maradt a XVI. századi hazai öntudattal, mint a XIX. század első negyedében Vörösmarly Mihály műve, a Zalán futása. S honfoglalást jelent Sylvester fordítása is nálunk: Ekkor vonul be Luther szelleme a nemzeti nyelvű Biblián keresztül kitörölhetetlenül a magyarság leikébe Az őseredeti egyszerűségéhez visszavezetett krisztusi tanítás immár nem a római egyház monopóliuma, da a népé, minden hívőé, ahogy- maga Krisztus az. Még egy műve jelenik meg Svlvesternek a sárvár- űjszigeti nyomdában: grammatikája. Ha a bibliafordítás gyakorlati hitvallása' Sylvesternek nyelvünk szépsége, elevensége és minden föladatra * való alkalmassága mellett, úgy nyelvtana elméleti taglalása — a kor grammatikai tudatának megfelelő fokon — a magyar nyelv rendeszeré- nek. Mindegyik művéből a nép nyelvének rajongója szól. Még az erkölcsileg akkor kárhoztatott „virág- énekek“-től (a kor szellemi lírája, ahogy ma mondanék: népdalok) sem képes megtagadni az esztétikai elismerést; mint mondja, a Szentírás képes beszédével nagyon is rokon a virágénekek eleven, képzeletszem nyelve. Sylvester nyelvtanának megjelenésével a sárvár-úiszigeti nyomda teljesítette föladatát. Ezután föl is oszlik a műhely. Sylvester pedig __. tovább vá ndorol. 1544-ben már Bécisben találjuk, egyetemi tanárként. S ez az utolsó biztos nyom. A történelem elnyeli alakját — sorsa felől már csak találgatások mondanak egyet-mást. Ezek azonban, rendszerint összedőlnek. Ami biztos és maradandó Sylvester életéből: halhatatlan müve, csodálatos frisseségű Újszövetség-fordítása. Ez az emlékoszlop vall róla ma is — az embert elragadja a XVI. század forgataga. Szelleme azonban ma is eleven: a reformáció hősi lendülete, mindent fölvállaló áldozatossága sugárzik belőle lankadatlan erővel. Viator Egyházi élet Szovjetúnióban A nyugati német zónában megjelenő Evangelische Welt ismerteti dr. Fascher hallei teológiai professzor nyilatkozatát a Szovjetúnióban telt tanulmányút járót. Dr. Fascher kifejezetten az egyházi élet tanulmányozására utazott a Szovjetúnióba, Beszámolójában kijelenlette, hogy nyugodt, állandóan felfelé fejlődő evangéliumi élelet látott a gyülekezetekben, ami megfelel az orosz nép mélyen vallásos érzületének. Az ortodox egyház hagyományosan szertartásos élete mellett az evangéliumi gyülekeznek is szaporodóban vannak. Az ifjú generáció sem áll ellenségesen az egyházakkal szemben. Valamennyi egyház híveinek hitéből és áldozat- készségéből él és nem világi támogatásokból. Régi, megsárgult írásokat forgatva a kecskeméti ev. parochián, feltárul előttünk Petőfi első tanítójának jelleme. Schifferdecker Dánielről eddig csak azt tudtuk egy félévszázaddal ezelőtt feljegyzett reminiszcenciából, hogy szigorú, rendszerető, de egyeneslelkű magyar ember volt. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Schifferdecker 1817 febr. 1-én került a kecskeméti ev. iskolához tanítónak. Az említett szigorúságát, melyet hatvan évvel később is emlegettek, hamarosan megmutatta, úgyhogy az egvháztanáes kénytelen foglalkozni ügyéVeL 1820 ápr. 16-án határozatot hoz a közgyűlés: „A rek(or, minthogy a tanuló gyermekekkel való kegyetlen bánása miatt esett többszöri megintettetése is sikertelen lett volna, most újonnan, Szuda János fiacskáján tett kegyetlen kínzásokért ismét oly móddal pi- rongatódott és intetődött meg, hogy „ha még a harmadszori dorgálás és intés után sem hagyna fel a gyermekeken való lirannizmusi bánással, mint a gyermekek nevelésére és tanítására alkalmatlan és jobbulhatat- lan ember az ecclesia szolgálatiéból, minden irgalom és könyörületesség nélkül kivettetik és elbocsáttatik.“ Úgy látszik, hogy a többszöri figyelmeztetés után ez a megrovás sem használt Schifferdecker Dániel os- kolamester úrnak, mert a következő 1823-as évben újabb panaszok merülnek fel ellene. Ebben már nemcsak a szigorúsága ellen, de a tanítási módjára is súlyos kifogásokat emelnek. Rosszalják azt, hogy a tanulás alatt „kirendeltetett órákat“ ritkán töltené el az iskolában. A gyermekeket magukra hagyja, csupán a nagyobbak oktatják az apróbbakat. Tanítványait pofozza, ahol éri, padra fekteti s elveri őket kegyetlenül. Attól lehet tartani, hogy a tanulók egészen elidegenednek az iskolától, vagy valamelyiket nyomorulttá teszi egész éleiére. Az egyház nem tűri tovább ezt az állapotot, bár nem hajtja rajta végre az előbbi évi határozatát. Megalázó intézkedéseket tesz a szigorú, hanvag tanítóval szemben. Határozatuk a következő: Ha a nagy számuk miatt nem tudná maga „leckéztetni“ az összes tanítvánvát. megengedik neki. hogv az „öregebbek“ foglalkozzanak a kicsinyekkel, de ö mindig jelen legyen s figvelmezzen a tanításra. A gyermekek büntetését is kiveszik kezéből, átruházzák azt a tiszteletes dekánusra. Ha egv gyermek csínyt követ el. úgy azt a. dé- tánusnak kell bejelentenie s az szabja ki a büntetést. Újból figyelmeztetik az előző évi határozatra s kilátásba hetvezik neki, hogy ha mégegvszer á'hágná. akkor azonnal elbocsátják. Felotvassák előtte mind a két határozatot s az utóbbit alá keit írnia. Üev látszik, beláthatta hibáiét. ezii következtetnik az alábbi záradékból: „A legjobb rendnek men'artására aiánlom magamat. Schifferdecker Dániel rektor.“ Ne gondoljuk azonban, hogy ezzel rektor urunk máró'-bo'nanra megváltozott. Nem bírta legyűrni heves temperamentumát hosszú ideig Több megszégyenítő feljegyzést talá’unk még reávonatkozólag. Egy alkalommal az egvik tlanftö-özveev gyermekét hazákergette az iskolából, mert nem fizetlek be a ..tanulópénzt“. Bebizonyították neki. hogv tanító gyermekétől nem jár ilyen díiazás. egyébként sem ildomos, hogy szegénye’ tői olvat követeljen, ami azok továbbtanulását akadályozná. Ugyanakkor retorziót is alkalmaznak vele szemben személyes vonatkozásban, úgy bosszantva meg őt, hogv még azt is megszabják, hány disznót tarthat. azt is csak ólban, nehogy feltúrják az udvart. Így szorították korlátok közé a renitens, tirannuszi szigorúságú, hanyag tanítót a kecskeméti nyakas magvar atyafiak. Ifjúkori hevességét lefaragva, mértékkel valóban erénye lett Schifferdecker Dánielnek, ami előtte benne kivetendő volt. Olyan jó hírnévre tett szert iskolája, hogy más vidékről is jöttek tanítványai. Különösen 1823-tól, amikor az egyháztanács elhatározza a latin nyelv bevezetését: „szükségesnek látván azt, mivel azon gyermekek, kik ebből nagyobb oskolákra mennek által, ott könnyebben fognak boldogulni a deák nyelvnek tanulásában.“ Maguk a kecskeméti evangélikusok is büszkék kezdtek lenni iskolájukra s tanítójukra. Hrúz Mihály, az egyház főkurátora bizalommal ajánlhatta iskolájukat rokonának, a jómódú félegyházi mészárosnak, Petrovics Istvánnak Sándor fia számára, aki nem volt megelégedve az oltani rektor tanításával. 1828 május 10-én beíratja a kis Sándort Kecskemétre az evang. iskolába. Hrúz Mihály családjánál lakik, közel az iskolához. Szülei gyakran meglátogatják, édesapját üzleti ösz- szeköttetés fűzi Kecskeméthez. Az öreg Petrovics bizonyosan ismerhette már előbb is a szigorúságáról hires Schifferdecker rektort. Állíthatjuk azt is, hogy a mogorva, nyers mészárosnak tetszett is az ilyen tanító-típus és nem féltette gyermekét keze alá adni. Ügy látszik azonban, hogy ebben az időben már más tanítóval állunk szemben. Rendszerető és pontos ember képe rajzolódik ki előttünk a fennmaradt nyomokból. Amíg Petőfi Sándor hozzá iskolába járt, nem merült fel panasz ellene. A rektor úr nem büntette meg egy alkalommal sem kis tanítványát. Minden gyermek neve mellett jegyzetet vezetett a fegyelmezetlenségéről, valószínű, az 1823-as határozat értelmiében Petrovics Sándor neve mellett üres rovatot találunk. A betűvetés szép, kalligrafikus formáját, állíthatjuk, hogy első tanítójától örökölte Petőfi. A családi életben is jótékony hatással volt Sándorral Hrúz Mihály egyik nagylánya, Erzsébet, aki ekkor 22. évében járt. Élénkeszű, sokat olvasott lány, ábrándoslelkű teremtés. Míg a többi nővére, húga, unokatestvérei mind lelkészekhez, tanítókhoz, városi tisztviselőkhöz mennek férjhez, ő megmarad élete végéig lánynak. ö volt Petőfinek az a dajkája, akitől a Cserebogár, sárga cserebogár .. . dalt tanulta. A harmadik — 1830-as iskolai évet is Kecskeméten tölti, de más családnál: Kovácsay szűrszabónál, akinek felesége a kisfiú keresztanyja. Nem hinnők, hogy a tanító személyéivel nincs megelégedve Petrovics István, amikor Kecskemétről elviszi Dunántúlra továbbtanulni Sándort. Habár lehetséges, ahogy a jelek mutatják, hogy a tanításban visz- szaesés mutatkozott az 1830-as évben. Schifferdecker elbetegesedett annyira, hogy 1831 febr. 2-án lemondott állásáról. Érdekes, hogy miképen változott meg vele szemben nz egyházi vezetőség véleménye. íme így nyilatkoznak róla: „minekutána fő kurátor Rhúz Mihály úr azon 14 esztendőkig nagy szorgalommal eklézsiánk és nevendék gyermekeink körül hasznos fáradozását az egész közönség nevében, soleniter megköszönte volna, még továbbra is ezen viselt hivatalaiba megmarasztalni kívánta, de Schifferdecker Dániel úr azt gyengélkedő egészségének volta miatt el nem vállalta“.-Egy hónap múlva újból megkérik, fizetésemelést ígérnek, de ő akkor sem vállalja a tanítást. Nehezen kapnák helvébe újabb tanítót, az is félve jön Kecskemétre, mivel akkor már országosan felütötte fejét a kolera. Nemsokára itt is nyolcvanéval szedi naponta áldozatait. Schifferdecker életét tovább nem követjük, tanítói pályája úgyis lezárult. Nevét beírta irodalomtörténe'ünkbe azzal, hogy ő volt az a szerencsés tanító, aki hazánk legnagvobb költőjét betűvetésre tanította. Érdeme az. hogy a zsenge kis gyermekben csirájában elültette a lángoló hazafiságot, mert német neve ellenére is igaz magyar ember volt Schifferdecker. Kemény akaraterőt, temperamentumot látott tőle a kis Petőfi Sándor, ami később saját egyéniségében érvényesült. Az egykori tirannuszi szigorúságú, hanyag tanító ekkor már mint példakép áll a kis gyermek előtt, akit sohasem büntet meg. Így vált kiváló tanítójává Petőfi Sándornak az egykor „nevelésre és tanításra alkalmatlan és jobbulhatatlan“ Schifferdecker Dániel kecskeméti rektor. Jak us Lajos TlfytydZ. Minden egyházi lap közkedveltségnek örvendő rovata a gyülekezeti munkáról, egyházi eseményekről szóló hírek. Ezek nemcsak arról tájékoztatnak, hogy mi folyik a: országban, hanem rendkívül sok tanulságot is rejtenek magukban, ösztönzést adnak, munkára serkentenek. Soraikba, belecsúszik ugyan néha emberi hiúság is, de még így is több nyereséget adnak, mint veszteséget. Viszont ha egyszerre olvasnánk el egyházi lapjaink hírrovatát félévre visszamenőleg, akkor megállapíthatnánk, hogy a több mirtt 300 anyuegyházközség, a csaknem hOO leány- és fiókegyházközség közül alig 50 nevével találkozunk. Sokezer lelkes egyházközségek, nagy egyházmegyék neve szinte egyszer sem kerül elő, mintha azon a tájon soha nem történnék semmi. (Ami bizony elő is fordul...) De ha valahol van jele az életnek, miért kell azt eltitkolni? Az már mégis csak csodálatos lenne, hogy ilyen gyülekezetekben nem akad egy lelkész, egy presbiter, vagy ifjúsági tag, aki meg tudna írni egy le-, velezőlapot? Nem gondolják az egyházi vezetők, hogy éppen a saját gyülekezetük hívei rosszalják ezt a nemtörődömséget? Hogy éppen a leg- szolgálütkészebb egyháztagok kívánják az eseményekről való megemlé- kezéstj Olyan egészen kicsiny szolgálatról van itt szó, amelynek eleget tenni lelki öröm s elhanyagolni — no, nem szerénység — hanem . . lustaság .. . Horváth András Presbiter a presbiternek Sok sző esik mostanában az őr- állásról. Sokat beszélnek róla, de nem látom azt az IGAZI megmozdulást, azt az IGAZI szolgálatba állást, amit ezen a vonalon látni szeretnék. Az őrállással kapcsolatban presbiteri gyűléseket, konferenciákat tartunk. Szeretetvcndégségek és más, hasonló egyházi összejövetelek történnek az örállás címe alatt, de a SZOLGÁLAT, amit az Ür Ezékiel könyvének 33. rész, 2—9. verseiben elrendelt, még mindég nem indult meg. — Legalábbis nem az egyház- községek nagyobbik részénél. Pedig a lelkek segélyért kiáltanak, mert rájuk tör a bűn és a hitetlenség. És lelkek pusztulnak el, akiknek vérét — kedves presbiter testvérem — a TE kezedből fogja előkérni az Ür. A TE kezedből, aki a templomban szereted az elölülést, de az elbitan- golt jószágnak, az eltévedt báránynak nem akarsz utána menni. . . Néhány hete csak, hogy mint az egyházközségem adószedője járom a híveket. Akik közül sok már nem is a Ml hívünk, hanem a Sátáné. E néhány hét alatt is sokat tapasztaltam. Sok szomorú, keserű dolgot. Sokszor tapasztaltam, hogy ' elég egy-két szeretetteljes szó ahhoz, hogy kinyíljék a hit elől addig elzárt szív ajtaja s kiáradjon belőle mind az a sok panasz, ami a bűn terhének rettenetes nyomása alatt árad ki a megnyílott szívekből, hogy megered jen az a forró könny patak, ami az „é n b ű. n ö ni“ felismerése nyomán árad ki az emberszemekböl. Sokszor, nagyon sokszor valóságos gyónásokat hallgatok meg Krisztustól eltévedt emberek ajkáról, pedig nem is mint „ö r áll 6“, hanem csőik mint egyszerű adószedő megyek el hozzájuk. Ennek a sok-sok, TÉGED váró, az „öfíÁLLÓT“ váró szerencsétlen. lelkűket vesztő embereknek a látása késztet arra, hogy megfújjam itt. azt az igében említett trombitát, hogy megírjam NEKED, nehezen mozduló presbiter testvérem: — Sok a kereső lélek. Halogatás nélkül indulj az „őr- állásra“, mert ha elvész egy is ezek közül a veszendő lelkek közül, akkor jaj neked, mert az ÜR a TE kezedből kéri el annak ca embernek a bűn fegyverétől kihullott vérét. Szontagh István
