Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-02-26 / 9. szám

2

felnyitására. Ez a mi Urunk, Jézus ugyanaz ... Áldás, tisztesség, dicsőség és ha talom neki mindörökké ...

Hogy lehet szolgálni ezt az örökkévaló ós dicsőséges Urat? Ha tudjuk, hogy semmik, erőtlenek, alkalmatlanok vagyunk. Ha egyedül reá hagyatkozunk. Ha aiz ő Saentdelkénak megsegítő erejét kérjük ás kapjuk. Fordulj azért te is, testvérem ő hozzá. Erőd felett való utad van. Egyél az örökélet kenyeréből és igyál az ő vére italából, hogy szolgálhassál neki örvendezéssel ...

Hajtsd szívedet gyónó, bűnbánó imádságra.

Ezután a püspükhelyettes és De- dinszky Gyula egyházkerületi főjegyző kiosztotta Darims Józsefnek az Úrvacsorát, majd az uj felügyelő letette az esküt, amely után beiktatták őt tél üi>velői tisztségébe.

Szünet után a közgyűlés a díszteremben folytatódott, a|hoJ ímeg- jeüent Ortutay Gyula vallás- és köz- oktatásügyi miniszter is.

Az ülés megnyitása után elhangzott

Darvas József székfoglaló beszéde

TISZTELT KÖZGYŰLÉSI

Első szavam: a köszönet szava Köszönöm a megtisztelő bizalmat, amely erre a posztra, a bányai evangélikus egyházkerület felügyelői tisztére elhívott. Akik ismernek, tudják és tanúsíthatják, hogy nem kerestem ezt a tisztséget. Nem kerestem és nem is úgy tekintem, mint hírt, rangot, vagy dicsőséget biztosító pozíciót, — hanem úgy, mint alkalmat és felelősségteljes kötelességet a szolgálatra. Népen» és egyházam ügyének a szolgálatára. ‘

A nép s a* egyház ügyének szolgálatú

így mondom és külön hangsúlyozom is: népem és egyházam szolgálatára, meri én úgy érzem, hogy ez a kétféle szolgálat, a nép ügyének s az egyház ügyének a szolgálata nem csak, hogy nem lehet egymással ellentétes, hanem nagyon is együvé kell tartozzék. Én úgy érzem, hogy az, amit eddig, mint író s mint közéleti ember, a nép érdekében tehetségemhez mérten végezni igyekeztem, nem csak nem ellentétes azzal, amit ezután az evangélikus egyház életében végeznem kell, hanem egészen azonos célú. S úgy érzem, hogy egyházi ténykedésem akkor lesz igazán keresztyéni szolgálat, ha ebben a munkámban is azok az eszmények vezérelnek, amelyek eddigi életemben vezéreltek, a nép iránti hűség eleven fényeivel,

Író vagy ok s egy idő óta mint író, egyben politikus is. Evangélikus egyházunkban a múltban nem töltöttem be semilyen pozíciót, nem vettem részt az egyház belső életében. Mégis, ha felteszem magamnak a kérdést, hogy több volt-e hát a múltban az egyházammal való közösségem, mint csupán ez, hogy evangélikusnak keresztelitek, hogy az evangélikus hitben nevelkedtem s hogy az evangélikus egyháznak voltam a tagja — akkor azt kell felelnem erre a kérdésre, hogy igen, több volt.

A zonihui emlékek

Orosháza, az egyik legnagyobb evangélikus közösség volt a szülőhelyem s itt szereztem életem első, legdöntőbb élményeit. Nem tudom puszta véletlennek tekinteni azt, hogy azok közül az evangélikusok közül származom én is, akik kétszáz évvel ezelőtt hitük, igazságuk védelmében inkább az üldöztetést vállalták, semhogy megalkudtak volna. Amikor az iskolában a dunántúli Zombáról elmenekült honalapító ősök küzdelmeiről s hősi helytállásáról hallottam, a gyermeki lelkesedés tüze égett bennem, hogy én se leszek náluk méltatlanabb. Orosházán. a múltban mindig békéden Békés e szegénységgel telezsúfolt nagy falujában az elmúlt évszázadok során sokszor magasra lobogott, a zsarnokság sötétségében a haladás, a szabadság ügyének szent tüze. A zombai ősök kemény protestáns leszármazottjai nem egyszer jártak élen az elnyomatás, az igazságtalanság elleni protestánsban. Én úgyhiszem, úgy érzem, hogy amikor bennem is, a faluszéli szegénység gyermekében — már egészen fiatalon — felizzott az igazságtalanság elleni lázadás szenvedélye, akkor az ősök hagyománya is munkált bennem.

Orosházán tanulta meg az egyház küzdelmes történetét

A betűket, amelyekből később az elnyomott, kisemmizett szegényparasztság vágyait, igazságát megkiáltó könyvek formálódtak a kezem

iskomeg

alatt, az orosházi evangélikus Iában tanultam. Ott tanultam egyházunk küzdelmes történetét a Caraffák sanyargatásait. Később megtanultam azl is, és mint író soha nem felejtettem el, hogy történelmi múltúnkban a haladás ügye ós a protestantizmus!, mélységesen egybeforrt. Az igazságkeresés nagy eszménye volt az, amelj' összeforrasz- totta őket. Megtanultam, hogy a protestantizmus nem csak vallási reformáció volt, hanem a szellemi forradalom, sőt a társadalmi forradalom

általánosabb eszményeivel is összekapcsolódott. A kiszabadulás a rendi kötöttségekből, a megmerevedett feudális társadalmi formák felbontása, az emberi és a szellemi szabadság vallomása, a társadalmi igazságosságra való törekvés: a protestantizmus tavaszi szele ezek csiráit mind melengette. Különösen így voil ez nálunk, Magyarországon, almi a protestantizmus elterjedése egy nagy szociális népi mozgalom jegyeit hordozta. A protestánsiildö- zés nehéz évszázadait nem csak a Habsburgok és a katolikus főurak vallási elfogultsága szülte, hanem az is, hogy a protestantizmus mögött az ő uralmukat fenyegető ha- ladásvágy és szabadságvágy társadalmi erőit látták kibomlani. Prédikátor költők, éneklő gályarabok sorsában így lett jelkép a magyar protestantizmus és a magyar haladás Összefonódása, példát mutatva a kései századok felé.. .

Mindezeket, mint író, mint a nép ügyéért harcoló ember, soha nem felejtettem el s úgy éreztem, hogy mint evangélikus is, akkor leszek igazán hű a protestantizmus hagyományaihoz, Tessedik, Kossuth, Petőit szelleméhez, ha az elnyomott nép szószólója, a haladás harcosa leszek.

Istentől adott, elmulaszthatatlan nagy alkalom

Nem lennék azonban teljesen őszinte, ha csak ezt mondanám el az egyházhoz való viszonyomról. Volt idő, különösen az elmúlt évtizedekben, amikor velem együtt nagyon sóik evangélikusnak azt kellett látnia, hogy a magyar protestantizmus, a hivatalos protestantizmus, — a mi egyházunk is, — sokban elfordult régi haladó eszményeitől. Az egyik protestáns prédikátor költő így fogalmazta meg a reformáció kofának protestáns magatartását: „Mennél nagyobb rajtunk a kínzás, annál hangosabb a kiáltás . ..“ A szegény póri nép és a protestáns egyházak kiáltása eggyé- forrott akkor a közös kínzatás elten, hiszen nép és egyház egy volt akkor. A mi egyházunk is népi egyház volt. S vájjon az elmúlt évtizedek alatt, különösen a Horthy-reakció évtizedeiben kevesebb lett a népen a kínzás? Nem, nem let! kevesebb, hanem több lett.

Amikor elhalkult a protestánsok igazságért való kiállás

Vájjon túl van-e már ezen az eltévelyedésen a magyar protestantizmus és benne a mi evangélikus egyházunk is? Sok minden jel azt mutatja, hogy igen s hogy a múlt hibák, bűnök megvallása után a belső megújhodás idei következnek. Egyre több szívben és elmében lesz világossá, hogy Istentől adott, elmulaszthatatlan nagy alkalom van ma egyházunknak az igazi protestáns hagyományok szellemében való megújhodására s arra, hogy újra nép egyházzá legyünk.

Az imént kritikai szavakat nem önmagunk hántásának a szándéka diktálta, hanem az a bennem is elevenen élő felelősség, hogy megtaláljuk egyházunk megújhodásának jó útját. Jövő munkámmal, erőm- höz s tehetségemhez mérten, ezt szeretném szolgálni. Én bizonyos vagyok benne, hogy amikor egyházam elhívott erre a tisztségre, nem a magasrangú közéleti embert nézte bennem, nem a közelmúltnak azt a hagyományát akarja folytatni, amikor csak magas közéleti személyiségek kerülhettek az egyház világi tisztségeire, — hanem azt várja tőlem, hogy másokkal, mindnyájunkkal együtt, én is szerény és serény munkálója. legyek egyházunk megújhodásának, Isten akarata szerint. Azt kérem, hogy ne a minisztert lássák bennem, hanem a nép fiát, aki ha magasabbra került s mesz- szebl) lát, ez csak nagyobb kötelességet ró rá, minél hívebben szolgálni!

Jövő munkámban mit tartok a legdöntőbbnek?

Mindenekelőtt azt, hogy erőmhöz és tehetségemhez képest jó szolgáljam a magyar népi demokrácia és az evangélikus egyház közötti jó

viszony ügyét. Tudom, hogy sok tennivaló vár rám.

Az állam és az egyház közötti viszony

Az állam és aiz egyházunk közötti viszonynak ma két erős pillére van: a Magyar Népköztársaság alkotmánya, amely biztosítja minden polgár lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlásának a jogát, — s az egyház és az állam közötti megegyezés, amely sok más mellett jelentős anyagi támogatást is biztosít egyházunknak. Egyházunk legdöntőbb érdeke, amelyen keresztül elsősorban vizsgálhatjuk az állam és az egyház viszonyát, az, hogy a maga missziós hivatását szabadon betölthesse. Biztosítva van ez a lehetőség? Igen, biztosítva van. Mindenekelőtt az Alkotmány biztosítja ezt, — de a magyar népi demokrácia immár ötesztendős> története is bizonyítja, hogy nálunk nem csak teljes vallásszabadság van, hanem az egyházak állandóan érezhették az állam segítő kezét is. A fasiszta rombolásból felépített templomok százai, sőt ezrei s az egyházak támogatására adott százmilliók a szavaknál is ékesebben bizonyítják mindezt, eleven cáfolatul az ellenséges külföld hazug rágalmainak.

Amikor tehát a többi protestáns egyházakkal együtt a mi egyházunk is elismerte a köztársaságot és a népi demokrácia reformjait, amikor megkötötte az állammal a megegyezést, amikor egyházunk összes tisztségviselői letették az esküt a Magyar Népköztársaság Alkotmányára, akkor mindez arra a szilárd alapra, arra a bizonyosságra támaszkodhatott, hogy egyházunk missziós hivatása a magyar nép államában biztosítva van.

Amikor azonban mindezt elmondjuk, el kell mondanunk azt is, hogy a mi egyházunkban is voltaic erők, ameiyelc nem ezt az utat akarták, hanem a Mindszenty-féle reakciós sérelmi politikához akarták kötni egyházunk hajóját. A Szentírásra, egyházunk hittételeire s egyházunk érdekeire hivatkoztak, — e szavak mögött azonban a régi világ védelmének a szándéka húzódott meg. A Mindszenty-féle politika valódi értelmét, úgyhiszem nem kell már magyarázni, hiszen azóta teljesen lehullott róla a lepel s valóban a legsötétebb haladásellenesség, a népelnyomó osztályuralom kegyellen cinizmusa tűnt el alóla.

A Mindszenty-féle politika arculatai

A Mindszenty-féle politikának sokféle arculata van s magunk is bizonyíthatjuk, hogy még ma sem időszerűtlenek református testvér- egyházunk püspökének, Ravasz Lászlónak a szavai: „Kísértése az egyháznak, hogy azonosítsa magát a letűnt osztályuralommal és az új államrendben ellenséget lásson . .. Ha az egyházat megejti ez a kísértés, az a végzetes szerep vár rá, hogy átalakul illegális politikai pártEvangélikus Éle*.

tá. A maga táborába gyűjti az elégedetlen és ellenzéki eieinetcet és a hozzá való tartozás nem a hitnek, hanem a politikának lesz állástogla- lasa.“ Kérdezzük meg önmagunktól, Tisztelt Közgyűlés, egészen őszintén, hogy nem ez lett volna-e a sorsa a mi egyházunknak, ha győzött volna a Mindszenty politika kísértése? De igen: ez lett volna a sorsa. S kérdezzük meg azt is, nem ez lenne-e egyházunk sorsa, ha a mindszentyzmus szelleme más arculatban feléledne egyházunk vezetésében? Egyházunk érdekében kötelességünk s égő felelősségünk tehát, hogy ma is, a jövőben is fellépjünk, ha ennek a kísértésnek a jelenségeit látjuk egyházunk életében!

Mi azt tartjuk helyesnek, ha az egyház nem politizál, ha az egyház- na;k nincs politikai hatalma. Éppen ezért helyeseljük azt, hogy Alkoimá- nyunk a lelkiismereti és vallásszabadság biztosítása mellett szétválasztja az államot és az egyházat, megnyitja a szabad egyházi fejlődés útját.

De ugyanakkor, amikor a politikamentes egyház hívei vagyunk, nem tartjuk ezzel összeegyeztethetetlennek azt, ha egyházunk nemcsupán elismeri, de helyesli, sőt a maga eszközeivel segíti is ezt a hatalmas társadalmi átalakulást, amely ma Magyarországon végbemegy. A társadalmi igazságtevésnek, a szegények és elnyomottak felemelésének azok az óriási eredményei, amelyeket máris elértünk s amelyek a soha nem látott lendületű országépítő munka eredményeként a jövőben kibontakoznak, a Krisztusi igazság szellemében valók. „Kicsoda hasonló az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, aki a magasságokban lakozik? Aki felemeli az alacsonyt a porból és szűkölködőt kivonssza ai sárból“ — mondja a Szentírás. Nos, hát nem a múltban elnyomott „alacsonyaknak“ a porból való felemelését és a szűkölködő millióknak a sárból való kivonszolását végezte és végzi-e a mi népi demokráciánk? De igen! „Minden völgy felemelkedjék, minden hegy és halom alászáíljon és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává“ — mondja a Biblia. Nos, hát nem a tömegnyomorú- ság völgyeinek s a kevesek dúská- iása hegyeinek eltüntetését végzi e a mi szocialista fejlődésünk? De igen! Keresztyén hitvallásunk szerint való tehát az, ha egyházunk szeretettel és segítő figyelemmel kíséri azt a diadalmas építő lendületet, amely a gyárakban, kint a mezőkön s az irodák munkaasztalai mellett újjáformálja országunk s felszabadult népünk arculatát.

Ha nem gondolunk másra, csak arra, hogy mi volt ebben az országban, vagy csak ebben a nagyvárosban is öt esztendővel ezelőtt, —•« csupa rom, hullás és pusztulás, — és ha megnézzük, hogy mi van ma, már akkor is így kell, hogy cselekedjünk. De különösen így keli cselekednünk, ha az új tervekkel valósággá váló hatalmas fejlődés a múltban elképzelhetetlen méreteire gondolunk.

Harc a békéért

Ugyanígy nem csak nem tartjuk egyházunk hivatásával összeegyeztethetetlennek, hanem egyenesen egyházunk keresztyéni hivatásának tartjuk azt, hogy érőnkhöz nférten résztvegyünk a béke biztosításáért folyó küzdelemben. Nincs is még öt esztendeje, hogy véget éri a második világháború, az özvegyek és árvák szemében még meg sem száradt a könny, a sebek még be sem hegedtek, s a világuralom imperialista őrültjei máris egy új, minden eddiginél szörnyűbb világháborút készítenek elő. Tudjuk, hogy bűnös szándékukat meg lehet, meg tudjuk akadályozni ha faji, nemzeti, világnézeti, vallási különbség .nélkül összefog ellenük a világon mindenki, aki a békét akarja. Mi magyar evangélikusok büszkék vagyunk rá, hogy már eddig is részt- vettünk a békéért folyó harcban, s hogy a béke híveinek világkóngresz- szusán résztvett a mi nevünkben hittestvérünk, Vető püspök úr. A Béke Hívei Világkongresszusának Bizolt- sága a napokban felhívást intézett a világ valamennyi nemzete választott képviselőtestületéhez, a béke védelméért folytatott harc fokozására. Ezt a fehívást a magyar béke- bizdttság küldöttsége holnap délben

adja át a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának. A küldöttségnek tagja Ve,ő püspök úr is. Én úgy hiszem, hogy mindnyájunk nevében kijelenthetem: lélekben vele leszünk, mert egész evangélikus! egyházunk, s annak minden híve egy akarattal ott áll a hatalmas Szovjetúnió vezette béketáborban 1

Feladatok

Tudom, hogy a feladat, amely rám vár a bányai egyházkerület felügyelői székében, nem könnyű. Evangélikus egyházunknak ez a legnagyobb kerülete, s itt van legtöbb égő, megoldhatatlan kérdés. Azok a problémák, amelyek egyházunk belső megújhodásának nagy problémái, itt sűrűsödtek össze a legjobbban. Eléggé súlyos örökséget veszek át. Vannak elódázhatal- lanut megoldandó személyi, szervezeti, anyagi és egyéb kérdéseink. Őszintén megmondom, hogy mind e kérdések megoldásában semmiféle elfogultság nem fog vezetni, hanem egyedül csak az egyház szolgálatának a jó szándéka. Együtt akarok dolgozni mindenkivel, akit ugyanez a jó szándék fűt. Mondottam, hogy az állam és egyházunk viszonya szilárd pilléreken nyugszik. Mégis, ez a viszony — éppen az állam és az egyház fokozatos szétválasztása következtében, — napról-napra új meg új részletkérdéseket vet fel.. Törekvésem lesz, hogy e kérdések jó megoldásával is segítsem az állam és egyházunk közötti harmónia elmélyülését. Rajta leszek, hogy mindig jól képviseljem egyházunk érdekeit. De azt is megmondom őszintén: ellene leszek, hogy bárki is vélt sérelmek mögé reakciós politikai szándékokat bujtasson. Nem különlegesen bányai kerületi kérdés^ hanem az egész egyházegyetem kérdése, hogy egyházi alkotmányunkat hozzá kell igazítanunk a megváltozott viszonyokhoz, — de kerületünknek ebben a munkában is ott keli lennie, teremtő erőivel. Egyházi alkotmányunk reformjának ki kell küszöbölni az elévült részeket. Az egyházkerületek és az egyházmegyék beosztása már nem jó: alkalmazkodnunk kell az új közigazgatási beosztáshoz, s egyházunk kisebb kereteihez. Úgy hiszem, hogy az új alkotmánynak figyelembe kell vennie országunk új fejlődését, utat kell nyisson az élő misszió népi egyházának, utat az új munkamódszereknek és munkalehetőségeknek. Ezért a zsinat aktív munkájára van szükség, s olyan zsinati tagokra, akik erre az újjáépítő munkára alkalmasak. De ehhez hasonlóan minden egyházszervezeti fokon, a presbitériumoktól felfelé, a megújúlást szolgáló munkásokra van szükség. Egyházunk szerveinek összetétele nem fejezi ki egyházunk valóságos összetételét. Az állam segítsége mellett szükséges az egyház önálló anyagi bázisának a megteremtése. Nem építhetünk és ne is építsünk külföldi segélyekre, hanem mindenekelőtt a mi belső erőinkre. Szükséges az egyház életében fokozott takarékosság, — ,ám ez nem jelentheti az egyházi munkásokkal való takarékosságot. Itt is annak az elvnek kell érvényesülnie, hogy a legfőbb érték az ember, tehát az egyházi munkások megélhetését biztosítani kell, s arányosítani kell az egyházi jövedelmeket. Fontos, hogy az egycélú egyházi munkák racionálisan egysége- síltessenek.

Tisztelt Közgyűlés!

Tudom jól, hogy szervezeti kérdések megoldása önmagában még nem jelent megújúlást. A szellemnek, a léleknek kell megújúlnia. Az a hatalmas történelmi átalakulás, amelynek mi magunk is részesei vagyunk, csodálatos alkalom erre egyházunknak^ A magyar protestantizmusnak, benne a mi egyházunknak, ma újra hatalmas lehetősége van, hogy teremtő erő legven a magyar életben. Ennek az útja nem a világtól elvonuló pietista magatartás, hanem a haladó protestáns hagyományokhoz való minél teljesebb visszatérés. Ennek a jegyében erősítenünk kell a többi protestáns egyházakkal, elsősorban a református egyházzal való szoros együttműködését. Ne tagadjuk, hogy vannak még közöttünk olyanok, akik e haladó protestáns egység helyett szívesebben mennének egy olyan úgynevezett „keresztyén egység“ tá-