Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-11-12 / 46. szám

2 Íz ate^iBomiia semmi, nines ereje, ha nincsenek emberek bozzá — mondta Obrazcov a magyar Békekongresszuson IvaiUBélifcM» Élet A stockholmi békefelhívás az atom­bomba ellen mozgósította, a vRág era­beiiségét. Ez a felhívás eVlenátlhalat- lau erkölcsi erővel tört magának utat az emberiség egyszerű, dolgozó mil­lióinak szívébe, ötszázmillió ember írla alá ezt a felhívást, s ezzel meg­mutatkozott, hogy a világ minden tá­ján a jóakaraiú emberek őszinte ro- konszenvéve! találkozik minden lépés, amit a háború eilen tesznek. A világ emberiségének békevágya, sőt a béke megvédésére elszánt akarata tör ma utat országról országra azok között, akiknek a bőrére a háborút készítik — az. egyszerű emberek között. A béke hívei a párisi nagy világ­kongresszus után a második Béke- Világkongresszusra készülnek, amit az nng'iai Sheffield-ben rendeznek no­vember közepén. A Magyar Béke­kongresszus már előrenézett Shef- ficldie, s számbavetle a hazánkban történteket a béke védelmében. Fel­mérte hazánk helyzetéi a mai világ­helyzetben, s felszólalások egész sorá­ban fejeződön ki a magyar nép erős akarata, hogy megvédi a békét, tehát megvédi hazáját minden agresszió el­len, mert — amint Darvas József kultuszminiszter, bányakerületi fel­ügyelőnk (aki a kongresszus első szónoka volt) kifejezte: „A béke vé­detnie egyben a haza védelmét is je­lenti." A kongresszus megmutatta, hogy helyes volt a stockholmi gyűlésen összegyűlt békeharcosoknak az a lá­tása, hogy a háborús uszltók ée há­borús haszonélvezők ellen, az ember­telen háború minden kísérlete ellen magát a dolgozó népet kell mozgósítani. Obrazcov szovjet kikül­dött címünkben Is közölt mondata világosan fogalmazza meg azt, amire gondoltak, s aminek sikerülnie kell, ha mindenki megteszi a kötelességét, aki embernek érzi magát. A fegyve­rekhez ember kell, aki használja őket. Az embereknek kell összefogóink a fegyverek ellen, hogy a fegyverek ne foghassanak össze az emberek eilen. Ugyanakkor azonban, amikor né­pünk mozgósítását a béke mellett a békéért kifejlett küzdelem másfél éve és ez a kongresszus is elvégezte — ez a kongresszus meg tudta mutatni azt is, hogy a béketábor, amelybe hazánk tartozik, nem álmodozó paci­fistákat csinált belőjünk. A pacifiz­mus az ellenség mérge volna ben­nünk. A béke szavával együtt a haza szent nevél ejtjük. Valószerűen lát­juk a világot, s mint Dezséry László evangélikus püspök kongresszusi be­szédében kifejezte, „ez a kongresz- szus a drága haza védelmében ková­csolta össze egész népünket“. A keresztyén egyházak részvétele Szinte lehetetlen volna erről a gaz­dag kongresszusról megközelítőleg is átfogó képet adni. A két előadáshoz, amely elhangzott, 517 résztvevő je­lentkezett felszólalásra. Ezek közül 68 felszólalás hr.ngzott el két nap alatt, s a felszólalók népünk életének egészét képviselték. Mi most csak orra szorítkozunk, hogy elmondjuk, mivel járultak hozzá a magyar ke­resztény felekezetek népünk béke­vágyának kifejezéséhez ezen a nagy ünnepi alkalmon. Amint Darvas József ezt beszédében e] is mondta, az or­szág különböző vidékein 97 papöt vá­lasztottak meg küldöttnek erre a kongresszusra, köztük hat püspököt, „minden egyház képviseletében. Pa­pokat. akik keresztény hitük, meg­győződésük természetes is szerves ré­szének érzik azt, hogy harcoljanak a békéért'" — mondta. A keresztyén hit ilyen kifejeződé­sének már a kongresszus előtt tanúi .leheltünk. Szerkesztőségünk negyven­nél több evangélikus lelkésztől ka­pott ezekben a napokban szép és mrggyőződésteijes sorokat, hogy jut­tassuk el azokat a magyar sajtóhoz, s egyházunk hangjaként a kongresz- szus elé. Friedrich Lajos kecskeméti lelkész írta: „Evangélikus népünk nem hiába imádkozik a békéért, hiszen nekünk a béke minden: az imádságunk csöndje, munkánk ritmusa, a tűz­helyünk békessége és a gyermekeink mosolya. Mi, evangélikusok, szórvány vagyunk. De a háború szörnyű szór­vány. Kifordít a boldog otthonból, a munkánk műhelyéből, a hitünk temp­lomából. Ezért imádkozunk a bé­kéért!“ Bakay Zoltán dunacgyházi lelkész írta: „Szívügyünk a béke ügye. Erre buzdítani nem­csak kötelességünk, hanem élen járva léplen-nyomon bizonyságot kell ten­nünk arról, amit hirdetünk, mert ezt várja tőlünk a béke fejedelme, Jézus Krisztus.“ Paloiay Gyula harlai lelkész leveléből: „Semleges tét­lenséggel a katasztrófát mozdítanánk elő. Személyes dönlósünkkel a világ jövője íelett érvényesítjük szavazati jogunkat. Minden templomi szószék a Világbéke dobogója legyen. Hiszek a világbéke győzelmében!“ Botyánszky János mezőtúri esperes írla: „Hatalmas di­menzióin ötéves tervünk csak béké­ben valósítható mag. Őrködnünk kell tehát a béke felett, kívánjuk azt szív­ből, imádkozzunk érte, szervezett cgybefogással, aktív akarással a sa­ját magunk, jól felfogott érdekében.“ Hohály Mihály békéscsabai esperes szerint: „Az egy­háznak mindent el kell követnie a bé­kéért, mert egy újabb háború kultú­ránk megsemmisülésével, az emberi­ség szörnyű pusztulásával járna. Az egyházak szava, mint vészkiáltás, han­gozzék végig a földön: ne idézzelek fel háborút, békét akarunk I“ Lukács László csanádapácai lelkész nyilatkozata: „A háborút mélységesen elítélem. Evangéliumi álláspontomból kifolyó­lag a béke mellett állok, mert Isten i ránkbízta a békéltetés evangéliumát." Bcncze Imre peslszenlerzsébe'ti lelkész írta: „Aki lángba szeretné borítani a világot, annak fejelnie keli az emberiség ítélő­széke előtt, s viselnie kell tettének következményeit. Bízom abban, hogy hatalmasabb a békevágy a józan dol­gozó emberek millióiban." Biatnlczky Jenő cinkotai alespres írta: „Az Istennel és önmagukkal békességre jutóit em­berek teljes készséggel munkálkod­nak azon, hogy békesség legyen a föl­dön ember és ember között is.“ Fabók Ferenc mezőberényi lelkész üzeni: „Isten di­csőségének szüntelen hirdetése és ter­jesztése mellett az emberiség számára a békesség fáradhatatlan építése: ez az evangélikus lelkipásztor hivatása.“ Szilády Jenő budapesti lelkész szerint: „A háború réme újból fenyegeti a világ életét. Ellene küzdeni kétségtelenül nem­csak politikusok dolga. Ez kelei és nyugat egyházainak egyformán szent kötelessége.“ Farkas Lajos orosháza-rákóczltelept lelkész írja: „A béke ügyében szólni, ee a lelki­pásztori szoigálat modern hajtása. A mai idők demokratikusan szolgáló evangélikus lelkészének nemes fel­adata, hogy a világkatasztrófa elkerü­lésében szolgáljon“ Gaudy László igazgató-lelkész: „A tudomány raffl- nált eszközéinek segítségével alakított fegyverek harca irtózatos bűn, láza­dás Isten ellen. A béke pedig enge­delmesség Isten mellett." Bódy Pál esperes a következőket mondja: — A falu és város dolgozói és ezek között az egyházak vezelöi, a lelké­szek igaz és őszinte vággyal és el­határozással csatlakoztak a béke­mozgalomhoz és veszik ki részüket a munkából. Zulauf Henrik diakonissza-inlézeti vezető-lelkész üzenete; — Diakóniánk a saját lényegéből kifolyólag közvetve és közvetlenül az emberek és a népek közölti béke szolgálatában is áll. Még haTC árán is: harcolunk minden hazug és ál- béke ellen, az igazi békességért és békéért a világ számára. Gyöngyösi Vilmos orosházi lelkész így nyilatkozik: — Az első világháború hadiárvája vagyok. Egész küzdelmes ifjúságom­ban nyögtem ennek terhét. Már sor­som elkötelezett arra, hogy a béke harcosa legyek. Kongresszusi küldötteink A kongresszusi kiküldöttek közé megválasztott evangélikus lelkészek közül is többen nyilatkoztak: Aranyi József evang. leikést, at Orosházai Járási Tanács rendes tagja így nyilatkozik a békéről: „Egyre növekvő figyelemmel kísér­tem a béke útjait keresők lépteit. De idáig csak passzív szemlélője vol­tam mások nagy igyekezetének. Döniő impulzust nyertem azonban pár nappal ezelőtt a Magyar Nemzet­nek abban a riportjában, melyet egy Amerikából most hazatért magyar asszonnyal folytatott beszélgetés kap­csán közölt a lap. (Oki. 26. csütör­tök.) Félelmetes a haszonért, a mohó szerzésért- embertársai vesztén ör­vendő felkiáltás: „Hála Istennek, csakhogy megint háború van!“ Így beszél ma egy jómódú polgár Ameri­kában, amikor hallja, hogy megindult és folytatódik a koreai háború. Az ilyen aljas gondolkozás ellen a tisztességesek, a jóakaraiú emberek, Krisztát katonái minden tehetségüket kell, hogy munkába állítsák. Én is sieitem jelentkezni a helyi Béke- bizottságnál.“ Kőszórás Oszkár «iesperes a következőkéi Írja: „Népünk az elmúlt háború borzal­mait nem felejtette el. Innen érthető, hogy a világ minden népe között a magyarság összeforrott a Ízéke gondolatával. Örömmel állok a béke kibontott zászlaja alá, annál is in­kább, mert maga Jézus is ezt mondja: Boldogok a békességre igyekezók.“ Virágh Gyula gyömrői lelkész így Ír a békéről: „Biblia olvasó ember tiszlában van vele, hogy „Istennek békessége, mely minden emberi értelmet felülhalad" — nem azonos e világ el-eltőnő bé­kességével. Ez hitünk ajándéka, ez a harmonikus közösségi életé. Azért imádkozunk, azért küzdünk. Gyüle­kezetünk teraplomépítését a háború szakította félbe és a továbbépűiést a világban beállott békesség hozta meg. Nem lehet tehát kétségeiké Hő ez- irányban egyéni meggyőződésein, de ugyanúgy az egész gyülekezet meg­győződése sem. Ezt méltányolták községünk lakói, amikor Győmrő község képviseletében engem küldtek ki a II. Országos Békekongresszusra." Püspökeink a kongresszuson Túróezy Zoltán, a dunántúli, Szabó Józiscf, a dunáninneni, dr Vcfó Lajos, a tiszai és Dezséry László, a bányai egyházkerület püspökei, valamennyi evangélikus gyülekezet lelkipásztorai­nak, presbitériumok és híveinek püs­pöki körlevelet küldöttek, melyet az ország minden templomában felolvas­tak. A magyar protestantizmus püspö­kei közül kiküldöttek voltak Bereczky Albert és Péter János református,, dr. Vető Lajos és Dezséry László evan­gélikus lelkészek. Mind a négyüket beválasztották az Országos JBéke- tamács tagjai közé is. A II. Béke- világkongresszus angliai sheffieldi gyűlésére magyar küldöttként meg­választotta a kongresszus Péter János református és Dezséry László evan­gélikus püspököt is, ami egyházaink­nak a magyar nép részéről kifejezett nagy megbecsülése. Péter János re­formátus püspök elnökölt a kon­gresszus egyik hosszú szakaszán. Felszólalások a keresztény egyházak részéről Bereczky Albert református püs­pök többek között a következőket mondta felszólalásában: ;— Az egyház emberének következete­sen vállalnia kell a békéért való har­cot. Éppen era a meggyőződés vezetett bennünket, amikor a világkeresztyén- ség egyházaihoz a reformáció nagy emlékünnepén testvéri üzenetet küld­tünk és felhívtuk a nyugati egyházak embereit is, hogy becsületesen dönt­senek a háború eHen, bélyegezzék meg előre aat a gonosz szándékot, amely atomfegyvert, baktériumhá'borút és embertelen bombázásokat is hajlandó volna igénybevenni, hogy saját jog­talan igényeit elnyomott népek élet­érdekei árán védelmezze. Dezséry László püspök az evangélikus egyház nevé­ben többek között a következőkkel üdvözölte a Béíkékongresjzust. — Olyan öt esztendő áll mögöt­tünk, amelyben Rákosi Mátyás és a Magyar Dolgozók Pártja határozott és előrelátó vezetése alatt népünk hősi munkával, áldozatkészségével és szüntelenül a nagy tömegek igazságát keresve, alapjaiban tnegújhodoft. Eb­ben a nemzeti ujjáépüMsben mi, evangélikus keresztyének is sok ál­dást kaptunk. Felismertük eddigi mu­lasztásainkat éa különösen azt, hogy a népünkhöz való hűség sokkal töb­bet kíván tő'ünk, mint a küzdő em­berekhez intézett kegyes szavakat, amikkel régebbi időkben sokszor meg­elégedtünk. — Vallásos lelkiismeretűnk paran­csolja, hogy világosan beszéljünk, vi­lágosan döntsünk és félreérthetetle­nül harcoljunk együtt a béke hívei­vel. A római katolikus egyház részéről három beszéd hangzott el. Beresztóczy Miklós eszlergomi kanonoké, Horváth Richárd pap tanáré és Máté János plébánosé, aki a kővetkezőkéi mondta: — Tudjuk, hogy ezzel is a békét erősítjük. Jómagam is népem iránti szereidből, pásztori hivatásomból fo­lyó kötelességemnek érzem, hogy azok közt legyek, akik rajta vannak, hogy elhárítsanak minden veszedel­met, amely a népet fenyegeti, első­sorban a legnagyobb veszedelmet, a háborút. A békekongresszus határozati ja­vaslatot fogadott el, mely utasította az angliai II. Bébeviiágkongresszusra kiküldött magyar delegációt, hogy ott kifejezze a magyar nép őszinte békeakaratát, s azzal a tudattal osz­lott szét, hogy a több mint kétezer kiküldött az ország minden tájára elviszi a kongresszus élményeit, üze­netét és harci erejét. Felfegyver­kezve ezer érvvel, amivel a mi né­pünk békevágyát kifejezték ezen n nagy seregiésen, tovább folytatják a felvilágosító és cselekvésre indító munkát a béke és a haza megvédé­sére. A kongresszus papi kiküldöttei is azzal a tudattal térhettek haza gyülekezeteikbe, hogy népünkhöz való hőségben valami olyanban ve­hettek részt, arai keresztyén meg­győződésünkkel mélyen megegyezik. IKeyUivá az Ág. H. Evangélikus Egyház- kerületek Jóléti Egyesületének 1950 november hó 22-én, délelőtt 11 órakor, Budapest, V., Deák Fe- renc-tér 4. I. em. 7. szóm alatt a Deák-téri Központi Pénztár mel­letti kis tanácsterem helyiségében megtartandó rendes évi közgyűlésére Tárgysorozat. 1. Elnöki megnyitó. 2. Jelentés az Egyesület mű­ködéséről. 3. Az egyházi juttatások fel­osztása. 4. Határozathozatal a jelentéssel kapcsolatos előterjesztések ügyében. 5. Tisztikar kiegészítése, a szám­vizsgáló-bizottság újraválasz­tása. 6. Alapszabáiymódosítás. 7. Számvizsgáló-bizottság jelen­tése. 8. Esetleges indítványok. Ha az egybehívott rendes közgyűlésre a rendes tagok nem jelennének meg határozatképes számban, úgy a rendes közgyűlést ugyanezen tárgysorozattal 1950 december hű 5-én. délelőtt 11 órakor, Budapest. V.. Deák Ferenc-tér 4 !. em. 7. szára alatt a Deák-téri Központi Pénztár melletti kis tanács­terem helyiségében fogjuk megtartani, mely rendes közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozat­képes. „Egyházunk hűséget vár {öled" Az „Evangélikus Élei" által meg­indított akció újabb eredményeket hozott az evangélikus sajtó támoga­tására. A csengődi gyülekezet 22.80 Ft., Csanádapnca 30.—, Diósgyőri Evan­gélikus Egyház 50.—, Hatvan 73.55, N. N. 20.—, N. N. 10.—, Kotlarik J. 40.—, Sajókaza 4.—, Péteri Egyház- község 60.—, Ceglédi gyülekezet 47.12, Pónya István, Szederkény 5.—, Páhi- Kaskantyú 25.— forintot küldött^ Az adományok után érdekes ide iktatni Fabinyi József salgótarjáni ol­vasónk levelét, aki a következőket írja: „Kedves Szerkesztő Úr! Száz­szor fontos, hogy mindenegyes test­vérünk olvassa az evangélikus sajtót, főleg a presbiterek, akiknek tudniuk kellene minden egyházi dologról. Sajnos, nem így van, mert éppen azok, akiket a jó Isten jobb fizetéssel megáldott, azok nem tartják köteles­ségüknek. hogy támogassák az evan­gélikus sajtót, ami bizony nagyon szomorú dologi“ Találkozás apámmal Tízegynéhány éve írtam ezt a pár sort, hónapokkal apám halála után. Halottak napján, ahogy a kéziratból kitűnik. És furcsa véletlenként ma került ismét a kezembe, bizonyára azért, hogy emlékeztessen, hogy fel­elevenítsen bennem régi érzéseket és leverje rólak az idő porát. Változta­tás nélkül írom le, amit akkor írtam: .. .Amikor meghalt apám, tokkal elevenebb lett bennem. Eltűnt közöt­tünk valamilyen gát, amely egyfor­mán zavart mind a kettőnket - a figu­rális jelenlétünk feszélyezett. Korkű- lőnbség volt közöttünk, tekintélg- különönbség — ő volt az apám, én voitxm a fia. Korlátokat vont kö­zénk az illendőség, a tisztelet, amit ő ugyan sohase kívánt tőlem, de en­gem mégis kötelezett. Most aztán nincs közöttünk semmi: egykorúnk vagyunk. Eleinte nem láttam öt tisztán. Még sokáig a halála után betegnek lát­tam, ahogy ott ült csüggedten meg­vetett ágya mellett, amelybe btfeküdni félt. De már ebből is valami közös­ség támadt bennünk; ismerem jól ezt a félelmet az ágytól, amikor felriaszt a köhögés és megrémít a csönd. Én is kiugróm az ágyból, cigarettára gyújtok, ugyanúgy, mint 6, kinézek a sötét ablakon, hogy megszokjam a végtelent. Sokszor nem ismert meg reggel, az altató elgyöngítette szemét, Vak tekintete ijedt volt és botorkálva jóit. Ahogy botorkálva megyek fürdő­szobám felé, aliatótól elvakultan, őt érzem magamban. De ez még nem volt az ö igazi té­nye. Amíg dolgozott és küzdött, addig sohase volt fáradt, sohase volt be­teg, sohase volt csüggedt: szomoni volt csak. De a szomorúsága mé­lyen volt, szelídség és mosoly ta­karta. Csak hosszú idő múlva lát­tam őt igazán otírannak, amilyen volt. Már örülni tudtam, amikor fel­idéztem magamban. Egyik nap azután ott ült velem szemben az öblös karosszékben, meg­hitten, bizalmasan. Éreztem magamon a tekintetét. És megszoktam, hogy minden nap odaül hozzám, természe­tesen, ceremónia nélkül: beszélge­tünk, gondolkozunk, legyintünk, vn- nogatjuk a vállunkat. Korlátok nél­kül, Hiedelem nélkül. Megengedünk magunknak mindent, nincs kor, nincs tisztelet, nincs felfogáskülönbség, hozzá merünk nyúlni mindenhez. Ér­zelgősség, keserűség nélkül. Nevetünk. Akkor is nevetünk, amikor fáj vala­mi, emberi ostobaság vagy gonoszság, de megszoktuk, megbocsátjuk, férfiak vagyunk. Nem kérdezünk semmitt úgyis tudunk mindent. Értjük egy­mást: egyek vagyunk. Az élet olyan, amilyen az ember, olyan, amilyennek nem szabadna lennie. Nem segíthe­tünk rajta. J\’e követeljünk tőle ma­gunknak semmit, de adjunk neki ma­gunkból, ha hiába adunk is. Fárad­tak vagyunk —• nem baj, a fáradtság is jó, a csalódottság is. A csalódott­ság bölcseség. S ahogy Így beszélgetünk napokon és éjjeleken át, érzem, mindig ö győz. Megvallom, azt hittem, amikor még élt — amíg valójában élt, nem pedig bennem — megvallom, akkor azt hittem, hogy 6 nem ért meg en- ; gem. Most tudom, hogy én nem ér­tettem meg öt; hogy én jirtottam el oda, ahol ő mindig állt. Neki volt igaza; az ember nem akkor éli tel­jesen az életét, amikor lázad és keres, hanem akkor él igazán, amikor meg­nyugodott és megértette azt, amit meg kell érteni. És tévedtem akkor ts, amikor ha­lálakor azt hittem, hogu az ő élete csökkent és az enyém erősödőit. Meg­fordítva történt: ő lett elevenebb ben­nem, ö lépett elém és én halványod­tam el, én tolódtam hátra. Sokszor már ott tartunk, hogy ő beszél he­lyettem. S én már régen ott tartok, hogy jobban szeretem az 6 hangját hallani, mint a magamét, összetévesz­tem a kettőt: 6 beszél, vagy én be­szélek! * Végre együtt vagyunk. S együtt maradunk, együtt haladunk, bakta­tunk, egy úton, ugyanazon: nem tudjuk róla, hol és mikor kezdtük el és hol fejezzük be. A megtett út vég­telen, az előttünk tevő út is. Végtelen és nehéz. Egyedül nehezen bírja az ember. De így együtt majd csak meg­birkózunk vele, elérünk rajta vala­hová, vagy nem érünk el sehová — maga az út a fontos. Én mondtam ezt? ö mondta? Cj evangélikus egyház Madagaszkárban új evangélikus egyház alakult November 5-én ült össze D.anaraotsoá-ban az első ma- dagaszkári evangélikus zsinat, amely kiépíti az egyház al otmányát is elő­készíti az egyházi választásokat. Uj orgonák építését, javítását vállalja Ssegar ©Sió ©rgetsagyár Budapest, XIV., Füredi-utca 41. Telefon: 297—023. LODEN. BALLON —----------------------—..— i átlátszó- vilzar- és esfika&á MfißiroK És szász v„ teleki pal-utca habom

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom