Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-10-15 / 42. szám

Evangélikus Élet Tavasz az őszben Kaposvárott Kaposvár — kiált a kalauz s né­hány perc múlva ott ballagunk a vi­rágos utcákon. A repkény leveleit már pirosra csípte a dér s a hatalmas sétány útjain őszi leveleket sodor a lábunk. A fák lombjai fölé emelkedik az evangélikus templom árpádsisakos to­ronykúpja. Nem dombon épült ugyan, de 38 km-es körzet evangélikusságát vigyázza, Sándy Gyula tervezése ez az egységes, magyarmintás, szép kis templom. A falához simuló, fenyő­takarta papiakon fiatal lelkész, Du- bovay Géza fogad s lát el családtag­jával együtt páratlan vendégszere­tettel. Finom szíveslátására jellemző, hogy amikor napsugaras régi őszök emlé­két rajzó ismerösiátogatásból későn este alvóra tértem hozzájuk, ágyam mellett ott várt a gyülekezet kéziratos törléneíe. Benne tallózom most, s né­zem, hogyan őrködik a nagy körzet evangéMkusságán a kicsi templom. Legrégibb adatuk Kaposvár evan- gélikusságára a múlt század 30-as éveihez vezet. A városban akkor 80 evangélikus élt 35 reformátussal szemben a nagy katolikus többség között. Ecseny fiókgyülekezele volt. A reformátusok gyorsabban nőttek, s 1880-ban már a megalakult rcf. egy­házközség kebelében élnek híveink, amit utóbb a nagygeresdi egyezség pontosan szabályoz is. Lassan-lassan erősödik • iutheránia is, míg 1915-ben Gyurátz püspök szorgalmazására különválik s önálló­sul missziói gyülekezetté. Egyidősek vagyunk — mosolyodon! cl — s most már úgy nézők a gyüle­kezetre, mint korban is lelki testvé­remre. Első lelkészének, Takáts Bélának szervezésében folyik az élet. Ottho­nuk a várostól kapott régi tűzoátó- épület. A reformációt 400 érvel jubiláló 1917-ea esztendő, mint oly sok evan­gélikus ügynek az országban, a ka­posvári gyülekezetnek is jelentős lö­kést ad. Ekkor anyásul. Hatalmas szórványterületet csatolnak hozzá, benne két jelentős filiával. Megalakul n nöegylet s elhatározza a még alig bölcsőben ringó gyülekezet a temp- lomépítóst. Pénzük azonban a huszas évek elején elértéktelenedik s az 1922-re szórványaival 1200 lelkesre szaporodott gyülekezet várni kénysze­rül. De nem sokáig. A templomépités kora voltaképpen 1925-tel kezdődik. „Szent merészség kellett hozzá“ — mondta négy évre rá püspökük a templomszenteléskor. De hitben jártak, volt hozzá erejük. Pedig a gyülekezet vagyontalan tiszt­viselőkből, szegény napszámosokból, kisiparosokból áü s 80%-ban vegyes- házasságban élnek. A templomépítés teljesen meghatározza a gyülekezetei. Műiden cél ez volt. Sok küzdelemmel és lelkeseshássel feszítették meg min­den erejüket s tlégy év múlva külső segítség nélkül állt a görög-kereszt alapú templom, 45 m-es tornyával s otthonos, modem parochiájával. A két háború között nyugodt, pro­blémamentes, biztosított életnek lát­szik a gyülekezet fejlődése „az akkori egyházi és gyülekezeti élet sfma be- tonútján haladva“ — írja Dubovay Géza. Elnézem ezt a sima, probléma- mentes betonutat Egyetlen istentisz­telet van csak, vasárnap délelőtt s egyetlen bibliaóra hétköznap. Ez az összes kimondottan igchirdetési alka­lom a hívek számára. A templomláto­gatás gyér, a bibliaóra pang. Az cgy- háztársadalmi munka már elevenebb. Tea-estek, színházi estek, virsli-dél- előttök, tombola, szeretetvendégség és vallásos estek váltakoznak vendégelő­adókkal és újszerű ötletekkel. A nő- egylct karitatív jellegű munkát végez, csúcsponton a karácsonyi segélyezés­sel. A tanulóifjúság diákszövetségbe tömörül a mindenkori káplán vezeté­sével. Vájjon ez a problémamentes, síma betonút minden szépsége és ked­ves emléke mellett is nem volt túl­ságosan — széles út? Ezt az utat, nem csak Kaposvárott, de mindenütt másutt gyülekezeteink­ben Isten kétségtelenül megítélte. Egyéb bajokkal karöltve ez az út a második világháború alatt és után a szép kicsi templom megürcsedésé- hez vezetett. 30—35-en látogatták a vasárnap délelőtti istentisztelet. Ma újra templomépités előtt áll • gyülekezet A leiki templom felépítése előtt Az alapkő letételeit: a fundamen- tom Krisztas. Evangélizációk során s nyári konferenciákon tanulgatja rna már a gyülekezet. A belső újjáépítés ütemét így írja le az új lelkész: „amit Nélküle próbáltunk cselekedni a gyülekezet életrekeltésére, bármely emberi erőlködéssel és ügyeskedéssel, nem sikerült; amit Tőle fogadtunk el alázatos szívvel, ígéretes bimbóvá lelt a gyülekezet életfáján.“ Szórványterülelén 92 község fekszik. Ebből a lelkész 11-et rendszeresen gondoz, 55 pedig rendezett szórvány. Hisszük, hogy ami ezekben a bim­bókban benne feszül, új élet az. Kaposváron veröfényes, csendes őszi napon tavaszt láttam. Koren Emil Jakab levele az egyházhoz Boldog szenvedés „Ne panaszkodjatok egymás ellen, atyámfiái, hogy ítélet alá ne kerülje­lek. íme a Bíró az ajtó előtt áll. A Szenvedésben és tűrésben vegyetek példát, atyámfiai, a prófétákról, akik az Ürnak nevében szólották. íme, azo­kat mondjuk boldogoknak, akik mindvégig kitartottak. Hallottatok Jób béketűr.'séről és láttátok az Úr­tól való végét (életének), hogy milyen irgalmas és könyörületes az Ür. Mindenekelőtt pedig atyámfiai ne es­küdjelek se az égre, se a földre, se egyébre, hanem legyen a ti igenetek igen és a ti nemetek nem, hogy íté­let alá ne essetek.“ (5., 9—12.) Van szenvedés. Olyan letagadhatat­lan ténye ez az emberi életnek, mint tikár az, hogy van nappal és van éj­szaka. Mióta a világ áll, gyötörte ma­gát az ember azzal a kérdéssel: miért van a szenvedés? Könyvtárakat Írtak össze efféle című könyvekkel: A szenvedés értelme. Jakab apostol nem bölcselkedik a Szenvedésről, hogy mi az és honnan Van, hanem inkább arra tanít, ho­gyan viselkedjünk benne. És ez a fon­tos. Ne panaszkodjatok egymás ellen! A szenvedést szeretné az ember ma­gáról lerázni, mint alkalmatlan ter­het. S úgy véli, hogy már azzal is megkönnyebbül, ha egv kicsit ki- panaszkodhalja magát. Ez a panasz, Sétahajózás és sápítozás lassanként a Vérünkké válik. Szinte úgy véljük: az illendőséghez tartozik egy kis panasz- kodás; nehogy azt véljék az emberek, hogy túlságosan jól megy nekünk. Így leszünk a panaszkodásban hazu­gokká, mert felnagyítjuk keserveinket és liáládatlanná, mert nem vesszük észre, mennyi megköszönni és örülni- valónk volna. De Így vétkezünk egy­más ellen is. Mert a panaszkodásban mindig másokkal hasonlítgatjuk Bsz- szo magunkat, mondván, hogy neki jó, de bezzeg nekem... S keserűsé­günkben másokat okolunk bajainkért. Így leszünk irigyek és rosszindulatúak s így szeretnénk terheinket mások vállára hárítani. Ne így — mondja Jakab! Nézzétek a prójétákat. A próféták, Isten embe­rei, nemcsak az ÚréTt való harcban nagyolt, hanem a szenvedésben is. Szenvedni, kitartani tudni, tűrni tudni nem valami passzív dolog, hanem na­gyon is cselekvő, tevékeny magatar­tás. Hogyan hordozta egy Jeremiás, egy Illés a megnemériést, a rágalma­kat, a gyűlöletet. Isten nevéért s az Ö nevében, Isten előtt imádságban hordozták a szenvedést. Nem fakirok módjára érzéketlenül és fásultan, ha­nem megalázkodva Isten keze alatt s mégis hálát adva, sőt örvendezve. És nézzetek Jóbra. Ö a Biblia nagy szenvedője, a türelem és hit példa­képe minden időkre. Hogy perel ez az ember Istenével, hogy vívódik, hogy keres és hogyan találja meg végül is az egyetlen vigasztalást, a bé­kességet és diadalmas bizonyosságot: Tudom, hogy az én megváltóm él. (Jób 19:25.) Itt tárul fel Jób előtt a nagy titok: nagyon irgalmas és kö­nyörületes a: Ür. Ez az ő életének nagy tanulsága és ez Isten vele való útjainak a célja is, ez a felismerés és ez bizonyosság. A Biró az ajtó előtt áll. Jézus Krisztus számonvesz tőlünk minden türelmetlen panaszt, minden, szeretet­len irígykedést, minden elkeseredett fogadkozást, minden lázadó károm­lást — minden hitetlenséget. Mert minden ezen múlik: oda tudjuk-c tenni nagy bizalommal és reménység­gel az U atyai, irgalmas és jóságos kezébe az életünket és mindenkiét másét is, népünkét és egyházunkét is. Ha igen, akkor minket is boldognak ítél az ige. Boldogok, akik mindvégig kitartottak. Boldogok, akik tudnak tűrni, várni, remélni. Boldogok, mert megismerik, hogy irgalmas és könyö­rületes az Isten. És ez a megismerés egy életre elégséges erő és vigaszta­lás éleiben és halálban. Groó Gyula U! orgonák é&ittsét, Javítását vállalja Rieger Ottó orgonagyár _______________Budapest. XIV., Fűredi-n. 41, — Telefon: 297-028__________ Bi Mia-olvasá Okt, Ili. Vasárnap. Es. 35:8.; Ján. 12:35. Máké 12:22—30. Kétség nélkül elérkezett az Isten országa. Súlyos nyomatékkai hirdeti ezt Jézus ebben az igében. Hiába a farizeusok képmutaíása, fondorlatos kendőzése. Hiába kiáltják Jézust ördöggel cimboráiénak. Kétség nélkül elérkezett. Ezért dönteni kell Vagy vele, vagy mindenképpen ellene. Közömbösség nincs. Tudod-e, hogy számodra is kétség nélkül elérkezett az Isten országa? Ezt tudva, döntöttél-e? Gál. 3:15—18. Okt 1«. Hétfő. Ezék. 30:11.; Jud. X Ef. 5:15—21. A nagy alkalmak, amikről a 16 vers beszél, azok, amikor a bűnös, kegyelemre szoruló szív észreveszi az elveszettet kereső Pásztort s Isten akaratát abban látja meg, hogy ő nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Veled is ez az akarata. Ennek felis­merése az igazi böicseság. Életfor­mája és alapmagatsrtása pedig a Szentlélekkel teljes, hálaadó, kegyes élet. GaL 3:1»—29. Okt. 17. Kedd. Jób !Ö:19; I. Tím. 4:10. II. Tim. 2:1—5. Jézus Krisztus jó vitézének harca nem azt jelenti, hogy kiszakadva a napi feladatokból, kizárólag hivatal és hivatásszerű igehirdetői szolgálatra kell lépni. Sőt, akik az igehirdetői szolgálatot az élettől elszakadva pró­bálják végezni, a Krisztus bűnösöket kereső munkájától szakadtak el. Két lábbal és két kézzel kell a munkában állni. Ez azonban nem jelent elmerü- lést a napi feladatokban. A szabály­szerű küzdelmet egy finn paraszt- prédikátor így fejezte ki: kezed az eke szarván, lábad a rögön, szemed a barázdán, de szíved az Isten or­szágán. Gál. 4:1—7. Okt. 18. Szerda. Zsolt. 119:63; I. Ján. 2:6. I. Kor. 9:19—23. Pál apostol ezzél a* életünkhöz való odahasonulássa! voltaképpen a keresztyén élet egyik legnagyobb tit­kát fedi fel, amit Luther igy fejezett ki: a keresztyén ember hite által mindenek szabados ura, a szeretet ál­tal mindenek szolgája. A cél pedig egy: hogy az emberek az evangélium által megtartassanak, üdvösségre jus­sanak. Vedd észre: veled is Így történt s lásd meg: neked is ez a szolgálatod. Gál. 4:8—20. Okt. 19. Csütörtök. Es. 25:4; Róm. 8:35, 37. I. Kor. 9:13—18. Tanulj meg a gyülekezet felöl nézni az igehirdetőre. Neki az „ol­tárból“ kell élnie. Az Isten oltárából, ami a tiéd. Az ő megélhetését Isten a te kezedbe tette le. Tanulj meg a feladat felől nézni az igehirdetőre. Az evangéliumot hir­detni! Egyedül és kizárólag — és in­gyen. Semmiképpen sem függően a javadalomtól. Ingyen vettétek, ingyen adjátok — noha: méltó a munkás a maga jutalmára. Tanulj meg magadra is nézni. Szükség kényszerít téged is, hogy hir­desd az evangéliumot. Ügy, ahogy ne­ked adatott — sáfárságra. Gál. 5:1—12. Okt. 20. Péntek'. Zsolt. 51:4; I. Pét. 1:13. I. Thens. 5:ti. A hívő ember két életfunkcióját je­löli meg itt az ige. Ezek: a vigaszta­lás és az építés. Vájjon borúlátá­sommal nem inkább elkeserítek és rombolok én? A hívő embernek van oka és esz­köze a vigasztalásra és építésre. A» KriszJus él és uralkodik, velünk van ma is. Vájjon nem csüggedtem el az ebben való reménységben és bizo­nyosságban? Mert a hívő ember egymást vigasz­talja és építi. Az nem is kétséges, hogy ö maga erősen áll a hitben, re­ménységben és bizodalomban. Gál. 5:13—26. Okt. 21. Szombat. Zsolt, 73:1; II. Kor. 7:4. I. Kor. 7:29—31. A kegyelmi idő rövid. Meg kell térni és téríteni kell. Meg kell békülni Istennel s békességet kell hirdetni. Készen kell lenni arra, hogy meg­állunk Urunk ítálőszéke előtt. Ne­ked is rövid az idő. Sürgős az ügy. Nem halogatható és nem magyaráz- gatható. Ez nagyobb ügy, mint a csa­ládod, az érzelmeid, a vagyonod s mint ez az egész világ, benne az ön­magad életével. Péld. 2:1—8; Gál. 6:1—6. K. E. ü lelStászn€?€!€s mffltduetan.., Sopronban vagyunk. A Lelkésznevelő Intézet hosszú, sárga épülete előtt fülyörészve sétál egv fiatalember. A dallamot valaki elkapja az épületben s kellemes han­gon énekli tovább. Amint belépek a kapun, az ének már ajtócsapkodá­sokkal keveredik, valahol szőnyeget is porolnak. Bútordarabok álldogál­nak az előcsarnokban, minden jel arra mutat, hogy nagytakarítás fo­lyik. A teológusok még vakáción van­nak. Keresem a gazdát, Veöreös Imire igazgatót, a ,.jövendő lelkészek lelké­szét“ — de nincs itthon. Beköszönt az est. mire hazatér vonattal egyik szolgálati útjáról s akkor ülünk le, hogy kiterítse azokat a terveket, ame­lyekkel a vezetése alatt álló egyházi intézmény jövendőjét biztosítani akarja. Először röviden összefoglalja az intézet anyagi helyzetét. — A Lelkésznevelő Intézetet — mondja Veörtös Imre — lulajdonké- pen a teológusoknak kellene fenntar­tani, akik azonban legtöbbször a kis­pénzű családokból indulnak papi pá­lyára. A régi intézményű supplikáció sem elegendő, ezért az egész' evangé­likus egyházhoz, mint természetes anyagi forráshoz kellett fordulnunk, amit meg is tettünk. Egyes hívektől kértünk havi megajánlásokat. Ennek a visszhangja nagyon szép, az ország különböző részéből és rétegéből je­lentkezett min I egy 300 megajánló, akik mellé esetenkénti adakozók is csatlakoztak párszázan. de széleskörű akcióvá kell fejlesztenünk azt, amit így elkezdettünk ... — A teológusok risztvettek-e a megajár.lásgyüjtő szolgálatban? — Igen — hangzik a válasz. — Szinte mindnyájan szereztek 1—2 megajánlót, némelyik tizet-hnszat is. Azokról, akik áldozatot hoznak, meg- éreztük. hogy megszentelt az adomá­nyuk, mert hitből és szeret étből való, — Milyen más lehetőség kínálkozik még? — Van egy feladatunk, amiely mi­nimumot jelent, megvalósítása tehát elengedhetetlen. A jelenlegi 100 teoló­gus közül legalább 25 számára ösz­töndíjas helyet kell kapnunk egyhá­zunktól. Kéréssel fordultam az egy­házkerületek és egyházmegyék veze­tőihez, hogy biztosítsák ezeket a he­lyeket bizonyos állandó összeggel. Ezzel kapcsolatban szolgálhatok érde­kes történettel is. Eggfft daisántöli espcressÉg közgyűlésén 20 gyülekezet képviselői voltak együtt. Az esperes és elnök­társa javasolták, hogy az egyház­megye gyülekezetei vállaljanak átlag­ban kb. havi 8—8 forintot. A javas­latot a cél érdekében írt vezércikkem alapján, szóval nem hivatalos felké­résre tették. Erre feláll! egyik tekin­télyes, nagy gyülekezet lelkésze és azt mondta, hogy „mindenféle újság­cikkre“ (!) nem csinálhatnak ilyet, Erre levették a napirendről s vár­nunk kelteit következő jó alkalomig a fontos kérdésben, amely pedig ége­tően sürgető. Azóta persze az esperes buzgósága a lelkésznevetés javára diadalra vitte az ügyet. — Vannak már nagyszerű kezde­ményezések is s ezek a legbíztatób- bak. Motilorisz János a kemenesaljai esperességben az egyházmegyei járu­lékok mértékében szervezte meg a te­herben való részesedést, Németh Ká­roly a győri egyházmegyében lélek- szám szerint vetett számadást, Ke­mény Lajos a budapesti egyházmegyé­ben a presbiterek áldozat készségéh ez fordul, de megmozdultak a vasi kö­zép-. a nógrádi, a mosoni, fejérko­máromi és más egyházmegyék is. A peso közép’eguházsaegtic esperese, Bódy Pál, meleg levél kere­tében jelentette be, hogy a lelkészek nem felejtették el azt * támogatást, amelyet teológus korukban a közegy- ház részéről élveztek s ezért a lelké­szek maguk hajlandók arra. hogy havi 200 forinttal iámógassák az ü«V«t De Veőreős fanra igazgató hozzá­teszi: — Az egyház pénzén azonban senki nem henyélheti A beszélgetés teológusaink nyári munkájára irányul. Harmincán szol­gáltak kisegítőként gyülekezetekben. A dabronyi idős Kokas József lelkész áldozata éppen olyan megható, mint a pusztavámi fiatal Szabó Vilmos lelkészé és 300 lelkes gyülekezetéé, Ve­lük együtt több parochus megmu­tattál. hogv tudnak áldozni a fiatalok nyári egyházi gyakorlatáért és beve­zetéséért. Már éjfél után vagyunk', így a ne­velői munkatervekről keveset beszél­gethetünk. Többek között ezekefc mondja az intézet fiaiafl igazgatója) — A lelki múnka terén tulajdon­képen most kezdem csak a szolgála­tomat. A tanév végén vettem át hiva­talomat, amikor a vizsgák lekötötték az ifjúság idejét. Már érlelek léiképp ben néhány megvalósítandó gondola* tot. de ezeket előbb a gyakorlatban ki kell próbálnom. Nem beszélek hát róluk, inkább meghívlak: jöjj a tanév közben, amikor az ifjúság is itt lesz már s beletekinthetsz a munka mű­helyébe. Érdekesebb is tesz akkor riportod, mert beleszövődhet az ifjú­ság látása. Az ifjúságé, egyházunk jövendő papjaié, akikért van itt min­den, amit látsz: az értük imádkozó és áldozó hívek láthatatlan tábora és az én szolgálatom is. Csak ketten beszélgettünk. De tíkX a tervek közben érlelődtek másutt is, ahol tus okodnak emberi szivek az egvház nagy céljaiért: evangéliumi lelkipásztorokat az evangélikus egy.' háznak. Várady Lajos „Egyházunk hűséget vár téted“ Az „Evangélikus Élet“ érdekében megindított: „Egyházunk hűséget vár tőled“ akció újabb nagy sikereiről számolhatunk be. Az utóbbi napok­ban a dunaegyházi egyházközség 50.—, a nagyszénási 20.—, a gyomai 30.—, a csabacsüdi 50.—, a mezőtúri 50.— forintot küldött be hozzánk. Botyónszky János mezőtúri esperes lapunknak a következőket írja: „A békési egyházmegyében erőteljesen meginduló sajtómozgalouf keretében offertórium tartásával és előfizetők szerzésével is igyekszünk az ,,Evangé­likus Elet“ anyagi prosperitását elő­segíteni. Százszámra hozza a posta hozzánk előfizetőink és új olvasóink hálál­kodó leveleit, amelyeket adományok­kal toldanak meg; igy Gábor Sarolta, Ménfőcsanak 50.— forintot adomá­nyozott az Evangélikus Életnek, Pék Istvánnétól. Szombathelyről a követ­kező sorokat kaptuk: „A lap további megújításával az Evangélikus Élet előfizetői láborába lépek, amely lap számomra ugyanazt hozza hélről- hétre. amit az ..Üj Harangszó“ ho­zott.“ Kovács József, Rákospalota, Zárda-utca 2, ezt üzeni: Az Új Ha­rangszót nagyon szerettük, a szívünk­höz, lelkűnkhöz nőtt. Bízom benne, hogy egyetlen lapunk kitölti majd azt az űrt, amely az Üj Harangszó meg­szűnésével lelkűnkben támadt. Majo­ros Zsuzsa, Budapest, VIII., Baross­utca 78, így ír: „Az előfizelésen felöl 10.— forintot adományozok az Evan­gélikus Élet-nck, kérem az Úr áldását kedves lapunkra, az Evangélikus Életre“ Mezősi Sámuel, Edelényből igy gondolt ránk: „Szeretettel küldők egv évi előfizetést lapunkra és Isten áldását kérem! munkájukra.“ Busz István, Bocsárlapu jtó kedves tevele ígv hangzik: „Bárcsak minden evan­gélikus ember megértené, mit üzen az Isten nekünk a lapon keresztül.“ Baumgarten Ferencné, Bonyhád a lapnak 35.— forint ajándékot kül­dött. Homor Lászlónétól, Pesterzsé­betről az alábbi megható sorokat kaptuk: „Az Üj Harangszó után örömmel vettem az „Evangélikus Élet“ egyházi lapunkat, köszönöm, hogy ígv is szolgálhatunk az Igével. Mindnyájunknak kedves és várva- várl újságja ez a lap.“ Klausz Ka­rola, Sopron, Kossuth Lajos-utca 3, így gondolt ránk: „Isten áldásál kí­vánom további munkájukra azzal, hogy az Evangélikus Életet is any- nyira szerelni fogom, mint a nagyon kedves „Üj Harangszót“, özv. Nagy Istvánné, Nagyöreghegy, 2.—, Két-, márszky Gyuíáné, Rákosliget 1— fo­rintot, özv. Koltay Jánosné, Kapuvár 3.60, Pék István Kisfalud 5.— fo­rintot, Leés Józscfné, Nagykanizsa 20.—, az orosházi egyházközség of- fertóriuma 77.— forintot jelentett az Evangélikus Etet javára. Sírköveit nagy BOROS JÓZSEF választékban Dob-utca 2 tóm Wimpassing CSAK ¥1., Sztálin-út 8 a célszerű kellemes viselet szepremberiől áprilisig

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom