Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-10-15 / 42. szám

<050 október 15 XV. évfolyam, 42. Bzájjg mmssms »• r a r A Z ORSZÁGOS LUTHER-SZOYIISEG LAP VETŐ LAJOS: A helyi tanácsok választása élőit Új református istentiszteleti rend Alkotmányunk ünnepélyes törvény­be iktatása óta a helyi tanácsok első megválasztása fiatal népköztársasá­gunk történetének kétségtelenül a leg­nagyobb közjogi eseménye lesz: is­mét hatalmas lépés a szocializmus felé. Alkotmányunk törvénybe ikta­tásától a helyi tanácsok megválasztá­sáig nyílegyenes út vezet. Hiszen al­kotmányunk kimondja, hogy minden hatalom a dolgozó népé (2. §. 2.). A dolgozó nép azonban miképpen gyakorolhatná másképpen törvényben biztosított hatalmát, ha nem úgy, hogy a legkisebb falutól a városokon, járásokon és megyéken keresztül egészen az országgyűlésig nem szólna bele közvetlenül sorsának az intézé­sébe? De itt még ennél is jobban és maradéktalanabbul érvényesig az igazi demokrácia, mert a helyi tanácsok révén dolgozó népünk nemcsak bele­szól sorsa intézésébe, hanem közvet­lenül maga veszi a kezébe sorsának intézését, alkotmányunknak és törvé­nyeinknek megfelelően. Mindenképpen nagy esemény ez. A szentírás fennkiilt szeli«mvilágában nevelkedett evangélikus keresztyén embernek Pál apostol egyik Icgmcg- kapóbb tanítása jut nz eszébe az érett férfiúságról, mely maga mö­gött hagyja a gyermekkori' s nem liagyju többé kiskorú gyermek mód­jára másoktól vezettetni magát... De ezzel a nagy szabadsággal és joggal nagy felelősség is jár. A helyi tanácsok alkotmányunk V. fejezeté­nek címe szerint nz államhatalom helyi szervei. A helyi tanácsok fel­adata, hogy hazánk minden részén Valósággá és 'életté legyenek az igaz- tágos társadalmi rend kiépítését célzó Jeremiás 18,6 b. „...mint az agyag a fazekas ke­fében, olyanok vagytok ti az én ke­zemben, oh Izrael házal“ Az ige kapcsán mindenekelőtt az ■Világos, hogy az ember Isten kezében van. Talán egy ige sem fejezi ki egy­szerűbben és hatásosabban Isten fel­ségjogát, korlátlan hatalmát. Voltál-e tnár fazekasnak a műhelyében? Lát­tál-e már agyagot a fazekas kezében? Figyelted-e már a fazekast munka közben? Műhelyében minden terv­szerűen, gondosan elő van készítve a munkához, hogy ami kell, a keze ügyében legyen. Ahogyan kezébe veszi nz agyagot, gyúrja, dagasztja, majd ráteszi a forgó korongra s pergeti, kergeti azt körös-körül, miközben ujjaival állandóan alakítja, formálja a saját képzelete és elgondolása sze­rint, figyelem van az arcán és min­den tapintata ott lüktet az ujja he­gyében. Éberség és szeretet jellemzi a fazekast munka közben. S ha nem^ kérdezte is meg az agyagot, hogy akar-e a kezébe kerülni, szeretne-e zebb formában élni, kívánja-e, hogy értelmetlen és lomha sárköpeny he­lyett díszesebb ruhát adjon rá, hogy ■ nézett, mihaszna semmiből hasznos, jó edény váljon belőle, ha az agyag - volt is szolgáltatva a fazekas ön- ! -nyének, ha szó nélkül kellett is agcdelmeskodnie formáló kezének, érdemes volt tűrnie, hallgatnia, érde­mes volt engedelmeskednie, mert hasz­nos és szép edény lett belőle. A faze­kas mankájánik jő eredmény a vége. Az ember nem fellebbezheti meg Isten akaratát. Amit az Isten megter­vezett, azt joggal hatjhatja végre. Isten még egyetlen egyszer sem adta át uralkodói jogát senkinek sem. Tudhatod te is, hogy vannak ke­resztyének, akik úgy néznek az Isten arcába, mint rakoncátlan gyermekek az apjuk tekintetébe. Vannak keresz­tyének, akik csak azért akarnak ta­lálkozni Istennel, hogy kioktassák. Áldott legyen az Isten neve, hogy az ö útai nem a mi úiaink, hogy az ő gondolatai nem a mi gondola­taink. Mennyivel több m!<’r ka; ■ ütést. Mennyivel több lélek aludna el. Mennyivel több élet sorvadna a pusztulásba , Milyen hosszútörő is az Isten. Ilim a fazekas, aki nem dobja el az alkotmányunk betűi. Ekkora feladat előtt még nem állt szabad*égszerelő, de történelme nyomán mindig elnyo­mott és emberi jogaiból kisemmizett népünk. Igaz, hogy sokszor ígértek neki szabadságot, demokráciát, de amikor rákerült volna a so”, arra hi­vatkoztak a hatalom birtokosai, hogy népünk még nem érett a demokrá­ciára. Vagyis arra, hogy sorsát ön­maga alakítsa ki. Ez azonban olyan állítás volt, mint nz lenne, ha vala­kitől azt kívánnák, hogy tanuljon meg úszni először a szárazon, a ví­zen kívül s majd ha ott már tud úszni, csak akkor menjen a vízbei Az úszás technikáját csak a vízben lehet elsajátítani, váltatva a vele járó veszélyt. A demokráciára való érett­séget a nép sem érheti cl másként, mint úgy, hegy végre elkezdi a saját sorsát intézni, vállalva a kezdeti ne­hézségeket és esetleges hibák kocká­zatát. De meggyőződésűt k szerint népünk megérett nrrn, hogy önmagát kormányozza. Népi demokráciánk eddigi fejlődése, n Dolgozók Pártja és a tömegszervezetek jó iskolában nevelték fel erre. Felszabadult dolgozó népünk fgy halod a szocializmus szabadsága felé. A nagy esemény előestéjén evnngétükiyj népűt k emberi méltósá­gún«^;, ■ szabad*«,* jogainak s egyben teljes felelősségének tudatúban fin. népi érzések között készül a helyi ta­nácsok megválasztására s imádság- ! a kéri Istent, árns-za ki áldó sze­reidét szabadságra elhívott népűi k re. hogy a helyi tanácsok úi'ián Is sikerrel építbcs'c a békesség és em- Icrszerctc! űj világát. agyagot, hanem gyúrja, dagasztja, formálja mindaddig, amíg értékes edény nem lesz belőle. Hát nincs semmi különbség köz­iem és nz agyag között? De van! Van, mert az embernek van értelme és akarata. De az ember értelme és aka. rati úgy vi-zonylik az Is'en értelmé­hez és akaratához, mint az agyagé az emberéhez. Iiyen körülmények között az em­bernek csak két feladata lehet. Az első az, hogy lássa be, magára maradva sohasem lehet szebb és jobb a formátlan, félrelökött, megszáradt agyagnál. Lássa be ezt az ember és foglalja el a helyét Isten kezében. A második feladat pedig az, hogy akaratával szolgálja az Isten akara­ta'. A hívő ember bölcsessége éppen abban mutatkozik meg a látszat-ke­resztyénnel szemben, hogy őszintén elismeri gyengeségét és egészen át­adja magát az Istennek, hogy ő for­málja, hogv az ő akarata érvénye­süljön az éleiében. Es ezt nem kese­rű szájízzel, nem kézlegyintő lemon­dással, terheket cipelő beletörődéssel teszi, hanem örömét leli ebben. A hivő ember engedi és akarja, hogy Isten célja megvalósuljon az ő éle­iében is. Engedi betegágyon, fájdal­mon és megpróbáltatáson át is, mert ellenkezésével nem akarja megzavar­ni Isién tervét. Kétkedés nélkül adja magát Istennek s csak egy kérdése van: „Mi a Te akaratod, Uram?“ A második, ami világos az ige kap­csán az, hogy jó az Isten kezében lenni. Jó az Isten kezében lenni, mert az Isten nagy dolgot akar velünk. Azért vesz a kezébe. Nem rossz az Isten kezében. Ugye, ismered azt az igét, amiről már annyi igehirdetést hal­lottál, amit minden gyermek szeret. Ugye, ismered azt a rövid, három szó­ból álló igazságot, amelynek tüzénél már annyi didergő ember megmele­gedett. Ugye, ismered a Biblia kenye­rének azt a falatját, amiből már annyi éhező evett. Azt az igazságot, amit fű, fa, virág lehel, amit a ma­dár énekel, azt az igazságot, amit a föld hirdet s amire az égen igent bólintanak a csillagok. Amiből min­den áldás fakad: az Isten szeretet. Jó az Isten kezében lenni, meri az Isten szereti az embert. Komjáthy Lajos Készülj az Ige hallgatására II. Kor. 12:2—1*. Pál apostol olyanban részesült, amiben igen kevesen az egyházban. Beszámolhatott elragadtatásáról „a harmadik ágig“. Csodálatos minden emberi emberi elképzelést meg­haladó módon, szinte a földi életből annak minden nyomorúságából és megköíöüségéből kiragadva ismerhe­tett rá Istenre ás tudhatta meg benső elragad tatásban, hogy mit ' atkar őtőle Isten. Istentől a legmélyebben megérintve. Isten hatalmának és ke­gyeiméinek egész valóságától meg­ragadva juthatott hitre. Isten dol­gainak csodálatos szépsége tárult fel elölte és bizonyosságot szerzett a fe­löl, hogy az ő életét Isten bekap­csolta a magáéba. Islcnnek lefoglalva az ö szolgálatára clhtva, benne meg- igazulva kezóíe meg ezzel a nagy megtérési élménnyel a megszentelő- dés útját. A szentlélek munkába veile és olyan hatásosan működött rajta, hogy azt merte mondani magárói: „Krisztus arca ábrázolóríik ki benne.“ „Elragadtatott a paradicsomba és hal­lott kimondhatatlan beszédeket, ame­lyeket nem szabad embernek kibe­szélnie.“ Mégis a legmélyebb alázatos­sággal és szerénységgel beszél magá­ról. Példát ad ezzel azoknak az ifjú keresztyéneknek, akik sokszor igen felfuvatkodnak Isten ismeretében. Sok-sok keresztyén éj közöltünk, aki bizony „magával dicsekszik“ és nem az ilyennel. Pál apostol Isten egész életét átalakító munkája alatt is a gyengeségéit látja és a gyengeségei­vel dicsekszik. Észreveszi, hogy Isten tövist adóit a testébe, hogy cl ne bi­zakodjék. De sok „híva“1 etfibbr él közöltünk, aki nem hajlandó észre­venni a testébe szúrt töviseket, saját gyengeség*!*, csak azért, hogy teljes­ségre jutott életét, hitrejutását fitog­tathassa. Sok ember próbálja kitép- desni saját magából ugyanezeket a töviseket, csakhogy semmi se figyel­meztesse őt arra, hogy a keresztyén élet sem „fenékig tejfel“, hogy ő ko­ránt sem „tökéletes“ s hogy néki minden napon újra kell megalázkodni Isten formáló keze alatt, ha engedel­mességet akar tartani, y jPál apostol egész éleiével adott példát arra, hogy mi kegyelemből élünk, hogy ben­nünk minden, ami jó, a kegyelem­nek köszönhető, minden, ami biztos, Isién kegyelmes kezétől őriztetik a számunkra s minden, amire képesek vagyunk, amit szolgálatban el tudunk végezni, Isten ereje által végeztetik el. Nekünk nincs másunk, mint erőtlen­ségünk, de Isten ezt az erőtlenséget használja fel az ő erejével, sőt az ő erejét a mi erőtlenségünkön kérész­iül veti latba. Azt kell mondanunk, amit Pá! apostol mondott: „Krisztus ereje, csak úgy lakozhat bennünk gazdagon, ha mi az erőtlenségeinket látjuk. Az erőtlenségeinket látjuk, sőt azokkal dicsekszünk.“ A keresztyén élet öntudatos gyengeség. Gyengeség, mely erőre támaszkodik, az Isten erejére. Mikor erőtlenek vagyunk, ak­kor vagyunk erősek. Mindezt na­ponta tapasztaljuk a gondviselésben, amivel Isten megtart minket, bűneink bocsánatában, amit az ő kegyelmé­ből kapunk és a szolgálatban, amit az ő neveben el „tudunk“ végezni. Az a dolog, hogy belásd erőtlenségedet és nagyra nöjjön szivedben a biza­lom Isten iránt, ak.i erős. D. L. Ez !sfen igéje „Aki titeket hallgat, engem hallgat.“ Lukács Evang. 10:16. „A próféták és apostolok szavá­ban Isten beszél hozzánk. Ahogy Péter mondja egyik levelében; „So­hasem ember akaratából szárma­zott a prófétai szó, hanem a Szent, lélektől indíttatva szóltak az Isten­nek szent emberei.“ E tekintetben tehát nem1 választható el egymástól Isten, meg az ember, mint ahogy azt az eszünk gondolná. Hanem egyszerűen azt kell mondanunk: ' mikor ez és ez az ember — próféta, apostol — valóban Isten Igéjét hir­deti és cselekszi, akkor az Isten ' eszköze és szócsöve ő, akin ke­resztül maga Isten beszél és cselek­szik, Luther. A magyarországi protestantizmus a felszabadulás után az evangéüzáció, gyülekezetépílés és az útkeresés fel­adatával volt első sorban elfoglalva. A liturgikus kérdések háttérbe szorul­tak. Úgy látjuk, hogy hitből és enge­delmességből történt így. Csak újab­ban fordul a figyelem a templomi is­tentiszteletek rendje, a liturgia felé. A mi egyházunk új énekeskönyvének előkészítésére megjelentette a „Can­tate“ c. kiadványt. A református egy­ház tavaly hozta ki gondosan elkészí­tett új énekeskönyvét, zsinatjuk pedig ez év szcptemberélien elfogadta az „Istentiszteleti Rendtartás“ módosítá­sára vonatkozó javaslatot. Az uj istentiszteleti rend még nem végleges. A gyülekezetek presbitériu­mai véleményüket nyilvánítják a kérdésben és azok meghallgatása után lép érvénybe a szabályrendelet. Az új istentiszteleti rend nem forradalmian új. Módosítja a régit. Két alapformát állapít meg: a prédikációs és az úrva­csorái istentiszteletet. A prédikációs Istentiszteletben helyet kap a gyüleke­zet bűnvallása és a bűnbocsánat hir­detése. Ezentúl tehát a református is­tentiszteleteken is megszólal a mi li­turgiánkban annyira erőteljes János 3:10: „Ügy szerette Isten a világot...“ Az úrvacsorái istentiszteletben újítás, hogy elhangzik az Apostoli Hitvallás és a gyónó kérdések új formát kap­lak. Röviden így hangzanak: Megvall- játok-e, hogy mindenestől fogva bű­nösek vagytok? Hiszitek-e, hogy Isten könyörülő kegjelme megjelent a Jé­zus Krisztusban?, lgéritek-e, hogy há­laadásból a Jézus Krisztus dicsősé­gére fogtok élni? Az erősen tartózkodó újításoknál sokkal érdekesebb a reform előmun­kálata. Március lolyamán, Debrecen­ben bemutatták az ú. n. „teljes isten­tiszteletet“. Ez az istentiszteleti rend nem. tud a külön prédikációs és úr­vacsorái istentisztelet alapformáiról. Egy istentisztelet keretében történik az igehirdetés és az úrvacsora kiszol­gáltatása, sőt a keresztelés is. Ravasz László Kálvinra hivatkozva indokolja a rendtartást. Kálvin azt mondja, hogy nem igazi istentisztelet az, ame­lyiken nincs igehirdetés, nincs ala- mizsnálkodás, úrvacsoraosztás és kö­zönséges könyörgés. Az igazi indítást azonban a világhírű dogmatikus, Barth Károly adhatta. Barth egy magyarra is lefordított könyvében: az „Istenis­meret és istentisztelet“-ben azt han­goztatja, bogy a teljes evangéliumi istentisztelet kérész teléssel kellene, hogy kezdődjék, prédikációval folyta­tódjék és úrvacsorával záródjék. Az úrvacsora nélküli liturgiát csonka is­tentiszteletnek nevezi és felveti a kér désH hogy milyen alapon tartunk ilyen „csonka“ istentiszteleteket. A „teljes istentisztelet“ általános bevezetésére még nem látják érettnek a helyzetet református testvéreink. Mostani reformjuk éppen úgy, mint a mi 1934-es reformunk, csak megin­dulás a liturgikus megújhodás felé. Minél erősebbé válik gyülekezeteink­ben az a felismerés, hogy a templomi istentisztelet a gyülekezeti élet szíve és közepe, annál komolyabb formád ban fog felvetődni a liturgia kérdése, különösen az úrvacsorához való vi­szonyunk rendezésének kérdése. Ér­dekes ebből a szempontból felfigyelni arra a hozzászólás sorozatra, amelyet „Az Üt“ című lapban Fekete Sándor szerkesztő cikke indított el „Templo-. mi istentisztelet — gyülekezeti isten- tisztelet“ címen. Ez a cikk többek között a következőket mondja: „Ed­dig a gyülekezetek az egyes, kívülről jövő ú. n. belmissziói munkál: „lelki gyarmatai“ voltak, most felszabadul-: nak és megkezdik öntevékeny életű-: két. Mindent el keli követnünk, hogy templomi istentiszteleteink a szó igaz értelmélren gyülekezeti istentiszteletek legyenek. Azt mondhatjuk tehát, hogy egyházunk következő idejében a meg-: újító evangélium elsőrendű működési területe a templomi istentisztelet lesz.'­A németországi protestantizmus példája mutatja a háború után, hegy cerimoniális kérdések buzgó bogozá­sára sokszor olyankor veti rá magát az egyház, amikor belső kimerülés, fáradság üli meg. Nincs mondanivaló a szószéken, eleven ének és imádság az ajkon — ezért meneküljünk a kö­tött, régi kipróbált formákhoz és az oltárhoz. Az ilyen liturgia letargiát, az egyház belső fáradtságát leplezi, A másik kísértés azonban akkor lép fel, amikor egy ébredező egyház megáll a fejlődés egy bizonyos fokán és nem mer tovább l'épni. A követke­ző és előttünk álló lépés most az is­tentiszteleti élet megújhodása, a temp­lom komolyan vétele. Hálásan -kell vénünk és tovább is fel kell használ­nunk a konferenciák, különféle evan- gélizáló alkalmak áldott szolgálatát, de közben ne feledjük a templomot. Ne hárítsuk el magunktól Isten ve­zető kezét efféle beszéddel: Jó a litur­gia rendje úgy, ahogy van. Ne boly­gassuk. Lehet, hogy vannak hibái, de megszoktuk. Úgyis minden megválto­zott körülöttünk, hát legalább a litur­gia maradjon a régi. Ez a gondolko­dásmód is fáradságra vall. Letargia. Ha odaadóan engedelmeskedünk Isten szavának, nem unjuk meg reá figyelni, akkor legyőzzük mind a két kísértést B. L. AI rancia pr Franciaországban mintegy 500.000­600.000 lelket számláló református egyház él. Ehhez járul az inkább lutheri jellegű 250.000 főnyi Elzász- lotharinglai protes áns egyház. Így a protestánsok száma Franciaország­ban kereken 750.000 lélek. A római katolikus egyház tagjainak száma kö­rülbelül 7—8,000.000. A lakosság há­romnegyedrésze nem tartozik semmi­féle keresztyén egyházhoz. A francia protestantizmus anyagi támogatását a múlt században néhány jómódú család hordozta. Két világ­háború s mindaz, ami ezekkel jár, ezeket a vagyonokat elsodorta. Ma az egyház gyülekezetinek, egyes tag­jainak áldozatkészségéből fedezi anyagi szükségleteit. Igen nagy nehézséget okoz a gyer­mekek és az ifjúság lelkigondozása is, hiszen a francia protestantizmus kimondottan szórvány-egyház, amely­nek tagjai az egész ország területen szerteszét élnek. Így a lelkészeknek sokszor nagy utakat kell megtenniük, hogy a gyermekeket felkereshessék és összegyüjthessék. A protestáns ke- rcsztyénség jelentősége a francia köz­életben számarányon messze túlme­nően érvényesül. Igen sok protestáns férfiú visel magas állami hivatalt. Kitűnő szolgálatot tesz a túlnyomóan Ua'otikus és felekezetenkívüli ország­ban a nagy gonddal szerkesztett pro­oleslanlizmus élete testáns hetilap, a „Reforms<?. Időről- időre a rádió is közvetít protestáns istentiszleletekeL A protestánsokra Franciaországban nagy missziói feladatok várnak. A ta­pasztalatok azt mutatják, hogy az evangelizáció nagyobb tömegekkel dolgozó módszerei nem tudnak jelen­tősebb sikert elérni. Ezzel szemben döntő jelentősége van a személyes, az egyes emberrel foglalkozó lelki­pásztori munkának. A francia protestantizmus eleven példája annak, hogy az egyház való­jában mindig és mindenütt egy „kicsiny nyáj“. Egvre nyilvánvalóbbá válik, hogy az egyház nem azoknak az embereknek a magától értetődő közössége, akik közös hagyományok és közös történelmi múlt alapján tar­toznak össze, hanem azoknak a kö­zössége, akik öntudatos döntés alap­ján megismerték Megváltójukat, tud­ják, kiben hisznek s ez a hit egész életüket átalakítja. A francia protes­tantizmus nagyrabecsiili a hugenot­ták történelmi örökségét, azonban nem akar ebből az örökségből élős- ködni, hanem az öntudatos és meg- gvőződéses hitvalló keresztyének kö­zössége akar lenni. Csak Így lehet Megváltójának parancsa és ígéreta szerint a föld sava és a világ vilá­gossága, (E- P. D.J A fazekas kezében

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom