Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-09-03 / 36. szám

1950 »reptmb<>r iS.­Egy** nőm ára 1 forint XT. éTfolyatH. 8«. s*á« EIINGELIKUS LEI AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZOVETSEG LAPJA EgyháziinU hűséget v Lapunk 1950. augusztus 20. szá­mában ünnepélyes címet hordozott: „Az Evangélikus Elet a magyar evan­gélikusok egyetlen hetilapja“. E cím mögött egész egyházunkat érdeklő elhatározások állanak és átalakulás közben, míg tudniillik az Evangéli­kus Elet valóban egyházunk egyet­len hetilapjává alakul, egyházunk egész közvéleményének és legfőkép­pen olvasóinknak ismerniük kell részleteiben is ennek az átalakulás­nak a tervét. Az Űj Harangszó című evangélikus néplap megszűnt. Olvasói címjegy­zékét átadta az Evangélikus Életnek. Az Üj Harangszó olvasói most is­merkednek azzal azlúj lappal, amely számukra az Üj Harangszó megszű­nése után rendelkezésre áll. Az el­múlt két héten megható megnyilvá­nulások között adta jelét az Üj Ha­rangszó hatalmas olvasótábora an­nak, amit egyházunk életéért és jö­vőjéért felelősséget vállaló egyházi vezetőségünk amúgyis tudott. Az Üj 'Harangszó olvasótábora egyházunk­hoz és egyházunk sajtójához hűsé­ges, hatalmas gyülekezet, amelyet volt újságja Isten igéjének ügyéért való felelősségre nevelt és hozzá­szoktatott ahhoz, hogy rá döntő pil­lanatokban számítani lehessen. Az Üj Harangszó persely-rovata volt nagy bizonyítéka annak, hogy ez az olvasótábor minden dologban egy­házunk igazi érdekeit nézi. Most is, még mielőtt a személyhez szóló fel­hívások kifutottak volna, ez az ol­vasótábor levelek százaival jelentke­zik egyházunk egyetlen hetilapjának olvasására és fenntartására. Ezek a kedves levelek tele vannak üdvözle­tekkel, a hűség megnyilvánulásaival, az áldozatkészség jeleivel és sok kedves jótanáccsal, amivel az evan­gélikusok egyetlen hetilapját már előre ellátják. Mindez azt mulatja, hogy az Üj Harangszó volt olvasó­tábora megértette volt lapja megszűnésével kapcsolat­ban kiadott közleményünknek ezt a mondatát: „az Üj Harangszó egyházi hetilapunk egész egyházunk sajtójá­ra vonatkozó és egyházunk érdeké­ben álló elhatározások következté­ben beszüntette megjelenését. Egy­házunk ezzel az Evangélikus Elet című hetilapunkra bízta azt a szol­gálatot, hogy híveinket hitébresztő és hitmélyítő olvasmánnyal ellássa, őket egyházunk iránti érdeklődésük­ben kielégítse s egyházunk hangja legyen a hivek felé és a világ felé, amelyben élünk“. Ez az olvasótábor és az Evangélikus Elet egyházunk megújulásáért vívott harcban nevelt olvasótábora is megértette, hogy mit jelentenek ezek a szavak. Közvetlen feladatunk az elkövetkező hetekben ezt a lelkes csatlakozást és a két volt egyházi újságnak egyetlen egyházi újsággá való összeolvasztását végrehajtani. Ez a feladat az Evan­gélikus Élet szervezetében, kiadásá­ban és tartalmában való átalakulá­sát is jelenti. Egyházunk Egyetemes Sajtóosz­tálya átveszi az Evangélikus Életet. Egyházunk egyetemes közgyűlése, mely szeptember végén ül össze, fogja elfogadni az Egyetemes Sajtó- osztályra vonatkozó szabályzatot, amelyet az egyetemes presbitérium hónapokkal ezelőtt kidolgozott, elfo­gadott és életbeléptetett. Az Egyete­mes Sajlóosztály lesz a kiadója egy­házunk egyetlen lapjának, az Evan­gélikus Életnek. Lapunk eddig az Országos Luther Szövetség tulajdo­házi hetilapunk olvasótáborának összeolvasztása felé. Lelkészeinkhez püspökeink körleveleket intéztek, mely körlevelek a lelkészek lelkiis­meretére helyezik azt a kérdést, hogy egyházi sajtónknak ezen ár­alakulása közben eddigi két lapunk olvasótábora megmaradjon, megújít­sa előfizetését és teljes szívvel biz­tosítsa egyetlen hetilapjuk önellátá­sának, anyagi biztonságának fettéte­leit. Innen is felhívom n lelkészeket, hogy egyházközségi tartozásaikat mindkét lap felé rendezzék, a leg­sürgősebben. Az átalakulás idején rendkívüli szükségünk van minden kintlevőségünk azonnali beérkezésé­re- Egyházközségeinket felhívjuk arra, hogy adományaikkal is, illetve felülflzeléseikkel siessenek egyházi sajtónk biztosítására. Kérjük mindkét lap előílzetőh, hogy előfizetésük megújításával, il­letve hátralékaik rendezésével a leg­rövidebb időn belül jelentkezzenek. Tekintsék előfizetéseiket olvnnnak. mint amiben Isten előtt vállalnak személyes felelősséget arra nézye hoev egyházunknak újságja legyen Hetilapja, amely nélkül egyházunk * éti esen elveszítené kapcsolatát, hi­teivel, és elvesztené kapcsolatát a világgal. Megszűnése egvet jelentene azzal, hogv egyházunknak igehirde­tése az Írott szó útján lehetetlenné válnék s ez kihatna egyházi könyv­kiadásunkra is. amit szintén alapjai­ban veszélyeztetne. A kérdés ezt »Unrjátok-e az evangélikus sajtót? Szeptember és október hónap fo­lyamán egész egyházunk közvéle­ménye előtt egyházi sajtónk ügye kell lebegjen. Sajtónapokon, gyűl ér­kezeti sajtódélutánokon, sajtónkra való gyűjtések útján, sajtóofTertó- riumok által mozgósítanunk kell egész egyházunk népét és tervszerű munkával, felvilágosítással és szer­vezéssel kell végrehajtanunk a lehe­tő legsikeresebb módon eddigi két egyházi újságunk olvasótáborának és szellemi erejének összeolvasztását az új arcú Evangélikus Életben. Az, amit most Isten tőlünk kíván, egy szó: hűség. Hűség személyes ál­dozatvállalással egyházunkhoz, an­nak érdekeihez, annak a szolgálat­nak elvégzése érdekében, ami ránk­bízatott és amiért Isten színe előtt kell mindannyiunknak felelnük. Ez a szolgálat az ige hirdetése itt és most! Dezséry László Konferenciák után Még pazar bőkezűséggel ontja me­legét a lángsugarú nyár, de a fák sárguló levelei az őszről beszélnek. Lassankint elcsendesednek konferen- ciázó helyeink, kiürülnek missziói otthonaink, elnémul az énekszó a meghitt árnyékú lombok alatt. Vo­natok, autóbuszok, kerékpárok viszik haza a konferenciák népét. Mit visz­nek magukkal? Gazdagon rakott tar­solyukba szerelnék most csak egy darab száraz kenyeret tenni. Jó szív­vel adcfcn, azzal is vegyék. Ezen a nyáron ismét megteltek ltonferenciázó helyeink, sokszor zsú­folásig. Sokan hallgatták az igét, if­jak, vének, asszonyok, férfiak, gvüle kezeti munkások, lelkészek nagy se­rege csendesedett el az Úristen előtt. Nem magától volt ez és nem is miiő- liink, nem természetes és magáiöléíle- tödő dolog esett velünk, amihez jogunk van s ami megillet minket, hanem mindez az Űrtől lett, attól. Akitől való minden jó adomány és tökéle­tes ajándék, igen, ajándék volt, in­gyen való, erőnkön és érdemeinken — ugyan, hol vannak ilyenek? -~ felül való volt, tiszta kegyelem volt mindez. És ezért nem töltheti el más a szívünket, mint alázat és hála cs — bűnbánót. Mert a meg nem érde­melt szeretet mindig bűnbánatra in­dít, mint egykor Pétert a nagy hal­fogás után a csónakban: Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember va­gyok, Uram! Jaj nekünk, ha úgy vél­jük, hogv »erősek vagyunk, ha győ­zelmi dalra kelünk, ha tilto't nép- számlálásra merészkedünk (IT. Sám. 24), a helyeit, hogy porig alázkod- nánk és meglelnénk csordultig hálá­val az Or iránt, aki ismét megláto­gatott minket, méltatlanokat és fel­üdülés ideit ajándékozta nekünk, in­gyen, kegyelemből. Ebből a bűnbánóból és ebből a hálából kel! fakadnia annak a csen des örömnek és forró szeretetnél ami gyülekezeti szolgálatunk motor­ja kell legyen ebben az esztendőben. Mert a gyülekezetbe megyünk haza és szolgálatra megyünk. Nincsen olyan áldott dolog, ami kísértés al­kalmává ne válhatnék. A konferen­ciák seregét sokszor az a kísértés fenyegeti, hogy lebecsülje a gyüleke­zetét. Konferenciák ulán úgv véljük, hogy a megdicsőülés hegyéről szál- lünk alá a szürke hétköznapok po­ros mezeire, a megszokott és megúnt életbe. Ügy véljük, hogy mögöttünk vannak a meghitt bibliakörök, a for­rólevegőjű előadások, a felejthetetlen hangulatú tábortüzek s most már „csak“ a megszokolt(l) istentisztele­tek jönnek, az álmos gyülekezeti bibliaórák s a száraz presbitériumok és közgyűlések. Jaj nekünk, ha en­gedünk ennek a kísértésnek. Jaj ne­künk, ha megvetjük azokat az alkal­Megállapodás a kormány és a katolikus püspöki kar között A Magyar Népköztársaság kor­mánya és a magyar katolikus püspöki kar attól az óhajtól vezé­relve, hogy az állam és a katolikus egyház békés együttélését biztosít­sák és evvel a magyar nép egységét, építőmunkáját, hazánk békés fejlő­dését előmozdítsák, tárgyalásokat folytattak és a következő megállapo­dást kötötték: I. 1. A püspöki kar elismeri és állam- polgári kötelességének megfelelően támogatja a Magyar Népköztársaság államrcndjét és alkotmányát. Ki­jelenti, hogy az egyház törvényei sze­rint eljár azok ellen az egyházi sze­mélyek ellen, akik a Magyar Nép­köztársaság törvényes rendje és kor­mányának épitő munkája ellen fel­lépnek. 2. A püspöki kar határozottan el­ítél minden bárhonnan jövő, a Ma­gyar Népköztársaság állami és tár­sadalmi rendje ellen irányuló felfor­gató tevékenységet. Kijelenti, hogy nem engedi meg a hívők vallásos érzületének, valamint a katolikus egyháznak államellenes politikai cé­lokra való felhasználását. 3. A püspöki kar felhívja a katoli­kus hívőket, hogy mint állampolgá­rok és hazafiak, minden erejükkel vegyék ki részüket abból a nagy munkából, amelyet a Népköztársaság kormányának vezetésével a magyar nép egésze végez, az ötéves terv megvalósításával, az életszínvonal emeléséért és a szociális igazságos­ság érvényesítéséért. A püspöki kar különösen arra hívja fel a papságot, hog ne fejtsen ki ellenállást a mező- gazdasági termelőszövetkezeti moz­galommal szemben, mert az, mint önkéntes szövetkezés, az emberi szo­lidaritás erkölcsi elvén alapszik. 4. A püspöki kar támogatja a bé­kéért folyó mozgalmakat. Helyesli a magyar népnek, a Magyar Nép- köztársaság kormányának a béke megvédésére irányuló törekvéseit, el­ítél minden háborús uszítást, elitéli az atomfegyver használatát és ezért az emberiség ellen elkövetelt bűn­cselekményben bűnösnek tekinti azt a kormányt, amely először használja az atombombát. II. 1. A Magyar Népköztársaság kor­mánya a népköztársaság alkotmá­nyának értelmében biztosítja a kato­likus hívek számára a teljes vallás- szabadságot, ugyancsak biztosítja a katolikus egyház számára a műkö­dési szabadságot. 2. A Magyar Népköztársaság kor­mánya hozzájárul nyolc katolikus egyházi iskola (hat fiú- és két lány­iskola) visszaadásához, valamint ah­hoz, hogy a katolikus egyházi isko­lákban a tanítás ellátására szüksé­ges megfelelő számú férfi és női tanitórend működjék. 3. A Magyar Népköztársaság kor­mánya a többi vallásfelekezettel már megkötött megegyezés szellemében kész gondoskodni a katolikus egy­ház anyagi szükségleteinek fedezésé­ről, olymódon, hogy tizennyolc éven át, tehát addig, amíg a katolikus egy­ház saját forrásaira támaszkodva maga tudja fedezni anyagi szükség­leteit, három-, illetve ötévenként ará­nyosan csökkenő mértékben meg- fclejő összeget utal ki katolikus egy­házi célokra. A Magyar Népköztár­saság kormánya az anyagi gondos­kodás keretén belül külön súlyt helyez a lelkészkedő papság meg­felelő létminimumának biztosítására. A megállapodást a minisztertanács nevében Darvas József vallás- és közoktatásügyi rnhyszter, a püspöki kar nevében G r ö s z József kalocsai érsek írták alá. makat, amiket Isten naponként meg­újuló hűsége készített számunkra, a családot és a gyülekezetét, az ott­hont és a templomot. Nekünk itt és ezekben kell keresztyénségünket él­nünk, mert ezekben próbálja meg hitünket és szeretetünket az Isten. Nagyon szeretném, ha konferen­ciák hazatérő serege előtt nagyon megnőne most a gyülekezet. Az ágos­tai hitvallású evangélikusoknak az a Uisebb-pogvobb serege, ami Isten rendeléséből magyar földön itt vagy ott együtt lakik, a...-i egyházközség. Istennek nagyon drága ez a gyüleke­zet, amibe éppen én tartozom és mindegyik egyformán drága neki, mert drága áron vette meg magának, a Jézus Krisztus vérén. Ennek a gyü­lekezetnek ajándékozta igéjét s erre bízta szentségeit. S engem tetszett neki éppen ebbe a gyülekezetbe be­plántálni a szent kereszlséggaj s itt akar táplálni a prédikációval és az úrvacsorával. S most azt várja tő­lein, hogy én itt szolgáljam Őt. Őh, nem magas lóról lelki gőggel való megmisszionálására küldött ő en­gem ennek a gyülekezelnek, — ho­gyan is misszionáihatnám én, az Ő gyülekezetét?! , hanem szolgálatra. S ez a szolgálat talán egyelőre csak abban fog állani, hogy sokkal na­gyobb hűséggel jársz az Isten házá­ba, több szeretettel hívogatod testvé­reidet ugyanoda, több alázattal ha­jolsz családoddal együtt az ige fölé és — többet imádkozol a lelkipász­torodért. Mert, azt is nagyon szeretném, ha konferenciák hazatérő serege szívébe zárná a lelkipásztorát. Azt az em­bert, aki évek, évtizedek óta, napról- napra, hétről-hétre hordozza az ige szolgálatának roskasztó terhét s a gyülekezetért való felelősség égés* súlyát. S közben óh, hányszor kell Mi a szószék magasából köny­tudós világából a legsarosabb, tegporosabb mindennapi életbe, s küzdelmesen előteremteni megviselt templomának tetőcserepét, talán sa­játkezűig megfoltozni csorgó ere­szét s közben — s egyre inkább — emésztő gondok között gondoskodni a maga s családja mindennapijáról is. Óh, az lenne a csoda, ha ebben a szolgálatban nem szürkülne meg ha­jával együtt egy kicsit a szíve is, nem fakulna bele kopott ruhájával együtt a hangja is. Hordozzák-e gyü­lekezeteink a felelősséget pásztorai­kért, hordozzák-e őket hibáikkal, nyomorúságukkal együtt nagy szere­tettel az Isten színe előtt. Az egész gyülekezet együtt felelős azért, ha „megszokott“ az istentisztelet, ha „unalmas a bibliaóra“, ha „nem tör­ténik semmi“ a gyülekezetben, ha a reggeli könyörgés, esti áhitaf, vasár­napi istentisztelet, konfirmáció, pász­tori vigasztalás, bibliaóra áldott csa­tornáin nem árad az élet vize. Váj­jon nem azért van-e mindez, mert a gyülekezet nem imádkozik eleget és nem imádkozik jól — nagy alázattal és sok szeretettel — a pásztoráért? Isten ezen a nyáron szélesre tárta a konferenciák kapuját. Egyedül Tő­le függ, hogy meddig tartja nyitva. Azt is világosan keil tudnunk, hogy az egyház nem a konferenciákban él, hanem a gyülekezetben. Isten el­vehet munkamódszereket s támaszt­hat újakat, de az egyház az, amely örökké megmarad (Ágostai Hilv. VII. cikk). Egyház volt konferenciák nél­kül és lehet konferenciák nélkül. Is­tennek van hatalma és ezer útja, hogy igéjét és szentségeit közölje azokkal, akiket népévé akar fogadni. Amikor megköszönjük neki, amit tegnap és ma adott, alázattal helyez­zük kezébe a holnapot és TÖie kér­jük és várjuk kegyelmének megújí­tását — nem engedetlenségünk és hitetlenségünk, hanem az ő örök hű­ségének mértéke szerint. Ezért in­duljon a konferenciák hazatérő se­rege a gyülekezet szolgálatába biza­kodó reménységgel és örömmel. Gyülekezeteinknek egyházzá kell vál­niuk, egyházzá az újszövetség és hit­vallásaink értelmében. Ezért, a gyü­lekezetek , megéledéséért, adott ne­künk Isten az idén konferenciákat is. S a konferenciák népét egykor erről számoltatja el az egyház Ura: a gyü­lekezet szolgálatáról. Groó Gyula nában volt, egyházunknak ez a tár­sadalmi egyesülete azonban egyéb egyháztársadalmi egyesületeinkkel együtt megszűnik. Az egyetemes köz­gyűlés tehát az Országos Luther Szö­vetség, volt laplulajdonos helyébe az Egyetemes Sajtóosztályt fogja meg­tenni. Az erre vonatkozó javaslat szerint «Rósz egyházunk fog odnállanl egyetlen hetilapunk mögé. Ez jelenti mind a négy egyházkerü­let támogatását és lapunkkal kapcso­latos felelőssegét, illetőleg jogait is. Ezzel az átalakulással megszűnik az a helyzet, amely eddig egyházi saj­tónkat kisebb egyházi testületek tu­lajdonában, illetőleg gondjában tar-, tolta (mint pl. az Új Harangszót a dunántúli egyházkerület tartotta fenn, az Evangélikus Eletet pedig az Országos Luther Szövetség). Olvasó­ink megérthetik azt, amit egyházunk minden felelőse világosan lát ma már, hogy t. i. ilyen jelentős köz­egyházi szolgálatot, mint amilyen egyházi sajtónk ügye, leghelyesebb, ha egész országos egyházunk felelős­ségével ós közreműködésével vég­zünk. Az Egyetemes Sajtóosztályhoz olyan értelmű javaslatunk fog be­futni, hogy újságunk átvétele után az Evangélikus Ellet szerkesztőbizott­sága és főmunkatársi gárdája olyan módon egészíttessék ki, hogy ezek-' nek személyi összetétele kifejezze egyházunk egészét. Javaslatunk sze­rint veöreös Imre, nz t?j Harangszó volt szerkesztője felkérést fog kapni, hogy az Evan­gélikus Edetben a szerkesztőségben és a főmunkatársi munkaközösség­ben résztvegven s hasonló felkérést fognak kapni az Üj Harangszó ed­digi felelősei is. Az Üj Harangszó volt munkatársainak máris felhívás ment munkájuknak az Evangélikus Életben való továbbfolytatására, ezekre a felhívásokra ezek lelkes jelentkezésekben válaszoltak. Ez biz­tosítja azt, hogy egyházunk egész szellemi ereje egyházunk egyetlen hetilapja köré csoportosulhat. Széles szerkesztőbizottságot szervezünk, melyben egyházunk püspökei és ke­rületenként nagyobb létszámú behí­vott munkatársak fognak törődni egyházunk egyetlen hetilapjával. Addig is, amíg hetilapunk ilyen módon átalakul, elhatározott lépése­ket kell fennünk a két eddigi egy-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom