Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1950-01-01 / 1. szám
XV. évfolyam 1. szám, 1950. január 1, Egyes szám ára 60 fillér EllNStLIKIIS ELEI ISHB1 A Z ORSZÁGOS LUTHER-SZOYETSIG LAPJA DEZSÉRY LÁSZLÓ, Mér! Fordulatos esztendő telt el. Mert a megtérés esztendeje volt. Magyar evangélikus egyházunk zsákutca előtt állít, de hátulról megszólított minket az Ür és visszahívott magához. A megtérés útjára jutottunk, mert Isten megállított az utunkon, melyen önfeledten jártunk, visszafordított rajta, s megmutatta az ö útját, amelyen újra járnunk lehet. Az önmegismerés esztendeje volt, úgy tett a megtérés esztendejévé. Megismertük régi hibáinkat, hűtlenségünket, s erőinket. Ezek korlátozott voltát, s bennük azt, hogy hitből és kegyelemből kell élnünk. Isten ebben az önmegismerésben kijózanított földi biztosítékainkból, társadalmi és vagyoni biztonságunk érzéséből és Igéből, hitből elkezdte építeni az igazi „Erős várat“ a számunkra. Soha egyházunkban annyi jele nem volt az önmegismerésnek, a számvetésnek, az eszmélkedősnek, mint napjainkban. Józ.an, mértéktartó, szent egyházzá alakít minket hit által az Isten. A karácsonyi kirendelt igét úgy fogadtam, mintha abban adná meg Isten az új esztendőre szóló konzekvenciákat: „Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme“ számunkra, s ez „arra tanít minket, bogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világban“. Érzem, hogy egyházunkban nagyon sokan vették komolyan, tartották világos utasításnak ezt az igét velem együtt, s át tudják magukkal hozni a következő esztendőre, mint egyházi pro- grammot. Meg kell tagadnunk a hitetlenség minden formáját. Egyházunk, ha Urának igazán engedelmeskedni akar, nem tehet mást, mint hogy a Jézus Krisztusban való hitre támaszkodik, ezt a hitet terjeszti, ebben a hitben reménykedik minden nap. Nem cserélheti el ezt a hitet semilyen más hittel, s azt a hitvallást, amit mi Jézus Krisztus felől vallunk, nem csonkíthatja meg egyetlen pontján sem. Jézus Krisztus egyházává kell lennünk, egészen egyházzá, s egészen a hitbén kell élnünk. Sokan úgy érzik, hogy a körülöttünk lévő világ akadályoz minket abban, bogy ebben a hitben legyünk Jézus Krisztus egyházává, vagy legalább is megnehezíti. Mind többen vagyunk viszont, akik Isten vezetését világosan értik éppen ellenkezőleg úgy, hogy Isten a ini környező világunk által vezet minket éppen ehhez a hithez és éppen ezt a hitet kéri tőlünk számon. Meg kell tagadnunk a hitetlenségnek különösen azt a formáját, amely aggodaimaskodások és reményielenség kátyújába fektetne minket. Soha olyan alkalmas idő nem volt, mint a mai ahhoz, hogy igazán hitbői éljünk, hogy a Jézus Krisztus l / irány I // tu ban való hit összekcveretlenül legyen a hitünk, s hogy ennek a hitnek megvallóivá legyünk anélkül, hogy szavunk z&gyvasággá válnék azon filozófiai, világnézeti és történeti mondanivalók által, amikkel a múltban terheltük igehirdetésünket. Meg kell tagadnunk a világi kívánságokat. Mert nincs mit kívánnunk a világtól. Mi mindent Istentől kapunk mannaként, s a szívünk meg kell tisztuljon a világból való kívánságoktól. Nem a testünk és nem az indulataink szerint kell járnunk, hanem mint új teremtés, a Krisztus parancsai szerint, Krisztus leikével és Krisztus szeretetével, önzetlenségével, böjtjével és áldozatával. Mértékletesen kelt élnünk, vagyis ismernünk kell saját határainkat. A határaink nem korlátjaink. A korlát egészen más valami. Korlátot az érez, akinek nincs ismerete a maga határairól. Az, aki nem a „tulajdon kezével akar munkálkodni“, amint azt az egyháznak Isten parancsolta, hanem „fekete kezekkel“, vagy talán a kezek munkája nélkül akar megélni, szerencséből, vagy kiváltságokból. Az egyház papjainak aposíolokká, híveinek puritánokká kell lenniük a legnemesebb egyházi hagyományok szerint, Keresztelő János, Jézus Krisztus, a husziták, a wal- densek, a reformátorok példája szerint. „Igazán“ kell élnünk. Vagyis igazan. Igazságban, mert aki „önmagát adta értünk“, az azért adta önmagát értünk, „hogy megváltson minket minden hamisságtól és tisztítson magának kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekező!“. És mint igazak, igazán élnünk kell! Az élet minden jelével, minden erejével, minden áldásával kell megmutatkoznunk az emberek között. Ma nincs izgalmasabb, mélyről jövőbb és kihívóbb kérdése Istennek az egyházhoz, mint ez: fl'ud-e igazán Isten népe lenni, áldása az emberiségnek? Az összes keresztyén erények megmutatkozására szükség van, s nincs fontosabb imádságmik, mint az, hogy Isten tisztítson meg minket igazán kiváltképpen való népének. Mert nincs más igazolásunk az emberek előtt, mint a jócselekedetekben kivirágzó „tevékeny hit, mely nem kérdezi, keli-e jót cselekednie, hanem mielőtt kérdezné, máris cselekszi azokat“! „ßs szentül kell élnünk a jelen- való világban“. Vagyis a világban kell élnünk s mégsem a világból. Jézus nem azért könyörgött, hogy Isten vegyen ki minket a világból, hanem azért, hogy őrizzen meg minket a gonosztól. A Mlaíyánk utolsó kérései égjenek a szívünkben és találjanak utat ajkunkról az egek urához: Bocsássa meg a mi bűneinket, ne vigyen minket kísértésbe, s szabadítson meg a gonosztól. Nem test és vér étién van nekünk tanúskodásunk, hanem a bűneink ellen és a bűnre indító Sátán ellen, nM bennünk munkálkodik. Tiszta bizonyságtétel, tiszta élet! Ez az, amit Isten vár lölünk a következő esztendőben. Ezzel szemben mind megállnak az ő ígéreteit Megbocsátja bűneinket, megőriz minket a poklok kapni eilen is, senki ki nem vehet minket az ő kezéből, pásztorunkká lesz, adja magát nekünk, mint kenyeret, s örök életre szóló ital!, megőriz minket veszedelmek ellen, ha nehéz helyzetbe kerülünk, hatalmasságok elé. saját népünk elé, Ő a Szentlelke állal adja meg, amit nekünk szólnunk kell, Fia lesz számunkra tanácsossá, bölcseség atyjává, ő biztosítja a békességünket, s ő adja meg hűségünk koronáját azon a napon. Isten elhelyezett minket a világban aiz ő jogarü’-alaii. Az ő népe vagyunk. De elhelyezett minket a világi hatalom jogara alatt is. Izgalmas átrendeződés, alkalmazkodás, megújulás eszközeivel helyezett el minket a magyar nép új A karácsonyi feoyőgallyak lángjai közt elfüstöl az óév. Életünk folyamában szülte észre sem vennők a fordulóst, de ránkkong az éjfél, az esztendő utolsó éjfele s nemcsak napunk, de egész évünk bezárul. Egy pillantást vetünk még hátra s tekintetünk máris előre szegződik, alig érünk rá összegezni az elmúlt tizenkét hónap mérlegét, máris új föladatok. új célok merednek elénk. Az „Evangélikus Élet“ számára ez az évforduló egyben azt is jelenti, hogy első évfolyamán túljutott s a másodikba kezd bele. Egy esztendő nem hosszú idő egy lap életében. Mégis, meg kell állapítanunk, sok munkát, fáradságot, erőfeszítést kívánt a lap megindítása és fönntartása. a nem egyszer alig leküzdhető akadályok közt. Nem illő dolog, hogy magunk vonjuk meg munkánk alatt a nagy összegező vonalat — mégis, úgy érezzük, nem lesz hivalkodás, ha mindezt elmondjuk, nehézségeinket, gondjainkat is megosztjuk olvasóinkkal, a magyar evangélikussóg- gal — hiszen az ö szócsöve kell legyünk. őt kell képviseljük legjobb tudásunk szerint. Vájjon mindig maradéktalanul sikerült-e ennek a föladatnak megfelelnünk? Ki mondhatná ezt el magáról? Valljuk meg, nem mindig sikerült mindent a legjobban megvalósítanunk, -— voltak és vannak hibák, zökkenők, leküzdendő akadályok. Mégis — ha nem is maradéktalanul :— igyekeztünk összefogni a magyar evangélikusságot, igyekeztünk egyházunk alapvető problémáit tisztázni, de legalábbis hozzájárulni ahhoz, hogy tisztázódjanak létkérdéseink. S ha számotvettink azzal, hogg lapunk megjelenése és első esztendei munkája egybeesett az állam és egyház egymástól való eltársadalmi, gazdasági, hatalmi rendjében, de elhelyezett ipinket. Tanít minket hűségre népünkhöz, áldozatra népünkért, békességre népünk közt. Szolgálatot ad nekünk népünk közt és megengedi, hogy benne lehessünk egy olyan korszakban, amelyben Isten forradalmi módon megváltoztatja az élet feltételeit, a közösségi élet tartalmát és az emberi munka célját és lelkét közöttünk. Tevékeny részeseivé lehetünk egy változó kornak, melyben Isten a megítélt régiből újat hoz elő. Lehet-e lelkesí- tőbb a szituáció, mint amelyben élünk? Egyház számára nem lehet. Mert az a dolgunk, hogy megszenteljük a társadalmat, amelyben élünk, s amely tágra nyitott látóhatár előtt küzd a jövőjéért. ő volt nekünk oltalmunk nem- zedékről-memzedékre. Egyházunknak, s magyar népünknek is. őhozzá kell nekünk könyörögnünk a zsoltár szavával: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!. .. Láttassák meg a te műved a te szolgáidon és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Ümák, a mi Istenünknek jó kedve mirajtunk és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá“! választásának korszukával, be kell látnunk, hogy sokszor bizony talán erőnket meghaladó föladatok megoldására is kellett vállalkoznunk. Nem nagyképűségből, nem azért, mintha saját erőinket túlbecsültük volna. — de mert a pillanatnyi helyzet ezt követelte tőlünk. Ügy érezzük, mindent egybevetve, nem voltunik méltatlan képviselői egyházunknak, s ha csak egv-két megnyilvánulásunkkal is sikerült hozzájárulnunk az egységes evangélikus álláspont kialakításához, nem végeztünk rossz munkát. Az új esztendőben is folytatni sze retnők munkánkat, tovább szeretnénk haladni a megkezdett úton. Tudjuk, hogy még nagyon sok kérdés áll nyitva, nagyon sok tisztázandó probléma vár megoldásra, a lelkek egysége és békéje terén rengeteg még a tennivaló. Munkánk eddig is többirányú volt: a hitélet elmélyítése, az evangélikusság öntudatosítása. kultúrátis igényeink tudatosítása, a gyülekezeti élet megszervezése — mindez a sokágú feladatkör eddig is szemünk előtt volt. Ha Isten is úgy engedi, szándékunk mindezt az új esztendőben még tágabb horizontban olvasóink elé tárni. Szolgálni akarunk és fölvilágosítani, nevelni és tájékoztatni —■ igazi oélunk azonban mindezen kívül és mindenek fölött a magyar evangélikusság szorosabb egybekapcsolása. az evangélikus öntudat ápolásai, gyökereink föltárása, megmutatása annak a színnek, amelyet az új, demokratikus magyarságban jelentünk — vagy talán sokkal inkább jelenteni és kiteljesíteni akarunk. De ugyanakkor, amikor mindezt kendőzetlenül elmondjuk, kérésünk is van olvasóinkhoz. Nem veszthetjük el a magyar evangélikussággal megteremiett eleven kapcsolatainkat. Kérjük olvasóinkat, gyűljenek minél nagyobb táborban lapunk köré, hogy kölcsönösen egymásra támaszkodva tükrözhessük egyházunk valóságát s híven hallassuk egyházunk szavát. Bízunk benne, hogy az új esztendő munkájában is számíthatunk eddigi erőforrásunkra: egyházunk tagjaira, olvasóinkra, akiknek egy az útja, egy a miénkkel. Mi pedig továbbra is ennek a közösségnek, a magyar evangélikus egyháznak szolgálatát valljuk kötelességünknek. Uram, te voltál nékünk hajlé- k énk nemzed ékről-nemzed ékre I Minek előtte hegyek lettek s a föld és világ formáltaték, öröktől fogva, mindörökké Te vagy Isten. Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek visz- sza embernek fiai! Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt és mint egy őrjárási idő éjjel. A mi eisztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb nyolcvan esztendő, és nagyobb ré- szök nyomorúság, fáradtság, anielv gyorsan tova tűnik, mintha repülnénk. Ki tudhatja a tét haragodnak erejét, és a te félelmessóged szerint való bosszúáiiásodai? Taníts' minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívedhez jussunk. Térj vissza Uram! Meddig kése ? És könyörülj a te szolgáidon. Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, ho«y örvendezünk és vigadjunk minden mi időnkben. Vidámíts meg minket, a mi nyomorúságunknak napjaihoz képest, az esztendőhöz képest, a melyekben gonoszt láttunk. Láttassák meg a te müved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezeinknek munkáját tedd állandóvá. Kedves Előfizetőnk! Az „Evangélikus Élet“ elérte fennállásának egyéves évfordulóját. Köszönjük olvasóink hűséget és nagy érdeklődését. Most az évforduló első nupjai- ban megköszönjük mégegyszer az előfizetőink kitartását és köszönjük azokat az adományokat, amelyeket ügyünk érdekében olvasóink lapunkhoz eljuttattak. Kérjük előfizetőinket, hagy 1950 január elsejével is küldjék be az előfizetésüket. Azok részére, akiknek nehezükre esik az előfizetés megújítása, lehetővé tesszük a havi előfizetési rendszert. Ez mindössze két forint negyven fülért jelent. Kérjük olvasóinkat, fogadják előfizetési felhívásunkat olyan szeretettel és megértéssel, mini eddig. Az „Evangélikus Élet“ áldozatokat hoz olvasóiért, de az „Evangélikus Élet“ is csak olvasói áldozatából tarthatja fönn magát. Az „Evangélikus Élet“ előfizetési ára egy évre 32 forint, félévre 16 forint, negyedévre 8 forint. Egy hónapra 2.40 forint. Az „EVANGÉLIKUS ÉLET- szerísesztősége és kiadóhivatala.
