Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-04-16 / 15. szám

XIV. évfolyam 15. szám.

Kettős szám ára 2 forint.

1949 április 16.

Eiimumos ELEI

*

AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZÖVETSÉG LAPJA

F eltámadott

Irta: Gaudy László

Nagy ünnepélyességgel iktatták be Reök Ivánt, az evangélikus egyház új egyetemes felügyelőjét

Az egyetemes gyűlés megnyitása

Minden evangélium végén olvasható ez a szó. Mint Jézus Krisztus halotti testét befogadó hely, több, mint adat és művelődéstörténeti dokumentum. Valami személyes vagyona Jézus Krisztusnak, ha ajándékképen kapta is s a halála után is. Jelentősége leginkább abban van, hogy néhány órára magába fogadhatta az élő Isten sze- relmetes fiát.

Az a masszív kősír, mely egy erőtlen emberi tetemet örökre magába tud zárni, ez esetben pornak és gyöngének bizonyult. Fel kellett tárnia önmagát és ki kellett tárulkoznia, önmaga erejéből, ha angyalok segítségével is és kiadta a szent testet önmagából úgy, hogy természettudományos gondolkodású hitetlenek évezredek óta törjék fejüket a megfejthetetlen és megmagyarázhatatlan eseményen, a hívők és látók pedig húsvét hajnala óta minden visszatérő, feltámadást ünneplő hajnalon öröm- ittasan hallelujázzanak: Krisztus feltámadott.

A római és keleti keresztyénség e hajnalon másképpen ünnepel, mint a protestáns keresztyénség. A keletiek örömünnepe, rajongása és éneklése minden időkben a legszínpompásabb és leglátványosabb egyházi ünnep és népi szokás és cselekedet volt és maradt.

A protestántizmus a sírbolt megnyílásának történetét, eseményét úgy szemléli, mint minden próféciák beteljesedését: Isten

szentje nem maradhat a halottak között, hanem minden teremtett számára megmutatja a feltámadás igazságát, valóságát és reménységét.

Ez a hit adta kezdetét az életnek. Igazította be a világot az életformák kialakítására. Célt jelölt meg az emberi gondolatnak. Kijelölte az élet lehető és látható végleteit. Megismertette a zárt végest és feltárta a lezárhatatlan végtelent, amelyet a matematika sem tud jobban tisztázni. Megteremtette és meglelkesítette az emberi értelmet úgy, hogy fölébe emelte a hitet, amely a feltámadás tényének ismerete és hite után belelát az Örökkévalóságba.

Mi adott ennél többet valaha is a világnak?

Semmi a világon!

De azért e tanítással dacoló lelkek mindenha voltak és lesznek. Badar és jól fogalmazott tanításokkal igyekeznek elfordítani élők figyelmét az ember legnagyobb reménységétől: attól, hogyha meghal is él. Mással igyekeztek felcserélni ezt a legigazabb tanítást még némely teológusok is. De húsvét ünnepén lélek és ember legszívesebben magát az írást hallgatja, amely kijelenti minden hívő és hallgató számára: Krisztus csak órákig volt a sírboltban s azután feltámadott és él.

Valóban csak egy kevés idő volt

az, amíg a világ számára nem volt látható Jézus Krisztus. Ez az evangéliumi-történeti értelemben is igazság és lelki-hitbeli értelemben is valóság. Ha voltak is hitetlen- ségi korszakok, amelyekben sokan kétségbevonták azt, hogy Krisztus feltámadása nem úgy igaz, ahogy az írás hirdeti, az ildő egységében hosszabb és. majdnem az egészet kitöltő részek vallották és remélték Krisztus feltámadását és azt a reménységet is, hogy az ő feltámadása után és óta, hívőknek is részük van és részük lesz a feltámadás boldogságában.

A sok gazdasági, lelki, erkölcsi és hitbeli válságot megért ember számára annyi csalódás, veszteség után, a legnagyobb újjáépítő munkaprogram mellett is nélkülözhetetlen a feltámadás hite. Nemcsak azért, mert ez az igazi lendítőkerék a legjobb és legszociálisabb munkatervekben, hanem azért is, mert ez a hit a lelket megbékítő és megnyugtató, minden embert felemelő és megmentő segítség. A feltámadás hite önmagában minden. Minden egyéb, a feltámadás hite nélkül csak kísérlet és igyekezet.

Ez a húsvéti ünnep úgy virrad minden magyarokra, hogy milliók lelkét kétségek és könyörgések töltik ki. S a világ egyetemével együtt nemzetünk is, ha a sírbolt szomorúságát is látta, mégis a Feltámadott felé fordul, s életét, üdvét tőle várja.

Krisztusom, napvilág!

Holdvilág, — holt világ,

Jaj, be egybeillesz,

Holt világ, holdvilág,

Bánattal ne illess.

Nagyszombatnak éjjelén,

Künn a temetőben,

Anyagelvű vélemény Tova távozz tőlem.

Dús ibolya illatozz Apám, anyám sírján,

Földi poruk itt lakoz,

Békességet bírván.

Lelkűk útján mennybe visz Szent húsvéti vigasz,

Krisztus szólt: ki benne hisz, * Ha meghal is él az.

Feltámadás hajnalán Megváltómhoz térek,

Mintha szavát hallanám:

Én vagyok az Élet.

Feltámadás reggelén Felújjong a lelkem.

Krisztus él és jön felém, Találkozunk menten.

Krisztusom, — napvilág, Szívem feléd tárom,

Míg világ a világ,

Jóságodat áldom.

Szentpáli Pál

Ennek a gyűlésnek összehívása nem volt váratlan. Tárgyául az egyetemes felügyelő-beiktatás jelöltetett ki. Már ez oknái fogva is sokak kívánsága volt az, hogy ez a nagy fontosságú gyűlés sokkal előbb egybe- hívassék.

Az ünnepély első része a Deák-téri leánygimnázium termében játszódott le, ahol a zöld asztalnál Túróczg Zoltán, Szabó József, dr. Vető Lajos püspökök, Benkóczg Dániel püspökhelyettes, Margócsg Emil, Vélsz Aladár kerületi felügyelők, Németh Károly egyetemes főjegyző várták az ünnepség megkezdését.

A megnyitás és a bevezetőpontok legérdekesebbje az egyetemes felügyelői tisztre leadott szavazatok pontos bejelentése, a szavazatbontóbizottság hiteles adatai alapján. A számok nem hazudnak. A beiktatandó felügyelő fölényes abszolút többséget kapott.

Mikor a közgyűlés' tagjai örvendetesen tudomásul vették ezt az eredményt, küldöttség ment Dr. Reök Iván megválasztott felügyelőért és hívta meg nyilatkozattételre.

A nagy deáktéri díszteremben a nagy tömeg, mint egy szempár vette fényképe alá az új embert. Jézus Krisztus orvosa pedig mosolyogva ment a föasztal elé és a hozzáintézett kérdésekre, hogy az egyetemes felügyelői tisztet elfogadja-e, határozott kijelentést tett: elfogadom:

Ez a szó lezárta egy hosszú periódus sok-sok vajúdását. Pásztora lett immár az egyházegyetemnek.

A Deák-téri templomban az egyházi szertartást Túróczg Zoltán végezte, ő ad|ta az úrvacsorát és vette ki az új egyetemes felügyelő esküjét.

Az ünnepélyes istentisztelet után a

Eztuán Reök Iván, az új egyetemes felügyelője állott fel szólásra: Ezen a helyen, ahol most állok, az elmúlt év alatt már sokszor állottam, amikor vallásos tárgyú előadást tartottam és a hívő gyülekezet előtt bizonyságot tettem a Jézus Krisztusba vetett hitemről.

És azon a helyen, a templomban, ahol most ma esküt tettem, sokszor voltam, úrvacsorát véve és előadást tartva. Ezek az emlékek most arra köteleznek, hogy minden meggondolást félretéve, annyira nyílt és őszinte legyek, amennyire ez emberileg egyáltalán lehetséges.

És ezért meg kell mondanom és meg is mondom, hogy ez a tisztség, amelybe most itt beiktattak, nem az én törekvéseimnek, nem az én vágyaimnak a koronája, hanem Isten velem való szándékának megvalósulása.

És ezt a méltóságot, melyet most itt elvállaltam, nern embereknek, nem barátoknak, munkatársaknak a bizalma és nem hatalmasoknak az akarata ruházta rám, hanem egyedii’ Isten.

Ezt a megrendíthetetlen meggyőzőDeák-téri lánygimnázium nagytermében gyülekezett az ünneplő közönség. Megjelent Dobi István miniszterelnök, Ortutag Gyula vallás- és közoktatásügyi, valamint Olt Károly népjóléti miniszter, Mihálgfg Ernő, az országgyűlés alelnöke, Pestha László miniszterelnökségi államtitkár, Bognár József, Budapest polgármestere, valamint itt volt Kiss Roland, a református Konvent főgondnoka, Bereczkg Albert és Révész Imre református püspökök és sokan mások.

Margócsg Emil kerületi felügyelő a következő szavakkal nyitotta meg az ünnepi ülést:

A közgyűlést újból megnyitom. Elsősorban a legnagyobb tisztelettel üdvözlöm a Köztársasági Elnök Ur és a kormány képviseletében megjelent miniszter urakat, a miniszterelnökség, az egyházi és világi hatóságok, az országgyűlés, a székesfőváros képviseletében megjelent vendégeinket. Köszönöm nekik, hogy megjelenésükkel a beiktatási közgyűlés fényét emelték. A jegyzőkönyv részére megállapítom, hogy miután dr. Reök Iván az esküt letette, az egyetemes közgyűlés kimondja, hogy az egyházi törvények 162. §-a alapján az egyetemes egyház a felügyelői állásba beiktatja és megválasztását a kormánynak és a magyarországi református Konvent elnökségének tudomására hozza. A hivatalos pecsétet ezennel átadom.

Kedves Testvérem!

Nagyon boldog vagyok, hogy nekem, a te testvérednek alkalom adatott, hogy beiktatási ünnepségeden szerepet kapjak. Egyházunk ennél nagyobb kitüntetést nem is adhat neked. .Fogadd ezt a kitüntetést úgy, azzal az alázattal, mellyel mindig egész életedben viseltettél. Azért

désemet nem ténymegállapításként jelentem ki, hanem mint irányító és kormányzó elvet, ünnepélyesen kijelentem és fogadom, hogy ebben a tisztségemben nem emberek tetszését fogom keresni (és semmiféle emberi és e világi hatalomnak szolgálatára nem törekszem), hanem egyedül az én Uramnak, a Jézus Krisztusnak kívánok, akarok és fogok engedelmeskedni.

Meg kell mondanom továbbá azt is, hogy ez a meggyőződésem, az elhivatottságnak ez a nyíltan kijelentett tudata, nem valami misztikus élményre támaszkodik, nem is az érzelemnek a fellángolása, vagy emberi okoskodásnak valami önkényes megállapítása, hanem egész életemnek, egész belső valómnak és külső életsorsomnak józan és tárgyilagos értékelése.

Engem, aki mint sebészorvos, a tények és valóságok legjózanatb ismerője és formálója voltam, Isten szent lelke ragadott meg és indított el a laikus evangélizátor útjára.

Tizenöt év alatt ezer — sőt egészen bizonyos, hogy kétezernél is

nagy kitüntetés, mert az egyház legkisebbjeitől a legnagyobbjaiig bizalommal tüntetnek ki téged. Ezt ne feledd el nekik soha és arra kérünk, hogy ezért a hatalomért adjad meg azt, hogy a mai nehéz időknek megfelelően légy erélyes, bátor és becsületes szellemi vezetőnk, aki nemcsak állásának tekintélyével, de Istentől nyert talentumával, nagy hitével, egyházunknak tekintélyt szerez nemcsak országunkban, de külföldön is. Ütravalónak II. Timótheus

II. részének 3. versét adom. Kérlek, az egyetemes felügyelői széket foglald el.

Vélsz Aladár, a dunántúli kerület felügyelője üdvözlő beszédében többi között a következőket mondotta:

Az Ür oltára előtt hivatali esküdet letetted és az egyetemes közgyűlés tisztedbe beiktatott. Engedd meg, hogy a Magyar Evangélikus Egyetemes Egyház, Egyházkerületek egyházai intézmények és köziiletek, a Magyar Evangélikus Lelkészegyesület, a .Magyar Evangélikus Papnók Országos Szövetsége, a Luther Társaság, az Országos Luther Szövetség, a FÉBE, a megmaradt iskoláink és a Teológus Otthon nevében meleg szeretettel, igaz nagyrabecsüléssel és hűséges ragaszkodással köszöntsclek.

Üdvözlő szavaimat II. Timótheus levele 2. részének 15. részével fejezem: „Igyekezzél megállni Isten előtt becsületesen, mint olyan munkás. _aki szégyent nem vall és aki helyesen feszegeti az igazság beszédét.“ Ebben a munkában mi valamennyien felajánljuk önzetlenül áldozatkész, ragaszkodó támogatásunkat és imádkozunk, hogy az Űr adja meg neked azt, hogy amit mi együtt elkezdtünk az ő nevében, az 0 kegyelmében be is fejezhessük az 0 szent nevének dicsőségére, Anyaszentegyházunk és a magyar hazánk javára.

több előadást tartottam, több könyvet, sőt többszáz cikket és tanulmányt írtam, hirdetve, megmagyarázva és tanítva a Jézus Krisztusnak azokat az igazságait, melyeket szent igéjéből megismerhettem és melyeket életem célja és értelmeként vállaltam.

De nemcsak ezzel az evangélizá- ciós munkával készített és nevelt engem az Úr ennek a tisztségnek helyes betöltésére, hanem . a politika iskoláját is kijáratta velem. Ezt is nyíltan meg kell mondanom, hogy fenn a sajál hajlamaim, avagy ambícióim tettek politikussá, hanem az Ür parancsából leltem azzá.

Engem, akit ötvenedik évemig a politika sem nem vonzott, sem nem érdekelt, sőt a nemzetvesztő és embertelen félfasiszta rendszert megvetettem és vele szemben álltam, a felszabadulás után megváltozott viszonyok és a szociális fejlődés lendületében megnyilvánuló parancsoló isteni akarat tett politikussá. Így lettem először az orvosi közélet egyik irányítójává és (Folytatás a 3. oldalon.)

űz egyetemes felügyelő beszéde