Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-04-02 / 13. szám
Munkában a zsinati szakbizottságok ______^_ Evangélikus Elet Válaszom Sipkái László testvérem aggodalmaira Március közepén a zsinat elnöksége értekezletre hívta össze a zsinat szakbizottságainak elnökeit. A tanácskozók sorra vették azokat a kérdéseket, amelyek a szakbizottságok eddigi munkájában felbukkantak, és amelyekre egyező feleletet kell adniok a törvényelőkészítőknek, hogy eredményes lehessen a munkájuk. Az értekezlet mindenekelőtt abban állapodott meg, hogy szükséges a jelenlegi egyházi törvénykönyv joganyagának újraöntése. Az átrendezésből egyelőre kimarad a III., a VI. és a IX. törvénycikk. Ezek amúgy is olyan megállapításokat és rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek nem tartoznak hozzá szervesen az egyházi alkotmány testéhez. Ennek a szinte teljes átrendezésnek az lesz az egyik következménye, hogy a több mint 50 esztendős Egyházi Alkolmány eddig hatályban hagyott §-ai kiesnek majd az új törvénykönyvből, sőt az 1934- ben megnyílt zsinaton alkotott törvénycikk közül is csak az egészben meghagyandók maradnak tovább is hatályban. Az egyik püspök megállapította, hogy lezárult egy korszak, theológiaiilag is, lelkileg is, egy- házti'lag is megélrett az idő egy új törvénykönyvre. Üj törvénykönyv alkotásához persze bátorság kell, de az egyház 'közvéleménye éppen bátorságot vár a zsinattól. Arra a klérdélsre, hogy vájjon részletező- vagy kerettörvényt készítsenek-e elő a szakbizottságok, az értekezlet azt felelte, hogy célszerűbb kerettörvény szerkesztése, mint a részletekbe menő rendelkezés. Ezt hagyja meg a zsinat az önkormányzati testületeknek. Az új törvénykönyv vázául a tanácskozók ezt fogadták el: I. Általános határozatok. II. Az egyházi szolgálat (értve ezen az igehirdetés és szentségnyujtás szolgálatát, vagyis nem a bármilyen, az egyházban történő szolgálatot). III. Az egyház gyülekezetei és szervezete. IV. Az egyházi törvényhozás. V. Az egyház kormányzata és igazgatása. VI. Az egyház háztartása. VII. Az egyházi törvénykezés. VIII. Az egyház szeretetszolgálata. IX. Az egyház iskolái. X. Szeretnénk szeretettel és nagy tapintattal beszélni erről a kérdésről is. Mert nem lényegtelen. A szeretet az egyház becsületben megőszült lelkipásztorainak szól elsősorban. Tudjuk, mit jelent évtizedekig egyforma lelkesedéssel bent állani az Isten szőlőjében s abban ennyi korszakos változás és világot megrengető történelmi esemény sodrában is állhatatosan hirdetni az Igét s esetleg egyenlő bért és megbecsülést kapni jóval később megfogadott munkásokkal ugyanebben a szőlőben. De a szeretet éppen azt parancsolja, hogy gondoskodjunk ezeknek sl megfáradt pásztoro nak megérdemelt pihenőjéről, nyugdíjáról és megbecsüléséről a gyülekezetben, ahol esetleg már erőket meghaladó türelemmel várják a korszerű gondokhoz szükséges erőkkel rendelkező utódot, közben buzgón szidván az egyházi törvényt, ami nem ad lehetőséget a kényszernyugdíjazásra. Az egyház illetékesei, vagy az egyház problémáival foglalkozó egyházi sajtó munkásai hiába követelnék a szere- tetet ehhez a problémához, ha néhány gyülekezet már egészen belefáradt a várakozás szerctetébe, s lassan gyűlölködve beszél az „öregről“, akinek pedig talán anvásítását, vagy templomát köszöni. Talán az az igazi szeretet, ha ő'zintén és testvériesen beszélünk erről is. Nem az szeret igazán aki elkeni a problémákat, hanem aki megoldja. A lanintat pedig ugyancsak a becsületben megőszült lelkipásztoroknak szól. Az egyházban sokan úffy gondolkoznak, botíy generális törvényt ke'I hozni, ami személyi vonatkozások elbírálása nélkül rideg rendelkezésekhez köti a nyugdíjazás lehetőségét és jogát Az egyház intézményei. XI. Az egyház állambeli jogállásával kapcsolatos ügyek. Ennek alapján a szakbizottságok elnöikei elhatárolták egymás feladatkörét. Szükséges volt még a szakbizottságok munkájának harmóniája érdekében, hogy az értekezlet a központosítás különböző terveivel is foglalkozzék. Egyetértett abban, hogy az egyház jogi életében a súlypontnak az egyházközségiben kell lennie, ez az egészséges jogi berendezés alapja. Helyeselte azt a törekvést, hogy az egyházmegye és az egyházkerület viszonylatában az egyházmegye jusson nagyobb jelentőségre. Ez a helyes még a háztartás vonalán is, bár ugyaniakkor egy bizonyos mértékű központosítás szükséges éppen ezen a vonalon. Kívánatos t. i. egy közpénztár felállítása, csakhogy nem abban az értelemben, hogy minden jövedelem abba folyjék és minden fizetés abból történjék. Csaik valamilyen kiegyenlítő, pl. családi pótlékfizető szerepet kellene betöltenie. Hosszan latolgatta az értekezlet az egyházkerületek arányosításának a kérdését, de a sokféle érdekes terv forgatása után is arra az eredményre jutott, hogy korai volna még valamelyik megoldási javaslat mellett állást foglalnia. Nincsen is erre szükség a szakbizottságok legközelebbi munkájához. A szervezet, kormányzat, igazgatás kerettörvényét meg lehet tervezni anélkül, hogy eleve állást foglalnánk a tekintetben, hogy maradjon-e négy aiz egyházkerületek száma, vagy legyen inkább három, változzanak-e meg az egyházkerületek hagyományos határai vagy sem. Ugyanez áll az egyházmegyék arányosításának. a tekintetében is. Sőt a tanácskozók azt is megállapították, hogy ami a legfontosabb, új törvény- hozás előtt is hozzá lehet fogni, ahol kell, az egyházközségek „arányosításához“, vagyis ahhoz, hogy a nar gyobb lélekszámú egyházközségek az egyházközségek átlagos lélekszámúhoz igazodva kisebb egyházközségekre oszoljanak. (A zsinati bizottság közleménye.) papok is. Korhatárhoz, talán 40, vagy 45 évi lelkészt szolgálat elteltéhez, tekintet nélkül arra, hogy kinek milyen személyes munkaképessége, lelkesedése, közérdekszerű szolgálata, vagy családi gondja van, ami esetleg a nyugdíjazó hatóságot gondolkodóba 1 ejthetné. Szerintünk az Volna a legtapintato- sabb egyházi eljárásmód, ha a püsVéradó papok Egyik beteg lelkésztestvérünknek teljes gyógyulása érdekében vérre volt szüksége. Ezt a nagyon szeretett pályatársunkat aggódó kartársai mindig szeretettel vették körül s betegségében is sokan állottak mellette nagy hűséggel. S amikor az orvosi: nyilatkozat elhangzott, hogy vért kell adni a betegnek, egyszerre minden pályatárs szíve megmozdult. A nagy versengésnek kettős eredménye volt. Rőséges vérmenv- nyiség áll imimár a beteg rendelkezésére. Nagy remény sémink van arra, hogy ennek az önfeláldozó szeretetnek meglesznek a gyümölcsei is s ismét körünkben lesz teljes egészséggel az, akit mindenki őszinte szeretettel vár vissza. Újabb lemondások Dr. Komjáthy Jenő bánvai egv- házkerületi főjegyző betegségére való tekintettel lemondott tisztségéről. Végre lemondott dr. Kőris Albert a bánvai egvházkerüle- ti presbiterségéről. Már csak egykét tagnak kell lemondani ebben a presbitériumban tisztségéről — de ezt, türelmetlenül várja az egyházi közvélemény — s akkor .sor kerülhet az új presbiterek megválasztására. Talán ezek a változások is siettetni fogják a bánvai egyházkerület ügyeinek mielőbbi rendezését is. Lassan egy éve lesz annak, hogy ebben a kerületben minden fórumon helyettesekkel kiizködik a legnagyobb egyházkerület. A bűnbocsánat békessége nélkül élő ember győzelmi lehetőség a sátán számára. Haller pökök tapintatos, személyes beszélgetésben tisztáznák az ilyen lelkésztestvérekkel szolgálatuk kérdését, s mikor a nyugdíjazandók minden feltűnő esete eltűnt az egyházból, akkor hozna általános érvényű nyugdíjtörvényt az egyház, de úgy, hogy az már megszületése percében senkire nézve sem volna hatályos. Az állammal kötött egyezményünk az öt éven belül nyugdíjba vonulókat mind átveszi állami nyugdíjba. Egyházi és magánérdek egyaránt azt mondaná, hogy most értsünk testvéri szót mindazokkal, akiket illet. Kedves Testvérem az Űrban! Magam is clcsodálkoztam azon, hogy „éles közbeszólásomra“, a lapban leközölt egyetlen helyeslő válaszon és a közvetlenül nekem írt egyetlen ugyancsak helyeslő levélen kívül, több hozzászólás nem érkezett. Mint azt a: Főszerkesztő úrnak írt köszönő levelemben megjegyeztem, célom elsősorban az volt, hogy egyházi életünknek ezt a nagybetegét, az egyházi adó kérdését, végre műtőasztalra fektessük és megoperáljuk. Vagy belehal, vagy meggyógyul. Ezért fogalmaztam véleményemet szándékosan provokáló stílusban és alkalmaztam „éles“ kifejezéseket. Mert ha valaki súlyt fektet egy kérdés elintézésére, — s én ezt teszem, — annak vállalnia kell bizonyos, reá nézve talán kedvezőtlen látszatot is és túl kell éleznie a dolgokat, ha azt akarja hogy felfigyeljenek reá. Meg is történt. Bár egyelőre némi félreértéssel. Más kérdésekben is írtam időszerű és provokatív jellegű cikkeket az Evangélikus Életnek, melyeket azonban, — talán szerencsémre, — nem közölt le. De maradjunk a tárgynál. Örülök annak, hogy Testvérem elsősorban ezen ütközött meg, speciálisan a „könyörtelenül“ szó alkalmazásán. Ezt most készségesen vissza is vonom a helyébe a „szigorúan“-! alkalmazom. Ezen túlmenő- leg azonban, kedves Testvérem egész felfogásomat, magatartásomat és javaslatomat ebben a kérdésben, a szeretet nagy parancsába ütközőnek minősíti. Legyen szabad arra hivatkoznom, hogy egy fontos pontban egyetértek Testvéremmel. Keresztelést, konfirmálást, esketést még senkitől sem tagadtam meg (bár utóbbira: vonatkozólag még mérlegelem a követendő magatartást!) az Úr vacsorájáról nem is szólva, amelyet természetesen a rablógyilkosnak is haladéktalanul kiszolgáltatok, tekintet nélkül arra, hogy fizetett e valaha egyházi adót vagy sem. A hangsúly egész inkriminált rikkeinben a fegyelmezésen s a hitetlenekkel való közösség megtagadásán van (II. Kor. (ti, 141!) ott, ahol ők kezdeményezik ezt megtérésre nem hajlandók. Ezt a magatartást maga Krisztus pa- raicsolja: „Es ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, mikor kimentek abból a házból, vagy városból, lábaitok porát is verjétek le!“ (Máté 10, 14 és a párhuzamos helyek.) Alti tani merem, hogy ez nem minősíthető szereteilenségnek. mint ahogyan Krisztus korbácsos templomtisztításál is az Ür háza iránti féltő szeretet eredményezte. (János 2, 17.). Megjegyzem én is: bizonyára van még több bibliai hely, mely az én álláspontomat igazolná. Elképzelésemet és gyakorlatilag is alkalmazott fegyelmezésemet természetesen senkire rá nem kényszerítem, bár szeretném, ha felettes egyházi hatóságaim azt vizsgálat tárgyává tennék s mint említettem volt, erre vonatkozó rendelkezést is kibo- csátanának. Készségesen elismerem, hogy módszerek helyességének meghatározásában nem vagyok csalhatatlan, mert azokat gyülekezete és lelekészegyénisége válogatja. De a tapintat alkalmazását, éppen az: egyes esetek disztingválásában tartom jogosultnak. — Ismétlem tehát: a „könyörtelenül“ szót visszavonom s a „szigorúan“ szót írom a helyébe. Bogya Géza Meghívó A Luther-Társaság 1949 április 6-án, szerdán este 7 órakor Budapesten, Vitt,, Üllői-út 24. sz. alatt, a Magyarországi Evangélikus Egyház egyetemes székházában (udvari épület, II. em, díszterem) irodalmi esttel egybekötött rendkívüli ütést tart. Az ülésrendje. 1. Erős vár a mi Istenünk. Közének. 2. Elnöki megnyitó. 3. Ilűndl G. F.: Két ária a „Saul“ oratóriumból. Énekli Tóth Vali énekművésznő. Orgonán kiséri Weitler Jenő karnagy. 4. Székfoglaló. Tartja Darvas József, miniszter, a Luther-Társaság elnöke. 5. Bárdos Lajos: Az Úristent magasztalom. Énekli a Lutheránia vegyeskar. Vezényel Weitler Jenő karnagy. 6. A passió és a husvét népköltészetünkben. Előadás. Tartja Hernád Tibor lelkész. 7. Bach ./. S.: a) Jézust el nem nem bocsátom, b) Már nyugosznak a völgyek. Énekli a Lutheránia vegyeskar. Vezényel Weltler Jenő karnagy. 8. Elnöki berekesztő. 9 II mnusz. Közének. A részvétel díjtalan. Offertóriumot tartunk. Az ülésre .a tago at és az érdeklődőket szeretettel hívja és várja Budapest, 1949 március hó 28-án. AZ ELNÖKSÉG Még néhány szó Bogya Géza levelére Bogya Géza lelkésztestvérünk az Evangélikus Élet egyik februári számában levelet írt, melyben az egyházi adózás szempontjából szükségesnek látja „a lel- készi szolgálatok megvonását mindazoktól, akik sem adófizetésre, sem adakozásra nem hajlandók“. Gondoltam, hogy főleg a lelkészek részéről erős tiltakozások fognak elhangzani, de ahelyett a március 12-i számban Klenner Adolf tollából egy helyeslő hozzászólás jelent meg. Én pár szóban, hiszem sokak nevében, hangot kívánok adni annak a vé- leménynek, hogy a felvetett gondolat megvalósítását helytelennek, veszélyesnek és Krisztus tanításával ellentétben levőnek tartom. Abban a missziói egyházban, hol én vagyok a felügyelő s ahol a lelkészi hivatal is hosszú évek óta a házamban van, alkalmam volt megfigyelni, hogy lelkészeink miképp fogadták például a temetést bejelentő családtagokat. Résztvevő, vigasztaló szavakat mondottak, felajánlották segítségüket, de egy szó sem hangzott el arról, hogy a bejelentő hogy áll adó dolgában. Azt pedig, hogy az adóhátralékban levő, esetleg egész szegény családot azzal büntessük, hogy a lelkész megtagadja az egyházi szolgálatot, arra nemi ad felhatalmazást az Egyházi Alkotmány. Ha valamelyik egyházi szerv mégis ilyen határozatot hozna, az hatáskörét túlhágta, mert a II. t.-c. 21. §-ának utolsó pontja csak azt a tilalmat tartalmazza, hogy az előző évekről adóhátralékban levő egyháztag közgyűlési jogát nem gyakorolhatja. Ismétlem sokszor kifejtett álláspontomat, hogy abban az egyházban, ahol a lelkész, illetve az egyház vezetősége és a hívek között megvan a lelki közösség, ha vágyódnak Krisztus után, ott nincs Baj az adó behajtásával s ott eszébe sem jut senkinek sem, ilyen veszedelmes és kegyetlen megtorlást alkalmazni. Nincs Isten áldása az ilyen erőszakkal behajtott adón. Nyíregyháza. Margőesy Emil Péter pedig künn ül vala az udvaron, és hozzámenvén egy szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál. ö pedig mindenkinek hallatára megtagadá, mondván: Nem tudom, mit beszélsz. Mikor pedig kiméne a tornácra, megiátá őt egy másik szolgálóleány, és monda az ott levőknek: Ez is a názáreti Jézussal vala. És ismét megtagadá eskü- véssel, hosrv: Nemi is ismerem ezt az embert. Kevés idő múlva pedig az ott álldogálók ménének hozzá és mondának Péternek: Bizony te is közülök valóvagv. hiszen a te beszéded is elárul téged. Ekkor átkozódni és eskü- dözni kezdem hogy: Nem ismerem ezt az embert. És a kakas azonnal megszólala. És megemlékezek Jézus a Péter beszédéről, ki ezt mondotta vala néki: Mielőtt a kakas szólana, háromszor megtagadsz engem, és kiimenvén onnan, keservesen síra. Nyugdíjazandó
